Ezredszer

Bár Wudigessboi tegnapi posztja után nehéz ilyet mondani, mert zseniális lett, de úgy érzem, én is szeretném hozzátenni a magamét a kialakult helyzethez.

Egy jó dal, egy jó dalszöveggel sohasem szorul magyarázatra, így nem is tenném én sem. Sosem voltam egy nagy Ossian rajongó, de a 2013-as albumuk – A tűz jegyében – remek lett, ez a szám pedig egyenesen kiváló. Ráhúzható akár önmagában a blogolásra is, de úgy nagyjából talán kompletten az egész most kialakult szituációra meg méginkább. Akinek nem, annak meg úgyis hiába magyaráznám.

Taglaltuk már, milyen dolog szurkolónak lenni. Néztük már, mikor és miért jó, vagy épp nem az. Én viszont, ezredszer nekivágok. Az embert úgy hisszük, a tettei határozzák meg. Az ember viszont szeret kitörni ebből a körből, mert a tett állatias, a tett emberi, a tett megfogható. Csöppnyi lépés a mindenhatóság felé az olyan dolgok befolyásolásának igénye, amit nem tudunk közvetlenül, tettekkel befolyásolni. Ilyen a hit, a szerencsejáték, vagy épp a szurkolás. Szeretjük azt hinni, pusztán a szurkolásunk elégséges ahhoz, hogy rábírjon másokat, hogy győzzenek helyettünk, hogy aztán elmondhassuk – győztünk. A munka nehezebb részét végezzék mások, mi vállaljuk a dolog oroszlán részét: ordítunk.

Érdekes módon, ha ez mégsem jön össze, a felelősöket is mindig máshol keressük. Pedig ez ritkán fair. Hisszük, hogy a meg nem hallgatott tanácsaink vezethetnek (ismét) a győzelemhez, bennünket pedig a hurrá-élményhez. Jönnek a megmondóemberek, az élükön velem – mondják, hogy hallgatnom kell. Soha nem tudok, az nem én vagyok. Ha újra kell, én készen állok, ezredszer nekivágok.

Azért sem fogok bírózni, pedig megtehetném, és hiszem, hogy joggal. Azért sem fogok Lampardozni, pedig tudjuk, hogy joggal. És bár elgyengülésemben a kommentok közt megtettem, itt fent nem fogom: nem mutogatok, nem keresek bűnbako(ka)t. Felborult a rend, s ha egészében vesszük az idényt, még mindig nagyot futunk, de ha csak az utóbbi 1 hónapot, akkor fáj.

Úgy érzem, úgy érezzük, megloptak bennünket. Elvették a jogos jussunk, a 8 pont fórunk. Akkor viszont, a békességet a becsületért dobjuk el: és fogjuk magunkat, és basszunk oda az FA-nek, a bírói karnak, a bukiknak, Lampard-Citynek, a sorsnak, nevezzük bárhogyan az ellenséget, akit a keretbe helyezünk és felbillogozunk. Ha mégis veszni kell, tegyük azt férfimódra. Én azonban nem adom fel. Meg tudjuk csinálni, igen, mi együtt. Ez idén jár nekünk. 2015 bajnokai. Én készen állok.

És ezredszer nekivágok.

Hajrá Chelsea!

Hajrá Mi!

Hajrá!