From Stamford Bridge to Wembley

headWe’ll keep the blue flag flying high! Valahol a 130. perc után végig a torkomban liftező gombóc lenyelése után egyemberként sikolthattam fel a képernyő előtt: megvan uazzeg, neszeg*ciiiii..

Merthát minek aprózzuk el, kezdjük a legfontosabbal: ott vagyunk a Wembleyben, ligakuka döntőt fogunk játszani. Nem rontom el azzal az örömünket, hogy ‘ha már az FA-ből kotrevák módon kiestünk’. Van még kb fél óra hátra a másik meccsből, a Spurs összesítésben kettővel megy, szóval minden valószínűség szerint londoni házidöntő lesz. Bár, elnézve a tegnapi meccset, a döntőt már lejátszottuk. Ez a meccs minden ízében egy döntő volt.

Rettentő rémesen közhelyes, pedig attól még de. Hosszú idő óta először játszott a csapat olyan mérkőzést, ami valódi izgalommal szolgált. Egyetlen sör nélküli kilencvennégyezer-kettőszázas pulzus, torokgombóc, légzési nehézségek, meccs közben öt percenkénti kiborulás, rekkenő iram, sajnálatos sérülések, sok egyéni hiba, vitatható esetek, és elképesztően rossz bíráskodás, és egyetlen, döntő gól. Pattanásig feszülő idegek, balhé, küzdelem.

Kellett hozzá egy szezonjáért küzdő Liverpool, és kellett hozzá egy megtorpanó Chelsea. Mert a Pool érzésem szerint erőn felül teljesített, az eddigiekhez képest mindenképp, messze a szezonjuk két legjobb meccsét hozták le ellenünk, mi pedig a nagy menetelés után meg-megtorpantunk, a meccs előtt közvetlenül meg csúnyán belenéztünk egy balosba. Mi az első döntőnkért küzdöttünk. Mert hiába a sokat látott arcok, ez a garnitúra, így együtt, Mou irányítása alatt az első döntőjére készül. Ezzel együtt nem feltétlen mondható el az, hogy mi akartuk jobban azt a döntőt.

A meccset végül az az ember döntötte el, aki igazán megérdemli, hogy eldöntsön egy ilyen találkozót: Branislav lába alig fért bele a cipőbe, akkorára dagadt, a fél fehér cipőt vörösre vérezte, mégis ő ugrott a száztizenedikben a legmagasabbra, és fejelte ketté a hálót.

a gól
a gól

(közben a ligaegyes Sheff kettő perc alatt hozta vissza magát a meccsbe – elképesztő)

Tegnap este, a meccs kezdete óta rengeteg minden forgott, forog a fejemben, mit is kéne írni a mérkőzés kapcsán, most viszont itt ülök, fél szemmel a másik meccs eredményén, és azon filózok, hogy azon gondolatszázezrek közül, amelyek eszembe jutottak már n+1 alkalommal, mi is az, amit tényleg érdemes leírni.

Azt megfogadtam már előre, és akkor még szó nem volt Costa 3 meccseséről, hogy azért sem fogok bírózni, sem FAzni. már csak azért sem, mert nem éri meg a szót sem, pláne ha még az FA-nek van valami magyar besúgója is, aztán megjelennek itt nekem holnap egy 25K-s csekket lobogtatva..

(Asszem ennyi, 10 percig tartott a Sheffield csodája, Eriksen másodikja valószínűleg döntőbe lőtte a Spurst)

Maga a mérkőzés egyébként a régmúlt idők, José első uralkodásának meccseit idézték, nagy hajtás, nagy küzdelem, kevés gól. Én tényleg végigizgultam a találkozót. A Chelsea pedig megcsinálta, és nem egy, vagy két játékoson múlott, aki pályán volt, mind hozzátette a részét ehhez a győzelemhez, amit a végén kiküzdöttünk. Mert kellett hozzá az első meccs is, meg a második is, kellett hozzá Courtois ugyanúgy, mint Costa, vagy Ivanovics, és igen, még Ramires is. Persze nem értem azt a perverziót, amit José érez a nyomokban brazilt tartalmazó ugandai srác kapcsán, és nem kell nagy őszinteségi roham hozzá, hogy leírjam: lehet azért maradtam életben a meccs alatt, és nem durrantak szét az agyi ereim a nagy izgalomban, mert vagy kétszer konkrétan ki kellett, hogy röhögjem ROMit, ez az ember valami ritka nagy bohózat, a támadóharmadban legalábbis rendre.

Na itt még állt kb 1500 szó, taktikai elemzés a meccsről, BR killing-himself Balo becseréléséről, arról, hogy meglepő módon a rendkívülbaromijó A keretünk gyengeségei közé kell sorolni a három védős rendszerek elleni játékot, arról, hogy jó meccsen, jó Pool ellen hoztunk győzelmet, kiemelve, hogy Hápi kezdő volt Cahill helyén, Ivanovicsot felküldtem a csillagok közé, meg egy halom más dolog, ami már most sem jut eszembe, szóval bocs srácok, ez így alakult. Nem tudtam visszacsinálni, eddig küzdöttem, de áhhh..

A végére tessék, a Csúf átváltozása:

Ééén? Éééén? Semmit. Még azt sem, amire véletlen gondolni tetszik, drágajó bíróúr..
Ééén? Éééén? Semmit. Még azt sem, amire véletlen gondolni tetszik, drágajó bíróúr..