És nálatok, haver, mi a helyzet?

Úgy mentünk neki ennek a fordulónak, mint amikor egy erősen átittasodott éjjel után fejfájással ébredsz, és halványan derengeni kezdenek a dolgok, amik szürreálisabbak, mint kellene, és mintha nem 10-12 óra esett volna ki, hanem mintha hetven üveg abszinttal zárkóztál volna be az elefántcsonttoronyba fél évre, és… mintha az ágyúsok a csirkéseknek tartoznának hálával egy rekord megmaradása miatt… vagy, valami ilyesmi. ‘zujs a nyomor?

Magunkévá téve Hofi mester értékes sorait, te, figyelj haver… ez itt egy Elme gyógy- és intézet. Az, diliház, az, az az, persze. Itt lakom bent. Zárt osztályon. Zárt osztály, igen, én zártam be. Azért, hogy kintről, az a sok hülye nehogy bejöjjön, tudod? Ez egy normális diliház, tudod? Itt, ha valaki el akar valamit rontani, ahhoz pecsétes diliflepni kell. Odakint ehhez elég sportújságírónak lenni… manapság az elvek igazi luxuscikkek.

A Leicesternél ehhez persze, szerencsénkre, meg elég csak úgy ott lenni. Szerencsétlenek, ahogy W is harangozta, hát, tudta mindenki, hogy amolyan one-season-wonder, amit összehoztak tavaly, de mi már ugyancsak tudjuk, bajnokként milyen szar is az, ha minden szék kiesik alólad, két szék közül a földre esel, és a föld is valójában futóhomok, ráadásul az is egy süllyedő hajó rakománya.

Idén ők állnak a f*sz rossz végén

Azért persze, csak némileg nehéz kritikus hangokat megütni a zongorán magunkkal szemben is, elvégre oda-vissza megcsináltuk Ranierit hárommal, de itt is több szerencse kellett hozzá, mint amit az eredmény mutat. Hogy hogyan sikerült végül kapott gól nélkül lehozni a meccset, máig sem értem, vagy ha már, akkor öngól nélkül – mert a védelmünk, az aztán mindent elkövetett ez ellen, amit látszólag nem-direkt el lehet. De igazából nem is csak a védelem, mert a meccs hősét, Alonsot is elő lehet venni a felezőtől délebbre elnyúló területeken nyújtott teljesítményéért, mert nem egyszer mentek el mellette, és még csak nem is izmozó rohamnégerek, majd jött az oldaláról a beadás – halkan megjegyezve, hogy TC már legalább egy labdát leszedett, de amúgy ez a meccs is csak azt mutatta meg főként, hogy beíveléseknél mekkora láma. A kedvencem az első fertály óra végén Drinkwater beadása, amire még egy közepes képességű kapusnak is illene rámozdulni, de a belga földbe gyökerezett lábbal nézte végig, hogy Chilwell öt méterről oda fejeli, ahová akarja – még jó, hogy nem Slimani jött, mert a 20 éves angol legalább bőven a kapu mellé akarta. De még így se szóljunk semmit, elvégre DL jön kürtőnek egy vodka-fröccsel, meg egy féllel Ápi is, de a másik kedvenc, amit a huszadik perc környékén Matics és Cahill összebohóckodtak egy Leicester szabadrúgás után. Sorolni is fáj, mert megelevenednek a képek.

Védekezés Chelsea módra. Egyre érthetetlenebb, hogy tulajdonképp hogyan nem fejel ellenünk _bárki_ gólt

Alonsora térve, megérdemelte volna a mesterhármast, főleg, hogy az utolsó lövése – ami végül mellészáguldott, na nyilván az volt az egyetlen, amit jól eltalált – az első kettőt, mindkét félidő hatodik percében csak a jószerencse vitte be. De hát szarni rá, most nyerni kellett, nem baj, ha szar gólokkal, a három-null meg nem kér kommentárt – de nagyon csendben, itt, egymás közt odatehetjük, hogy ennyire nem játszottunk jól, vagy inkább úgy mondom, hogy ennyivel nem voltunk jobbak a Leicesternél.

Persze a Leicester sok vonatkozásban saját magát múlta alul, az pedig igazi headshot, akinek Pedro fejel gólt. Ahol az egyméternégycenti pödrő azt mondja, hogy you’re my ladyboy, ott van baj. Ez még akkor is védhetetlen, ha addigra Ranieri már három védőjéből lehozott egyet, és már csak a százéves Morgan, és az a formájátvesztett Fuchs volt fent hivatalosan védőként, akit még Will is megfutott párszor. Fájdalmas minden igazság, de Will a muterja halála óta nyitott könyv, a teljesítménye meg egy traktor szinuszgörbéjét követi le, és bár közel sem olyan szar, mint azt jópáran láttatni szeretnék, azért nem nagyon kell keresni, hogy fogást találjon a teljesítményén az ember.

Oké, jók a rugói, de hát akkor is… fejjel?! : )

Mindentől függetlenül, a győzelem mindenképp üzenet, amire talán a legnagyobb szükség volt, pláne, hogy a szörp meg zserbóék is nyertek előttünk, utánunk pedig két Liverpool-Manchester derbi következett, ahol hála égnek max akkor születhetett volna számunkra jobb eredmény, ha Paulie fiú is több időt jár edzésre, mint amennyit fodrászra költ, és nem izgulja el a meccset. Conte és a Chelsea azért odanyomta a bélyegzőt a többieknek, hogy a gólvágó csatárunk nélkül vertünk hármat a bajnoknak. És, haver, nálatok amúgy mi a helyzet?