Mi van, nincs kedvetek?

chelsea_whu01A címbéli mondat rendre akkor hangzott el a gimnáziumi tesitanárom szájából, amikor valamilyen labdajátéknál az egyik csapat jelentős fölényben játszott. Ilyenkor egy idő után nyilván elmegy a gyengébb gárda kedve az egésztől, és a még kevesebb energia befektetés még nagyobb szopót eredményez. Na, valami ilyesmit látok én most a srácoktól, csak épp nem egy-egy meccsre, hanem az egész szezonra vonatkozóan.

Történelmi idényt futunk: az Abra-éra Chelsea-je még sosem volt ennyire szar. Egyfelől végtelenül szomorú vagyok, hogy ezt kell látnom, másfelől, basszus, azért lesz mit mesélni az unokáknak a hirtelen a mennyekig emelkedő, majd ugyanilyen gyorsan a pokol legmélyebb bugyrába zuhanó szeretett klubomról, mely végül főnixmadárként támadt fel poraiból, hogy aztán ne csupán megnyerje, de a történelemben először meg is védje BL címét – a Chelsea 2020 című utópisztikus vázlatomat olvashattátok.

Ebben az egészben, amit idén látunk, az fáj igazán, hogy az általam kedvelt játékosok épp a szemem láttára pazarolnak el értékes éveikből legalább kettőt, és nem nagyon lenne mit csodálkozni azon, ha néhányan azt mondanák szezon végén, hogy bocs, de BL-ben szeretnének játszani, hiszen egy focistának meg vannak számlálva a napjai. Más kérdés persze, hogy erre mi, szurkolók simán rákontrázhatnánk, hogy ugyan kérem, tetszett volna teljesíteni, hajtani, belet kifutni, amikor szükség lett volna rá. De ahogyan másutt, a labdarúgásban sem fekete és fehér minden, hiába a legkézenfekvőbb a játékosok nyakába varrni az egészet, esetünkben (sem) ilyen egyszerű a megoldás. Vagy vajon elkerülhetetlenül száguldunk a nyári nagytakarítás felé…? Erre hamarosan, durván két hónap és nyolc meccs múlva megkapjuk a választ.

Na de addig is, hétvégente lehetőleg minden szurkolótárs vonuljon másfél óra magányba – a magány csak azoknál indokolt, akik hozzám hasonlóan kínosan érzik magukat, ha társaságban néznek szar filmet – peckelje ki a szemét, dőljön hátra és nézze: íme, a kedvenc csapatom 2015/16-os szezonja. A dühítő FA kupa fiaskó után én is így ültem le a tévé elé szombaton. Elvégre tét már nem igazán van, nincs más dolgom, mint rezignáltan bambulni és esetleg felfedezni a maradék szépet abban, amit látok. Komolyan, szinte meditatív állapot, a meccsnézés egy új dimenzióját ismertetik meg velem a srácok.

A jó hír viszont, hogy így vagy úgy, de ebben a West Ham elleni mérkőzésben is meg lehetett találni azokat a momentumokat, melyekre örömmel emlékszem vissza. Nem mondom, hogy sok ilyen volt, de akadt, teszem azt, Fabregas mesés szabadrúgása után minden futballrajongó megnyalhatta mind a tíz ujját – feltételezve persze, hogy a futballrajongóknak és a Chelsea meccs nézőknek van még közös halmaza. A spanyol középpályásunk egyébként összességében is elég jó 90 percet hozott le a maga két góljával. Ezúttal ő volt az, akin leginkább látszódott az igyekezet, ami olykor három perces reklamálásban öltött testet, de hát katalán a drágám, a vérét pedig senki nem tagadhatja meg. Aztán akadt itt még szép ollózó mozdulat, amiért szintén Cescnek mondhatunk köszönetet, pár perccel később pedig a csereként beállt Traoré prezentálta remek reflexeit egy mentéssel a saját gólvonalán, hogy aztán az így kialakuló ellenakcióból másik fiatalunk, RLC harcolhasson ki büntetőt. Szóval azok a is hozzá tették a magukét, akiket mindannyian szívesen láttunk volna a kezdőben, lévén, sok más értelme ennek az egésznek már nincs, minthogy ők gyarapíthassák tapasztalatukat. Ti tudtátok amúgy, hogy RLC már ilyen szemtelenül fiatalon adidas reklámarc? Meglepetésemre ott figyel a Westend-béli üzletben. Olyan hamar felnőnek…

chelsea_whu02

Traoré ment, RLC kiharcol, Cesc gólra vált

De vajon a csapat képes lehet felnőni legalább az Európa Ligás helyezésig? Ez nyolc fordulóval a vége előtt kilenc pontot jelent, míg a BL tízet. Hát, sajnos egyre távolibbnak tűnik. Próbáljuk meg kicsit más perspektívából nézni a helyzetet, tegyük fel, hogy szégyenszemre nem jön össze a nemzetközi kupa indulás. Ám! Jövőre kapunk egy olasz edzőt, akinek eddig semmilyen tapasztalata nincs külhonban, vele együtt pedig ki tudja még, milyen változásokkal kell számolni a keretben – amit jóformán a saját ízlésére szabhat. Ha úgy vesszük, az első idény az akklimatizálódásé, trénerünknek lesz ideje beleszokni az új környezetbe, kényelemben, nemzetközi kupa hiányában jóval kevesebb stresszel. Ezáltal minden sejtjével az angol közegre koncentrálhat, az optimális forgatókönyv megvalósulása esetén pedig ez számunkra egy bajnoki címet jelent majd. Mindaddig azonban, míg rövidesen kezdetét nem veszi a következő sikerkorszakunk, hétvégente marad a meditatív állapot. Chelsea 2017 című, beteljesülésre kész jóslatomat olvashattátok.