Rangadó, de kötelező

1015-chelsea-leicester1Sose szerettem, amikor válogatott szünet után miénk a nyitómeccs (most meg még a szombati munkanap is tovább rontja a képet), ilyenkor ugyanis a játékosok többsége nincs a topon. Márpedig most a Stamford Bridge-en fújják majd meg először a harci kürtöt, ráadásul a bajnoki címvédő Leicester érkezik vendégségbe. Az akklimatizálódásnak és az udvariaskodásnak viszont nem szabad helyet hagyni, muszáj ugyanis nyerni, ha be akarjuk bizonyítani, hogy top4-ben a helyünk. Kedvcsináló alább.

Az októberi pontszerző hadjáratot már a válogatott szünet előtt megkezdtük, mikor is levertük a Hullt. Értékes győzelem volt az, hiszen három nyeretlen bajnokit feledtetett, ráadásul ott úsztuk meg először idegenben kapott gól nélkül. De a java még csak most jön. Conte jól debütált – nem véletlenül állunk lényegesen jobban, mint tavaly ilyenkor –, de a rangadókon, a komoly ellenfelek ellen egyelőre nem megy a csapatnak. Márpedig ebben muszáj javulni, mert hát szép dolog üzembiztosan nyerni mondjuk az újoncok ellen, ha a bajnokesélyesek a saját orrunk vérével húzzák meg a vonalat köztük és köztünk. A Chelsea-nek – és ennek a Chelsea-nek is – ott a helye szezon végén a top4-ben, hisz ez a klub a BL-be tartozik, de ezt be kell tudni bizonyítani a pályán is.

Az idei Leicester némiképp hasonlít abban a tavalyi csapatunkra, hogy nem lengi őket sem körül az a bajnokoknak alapvetően kijáró pátosz. Ugyan minket a Rókákkal ellentétben bőven esélyesnek tartottak a címvédésre (igaz, legfeljebb októberig), míg Ranieri fiait már a rajtnál sem taksálták többre erős középcsapatnál, de a lényeg, hogy az és ez a csapat sem úgy jár-kel Anglia-szerte, mint akitől az egész liga retteg. Ez nyilván kellemetlen volt tavaly szerfelett, hiszen a „Champions of Europe” után a „Champions of England” sem zenghetett túl kérkedően a stadionokban, de cserébe tudjuk, min megy át most a Leicester, még ha náluk közel sem ugyanaz a mérce, mint minálunk.

Kanté itt még ellenfélként
Kanté itt még ellenfélként

Ahogy azt várni lehetett, a Leicester egyelőre megszenvedi a hirtelen jött hírnevet, idén ugyanis korántsem megy úgy a bajnokságban, mint tavaly. Az előző idényben remekül rajtoltak, s négy ponttal volt többjük, mint most ilyenkor, ráadásul október elején indult a bő két és fél hónapos(!) veretlenségi szériájuk. Idén eddig ők a liga egyik legilledelmesebb vendégserege, hiszen még nincs idegenben szerzett pontjuk (a Hull, a Pool és MU otthonában zakóztak, mínusz héttel zárva a három tripet), így hiába tartják a frontot a King Powerben, jelenleg csupán 12. helyen állnak. Persze – mondom még egyszer – jól tudta mindenki, hogy nincs Leicesterben sem kolbászból a kerítés, szóval nem inog az ősz talján sikeredző széke, pláne, hogy a BL-ben újoncként és egyedüli angolként száz százalékosak, szóval jó esélyük van továbbjutni, még ha a tőlünk megörökölt vicc-csoportból is.

A PL és a BL árnyékában ott van még a ligakupa is, ami nem mellesleg összeköt minket. A meccsen – ami megmentette Conte szeptemberét – elég sok minden történt: szokásos védelmi kutyakomédiák, kétgólos hátrány, egyenlítés, majd a hosszabbításban fordítás, Azpi-bomba, Fabregas-show… Ezek egy része nem fog bekövetkezni a nyolcadik kanyar nyitómeccsén, aminek meg lenne esélye, az meg légyszi ne történjen meg. Bár szép emlék, kiindulási alapnak azért is kevés az a meccs, mert mindkét csapat tartalékosan állt fel, a kulcsemberek zöme vagy nem játszott, vagy csak a végére állt be. Ott tért viszont vissza köreinkbe David Luiz, s mutatkozhatott be a bal szélen Marcos Alonso.

Marcos Alonso itt még debütánsként
Marcos Alonso itt még debütánsként

Mivel Conte finoman szólva sem tekinthető az őrült variálás utazó nagykövetének (olyannyira, hogy ha nem kényszeríti ki az élet sérülés formájában, nem is cserél a végjátékig), úgyhogy a kezdőt tulajdonképpen már most borítékolni lehet. Zouma továbbra is passzív szemlélői lesznek az eseményeknek, Willian pedig elhunyt édesanyja miatt nem lesz a csapattal, szóval érik a Hull otthonában már tesztelt összeállítás, legfeljebb Cahillt szurkolhatjuk ki, ha Terry valóban kész már a játékra. Kérdések persze maradnak így is, mint például az, hogy gyarapítja-e találatai számát a góllövő listát vezető Diego Costa, vagy hogy visszatér-e végre Hazard augusztusi formája? No meg az, hogy ki tud több borsot törni az ex orra alá: Kanté vagy Ranieri?

A Vörösök elleni vereség óta nem volt hazai meccsünk, úgyhogy nem ártana azt is feledtetni. Nem mellékes, hogy ebben a fordulóban a két liverpooli csapat a két manchesterivel meccsel, szóval sok pont fog elhullani az előttünk állóktól. Szóval indokból éppenséggel van elég, csak nyerjünk is, hogy előre tudjunk lépni! Továbbra is Blue Is The Colour!