Dilemma – lehetünk-e veretlenül bajnokok?

Figyelmes olvasóinknak feltűnhetett, hogy két merész tétel is szerepel a kérdésben: leszünk-e bajnokok és tesszük-e mindezt veretlenül. Természetesen garancia egyikre sincs (épp ezért az esélylatolgatás), de a szezonvégi aranyérmet most vagy vegyük biztosra, vagy pedig tekintsük irrelevánsnak és foglalkozzunk azzal, hogy le tudjuk-e úgy hozni a PL idei szezonját, hogy szerzünk legalább egy pontot minden találkozón. Pro és kontra alább.

 

 

Megerősítő példák

Mondjuk ki: nem lehetetlen a küldetés! És itt most nem is a mi eddigi szezonunkra és annak folytatására gondolok, hanem az angol és egyéb nemzetközi esetekre. A Premier League eddigi történetében a 2003-2004-es Arsenal volt az első és ez idáig egyetlen csapat, amelyik képes volt veretlenül zárni egy szezont: Wengerék utolsó bajnokcsapata 26-12-0-lal fejezte be azt az évadot. Vannak Anglián kívüli sikertörténetek is: a Juventus a 2011-2012-es kiírásban 23-15-0-lal nyerte meg a scudettot, a Porto pedig 27-3-0-lal(!) (2010-2011) és 24-6-0-lal (2012-2013) is lett már bajnok. Ezek alapján nem reménytelen tehát a dolog, pláne ha hozzátesszük, hogy a hozott példák a litvánnál vagy a macedónnál jelentősen többre taksált ligákból valók.

Elrettentő példák

Akadt a közelmúltban pár csapat, amelyik korszakosnak mondott szezont produkált. Ilyen volt például a tavalyelőtti, még Heynckes-féle Bayern: utcahosszal nyerték a bajnokságot, emellett behúzták a kupát és a BL-t is. Sorra döntötték meg a már amúgy sem mindennapi német rekordokat a Bundesligában, a Bajnokok Ligája elődöntőjében 7-0-s összesítéssel mosták le a címvédő Barcát, szóval tényleg közel álltak a hibátlan teljesítményhez. Egy vereség azonban még nekik is becsúszott a bajnokságban, ráadásul otthon kaptak ki (az amúgy nem gyenge Leverkusentől 2-1-re). Vagy ott van az a 2009-2010-es Barcelona, amelyik az emlékezetes triplázós szezonja után villantott egy 99 pontos szezont csekély egy vereséggel (a Vicente Calderónban).

A mi legjobb eredményünk Mourinho első-első (2004-2005-ös) szezonjából való, ekkor 29-8-1 volt a mérlegünk 38 forduló után, ami nem kevesebb, mint 95 pont. A gond ezzel viszont annyi, hogy azt az egy vereséget már a 9. fordulóban összeszedtük, szóval túl sokáig nem élt a remény (mondjuk a 12. fordulóban élre ugrottunk és ott is maradtunk, ami nem kevés). Rá egy évre még bitangabbul rajtoltunk, a 11. kanyarban 10-1-0 volt a termés, ám a következő fordulóban kapituláltunk az Old Traffordon. A bajnokságot viszont simán behúztuk, még egy kis lazázás is belefért a végére, végül 29-4-5-tel zártunk. Az Arsenal veretlen szezonjának reprodukálásához legközelebb a 2010-2011-es Manchester United állt, ők a döcögős kezdés (3-5-0) ellenére 24 meccsig húzták a témát, mire elszenvedték első vereségüket – Wolverhamptonban.

Fantasztikus bajnokcsapat volt - 1 fránya vereséggel
Fantasztikus bajnokcsapat volt – 1 fránya vereséggel

Mi szólhat mellettünk?

A rövid angol és európai kitekintés után koncentráljunk magunkra és a szezonunkra! A szükséges és elégséges feltételek közül a szükséges eddig áll, vagyis veretlenek vagyunk – 11 forduló után. A legszebb az egészben az – és ez jelenleg többet jelent nekem, mint az, hogy kivel és mit játszottunk konkrétan –, hogy ez idáig egyszer sem forgott veszélyben a pontszerzésünk: sehol egy hajrában bekapart egyenlítő találat vagy egy sorsdöntő pillanatban az ellenfélnek érthetetlenül meg nem adott szabályos gól. Félidőben még sosem álltunk vesztésre, s ha el is maradt a győzelem, akkor is a másik csapatnak kellett egalizálni. Vagyis a bajnokság közel egyharmadánál elmondhatjuk: nem rezgett még a léc, nem voltunk bírói jóindulatra vagy extra szerencsére utalva.

Ha pedig ránézünk a sorsolásunkra, jól láthatjuk, hogy a papíron (és ez hangsúlyos szó itt) legnehezebb meccseinken túl vagyunk már. Nem kell már menni se Manchesterbe, se Liverpoolba, ami komoly fegyvertény kétszeresen is. Ez még persze nem garancia semmire, hiszen veretlenséget elveszteni éppenséggel lehet Newcastle-ben is vagy otthon a Manchester City ellen, de az üzenet világos: „vészesen” fogynak a háromesélyes meccsek, s szép lassan már csak azok maradnak, ahol blama lenne kikapni.

Ráadásul a menedzserektől kezdve a szaksajtón át az általános szurkolói vélekedés egyre inkább az, hogy ezt a bajnokságot már nem veszíthetjük el. Ennek persze természetes velejárója az, hogy a mi skalpunk dupla pontot ér, de az is, hogy ellenfeleinkre rátelepedhet egyfajta kishitűség is, mondván nem a Chelsea ellen kell begyűjteni a bent maradáshoz szükséges pontokat, így már csak óvatosságból sem cserélnek előre az edzők, a pályán lévők pedig könnyen meginoghatnak a nagy tehertől.

Végül vegyük Mourinho egóját, ami nem kicsi ugye. A portugál világéletében szerette a nagy skalpokat és a megsüvegelendő rekordokat, szóval elképzelhető, hogy ha lesz realitása még ennek a kérdésnek a szezon vége felé is, akkor hajlandó lesz áldozatokat is hozni azért, hogy ezt is a világ orra alá dörgölhesse.

Sok múlik rajtuk
Sok múlik rajtuk

Mi szólhat ellenünk?

Először is maga a tény, hogy a bajnokság több mint kétharmada (27 forduló) hátravan. Nem kell ahhoz feltétlenül csúcsrangadó (pláne, hogy azok tavaly is jól mentek), hogy becsússzon egy vereség, ezt igazolják a legfőbb riválisaink is. Elég néhány céljainkkal ellentétes faktor szerencsétlen együttállása: egy magát felszívó ellenfél, egy ihletett formában védő kapus, egy totál fogalmatlan bíró, néhány sérült vagy formán kívüli kulcsjátékos tőlünk…

Arról nem is beszélve, hogy már van annyira kemény a mezőny, hogy egy Swansea vagy egy West Ham is meg tud verni úgy egy élcsapatot, hogy egyrészt az nem érdemtelen, másrészt nincs is már akkora bravúrszaga egy ilyen eredménynek. Egyébként meg megyünk még az Arsenalhoz, fogadjuk a két manchesteri csapatot is, szóval lesznek itt olyan derbik a szezon második felében, ahol jöhet egy kellemetlen pofon.

Azt se tegyük félre, hogy a Chelsea is kerülhet komoly hullámvölgybe. Utolérhet minket egy komoly sérüléshullám, illetve ne zárjuk ki azt se, hogy ha több meghatározó játékosunk is pocsék formába kerül, akkor beleszaladhatunk még itt a késbe. Már decemberi meccsdömping is megdöntheti merész tervünket. Eddig mindig akadt valaki, aki megrázta magát és villant egy durvát, de ha ez nincs és a srácok egymást múlják alul, akkor azért veszélybe kerülhet a veretlenség.

Betehet még nekünk a többfrontos harc is. Elsőre furán hangozhat, de minél jobbak vagyunk, annál nagyobb a kockázata a bajnoki veretlenség elvesztésének. Ha ugyanis a fináléig fárasztjuk magunkat a ligakupában és később nagyot menetelünk a többi sorozatban is, akkor adódhat úgy, hogy így vagy úgy, de beáldozunk egy bajnokit. Főleg, ha komoly a tét. Ráadásul amennyiben ilyen mértékben termeljük mi a pontokat és így hullajtják azokat a mögöttünk lévők is, akkor tavaszra (mondjuk mikor a BL-ben vagy az FA kupában már az elődöntő a tét) lehet már akkora az előnyünk, hogy Mourinho elbliccel mondjuk egy QPR elleni meccset, csak hogy frissek legyenek a kulcsjátékosok a hétközi nagy meccsen.

Mert mint tudjuk, bárhol ki lehet ám kapni
Mert mint tudjuk, bárhol ki lehet ám kapni

Vagyis igen vagy nem?

Ami engem illet, még mindig úgy vagyok vele, hogy túl sok van még hátra és túl sok a buktató ahhoz, hogy az igen-re tegyem a voksom, mégis megteszem, mert hinni akarok benne. Ahhoz, hogy ez sikerülhessen, szükség van jó pár dologra: szerencsére, elszántságra, konstans vállalható csapatteljesítményre és bizony arra is, hogy az esetleges mélypontok más fronton érjenek minket. Mindenkinek a saját gyermeke a legédesebb és legtökéletesebb, de lássuk be, veretlenül végigcsinálni egy egész szezont és annak minden frontját gyakorlatilag lehetetlen. Ezt még azok a csodacsapatok sem tudták abszolválni, akikről egy világ zengett ódát, amikor díszlépésben felértek a csúcsra.

Én a magam részéről beáldoznám bármelyik kupát – sőt, akár mindet is – azért, hogy ezt véghezvigyük. Tudom, önző dolog, no meg én is megsiratnék egy idő előtti BL-búcsút, de ha ez az ára, én megfizetném. Négyszeres bajnok a csapat, ami nem sok, de legalább mind különleges valamiről: az első azért, mert első és ráadásul az ötvenedik szülinapra jött össze; a második az első volt, amit személyesen élhettem át, ráadásul akkor lett száz éves a Klub; a harmadik rekordpontszámmal jött össze; a negyedik pedig rekordszámú rúgott góllal. Torkig vagyok már a manchesteri hegemóniával, szóval ennek megtörése most körítés nélkül is a szezon legfőbb csapásiránya nálam, de ha valamivel emlékezetessé tehetnénk, akkor az ez.

A papíron legveszélyesebb buktatókon már túl vagyunk. De látni kell, hogy ez nem minden, „csupán” több mint a semmi. A november azért csak menni fog (West Bromwich, Sunderland), utána viszont jön a december, ami nem a rangadók miatt húzós, hanem a jól ismert jellege miatt. Ráadásul pont a masszív középcsapatok ellen a legnehezebb, hiszen ellenük azért nehéz felpörögni, miközben annyi erő és tartás van bennük, hogy meg tudjanak ragadni egy ígéretes lehetőséget (teszem azt kibekkelni az egész meccset egy korán megszerzett vezetés után). A 2015-ös évet a White Hart Lane-en kezdjük, én pedig addig adok magamnak haladékot: ha ott sem veszítjük el a veretlenségünket, akkor föladom a maradék kételyeimet is a határozatlan igenből határozott lesz a címben feltett kérdésre. De addig is Blue Is The Colour!