Győzelmi kényszer

0822 westbrom-chelsea1Két meccs, egy pont, tizenhatodik hely – itt állunk két forduló után. Az egyetlen szerencsénk az, hogy annyira szokatlan ez az állapot, hogy nem is tudjuk igazán értelmezni. Csak annyit tudunk, hogy nem itt a helyünk és jó lenne mielőbb visszaelőzni legalább olyan csapatokat, mint a Tottenham vagy az Arsenal. A sorsolás viszont nem játszik épp a kezünkre, hiszen ahhoz a West Bromwich Albionhoz látogatunk, amelyik otthonában évek óta tartja rajtunk átkát. Ettől függetlenül győzni megyünk. Kedvcsináló alább.

Míg a City elleni meccs előtti hétköznapokat leginkább a Mourinho és az orvosi stáb közti incidens következményei tematizálták, addig a vereség óta furcsa mód már nem annyira metszően jeges a hangulat, köszönhetően a két új igazolásnak. Baba Rahman és Pedro érkezése egyaránt hasznára lehet a csapatnak – a szurkolókat pedig egészen biztosan felvillanyozta, hiszen napnál világosabb már egy ideje, hogy kellenek az új impulzusok. S bár Begovic eddig példásan teszi a dolgát, ő akkor is csak cserekapus, 2015-ös kolumbiai jövevényeink pedig egyelőre úgy viselkednek, mint akik a bogotai időzónában rekedtek, s továbbra is a jetlag-et nyögnék. Baba Rahman igen drága volt ahhoz képest, hogy eddig még nem sokat bizonyított (bár egy német kiscsapat oszlopos tagjaként kiharcolta az EL-t), így kérdés, a kezdőbe vagy a padra vettük-e – az mindenesetre biztos, hogy helyreállt a rend és ismét három szélsőnk van két posztra (s közülük Azpilicueta a liberó). Pedróról az utolsó emlékem a győztes gól az UEFA Szuperkupán, majd a búslakodás az éremátvételnél: nagyon remélem, hogy arccal előre beleáll az új kihívásba és nem lesz se hiszti, se honvágy.

Mindenki boldognak tűnik
Mindenki boldognak tűnik

Mourinho egyébként kerek 300. tétmérkőzésére készül a Chelsea padján, ami szép mérföldkő. A minimum 100 meccsel bíró edzőink közül egyébként neki van a legjobb győzelmi mutatója (195/299, ami 65,2%), ami újabb bizonyítéka annak, hogy a portugálnak a legfelsőbb polcon a helye. Már csak ezért is illő lenne győzelemmel jubilálni – persze az sem elhanyagolható, hogy pocsékul rajtolt a csapat és nem engedhetjük meg magunknak, hogy még jobban leszakadjunk.

A mindig empatikus és sosem tolakodó angol sajtó volt szíves José figyelmébe ajánlani, hogy utolsó öt vereségét P-vel kezdődő menedzser csapatai ellen szenvedte el (Pardew, Pochettino, Parkinson, Pulis, Pellegrini), márpedig a két soron következő jelenésén is e betűvel kezdődik az ellenfél szakemberének vezetékneve. Természetesen Mourinho csak legyintett erre az elmés konteo-ra és nem azért, mert eszerint Arsene Bástya elvtárs már szart ér.

A betűtésztázásnál sokkal megfoghatóbb probléma, hogy csapatunknak nagyon nem megy a West Brom otthonában (aki nem hiszi, kérdezze Villas-Boast vagy Di Matteot). Az utóbbi négy meccsen mindössze egy pont került a zsákba, utoljára még Ancelottival győztünk a The Hawthornsban (3:1-re). Riasztó mérleg, pláne annak tükrében, hogy eközben az Old Traffordon vagy az Anfielden milyen jól elvagyunk. Mourinho visszatérte óta egyébként egy sekélyes döntetlent és egy háromgólos vereséget produkált ebben a stadionban, de mentségére szóljon, hogy utóbbi merénylet már avatott bajnok csapatát érte.

Remélhetőleg most majd karmestert játszik, nem Jackasst...
Remélhetőleg most majd karmestert játszik, nem Jackasst…

Én a magam részéről most optimista vagyok. Egyrészt talán már a srácok is konstatálták, hogy sokkal több kell annál, mint amit nyújtanak, és remélhetőleg most már megszakadnak majd a pályán – s ami fontosabb, végre győznek is. Másrészt Pulisék is beragadtak a rajtgépbe (bár ezt nekik kevésbé róják föl): a City elleni 0:3 közös nevező kettőnk közt, emellett ők Watfordból csentek el egy pontot, viszont még nincs rúgott góljuk. Harmadrészt az idei szezon a jó szériáink megszakadásáról szólt eddig (győzelemmel rajtolás, Pellegrini és a City elleni veretlenség), remélhetőleg eljött az ideje annak, hogy pár átkot is levegyünk magunkról.

A meccs természetesen nem lesz könnyű. Az ellenfélnek is nagyon kellenek a pontok, nyilván ők sem akarnak két hazai zakóval nyitni, arról nem is beszélve, hogy a jó szereplésünk legfőbb gátjai azért mégiscsak mi magunk vagyunk. Mindenkitől több kell, ezt nem tudjuk megspórolni. Muszáj győzni végre, hogy új fejezetet nyithassunk! Továbbra is Blue Is The Colour!