Ó Kapitány, Kapitányom!

Másfél hét telt el a Palace elleni blama óta, a vereség hatására alkalmazott agyradír hatása csökkenni kezdett, így most ismét van erőm és hangulatom kedvenc csapatomról elmélkedni. De amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten, szóval az idei produkciónknak köszönhetően keserédes és vészjósló sorok következnek alább.

Adva vannak bizonyos tények, úgy mint a négy bajnokin benyelt kilenc gól és az ezzel járó ’Második legpocsékabb védelem a ligában’ kétes értékű kitüntetés. Nyugodtan kijelenthető, hogy nem erre számítottunk. Ez ugyanis még mindig az a bajnokcsapat, amelyik a legkevesebb gólt kapva lett tavaly első a ligában és amelynek személyi összetétele – hátul legalábbis – nem változott meg, miközben mégsem az. Mégis mi történt?

Ha áttekintjük a kapott gólokat – tudom, hosszadalmas munka ez, hiszen volt belőle elég –, akkor megfigyelhetők bizonyos általánosságok. Az egyik legfontosabb, hogy nem nagyon volt olyan, amit egyértelműen egy ember nyakába varrhattunk volna, sőt nemritkán akár három-négy játékost is elő lehetett venni. A másik, hogy – főleg kényszer hatására – láthattunk Terry-Cahill, Terry-Zouma és Cahill-Zouma duókat és nem lehet azt mondani, hogy bármelyik érdemben verseny- és ütőképesebb lett volna a többinél. Ehhez adjuk hozzá Ivanovics és Azpilicueta hányaveti emberfogását a két szélen, valamint a szende elsőbálozóvá átvedlő Matics teszetoszaságát és Fabregas béka segge alá züllő passzhatékonyságát, s kész is volna a totális homály.

A bosszantó kapott gólok egyike
Egy bosszantó és elkerülhető kapott gól a sok közül

Látható tehát, hogy jelenleg nem nagyon van biztos pont. Szokták mondani, hogy ami az előnye, az a hátránya is, meg hogy egyszerre átok és áldás: nos, valahogy így vagyok a védőnégyesünkkel és az előtte ügyeskedő pivottal. A legfőbb adu a védekezésben ugyanis épp az összeszokottság lehetne, ehelyett most azt látni, hogy ezek a zömében régi harcostársak nem értik meg egymást, illetve nem hogy egymás hibáit nem tudják korrigálni, de még a saját lábon megállás is nehézségeket jelent. Az idei teljesítményük alapján mindegyiküket bőszen padra lehetne vágni. Igen ám, csak hogy José annyira elégedett volt velük – a tavalyi produkciójuk után okkal – hogy nem gondoskodott igazi hátországról, így azok, akik korábban teljesítményükkel vívták ki pótolhatatlanságukat, azok most a gyenge pad miatt maradhatnak a kezdőben.

Félreértés ne essék, nem a teljes sorcsere mellett kampányolok, de a kapus és a támadószekció közti hatos ebben a formában ha meg nem is bukott, de bántóan botladozik. A ’Kicsit mindenki hibás’ elve miatt pedig ugyanúgy lehet mutogatni Ivanovicsra, mint Terryre vagy Maticsra, ami nyilván nem könnyíti meg a szakmai stáb dolgát, hiszen nem arról van szó, hogy kéne egy felkeményített balhátvéd vagy egy hatékony box to box középpályás és rendben is volnánk. Az előállt helyzet pedig egyre zavaróbb, demoralizálóbb, ráadásul értékes pontokba került már most.

Az egyik megoldás, hogy a két hét szünet alatt mindenki vesz megfelelő mennyiségű mély levegőt, lehiggad vagy felpörög, összeszedi magát és elkezd végre méltó módon futballozni. Kipróbált harcosokról van szó, mind bizonyították nem is oly rég, hogy milyen az, amikor igazolják a klasszisukat.

A másik megoldás, hogy José elkezd óvatosan belenyúlni a csapatba. Baba Rahman, Mikel vagy Loftus-Cheek is ott van kézközelben, nyilván bármelyikük szívesen találná magát a kezdőben. Az így padra kerülő alapemberről cserébe lekerülne némi nyomás és minden bizonnyal enyhülne a folyamatos játszatás miatti leterheltsége is, arról nem is beszélve, hogy az újakkal érkezhetne némi felpezsdülés is.

Külön szólanék Terryről. Nem akarok bűnbakot kreálni a jó öreg Johnból, de csapatkapitányként és a védelem vezéreként az ő szerepe és formája kulcsfontosságú. Tavaly tagadhatatlanul a védelem nyerte meg a bajnokságot (persze volt ott még jó pár megkerülhetetlen elem Fabregastól kezdve Hazard-on át Mourinhoig, de a vége felé már nagyon kellettek azok a clean sheetek), aminek Terry volt talán a legstabilabb pillére, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy minden percet a pályán töltött.

Itt épp kiállítás miatt távozik idő előtt
Itt épp kiállítás miatt távozik idő előtt

Ehhez képest idén már augusztusban feje tetejére állt vele minden, csupán a nyitómeccset játszotta végig: volt lecserélt, kiállított és eltiltott is már. Sajnos – és ebbe a pályán töltött ideje is beleértendő – egyikben sem volt köszönet. A piros lapjával járó emberhátrányt nem kell magyarázni (bár érdekes módon ez volt az, ami nem járt pontvesztéssel), viszont a többit igen. Jelen állás szerint elméletben és gyakorlatban is ő a védelem vezére: csapatkapitány, az öltöző hangja, maga a megtestesült tekintély. Ezt hiányában se Cahill, se Zouma nem képes átvenni, ami nyilván nem az ő hibájuk, tekintve, hogy Terry jól kiérdemelt presztízse attól olyan, amilyen, hogy nem a legyek hordták össze. Viszont ha a pályán van, akkor muszáj ezt igazolnia vezényszavakkal éppúgy, mint kő kemény védőmunkával.

Márpedig most úgy tűnik, hogy a még tavaly is sokszor tényleg nagyot játszó és fénykorát idéző Kapitány fölött eljárt az idő: le- és alulmarad, átjátszható, rossz döntéseket hoz. Nyilván nem kell őt még temetni, hisz nagy harcos, tudjuk jól. De benne van a korban (35 éves lesz decemberben), ami az ő posztján már akkor is a leszállóág jele, ha nem gyötrik úgy a sérülések, mint őt, valamint ha szerényebb terhelést kap harminc fölött, mint ő. Elég megnézni, hogy a vele nagyjából egyidős angol belső védők (Campbelltől Kingen át Ferdinandig) hol tartottak és milyen teljesítményre voltak képesek ebben a korban. Elárulom, amelyikük egyáltalán még pályán volt, az csak nyomokban emlékeztetett hajdani önmagára.

Még tavaly tavasszal is voltak kiváló meccsei
Még tavaly tavasszal is voltak kiváló meccsei

Szóval nincs mit csodálkozni azon, ha már nem tud előtörni belőle az az állat, ami egykoron. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy mit tud magából kihozni. Mivel körülötte mindenkinek van elég baja, azt most fölösleges lenne várni, hogy őt tehermentesítsék, esetleg besegítsenek neki. Muszáj tehát megráznia magát és mozgósítania a tartalékait amellett, hogy tetszik vagy sem, az illetékeseknek egyre inkább keresni kell az utódját, illetve ki kell dolgozniuk egy Terry nélkül is hatékony védekezési szisztémát.

Huszonhatosunk még mindig fontos láncszem, a klub egyik legnagyobb értéke. A jelenlegi vészterhes időkben pedig a megszokottnál is nagyobb és fontosabb szerep jut neki: össze kell fognia a társaságot, erőt és magabiztosságot kell sugallni. De hamis illúzió, hogy bírni fogja úgy, mint régen. Nagy kérdés, hogy csapatkapitányként és korszakos alapemberként megismert és megszokott Terry miképp éli majd meg a leépülést és annak minden nyűgét. Ne feledjük, hogy Lamparddal, Drogbával vagy Cechvel ellentétben a Kapitány a karszalag okán különleges státusszal bír, ami tartósan a padra száműzve kényes helyzetet eredményezhet.

Ez viszont még szerencsére picit odébb van. Terryre és a vele járó karizmára, valamint szervezőkészségre nagy szükség van – mindjárt szombaton, az Everton ellen… Továbbra is Blue Is The Colour!