Jelentem, elbírjuk

teherbírásMár az esélyesség terhét, ugye ezzel a kérdéssel vezette fel Wudigessboi a mérkőzést. Többnyire persze nem ezek a meccsek voltak korábban sem, ahol a Chelsea meghasalt, de azért izzadt ma (ami azóta már tegnap) pár tenyér még így is. Az enyém is, de Wengeré is. Ettől függetlenül a rangadó többfrontos csalódást okozott. Mondom máris, miért.

stamford-bridge-mourinho-wenger_3211175

Már első körben azért, mert azzal kell kezdenem, hogy a rangadót önmagában rangján aluli hugymeleg fosba torkolltatta Wenger hozzáállása. Persze ezért hibáztatni én nem fogom, talán Chelsea szurkoló nem is tehet ilyet, ha valaki a legkatlanabb stadionban biztonsági játékra kárhoztatja az övéit, kiölve ezzel minden izgalmat a rangadóról. De a közvetlenül lefújás után kezdődő Juve-Roma, amiből volt szerencsém még vagy fél órát látni – na az igen. Vérre menő küzdelmek, öldöklő csatahangulat a pályán – na ez igen, kérem, ez egy rangadó, holott maga a Juventus-Roma összecsapást még maguk az olaszok sem taksálják olyan sokra, hogy külön nevet aggassanak a meccsre.

Mindenesetre egy biztos, Wengerben igen-igen elevenen élt és él José Maurinnyu sátáni vigyorral megfagyott orcája, mert ez a tavalyi önmagához képest hiába felsanchezesített csapat egy fékezett habzású vattacukor, amelyben annyi élet van, mint egy kovácsoltvas rinocéroszban – de még így is úgy engedte el a pórázt csak, hogy közben egy hete vérbeforgó szemekkel nemalvó 6-0 vibrált a tekintete előtt, és a fojtóretesz a rövidebbik végén volt a kötélnek. L’Arsene ma egyszerűen nem akart (vagy nem akart nagyon) kikapni, ami valahol érthető is, elvégre a Stamfordra sem igen nyerni jár, de José ellen meg ugye pláne, és már a beharang poszt alatt is írtam, hogy vannak beépített fékek minden csapat szezonjában – hát, ha valahol az ágyúsvezér valószínűleg pontvesztést karistol be a naptárba, az nagy valószínűség szerint a Chelsea elleni, idegenbeli találkozó lesz. Az már más kérdés, hogy ezt az attitűdöt sikerült olyan jól belegyomlálni a gárdába is, hogy a meccsen kb annyi tartás volt bennük, mint egy üveg lekvárban. Csalódásokozás No2. Azaz, védekezni is tudni kell stílusosan.

pre-match-briefing--chelsea-v-arsenal---part-one1.img

Csalódás No3., hogy a fent nevesített tényt valószínűleg JM ugyanolyan jól kellett, hogy tudja előre, mint amennyire én most okos vagyok így utólag. Meghajlok azok előtt, akik már a meccs előtt ennyire sima győzelmet jósoltak, én magam nem tettem, de hogy José is úgy zavarta ki a Kékeket, hogy ne siessetek, fiaim, fussanak ők, mi meg basszuk a rezet a kilencvenből legalább hatvan percben, ha nekik nem sürgős, azért az fáj, mert a meccs Arsenal képe alapján ugyanúgy meglehetett volna a 6-0, mint az almásderes. Hosszú a szezon, és sűrű a naptár, de Mourinho egy kicsit most elvette tőlünk az Arsenal-alázás örömét. Az Arsenal-verését meghagyta, áldja az ég érte, de így utólag azért maradt bennem egy pici tüske, mert láthatóan a szünetben is inkább az hangzott el, hogy ezt most már ne veszítsük el, mint az, hogy nyírjuk ki őket, de durván. José pragmatikus, a végletekig, és taktikailag ma is kurváragyőztünk. Igen. De ugye mégis…

Atkinson. Persze nehéz jó bírót küldeni egy rangadóra, elismerem. De a bíró ennél már csak akkor hibázhatott volna nagyobbat, ha

Még jó, hogy ezt befújtad, spori
Még jó, hogy ezt befújtad, spori

nem fújja be Ázár tizenegyesét. Mert ezt leszámítva a konzisztencia mindennemű nélkülözésével fufujkált égbe-világba, mint valami elbaszott airwaveses didzseridu művész, és kb a lapokat is ennek szellemében igencsak random szórta ki. Csalódás No4. A szeme süljön ki a rigónak. És nem azért, mert így is nyertünk, de két sima piros (Koscielny és Welbeck), valamint egy duplasárga (Gibbs) maradt le amott, míg nálunk meg a négy sárgából kb másfél volt jogos. Nem bírózni akarok, miért is akarnék egy győzelem után, de szó nélkül elmenni amellett, hogy egy ilyen eseménytelen, vadságoktól többnyire mentes rangadón ennyire inkompetens viselkedést mutasson a játékvezetői akárhányas, hát az röhej azért. És csak ide szúrom, mert nem bírom ki: azt sem igazán értem, Flamini hogyan úszhatta meg a mérkőzést lap nélkül… szóval nem értek egyet José meccs utáni nyilatkozatával sem, ahol külön rákérdeztek nála a közte és Wenger közti kakasviadalra (Cahill esete), ami miatt a meccs végén még kezet sem fogtak (ami szerintem – bárki is volt a kezdeményezője ennek – bárdolatlanság, és nem illik a foci világához), aztán JM meg elkezdte, hogy milyen nehéz meccs volt bírói szemszögből, és hogy technikailag milyen jól tették a dolgukat a szürkemezesek. Persze emellett azért kiemelte, hogy Kos megmozdulása pirosas volt.. szóval ez játék a részéről inkább, hogy idén talán kevesebb büntivel ússza meg ezeket az eseteket, mert a FA úgyis rányomja, ha odaszól.

Node, ha már kiosztottam egy halom negatív pecsétet itt a kezdetek kezdetén, akkor hagy folytassam azzal, ami számomra pozitívum volt a mérkőzésen, mert azért akadt az is szép számmal.

Pozitív No1. : a védekezés. José végre összerántotta úgy a csapat hátsó alakzatát, hogy bár beszari volt ez az Arsenal, de egy darab clear helyzetük nem volt. Ez pedig mindenképpen dicséretes, mint ahogy maga a tény is, hogy a harmadik tétmeccsünket hozzuk le zsinórban kapott gól nélkül, ráadásul úgy, hogy a nőnevű sarlatán kiütötte a kezdő kapusunkat. És akkor már egyből pozitívum kettő: bár sosem kételkedtem Cechben, de azért rettentőmód és felettéb megnyugtató volt a cseh pályára lépése, és teljesítménye. Bravó.

Váltótársak
Váltótársak

S ha már kiemelkedő teljesítmény, akkor azt kell mondjam, számomra a meccs embere Oscar, közelharcban az elsőségért Ivanoviccsal, A fehér brazilnak nagyon jót tett úgy tűnik, hogy JM padra vágta és jegelte egy darabig, mert ismét óriásit játszott, Braniszlav pedig már szimplán csak a megszokott tízest tolta be a közösbe. Pozitívumként kell idetennem három nevet: Hazard, Fabregas, Costa. A 90+ perc alatt majdhogynem azt mondhatjuk, hogy rosszul játszottak. A belga szinte semmit nem csinált, csak a vele szemben felállt védőfallal szemben csel vagy megindulás helyett tolta a flegma hátrapasszot Azpinak, a spanyol annyi labdát adott el lányos zavarában, hogy korábbi klubja ellen kell játszania, mint előtte a szezonban összesen, a branyol meg szimplán nem csinált semmit. Aztán hárman három megmozdulásból eldöntötték a meccset. Anno Drogba volt ilyen nálunk: 89 perc semmittevés mellett megnyert egy meccset. Bravó. Ezek kellenek, mert ezek különböztetik meg a győzteseket a többi szerepjátékostól.

Már kilencedszer a trademark mozdulat
Már kilencedszer a trademark mozdulat

Pozitívum a szurkolói szívnek is, de gyanítom a csapat sem haragszik érte, ha zeng a stadion. Márpedig a szurkolókon nem múlt semmi, még tv-n keresztül is átjött, mikor zúgott José Mourinho vagy Costa méltatása.

Van itt nekünk viszont egy nagy talány: Schürrle. A német borzasztó megosztó, személyiségében, kvalitásaiban és teljesítményében éppúgy, mint hasznosságában. Számomra ez minimum meglepő (márha eddig nem tűnt volna fel valakinek). Ma végső soron és összességében a leggyengébbünk volt, ez tény. Viszont tény az is, hogy mindössze azért válik el a feljebb pozitívumként megjelölt Ázár, Fabrégas, Costa hármastól a negatív tartományba, mert ő végül egyik gólunknak sem volt részese. Ez részben persze rajta, részben a társain múlott. Ellenben a játék képe alapján elöl a leghasznosabb emberünk volt, amíg játszott, mert az ő gyorsasága és beindulásai kellettek ahhoz, hogy a saját térfelét megszálló Arsenalt kicsit megmozgassuk.

Egy (oké, lehet több lesz a végén) gondolat erejéig visszatérnék a taktikára: José terrrmészetesen megint nem csinálta rosszul. Elvégre valóban nem nekünk volt sürgős, elvégre a bunkizó csapatok közül hiába hurka az Arsenal, mégis kijjebb kellett valahogy húzni őket, jól felépítettük, hogy Ápilikvetá hátul jól ellesz, elé meg Hazard mellé sokszor kihúzódott Oscar, meg Costa, meg néha még Fabregas, és a jobboldali hadmozdulatok feladása után még Schürrle is feltűnt a fiatal Chambers oldalán, pláne a sárgája után, egyből rámentünk a kiállíttatására. Míg az Arsenal esetleges támadásait simán kontroll alatt tartottuk (de most komolyan, kb átlövésekig jutottak, azt sem gyakran vagy jól), a másik oldalon volt 4 tiszta ziccerünk, ebből kettőt bevertünk, meseszép 2-0.

Aztán itt van nekünk, a szezon kezdete óta, lényegében már az elősezlony óta erről beszél mindenki, de legalábbis egyre többen, mi is és a szakértők is, hogy hát a Fabrepass és Diegoal, hogy hát az kérem mekkora szimbiózis, baszomalássan, erre még lehet, hogy Mourinho sem gondolt, hogy ennyire összejön, pedig de. Ebből a love-ból 7 gólpassz-gól jött össze (Costa 9 góljából 7 Cesc lelkén szárad), és szerettem volna én erről külön posztban megértekezni, de valamiért az istennek nem állt össze egésszé, aztán meg már aktualitását vesztette a dolog, már értem ez alatt a korábbi eredménysort magasztaló sorokat, elvégre a srácok nem álltak le, áldassék a nevük. Persze jóllehet nem csak bennem sejlett fel, hogy akkor most ez a Costa ez (fél)sérült-e tényleg, vagy csak José járatja a bolondját mindenkivel, és mekkorát rizikózunk az állandó játszatásával, de amíg ennyi dugó van benne, és – ellentétben néhai fogadott honfitársával – ki is jön belőle, addig hülye lenne bárki is a padra ragasztani, hogy fiam, te most pihensz, oszt jónapot. Most érdekeljen bennünket a ‘van’, ne pedig a ‘legyen’, vagy a ‘mi lesz, ha’. Most pedig az van, hogy vezetjük a PL-t, 5 pont fórunk van az immáron második helyre felkapaszkodó aktuális

Love is in the air
Love is in the air

bajnok előtt, a gólkülönbségünk pont a duplája a City-ének, ráadásul egyetlen veretlen csapatként hozzuk mindezt, amellett, hogy túl vagyunk az Etihad túrán, otthonában raktuk el a mumus Evertont, de ami mégszebb, már számunkra, hogy a tavalyi gyengeségünk eltűnt, és szépen aprítjuk a kicsiket is, ahogy kell. Korainak tartom már most arról beszélni, hogy “ki fogja ezt a Chelseat megállítani”, mert hiába játszunk most egy szinttel feljebb, mint a PL többi része, két vereség itt, két győzelem amott, és gyorsan elolvad az, amit keserves munkával felépítettünk. Abban, hogy ez ne így legyen, hanem szépen gyalogoljunk végig a mezőnyön, igen nagy szerepe lesz a játékosok formafenntartásának, de talán egy fokkal még több magának Mourinhonak, és éppen ezért vagyok én nyugodt a szezont illetően. Rajta nem fog múlni, ebben biztos vagyok.

Gondolhatunk bármit a céljairól és az eszközeiről, José Mourinho vitathatatlanul a modernkori futball egyik legjelentősebb menedzsere. Lehet, hogy soha nem lesz szobra, mert a céljait és az eszközeit finoman szólva sem övezi konszenzus. Sem a stílusát. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy egy kibszott zseni. Kultusza van, és követői, jómagam is. Azon kevesek egyike, akiknek karrierje nem csupán tervekről vagy elvárásokról szól, de az azokat megvalósító gépezetet is meg tudta és tudja teremteni. Ezt megcsinálta már kicsiben Portugáliában, aztán nagyban nálunk, majd mégnagyobban Olaszban – és meggyőződésem, ha a Real közössége kicsivel befogadóbb, akkor nem Carlo ünnepli a helyén a Madrid tizedikjét. És most közel úgy tűnik, egykori sikerei színhelyén újra meg tudja ezt csinálni. Ő az a kivétel, aki az összes bármilyen szabályt erősíti. Jóllehet sosem lesz annyira elismert vagy népszerű, mint a nyugodt víz Ancelotti, talán nem is ő lesz a legsikeresebb menedzser. De ettől még rohadt jó úton halad efelé. S ha egészen őszinte akarok lenni, akkor a sokak szemében madridi kudarc csak némi extrával vértezte fel – a hibából következmény lesz, a következményből pedig előny. Bár nagyon messze még a vége, de ha ő fosztaná meg a BL-től a Realt, vagy akár trónfosztaná idén, az legalább annyira sorsszerű lenne, mint a Lampard bugyikék gólja ellenünk.

De elkalandoztam megint, mint az előfordul velem nemegyszerhanemsokszor. Mire ide érek, már nem ma, hanem tegnap Wengernek randija volt a végzettel, és ő cserben hagyta megint a franciát. Most nem a gólkülönbsége, hanem a mérkőzés egyoldalú simasága verhette a földhöz Arsenet. A Chelsea csapatként tűnik lehengerlően magabiztosnak. Nem csak, hogy hátul is rend van, a középpályán Matics JM Frankeinsteinje aggyal, vannak passzerek és futók, ráadásul mind kreatív és ehhez még van egy magabiztos és kiváló kapus, ráadásul a másik végen egy terrorfenyegetéssel felérő csatár. Jó nézni, hogy labdavesztés esetén milyen gyorsan rendeződik vissza a csapat, és akár egyetlen másodperc alatt milyen gyorsan tud támadásba fordulni az egész. JM rohadtul eltalálta ezt a garnitúrát. Olyan nevekkel a padon, mint a kiegészítő emberré silányuló Mikel vagy Cech. Az Arsenal egyébként nem játszott rosszul, sőt, voltak jó periódusaik, főleg a két félidő elején. A Chelsea viszont megrágta és kiköpte ezt a meccset, látszott, hogy félgőzzel megyünk, és ha kell (a szurkolói énem szinte sírva kérte, a racionális meg csak bólogatott közben, hogy jól van ez így, azaz bólogatott volna, ha a mezbenugrálós a bal vállamon ketté nem lőtte volna már az elején egy szigonypuskával) simán feljebb váltanak egy fokozattal, és bedarálják az Ágyúsokat. Nem hiszem, hogy nagy okosságosság kijelenteni, hogy ennél jobban aligha kezdhettük volna a szezont, José és a Chelsea pedig nem csak a PL mezőnyét oktatja egyelőre, hanem egy mámorosabb pillanatban valószínűleg már Del Bosque-nak is küldtek egy infografikát, ami Fabregas+Costa eddigi teljesítményét összegzi. Én meg ezzel a képpel kívánok nektek további kellemes kitartást a válogatott szünet végéig, igazán priceless…

Costa_goal