Mélyről jövünk

0127 chelsea-liverpool1Ritka helyzet állt elő, bár ez finoman szólva sem dicsőség: állunk a ligakupában, de az FA kupából már kiestünk. Közel sem ehhez szoktunk az utóbbi években, s bizonyára hiányozni fognak a hétvégi kupacsörték tavasszal, de ezt csak magunknak köszönhetjük. A ligakupát viszont még menthetjük és nyerhetjük, s az igazat megvallva nem bánnám, ha méltó játékkal így is cselekednénk ma este. Az évtized talán legnagyobb pofonja utáni talpra állási kísérlet első lépése következik néhány óra múlva, kedvcsinálás alább.

Alapvetően nem ezt a címet szántam volna ennek a posztnak, csak rádöbbentem, hogy az odavágó előtt még mennyire a fellegekben jártunk, most meg… Pedig csak egy hét telt el azóta, de milyen egy hét! Abba, hogy a Pool kis túlzással lejátszott minket, még beleláttuk az idegenbenjóaziksz taktika tudatosságát, viszont a szombati Bradford elleni rémálomra még nem adott kellő magyarázatot se a humor, se a düh, se a tudomány, se semmi. A bűnlajstrom hosszú: kiestünk, egy harmadosztályú csapat ellen, otthon, kétgólos előnyből. És ezt most nem oldja, hogy a City és a Tottenham is otthon zúgott ki esélyesként, miközben a Pool és a MU is alsóbb osztályú csapat ellen kényszerült megismételt meccsre.

A szombati horror után új narratíva kezdődik. Úgy állok most itt, mint amikor a srác zokogni látja az apját és rádöbben, hogy az erős, magabiztos, rettenthetetlen példakép is törékeny ember, ha arról van szó. Most megint elölről kell fölépíteni magunkat, megszűntek ugyanis a biztos pontok és a kapaszkodók. Nem mondhatjuk semmire nyugodt szívvel, hogy behúzzuk. Újra meg kell tanulnunk járni, s majd ha ismét készségszinten megy, akkor építhetünk erre a tudásra.

Most tényleg nagy szükségünk van vezérre
Most tényleg nagy szükségünk van vezérre

Múlt héten még azt írtam, hogy ebből a két hétből a City legyőzése a legfontosabb küldetés, de mára sikerült ezt is revideálnom: ma ugrik a majom a vízbe, ha nem verjük meg a Liverpoolt, akkor nagy valószínűség szerint Pellegrinóékat sem fogjuk. Vagyis sikerült fontosabbá tenni ezt a meccset, mint amennyire az a lényéből adódna. Még idejében meg kell ugyanis állítani a kupából kiesős megzuhanást. Nem azért küzdöttünk eddig, hogy lemondjunk két trófeáról pár napon belül!

No de mielőtt eret vágnánk, kanyarodjunk rá a Liverpool ellen hangolódó ösvényre! Van ugyanis némi öröm az ürömben. Például az az egyelőre még csak sejtés, hogy a pályára lépők jó részének nem volt köze a szombati gyalázathoz. Persze az öltöző közös és csapatként kell vállalni a felelősséget a kudarcért, de nyilván nem mindegy, hogy úgy megy-e föl valaki ma a pályára, hogy semmit nem játszott a Bradford ellen, vagy úgy, hogy csak róla kaptunk két gólt. Mert aki nem szégyenült meg a hétvégén, az talán ma kellő önbizalommal tud győzelemre törni. Akárki is lép ma pályára, be kell bizonyítania, hogy kifutott eredmény volt a Bradford elleni fiaskó – még ha azt nem is lehet jóvá tenni. De a sebek nyalogatása helyett (na jó, mellett) meg kell mutatni az erőnket! Megrogytunk, de ha ki is dőlünk, akkor könnyű célpont leszünk, akibe a Manchester City is gond nélkül belerúg majd.

Szintén biztató, hogy Rodgers még nem győzte le eddig Mourinhot, s amúgy is mostanában mintha inkább mi lennénk a Liverpool mumusai, mint fordítva. Persze ilyenkor jöhetnek csőstül a nagy sorozatok azért vannak, hogy megszakadjanak kaliberű közhelyek, meg amúgy se bazírozzunk most statisztikákra és trendekre, mert a nem szoktunk alsóbb osztályú csapatok ellen kupameccseket bukni is ilyen tétel volt.

A lényeg, hogy nyerni kell. És nem azért, mert ezt muszáj leírni egy kupaelődöntőben, pláne egy rivális ellen, hanem mert most aztán tényleg nem fér bele a további bénázás és egy újabb fiaskó. A hangulat nem a legjobb, az esélyeink is koptak csöppet, de bízni ettől függetlenül van miben! Hozzuk össze azt a rohadt döntőt, Blue Is The Colour!