Ébredjünk már fel

Jack-nightmareVagy a csapat, vagy én. Vagy a csapat ebből a szarból, vagy én, ebből a rémálomból.

December 5, szombat. Nyomasztó, hosszú hét, felejthetetlen péntek estével, amikor 23:15-kor még meló van. Egyebassza, vége. Csörög a nyamvadt vekker, ami már hosszú évek óta nem vekker persze, hanem a teló.

Reggel van, korán még a szombathoz képest, de legalább van értelme, mert miután kitörlöd a csipát a szemedből, rájössz, hogy nem véletlenül szólt az ördög csengettyűje, és kergetett ki az álomvilágból, hanem jól megérdemelt, pihentető masszázs vár. Hát, nem lenne gond, ha várna, de az időpont az időpont. Szombat reggel.. te állat. Oké, nem volt más.

Gyors zuhany, kocsiba be, gyalog mennél, de a hétfői foci óta tiszta takony vagy, meg egyébként is késésben, szóval marad a verda. Korai az óra, a kezed ráfagy a két fokban a kormányra, és tudod, hogy a kb másfél kilométer, amit meg kell tennetek együtt, még arra sem lenne jó, hogy az ülésfűtés felmelegítse a segged, márha lenne ülésfűtésed, ami meg mondjuk nincs.

8:00 óra, legalább időben vagy. Te be, legalább nincs előtted senki, nem kell várni. Idő eltel, de hát ezért jöttél, feltámadsz, elaludtál azon a nyamvadt asztalon, de hát kit érdekel, ellazulni jöttél. Gyors haza, ebédre felkészülés.

Benyomod a laptopot, mert mégiscsak rá kéne nézni a dolgokra, kicsi káröröm, mikor a Stoke már kettővel megy a City ellen – legalább nem csak alánk vernek egyet, nicsak, már ez is örömöt tud okozni – hát nem sok jut ki most a szezonban na. 14:30, még Ramiresen röhögsz, amint megpróbálja nem szétrúgni Kenedy fejét, de már készülődni kell.

Ismét irány a fürdő, aztán a ruhásszekrény, fél öt körül már indulni akartok. Csak összejön, fél öt, és már fordítod a kulcsot. Legalább az idő felengedett egy kicsit. Köd sincs már, hátha még forgalom se lenne… szerencséd van, az M3-on már a tereléseket, amik még csütörtökön ott voltak, is felszámolták, időben vagytok, sőt, lesz kb szabad fél óra…

Hitted legalábbis, míg oda nem értek, és némileg vegyes érzelemmel a táskában konstatálod, hogy még az előző banda kieresztése zajlik. Hát akkor hojrá pesti közlekedés, gáz, fék, duda. Gáz, fék, duda. Gáz-fék, gáz-fék, kézifék. Duda, duda, ököl. Végre kézzel fogható távolságra a csarnok parkolója.

Befordulsz, ezerötszáz, oké. Csomagtartó ellenőrzés, jóvan. Első szabad helyre beállsz, irány fel. Hát, legalább nem kell annyit várni a hidegben. Ami nem is gond, mert egyébként már rádtört a vizelhetnék. Felérsz, már kb száz méteres sor. Emberhalmok mindenfelé, néhány jól szituált figura szabad jegyek után érdeklődik…

Rendőrök mindenfelé, biztonságiak, kordon. Sor megindul, te is özönlesz a kapuk felé. Jegy rendben, táska rendben, motozás legalább nincs. Nálad. Végre bent, az emberek parasztok, de hát nem vársz mást, már évek óta.

Koncert fasza, a párizsi nemsokkalezelőtt miatti zabszem kb a 10. percben eltűnik a seggedből és a fejedből. Szünetben rágondolsz, hogy meglesed az eredményt mobilon, de nem, Bombi a Stamfordon, úgyis nyerünk, a kérdés csak a mennyivel, legyen valami meglepetés estére is.

Zseniális koncert volt, bőven megérte, boldog vigyorral az orcádon baktatsz vissza a parkolóba, közben fél kézzel még ütöd az ütemet a combodon, hogy beülj a kocsiba vissza, és még majdnem háromnegyed órát állj ott, mert rohadtul nem halad a sor.

Nem érdekel, még a koncert hatása alatt vagy, semmi sem ronthatja el a kedved. Idővel megindul, aminek meg kell, kiérsz a szabad ég alá. Esik valami, talán ködszitálás. Zavaró, de kifelé legalább nincs nagy forgalom.

Tankolni kell, kiállsz, tele, köszi, shell-kisasszony viszlát, benzinkút után már sűrűsödik a köd, tovább taknyosodik az idő, már csak két vonalnyi a látótávolság, és az a váladék, ami az égből hull alá, pont az az alattomos fajta, ami csak beborít, maszatol, és homályosít. Előtted csak 1 kocsi, de megelőzni nem tudod, mert olyan, mintha részeg lenne – összevissza kacsázik, félig a vonalon megy, végre lassít kicsit, talán megijed a ködtől, vagy attól, hogy egy darab szar jobban vezet, mint ő; végülis mindegy, gyorsan meglövöd, irány haza. Szar idő, szar idő, de a jókedv, akárcsak a drei wetter taft, még tart.

Éjfél elmúl, te hazaérsz, kocsi beáll, főzöl egy forró teát, és belövöd a gépet, nézzük gyorsan az eredményeket.

oo

MI. A. FASZ.

Lecsapod a laptop fedelét, tompa vigyorod, ami még fáradtságod ellenére is hazáig kitartott, lefagy. Az asszony együttérző csókot lehet a homlokodra, s csak annyit kérdez: “megint?”. Csak legyintesz. Nem tudsz mit mondani. Van az a helyzet, amikor már a kincstári optimizmus sem segít. Amikor minden elfogy. Amikor eljön az idő, hogy felteszed a kérdést: ezt mégis HOGY?? De már a válasz sem érdekel. Egy jó napodat, egy kiváló estéd baszták el. Más esetben sorra nyílnának meg a Sky, az splife, a .com, az LR. A Stamfordi Chelsea-B’mouth 0-1 után nem. Ha húsz tizenegyest nem kaptunk meg, ha negyven gólunkat vették el jogtalanul, az sem érdekel. Már nem érdekel a ‘hogyan’, vagy a ‘miért’.

crap-omg

Egyszerűen csak, nem érdekel. Majd holnap újrakezded. Tudod, hogy meg fogod nézni a meccset is. Nem most, talán hétfőn, talán kedden. Most inkább csak befekszel az ágyba, és reméled, hogyha holnap felébredsz, akkor lesz olyan része a mának, ami nem történt meg. De csak forgolódsz, nem alszol el. Részben, még mindig a koncert hatása alatt vagy, a fejedben egymást váltják a zenék, a szemed nyitva, te pedig arra gondolsz, hogy akkor vajon fogunk-e még gólt lőni a szezonban valakinek? A Chelseanek és Mourinhonak a top szerepléssel kötött hosszútávú szerződése hovatovább érvényét vesztette. Úgy hiába botlanak azok is sorban, akiket a szezon elején még riválisnak tekintettünk, ha mi úgy betonozzuk a köztünk lévő különbséget, mintha fizetnének érte. Könyörgöm, a regnáló bajnok, hazai pályán képtelen egyetlen nyamvadék gólra egy feljutó félamatőr csapat ellen?

why

Valaki most már egy kicsit mindenki nem-e bekapná a f*szomat?! A racionális indokok elfogytak, olyan egyszerűen nincs, hogy egy top csapat, top játékosokkal, top edzővel, bajnoki cím után ne legyen képes feljebb lépni a 15. helynél. Ilyet még direkt is nehéz csinálni. És akkor arra gondolsz, hogy a bajnoki cím után, amikor még a sztárjaink is szarok, mi a középszer játékosaink szerződéseit hosszabbítgatjuk évekre. Vajon ki a hülye ebben a játékban? A board, az edző, a játékosok, vagy a szurkoló(k)?

angry

Én, aki szentül hittem eddig a négybe kerülésünkben, lassan arra keresem a választ, hogy a szezon végére akkor meg tudjuk-e ugrani a felsőházat. Persze hosszú még a szezon, és ha nem épp mi lennénk szopóágon, valószínűleg azon merengenénk, mekkora fasza szezon az, ahol a tavasszal huszáros hajrával épphogy bentmaradó újonc Leicester vezeti a bajnokságot, a bajnok meg épp a kiesőzónával szemez, de mivel mi vagyunk az a bajnok, akit már csak az tart fent a lefolyó felett, hogy egyelőre még nem hullott annyira darabjaira, hogy ne akadjon fenn a kanálison, ezért lassan vérben forgó szemekkel és kidülledő nyaki erekkel szorongatnánk meg mindenkinek a lágyrészeit, akik vélhetően tehetnek a kialakult helyzetről. Nem mintha az megoldás lenne, csak az ember tehetetlen dühét legalább csillapítaná valamelyest.

Tekintve azonban, hogy bőven akadályoztatva vagyunk, és ebben csak részben ok, hogy ezerötszáz kilométer választ el, de meg még gyorsabban is futnak nálunk a legtöbben közülük, megmarad nekünk a mélabús melankólia, az, hogy szereztünk a riválisainknak egy jó évet, de legalábbis pár boldog, kárörvendetes hónapot, meg megmaradunk itt egymásnak, hogy nagy műgonddal lapátolhassuk körbe a szart, amit ideraknak nekünk a fiúk, és a remény, hogy ha már 2015 ilyen balul sült el, akkor 2016 annyival jobb lesz, mint amekkora égető krátert ütött a 15/16-os szezon erre az évre eső fele szurkolói elménk törékeny pajzsán. Más okosat, vagy biztatót jelenleg én sem tudok mondani. De ne felejtsük el: jó dolog Chelsea szurkolónak lenni. Most épp nem egy felemelő érzés, de attól még jó dolog. Aztán… Egyszer… egyszer csak felébredünk tán.

 

  • Endy919

    Jól esett kiírni magadból ezt a “fájdalmat” ugye ?
    Elhiszem.
    Jó dolog hinni és bízni , de kétlábbal kell állni a földön és reálisan nézni a dolgokat.
    Szép volt.

    U.i. milyen koncerten voltál?

    • Valószínűleg azért is volt nagyobb a csalódást, mint amilyen ténylegesen lenne egy ilyen eredmény után, mert szentül hittem, hogy túl vagyunk a nehezén, itt egy fasza kis sorsolás, aztán most már szépen lépkedünk előre. Abszolút nem erre számítottam.

      Jobb lett volna (fölényes?) győzelemről írni, amire előre beállítottam magam.

      Havasi koncert.

      • Endy919

        De nyugi pajti . Engem is elszomorít ez a helyzet, meg szerintem itt mindenkit …. de ez legyen az életben a legnagyobb problémánk .

  • kasata91

    Én akit legjobban sajnálok, az az aki velem egy háztartásban él. Immáron rendszeres, hogy vesztes meccs után olyan ingerült vagyok hogy már magamtól is félek. Mint egy időzített bomba, az első hozzám intézett kérdéskor kitörök és tombolok és másokon vezetem le. Eddig azt hittem a csapat fog előbb leszokni a szégyenteljes produkciókról, de rájöttem hogy mindenki jobban jár, ha előbb én kezeltetem magam és valami zen tanítvány leszek. 😀 (Mert a jéger ekkora dózisban kurvadrága)

    • Endy919

      Meg aztán az okádás is garantált . 🙂

      • Frenky54

        Fél berugás kidobott pénz – tartja a mondás.

        • Endy919

          És milyen igaz …. 🙂

  • Go Blues!

    Fel a fejjel Zenzo! Azt hiszem, amiket leírtál, sokunk számára ismerős érzések.

    Ezen a meccsen azért semmiképpen sem érdemeltünk vereséget, ez így nem volt korrekt. Persze, megint bűnrosszak voltunk elöl, tompák, ötlettelenek, hiányzott a szenvedély, ennek ellenére nekünk állt a meccs. Hogy 0 pont vagy 1, szerintem nagyjából mindegy, 3-ra lett volna szükség ahhoz, hogy előrelépésről beszélhessünk.

    Amúgy tök felesleges most számolgatni, hogy akkor lehet-e ebből még 4. hely, vagy 6., ha nincs nemzetközi szereplés, akkor tényleg édesmindegy, hogy 8. vagy 15. A mostani helyzetből a bajnokságban már nem nagyon tudunk jót kihozni, még ha el is indulunk majd egyszer felfelé, addigra olyan távol leszünk (vagyunk), hogy nem rajtunk múlik már.

    Jobb lenne most már a BL-re és az FA-ra koncentrálni, vagy inkább az EL-re? Ha racionálisan gondolkozom, sokkal jobban járnánk az utóbbival, mert valószínű ez az egyetlen út ahhoz, hogy jövőre is ott legyünk a legjobbak között. És itt már megint felvetül ez a rövidtáv vs. hosszútáv probléma……

    Még egy dolog: azért én erősen elgondolkodtam néhány játékosunk teljesítményén. Elsősorban Fabregasén, de őt szorosan követi Oscar, Hazard, kicsit távolabbról Costa, Pedro. Ha megy nekik, akkor világklasszis szinten tolják, ez egyértelmű. Viszont képesek félévekre eltűnni, erre a legjobb példa Fabregas na meg Oscar.

    Lehet, hogy jobban járnánk, ha vennénk előre 4-5 jó játékost, akik ugyan nem világklasszisok, viszont megbízhatóan képesek ugyanazt a szintet hozni meccsről meccsre. Egy Chelsea egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy meccsenként 2-3 olyan teljesítménye legyen, mint idén Fabregasé. Ez szó szerint emberhátrányt jelent, mintha kevesebben lennénk. Én amúgy ezt tartom José legnagyobb hibájának, hogy ragaszkodik ezekhez az embereihez.

    • Ezt a “nem érdemeltünk vereséget” dumát sok helyen el lehet lőni, én is megtettem. Ezt lehet egy Stoke ellen, de egy B’mouth ellen ne már…legalább azokat tudjuk már megverni, akik még ebben a szorult helyzetünkben is mögöttünk vannak.. ezeket még a Villa is megcsapta bazzeg.. négyeket meg ötöket kapnak. Két csapat nem rúgott még eddig nekik gólt, a Hartlepool meg a Sunderland… meg, mostmár a bajnok.

      “Jobb lenne most már a BL-re és az FA-ra koncentrálni, vagy inkább az EL-re?”
      Jelenleg úgy látom, az egyetlen dolog, amire koncentrálni kell, az saját magunk. Amíg ilyen formában vagyunk, minden másra felesleges.

      “Viszont képesek félévekre eltűnni, erre a legjobb példa Fabregas na meg Oscar.”
      Érdekes, hogy őket említed, viszont Costát meg Hazardot meg nem. Tudom, nyilván ez egyéni preferencia is, és sokkal többen vannak, akik így gondolják, és kevesebben úgy, mint én, de nekem már Ázárral van nagyon tele a hócipőm. Costa mellett kb az egyetlen játékosunk, akinek nem nagyon kell foglalkoznia a védekezéssel. Magyarul, a feladata a gólok és gólpasszok. Mikor is hozott össze ilyet utoljára? Könyörgöm, még büntetőből is képtelen betalálni a szezonban…

      “Lehet, hogy jobban járnánk, ha vennénk előre 4-5 jó játékost, akik ugyan nem világklasszisok, viszont megbízhatóan képesek ugyanazt a szintet hozni meccsről meccsre”

      Ugye azért vágod, hogy ilyen nincs? 😉 Világklasszisok híján kb ezt a helyet, ahol most vagyunk, vetíthetnénk fel kb 10-15 évre előre. Iparosokból nem lesz eredmény, erre nagyon jó példa az Everton vagy a Spurs utóbbi pár éve, esetleg a kétezres évek derekán a Villa. Oda lehet érni max az 5-6-7 helyre, de oda is úgy, hogy van egy-két klasszisod (lásd Spurs Bale és társai), de még a négybe se nagyon velük, nélkülük meg pláne. Nézd meg a Poolt, amíg le nem akasztottak néhány jobb játékost, merre tengődtek… 8-10. hely. Amikor jött Studge (és nem sérült meg), meg Suarez, akkor törtek ki onnan.

      • Go Blues!

        Azért említettem elsősorban Fabregast, mert neki ez már nem az első ilyen féléve. Nálunk is tavasszal nagyon halvány volt, de voltak ilyen kieső félévei már az Arsenalnál, sőt a Barcanál is. (Oscart most hagyjuk, mert ő idén nem játszott eleget.)

        Szóval Fabre nagyon rapszodikus, az azért szerintem nem elfogadható egy topjátékostól, hogy a karrierje mondjuk 50 %-ában nem lehet rá számítani, mert nettó emberhátrány. És ezt még az sem kompenzálja, hogy ő a gólpasszkirály. Tavaly nagyon sokat köszönhettünk neki, idén viszont a 15. helyben van erősen benne.

        Hazardot is említettem meg Costát is, de náluk talán ez az első ilyen eset a karrierjük során, hogy ilyen hosszú ideig gödörben vannak. Viszont Fabregasnál már a sokadik. Ha valaki nem tud tanulni a hibáiból, és újra meg újra elköveti őket, az nem sok jót jelent az életben. Mindegy, nem akarok én pálcát törni felette, csak ez a szenvedés már nekem fáj fizikailag, amit hétről-hétre letesz elénk a pályára.

        Tudom én is, hogy kellenek a világklasszisok, meg a nézők, meg a mezeladások ésatöbbi ésatöbbi, de ezt a színvonalat bőven tudná hozni 4-5 jó iparos is, akik mondjuk tizedennyibe kerülnének és valószínűleg alázattal állnának a feladathoz. Nem is beszélve arról, hogy tele vagyunk fiatal tehetségekkel. De nekünk mégis Fabre kell….

        • Fabregas most tényleg hátrány, de attól még klasszis. Oké, aláírom, hogy nála a rapszodikusság valahogy jobban nyomon követhető, mint másoknál, de azért ne csináljunk úgy, mintha lennének csak mindig a topon pörgő emberek. Drogbától Lampardig mindenkinek voltak hosszabb-rövidebb ideig tartó szürke időszakai.

          “Tavaly nagyon sokat köszönhettünk neki, idén viszont a 15. helyben van erősen benne.”

          Ebben a 15. helyben MINDENKI benne van. A board, JM, és az összes játékos, Ivanovicstól Fabregasig, Terry, Matics, TC, Costa, és mindenki. Sajnos még a szezonbeli legjobbjaink (Zouma, Willian) is húztak elő bűnszar meccseket.

          Nem a mezeladásokról van szó. Arról is persze, mert kell a pénz, de azt neked is látnod kell, hogy Hazard, Fabregas, Costa helyett Ramiresek és Mikelek nem fognak tudni lehozni bajnoki címeket, ha megfeszülnek, akkor sem, hiába jó iparosok. Ez nem jó gondolkodási irány. A fiatal tehetségeket pedig be lehet építeni, de ugyanaz a ló. Igen, nekünk Fabregas kell, meg Ivanovics. Idővel ki lehet koptatni őket, de úgy nem megy, hogy huszárvágás, és sorcsere. Mert azzal ugyanitt lennénk. Akkor az lenne a baj.

          • Go Blues!

            Nyilván Fabregas klasszis, ez egyértelmű. Meg a többiek is elől. De ha mondjuk áprilisig nem változik a formájuk meg a hozzáállásuk, akkor áprilisig nem változtatunk, még csak meg sem próbáljuk? Ez nem túl bölcs dolog.

            Én itt látom José legnagyobb tévedését. Itt lenne a remek alkalom, hogy kipróbáljuk végre a tehetséges fiataljainkat. Komolyan mit veszthetünk még a bajnokságban? 0-1 helyett 0-3 lesz? Nem tökmindegy? Persze nem egyszerre mindenkit, de szépen fokozatosan be lehetne őket építeni.
            Zouma jó példa, és Baba is egyre jobb lesz.

    • kasata91

      Én már pont kezdtem lehiggadni amikor megláttam a postgame főcímet a .com-on. “we deserved more” Na ezzel aztán már tele van a tököm. Hanyadszorra megy ez a duma idén?
      Ilyen nincs. Max egy balszerencsével elbukott szoros rangadón. Balszerencse, meg a “ki mit érdemel”, meg a bíró. Komolyan ez mind lenne az oka a 15. helyünknek? Ne csináljon már magából hülyét ….

      • Azért mi se csináljunk már magunkból azt 😉 az, hogy mit emel ki címnek a .com-on a cikk szerkesztője, ne JM hibája legyen már. Mert volt ott ilyen is:

        Mourinho was asked whether we will be active in the January transfer window

        ‘I feel we don’t have the right to ask the club for players, I don’t think so. We started the season with this squad, we have to do better, the players have to do better. It’s more about that than the club going to the market. People must take responsibility. The owner and the board are not responsible for the bad moment, the responsibility is mine and the players’.’

        Kiemelném az utolsó mondatot.

  • thiemecsaba
    • gorkaf78

      ez nem vicces, nem tudom miért kell ilyet egy Chelsea-fórumra belinkelni…

      • thiemecsaba

        Nem tudom, nekem kicsit vicces, ha a tegnapi meccset képzelem bele a jelenetbe. A szaki legyen a csapat, a disznó az ellenfél és a szenvedő alany mondjuk a szurkolók, vagyis mi. A végén meg a magyarázkodás, hogy hát nem is olyan nagy a baj, akár már JM is lehet…

        • gorkaf78

          Ez a videó konkrétan egy állatkínzást, illetve annak szándékát mutatja be. Ezért nem vicces, és szerintem nincs helye egy focis fórumon. Persze bele lehet dolgokat magyarázni, ahogy te is tetted, de én a bloggazda helyében letörölném, vagy töröltetném veled.

          • thiemecsaba

            És nem, nem az állatkínzás szándékát mutatja be(hacsak nem vagy vega és elvetemült állatvédő)!

          • szerintem sem vicces, de mivel semmi sértő nincs benne, törölni, töröltetni nem fogom.
            (gorkaf mester, ha jól vágom, te az idősebb generációt erősíted – biztos voltál már disznóvágáson – van annak ööö humánus módja?)

            • Endy919

              Van . Amikor reggel hatkor mindenki olyan csutka részeg , hogy nem tudják “lelőni” a disznót és a malacka élve marad .

              Ez elég humánus szerintem :)))

              • de az sem a disznóvágás humánus módja, hogy a leendő mészárosok lesüllyednek az áldozat szintjére 😉
                A disznó előbb-utóbb meghal, és nem szebb, se nem jobb, ha szúrják, vágják, árammal csapassák, lövik, stb.

            • gorkaf78

              Igen, voltam még gyerekként disznóvágáson, nem szerettem, sajnáltam az állatot, de persze a finomságokat utána megettem. 🙂 Hogyhogy mégis lekerült az oldalról a video?

              • szerintem csabánk gondolt egyet és levette. Én nem töröltem, szóval ha nem ez, akkor max W lehetett 😉

              • thiemecsaba

                Levettem, hogy ne rontsam a színvonalat…

                • gorkaf78

                  Bölcs döntés, tényleg nem volt idevaló.

          • Frenky54

            Ez a video nem állatkínzást, hanem emberkínzást mutat.
            Ismered azt a szót , h “tagló” és az a szerszám mire szolgál,ki használja, hogyan néz ki?

  • kasata91
    • myheartisblue

      Champoba erős ilyen volumenű stadionka 😀 😀

  • Sandic

    Azért a Liverpoolnál sem tett még csodát Klopp ennyi idő alatt. Az edzőváltás sem hoz minden esetben drasztikus javulást. Az biztos, hogy januárban fel kell vásárolni a fél világot, Mourinho-val, vagy nélküle….

    • myheartisblue

      A gond csak az, hogy szerinted a világ melyik fele jönne el egy jelenleg kiesés ellen küzdő csapathoz, aki jövőre 95% hogy nem játszik BL-t?

      Nem hiába mondogatja Mourinho, hogy nem fog igazolni senki jelentőset a télen: mert nagyon megsoványodott a hozzánk igazolni akaró játékosok száma. Az agyatlan téli vásárolgatásoknál és rossz igazolásoknál pedig kevesebb rossz van. Továbbá FFP.

      • Sandic

        Az FFP még működik? Mintha olvastam volna olyasmit, hogy megbukott.

        • van, csak idén nyáron épp nem szankcionáltak senkit, ezért vásárolgattak ész nélkül az olaszok, meg a City is pölö, meg a PSG, meg a… de hivatalból működik.

  • Sandic

    Ha már keresünk valami kifejező dolgot Chelsea vonatkozásban, akkor disznóvágás helyett itt ez a dal, sok Chelsea szurkoló látja már így Mourinhot.

  • No, legalább az FA kupában kaptunk egy kört (elvileg), a Stamfordra jön a Leyton Orient v a Scunthorpe Utd.

    Lesznek PL rangadók már ebben a körben is:
    Watford-Newcastle
    Spurs-Leicester
    Arsenal-Sunderland
    Soton-CP
    Norwich-City

    szóval járhattunk volna rosszabbul is 🙂

    • kasata91

      Én azért nem innék előre a medve bőrére….

      • pedig arra lehet csak igazán 😉

      • Sir Idemitirjak

        Pedig legjobb kezdő 11-el őket talán megfoghatjuk hazai pályán! 🙂

        • kasata91

          Stamfordon nekünk jó (lenne) az X is

        • myheartisblue

          szerencsével is..jah nem! 😀

  • Hmmm. Szóval mindenkit elkapnak, aki nem Chelsea játékost könyököl le…

    http://www.thefa.com/news/governance/2015/dec/bastian-schweinsteiger-charged-with-violent-conduct

    • Blue One

      Ne légy telhetetlen ez is valami, egy CSODA!

      • nem tudom, mennyire telhetetlenség az, hogy legalább egy kicsit változzon az ellenünk mindent, nekünk semmit sípszó :DD nem leszek sokkal boldogabb, hogy a disznókat terelő juhász is kap esetleg 1 pihenőnapot. Viszont cserébe boldog lennék, ha Costának legalább egy büntetőt befújnának a jogosak közül 😉 az sem érdekelne ha Ázár az égbe lőné, amire valljuk meg, van esély, csak érted, legalább az érzés meglenne, hogy no lám, hát ilyen is van.

        • Blue One

          Ne légy telhetetlen 😀 Már ez is valami… Aki a kicsit nem becsüli… 😀

      • Sir Idemitirjak

        Meccs után már erről beszélt a sajtó, a meccs utáni nyilatkozatokban is szó volt róla, szóval az FA könnyes szemmel de kénytelen volt cselekedni.

        • Blue One

          Kénytelen volt cselekedni 😀 Máskor is volt már ilyen szitu pont mu játékos és kiadtak egy közleményt, hogy nem indul nyomozás…

  • WudigessBoi

    Engem ilyen ‘Der Krieg ist verloren’ életérzés kerített hatalmába. Nem tudom, mit reméljek, egyszerűen nem érzem a biztos pontokat. Olyan régóta megy már a szenvedés, hogy már nincs is igazán kedvem keresgélni a dolgok hátterét – pedig tényleg kezdtem azt hinni, hogy a nehezén túl vagyunk már…

  • kasata91

    Ez a Porto látva a mostanában nyújtott teljesítményünket úgy fog idejönni hogy szétkapnak minket. Láthatjuk, hogy már a kis csapatok is pontért/pontokért jönnek a Bridge-re.
    Egy felajzott lócsorda kíméletesebb lenne, mint amilyen a Porto lesz holnap. És ami a legrosszabb, hogy nincs mibe kapaszkodni és bizakodni.

    • Endy919

      Azért a Porto formájától sem csokizok a gatyába .
      Szerintem ez egy 1:1 lesz , ha Willi úgy akarja , akkor 2:1.

    • Milyen troll lenne már, ha direkt Casillas kijöveteleire rájátszva ívelgetnénk? Amilyen pontosak vagyunk, mindnél lehetősége lenne aláfutni.

      • Endy919

        De efektív

  • thiemecsaba

    Gyerekek, CR gólt lőtt szabadrúgásból. Akkor már nekünk is ütnünk kell a Portót! :d

    • kasata91

      A MU meg bepótolja, hogy tavaly nem szerepelt európai kupában. Idén kettőben is részt vesz?

      • kasata91

        Na ahogy elküldtem, már továbbjutásra is allnak. Ezt holnap is kipróbálom a mi meccsünkkel

        • kasata91

          Másfél percig tartott

          • myheartisblue

            és mostmár szinte biztos h. kiesnek.

            • Endy919

              Dejójójó

              • Endy919

                Ha egy szar öngólal mentek volna tovább felkúrtak volna.
                Gusztustalan egy brigád.

              • kasata91

                PSV X és MU X2 kötésem 50 másodpercig nyerésre állt. Kár hogy lassan töltött be a bet365 és nem tudtam kivenni #badluckbrian

                • Endy919

                  Engem allah fiai kúrnak meg … mert az Astanat nem lehet megverni…

                • Endy919

                  Amúgy ajánlom figyrlmedbe az nhl es khl golszerzők tippelését figyelmedbe . Mostanában elég jól keresek rajtuk.

        • taybor33

          Inkább ne, ha utána meg ez lesz! 😉 Jelen állás szerint az európa ligába jutnak tovább.

  • Kemény lesz, ha holnap megviccel minket a Porto, és a PL egyetlen résztvevőt fog adni a 16-ba.

    • Efra7

      Szerintem Arsenal is továbbjut, na meg ugye mi is 😀

      • Endy919

        Arsenal 10000% hogy nem megy tovabb.

        • Efra7

          simán vernek kettőt az olympiacosnak, ha nem szerencsétlenkedik el. Ugyanez van velünk is

          • Endy919

            Cazorla , Alexis , Virsli , Gibbs hianyzok … 2:2

            • Efra7

              Mindig voltak hiányzóik, egy olympiacos elleni meccs szerintem nem azon fog elmenni, hogy mennyi a hiányzó, hanem, hogy mennyire lesznek töketlenek. Ha nagyon, akkor kiesnek, ha csak nagyon kicsit, akkor meg továbbmennek 😀

          • Endy919

            De ki lőne be a helyzeteket? Zsiru ?

            • Efra7

              Akár 😀

      • Az Oli hazai pályán az életéért fog küzdeni, roppantmód kellemetlen egy ellenfél. Ha az ágyúsok meg hozzák a szokásos BL-formát, akkor könnyen beleszaladhatnak a késbe.

        • Efra7

          azért általában továbbjutnak csoportból, és így, hogy már a saját kezükben van a sorsuk, olympiacos meg tényleg életéért fog küzdeni, na most onnan meg már csak a szerencséjükön fog múlni, hogy ez mennyire lesz elég. Ha az arsenal belövi a helyzeteit, akkor szerintem ők mennek tovább.

          • Endy919

            Itt egyedül az Arsenal küzd az életéért . 2 gólal kell nyerniük . Biztos , hogy nem csinálják meg .

            • Efra7

              Lesz, ami lesz, még mindig inkább az arsenal menjen tovább mint a City vagy az MU 😀

              • Endy919

                Az Arsenalnal és a Barcanal nincs undoritóbb brigád .
                Menjenek harcolni az EL-be..

                • Efra7

                  Nekem soha nem volt bajom az Arsenallal, de ebben valszeg nem fogunk egyet érteni.

                  • Endy919

                    Hát nem … minden egyes lépésük , minden egyes taguk számomra hányingert keltő.

                    • Efra7

                      Ők ugyanígy vannak velünk 😀

                    • kíváncsi vagyok, ez hogy merült fel benned indokként v érvként 😀

                    • Efra7

                      sehogy, ezt csak hozzáfűztem, mondtam, hogy úgy sem fogunk egyetérteni 😀

                    • Endy919

                      De hogy nem lehet róluk negatív véleményed ?
                      Miben pozitívak számodra?

                    • Efra7

                      Nem tudom, én alapból pozitívan állok hozzájuk, ebben persze része lehet a tesómnak is, aki meg arsenalos.

                    • Endy919

                      Érdekes . Számomra úgy van , hogy ha egy ismerősöm /barátom más csapatnak szurkol , azt a csapat még jobban meg tudom utálni ,mert nagyon összetudunk veszni a hülyeségeken .
                      És minnél jobban védi az igazát annál jobban kezd nekem undorodni az adott csapat .

                    • Efra7

                      Néha egyetértünk, néha nem, de ez nem nagyon befolyásol. Az arsenal játéka nekem mindig is szimpatikus volt, Wengerrel meg soha nem volt nagy problémám. ráadásul még csak veszélyesek se voltak ránk a legtöbbször, így azt nem nagyon tudom mért kéne annyira unszimpatikus legyen a csapat 😀

                    • Endy919

                      1. Az arogáns szurkolóik .
                      2. A vén pedofilra alergiás vagyok , mert komolyan vannak olyan nyilatkozatai , hogy a bicska nyílik ki a zsebemben . Mondjuk Josénak is vannak ilyenek , de mégis a mi apánk :))
                      3. Három darab játékosuk volt akit kedveltem . Ljunberg , Gilberto Silva és Ash.

                    • Efra7

                      1. A szurkolóikkal nem törődöm, nekem a csapat jön be, nem a szurkolóik. De amúgy igazad van, csak én nem így közelítem meg.
                      2. Ha valaki nem szólhat semmit egy edző nyilatkozatairól, azok mi vagyunk, még ha José is az apánk, ami nyilván igaz 😀
                      3. Ezzel én nem így vagyok, pl Rosickyt szerintem nem lehet nem szeretni :D, de itt van persze ellenpélda is bőven.

                    • Endy919

                      Fúúúú Rosicky ….. mennyire utálom. A cseketől meg csak 2 játékost szerettem . Cech és Baroš … vele többször volt lehetőségem találkozni / beszélni … hatalmas figura 🙂

                    • kasata91

                      Engem sem ráz a hideg az arsenaltól. Mármint magától a csapattól. Összességében szimpatikusabb játékosok vannak a fejemben, mint ahány irritáló. (meg hát amikor pl. amikor Henry visszatért kölcsönbe és a Leeds ellen betalált, hát az a moment libabőr volt) Meg elég töketlenek az állandó 4. helyükkel amin jót szoktam mosolyogni. Arról nem beszélve, hogy a BL nyolcaddöntőben mindig elviszik a Bayern/Barca valamelyikét, amiért jár a köszi nekik. 😀

                      De a szurkolóik maga a hányinger (tisztelet a kivételnek), és amint elkezdek diskurálni egy arsenalossal előjön minden ellenszenv.

                    • Wenger egy félmeleg, modorosch fhanszia paraszt, és a stílusa irritáló, de szakemberként még mindig egy elbaszott zseni.

                      Bergkampot meg nem szeretni felér egy pofonnal.

                      A többivel egyetértek 🙂

                    • Endy919

                      Wenger miben zseni ?
                      Ok volt egy baszott jó szezonjuk , de mi olyan zseniálisat pridukált ? Mert az a keret szerint világ szinvonal elitje volt. Henry , Pires , Vieira karriere csúcsán…

                      Bergkamp egy varázsló volt , de sohasem volt nákam etanol. Pl Ronaldo szerintem klasszisokkal jobb volt.

                    • etanol? 😀

                      Wengi azért, függetlenül attól, hogy kifiguráztuk érte párszor, nem egyszer szarból épített várat, és lett negyedik utcáról összekukázott 12 éves francúz tinikkel. Ezt kb tinkerman érti még ennyire, mint ő.

                    • Endy919

                      Azért nebeszéljük be , hogy félamatőr kerete volt … mi díg is voltak nagy nevei

                    • najo itt az etanolnal annyira ledobta az agyam az ekszijat, h nem birok tovabb olvasni 😀

                    • jóhogy már le nem buzizol bennünket… 😀
                      Azzal sem értenék egyet 😛
                      :))

          • “Ha az arsenal belövi a helyzeteit, akkor szerintem ők mennek tovább.”

            Nem rossz predi.

            • Endy919

              :DDD

            • Efra7

              na jó, ez most annyit jelent, hogy lesznek helyzeteik, csak azon múlik, hogy belövik-e, de amúgy jogos 😀

            • Frenky54

              Hát ez evidens:)

  • Meg is van a first victim.

    • Endy919

      Papírforma

  • kasata91

    Az hagyján basszameg, de most már az EL sem olyan sima, hogy megérje kiesni 😀

  • Ha a Leicester megnyeri a PL-t, mi meg kiesunk nem nevezzuk at a blogot Fox Rampantra?

    • miért, te Leszter szurker leszel? 😛

  • A nyomoromat fogalmaztam csak meg.. Most h igy mondod, azert szimpatizalok veluk, meg Ranieri meg Vardy le a kalappal elottuk. Sztem szerencset csereltunk veluk nyaron.