Mire mehetnénk 73-mal?

arsenal-chelseaSok használható gondolat nem jutott eszembe a holnap elé, így kénytelen voltam valami figyelemfelkeltő címmel indítani, hogy legalább néhányan rákattoljanak a posztra, meg talán még el is olvassák, ne csak ez legyen az újabb cucc, ami alá lehet önteni a véleménygörgeteget.

A legutóbbi posztom kitolása után nemsokkal ugyanis megtréfált a gépi világ, és kivetett magából a XXI. század: tönkremenődött itthon a router, ami a tv-t és az internetet szolgáltatja, a hazai javítóipar pedig nem egy kifejezetten idegbeteg kapkodógépezet, így szerdáig vagy meddig itt voltam tv és net nélkül, árván, keleten ragyogott a tarka szivárvány, a héten meg sok minden volt, így kb semmi időm nem jutott a Chelseare, sem olvasni róla, sem pótolni az Everton ellenit, max ránézni a terjengő szarkupacra, amit néhányan téli átigazolási időszaki híreknek neveznek, no meg időnként a kommentekre, de hát ezekre meg jobb lett volna az idegrendszeremnek, ha még ezekre sem jut idő.

Időről időre rá kell ébrednem, mint valami hülye gyereknek, hogy a kétszer ugyanabba a folyóba simán bele lehet lépni, és mindannyiszor meg lehet lepődni rajta, hogy jé bazzeg, ez meg itt egy kib*szott folyó… persze már önmagában a csapat kapcsán is igen eltérő véleményeket alkotunk itt sokan, de igazán akkor ütköznek ki és meg a vélemények, ha eljő az átigazolódási idő. Szép kis olvasztótégely ez az LR, bár hála égnek sikerül tartanunk egy relatív kultúrszínvonalat, ami már önmagában azért is siker szerintem, mert olvasva a kommentokat gyakran érzi az ember, hogy a másik ugyancsak szívesen küldené el az anyjába, de mégsem teszi, vagy ha mégis, akkor is úriember módjára.

Nem tagadom, az előttem elterülő véleményhalmazok kapcsán engem is elfog néha az inger, hogy a trikót magamon széttépve, fékevesztett állatként keljek ki magamból, mert amúgy intelligensnek tűnő emberek, akik az év 330-340 napján képesek értelmes gondolatokra és vitákra, képesek leírni számomra olyan szinten fatálisan banális baromságokat, hogy könnyezve verem a fejem az asztalba, és vérbenforgó szemekkel karmolom a tapétát a falról. Node, az úr a pokolban is úr, szokták volt mondani, és büszkén mondom, hogy hála égnek az indulatok fékentartásában elég jól teljesít a blog, mindenestül. Taps.

Hasonló érzésekre pedig jelenleg fokozottan vagyunk kitéve. Elvégre, a többség nemcsak, hogy nincs hozzászokva ahhoz, amit most lát a Chelseatől, de még csak soha szurkolósága során nem is láthatott ilyeneket. A csapat, a szeretett, a rajongott, a LEGJOBB, úgy odacövekelte magát a 14. helyhez, mintha tényleg élvezné a helyzetet, mi több, hogy a szürrealitást tovább fokozzuk, egy olyan Arsenal-Chelsea következik a 23. fordulóban, ahol nemcsak, hogy a Chelsea pontban közelebb áll a tökutolsó Villához, mint az őt vendégül látó Wengerjugendhez, de a háromesélyes mérkőzést nem a Chelsea várja pozitív előjelekkel.

Azt írtam, hogy a meccs háromesélyes, mert valóban úgy vélem, hogy az. Ugyanúgy nem lepődnék meg azon, ha simán kapunk ki egy négyessel, mintha egy Ázár triplával ütjük az Arsenalt az Emiratesben. A legnagyobb esély talán egy gólos döntetlenre van, de igen régen esett már meg az, ami most a tényvalóság: hogy az Arsenalnak nagyobb esélye van a bajnoki címre, mint nekünk győzni a vendégükként. Ha ez nem ok a káromkodásra, hát akkor nem tudom, mi az.

Mindig lehet találni egy pontot, ahol hasadék támad az idő halántékán, és a történelem ismétli önmagát. JT gólja az Everton ellen (97min53sec) jelenleg a PL időben legkésőbb szerzett találata a 2011-es abszolút rekord óta (98min14sec). Utóbbit Yakubu verte a Blackburn színeiben. Az eredmény 3-3 lett. Ki ellen? Wigan. Ki volt ott akkor az edző? Roberto Martinez… hátha el tudnánk követni ismét valami hasonlót. Hiddinkkel legutóbb egy, illetve inkább AZ igen emlékezetes Barca elleni BL kiesés utáni letargiánkban meccseltünk Arsenalékkal, akkor minden dühünket kiadva 4-1-re paskoltuk el az ágyúsok seggét.

Düh és frusztráció szerintem jelenleg sincs kevesebb sem a csapatban, sem a szurkolókban. Bár néhányán már eljutottak abba a fázisba, mikor egyszerűen csak legyintenek, hogy áhh, f*szom az egészbe, ennek az idénynek, ennek a csapatnak, és tetszőlegesen a saját bőnbako(ka)t előállítva reszeltek, legyen vége, jöjjön a nyár, aztán verjünk bele egy csomó pénzt, az majd megold mindent. Pesszimistábbak előkapják az ötéves tervet, ami alatt a csapat helyzetét az alsóházba vizionálják. Persze valahol vicces ez (és szándékosan nem írtam szánalmast, érezzük a törődést!) olyankor, amikor a tavaly épphogy nem kieső Leicester vezeti a bajnokságot, és jó 50%-kal több esélye van PL-t nyerni, mint a bajnoknak, akik meg ugye mi volnánk.

És ha már itt tartunk, a végére azért elárulom, hogy mi is az a cím ott fent az elején: mire mennénk 73-mal? Azaz, 73 ponttal. Merthogy, ennyi jelenleg a max, amivel zárhatjuk a PL-t, ha innentől fogva már csak győzni fogunk. Jelenleg a negyedik hely 17 pontra van tőlünk, ami azt jelenti, hogy az ott jelenlévő Spursnek a hátralévő 15 forduló alatt hatszor kell kikapnia, hogy előttük végezzünk. Ami persze önmagában még nem jelentene BL helyet, mindössze azt, hogy a jelenleg negyedik helyezett előtt végeznénk. Szóval, legyünk őszinték, időszerű elkezdeni szoktatni magunkat a gondolathoz, hogy a szezonra egyetlen célunk maradt a két kupalehetőségen kívül: a felsőházban végezni. Jelenleg még ehhez (értem ezalatt, hogy odaérjünk) is úgy kellene háromszor nyerni, hogy az előttünk álló négy csapat végig pontot sem szerez ugyanebben az időintervallumban. De tekintve, hogy a hollandussal eleddig az 5 PL meccse alatt 7 pontot szedtünk össze…

Mindenesetre, egy igazán vagány hajrával és a 73 pontunkkal már talán jók lehetnénk valamire. Az előző szezonban a végelszámolásnál ez elég volt a negyedik helyre, egy évvel korábban pedig az ötödikre. 12/13-ban ennyivel lett negyedik az Arsenal, míg a BL győztes szezonunkban a dobogóra is felállhattunk volna ennyi ponttal – persze az akkori 64-ünkkel csak a hatodikra voltunk jók – a 10/11-es szezonban pedig akár ezüstöt is ért volna a 73. Node… van-e bennünk 73 pont? Mindenesetre, jó kezdés lenne ehhez győzni, máris, holnap az Emiratesben. Vagy, ha más nem is, maradna egy kellemes emlékünk abból a szezonból is, amikor az Arsenal kétezer év után újfent bajnok lett, míg mi az alsóházban végeztünk, de legalább oda-vissza megcsináltuk őket.