Egy maradhat

headPreventív jelleggel megelőlegezném, hogy a Stamfordon a hazai csapat járjon már úgy, hogy a forduló végén egyedüliként vezesse a PL-t veretlenül. Vágjuk a falhoz a Swanseat na!

A jubileumi 100. bejegyzés itt a TACCS-on. Go on!

A forduló nyitómeccsén az Arsenal és a City gyepálhatja a szembejövő másikat, remélhetően jól megcsinálják egymást bis zum tövig, mert ahogy már az Everton elleni meccs után is beszéltük, a kövi fordulóban mi megyünk az Etihadba. Na, de ez után – már értem ez alatt az Emirates-Etihad csatát – a háromórás meccsdömpingben indul a lényeg, amikoris a PL három forduló utáni összes veretlen csapata összecsap, a kivégzést a Stamford celebrálja, én meg bízom benne, hogy nagy tisztelettel úgy agyonverjük a mosolyogva érkező, saját szezonkezdetétől bormámorban úszó vendéget, hogy egy hétig szédelegjenek tőle.

A ManU leverése az első fordulóban azért erős volt, azóta a Burnley és a WBA ledózerolása mondjuk annyira nem nagy szó, de minden esetre mégis az egyik csapatról beszélünk a kettőből, aki a háromfordulós augusztus után 9 pontra volt képes. Emészgessük még ezt egy kicsit ezt a hírt, mi ugye arról beszéltünk az elején, hogy jól kell venni az első hónapot, mert a szeptember már tartogat buktatókat, és akkor ugye már kapásból a Swans így elsőre, pedig akkor még nem is láttuk, hogy mennyire nem zuhannak meg mégse. No meg aztán a szünet miatt vagy mellett vagy ellenére ráadásul sűrű is lesz, mert ugye 13-mal indítunk, majd a hónap végéig lezavarunk hat meccset, a Swans után máris jön a Schalke, aztán City, majd ismét hétközi ligakupa a Boltonnal, hétvégére Villa, majd a hónap zárásaként harmincadikán még letoljuk a BL második körét a Sporting otthonában.

Ezt mind még a meccs előtt írtam, tizenegyedikén este, mikor úgy tűnt, hogy én konferálom fel a hétvégi összecsapást, ami aztán úgy alakult, hogy nem, de cserébe viszem a győzelem megéneklését. Merthát, mégiscsak győzni kellett ugye, vagy mifene. Csakhogy aztán nem minden indult úgy, mint kellett volna. S ha már tanult kollégám úgy zárta az augusztust, hogy idézem: az ellentétes félidőzés, mint stílusjegy, akkor kénytelen vagyok beilleszteni a sorba ezt a mérkőzést is. Mert drágáim, amit megint az elsőben produkáltunk, hát az annyira semmi lófasz nem volt, mint ide Botswana. Na oké, most kicsit változott a kép azért, mert már nem értük be annyival, hogy gólt rúgassunk az ellenféllel, Terry megijedt, hogy ez a kétballábas banda, akinek már az első tíz percben adtunk két ziccert, még a végén nem talál be, hát gondolta, fásszom, nesztek, majd akasztott egyet Courtoisnak a 11. percben. Aztán, egyúttal intett a csapatnak, hogy akkor most már előre, megvan a hátrány, tessék kérem megfordítani.

Ezt is mi rúgtuk
Ezt is mi rúgtuk

Monk gárdája viszont egy fokkal szívósabb volt középpályán, mint eddigi ellenfeleink, hátul meg keményebb – valószínűleg még a buszon idefelé is azt szuggerálta az edző a fejekbe, hogy ha már a kispest mezben kell játszani, hát legalább ússzuk meg három alatt, ha már eddig eljutottunk, legalább egyelőre a négyben maradjunk meg. Erre meg is volt minden esélyük, lévén a kezdő sípszónk előtt már tudtuk, hogy a City és az Ágyúsok egy 2-2-es döntetlennel hergelték önnön nézőiket. Ennek fényében futottak, ütöttek, csíptek, rúgtak, haraptak, ráadásul emellett még fociztak is. Igazából valljuk meg, az első 30 percben 1 csapat volt a pályán, az viszont nem Kékben játszott. Nem valószerűtlen elképzelés, hogy a válogatott meccsekkel, kisebb-nagyobb sérülésekkel a lábakban José a hétközi meccs előtt úgy engedte ki a srácokat, hogy tartalékon pörögjenek, de mégiscsak feltűnő volt a kontraszt a két együttes között.

Világfájdalom
Világfájdalom

Meg kell itt egy picit említeni, hogy szándékkal vagy sem (ez mekkora hülyeség, persze, hogy azzal) a védelmünk erőteljesen rámozdult a hollandok Vb-védekezésére, és amíg Luis el nem éri a megfelelő szintet, amivel grande JM kezdőbe meri állítani, addig erőszakosan próbálunk egy 3 középső védős, területszűkítős, nem széleket védős védekező focit játszani, amivel viszont nem először szívatjuk meg magunkat. Amióta ennyi támadószellemű, védekezni fokozottan képtelen játékos van a középpályánkon, azóta csodásmesés, amit csinálunk elöl, viszont a védelemnek meg fura, hogy dolgozni kell hátul. Matics remek játékos, remek játékkal, de egyedül kevés, és a lendületből támadó ellen eddig sikerrel zavarja össze a sokszor egymást taposó Terry-Cahill, és középre húzódó Ivanovics trióját, ezzel gólhelyzetet teremtve, urambocsá gólt elérve. Nem tartom azt, amit ti többen is írtatok a kommentok között, hogy a hat kapott gól sok lenne 4 mérkőzésen, elvégre ennek a fele egy meccsen született, ami attól lett igazán történelmi eredmény, hogy kaptunk is, nem csak rúgtunk. Viszont, ha ebből egy Burnley egyet, egy Swansea kettőt, egy Everton meg hármat lő, akkor mi jön a Citynél?

Costa menetrendszerinti ábrázata, háttérben priceless random védekező játékos arc
Costa menetrendszerinti ábrázata, háttérben priceless random védekező játékos arc

Na persze, még ha négy is, igazából akkor sincs gond, mert itt van nekünk az, ő, Ő, a Csúf, aki megmentette most is a mérkőzést: DieGoal Costa, aki kinézte magának a Fibonacci sorozatot, hogy hát ő úgy nagyjából ennek mentén haladna előre – ergo a City ellen jöhet az ötös. Kell hozzá, kell mögé persze a csapat, hogyne kéne, de azért amit ez az ember művel, az már-már PL történelem, egyelőre ő a második játékos, aki az első 4 találkozóján gólt tud lőni. Nem mellesleg a 4 meccsen 7 gól, amit 14 lövésből, abból 10 kaput találó lövésből hozott össze. És szaladjunk ennyire előre: a Swansea ellen, a negyedik PL meccsén vert egy mesterhármast. Szörnyen viszolyogtam a leigazolásától, ezer meg ezer indokom volt rá, miért nem ő kell ide. Most meg szöges csalánkorbáccsal verném a hátam, hogy mégis hogy lehettem ennyire vak. Ez az ember megcsinálta azt, amihez Torresnek 43, Sevának 41, de még Drogbának is 18 mérkőzés kellett (7 PL gól). Igen, kell hozzá még egy kocka, aki 4 meccsen 6 asszisztot jelentett – Fabregas.

Megszokott pillanatkép
Megszokott pillanatkép

A győzelmek kulcsa kettejük mellett mindig más, hol egy Schürrle kellett, hol egy Ivanovics, most Hazard volt végre nagyon elemében, a szünetben vagy összekacsinthattak Oscarral, vagy José verte össze a fejüket, de amit ketten műveltek, az kezdett megalázó lenni a Swansra nézve – amikor már a magyar kommentátor is észreveszi, hogy kezd csúnyán edzőmeccs jellegűvé silányulni a mérkőzés, akkor ott már valami tényleg eldurvult, és nem csak a mi szurkolói szemünk látja így. Eddig szinte minden mérkőzésen kivétel nélkül megvolt ez, és győztünk is minden esetben, 2 dolgot viszont szeretnék ide tűzni: az egyik, amit meccs közben is betoltam a diszkoszba, hogy a nagy örömjáték közepette hajlamosak vagyunk ellazázni a helyzeteket, és nem belőni őket. Kettő: amikor már mi is nagyon érezzük, hogy szarráaláztuk az ellent, akkor a semmiből kapunk egy pofont – és ezt megadta most a Swansea is, teljes joggal. Fájó, hogy mindezt az az ember vitte véghez, aki külsőre is, meg tudásra is a kilencvenes évek végi fradiba illik leginkább. Akkor már rúgta volna inkább Dennis, a Gomis. Ezt azért is kell kiemelnem, mert némiképp meglepődve olvastam a meccs közben, hogy sokan úgy látták, Ramirestől javult meg a középpályánk (ami sokkalta inkább köszönhető annak, hogy lélektanilag fontos pillanatban egyenlítettünk, a Swans pedig sorban sárgult be Ázárról, ráadásul Amat kidőlt). Urambocsá’ kezdőbe vele, miegymás. Nem tagadom, már most több jó megmozdulása volt, mint tavaly az egész szezon során. De könyörgöm, sokkal jobb nem lett… csele még mindig nincs, úgy lő, mint nagyanyám, vagy még úgy se, más kérdés, hogy legalább annyi mákja van, hogy most még annál is szarabbul találta el, mintsemhogy a negyvenhetedik sorba vágja, így meg behúztak a neve mellé egy asszisztot, ami az év vicce, de hát attól még ez van. A kiemelt és szidott német, akinek a helyére állt, spec pont jobb védekező statokkal bírt az ugyanannyi játékperc alatt, és támadásban sem mutatott sokkal többet, pedig akkor már játszott a csapat, nem alibiből labdát nyomozott. Szóval, nagyon nem tudok egyetérteni azokkal a hangokkal, amelyek a csapatba helyet kívánnak keríteni neki. Schürrlének viszont ott a helye, hogy az a jó Schmoikel Hapsburg Hohenzoller Mulan Pocahontas Gutenfater csinálja meg rögtön máris a mindenséget.

A csatáraink gólokat lőnek, öröm a köbön
A csatáraink gólokat lőnek, öröm a köbön, izé a quadon, vagy mi

Viszont Jonjo gólja előtt történt még egy számunkra kedves és fontos esemény: Hazard és Oscar meglövette a 20 percre beszálló Remyvel az első Chelsea találatát, ami úgy gondolom, mindenkinek hasznára fog válni. Remyből amúgy nem sokat láttunk, most nem volt rossz, lőhetett volna hármat, lőtt egyet, csereként, ez így egyelőre elég. A 4-2 pedig impozáns eredmény, főleg úgy, hogy ezzel 4 forduló után mi maradtunk az egyetlen 100%-os csapat, ráadásul 15 lőtt góllal, ami nagyjából a többi csapat (inc riválisok) duplája. Igen, a hat kapott nem olyan fényes mellette, de az Arsenal 6, a Pool 5, de még a City neve mellett is 4 gombóc van. Fincsi szezon lesz ez.. a lényeg egyelőre a 12 pont és a +9-es gk, mert ennek a közelében sincs senki.

A tréfáskedvű José labdaszedőként törleszt Hazard helyett
A tréfáskedvű José labdaszedőként törleszt Hazard helyett

Most viszont nekifeszülünk a BL-nek (is), és minden valószínűség szerint jön a gyakoribb rotáció a csapatban, ahogy arról kollégám is szót ejtett már. Úgy vélem, lassan, de biztosan körvonalazódik Mourinho alapcsapata, viszont nem véletlen, hogy már 18 játékost láthattunk hosszabb-rövidebb ideig beszállni. Ha végignézünk ezeken a beugrókon, Drogba, Salah, Ramires, Remy, Mikel, Luis, Willian – akkor szerintem jól látszik az, hogy bő és mély a keret, eléggé bő és mély ahhoz, hogy 1-1 kulcsjátékos sérülését vagy pihentetését gond nélkül tudjuk átvészelni. A Bajnokok Ligája csoportunk elég hígra sikeredett, ami elég pozitív a bajnokságra nézve, elvégre most meccsről meccsre léphetünk túl sorban minden akadályon, kezdve máris a Cityvel az Etihadban, aztán otthon a jelenleg 10 ponttal második, épp a Poolt elgatyázó Villa, majd szintén a Stamfordon az Arsenal, amit októberben még egy revans-szagú Palace és az Old Traffordi vendégjáték követ.

Minden esetre több, mint impozáns, amit eddig láttunk a csapattól, és egy Vb-vel súlyosbított nyár után úgy vélem, ez mintaszerű kezdés, meghát ahogy olvasgatom a kommentek közt, ti is. Most már nem csak, hogy nagy potenciál van a csapatban, de ez meccsről meccsre ki is jön, a feladat most annyi, hogy a jó játékkal töltött időt minél hosszabbra nyújtsuk a 90 perc alatt, illetve a megszokottnak mondható ölözőben maradást pedig minél inkább visszaszorítsuk. José kimondta a bajnoki nyitány előtt, kimondom most én is: a Chelsea bajnokaspiráns, jelenleg pedig a legnagyobb esélyes. Nyilván ez akár egy hónap alatt az inverzére is fordulhat, de ettől jelenleg még így áll, a legfőbb riválisok botladoznak, és igen nagy lépést tehetünk előre, amennyiben a következő forduló zárómérkőzésén elgázoljuk a tavalyi minta alapján a címvédőt. Egy esetleges vereséggel is csak akkor kerülünk le az első helyről, ha a Villa nagyon elveri a hozzá látogató Arsenalt, de célozzuk meg azért a 3, lehetőleg 1 pontot. Lehetőleg a hármat. Irtózatos izmozás lenne most elverni a City-t idegenben.

Thanks Omar, ismét egy zseniális kép :)
Thanks Omar, ismét egy zseniális kép 🙂