Meglopva

robbery_headAz egész FA, úgy, ahogy van, mindenestől dögöljön meg tripperben és rohadjon meg a pokolban. Induljon oszlásnak az összes belső szerve, és hosszú, fájdalmas kínok között baszódjon meg minden egyes résztvevője a tegnapi gyalázatnak, ezt kérem a jézuskától karácsonyra. Na jó, legyen benne a miki is, hogy biztosra menjünk. Ígérem, jó leszek…

Ó, hogy háromlábú tehenek szabdalják csíkosra alsó fertályad kies részeit, hogy majd azon keresztül helyezhesse beléd ősgyíkvesszejét a magasságos, hogy az a nyolcszegletű, stop-megálljt vezénylő, táblarozsdaszirombolyhos, állítmányt semmibe vevő, szabályokat önkényesen újragondoló, fűszáltipró, normál-idióta-barbár vérvörösinges, hónaljmankós repedtsarkú selyemhernyótalpas hétszentséges emberforma állat szenvedtessen hátralévő életed során minden egyes percben, és fennen hirdesse haragom vörös betűjét előtted állandó jelleggel, hogy hitedből kitérve rettenetes ordítások között egy öröklét hosszúságban vesztegelhess Dante poklának összes bugyraiban felváltva olyan szabályossággal, mint ahogyan tegnap vetted figyelembe a nagykönyv irományait a 90+ percek letelte alatt.

Erről szól ma a dal
Erről szól ma a dal

Le kell szögeznem: a Burnleyt nem kárhoztatom semmiért. Ott vannak alant, nekik foggal-körömmel kell most küzdeniük minden nüanszért, megtették, bravó. Arról viszont, hogy ezt ebben a formában megtehették, egyes egyedül a nagyrabecsült, mélyentisztelt feketébe öltöztetett faszhad tehet.

Le kell szögeznem: nem kárhoztatom semmiért a fiainkat sem. Bár nem játszottunk lehengerlően, de mindennek ellenére ha a munkáját elvégezni képes játékvezetői hármas ténykedik a mérkőzésen, akkor az első félidő 3-0-lal zárul, nincs Matics idiótasága, és alsó hangon is lehozzuk a meccset 3-0-lal, vagy verünk még kettőt, és nemcsak, hogy marad a 7 pont fór, de még a gk sem változik egy cseppet sem.

Le kell szögeznem: bár épp a minap tettem ismét nyilvánossá, hogy mennyire nem vagyok a bírózás híve, most viszont egyértelműen bírózok, mert egyszerűen nem lehet mást tenni. Még Chelsea szurkolóként sem voltam hirdetője José FA-ellenes eddigi tevékenységének, mindazonáltal részben láttam igazságát. Mára, a tegnappal viszont a napnál is világosabb a dolog. Tetszik bárkinek, vagy sem, mert gyanítom hirtelen ismét térdig fogunk dagonyázni a mindenféle ellendrukkerek örömtáncot lejtő szakértő véleményében, a szezonban az FA eddig nyilvánvalóan minimum 4 pontot vett el tőlünk (a Saints elleni Fabregas esetre gondolok még a tegnapi küldetés mellett), és tényleg nem tudom, mit kellene tenni ahhoz, hogy az egyenlők közötti egyenlőbbek mérlegelésénél ne a Chelsea legyen mindig a sátán serpenyőjében, míg mindenki más meg a másikban. Halkan jegyzem meg, 2, azaz írom: kettő darab büntetőt ítéltek meg a javunkra a mindenkori játékvezetők a PL-ben eleddig – nyilván csak ennyi volt megadható, igen. Még halkabban jegyzem meg: utoljára 2014 november elsején kaptunk tizenegyesrúgásra lehetőséget. Ennyit a City egy meccsen megkapott a Spurs ellen, már október közepén. És érdekes módon, tegnap már a második másodpercben megkapták – az egyébként jogos jussukat. Csakhát igen, úgy tűnik a jogos és jogos büntetők közt is van különbség.

Le kell szögeznem: azért is nem vagyok híve a bírózásnak, mert minden csapatot érnek szurkolóik szerint hátrányos megkülönböztetések – nyilván így van ez a City-vel is, meg mással is. De most még mindig annyira forr bennem a vér, hogy nem vagyok hajlandó foglalkozni más kínjával, csak azzal, amit mi szenvedtünk el. Nem vádolom az FA-t a Chelsea elleni hadjárattal továbbra sem, viszont nehéz nem észrevenni a “tegyük izgalmassá a PL-t” mozgalmat. és a fáradhatatlan munkálkodást azon, hogy a Chelsea nehogy nagyon elhúzzon már az egyetlen valamire való riválistól.

Döntő pillanat - kösz mindent még egyszer, Atkinson
Döntő pillanat – kösz mindent még egyszer, Atkinson

Le kell szögeznem: nem a vitás esetek miatt kiabálok. Leszarom, valahogy behúztuk a meccseket, nem érdekel. Talán majd egy kicsit, ha végül gólkülönbség miatt maradunk le címről, trófeáról, akármiről. De a jogos és tiszta büntetőkről beszélek, a +4 pontról, amivel jelenleg 9 ponttal vezethetnénk a PL-t. Oké, az 5 pont előny is előny. Még mindig több, mint baráti. Csakhogy, a 7 pont fórt nem az FA segítségével építettük fel, szóval nem értem, miért tartják jogosnak, ha ők ezt csökkentik. Legalább már ne tennék ilyen látványosan. És akkor arról még nem is szóltunk, hogy Matics nagyon fog hiányozni egy bizonyos kupadöntőn, így könnyen lehet, hogy egy bizonyos FA megfoszt bennünket egy bizonyos trófeától rövid úton.

Le kell szögeznem azt is, hogy az FA hiába csinál kisebb bohócot magából azzal, ha utólag mondjuk eltiltja Barnes-t (akiről valamelyik faszparaszt munkatársa még azt merte nyilatkozni a meccs után, hogy hát ő nem egy alattomos játékos… ja, a hó meg zöld), mert azzal mi nem nyerjük meg a meccset, és nem kapjuk vissza Maticsot sem a kupadöntőre, mert azt azért kötve hiszem, hogy a jóöreg FA akkora Canossa-járást hajtana végre, hogy még Matics eltiltását is mérsékli/eltörli. Eső után köpönyeg, ha egyáltalán, és már amennyiben. De tartok tőle nem lesz itt köpönyeg, és maximum besároznak az eső után – többre nem számítok.

Ez még itt csak az első volt..
Ez még itt csak az első volt..

Wudi a meccs előtt azt írta, papíron ez a legkönnyebb meccsünk a hátralévőkből – és, papíron az is volt. A Burnley harcossága nekem egyébként még szimpatikus is, bár a ‘minden eszköz’ bevetése kissé túlzó talán, elvégre ez foci, nem WWF vagy K1, mert Barnes 3 megmozdulása mellett (aki, teszem hozzá, lap nélkül hozta le a meccset), mondjuk Boyd Oscaron elkövetett ámokfutása is elég erősen narancssárgás volt, arról nem is beszélve, hogy ha két kézzel ütünk a labdába a tizenhatoson belül, az nem szimplán büntető, de minimum sárga is.

a második
a második

Olvasgatom itt közben a kommentokat, és nehéz lesz már újat mondani, mert közben jól kitárgyalódott minden, és elhangzott a legtöbb, általam fent elkövetett dolog. Láttuk, olvastuk már José nyilatkozatát azóta, szóba került a Pool meccsen fújó spori is, miegymás. Nehéz bármi hasznosat mondani, Azóta már elért egy kicsit a letargia és a beleszarok életérzés, egyébként egész nap egy kicsit amolyan mindenki kapja be napom volt. Egyszerűen még mindig nem hiszem el valahogy az egészet, olyan, mint egy rossz álom, mint egy kibaszott illúzió, amiből egyszercsak, hirtelen, verejtékben fürödve ébredsz, rájössz, hogy közben az éjszakát nappalra cserélték, majd kivánszorogsz a fürdőbe arcot mosni, s miután arcon csapod magad hideg csapvízzel, lassan rájössz, hogy minden rendben van. Ezt a másnaposságot viszont nem lehet kiheverni. Ezt most egy alkoholnál kevésbé múlékony hatású szer követte el. És szépen lassan rájössz, hogy ez most nem múlik el.

Továbbra is úgy érzem, teljességgel felesleges szót ejteni arról, hogy Costa, hogy Ázár, hogy Matics, hogy Courtois. Pedig lehetne lamentálni egy kellemes koratavaszi délutánon, márha az lesz holnap, hogy Costát mennyire viselte meg a szánalmas, nyilvános meghurcolás, persze nem egy szent, dehát nem ő az első a szezonban, de még 2015-ben sem, aki hasonló tettért meg lófaszt sem kapott. Tegnap sem kellett volna neki sok, de centikkel valahogy mindig lemaradt. Beszélhetnénk arról, hogy Ázár cserébe ismét ellenállhatatlan volt, a gólunk előtt óriásit húzott, és ha végre 15 centinél messzebbről is kapura merné tűzni a labdát, még egy fokkal közelebb járna a tökélygame-hez. Szót kellene ejteni arról is, hogy TC végre megint a magabiztosság kőszobra volt, vagy arról, hogy Matics mekkorát játszott, míg teljes joggal fel nem borította az őt likvidálni kívánó hentest. Figyelem, azt mondtam, teljes joggal, nem azt, hogy szabályosan, vagy okosan. Hülye volt, szabálytalan volt, de még az angol sajtó azon része, aki többnyire a Kék vészt látja vagy láttatja a Chelseaben, is kiáll a történet jogossága mellett. Beszélhetnénk a halovány Oscarról vagy Fabregasról, a csapatot még nagyon szokó Cuadradoról, aki összességében nem rossz, nem rossz, de gyakorlatilag még semmit nem mutatott, szóval beszélhetnénk sok mindenről, de még mindig úgy érzem, hogy amiről beszélni kell, az a 3-0 helyetti 1-1, amit a bírók hoztak össze.

a harmadik. Teljesen szabályos, labdára irányuló, nem veszélyes mozdulat. A következményt mind tudjuk, piros Maticsnak.
a harmadik. Teljesen szabályos, labdára irányuló, nem veszélyes mozdulat. A következményt mind tudjuk, piros Maticsnak.

Erről, meg Ivanovicsról. Mert a szerb viszont még emellett is megérdemel minden dicséretet. Az utóbbi hat meccsen négyszer talált be, ez a mutató pedig egy csatár számára is méltóságteljes, hát még, ha azt nézzük, hogy a 6 meccs 7 góljából fűződik négy a nevéhez. Továbbjutást ért a ligakupában, egyben döntőbe jutást, győzelmet a Villa Parkban, idegeben szerzett pontot és gólt a BL-ben, most pedig jobb híján egy pontot egy olyan meccsen, ahol – ahogy JM is mondta – az a csoda, hogy nem verettek meg bennünket. Braniszlav, imádunk!

Lövésem nincs, mit mutatsz, de bazi nagy ász vagy a kezünkben, haver!
Lövésem nincs, mit mutatsz, de bazi nagy ász vagy a kezünkben, haver!

Jövő héten jön a kupadöntő. Fel kell kötni a gatyót rendesen, mert úgy látszik, nem csak Kane lesz az ellenfél, hanem a Wembleybe kihelyezendő kellékkel feketében is meg kell küzdeni. Addig is, itt egy lőlap a dartstáblára.

a PL sporik hivatalos viseletére tett javaslat
a PL sporik hivatalos viseletére tett javaslat
  • Lavid Duiz

    “I’m blind. I’m deaf. I wanna be a ref.”

    Atkinson olyan ordító “hibákat” követett el, hogy szerintem ez csak úgy történhetett meg, hogy már eleve egy tervvel lépett a pályára…

    • Hát. Az a baj, márha ez az egyáltalán, hogy mire megírtam a posztot, José már majdnem mindent elmondott helyettem 🙂 amit lenyomott a Goals on Sundayben, hát, az kb a poszt. Nagy formában volt.

  • Egyébként kicsit más, de bizonyos vonatkozásban meg ugyanaz: amit ez a Souleymane művel, lassan már abból is elég. Én aztán tényleg no to racism párti vagyok, meg minden, de azért álljunk már meg a józan ész határán…

    gondolom azt vágjátok, hogy a klubból már kb mindenki elnézést kért, Josétól Terry-ig, a klub hivatalosan és nem hivatalosan, miegymás. Egész komoly performansz volt a meccs előtt és alatt, a nézőtéren és még a mezeken is. Meghívták ezt a jóembert a Stamfordra is. Erre mit lép? Hát ezt:

    He told Le Parisien: “I appreciate Mr Mourinho’s invitation, but I can’t get my head around being in a stadium at the moment.”

    In an earlier interview with the Guardian newspaper, Souleymane said: “What happened has left me really afraid. I just want justice to be done, no more than that.

    “I was a little bit hurt physically but in terms of morale I was hurt a lot. It has really affected my life. I can’t go back into the Metro, it makes me really afraid. I don’t think you should be denied the right to take the Metro because you’re black. That’s what they wanted.”

    Azért ez már rinyálás a köbön, és a dolog felfújása. Négerek ezreit verik szarrá kb nap, mint nap, csak azért, mert négerek, ez az anyámasszony katonája meg nem mer lemenni a metróba. Remélem majd a klub fizeti a cihológusát, a nagy lelki terror miatt, amit elszenvedni kényszerült. Bah, mindenki meghülyül már?!

    • Lavid Duiz

      Ez még mind semmi, de a csávó azóta már a klubot teszi felelőssé az incidens miatt! Hülye! Gondolom, az ügyvédje adta neki ezt a tanácsot,.. $$$$$$$

      • Nyilván. Ez megint kb akkora hülyeség, mint mikor elmeszelték Terry-t rasszizmusért, amikor egy olyan csapat csk-ja volt, ahol rendszeresen 5-6 afrikai fordult meg a kezdőben… ha Johnny rasszer lett volna, DD és Essien felváltva szappanozza a hátát edzés után, bazzeg 😀

    • mohacsia

      Idióták és én nem akarom mentegetni őket, de azért ez egy “hate crime”-nak szerintem elég karcsú. Lehet én vagyok naiv, de nem igazán találom a logikát abban, hogy a valaki egy olyan csapatnak szurkol, aminek a fele fekete és közben ekkora meg akkora rasszista. Ezek szerintem egyszerűen csak hülyék, ki kell tiltani őket aztán ennyi. Ez az 5 perc hírnév meg a nyilatkozatai a csókának nevetségesek. Én is felbasztam volna magam rajta nyilván, de hitelesebb lenne, ha nem játszaná túl.

      • http://www.bbc.com/news/uk-31575913

        úgy tűnik, sikerült kiszűrni jól a “résztvevőket”.. az egyik, akit a Chelsea egy életre eltiltott a balhé miatt, egy ötvenes ex-rendőrparancsnok, aki jelenleg valami emberi jogok világszervezetének az igazgatója. Kisgyermek kora óta Chelsea szurkoló, és átutazta a világot oda-vissza a klubért. Nyilván rasszista bazzeg 🙂

    • Zola

      Most eléggé megosztó dolgot fogok mondani és mindenki értse úgy ahogy akarja.Ez az egész rasszizmus elleni kampány csak mégjobban felkorbácsolja az indulatokat.A maga módján mindenki rasszista!Ki így ki úgy.Nem találkoztam még olyan emberrel,aki ne utált volna,vagy a maga szolid gondolkodásával ne különböztetett volna meg egy népcsoportot.Csak ugye van aki ezt radikálisan teszi,de ugyanez nem kimondva teljesen rendben van.Ebben a nagy kibaszott liberális világban nem utálhatok senkit szabadon és nyíltan?Nem mintha akarnám,de itt mindenki a szólásszabadság mellett harcol,miközben embereket vágnak sittre,mert lenégerez egy négert.Gondom nekem is van bizonyos népcsoporttal,de(és nem a fekák azok:-D),de kicsit értetlenül állok ez előtt a képmutatás előtt,mert ez az,kár is vitázni ezen.Jelentkezzen akinek egy káromkodás és idegbetegség közben nem csúszott ki a száján vagy gondolt olyanra,ami sértő lenne egy fajra,nemzetre,akármire.

  • YoGeee

    Azt lehet már tudni, hogy ki lesz a spori vasárnap?

  • Drogba11

    Majd mindennel egyetértek. Viszont tényleg az egész sztorit félretéve azt kicsit merésznek érzem, hogy Matic jól játszott.

    “Szót kellene ejteni arról is, hogy TC végre megint a magabiztosság
    kőszobra volt, vagy arról, hogy Matics mekkorát játszott, míg teljes
    joggal fel nem borította az őt likvidálni kívánó hentest.”

    Rengeteg eladott labdája volt, nem volt magabiztos, nem volt jó meccse. Eddig mindig jó volt, de most nem.

    Ha így álluk, akkor elmondhatjuk, hogy Európában jobban szeretik a csapatot, mint otthon. Érdekes, hogy a BL-ben eddig ekkora hibát/hibákat nem vétettek ellenünk.

    • Nézőpont kérdése persze mindig, mert az önmaga által felállított magaslathoz képest nem játszott (olyan) jól, de azért a mutatói elég jók, ha nem csak az eladott labdákra koncentrálsz. Legalábbis én úgy emlékszem, és a statjai is kb ezt támasztják alá: Terry és Zouma passz-százalékát hozta, jobbat, mint mondjuk Ivanovics vagy Fabregas; emellett volt 3 szerelés, egy megelőző szerelés, 4 tisztázás, sőt, még volt kaput eltaláló lövése is (bár erre nem emlékszem, hogy mennyire volt satnya v jó).

  • WudigessBoi
  • lamps8

    Én az elején jókat mosolyogtam Jose campaign against Chelsea mondókáján, gondoltam csak csinálja a show-t. De mint az egyértelmű példák mutatják ,teljesen valós a történet. Egyszerűen nem szeretnek minket, a klubot , Joset talán Abrat sem. nem tudni.
    a kupadöntőről és Spursről 1-2 gondolat. A 96. percben kaptak egy nem 100%os 11est, amit Kane óriási mákkal 2. próbálkozásra lőtt be. Ismétlem 96. perc nem tuti büntető, azóta semmi megjegyzés a sajtóban az esetről , nem elemezte ki semmi Liverpool legenda meg Arsenalt felszopó szerencsétlen, és itt kell visszaemlékezni Ramires tavalyi utolsó perces WBA elleni homorítására. Disgrace, rhe ref saved Chelsea stb stb…. Ahogyan a velünk kapcsolatos döntéseket mérlegelik az szégyenletes. Kupadöntő, Anthony Taylorral, Matic nékül, 4455435. percben rendszerint lófasz gólt szerző Spurs ellen, egy csoda lenne ha nyernénk jelen állás szerint.

  • Ha igy is behuzzuk a PL-t akkor elmondhatjuk, hogy megvertuk a city-t, de legfokepp az FA-t. Hozzateszem, ha nyujtanank, amit tudunk, tamadnank, akkor nem szoptuk volna be 1-1-re hanem lett volna 3-1…

  • Lavid Duiz

    Tekintettel arra, hogy Matic játszott akkor is, amikor a Spurs-től kikaptunk 5-3-ra, nem gondolom, hogy az ő jelenléte garancia lenne a győzelemre. Az esély nagyobb, természetesen, de nem 100%. Szerintem.

    • lamps8

      Garanciák és a foci, fekete és fehér. De vele sokkal stabilabbak vagyunk. Szükségünk lenne a fizikális jelenlétre vkp poszton, de mivel Mikel is sérült, ez így nem lesz meg.

  • Azt vágjátok egyébként – én most olvastam – hogy Dyche állítólag, mikor a Chelsea nem adta vissza a labdát a végén egy bedobásnál, mikor azért rúgták ki, mert valaki nagyon meghalt épp náluk, na akkor Dyche azt ordította a CFC pad felé, hogy “You lot are a f***ing disgrace” és José ezért nem is kezelt le vele a lefújás után?

    • liveman

      Kíváncsi vagyok Ti mit gondoltok? JM mennyire ludas abban ami történik most a Chelsea-vel? Azért a szelet Ő vetette. Szeret széllel szemben…, de most jól jöhet ki ebből az egészből? Nyerhet a FA ellen ezzel a stílussal? Miért volt most is pl. jó ötlet egyet Wengerbe is rúgni?

      • ehöm, a kérdés jó egyébként, de én nem hiszem. Nyilván valamilyen szinten ez is benne van, de egyrészt ez megvolt korábban is, másrészt SAF ezt sokkal komolyabban űzte anno, mégsem volt soha ekkora attak ellene, de a ManU ellen sem.

        Ez kicsit tényleg olyan, hogy a tradicionális nagy csapatok pozíciótól függetlenül még mindig a MU, Pool, az Arsenal és a Spurs, sok szurkolóval, komoly szimpátiával. Az újonnan felkerülők, a Chelsea, a City még mindig egy kicsit (vagy nagyon) az újgazdag hülyegyerek szerepét kénytelen viselni, aki bemegy a bárba, meghív mindenkit egy körre, szórja a lóvét, és szétveri a bárt. És ezt a műmájer köcsög arcpakolást még kell egy generáció, mire levetkőzzük. Kell, hogy felnőjön az a generáció, akik számára már evidens, hogy a Chelsea “nagycsapat”.

        Én csípem JM csibészségét, és bár néha túllő a célon, azért többnyire adom, amit betol a médiába.

        Konkrétan a kérdéseidre válaszolva:
        Igen, jöhet ki jól, ha ügyesen csinálja. Nem feltétlen ő, de a csapat, és általában a “nagyok” melletti többi csapat. Muszáj egy kicsit felkavarni az ódon FA állóvizét, ahol sokszor tényleg a ManU, Pool, Arsenal a haszonélvezője az FA elfogultságának, mégha ezzel nyilván ők ill a szurkolóik vitatkoznának.

        Az FA ellen nem nyerhet ezzel a stílussal, de jelen pillanatban egyrészt mással sem nyerhet, és ezért ezzel nem is veszíthet. Gondolod ha JM nyalja az FA seggét, akkor ezt a meccset – vagy bármelyiket – másként fújják? Én nem.

        Wengerbe rúgni… miért, nem igaz? Nyilván más vonatkozásban került elő, amikor a saját helyzetéről, a nagy csapatok edzőiről, LvG-ről is beszélt (asszem). A tény az tény, nem belerúgás – ezzel még L’arsene sem vitatkozhat – hogy nincs még egy olyan nagycsapat, ahol ennyi trófeamentes szezont néznének el X másik edzőnek. Lehet magyarázkodni a stadionnal, a kis pénzzel, tarthatom én magam is, mint ahogy tartom is, hogy Wenger egy nagy mágus, hogy azzal a többnyire szar kerettel és erőnléti edzővel, amik a rendelkezésére álltak, mindig hozott egy BL helyet, de ettől még a tény tény marad: senki más (de legalábbis ritka a példa) nem kapott ennyi időt a semmire. Nyilván ez nem egy kedves gesztus Wenger felé, de én úgy érzem, ezt most mint kontextust használta JM. Rúgni akkor rúgott volna, ha azt (is) mondja, hogy annak ellenére kapott ennyi lehetőséget, hogy egy szar edző, és szar alak – ilyen meg nem volt.

        • ezt kiegészíteném még annyival, hogy nézzétek meg, azért a média is imádja Josét. Témát szolgáltat nekik, showman, bohóc, valami, valaki, amiről vagy akiről beszélni lehet. Adott egy interjút a SKY-on, második napja ennek az interjúnak a különböző részletei árasztják el a Sky és egyéb sportoldalak hírspotjait. És bár néha kétesélyes a nyilvánosság, de jelen pillanatban úgy érzem, a nyilvánosság bevonása éppenhogy jó irányba tereli a dolgokat a mi nézőpontunkból. Alant Wudi is linkelt egy angol tv műsort, ahol a “mi szempontjaink” kerültek előtérbe. Oké, mondjuk ez tényleg kétesélyes, mert ugyanezen okból kapott akkora visszhangot Costa vs Pool esete is, de ezekről kell beszélni, nem szabad a szőnyeg alá söpörni őket. Én így gondolom legalábbis.

          • liveman

            Kösz.
            Abban egyetértek, hogy van amikor annak van létjogosultsága, hogy valami szokatlan, meghökkentő valaminek kell történnie, hogy változzon a rigid rendszer. Abban viszont kételyeim vannak, hogy Mou módszerei megfelelőek lennének ehhez. Az is igaz, hogy a médiának szüksége van egy ügyeletes “bohócra” aki szolgáltatja a témát, de ez is vékony jég és rásülhet egy negatív bélyeg is, ami viszont többet vihet mint amit hoz. Mou éppen ebben volt zseniális szerintem sokáig, de a Real időkben mintha valami megtört volna nála, s azóta egy rosszulértelmezett ellenzéki forradalmár szerepet vett föl, melyben lassan harcban áll mindenkivel! A megfogalmazásai sokkal ügyetlenebbek, s olyan sebeket ejt oktalanul másokon melyek áttételesen rajta(rajtuk)csattan a végén, melyre megintcsak egy fölösleges szúrás a válasz.
            Mintahogy Te is írod, szinte minden csapatnak van számolatlanul olyan meccse mikor a bírót szidhatja,(pl. Koeman is dühös lehetett ellenünk). Nem biztos, hogy az a megfelelő válasz erre, hogy harcot hirdetünk minden bíró ellen.
            Szerintem többet veszíthettek ezzel a harccal mint nyerhettek de ettől függetlenül a PL szerintem úgyis a tiétek idén, hacsaknem belementek valami értelmetlen rösszulértelmezett és rosszulkommunikált (tehát nem adekvát – a helyzetértékelésnek nem megfelelő) harcba.

            • Figy, szerintem előbb-utóbb minden edző megpróbálkozik ezzel a maga módján, aztán vagy jól csinálja, vagy nem. A kisebbektől kezdve (Holloway nagy sómen volt 🙂 ) a nagyobbakig, hogy mondjuk testközeli példát mondjak neked, Rafa ‘fact’-ezése is valami hasonló lett volna, csak hát… érted.

              Én másként látom José arcát/harcát nyilván innen. Azt adom, hogy a Realnál valami félrement, viszont úgy vélem ez sokban segített neki abban, amit és ahogyan most csinál. Sokkal – hogy is mondjam – smooth-abb, sokkal jobban mímeli azt, amiben Fergie tagadhatatlan király volt. Oké, kicsit még heves Mou, de én nem látom a kataklizmát ebben – még. Jelen állás szerint többet veszíthetünk a zöld abrosz mellett, mint a füvön, de legalább azzal a jóleső érzéssel fekhetünk le, hogy megtettünk mindent, amit lehetett. Mégha az visszafelé sült is el. Ez a meccs most nagyon képen vágott engem is, főként az azóta már megszületett FA ítélettel Barnes kapcsán.

              • liveman

                Mindenesetre, most azért egy kicsit magatoknak is teszitek nehezebbé ezt a szezont
                Mou pedig ha valóban tanult a Real storyból akkor szép idők várnak rátok(sajnos)! Ha viszont nem(és azért erre utaló jel is van szép számmal), akkor “csapataitok harcban fognak állni” minden fronton, és sok “igazságtalan” veszteségre készülhettek föl.

                • Hm, 3-4 órával ezelőtt azt mondtam volna (sőt, hát azt is mondtam), hogy nehezebbé tesszük – bár ugye a valóság az az, hogy a szezon nehezebbé lett téve, mi pedig nyilvánosságot szerzünk hozzá. És most, ahogy nézem, hogy szakértőktől a mindenkin át a kibicekig mindenki megszólalt a témában (csak nézz szét a portálokon, blogokon, akár csak itt feljebb, az idézett cuccok közt), most úgy érzem, hogy José pontosan elérte azt, amit akart. Mert megvoltak a szar ítéletek sorban (és ez most nem csak ellenünk, hanem alapjában a PL-ben a meccseken), jött sorban a highlight a hibákra, a kifakadás, és úgy tűnik, még a pénzbünti is megérte, mert José kitárta az ajtót, a FA meg besétált. A megszokott módon dobták Barnes ügyét, szarban hagyva a saját emberüket, Atkinsont, és ezen még a Chelsea-haterek egy jó része, még az alacsonyabb vérmérsékletűek is felháborodtak. Lehet nem lesz semmi az egészből ráadásul Josét ismét megbasszák egy heti fizujának a töredékére. Viszont most akár tabuk is dőlhetnek. És ezt a mondatot akár csupa nagy betűvel is leírhattam volna. Az FA vaskalapos, de nem feltétlen töketlen, csak érdekeltté kell tenni a döntés meghozatalában. Hogy mindezt példával illusztráljam: ha nincs Lampard 2010-es szellemgólja a VB-n, szerintem mindketten tudjuk, hogy a régivonalas FA lett volna az utolsó, aki bevezeti a videóbírót a PL-ben. De a gólt nem adták meg, nekünk meg az elsők között lett hawkeye a meccsekre.

  • kasata91

    Megfellebbezzük Matic pirosát ha minden igaz … értelme annyi szarnak a pofon.

    • Az lehet, de muszáj. Ha csak verjük magunkat, annak viszont már semmi értelme nem lenne. Ha már ennyire az igazunkat akarjuk, annak az az alapja, hogy megtesszük a jogi lépést is, betartva a hivatali utat. Ezt nem lehet egy ilyen felháborodás alapján elintézni egy kézlegyintéssel, hogy ugyan, hagyjuk, úgyis mindegy. Igenis be kell adni a fellebbezést, és írják majd rá a saját kicsi kacsójukkal a köcsögök, hogy nem érdekeltek bazdmeg, hülye volt a játékosotok, mi pedig leszarjuk a körülményeket.

      Ezért – a sok ilyen miatt – előbb-utóbb fejek fognak hullani. Lehet, hogy JM már nem éri ezt meg Chelsea edzőként, lehet, hogy mi magunk sem szurkolóként. De minden kezdet nehéz, hogy éljek egy ilyen közhellyel, úgy viszont nem változik semmi, ha mindenki rájuk hagyja.

  • myheartisblue

    A kisebbik Hazard épp távozik…

    • mohacsia

      Honnan hová?

      • myheartisblue

        Tőlünk a Mönchengladbach-hoz! 2020-ig, átigazolási árát nem hozták nyilvánosságra. A szerződésbe egy kedvezményes visszavásárlási opció is bele van foglalva.

        • mohacsia

          Forrást tudsz dobni?

            • mohacsia

              Ja hogy ez ennyire ofisöl!? Ha van buy-back close, akkor szerintem nem para, de jó lenne tudni, hogy mennyi az annyi.

              • thiemecsaba

                Lényeg, hogy ez csak segíthet neki a fejlődésben. Érzi a bele fektetett bizalmat, és ha tényleg akkora spíler lesz mint ahogy gondolom, akkor meg szépen visszavesszük 😀

              • Petikee95

                Állítólag 8 millió fontért távozik, így 7,5 millió haszonnal zárjuk a transzfert.

      • kasata91

        Szerintem ez a visszavásárlós buli jó dolog, tekintve hogy ennyi fiatalunk van. Kibontakozhat anélkül hogy egymás elől venné el a helyet a sok fiatal tehetség.
        A Piazon, Atsu, Davila (Mekit sajnos már nemigen sorolom ide) hármasból is lassan itt az ideje hogy villantson valaki valamit.

    • mohacsia

      Amúgy ő a középső gyerek.

  • Úgy általánosságban reagálnék a bírózásra illetve a bírói tévedésekre, ami szerintem sokkal mélyebbről indul: azzal, hogy a fociból kiveszik minden, ami férfias.

    Talán hülyeségnek tűnik, elnézve így egyik másik vadbarom ámokfutását de akkor is.
    Általános elvárás az, hogy ezek az emberek, akik agyik feltolt tesztoszteron és adrenalin szinttel pörögnek kilncven percig, higgadtan, méltéságteljesen, hidegvérű angol úriember módjára viseljék el, hogy egy igaztalan bírói tévedés után valaki eltöri a saját vagy a barátjuk lábát!!!
    Vagy ugyanígy viseljék el, ha zsinórban harmadik igazságtalan bírói ítélet sújtja őket! Ha nyápic nyikhajok az első simogatásra úgy vetik magukat a földre, mintha teletalppal zúzták volna le az arcukat!

    Engem nagyon zavar és borzalmasan elidegenít ez a mai focitól! Életem meghatározó élménye amikor Drogba ordít a Övrebő-vel: abban az arcban annyi minden benne volt! És utána persze elmeszelték… na ott nagyon megbicsaklott bennem vmi.

    De nem akarok ezzel fárasztani senkit. Csak azt gondolom, hogy – ugyan nem kiszámítható hova vezetne – de ha ilyenkor Matics pofán baszhatná az illetőt anélkül, hogy annak súlyos retorziója lenne, lehet hogy mindenki kétszer meggondolná, kivel szemben, mit enged meg magának.

    Mondjuk sztem a szinészkedés gyorsan eltűnne a pályákról…

    • kasata91

      Hmmm. Mindenképp érdekes a felvetés. Egyet is értek, a menjen oda és torolja meg rész kivételével. A profi sportban és a kiélezett szituációban, nyomás alatt való viselkedés hatalmas dolgokat tud kihozni az emberből. Minden tekintetben.
      És akik ezt szabályozni próbálják nem tudom hogy élték-e már át ezt. Mert oké, hogy sugározzon a foci értéket, meg olyan magatartást ami példamutató, de ezzel a szellemiségét ölik meg a játéknak.
      10 év és eljön a halvérű játékosok kora. Akik csak mint a robotok teszik a dolgukat, majd lesétálnak az öltözőbe, meccs után lenyilatkozzák a szokásos “good result, good for the team… focusing on the next game” szöveget és kész.
      Nemtudom, hogy ez-e az ideális irány.

      • Nem feltétlen értek egyet, bár valahol tényleg rémisztő, hogy túlzottan uniformizálni kívánják a futballt, és ez valahol ugyanolyan, mint ahogy az F1-nek is lassan teljesen elveszik az élét.

        Azzal viszont nem értek egyet, hogy hagyni kellene a 22 férfit leboxolni egymást. Az önuralom – és nem angolos gentleman hidegvérről beszélek – fontos része az élsportnak, legyen szó bármiről. Egy boxolónak sem engedik, hogy ronggyá verje az ellenfele fejét, pedig azokban aztán ugyancsak dolgozik az adrenalin – ott is van gong, itt is van síp.

        A bíró azért van a pályán, meg azért vagy egyre több segítője, hogy meghozza a felelős döntéseket. Nem látom, hogy az oldaná meg a kialakult problémát, ha a játékosok kontroll nélkül leverhetnének kettőt a másiknak, mert akkor Ázár szerintem jogtalanul, de fogsor nélkül végezné, ha egy Shawcross szerint épp nem kellett volna elesnie…

        Viszont igenis le kell cserélni a bírói gárdát, vagy, ahogyan José is nyilatkozta a Sky-on, tessék akkor videóbírózni, mert sok, komoly és egyre több olyan hibás, meccset végkimenetelét befolyásoló döntés születik, amit ki kell(ene) védeni. Az nem megoldás, hogy nem teszünk semmit. Sokan azért vannak/voltak a videóbíró ellen, merthogy szétszabdalja a játékot. Jelentem, a játék így is áll ilyen esetekben.. amíg Matics hőzöngését Terry és Zouma leszedálja, addig egy negyedik, ötödik, hatodik spori, vagy felőlem akár egy egész brancs visszanézheti egy szobányi felületű képernyőn, hogy valójában mi történt, aztán a bíró majd akkor “lapoz”, ha megkapta fentről az ukázt.

  • myheartisblue

    FA Statement: Barnes rendben van….

    “FA clarification on the incident involving Burnley’s Ashley Barnes and Chelsea’s Nemanja Matic

    In the vast majority of challenges for the ball, no retrospective action is taken as the incident has been seen by the match officials

    Retrospective action introduced as deterrent for ‘off the ball incidents’ [e.g. kicks, stamps etc.] committed out of sight of officials

    Whole game in agreement that, in vast majority of cases, match officials are best-placed to deal with incidents to avoid re-refereeing

    In line with this rationale, FA confirm no further action in relation to Ashley Barnes as incident was seen by the officials 5/5”

    • kasata91

      hányinger kerülget

      • Didier90

        tényleg undorító, mondjuk ezt speciel pont telibeszarom, a pontokat már nem kapjuk vissza ettől. Remélem legalább a fellebbezésünket elfogadják Matic ügyben. Mégis csak egy szaros lökés volt. Bár ehhez se füzök nagy reményeket

    • ezzel mondjuk most kicsit mellélőtt szerintem az FA, mert mondjuk úgy magára hagyta a szarral a nyakában Atkinsont… mert ennyi erővel azt is leírhatták volna, hogy Atkinson clearly hates Chelsea, and think Matics is a gibbon, who deserves hard tackles…

      • mondom én:

        http://www.bbc.com/sport/0/football/31586980

        Ha még Hackett is ezt mondja, ott már valaminek lennie kell. Ő azért nem egy Puhlsanyi. Ahelyett, hogy az FA azt mondta volna, hogy bocs srácok, szegény Atkinson nem kapott elég pihit, benéztük, sorry, ahelyett még a nyakába is varrták az egészet. Nagy fasz Atkinson, de jelenleg ez nem fair eljárás vele szemben sem a munkaadója részéről. Sajnálni nem fogom nyilván, de attól még ez nem fair.

  • Blue One

    http://www.bbc.com/sport/0/football/31590728

    Elmennek a …. Szánalmas, felháborító, dühítő. Ez a kedvenc részem:

    “The FA confirm no further action in relation to Ashley Barnes as the incident was seen by the officials,”

    Erről egy másik idézet jut eszembe:

    “Don’t make me laugh because I’m not in the mood,”

    • Blue One

      “Martin Atkinson kimarad az angol labdarúgó Premier League következő fordulójából, aki a
      hétvégén nagy port kavaró ítéleteket hozott.”

      Akkor most még sem látott mindent? Nem értem pedig szerintem tök jól fújta (el) a meccset, végig kézben tartotta azt.

      • lásd fentebb – Petike kommentjére adott válaszom. Nem marad ki, negyedik számú játékvezető lesz a ManU meccsen – de ez már el volt döntve a mi mérkőzésünk elvezetése előtt. Az oka az, hogy jelenleg is ő a legfoglalkoztatottabb angol játékvezető, és a múlt héten 2 meccset is vezetett (a BL-ben is fújt), ráadásul 1 hét múlva, kedden a Soton meccsét fogja fújni. Szóval ez csak a magyar nemértekhozzádeírokvalamit handabanda, mert észrevette valami sasszem elvtárs a körletből, hogy nincs a meccseket vezető bírók közt a neve….

  • Ha Barnes lenegrózza Maticot, biztos kap 7 meccset….

    • Zola

      ez most érdekes lesz,mert jelenlegi állás szerint matic 3 meccs off automatikusan.kiváncsi vagyok,hogy a vaskalapos buzik mentik-e a menthetőt,törölve matic tiltását.mert most azt ismerték el,hogy a bíró látta és szabályos volt minden,ami azért ellent mond pár pártatlan szakértőnek……-)

      • Izzy27

        Nem fogják, mert bár teljes mértékben átérzem azt a dühöt, ami kirobbant belőle, ilyet profi focistaként nem tehet… Nagyon drukkolok, hogy ne legyen igazam, mert eszméletlenül fog hiányozni a döntőn. Főleg ha Rami kezd, belegondolni is fáj :/

    • főleg, ha meccs után nem engedi beszállni a metróba sem

  • Kis adalék még a José interjú kapcsán:

    http://www1.skysports.com/football/news/12086/9728704/jose-mourinho-on-goals-on-sunday-chris-kamara-reveals-all

    Angollal bírók előnyben. Igazából ami tényleg plusz infó – nekem legalábbis az volt -, hogy nem hívták Josét, José maga jelentkezett, hogy menne. De egyébként érdekes írás.

  • Zola

    ilyen világban élünk.hánynom kell.

    http://ultrasliberi.hu/perel-a-metrorol-kilokott-neger/

    • Szerencséje, hogy nem Barnes lökte ki. Akkor már halva született ügye lenne….

      • hát, mivel nem Chelsea mez volt rajta, így ha cliff tette volna, akkor az FA lenne az első, aki a fején kalapálná le a 6 hónapnyi mindenféle futballtól való eltiltást, úgy, hogy éjjelente csak Suarezzel egy ketrecben összezárva aludhatna, ahol Joey Barton a smasszer…

    • azért az valahol zseniális, hogy az fáj neki, hogy azért, mert néger, nem engedték beszállni a metróba, de ha bepereli MINDKÉT(!) klubot, és szakít egy valag zsét, akkor hirtelen a lelki görcsei is feloldódnak… az ilyen divatbohócok miatt tart ott a rasszizmus elleni harc, ahol. Pont az ilyen faszok és tetteik miatt maradhat fent az emberekben az ellenérzés a “mások” iránt. Akinek a négerezés fáj, az beéri a nyilvános bocsánatkéréssel. Akinek az ebben rejlő lehetőség miatt csillan fel a dollárjel a szemében, az meg egy szimpla buzi. Ráadásul aljas buzi, mert tudja, hogy a foci és a politika, amiből csak úgy dől a say no to racism, úgyis mindent meg fog ítélni szegény hátrányosan megkülönböztetett négernek, akinek bibi nőtt a lelkére, mert a következő metróval kellett hazamennie 3 perc múlva, és még csúnyákat is mondtak neki, amitől egész éjjel hánykolódva nem tudott aludni, és még mindig olyan feldúlt, hogy 2 hét múlvára nem tud elfogadni egy valószínűleg all-inclusive páholyjegyet a Stamfordra, mert annyira kivan a lelkecskéje. Aztán meg majd csodálkozik, ha zsebre vág klubonként 1 millió ojrót, viszont 2 hónapra rá pár valódi rasszer megtalálja – nem lesz nehéz, mert az összes médiákok tele van a képével – azt úgy helybenhagyja, hogy az anyja sem ismer rá. Biztos megéri. De, legalább akkor joggal lesz majd felháborodva.

    • Idemitirjak

      Money, money, money
      This cunt is funny! 😀

    • Azért mondjuk megnézem, hogy milyen ügyvédeket tud megfizetni szemben Abrával vagy a PSG-vel. Állítólag Roman Putyinét is ismeri.

      • Nem számít, mert nem fog számítani, mert nem számíthat.. nézd meg mennyi pénzt és időt öl a klub a say no to racism és a building bridges, a game for equality, és minden hasonló kezdeményezésbe. Tele vagyunk, na jó, voltunk afrikai játékosokkal, most tele vagyunk brazilokkal. Meg akarjuk hódítani a világot a marketinggel, be akarunk törni ezerrel a (kérem nem félreérteni) “sárgák, japcsik, húzottszeműek” és minden egyéb területre. Ehhez képest amit ez a bantu harcos kér, ahogy az angol mondja, peanuts. Bele fog menni a klub, mert nem tehet mást. Ilyen háttérrel és tervekkel nem sugározhatja, hogy egy rasszizmus áldozata (igen, ő áldozat, nézzétek meg az angol médiát, mindenhol a ‘victim’ szerepel) ellen ügyvédhadakkal vonul fel, hogy szegény alapvető emberi jogaiban megsértett embert még jobban megalázzák. Ki fogják fizetni dalolva, amit ez a paraszt akar, és akkor mindenki boldog: a nagy és csúnya klub meghunyászkodott (a hosszútávú tervei miatt, és igazából ez is reklám, méghozzá ha jól csinálják, a negatívból szépen pozitívba fordítható), a feketék jogainak élharcosai tehetnek egy újabb pipát a naplójukba, a média meg szépen csendesen elkönyvel egy újabb sikeresen megvívott esélyegyenlőségi harcot.

        És éppen ezért aljas húzás, amit ez a jóember művel, mert szánt szándékkal lovagolja meg ezt a hullámot. Márpedig, legyünk őszinték, aki megszégyenülve érzi magát, az mit csinál ideális esetben? Csendben elsomfordál, este legfeljebb elsírja az asszonynak és a kispárnának a bánatát, majd másnap felszegett állal, és egy kis csakazértis életérzéssel éli tovább mindennapjait.
        Aki viszont ebből akar szerencsét kovácsolni, médiarészvételt meg pénzeket szakítani, az nem egy sértett ember, és felvetődik a kérdés, hogy nem provokált-e ki valamit, vagy, hogy a telefon, amivel az eset egy részét rögzítették, nem véletlenül valami unokatestvér kezében volt-e…

        Ismétlem – persze magamból és a logikámból, gondolkodásmódomból indulok ki -, amit leírtam lentebb is pár órával ezelőtt: nem idézem ide, már így is hosszú lett ez is, olvasd el lentebb 🙂

      • Zola

        jó hát szerintem teljesen esélytelen,de ugye maga a szándék…..Egy klubnak miért kéne felelősséget vállalnia 3 önállóan más országba utazó drukker miatt?a másik,hogy mauritániai(ha jól rémlik) barátunk most azt kockáztatja,hogy mindent kiderítenek róla és nyílvánosságra hozzák.

  • Petikee95

    Martin Atkinson és Kevin Friend (Saints – Pool) is kimarad a PL hétvégi fordulójából. Az a baj, hogy csak egy fordulóból kerülnek ki, utána újra találkozhatunk velük…

    • Ez csak félig igaz. Atkinson negyedik játékvezető lesz a ManU-Sunderland meccsen. Friendről nem olvastam – még.

  • WudigessBoi

    Nézem a gólösszefoglalót: Bede számlájára úgy látszik, megérkezett a júdáspénz. De a többi arc legalább korrektül áll a dologhoz helyette is.

    • bátor vagy, én nem mertem nézni. De lentebb van linkelve pár relevánsabb személy véleménye, mint bedeferi 🙂 ne foglalkozzon ezekkel a nyúlbélákkal, mister.

  • a következő statot winston dobta be az imént a levlisten, beszédes:

    Liverpool get a penalty every 6.5 games in the BPL and every 6 games in the CL this season. Arsenal get a penalty every 3.7 games in the BPL and every 6 games in the CL this season. Manchester City get a penalty every 3.7 games in the BPL and every 3 games in the CL this season. Chelsea get a penalty every 13 games in the BPL and every 1.5 games in the CL.

    • Lavid Duiz

      FA keen this grace

  • Zola

    Na nézzük.Tehát ezért semmi sem jár,de ha egy négert nem engednek metrózni azért milliókat követel.Nem térek magamhoz.
    http://valasz.hu/kronika/helyrehozhatatlan-rombolas-roma-belvarosaban-109852

  • Blue One

    Tegnap megnéztem a Digis gól összegolalót. Kíváncsi voltam mint mondanak a kétes szitukra, bár úgy voltam vele, hogy elég egyértelmű szituációk voltak. Tévedtem.

    30′ Bede játékvezető az első incidensénél nem látott semmi szabálytalanságot. Szerinte vétlenül kint maradt a lába. Ekkor a Monoki megkérdezte tőle, hogy ,, Bocs Feri, de ott van egy rúgómozdulat, azt láttad?” Ennek ellenére nem gondolja, hogy kellett volna bármit is adni, max egy sárgát.

    33′ A kezezésre még ő is (!) tizenegyest ítélt volna.

    43′ Szerinte nem kellett tizit ítélni, mert Costa indokolatlanul nagyot esett. Most hagyok egy kis időd, hogy megpróbáljuk ezt értelmezni… Még azt is mondta, hogy nem is lökte meg. Lelassították, mondták neki, hogy ott egy két kezes lökés… Monoki ekkor jegyezte meg nagyon okosan, hogy ő bár nem Costa párti, de ez tizi. Nem tudom hogy jön ide a játékos személye, de mindegy. Azt meg eddig is tudtuk ugyebár, hogy a mindig pártatlan Monoki imádja Costát. A Bede játékvezetőt hallgatva ennél a szitunál fenyegetőzött a Monoki azzal, hogy feláll és kimegy..

    69′ Erre még ő is pirosat adott volna. Azt mondta, hogy szerinte a bíró úgy látta, hogy elrúgtak egymás mellett…

    • elrúgtak egymás mellett ja.. igen. El. Dyche szerint pedig elkerülhetetlen baleset volt. Ez egyre szebb.

      • lamps8

        Remélem kiesnek , és ez a Dyche munkanélküli lesz, majd eljátssza black jacken a családi vagyont, a felesége kénytelen lesz kurvának állni, a gyerekei meg egy Plaza wcjében fognak életük végéig dolgozni. Szerény kívánságom

    • WudigessBoi

      Jaja, ezen kiakadtam én is. Négy egyértelmű szituációból háromnál megvédte a bírót. Már a stúdióban ülőknek is ciki volt a “szakértelme”.

      • Didier90

        Mondjuk szerintem a Costa eset nem volt büntető. Costa tényleg tul könnyen megadta magát. De az Iva esetnél énis nagyon felkaptam a vizet. Bede egy kibaszott nyomorék, szerintem az orra is azért ilyen ferde mert így bíráskodott ahogy a digin “szakért”

        • Zola

          a szabálykönyv nem tesz különbséget kétkezes lökésnél,hogy kicsi vagy nagy.meglökte,elvesztette az egyensúlyát,büntető.

  • Blue One

    no comment…Gondolom all ,,the incident was seen by the officials”

  • Blue One

    Van valami hasonlóság a két eset között. Kitaláljátok mi az?

  • trueblue05

    Nem használt semmi, maradt a három meccs Maticnak, legalábbis a thefa.com-on már fent van a suspensions listán.

    • babence

      Mégiscsak “használt”: http://www.thefa.com/news/governance/2015/feb/nemanja-matic-chelsea-burnley-red-card-suspension-reduced-two-matches
      Arra hivatkozva csökkentették KÉT meccsre az eltiltást, hogy nem volt olyan durva a lökés… 😀
      Úgy látszik a klub se nagyon elégedett a döntéssel: che.lc/7EElIJ

      • trueblue05

        A kettő mégiscsak jobb minta három. Kíváncsi vagyok mi lesz a folytatás.

        • a kettő egy szánalmas próbálkozás, bázzé, inkább már ne csináltak volna semmit. Ez olyan, mint a 0,2% borravaló egy 10K-s ebédnél, ha úgy érzed, adj, de adj rendesen, ha viszont ennyit, akkor inkább ne adj semmit. Ezzel pont elismerte az FA, hogy hát nem ment minden flottul az alkalmazottjuk fejében, de igazából azért jól van ez így.

          Tekintve, hogy Barnes lényegében megúszott mindent, a minimum az, hogy Matics eltiltását és a lapját visszavonják. Ezzel a PL 2 pontját így is, úgy is b*szhatjuk, de legalább érthető marad, hogy veszélyes szabálytalanságok esetén nem a szenvedő felet büntetjük. Hiába volt Matics tette baromság, semmivel sem kisebb, mint amit ellene követtek el. És ha az semmi, akkor alapvető elvárás, hogy ez is.

          • thiemecsaba

            Ez az a pont, amikor mindenki számára látható/nyílvánvaló az FA töketlensége/balfaszsága/gecisége/pofátlansága, de senkit nem érdekel… Mármint abban az értelemben, hogy a sajtó kussban lesz, más meg bekaphatja!

  • Na, beszéljünk egy kicsit más, sajnos semmivel sem kevésbé agyament témáról: 2022-es Vb. 7 év múlva a FIFA lényegében beintett mindenkinek azzal, hogy a napokban azt ajánlotta, a 2022-es Katari Vb-t a legajánlatosabb november-decemberben megtartani az egyébként uralkodó hőség miatt.

    Ez azonban számos problémát vet fel, tekintve, hogy kinyírja a bajnokságokat, valamint a BL-t és az EL-t is. Ebben a szezonban a PL-ben 40 meccs volt novemberben, és 60 meccs decemberben. Ez 100 mérkőzés, amit teljesen át kell naptározni. A leosztás persze változhat, de a nyári Vb-n Brazíliában 106 PL játékos vett részt. A nagy csapatok – ha lenne meccs – kb az U kerettel kellene, hogy kiálljanak, mikor mondjuk nálunk is a pad is olyan játékosokkal van tele, akik országaik válogatottjának tagjai. Kb úgy állnánk fel, mint az idei előszezon első meccsein, Terry, Boga, Izzy, Bamford, Aké, stb. Nyilván a nevek cserélődnek, mert ha minden jól megy, akkor a nevezett fiatalok már válogatottak, Terry meg edző lesz.

    Bennünket már kevésbé érint, de azért a téli Vb bezavarna a 2023-as ANK és Copa Americába is.

    Úgy érzem, jó kis buli lesz még, mire dűlőre jutnak egymással a felek, akik kaptak egy rakás zsét a katari rendezésért, meg azok, akik nem, és csak szopnak vele :))))))))

    • thiemecsaba

      Az a szomorú valóság, hogy aki tényleg érintett az ügyben, az semmibe veszi a focit, mint sportot. Itt már csak puszta pénzcsinálásról van szó, semmi egyébről!

      • Petikee95

        Így igaz. Lásd katari kézi-vb.

    • Zola

      Megoldják.7 évük van,hogy átírják a versenynaptárt és elrendezzenek mindent.most megy a az ugatás meg bojkot,meg kutyafasza,de hogy fog az bojkottálni aki még ki sem jutott?nem lesz itt semmi,szépen beletörődik mindenki aztán kész.max a szövetségek is feltöltik az olajtartalékaikat katarból.

  • Petikee95

    Ki melyik BL-meccset nézi ma? Én valószínűleg a Juve-Dortmundot fogom, mert utálom a másik 2 csapatot. Szerintetek mi lenne a jobb, ha jó eredményt érne el a City, vagy dőljön már el most a továbbjutás, ami esetleg kihatna a hétvégi ‘pool meccsre? Viszont a jövőben már csak a PL-re kéne figyelniük, ellentétben velünk, persze, ha továbbjutunk.

    • Zola

      szerintem barca-juve továbbjutás lesz. azért a juve továbbjutására nem fogadnék.

      • Izzy27

        Én inkább a Dortmundot mondanám. Hiába jó ez a Juve a német és olasz bajnokság szerintem ég és föld, és a Dortmundnak azért a BL-ben nem áll rosszul a szénája.

        • Petikee95

          Én is Dortmund-továbbjutást várok.

          • Izzy27

            Hát eddig nem állunk jól 😀

            • Petikee95

              Idegenben lőtt gól sokat számít, főleg, hogy a visszavágó a német pokolban lesz. Másrészt pedig a Dortmund jobban játszott, csak a Juve jól használta ki a helyzeteit. Amúgy én itt X-et várok, a visszavágón hazai győzelmet. A City meccsén pedig oda-vissza Barca-győzelmet. 🙂

              • Izzy27

                Én azon rugóztam, hogy a dortmundi védelem bakijai miatt nem biztos, hogy kapott gól nélkül le tudják hozni otthon a meccset. Kétgólos különbséget meg nem nagyon érzek :/ Mellesleg egy gyors összefoglalót tudsz írni a meccsről?

                • Petikee95

                  Az első félidőben a Dortmund volt aktívabb, de nagy helyzetig nem jutottak el, ám a Chiellini elcsúszásából adódó ziccert kihasználta Reus, míg a másik oldalon 2 kontrájából 2 gólt lőtt a Juve. A második felesben egyértelműen az történt a pályán, amit az olaszok akartak. Sok komoly lehetőségük volt, míg a németek elvétve jutottak 1-2 veszélytelen lehetőségig. Az eredmény mindenképp a Dortmund számára hízelgő, simán lehetett volna 4-1 is (lásd PSG-Chelsea).

    • Egyiket sem. Az olasz-német meccsen kb mindegy, melyik két csapat megy tovább, bármelyiket ütnünk kell, ha ők jönnének szembe, a másik meccsen nem bánom, ha a City kiüti két erős, hajtós meccsen a katalányokat, aztán a kövi fordulóban esik ki.

  • Zola

    sport1 szakértők:”agüeronak azért jó mert lent van a testsúlya”.mondja ezt egy ex “profi” focista.bár tudja faszom hogy hívják.:-)mindig felidegelem magamat amikor meglátom puhlt meg a mágnestáblás haverját.:-)

    • Pedig Magneto Péter nem közönséges szakértő. A táblájának a mágneses ereje már lezúdított egy-két maláj gépet.

  • Blue One

    Amúgy azt sajnálom, hogy Zouma nem állította meg Matic-ot. Gondolhatta volna, hogy mi következik (én legalábbis gondoltam, hogy retorzió lesz mikor felpattant és elkezdett izomból futni a paraszt felé). Így megmenthette volna a pirostól Matic-ot.

    • valami hasonlót olvastam Dychetól is valahol, aki azzal magyarázta Barnes brutális belépőjét, hogy hát ő nem tudja, mert nem a biomechanika mestere, de hogy ez a belépő csak egy szerencsétlen véletlen, Ashley csak el akarta passzolni a labdát, és hát olyankor már nagyon nehéz megállítani a lábat a levegőben (igen, ezért is van az ilyenekből 48 egy meccsen, nem?), és hogy különben is, lassításban minden rosszabbnak tűnik, mint amilyen élőben – élőben senki nem reagált egy picit sem, Terry sem, Zouma sem. (igen, nyilván így volt, meg ha így is, akkor is ez indok lehet. Meg Costát sem utólag tiltották el, nyilván, hanem élőben, bazzeg, megint felhúzom magam, értem én, hogy Dyche védeni akarja a fiait, de ilyen dumával?!) – szóval most meg kell kérdeznem: te Burnley szurker vagy, vagy maga Dyche személyesen? 🙂

      • Blue One

        Igen, ő valami elkerülhetetlen dologról magyarázott. A feltett kérdésre a komolyság hiányára való tekintettel nem tudok válaszolni. 🙂

  • Stonci81

    Aké-val mi van? Ramires-nél szerintem már most jobb..nekem eddig mindig tetszett a játéka

    • Aké mindenki szerint jobb, mint Rumli bátya, csak José szerint nem. Itt a bökkenő.

      • Izzy27

        Aké-nak nincs antivitiligója az a baj. Meg nem is rokon :/

      • Endy919

        Aké egy gyerek félisten … nade Ramiiii .. Zeus fia a drágaság!

  • Zola

    kivégzik a city-t

    • Petikee95

      Mit vártál? 😀

    • a kegyelemdöfés, hogy der vámpír duplázott fél óra alatt.

    • kasata91

      Azért ne kelljen már a visszavágóra B kerettel kiállniuk…

  • Ez a City komolyan a regnáló angol bajnok? A Mallorca jobban helytállna…

  • Endy919

    Egy büdös híg fos ez a city…

  • Endy919

    Dani élvez megpróbalta leutánozni Ramizeust … de sm .. 🙂

  • Zola

    félelmetes mennyire hiányzik yaya a cityből.

    • Endy919

      Szerintem ez a buzerans barca a félelmetes

      • Idemitirjak

        Akkor lehet nem ugyanazt a meccset néztük! Védelmük bőven sebezhető, Pique-t mindenki meghívhatja egy fagyira, meg city támadók is elég ergyák voltak a kapu előtt. Iniesta nagyon gyenge, az kérdés miért romlott ennyit, Busquets sose értettem miért sztárolják, Rakitic meg szinte pályán se volt. Elől Neymart simán levette a pályáról Zabaleta, Suárez nem volt rossz, igaz mind a 2 gólt köszönheti a City védelmének. Messi viszont kimondottan jó volt, kb. a Barca egész támadó játékát nekik köszönhetik.

  • Petikee95

    Valaki tudja, miért váltott át angolra ez a Disqus? Eddig magyar volt. Hogyan kell visszaállítani?

    • Jó kérdés. Nekem is kb valahogy késő délután váltott, először azt hittem, a céges gépen néztem valami olyan angol blogot, ahol szintén disqus volt, olyankor néha átvált az LR-en is angolra, de ha frissíted az oldalt, visszaáll. Hát, ez most nem történt meg.

      Aztán átültem az itthoni géphez – ugyanaz. Ránéztem az admin felületre: magyar van beállítva. A biztonság kedvéért újra beállítottam, rámentettem, de úgy tűnik, ez sem használ. Kifogytam az ötletekből 🙂 ahogy elnézem, ez globális hiba, a fonaton és a city blogon is angollá lett. Reméljük holnapra megtalálja önmagát. Majd azért szétnézek a blog szerk felületén is, nem-e a WP frissült be, és állított át valamit, bár nem hiszem.

      • Nálam már jó. Máshol?

        • thiemecsaba

          Itt is jó.

          • zsír. Akkor én voltam :))))

        • Petikee95

          Fasza. 🙂

  • thiemecsaba

    Ez egy jó eredmény, nekünk! 🙂 Kellően meg lettek verve otthon, de nem annyira, hogy a visszavágót félvállról vegyék! 😀

    • mintha csak a Pool blogon olvastam volna 😀
      ne feledjük, hétvégén, mikor mi a 12 ember ellen küzdünk majd a Wembleyben, lesz egy Pool-City is.

      • thiemecsaba

        De a gondolatmenet jó, nem? 😛

        • Bömm, naná. Én azért bíztam benne, hogy itthon a lelküket is kifutva kihoznak valami szerény 1 gólos győzelmet – ehhez képest egy lelombozó 1 gólos vereség lett. Nem néztem a meccset, meg alapvetően a Barca szezonját nem követem nyilván, így nem vagyok képben a valós erejükkel, de most tán a katalányok egy nagy sorozatban vannak 2015-ben, a legutóbbi Malaga elleni botlást leszámítva 12 győzelemmel csinálták végig az évet, a jan 4-i vereséget követően. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy senkinek sem életbiztosítás a Camp Nouba menni meccselni, hátránnyal indulva meg pláne.

          • thiemecsaba

            Én sajnos néztem a meccs első 35 percét… Mit is mondhatnék… a Barca akkor volt veszélyes, amikor elindultak előre(jó poén mi?…de mindig veszélyes volt), a city-nek halvány elképzelése sem volt róla, hogy hogyan állítsa meg. És mindezt úgy, hogy Enrique az oldalvonalhoz szegezte Neymart, és igazából csak Lessi élt a pályán. Na de Pelle ezt ülve végig tudja nézni, nekem meg akadt egyéb dolgom is :))

            • Mondjuk (továbbra is úgy nyilatkozva, hogy nem láttam a meccset), elég bátor kezdő volt ez Pellétől egy Barca ellen, hogy Touré hiányában egyszem Fernandoval állt fel, és a védekezésre kb képtelenek létszáma Aguero, Dzeko, Silva, Nasri, ergo kb a védőnégyesre hagyta a Barca megállítását. Lehet Josét Volán-sofőrnek titulálni, de egy ennyire “védetelen” csapatot felküldeni minimum bátor dolog, úgy vélem. Lehet úgy gondolta, hátha itthon nekifeszülnek, és gólokkal lehetnek jobbak, mint ahogy a Bayernt is csak megfogták egy meccsen, nem tudom. Így viszont nem mehetnek deffenzív felállással panyolba, mert gólokat kell lőniük.

              • Zola

                jó és hogy fogták meg a bayernt?:-) 70 perc emberelőny után a 90tudjatökömhányadik percben bemákolták.

                • most ezt úgy mondod, mintha ez nem lehetett volna a tegnapi taktika 🙂 igaz visszafelé sült el, mert épp tőlük állítottak ki valakit, de hát attól még…

              • Petikee95

                Pelle szerint tanultak az előző City-Barca meccs hibáiból, de azért Demichelist betette középhátvédnek, akit tavaly oda-vissza szopattak a katalánok…

                • Na igen, de Pelle szerint tegnap is jól játszottak, pedig közvetlen mellette még kampány is elismerte, hogy az első félidő szar volt. No meg, azt is megemlítette, hogy lassan jó lenne a Barca ellen befejezni egy meccset 11 v 11. Mondjuk, azt mi is jól ismerjük, hogy nem egyszerű.

    • kasata91

      Barcának járó emberelőny + tizi megvolt. 😀
      1-3-mal lehet pellegrínóék már elengedték volna a visszavágót.

    • Didier90

      nekünk az lett volna jó, ha a city jó eredményt ér el és tovább jut.

      • thiemecsaba

        Már az jó eredmény, hogy eddig eljutottak! Én ennyit sem vártam tőlük, figyelembe véve az utolsó pár évben nyújtott teljesítményüket…

        • Didier90

          Közük nincs az európai elithez az biztos. Angliába jók, ez tény, mondjuk jó nagy adag mákkal nyerték mind a 2 címüket azt azért hozzá kell tenni.

  • Zola

    Zenzo:Arckonyvon az a ti oldalatok?Marmint a läjonrämpänt…

    • WudigessBoi

      Zenzo nem él ilyen földi hívságokkal, mint a Facebook, úgyhogy helyette hadd válaszoljak én: igen 🙂

      https://www.facebook.com/LionRampantBlog

    • eszküzémoá, de ahogy a kolléga is kifejtette, nem élek ilyen tisztátalan dolgokkal. Ezt egyesek butaságnak, mások maradiságnak tartják, néhányan megértenek. Persze tudom, hogy van ilyenünk, meg azt is, hogy alapjáraton azért megyeget is, de kb fél évente egyszer nézek fel. Aki járt már arra, azt is tudja, miért.

      • Zola

        Nagyon fajt amikor elvittek az ufok aztan visszahoztak?Csak mert mindig ilyen kulonc vagy…..Biztos a Pataky a haverod.:-D

        • Nem hiszem, hogy ez különcség, inkább nevezném tömegiszonynak, ha már minden áron nevén kell nevezni a dolgokat. De igazából még csak ez sem jó szó erre, ez is csak _egy_ szó. A butaságundor is egy ilyen. De kb fél éve írtam egy posztot, ami feldolgozza ezt a témát, még kaptam is érte a fejemre, hogy hát arra a posztra miért is volt egyáltalán szükség, mert alig-Chelsea vonatkozás (így mondjuk ön, uram, lehet, hogy a második bekezdésnél abba is hagyta 😉 ). Ja, a címe egyébként identitáskeresés, ha esetleg visszalapozni kívánna.

          • Zola

            Nem olvastam idáig a Fb oldalatokat,de megkeresem és jól lekutyázom,ha ezzel tehetek bármit is a közösség építésért.:-)Én vállalom,hogy egy egyszerű gyerek vagyok mint faék,de kemény mint a kádszéle..-DLátom megbántottam írói vénádat…Ígérem,hogy ezentúl mindent végigolvasok,de a lekutyázás jogát fenttartom.

            • az írói vénám köszöni, jól van, nyugi. Nem kell ígérgetni, pláne nem olyat, amit nem is akar betartani az ember. Pont ez a lényeg, nem vagyunk egyformák, ha nem tetszik, nem tetszik, ezért nem sírom tele a párnát éjjel. Azé’köszi, hogy ígérgetnél ilyet, de nem kell, tényleg.

              A közösségről meg annyit, hogy azért szeretem most és érzem igazán magaménak az LR-t, mert jó kis közösség épült ki itt, van egy stabilnak mondható, kb 500-as olvasótáborunk, meg nem olyan régóta, de annál inkább öröm, hogy egy jó 60-80 fős (bár ezzel lehet kicsit fölélőttem) kommentgárdánk. Nekem ezek a keretek megfelelnek, nem vágyom posztonként ezer kommentre, ha az abból áll össze, hogy néhány jöttment megjelenik és ontja magából az okosságot. A banda jó, van egy stílus, nincs feszülés, káromkodás, anyázás. Lehet bizonyos szemszögből nem tűnök nagy igényűnek, de én nemhogy beérem ennyivel, hanem kifejezetten élvezem ezt így ebben a formában.

  • Levi97

    Érdemes nézni az arsenal meccsét, vagy talán jobb lesz a másik?:D

    • kasata91

      eddig nemigen érdemes…unalmas

      • Levi97

        Dehogynem! A végén még kikapnak a Monacotól is! :DDDDD

        • Petikee95

          Már 0-2, nem semmi.

  • kasata91

    Közben Lewis Baker a MU verő MK Donshoz került kölcsönben a szezon végéig. Sok sikert neki!

    • Most olvastam én is, és nem értem. Azért Bakert úgy emlegette még José is a szezon elején, mint az egyik potenciális esélyest, aki a nagyokkal edzhet és akár pályára is léphet. Ehhez képest Aké, Loftus-Cheek és Solanke már kapott perceket, ő meg elkerült a Donshoz. Persze a Dons is jobb, mint a semmi, meg a fő, hogy játsszon, de azért nem kéne legalább egy championship csapatot megcélozni? 😐

  • Olvastátok KdB nyilatkozatát? 🙂 a srácban benne maradt a tüske, hogy még mindig visszafelé mutogat… egyre jobb indokokat felhozva (most azt találta mondani, hogy biztos azért nem kapott elég lehetőséget, mert olcsón vette meg a klub, és biztos más lett volna, ha 32 millát fizet érte a Chelsea, nem hetet)

    • kasata91

      Én szívesen látnám újra kékben. Akár annyiért is…

      • érdekes felvetés, én mondjuk nem, mondjuk max ilyen 15 körül, amennyiért távozott, még csak-csak elfogadnám az esetet, de azért egyelőre kb kifutott neki egy fél szezon.. de ha valami esélytelen, akkor az a visszatérés. JM lemondott róla valamiért, valószínűleg, mert akkor még nem ütötte meg a szintet. de Bruyne viszont azóta is Joséra mutogat vissza, hogy a portugál meg sem mondta neki, miért került ki ill. miért nem került be a keretbe, ami szerintem konkrétan nem igaz. Sok mindent rá lehet fogni a portugálra, de hogy indok nélkül tenne ki valakit… egyébként nálunk alig mutatott valamit, a Wolfsburgban a kezdő kihozta belőle ezt, ide viszont nem a kezdőbe jönne, ki tudja, a padon megint mi ragadna rá. Szerintem ő jó helyen van most ott, ez egy win-win üzlet volt, a klub pénzt keresett, ő meg megtalálta a szintjét. Cest’ la vie

        • kasata91

          Lukaku esetében sem csípte JM a visszadumálást a sajtón keresztül (még a kölcsön ideje alatt) úgyhogy nyilván nincs esély a visszatérésre.
          De attól a támadójátékával szerintem simán kezdő lenne a jobb szélen. (védőmunkáját nem ismerem, nem követem annyira a bundást)

  • kasata91

    Butabutabuta Arsenal… jézusisten…
    Nemtudom mit mondott az öreg nekik, a szünetben, de Mertesacker és másik 8 társa sátrat vert a támadó térfélen…akkora kontrát kaptak, csak úgy pislogtak..

    • Petikee95

      Giroud el van átkozva. Mi kell még neki a gólhoz?

      • kasata91

        5 méterről üres kapura…ezt még Torres is 10-ből 6-szor beverte volna!

        • De az mégis mit bír, hogy a Monaco, aki a BL csoportját meccsenként 1 rúgott góllal nyerte meg, most kettőt hint az Emiratesben… ráadásul Berbatov.. hány éves az, 94? 🙂

          • Efra7

            A monacónál az az érdekes, hogy még mindig csak talán 2 gólt kaptak, és ha megnézzük, akármennyire is rosszul játszott az arsenal, meg “pechesen”, akkor sem volt kaput eltaláló lövésük jó ideig, sőt, talán a gól volt az egyetlen, azt meg úgy nem nagyon lehetett kivédekezni. Tehát azért stabil csapat ez a Monaco, az Arsenal meg teljesen szétesett, amit meg hátul leműveltek, az már tényleg röhejes…

            • A Monaco egyetlen meccsét nem láttam jó ideje, ami legalább 3 éves időtávot jelent (korábban sokat néztem a francia ligát, egyrészt, mert az nst-n fasza posztok voltak, másrészt meg mindig lehetett röhögni egyet, fordulónként volt 3-5 röhejes megmozdulás vagy gól), szóval velük kapcsolatban kb a vaksötétség honol előttem. De a csoportot elnézve ez nem olyan nagy cucc, hogy egy védekező és kontrára építő csapat egy Zenit-Kusen-Benfica hármastól nem kapott 15 gólt. (csak összehasonlításképp: az egész csoportban esett annyi gól, mint amennyit a Chelsea önmagában rúgott a csoportellenfeleinek)

              Közben megnéztem, Berba még csak 34 éves, nekem úgy rémlett már a Fulhamben is 36 volt 🙂

    • WudigessBoi

      Szerintem visszasírják a Bayern vagy a Barca elleni párharcokat, ott legalább nem kellett magyarázniuk a kiesést. A Monaco papíron az egyik leggyengébb csapat a 16 között, de így sem megy és ez már ciki…

  • Petikee95

    Közben a Chelsea U19 3-1-re verte a Zenitet az ifi BL-ben. Következő ellenfelük a negyeddöntőben az Atletico Madrid lesz márc. 10-én.

  • Idemitirjak

    Egy kicsit tréfás, hogy a PL-ben rendre a Chelseat szopatják a bírói döntésekkel, eltiltásokkal, aztán megint csak mi menthetjük meg az angol foci becsületét az európai porondon…

  • Zola

    Edes faszom.Az agyusok megint jol atvertek…Azt mondtak:”Monaco?Sima liba.” Hat ez idaig sima csak nem liba.:-D

    • Petikee95

      Azt a kurva eget, 1-3. 😀

      • Levi97

        Tipszmix? ja nem, az arsenalról van szó.

    • kasata91

      Szerintem mind ma, mind pedig tegnap a city taktikailag maradt alul. Sem Wenger sem Pellegrínó nem tudta irányítani a meccset. Egy szó mint száz: José a király !

      • Nem néztem egyik meccset sem tegnap, sem ma, de igazából asszem eléggé felértékelődik az a BKK amit csunyamód lehoztunk párizsban. Na nem a metróincidensre gondolok persze 🙂 egyébként a ‘Kusen is behúzta otthon az Atleti ellen, az sem kevésbé meglepő eredmény számomra.

        • gorkaf78

          Én néztem a Bayer-Atletico meccset, és megdöbbentő volt a németek fölénye. A spanyolok gyakran csak nyomozták a labdát, látszott is, hogy idegesek eléggé. Az ex-Chelseas Tiagot ki is állították. Az Atletico vért fog izzadni a visszavágón…

          • Zola

            Azért Leno kapaszkott párszor.Nyílván a kiállítás után egyoldalú lett a játék,meg talán az első félidő első felében.Én konkrétan 3 komoly Leno védésre emlékszem,az egyiket eddig a percig nem értem,hogy tudta megfogni.

            • WudigessBoi

              Hihetetlen, hogy a németek hogy tudnak ennyi jó kapust kitermelni. Én a Köpke-Kahn vonalon nőttem fel, most itt van Neuer – mind a világ legjobbjai között voltak a maguk idejében. Olyannyira, hogy Lehmann, Butt, Weidenfeller, Wiese, Hildebrand, ter Stegen vagy Leno csak másodhegedűsök lehettek mögöttük. Eközben a PL-ben úgy kell összefogni legalább 2-3 szalonképes angol kapust…

              • Blue One

                Sajnos nem csak a kapus poszt ilyen, hanem kb a többi 10 is…

          • Blue One

            Erre még rátettek egy lapáttal, mert minden pontrúgást felíveltek, mint a Stoke. Nem is értettem. Ha jól emlékszem még 0-0 is ezt játszották mrá, 2 védő hátul maradt és felívelték a kiválóan kontrázó B04 ellen. Úgy jöttek el többször is, mint a huzat. Más kérdés, hogy az összes ígéretes helyzetüket elrontották.

  • Lavid Duiz

    Arsenal? LOL

    Így még nem szurkoltam francia csapatnak. LOL

    • Didier90

      Én annak örülnék ha az angol csapatok jol szerepelnének a BL-ben, de szánalom amit a pályára tesznek évről-évre. Wenger helyébe lemondanék… egy szaros Monacotol 3-at kapni otthon??!! WTF kategória. Gyakorlatilag kiestek, ahogy a city is valszeg. Minden évben lejáratják az angol bajnokságot, pedig összességében még így is torony magasan a legerősebb, de a “top csapatok” sehol sincsenek

  • Zola

    Idézek,mert nem bírom ki röhögés nélkül.Komolyan ezek olyanok mint a lányok,egész pontosan vak lányok,mert megint peches volt a csapat szerintük.

    “Merte az, aki egy kicsit sántít középen, mivel kifejezetten lassú, de ezt Koscielny sokszor jól tudja kompenzálni azzal, hogy gyors, és kurva jól olvassa a játékot, egyik kapott gólt sem lehet igazán felróni a védelemnek, egy mákos megpattanó lövés, egy szöglet utáni kontra, ahol félpályánál elég lett volna egy falt, a harmadik meg egy eladott labda utáni kontra a meccs végén, amikor már mindenki támadott volna az X-ért, sajnos pont Mertesacker maradt egy az egyben, és nyugodtan kocogott vissza, mintha mindegy volna neki
    sajnos láttunk már bőven palimadár gólt az Arsenal védelmétől a múltban, ma ilyenek nem voltak, egyszerűen megint kibaszott peches volt a csapat, mint megannyiszor, nem találják el a kaput, viszont a Monaco az első 2 helyzetét be is lövi, tényleg átok ül ezen a csapaton”

    Tehát a lényeg,hogy jók voltak,de pechesek.A két kontra az nem védelmi hiba,az pech.Jó tudni.

    • kasata91

      Véletlen robogtak át rajtuk, mint a gyors vonat. A sors akarata. A bolygók kedvezőtlen együttállása. Védők?? Hibaa?? ugyanmár…. 😀

  • Blue One

    Valamelyik irománynál szóba került a leendő angol “bajnok” és az ezt terjesztő, ebben a tévhitben élő szurkolóik. (Gondolom játszottak egy “jó” meccset…) Akkor azt mondtam, hogy csak mosolyogni kell ezen. Most is ezt mondom. 😀

  • lamps8

    Láttak esélyt arra hogy hétvégén a Pool megszorongatja a Cityt, esetleg pontvesztésre sarkallja?

    • Zola

      szerintem megveri.

      • lamps8

        Szerintem meg nagy esély van rá hogy nyer a city:
        1. Hiányzik Lucas, aki egyébként brutál középszer, de meglepő stabilitást adott a Pool középpályájának
        2.A pool ma játszik az EL-ben, több napja van a Citynek regenerálódni az otthoni lebőgés után.
        3.Toure teljes erőbedobással visszatért, és kb úgy fog átrohanni a kp-n hogy a nyakába veszi futureLiverpoolCaptain Hendersont (hangosan nevet). Nincs semmi fizikalitás a Poolban , ami őt megállíthatná, esetleg JumurCan kp-n szerepeltetése, de mivel Sakho tudomásom szerint sérült ez nem megoldható.
        4.City esetében ugyanazt a forgatókönyvet érzem mint tavaly. Kiesés a Bl-ből, halál simán. Leheletnyi letargia, aztán rájönnek hogy nem is nekik való, és a bajnokságban kíméletlen hajrába kezdenek.

        Ami esetleg a Pool melett szól:
        1. Kompany bűnszar rangadókon és fontos meccseken egy ideje, gyorsléptű támadók meglephetik.
        2.Az Anfield

        • Zola

          Az én érveim.
          a legelső a te 2 érved,az anfield
          a második,a pool most jóformában van.verte a sotont,a spurst,a whu-t.
          ha most nem,akkor sosem.

  • gorkaf78

    Ehhez mit szóltok: úgy néz ki, hogy ma bejelentik az új mezszponzort, évi 40m Fontról van szó, ezzel a MU 53m Fontja mögött a második lenne a csapat.

    http://www.express.co.uk/sport/football/560684/Chelsea-news-sponsorship-deal

    Ez az összeg a duplája az eddigi 18m Fontos Samsung támogatásnak…

  • Salah közben veri a szöget a Spurs koporsójába.

    • lamps8

      Jól játszik, gyors mint az állat, bár ezt eddig is tudtok, a gólnál agresszívan támadta a labdát ,szépen csinálta.
      A pool meg közben egy esetleges hosszabítással csökkenti a hétvégi jó szereplés esélyét.

    • WudigessBoi

      A Chelsea-szív:)

      • kasata91

        Meg a csirkék is, rendesen 😀

  • Didier90

    A ‘pool meccsen hosszabítás lesz… ez nekünk kurva jól jön. A nyomorult Spurs meg kikap egy szaros fiorentinától… Leredukálnám 3-ra a BL helyeket a PL-ben. Kibaszott szégyen amit az angol csapatok csinálnak.

    • És a legviccesebb az, hogy ezeknek a csapatoknak a szurkolóik zengik (tisztelet a kivételnek) , hogy mekkora szégyen az Ibrás-Cavanis PSG ellen az idegenbeli 1-1 🙂

      • Didier90

        Ezért akarnak annyira európai kupát a “nagy” angol csapatok? Minden évben csak lejáratják a PL-t. Poccetino is kiáll bazdmeg Soldadoval?!!! xD Mit akarnak ezek? meg is érdemlik. Besiktas, Fiorentina, Monaco… ilyenek szopatják a “sztár”csapatokat. De Wenger a legnagyobb szégyen az összes közül. Taktikailag lenullázza egy noname edző falábú kerettel xD

      • És a mai meccs után még egy Pool szurkoló sem jöhet ide buszozást emlegetve, BR-ék 12 emberrel bekkeltek a saját térfelükön állítólag a meccs nagy részében.

        • Má’ nem.

          • A volán egy művészeti ág. Tudják ezt Budapesten, meg tudja ezt José is.

  • lamps8

    Szép volt Lovren, és Gratula Brendan :DDDD

    • amikor nem jön be a klubváltás. Ha nem Chelsea, hanem fociblog lennénk, akkor lehetne egy fasza posztsorozatot rendelni a Pool-Saints effektushoz. Mindenki azt várta (mondjuk én is), hogy a Pool lerabolta a fél Sotont, a jobbik felét, és ezzel majd a Pool hasít, a szentek meg kizúgnak. De ami működött ott, az nem illik bele Liverpoolban a képletbe, cserébe a Szentek mindenkit megleptek, és bár már szépen lassan pötyögnek hátrafelé, de még mindig a Pool előtt állnak, és 26 fordulón keresztül ez még akkor is szép, ha a végén négybe megy, a Soton meg nyolcadik lesz.

      • lamps8

        Nem tudom rövid tömör kifejezéssel illetni ezt a jelenséget, mely megfigyelhető volt a S.Donecknél, Dortmundnál és úgy tűnik a Szentek esetében is. Ha az ott uralkodó játékrendszerből kiemelsz valakit és az illető nem eléggé univerzális klasszis nem tud maradéktalanul beilleszkedni az új közegbe/játékrendbe/bajnokságba. Ezt megfigyelhetjük Kagawanál, A Grúznál (faszom se írja le a nevét), Williannél is megemlíthetjük sajnos, és ugye itt vannak az Ex-Szent játékosok. Egyénileg nem kezdeném jellemezni mindegyik játékost, és azt hogy az anyaklubokban milyen egyéni eredményeket mutattak fel amivel felhívták magukra a figyelmet. Azt pedig nem is tudnám megfogalmazni hogy mi szüli ezt a közeget amiből ha kiemelsz 1 játékost szinte biztosan nem tud a mutatott szinten teljesíteni, de talán az ott regnáló managerek személye, egyedisége.

        • Zola

          azért mert ez egy puzzle,amit nem tudsz kirakni addig amíg nem látsz egy képrészletet.Nem mondom,hogy zsozé tökéletesen játssza ezt a játékot,de mindenképpen ért hozzá.Aki szerintem az egyik legjobb benne az Jupp volt a bajoroknál.2-3 év alatt kirakott egy tökéletes képet,ami roppant jól működött.

    • Didier90

      Most nézem, hogy Lovren rúgta az 5.-et….. azt hittem ennél szánalmasabb már nem lehet

      • lamps8

        jah, a halálra szapult Lovren. De amúgy Sterling a 3. gyerekét csinálta éppen valahol? vagy mi a logikus magyarázat arra h nem ő lőtte az 5.et? elvileg pályán volt.

        • Didier90

          én nem értem ezeket…

    • lamps8

      Annyit még hozzáfűznék hogy bekaphatják a faszt, City elleni meccs előtt ,halálra fárasztották magukat + az önbizalomnak sem tett jót.

  • Didier90

    EDdig arra fogták az angolok az EL buktákat, hogy kvázi nincs tétje az egésznek… Ami akkor is nevetséges volt mert azért az UEFA kupa nem egy ligakupa szint, de még az FA kupánál is bőbven értékesebb…. de így, hogy BL-t ér a győzelem már semmire nem tudják fogni, ennyit érnek

    • acsdav2

      Szerintem a Pool és a Spurs kiesése érthető. Reális esélyük van a Premier Leagueben a BL indulás jogának kiharcolására. Lássuk be azért egyszerűbb 12 meccset lejátszani, úgyhogy belefér egy-két hiba. Mind 7 meccset úgy,hogy egy hiba a kieséssel ér fel.

  • Blue One

    Hivatalosan is vége a SAMSUNG korszaknak 🙁 Furcsa lesz látni, hogy már nem az fog virítani a mezeken, én már úgy megszoktam. A pénz, amit kapunk érte, az viszont brutális és így kb annyit kapunk mi a fantasztikus mu. Samsung nem értem miért nem erőlködött, nem rossz márka a CFC.