Egy újabb sikeresen vett első akadály

Elrajtolt az FA kupa érdemi része (amiben már az élvonalbeli klubok is érdekeltek, vagyis az úgynevezett harmadik kör), s néhány nagycsapat azon nyomban ki is zúgott. Nem úgy a Chelsea, aki ezúttal lemondott az utóbbi években megszokott gólzáporos repülőrajtról, de ettől függetlenül simán vette az első akadályt, a csapat ugyanis a bajnokság és a ligakupa után a harmadik angliai sorozatát is egy 2-0-s győzelemmel nyitotta. A Derby County otthonában jártunk, meccshír alább.

Mivel 1998 óta folyamatosan vette a klub ezt az akadályt, joggal lehetett várni, hogy zsinórban tizenhatodszor is kvalifikáljuk magunkat a legjobb harminckettőbe. Az elmúlt négy alkalommal ráadásul 21-1-es összesítéssel taroltunk első januári fellépéseinken (ebből kétszer mi nyertük a kupát is), szóval tartalékosan is a továbbjutás sima kiharcolása volt a cél – no meg az, hogy a tavalyi elődöntőben megszakadó rekordhosszúságú veretlenségi sorozathoz hasonlót indítsunk el ismét.

Ha már a tartalékosság szóba került: Ivanovics és Lampard sérülés miatt maradt ki, Cech, Terry és Mata a padon maradt, Hazard és Torres pedig csereként állt be. Ez mind rendben is van, ám én örömmel vettem volna, ha Kalas pótolja a túlhajszolt Azpilicuetát, valamint De Bruyne és Ba duó legalább a padra odafér. A kezdő persze így sem volt rossz, vagy mondjuk inkább úgy, hogy kellőképpen kraftos volt egy másodosztályú csapat ellen.

A védelem szépen lehozta a meccset: nem tudtam nem észrevenni, hogy zsinórban már harmadszor úsztuk meg kapott gól nélkül idegenben. Ráadásul alig volt hátul veszélyhelyzet, a Kosok távoli lövéseit elég volt szemmel verni, a felelőtlen labdaeladások után pedig rendre sikerült megnyugtatóan zárni hátul.

Azpilicueta furcsa ábrázata ellenére jól látta el védőfeladatait
Azpilicueta furcsa ábrázata ellenére jól látta el védőfeladatait

Nyugodtan mondhatom, hogy a középpályát is uraltunk: megvoltak a harcos labdaszerzések, okosan járattuk a játékszert, s alkalmanként Mikel és Essien is fellépett a támadásokat segítendő. Az afrikai duó előtti brazil hármasfogat viszont bőven lehetett volna pörgősebb, kombinatívabb és labdabiztosabb, mert a vezető gólig csal távoli lövésekre és egy peches Ramires-kapufára futotta, ami bő hatvan perc alatt azért elég halovány. A folytatásban Oscar azért megmentette a brigád becsületét egy meccset lezáró góllal.

Ami a csatárjátékunkat illeti: kedvem lenne a két fenomént, Eto’o-t és Torrest egybegyúrni, hogy (nem létező) előnyös tulajdonságaik egyesüljenek és ha kész a hibrid, elcserélném egy wombatra. A támadójátékot az se támogatná, de legalább tök cuki és nem lehetne rá haragudni.

A Kosok egyébként azt játszották, ami tudnak: próbáltak fegyelmezetten és jól zártan védekezni, a szerzett labdákból pedig gyorsan megindultak és amikor csak tehették, távoli lövéssel fejezték be akcióikat. Volt bennük tartás, nem rugdaltak szét minket, de a tudáskülönbség azért végig érződött. Összességében nem vallottak szégyent, kíváncsi vagyok, ki tudják-e harcolni a feljutást.

Ha a meccs legszívmelengetőbb momentumait kéne összegezni, akkor a következőket mondanám: első pillanattól az utolsóig lelkes és hangos Chelsea-tábor, csapatkapitányi karszalaggal gyönyörű gólt fejelő Mikel (idei második, az FA kupában pedig már a harmadik találata volt a nigériainak), valamint a véghajrára lehetőséget kapó Baker.

Mikel egyre gólveszélyesebb
Mikel egyre gólveszélyesebb

A ki játszik – ki nem játszik napjaink legfelkapottabb témaköre lett a Chelseanél. A helyzet valóban nem egyszerű, de ne tegyük félre, hogy alapvetően azért érünk rá ilyesmikkel foglalkozni, mert végre ismét jól megy a csapatnak. A 2014-es évben eddig két szép idegenbeli siker áll mögöttünk, előttünk pedig egy újabb házon kívüli próbatétel: a Hull otthonában nyitjuk majd szombaton a 21. fordulót. Ami pedig az FA kupát illeti, végre a Stamford Bridge-en játszhatunk legközelebb, a Stoke lesz majd a vendégünk. Addig is Blue Is The Colour!