Megyünk mi is a pofonért vagy mi?

A liga leggólerősebb csapata találkozik a legjobb védelemmel – hallottuk már több ízben is, aztán a Tottenhamet és az Arsenalt is egy hatossal zavarták haza Pellegriniék. A City támadógépezete továbbra is megállíthatatlan, ami azért különösen aggasztó, mert most mi látogatunk el hozzájuk, cégérünkön a ’Legkevesebb kapott gól a bajnokságban’ felirattal. Soros ellenfelünk már a chilei szakember érkezése előtt is mumusnak számított, tehát finoman szólva sem nekünk áll a zászló. Mindezek ellenére van mibe kapaszkodnunk, úgyhogy a címben feltett kérdésre nemleges választ adnék. Kedvcsináló alább.

Nem kívánom bő lére ereszteni a leadben is szereplő azon tényeket, amik ellenünk szólnak. Legyen elég annyi, hogy soros ellenfelünk tényleg mindenkit levert odahaza, aki útjába került. Ráadásul nem is akárhogy: minden sorozatot figyelembe véve már 14 csapatnak lőttek legalább hármat pályaválasztóként! S bár José angliai karrierjének első (és az ominózus szezonban egyetlen) bajnoki vereségét épp a City ellen szenvedte el, mégis jó lenne visszatérni ez első mourinho-i időkbe, tekintve, hogy már négymeccses a nyeretlenségi szériánk az Etihadban, portugál mesterünk első regnálása során tett három látogatása során hat pontot zsákmányolt Manchester világoskék feléből, igaz, akkortájt még Joey Barton, Darius Vassel vagy Bernardo Corradi voltak a nagy nevek arrafelé (napjainkban Yaya Touré, David Silva, illetve Aguero játszik a posztjukon).

Mint ismeretes, bosszantó ponthullajtással hangolódtunk erre a sorsdöntő rangadóra. A West Ham elleni szerdai pontvesztés több szempontból sem jött jókor. Egyrészt belerondított abba a januárunkba, amit három bajnoki győzelem és két kupatovábbjutás tett addig tökéletessé, másrészt le is fékezte kicsit a csapatot (annak ellenére, hogy rég nem látott támadófocit produkáltunk, amiből persze pont „csak” a gól hiányzott), harmadrészt meg lépéshátrányba kerültünk, ami miatt a döntetlen is pusztán azért elfogadható, mert akkor legalább nem nő tovább a hátrány. A Kalapácsosok ellen pechünk volt, valljuk be. Ám volt már párszor nekünk is piszok nagy mázlink, gondoljunk csak a City elleni odavágóra! Hogy is felejthetnénk!

Az októberi csattanó
Az októberi csattanó

Az ominózus szerdai meccset érdemes mihamarább elfelejteni, hiszen kár a múlton rágódni, ráadásul a City otthonában vélhetően mi leszünk a ’westham’. Vendéglátóink vélhetően jól megszokott játékukat fogják játszani – azt, amivel 11 meccsükön mind a 33 pontot összeszedték odahaza, 42 rúgott gól kíséretében –, úgyhogy nekünk kell majd alkalmazkodni hozzájuk. A védelmünkön botorság lenne változtatni, elől pedig minden bizonnyal marad Eto’o (én a szenegáli támadót preferálnám, de meccshiánya most ellene szól), viszont az ötfős középpályát nagyon nem mindegy, hogy rakja össze Mourinho. Két dolgot kell szem előtt tartani: sokan és veszélyesen támadják majd a kapunkat, úgyhogy állni kell a sarat, s ezzel összefüggésben pedig gyorsan és hatékonyan kell a megszerzett labdákat előre játszani. Ami a pivot-ot illeti: Mikel jól rombol, de alig épít; Matics univerzális box-to-box kaliber, de még akklimatizálódnia kell ahhoz, hogy stabil láncszem legyen egy nyomás alatt zakatoló gépezetben; David Luiz pedig maga a megtestesült orosz rulett; Lampard jól tudja segíteni a támadásépítéseket, de ő már picit öreg az ilyen nagy csatákhoz; Ramires szívós és lendületes, de sokat szabálytalankodik és lehet, hogy följebb lesz tolva egy sorral. Nem könnyű okosan dönteni, mindenesetre itt tényleg van merítési lehetősége menedzserünknek. Egy sorral feljebb Oscar és Hazard megkerülhetetlennek számít, harmadiknak Willian futhat be, de Ramires is elképzelhető itt. Mondanom sem kell, rengeteg múlik rajtuk: míg hátul a piszkos munkát kell sokból sokszor elvégezni, addig az itt szereplőktől rangadót eldöntő momentumokat várunk kevésből elégszer.

Ami erőt kell, hogy adjon, az a tény, hogy eddig a rangadókon egész jól szerepeltünk. Otthon vertük már a ManCityt, a ManUnitedet és a Liverpoolt is, idegenben döntetlen Moyesék, (akkor még) Villas-Boasék és Wengerék ellen is, egyedül Roberto Martinez Evertonja ellen kapituláltunk. Ezekre a derbikre rendre felszívjuk magunkat, és ha nem is nyerünk mindig könyörtelenül, azért az elmondható, hogy általában elérjük, amit akarunk. A szervezett védekezés és a kontrázás kombinációja egy pontot fialt a legutóbbi nehéz terepünkön (Emirates), vélhetően most sem akar majd többet kockáztatni Mourinho. Jó csapatunk van, nincs akkora különbség a két csapat között, mint amit sokan sugallnak – ezt bizonyítja, hogy a Top7 egymás elleni mini tabelláján mi állunk a második helyen. Erőt kell, hogy adjon az is, hogy – mint a mellékelt ábra mutatja – eme vendégszereplés után már csak hét idegenbeli meccs vár ránk, az Anfieldet leszámítva kis- és középcsapatok ellen. Vagyis ha az Etihadból is kikecmergünk komoly harci sebek nélkül, akkor tulajdonképpen túl leszünk a nehezén, bármilyen hülyén is hangozzon ez a bajnokság szűken kétharmadánál.

A kereszttábla, amiből jól látszik: hétfő késő estére túl leszünk a nehezén idegenben
Jól látszik: hétfő késő estére túl leszünk a nehezén idegenben

A derbi 21:00-kor kezdődik, élőben közvetíti a Digi Sport 1. A sípot az a Mike Dean fújja majd, aki két idegenbeli rangadónkon (a Tottenham és az Arsenal ellen) bíráskodott már ebben a szezonban: mindkétszer jók voltunk egy pontra. Ennyi mindenképp kéne ma is, sőt, én szeretnék merészebbet is álmodni. Ha választani lehetne, inkább ezt a meccset nyerjük meg, az FA kupában elég, ha nem kapunk ki, ott ráér Londonban kiharcolni a továbbjutást… Továbbra is Blue Is The Colour!