Jókai után szabadon

jose-mourinho-claudio-ranieriRóka fogta csuka. Remélem azért sokatoknak ismerős a népmese, így nem kell nagyon túlmagyarázni a címet és az alcímet. Mindkettőnknek kellenek a három pontok, nehezen fogja ereszteni mindkét bagázs. Aztán lehet ebből egy jó döntetlen, ami senkinek sem jó. Hát, ne legyen.

Tegyünk róla! Ülök itt lassan fél órája, és egyrészt egy jó címen gondolkodtam, másrészt meg azon, hogy mégis mi a francot tegyek ide a meccs elé. Aztán csak arra jutottam, hogy muszáj leszek valahogyan buzdítólag felszólalni, elvégre egy időszakot sikerrel zártunk le, továbbmentünk, s ugyan nehezebben, mint előre gondoltuk, de bajnoki formánk tekintetében még így is simábban az első helyen a Bajnokok Ligájában, mint az várható volt. Jó lenne ezt a kiküzdött eredmény okozta eufóriát átörökíteni a bajnoki versenyfutásba, mert örvendetes, hogy a kicsik nem csak bennünket vernek hülyére, de a többiek is próbálják egyre-másra nem továbbnövelni a kettőnk közti különbséget. Ami persze a másik oldalról szüli, hogy tekintettel a mélygarázsi konkurencia halmozódó győzelmeire, saját helyzetünk itt a tizenvilág bugyraiban szintúgy nehezedni látszik.

Esetleges győzelmünkkel – még egyszer: hajrá! érte – azért felküzdenénk magunkat a jelenleg 16. helyünkről vissza a tizennegyedikre, ezzel ugyan nem lépve igazán előre, de elérnénk végre, hogy az épp listavezető csapat pontszáma már nem lenne duplaannyi vagy több, mint amit mi magunk összehoztunk a szezonban. Hát ez is valami.

Leaders against the champion. A fura a helyzetben az, hogy a kettőt a mai napvég állása szerint is 13 hely választja el egymástól, és mintegy 17 pont, ami pont kettővel több, mint amit mi az első 15 rundban összeügyeskedtünk. Ami meg ugye nemhogy nem épp ideális, de annyira szürreális, hogy továbbra sem tudok másra gondolni, mint arra, hogy jó lenne végre felébredni a rémálomból. A rémálom azonban a valóság, és inkább kéne nekünk egy álomdoktor, mint bármi más jelenleg.

Állhatnánk neki ennek a fordulónak is úgy, hogy nem várunk semmit, megtehetnénk igen. Csavarhatnánk magunk ellen ismét az elvárások viharát, szépen csendben ülve, nem számítva semmire, így max pozitívan csalódva a végén. Én mégis azt várom, hogy végre kiszakad a Chelseaből az, amit mindannyian hétről-hétre várunk. Oké, nem mindannyian, inkább az optimistább része. A többiek inkább már csak keserűen gúnyolódnak magunkon, felvértezve magukat az ellendrukkerek hasonszőrű tettei ellen. Egyszerűbb beállni a sorba és leszarozni magunkat, mint hallgatni másoktól, hogy minek és miben bízol, mikor háhá, ennyire szarok vagytok.

Leicester

Én köszönöm szépen ebből a levesből nem kérek továbbra sem. Kortyolgatom tovább a bolondok italát, ami magabiztossá tesz, jöhetnek a pozitív gondolatok, szivárványok, egyszarvúk, bohócok, három pont, jó bíró… kugli és néptánc. Úgy írom most ezeket a sorokat, hogy tudom, nem látom majd a King Power történéseit, mert jól megérdemelt év végi italozásra repülök épp a fapapucsok és tulipánok földjére, ahol minden ember ronda, mint LvG, de jó arc, és a kezdő sípszó környékén ha minden jól megy legalább 8-10 sör lesz bennem, a többiek pedig kezdik nem érteni az angolomat, ami egy ilyen hosszú, fárasztó és utazással eltöltött napon úgy a hatodik sör után kezd elmosódni, német és magyar elemeket tartalmazni, itt-ott orosz kiszólásokkal, egyre több és hevesebb pohárlengetéssel, és úgy 6-8 decibellel emelkedő hangerővel.

Több, mint valószínű, hogy a kezdő sípszó környékén előhalászott telefonomon megjelenő livescore fel fogja dobni azokat a kérdéseket, amiket legalább annyira nem fogok tudni megválaszolni a drágajó kollégáknak, mint itt, most nektek, hogy mégis mijafasztörténikmár a Chelsea háza táján, viszont kedélyesen és széles vigyorral fogom nekik is elmondani, hogy hát igazából ez még mindig az altatás, és majd csak nézzék meg a szezon végén, mikor duplázunk, az örömöt rendkívül jóvágású arcélemen, miközben az ő Milánjuk (mivel tuti az olasz kollégák káröröme lesz a legnagyobb és leghangosabb) a Toroval vív elkeseredett harcot a felsőházért (kacsintás).

Az sem igazán érdekel, ha Mr Own Goal fogja vezetni a meccs után a góllövő listánkat, ha nyerünk (holtversenyben ugye így is első), és legalább annyira az sem, ha nem lesz magabiztos a siker. Voltak már jobb meccseink is a ligában, nem csak rosszabbak, viszont most már egyre jobban érik, hogy nagyon el kellene kezdeni nyerni. Nem ideális ellenfél ehhez a forduló előtt listavezető Leicester, egy ex-edzővel a vezető fotelban, akit én egyébként még mind a mai napig kedvelek, de tekintve eddigi, szezonbéli mutatványunkat, számunkra most nincs olyan, hogy ideális ellenfél. Lépten-nyomon meglepő vereségekbe futunk bele, pláne idegenben, ahol az idei 8 idegenbeli meccsünkből sikerült úgy kb egyet megnyerni, és ötöt elveszteni. Viszont azt is látni kell, hogy az utóbbi időben jóval stabilabb a Chelsea, mintsem ilyen statokat kelljen csak alapul venni. Mert amíg a szezon első harmadában többnyire számolatlanul szedtük a gombócokat, mintha csak muszáj lenne, az októbert lezáró Pool elleni hármas óta – minden meccset beleértve – 7 meccsen mindössze három gólt kaptunk, és hát az utóbbi 5 meccsen 4 clean sheet is összejött. Ami mutatja, hogy a csapat védekezése novemberre fordulva magára talált. Igaz ugyan az is, hogy a három kapott gól esetében kettő elég volt a vereségünkhöz (Stoke és B’mouth elleni 1-0), azaz a góllövés még mindig nem menős.

Vazzaard. Az egyik az előző szezon legjobbja, a másik a jelenlegire pályázik
Vazzaard. Az egyik az előző szezon legjobbja, a másik a jelenlegire pályázik

A Leicestert az előző szezon végén egy jó sorozatában már elkaptuk egy nehéz meccsen, ki ne emlékezne arra a Ramires bombára. Bízom benne, hogy ez most is sikerülhet. A bajnokságban éppen akkor sem futottunk nagy formát, de legalább nyerni tudtunk. Most sem futunk nagy formát, de immár nyerni is csak elvétve sikerül. Jó lenne végre változtatni ezen. Az, hogy az utóbbi idők pozitív eredményeit változatos kerettel értük el – Begovics hozott egy clean sheetet a Spurs ellen, aztán Thibautra hárult a feladat, de játszott Fabregas helyén Ramires, mindkét esetben jött clean sheet, Cahill helyett Terry Zouma oldalán, clean sheetek… szóval ez nem az arcokról szólt. Hanem sokkal inkább a csapat globális attitűdjének javulása hozta el a sikert, ahogyan az Mou is kiemelte a sajtóbutításon. Már csak támadásban kellene szintet lépni.

Kiszenvedett vagy fölényes, magabiztos vagy szerencsés, a jelző nem lényeges. Az már inkább, hogy mi áll utána. Győzelem. Leszek olyan önző, hogy magunknak kívánom. Aztán majd nyerhetünk szépen is. Most, csak nyerjünk. Karácsony még később lesz.