Vannak bajok

Magáról a United elleni meccsről nem szeretnék hosszan értekezni, hiszen a ránk szakadó lényeg túlmutat ezen. Nyilván alaphangon is annyira hiányzik egy vereség az Old Traffordon, mint leprásnak a vakság, de ez most különösen rosszul volt timingolva, tekintve, hogy ezzel sikerült fölösleges izgalmakat csempésznünk a saját bajnoki véghajrában. Bosszankodás alább.

Ahhoz képest, amit a MU idén összebénázott odahaza, valamint tudva hétközi kötelezettségüket és a velünk szembeni mostanra tetemes meccstöbbletüket, okkal vág minket arcon az, hogy elszántságot, lendületet és taktikai elképzelést csak részükről lehetett érzékelni. Végig azt lehetett érezni, ők azok, akik tudják, mit akarnak és el is érik azt, míg mi képtelenek voltunk érdemben veszélyeztetni, ami rendkívül komoly kritikája mind az elszántságnak, mind a koncepciónak. Ennél nagyobb gyomros pedig nem kell egy rangadón.

Herrera itt épp az első gól előkészítéséért vállalja a kezességet

Eleve érthetetlen számomra, miért nem Akéval pótoltuk a meccs előtt kidőlő Alonsot: ez esetben egy ember lett volna új, ehelyett Conte folyamatosan variált, amivel csak azt érte el, hogy több ember játszott számára idegen szerepkörben (Zouma, Azpilicueta). Szintén nagy talány, kinek a faszát tisztelhetjük Costában (már bocsánat): tizenkilencesünk hosszú hetek óta csapatfék és időzített bomba, ma is (akárcsak a kupában a MU ellen) semmi sem sikerült neki, cserébe folyamatosan dobálta magát és sivalkodott a játékvezetőnél. Ki lehetne még térni arra is, hogy David Luiz miért a seggével akarja fogni Rashfordot, vagy hogy Matics hogy hozhatott le olyan meccset, ahol mintha szánt szándékkal menekülne a munka elől, vagy hogy miért ment Fabregas majd’ minden labdája bántóan rossz helyre. Mindenki tudása és a most szükséges szint alatt játszott, Conte nem volt képes új lendületet adni a csapatnak, a cseréi nem ültek…

Ritka pillanatok egyike: Costa a játékra és a labdára összpontosít

Volt tíz pont előnyünk, aminek több mint a fele leolvadt négy forduló alatt. Ez – mondjuk ki – aggasztó. Egyrészt maga a tény, hogy olvadunk le, másrészt ami ide vezetett, vagyis az izzadságszagú vergődés. És ez utóbbi rémiszt meg jobban, ugyanis ahhoz még kicsit sok van hátra és nagy téttel, hogy elég legyen ez a tempó.

A kontraszt köztünk és a Tottenham között ráadásul most a legnagyobb a kárunkra. A spúrok élvezik a focit, szórják a gólokat, hamar és könnyen jönnek nekik a pontok, s mivel újabban a forduló nyitómeccsein érdekeltek, még a nyomást is a kelleténél jobban ránk pakolják. Nálunk viszont gyűlnek a viharfelhők és sokasodnak a gondok: sérülések, formahanyatlások, érthetetlen hibák, görcsösség, ötlettelenség… Az Old Traffordon elszenvedett vereség egy dolog, viszont riasztóan könnyen adtuk magunkat, így pedig üldözött és üldöző közti távolság elérte azt a kritikus szintet, ahol már érezhető a vér szaga és a bizonytalanság. Elkezdték elhinni.

Vált(oztat)nia kell, különben elszaladnak mellettünk az események

Mindezek ellenére azt mondom, a temetői hangulat még korai. Kezdjük ott, hogy négy pont fór azért még van, ez pedig még megenged nekünk akár egy újabb pontvesztést is (amiről boldogan lemondanánk, ettől függetlenül a mozgástér megvan). Az sem mellékes, hogy most jön az a (papíron legalábbis) előnyös etap, ahol miénk a könnyebb sorsolás: nálunk négy hazai a hatból, náluk viszont már csak kettő (ráadásul az is az Arsenal, illetve a MU ellen lesz). A vége, azon belül is a legvége papíron már a miénk (kell, hogy legyen). Bőven nem irreverzibilis folyamat ez még, saját kezünkben a sorsunk, de erőt kell mutatnunk és úgy kell futballozni a pályán, ahogy az a bajnoki cím fő várományosától elvárható. Kezdhetjük akár rögtön a Tottenham ellen is szombaton a kupában… Addig is Blue Is The Colour!

 

  • Pingback: Vannak bajok | Zongoracipelő()

  • gorkaf78

    Kár, hogy a posztot nem lehet lájkolni. 😀

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Így van, Wudi egyetlen mondatába se tudok belekötni, sajnos.

    • Ott van az ajánlom, balrae.

  • Bukkakebáró Idemitirjak

    Ami kimaradt: José a játékunk elleni antifoci nagyiskoláját mutatta be, ami dicsérendő a maganemében és működött is. Minden gyenge pontunkra ráerősített és a kiemelkedő csapatrészünket hibátlanul semlegesítette. Igaz ez még nem mentség a mai játékra és a játékosaink teljesítményére, de egy elég erős dolog ami miatt azt láttuk amit. (meg mert Costa 2017ben ember hátrány, lassan 4! hónapja)

    • “José a játékunk elleni antifoci nagyiskoláját mutatta be, ami dicsérendő a maganemében és működött is.”
      Ami ebben meglepő, az nem az, hogy így történt, hanem, hogy működött (ergo, mintha nem is készültünk volna erre, de legalábbis meg sem próbáltuk kiiktatni a kiiktatást) – holott még nagyanyám is tudta, hogy ez lesz, pedig ő meg szegény már meghalt.

      Costára meg lehet továbbra is mutogatni, de 11 ember van a pályán, ha ez a 11 elkerülhető gólokat kap, viszont cserébe képtelen a meccs lefolyása alatt egyáltalában ELTALÁLNI az ellenfél kapuját, ott ez a probléma egy kicsit messzebbre nyúlik, minthogy a csatár szar formában van, mégha ez nyilván nem is segít 🙁

  • 11Daves

    Én továbbra is optimista vagyok a ligát illetően, valahogy biztos vagyok benne, hogy a Palace-Arsenal kettős kemény dió lesz a Spursnek, legalább annyira, mint a Soton-Everton duó nekünk. Márpedig ha pl. mi 4 pontot hozunk a kövi 2 körben, ők meg mondjuk 3-at, már sokkal jobban nézne ki a helyzet. Egyszerűen nem elég, hogy jobb formában vannak nálunk: sokkal kisebb a hibalehetőségük, ha pl. Big Samet nem verik meg, már elúszhat a lendületük. Nekünk viszont van időnk és mozgásterünk helyrehozni, ami nem működik, márpedig Conte ebben elég gyorsan szokott eredményeket felmutatni.

    Persze a formát elnézve van ok az aggodalomra, de Contéban jobban bízom, mint más edzőkben, valahogy nehéz elképzelni, hogy egymás után kétszer-háromszor ugyanolyan rossz legyen vele egy csapat. Csak attól félek, hogy a kupából viszont simán kizúgunk jövő héten.

  • nyehh, nem láttam a meccset, de az eredmény nem lepett meg. Én vereséget vártam, bár tudom, ezt úgyis mindenki a JM-fétisem számlájára írja. Veszve nincs semmi, illetve hát na, nem sok, az előny megvan, az OT-n pedig ez egy kalkulálható vereség, a CP elleni hazaira kell mutogatni, márha muszáj valamire. Majdnem 1 éve nem kaptunk ki Londontól távol, a City-t oda-vissza megcsináltuk, ennyi belefér.

    Az már más kérdés, hogy az ideje, és a módja – ahogy W is írja, hát – elég rosszkor jött (nem mintha bármikor is jó tudna lenni). De azért az nem egy nagy titok, hogy ha elöl Costa és Ázár nullázva (az mind1, hogy ellenfél által, v önként), míg hátul meg nem tudunk védezekni, akkor abból vereség lesz, még egy középszerűen szar csapat ellen is, a MU meg ennél szintekkel van feljebb.

    Ami engem megrémít, az leginkább Conte produkciója. Neville is megjegyezte a meccs után, hogy a megszokott energia és partvonaltánc helyett főleg aggodalom és tanácstalanság feszült a digó arcán – ráadásul a meccs után is össze-vissza beszélt. Az egyik kedvencem:
    “The league is open. We have a 50 per cent probability of winning the league.”
    Háttőőőő 50% a f@szom.
    De ez sem egy rossz:
    “‘The pressure is normal. I prefer to fight for the title and have the pressure rather than not fighting for the title and staying calm. We are lucky to have that pressure. Last season Chelsea had no pressure. You play calm and you’re happy.”
    Felhívnám a figyelmet az utolsó két mondatra… hogy MI VAN?!

    Magunknak tettük nehézzé a dolgot a végére, de azért nem lehetetlen a szezon, 7 győzelem kell a kirobbanó sikerhez, a “sima” sikerhez elég 5. Ehhez kelleni fog a csapategység, ami a nyamvadt szomszédainknál megvan. Náluk kidőlt Kane, és meg sem érezték, míg nálunk ki sem dőlt Costa, mégis érezzük a hiányát. Nekik sem olyan sima az út, mint W írta (“spúrok élvezik a focit, szórják a gólokat, hamar és könnyen jönnek nekik a pontok”), mert nem olyan régen volt még, hogy a hattyúk a 88. percben még 1-0-ra mentek, csak AZTÁN ők vertek a hármas sípszóig hármat.

    De leírom megint, hogy amennyiben innen ezt elbukjuk, és a szörpi lesz a bajnok, bundát kiáltok és egy évig nem nézek PL-t.

    • Továbbra is tartom, hogy ebből a keretből Conte csak addig tud működő szerkezetet összerakni, ameddig minden egyes fogaskerék a helyén van. Ha egy is kiesik, és nem jönnek össze a dolgok, ő már nem igazán képes semmit sem kezdeni a fennálló helyzettel. Alonso kiesését a City ellen túléltük, mert Pepi nem az a fajta menedzser, aki az ellenfél játékának kioltását helyezi előtérbe, ellentétben JM-mel, aki híresen masszív doksikat gyűjtött az ellenfeleiről már a Portóban is. És itt nem csak Alonso hiányáról van szó, hanem Costa totális leépüléséről is, amivel szintén nem tudunk semmit sem kezdeni. Ha nem jön ki a favorizált 11 egy elfogadható szinttel, akkor csak egy flow-t láthatunk, amely valamilyen irányba elvisz minket, jobb esetben egy nehézkes győzelem felé.
      Conte ma gyenge volt, de sajnos el kell fogadnunk, hogy ez még továbbra sem az a keret, amit a sajátjának mondhatna. Az egyetlen innovatívnak számító húzás, amit meg tudott húzni, az Fabregas beállítása volt, de ez meg nyilvánvaló volt José számára is, aki Carrick-kel le is kapcsolta a spanyolt percek alatt. Lényeg a lényeg, hogy a lehetőségek ezzel a kerettel baromi végesek, az alapok meg roppant instabil lábakon állnak.
      Costát most már kénytelenek leszünk féllábbal vonszolni, de ha nélkülöznünk kell még valakit a Spurs ellen, akkor arra rá fogunk fizetni, főleg hogy Poch már egyszer kiiktatta a játékunkat.

      • “Továbbra is tartom, hogy ebből a keretből Conte csak addig tud működő szerkezetet összerakni, ameddig minden egyes fogaskerék a helyén van. ”
        Ezt nagyrészt adom, de mellé tenném, hogy relatíve sok kieső fogaskereket megúsztunk, míg teljes fogaskerekes kerettel is sikerült perecelni (spurs ellen ugye). De az tény, hogy látványosan nincs B terv.

        “Az egyetlen innovatívnak számító húzás, amit meg tudott húzni, az Fabregas beállítása volt…. Lényeg a lényeg, hogy a lehetőségek ezzel a kerettel baromi végesek”
        Való igaz, de azért ezt Conte saját magának is köszönheti. Az, hogy a szezon elején jóval több embert zavart el kölcsönbe, mint kellett volna, még írható annak a számlájára, hogy lövése nem volt, mit fog kezdeni (ezt láttuk is, amíg át nem álltunk 3-4-3-ra), viszont Bats teljes értékű mellőzése, Oscar eladása, a kölcsönből visszahozott Aké és Kenedy nullázása, illetve a fiatalok nullkilométeren tartása javarészt nem feltétlen hibás döntések, viszont mindenképp a fenti állítás okozói. Ismétlem, főleg egyenként tekintve, ezek nem feltétlen rossz döntések, viszont egytől egyig abba az irányba mutattak, hogy a végére lényegében a gála11-en kívül ténylegesen csak Fabregas és Willian bedobása maradjon alternatív lehetőségként, akár a meccs előtt, akár közben.

        • Azért az, hogy Conte ennyi embert vágott kölcsönbe, nagyban az erősen gyér nyárnak volt köszönhető, ahol sokáig még az sem volt biztos, hogy lesz négy bevethető védőnk szeptemberre. Számomra a Cuadrado-val való sakkozás jól bizonyítja, hogy Conte nem 4-1-4-1-ben tervezte elkezdeni a szezont, hanem 3-5-2-vel. Onnantól meg, hogy a transzferek ezt nem tették lehetővé, el lett engedve mind a 3 védős rendszer, mind Quad. Mózes, aki meg eleinte szerintem a kolumbiai cseréje lett volna, kezdővé lépett elő, ahogy AC felismerte, hogy a 4-1-4-1 rendszerét villámgyorsan szétszakítják a presszingelő csapatok.
          Ergo az, hogy Conténak lövése sem volt, az nem igaz, mert megvolt a terve, csak a hektikus ablakunk megtorpedózta, ezért kellett egy villámterv. Gondolom azért ő sem azt várta, hogy az original listából elhozunk 1 embert, inkább olyan seggnyalást, mint amit a MU csinált van Gaallal 2014-ben, amikor még az iráni sahot is leigazolták a kérésére.
          Ennek fényében én a nyári kölcsönöket annyira nem rónám fel neki.

          Két dolgot viszont mindenképpen, az egyik az a csatárkérdés, amit nagyon elszámolt. Oké, nyilván kellett volna egy kis konfrontáció ahhoz, hogy mindent elrendezzen, de akkor is, az szerintem nyilvánvaló volt, hogy Costa már csak a múltjából kifolyólag sem bírja úgy az iramot, mint Matic vagy Mózes.
          És itt most mellékes, hogy Conte mennyire nem erőcsatár-fan, vagy hogy mennyire nem az ő kérésére jött Batsu, mert nem arról lett volna szó, hogy rá építsen egy gárdát, hanem hogy legalább olyan státuszba kerüljön, mint Rémy 2014-15-ben.
          A másik az Aké visszahozása, amit eleinte nagyon szimpatikus húzásnak tartottam, de nagyjából annyit értünk el vele, hogy kiszedtük Aké-t egy alapemberi pozícióból azért, hogy 3. csere legyen Azpi mögött, ami teljesen felesleges volt, mert ennyire Aina is alkalmas lett volna.

          • “Gondolom azért ő sem azt várta, hogy az original listából elhozunk 1 embert, inkább olyan seggnyalást, mint amit a MU csinált van Gaallal 2014-ben, amikor még az iráni sahot is leigazolták a kérésére.”

            Egy szar pozícióban végző, FFP szinten veszélyeztetett csapattól nem várhatott többet, mint ami történt, számomra még így is meglepő volt az, hogy kiadtunk 120M-t, hogy tudtuk, értékes játékost nem fogunk eladni a nyáron, és a BL bevételektől is elestünk. Lehet, hogy Moratát beígérték neki, amiből végül Bats lett, és ez érzékenyen érintette, de szerintem ennél több nem nézett ki, Kantéval pedig még így is megfogta az isten lábát.

            • De a MU sem volt kevésbé szar pozícióban, ráadásul nem is az ffp volt a gond, mert Luizékra 3 nap alatt kiszórtunk 60 milliót, ahogy Batsuért is 40 körüli összeget nyomtunk le, holott biztos vagyok benne, hogy az EB-knockoutig le se szartuk, hogy van ilyen nevű játékos a világon. Egyszóval biztos, hogy volt Conténak egy előre felvázolt ötös listája, amiből végül egyedül Kanté lett. Ez tény, ő hatalmas fogás volt, de önmagában nem tette lehetővé azt, hogy a csapat Conte-kompatibilis legyen.

              • A MU-val való összehasonlítás azért nem áll meg, mert teljesen más gazdasági alapokon nyugszik a két klub: ők tőzsdések, őket sokkal inkább érinti a részvényárfolyam-esés, mint a költés.

                Azt nem vitatom, hogy Conténak volt egy dévényitibibácsi listája, amiből kb nulla játékost kapott meg (szerintem Kanté nem volt rajta, sokkal inkább a tarajos belga), viszont Conte-kompatibilis vagy sem, ettől még tartom, amit írtam, hogy arról, hogy lényegében 13 játékosa van a szezonra, vastagon tehet ő is.

                • Ez a MU-s szöveg akkor állná meg a helyét továbbra is, ha a pénz lett volna a gond, de látványosan nem az volt. Semmivel nem lettünk volna szarabb helyzetben, ha Luiz 40-e helyett Kulisanyi jön 60-ért, Kanté 40-e helyett meg Nainggolan kb. 65-ért.

                  • ” ha a pénz lett volna a gond, de látványosan nem az volt. Semmivel nem lettünk volna szarabb helyzetben, ha Luiz 40-e helyett Kulisanyi jön 60-ért, Kanté 40-e helyett meg Nainggolan kb. 65-ért.”

                    Ez most válik majd el nem sokára. Nemrég beszéltük, mert írtam, hogy FFP szempontból hogyan áll a csapat. Továbbra is azt mondom, hogy könnyű innen a fotelből dobálózni ilyen összegekkel, de te most azt vezeted elő megint, hogy az a kb +45M font az lófasz, mert nem lettünk volna szarabb helyzetben… könyörgöm, 45M font! Az Kanté ára meg 3 évi fizetése…

                    • De most ezt úgy mondod, mintha nem azért kellett volna ilyen szélsebesen Luiz, mert Kulisanyiért ne adtunk volna egy gigászi összeget. Az más kérdés, hogy végül a tárgyalások megrekedtek, mert Kulisanyi inkább hosszabbított emeléssel.
                      Most te konkrétan úgy akarod ezt levezetni, mintha ilyen szinten megfontolva költöttünk volna, holott cseszettül nem, mert már az első igazolásunk egy csilliárdos benganéger volt, aki pont az azt megelőző napokban szerzett gólt az EB-n, és merem állítani, hogy előtte még csak megfigyelés sem volt, csak buktuk Moratát, valaki meg kellett.

                    • de kulabával – főként elnézve az idei teljesítményét -, hogy visszatérjünk az eredetileg tárgyalt problémára, mennyivel lenne jobb a Chelsea? Valamivel talán Conte-kompatibilisebb, de jobb? Több opció lenne? Mert itt most azon elvitatkozhatunk, hogy ha DL helyett a sötét sanyi jön, az jobb-e, viszont semmivel sem lennénk többen, és ugyanúgy 13 játékossal húzná a szezont Conte, és ugyanúgy ugyanott tartanánk, hogy nincs opciónk arra nézvést, hogy ha meleg a pite, akkor ki lendítsen a csapat játékán.

                    • Most ezt nem tudom, miért várod tőlem, hogy megmondjam, Kulabával mi lett volna másként. Eleinte azt sem vártuk, hogy Luizból lesz itt valami.
                      Lehet, hogy Kulabával meg Kantéval Conte már vette volna a bátorságot arra, hogy 3 védős rendszerrel kezdjük már a szeptembert is, ezt baromi nehéz így megmondani. De az tény, hogy Sanyi felé nagyobb bizalom élt, mint Luiz felé, akinél pont kapóra jött, hogy brutálisan rossz formában tolta végig utolsó 4-5 PSG-s meccsét.

                    • “Most ezt nem tudom, miért várod tőlem, hogy megmondjam, Kulabával mi lett volna másként.”

                      Főleg azért, mert arra építetted fel az érvrendszered, hogy ha Conte megkapta volna a listáját, akkor mennyivel faszább lenne minden. Tegyük fel, hogy megkapja DL helyett sötét sanyit, és eleve három védős felállással kezdünk. Akkor mi változik? Mert szerintem ugyanott vagyunk, hogy:
                      “”Továbbra is tartom, hogy ebből a keretből Conte csak addig tud működő szerkezetet összerakni, ameddig minden egyes fogaskerék a helyén van. ”
                      Ezt nagyrészt adom, de mellé tenném, hogy relatíve sok kieső fogaskereket megúsztunk, míg teljes fogaskerekes kerettel is sikerült perecelni (spurs ellen ugye). De az tény, hogy látványosan nincs B terv.

                      “Az egyetlen innovatívnak számító húzás, amit meg tudott húzni, az Fabregas beállítása volt…. Lényeg a lényeg, hogy a lehetőségek ezzel a kerettel baromi végesek”
                      Való igaz, de azért ezt Conte saját magának is köszönheti…”

                    • Én egy szóval nem mondtam, hogy mennyivel faszább lenne minden, csak hogy akkor lenne egy plan B is, ami nagyban annak lett volna az eredménye, hogy nem kellett volna féltávnál tervet váltani, aztán meg vissza, és közben két felállás játékosait visszahozni, lepasszolni és visszahozni. És jelenleg ha lesz egy végzetünk, akkor az az lesz, hogy a B tervünk kimerül Fabre feltoszásában, amit már szerintem Moyes is képes lenne kiiktatni DildoDzsoni felrakásával.

                    • node pont ezért nem értem, mert Koulibalyval pont nem lenne plan B, az akkor lenne, ha Costa helyett lenne egy más karakterű csatárunk is. Aki meg amúgy van, csak Conte nem használja/használta ki. Ugyanez igaz a középpályára. Nem tartott itt senkit, csak 2 ifit, viszont korábban sem játszottak sokat, 2017-ben pedig semmit. Az pedig, hogy Zouma is látványosan nem kapott lehetőséget, mutatja, hogy nem a fiataloktól fél Conte, hanem megbontani a működő 11-et. Erre mondtam én, hogy erről vastagon ő tehet, és szerintem ülhetne itt Morata meg Kulibáli a padon, nem lennénk előrébb, mert akkor is 11+2 játékossal toltuk volna le a szezont, legfeljebb X-ek helyett Y-nokkal. Ettől elismerésre méltó, amit hozott, és, hogy ebben a hektikus, de soktényezős és sokszereplős PL-ben ilyen profin lehozott eddig egy szezon 90%-át, úgy, hogy vezetjük a PL-t, és lényegében középszerű játékosok segítségével kihozott sokakból szintjükön felüli teljesítményt, de ezt a “11 emberrel játszok” stratégiát sokkal inkább maxra pörgette, mint az ezért (is) sokat ekézett José, aminek eredménye az, hogy nincs B terv, mert nem igazán van mit előhúzni a tarsolyból, ha ég a ház, és ez kevésbé kereshető abban, hogy a klub nem pakolt alá még 200 millió értékben játékosokat, mint magában Conte hozzáállásában.

                    • De most félreértesz, mert te ezt állítottad: “ha Conte megkapta volna a listáját, akkor mennyivel faszább lenne minden. “, és itt a listáról beszélünk 3-4 Conte-pozitív játékossal, plusz Cuaddal, akit valószínűleg itt tartottunk volna, nem csak egy Kuliról. Ha pl. lenne 1 olyan csatárunk, akit Conte alkalmasnak talál a szisztémájára, már előrébb tartanank, plusz egy fasza winger, amiből igazán nincs egy se, csak működő vészmegoldások. Itt tényleg nagyjából ennyin múlik a B-terv, mert jelenleg a keretnek csak jó 70%-a képes alkotni Conte rendszerében, és “nincs” se cserecsatár, se cserewinger, de még csak cserevkp sem igazán, akiben Conte bízna.

                      Ezt a Conte-José párhuzamot továbbra sem tartom validnak. José azert tényleg 200emeket adott ki (most hogy az a pénz honnan származott, az a kérdés szempontjából lényegtelen) arra, hogy a saját ízlésének megfelelő játékosokat hozasson, ezek java pedig mindig egy aktuál sztár volt(Schürrle, Costa, Willian, Pedro, Baba, Luis, Fabregas), és ő meg is kapta ezeket a kvázi fogaskerekeket, csak elvből nála volt egy standard kezdő meg egy perifériás állomány. Conte ezzel szemben pánikigazolásokat kapott (meg egy Kantét), amikből ugyan kihozta a legtöbbet, de érthetően ez eredendően bolygatta meg az elképzeléseit. És oké, hogy Conte is rengeteg fiatal adott kölcsön és hezitált, de ez arra vezethető vissza hogy idény előtt végig sakkoznia kellett az elképzelései között. A preseasonben emlékeim szerint nem is alkalmaztunk 3 védős rendszert, annyira nem volt meg rá a minimális keret sem, egészen Luizig.

    • Blotunga

      Nézz rá pl pöcsék elleni meccsre, ott is ugyanez volt Contéval, eléggé látványosan. Gondolom még ezen is dolgoznia kell, mint a rotáláson 🙂

      • Tornando Ferres

        Róma sem egy nap alatt épült, lehet nem pont így van ez a mondás, ugyanakkor Conte idei teljesítménye több, mint biztató. Persze mindig van hova fejlődni, és ennyi top edzővel a ligában valahol benne van, hogy néha lemeccselik.

        • Blotunga

          Erről lenne szó! Meg még azt is ide tenném, hogy van az a pillanat is, amikor változtatnál, de nincs kivel, nincs akit a padról bedobni. Szerintem ez egy olyan szitu volt.

    • 1. 50%ot nyilvanvaloan ugy erti, h ketten megyunk az elsosegert, nem gondolnom, h valoszinuseg szamitas utan jott ki neki az 50%, itt felesleges volt leragadni.
      2. “Chelsea had no pressure”-t a title fight hianyara ertette, nyilvan tudja o is, h mi fele mas pressure volt ott..

      Nem tud angolul, ne felejtsetek el, a begyakorolt szovegei megvannak, amik kelleneke egy pre-match conferencen meg gyozrleme eseten, de erre nem nagyon volt felkeszitve a szotara.

      • Blotunga

        Itt azért igazat kell adnom neked, ez nagyon érződik a beszédén.

      • megmagyarázni meg lehet mindent, de attól még összevissza hadovált, hogy van rá értelmesnek és logikusnak tetsző indok.

        • mint ahogy nem elfogadni is lehet barmilyen egyertelmunek tuno dolgot..
          Ezen kivul nem tudom mit mondhatott volna, ami jobban kielegitene. Magara vallalta a vereseget, ennel tobbet azon kivul, hogy most dolgozik ezerel a bukta kijavitasan nem nagyon tehetett.

          Hianyzik, h Josesan a jatekosokat, Carneirot, sot anyamat hibaztassa?

  • Lajos Berta

    Véleményem szerint semmi meglepőt nem láttunk tegnap. Sem az utóbbi időben. Conte átvette a csapatot, próbálgatta mi lehet a jó, majd talán a legmegfelelőbb pillanatban rázúdította a taktikáját a csapatra és a PL-re.
    Viszont amikor ezután elkezdődőtt a győzelmi sorozatunk, már lehetett sejteni hogy ha ez nem fog működni, valószínűleg nem lesz más opciónk, hiszen a 3-4-3 colt a “b” terv. Közben pedig a liga is lereagálta/megszokta a játékunkat.
    Plusz a játékosoktól sem elvárható, hogy egy teljes szezont lehozzanak. Elfáradtak; és a gond, hogy fejben is. Cserék pedig nem nagyon vannak a konkrét posztokra.
    Tehát nem tudunk szerkezetet váltani (vagy az nem működik) és nem tudunk rotálni (vagy az nem működik). Én ezt a két okot nevezném meg a teljesítményünk visszaesésének (Bár a CP elleni produkció nekem kifejezetten tetszett!); de fel nem zaklat, mert vártam már ezt az időszakot.

    Emlékezzünk egy éve milyen gondokkal küzdöttünk! Ahhoz képest most semmi probléma a csapatnál!:)

  • Tornando Ferres

    Bár ahogy Zenzo írta Conte is tud érdekeseket nyilatkozni, ugyanakkor rendkívűl szimpatikus, hogy nem a bűnbak keresése volt a reakció. Kerek perec megmondta, hogy ez az ő hibája. Nem volt játékvezető hibáztatás, szerencsétlenül pattanó labda, kieső játékosok, csillagok aktuális állása és miegymás. Tanulni a hibákból lehet, hát fel van adva a lecke Antonio barátom.

  • Tornando Ferres

    Ja, és remélem kiesnek az EL-ből Mou-ék, úgy muszáj lesz komolyan venniük a Tot elleni meccsüket is.

  • Blotunga

    Azzal kezdeném, hogy sajnos én sem láttam a meccset. Viszont azt láttam az eddigiekben is, hogy a védelmünk nagyon ingatag, bármilyen statisztikát is hoznak fel a védelmükben. Nem lettek jobbak, mint voltak, én egy jó átlagosnak nevezném. Annyi a probléma, hogy amikor a csapatszintű játék megbotlik(és itt gondolok főleg a védekezésre), akkor már ki is bújt a szög a zsákból. Itt Zsozé az emberfogással operált, ami elég is volt ahhoz, hogy megölje a labdakihozatalt és jöhettek újra és újra a vörösök. Előrébb meg se Hazardnak se Pedronak nem volt tere ugyanebből az okból kifolyólag. Talán a széljátékkal lehetett volna kibillenteni ezt az emberfogásos taktikát a tengelyéből, de oda meg kreatívabb és gyorsabb emberek kellenének. Egy szó mint száz, lehet itt most ismét fifamanageret játszani, lecserélni a csapatot, az még nem megoldás.
    Ja és Conte. A tanácstalan Conte sem újdonság, pöcsék ellen és még azt hiszem két meccsen is láttam, amikor az oldalvonal mellett elfogyott az energia és látszólag beletörődött a dolgokba. Van az a pont, amikor neki is lefő a kávé.

    • Lajos Berta

      Nagy baj lesz, ha Conte is így gondolja és a védelmet szeretné erősíteni! A csapat és a felállás támadásra van felépítve. Amint ezt feladjuk, na akkor jönnek a bajok.
      A középpályára kell Mosesnek és Alonsónak alternatíva. Ha ott nyomást tudunk gyakorolni, akkor nem kapunk kontrát, nem futnak meg minket a széleken; el sem jutnak az ellen szélsői a harmadunkba, mert leköti őket a védekezés.

      Elég összeszedetlen valamit sikerült bepötyögnöm, remélem azért nagyvonalakban követhető a gondolatmenetem!:)

      • Blotunga

        Értem, hogy mit szeretnél mondani. De ilyet nem lehet csinálni. Muszáj fenntartani egy bizonyos egyensúlyt a csapatrészek között. Szerintem ez perpill is a támadószekció fele billen, életveszély lenne mégjobban arra tolni. Ne feledd, hogy nem mindenki ellen lehet csak támadni (inkább úgy mondanám, hogy senki ellen sem) és akkor már lehet is vakarni a fejet, hogy de miért nem sikerül védekezni?!

        • Lajos Berta

          Igazad van. De az egyensúlyt szerintem máshogyan is el lehet érni!
          Nézd meg a tavalyi csapatjátékot. Mindenki bekkelt, Hazard gyakorlatilag Azpi fenekében töltötte a szezont. És mégis katasztrófa vot a védelem és a csapatvédekezés is.
          Idén a 3-4-3 alatt viszont megmutatkozott, ha tudjuk okosan mozgatni a sorokat, “elég” támadni. (Védekezni nagyon sokféle képpen lehet; a barcajax felfogásban sem (csak) a támadás miatt tartják a labdát betegesen.)
          És pont ezért nem tartanám szerencsésnek védőket játszatni a kp szélein. Pont a kényes egyensúly bomlana meg, mert ők a kapocs, nem a belső kp-k a védelem és a támadósor között. (És Mou tegnap ezt igen is jól használta ki! Szétszakította a sorainkat, nem is tudtuk felvinni a labdát, csak vágdostuk előre ész nélkül. De ezt a ManU érte el, mi pedig nem tudtuk lereagálni.)

          • Blotunga

            Öhm…mikor mondtam én, hogy védő kell a kp szélére? 😀 Valamit félreértettél. Én amikor a védőkről beszéltem, akkor elsősorban a Cahillre és Luizra értettem a közepes szintet. Szélen meg kell legyen lehetőség variálni, mivel univerzális játékos nincs, max középszerű, és ne feledkezzünk meg az esetleges sérülésekről. Alonso példája épp aktuális. A kp közepét meg Kanté köré kell építeni, de ne csak úgy, hogy Matic és egy támadóbb csere a helyére. Ez enyhén szólva kiszámítható mindenféleképpen.

            • Lajos Berta

              Félre…, illetve összemostam pár dolgot a válaszomban.:)
              Szerintem DL igen is klasszis, a jelenlegi posztján pedig nem tudom ki lenne jobb helyette. Ott van még Azpi és Zouma, én őket sem kukáznám ki. (A csk-kat hagyjuk, őt nem igazán értem…) És hiszem nem a helyükre hanem mögéjük kéne igazolni, vagy a fiatalokat beilleszteni.
              A középpályán pedig belül sokat nem variálhatunk, nekik kell a védelmet kisegíteniük. A kreativitást én továbbra se oda öszpontosítanám, hanem a két szélre és az előttük játszókra.

              • Blotunga

                DL nem klasszis, de ezen nem fogunk összeveszni. A középpályán meg peprill az van, hogy vagy szerbbel védekezünk, vagy a spanyollal támadunk. Ez meg teljesen kiszámítható, levédekezhető. A kreativitás meg nem árt, ha több helyen is jelen van kisebb-nagyobb mértékben.

                • Lajos Berta

                  Nagyon nem ugyan úgy látjuk ezt a kérdést. De ez így is van jól!

                • Diego Costa

                  Pontosan. Kell egy olyan ember, aki mindkettőt magasan csinálja. (Verratti). Nyilván ez csak álomkategória, de valaki kell, még ha gyengébb is. Oscar például tudott csúszkálni, támadásban sem vallott szégyent. Ilyen típusú játékos kellene. Több variáció kell középpályára mert ez borzalmas. Kanté-Matic pivot nem elég hatékony támadásban, Matic pedig védekezni se tud.

                  • Rammschein

                    Helyesbítek: Conte szerint jobban védekezik, mint Fabre… ha nem így lenne, nem lenne kezdő.

                  • Blotunga

                    OScart inkább hagyjuk. Képes volt még Costánál is jobban leereszteni tavaszra.

                    • Rammschein

                      Kínába ezen, meg a pénzkeresésen kívül mondjuk sokat nem lehet csinálni sztem. :”D

                    • Diego Costa

                      A név itt lényegtelen, a játékos profilja az érdekes.

    • Diego Costa

      Végre valaki kreatív játékosokat szeretne rajtam kívül.

      Mou tudta, hogy csak Hazard-ot kell kivenni a játékból és végünk. Illetve azt is tudta, amitől korábban is tartottam, hogy kiismerik a játékunkat. Ha megfigyeltétek sokszor ugyanúgy hoztuk ki a labdát ( és az olasz válogatott is), egyfajta automatizmusok voltak megfigyelhetők. Márpedig ha nekem feltűnt, akkor másnak is. A PL tabella ugyan nem árulkodik, de józan paraszti ésszel kigondolható, hogy ha előre betanult mozgásokat végzünk, akkor azt előbb vagy utóbb ki fogják ismerni.

      Hazard ma ki volt osztva és ezt még Alonso hiánya is tetézte. Azpi nem futott fel ( vagy ha fel is futott volna nem jelentett volna veszélyt), így a mu jobb egész jobboldala csak Hazard-ra figyelt.

      • Blotunga

        Mindig is kellettek a kreatív játékosok a csapatba, viszont azért nem kell túlzásokba sem esni és lecserélni a fél csapatot. Mondjuk inkább úgy, hogy mélyíteni kell a keretet. Ami meg Hazard kikapcsolását illeti, az igaz, de nem csak az ő nyakába volt egy ember folyamatosan akasztva, hanem középen is Kantéra és Maticra. Csak Hazardnál kicsit(sokkal) szorosabb volt és látványosabb. Ami meg az automatizmusokat illeti, az is kell. Anélkül is ugyanúgy meghal a játék, mint kreativitás nélkül. Csak ugye itt is az a bizonyos egyensúly…

        • Diego Costa

          Én azért cserélném le a fél csapatot, mert nem elég jó. Nincs meg a kvalitás, akkor kár finomkodni. Ha tudunk venni 6-7 jó játékost, akkor meg kell venni. Régi időkre hajaz az igaz, és aláírom, hogy ez a való életben kicsit “megvalósíthatatlannak” tűnik. Nem szoktak ennyit igazolni a klubok, de ettől függetlenül azért mi igazolhatunk. Azért ne igazoljunk többet, mert akkor a fél csapatot le kell cserélni? Ez nem jó elv, emiatt nem hunyhatunk szemet afelett, hogy kell a jelentős erősítés. A city is temérdek játékost fog venni.

  • Az igaz, h Kurto kosarazas kozben serult le?
    Ha igen, akkor gratulalok, ez az igazi professzionalitas egy PL veghajraban…

    • Tornando Ferres

      Mindig kosaraznak a játékosok, ez része az edzésnek, ilyen levezetésnek tekinthető, több videóban is láttam már. Ez kb. olyan mintha, az egyik levegőből lekapott labdánál rosszul fogna talajt.

      Ha szabadidőben kosarazott, akkor persze más a leányzó fekvése.

    • Ezzel most nagyon nem értek egyet. Nyilván Courtnak is megvannak a stresszlevezető módszerei, mint ahogy Cechnek volt a dobolás. Ezeknek nyilván akadnak rizikói, mivel egy huszonéves sportembernek nem a kötés meg a horgolás a kikapcsolóhobbi. Ez is ugyanúgy kiemelkedő része egy tréningnek, csak ez a mentális egyensúlyhoz járul hozzá, a szellemi edzéshez. Oké, nyilván nem hangzik olyan “profin”, mint erőnléti edzés közben esni egyet, de ettől még semmitől sem kevésbé szükséges.

      • 11Daves

        Én úgy tudom, valami promóciós videóhoz kellett kosaraznia.

        • Lehet, de én az állítás fentebbi kontextusát vitattam, ami a hobbisérüléleskre vonatkozik.

      • Jogos erv, de a kosar rohadt veszelyes a bokara, szoval van az a helyzet, amikor at kene ertekelni, h most mi a fontosabb: egeszsegesnek maradni meg egy honapig vagy szorakozni. Biztosan talal mas kikapcsolodast is, ami kevesbe rizikos. Nyilvan barmi barhol megtortenhet nem azt mondom, h egy gumiszobaban uljon, de ez feesleges kockazat vallalas volt. Ha promocios event volt, ha nem.

        Volt erre az F1 ben is egy “jo” pelda: Robert Kubica, kicsit szarabbul jott ki belole..

        • Oké, de most ennyi rizikó, hogy veszélyes valamire, hát úgy mindenben van, ami a szobahobbin kívülre tevődik. Ha most gocartozik vagy flamencozni tanul, abban ugyanúgy benne van a sérülésfaktor.

    • Diego Costa

      Olvastam valami ilyesmit én is, de nem önszántából kosarazott (ha valóban ekkor sérült meg), hanem valami promóciós anyagra kellett azt hiszem.

  • Hany ilyen vallalhatatlan meccsunk volt iden? Nekem csak a Spurs elleni jut meg eszembe, azert ez meg belefer, HA:
    A kov meccsen erre semmifele utalo jel nem lesz eszrevehero es folytatjuk ott, ahol Legutobb abbahagytuk. Ez a keret/taktika meg itt tart, nincs felkeszulve/itve az ilyen folytogato taktikat jatszani tudo csapatok ellen. A spurs ugyan ezt megjobban fogja csinalni a jovo hetvegen.
    Contenak van 1 hete kitalalni valamit ellene, mert ha ott is leiskolaznak az lelektanilag lesz atomkatasztrofa.

    • Lajos Berta

      Vagy komoly motiváció a következő szezonra!:)
      Viccet félretéve nekem is fájna innen kiengedni a győzelmet a kezünkből, de ha megnézem (ahogy te is mondtad) hány meglepően magas szintű meccsünk volt… Nos ha a szezon elején/közepén jön ez a szériánk, és onnan jöttünk volna fel a dobogóra, senki egy rossz szót nem szólna a csapatra. De ell lettünk kapatva és megint kezdjük elveszíteni a realitásunkat az eredmények tekintetében!:)

    • Diego Costa

      Egy korábbi hozzászólásban szerintem már elküldtem, hogy hány vitatható eset volt. Csak ez elmúlt 2-3 fordulóban van meg nem adott kezezés. A mostani, a palace elleni, amiért 11-es és piros járt volna és a Bournemouth gól előtt is kezezéssel indult a történet. Csak, hogy párat említsek csak az elmúlt fordulókból…

  • Zoleee

    Sajnos, – vagyis nem sajnos- nem láttam a meccset és a kommentek alapján lehet a mai ismétlést sem nézem meg. Én eleve tartottam Mourinho tól hiszen ha valaki akkor ő aztán ismeri a keretünket és formánk se volt meggyőző mostanában habár egy X-ben azért bíztam . Costa-t én általában védeni szoktam – főleg az ocsmány fröcsögés ellen – de természetesen el kell ismernem a tavaszi formája nem segítség a csapatnak. Ha nem is hívnám emberhátránynak de lassan én is egyre kevésbé bízom abban hogy gólt lő, ami azért egy csatártól nem lehet túl nagy elvárás. Nem igazán értem mi lett vele. Az hogy Michy miatta nem játszik… nem hinném, azért Conte sem hülye .
    És hogy a padozás miatt vesztette volna el Michy a formáját? Milyen formáját? Amikor nagyritkán játszott, azért nem volt akkora spiler. Se labdatartás, se pengés megoldások, néha a labda úgy pattant rajta mint a betonon. Persze ettől még lehet jó csatár de egyenlőre nem alternatívája egy klasszis csatárnak. Nyilván Costa-ra jelenleg sok mindent lehet mondani csak klasszis jelzőt nem, de gondolom Conte még mindig jobban bízik Costa feltámadásában mint Batshuayi – ban. Nekem a Chelsea idei éve rengeteg szuper percet okozott, de most már nyerjük meg valahogy ezt bajnokságot. Talán még ennek hiányával is kiegyeznék ha nem ez a mocskos totnham lenne mögöttünk. Szerencsére meglepő lenne ha a játékosok ne akarnák legalább annyira ezt a sikert mint mi. Remélem Conte valamit kitalál.

    • Zoleee

      Ja és még valami. Minek hoztuk vissza Ake-t ha még ilyenkor sem kap lehetőséget. Szerintem Alonso sérülése egyértelműen adta volna a beállítását, ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy alapból ne lenne megfelelő alternatívája a spanyolnak ha mindketten egészségesek.

      • Lajos Berta

        Ezt én is osztom és számomra is érthetetlen a nélkülözése!

      • McDennis

        Én már egy 4-5 meccs utan ezt kérdeztem akkor talán jogosan megkaptam azt hogy hozza kell szoknia a taktikahoz stb.
        Contet nehéz megérteni ilyen szempontból…

        • Zoleee

          Igen, akkor talán még érthető /védhető volt De most?

      • Diego Costa

        Így utólag azt mondom, hogy nem akartunk/tudtunk igazolni senkit és úgy voltunk vele, hogy Aké ingyen visszahozzuk, tűzoltásra jó lesz nyáron pedig veszünk valakit. Aké tökéletesen tudta volna pótolni Alonso-t most, csak gondolom szokásokhoz híven még a keretben sem volt, és így nem tudtuk nevezni.

        • Zoleee

          Keretben volt, de végülis tök mindegy így utólag. Nyilván Conte jobban ért hozzá mint mi, de azért meglepő döntés.

          • Diego Costa

            Nem volt.

    • Diego Costa

      Ne nézd vissza, csak időpazarlás. Borzasztóak voltunk, kettőt nem tudtunk passzolni egymás után.
      Én is Costa párti voltam, talán vagyok is, de kezd elegem lenni belőle. Ótvar játékot mutat már hetek, hónapok óta. Eddig hallani sem akartam az eladásáról, de jelen körülmények között boldogan adnám át a kínaiaknak.
      Michy lelkivilágába bele sem merek gondolni. Látja, hogy botrányos Costa és még így sem veszik ember számba…. PL elején mikor beszállt góllal, gólpasszal segítette a hátrányba lévő csapatot. ( A kupákban valóban nem volt annyira jó, de akkor már hónapok óta a padon aszalódott…)
      A csirkék ellen különösen szar lenne, de amúgy mindenkivel szemben. Megőrülnék ha ekkora előnyről elbuknánk…

      • Rammschein

        Ezt mondom én is, hogy év elején tényleg hasznos volt ő is…
        S sokan itt írják, hogy de Misi nincs az a szint… csodálkoztok??? Conte semmi perceket nem ad neki hónapok óta, helyette is a sz-r formában lévő Costa van ott MINDIG…
        Annyira el lett ez baszva, hogy Costa nem funkcionál már értelmesen, mert az agyába elromlott valami (Torres 2.0 már lassan tényleg)… Misinek meg nincs önbizalma sem… egy fikarcnyi sem már… sem a társakkal nincs összeszokva… erre mikor beáll a meccs végén 5 percre ti azonnal gólt vártok tőle, hogyan??? Ha még már Costának sem megy…

        Ide teljesen új csatár kell, mert mindkettővel csak a 2 szék közé fogunk leülni, és erről Conte is tehet…

        • Diego Costa

          Costa valószínűleg nyáron távozni fog, Michy-nek pedig kinéz egy kölcsön.

          • Rammschein

            az ilyeneket viszont rossz nézni… 30 millás playát kölcsönbe adni… bár inkább az, mint ez a jelenlegi semmilyen állapot… hátha vissza (fel)veri a saját árát…én drukkolok neki. 🙂

            • Diego Costa

              Valóban az, és Michy lenne a legjelentősebb ilyen játékos. Eddig Baba-é volt ezt a megtisztelő cím egy 20-25 milliós vételárral.

      • Zoleee

        Köszi. Inkább ki is hagytam…

        • Diego Costa

          Jól tetted. Valami rettenet volt, talán a legrosszabb teljesítmény volt a szezon során.

  • gorkaf78

    Szerintem vízválasztó lesz a Sp*rs elleni FA kupa meccs. Ha azon is szétszednek minket, mint tegnap, az akár teljesen visszavetheti a csapatot az év utolsó pár meccsére, és a csirkéknek pedig szárnyakat adhat a szezonzáróra. Remélem, Conte össze tudja kapni a társaságot jövő szombatra…

    • Diego Costa

      Egyetértek. Viszont én a pozitív oldalról közelítenék. Jó lenne egyrészt önmagunkat felhozni és egyúttal őket is helyre rakni, elütni egy lehetőségtől. Talán most nyeregben érzik magukat, jó lenne kiütni őket onnan és visszahozni a déja vu érzést, hogy már megint ők. Bennük és szerintem az 4rseanL-ban is van egyfajta mentális blokk, vagy nem is tudom minek nevezzem, de tőlük biztos jobban tartanak, mint másoktól.

      • myheartisblue

        A gond az h a Spudsnak csak ez maradt: revans. Kiutni minket az FAbol es es mindent beleadni a PLbe hatha azt is behuzzak. Ha ennyid maradt nehez elrontani. Naluk a lelektani elony, innen szep nyernunk. En csak azt remelem h a sracokban meglesz az az attores, hogy nah most itt tudjuk es erezzuk h baj van es h Spursnek ez a celja velunk es ehhez nem h aszisztalhatunk, hanem igen is megvetjuk a labunkat vegre es nem fogunk megijedni a csirkebrigadtol, ahogy ugy erzem tesszuk az hanem legyurjuk oket. Szerintem Conteban biztos van ennyi, hogy a hibajat helyrehozza, mar csak a sracokban is realizalodnia kell ennek a dolognak.

        • Rammschein

          Remélem Conte realizálja velük, ha önként nem megy… pár hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ez lesz. :S

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Abból a szempontból is az lehet, hogy Conte hajlandó-e a váltani, az etalonná váltott 3-4-3ról, mivel kiderült már, hogy egy jól letámadó és mellette erősebb csapattal szemben egyszerűen szenvedünk. Remélem 4-3-3 vagy 3-5-2vel állunk ki a csirkék ellen, mivel mind2 esetben egyszerűbb a mélyebbről történő játék.

  • gorkaf78

    Hazard nyilatkozata a jelenről és az esetleges jövőről:

    He (Hazard) told Telefoot: “When it’s not PSG [Paris Saint-Germain], it’s Real. And then perhaps it’ll be Bayern [Munich]… Bizarrely, last year, there was no one!

    “There are always personal ambitions to play for other clubs, dreams. But I try to focus on the present. “As I said, I first have things to finish with Chelsea this year. Then, I’ll go on holiday. We’ll see after that. I have a contract until 2020.

    “For the moment, I’m here, I’m good.”

    • Tornando Ferres

      Sajnos benne van, hogy lép nyáron. De remélem túl nagy összeget kérünk érte, akit senki sem lesz hajlandó kifizetni. 🙂

      • gorkaf78

        Hát igen, nekem sem arról szól ez a nyilatkozata, hogy 100%-ig elkötelezett lenne a klub irányába. Az egyetlen szerencsénk, hogy 2020 nyaráig van szerződése, így – ha tényleg menni akar – bármekkora pofátlan összeget kérhet érte a Chelsea.

        • Rammschein

          100 millió alatt tuti nem adnám… :’) Mondjuk engem baromi fel tud húzni az ilyen bújtatott célozgatásaival…

          • gorkaf78

            Egyetértek, legalább 100-110 millió font közti összeget kérnék érte az esetleges kérőktől. Pogba átigazolási ára a transfermarkt szerint 89,25 millió font volt, ezt az összeget tuti, hogy jelentősen túlszárnyalná a belga transzferdíja.

            • Rammschein

              Ha egyszer veszek Chelsea mezt úgy is Lampard 8-asát fogom rátetetni… amikor meg kérdezik, hogy ki a kedvencem a jelenlegi keretből nem tudok mit mondani az ilyenek miatt. 😀

              • gorkaf78

                Igen, én is gondolkoztam már ezen. A mai játékosok zsoldosok, sokuknál nem alakul ki érzelmi kötődés a klub iránt, ahol játszanak. Felmarkolják a pénzt, és ha nehézségeik vannak, vagy valahonnan kapnak egy jobb ajánlatot, akkor nem tartanak ki, hanem lelépnek. Alighanem olyan játékosok, mint Terry vagy Lampard már sosem lesznek a klubnál. Talán abban az esetben lehetnek mégis, ha itt nevelkednek, mint anno Terry, és az utánpótlásból jutnak el a stabil első csapattagságig.

                • Diego Costa

                  Azt is nyilatkozta, hogy legenda szeretne itt lenni, mint JT vagy Lampard.

                  • Rammschein

                    Hát egy legenda nem igazán nyilatkozik így szerintem… annak mindene EGY meghatározott klub…

                    • Diego Costa

                      Kérdés, hogy valóban mondta-e. Én magamból indulok ki és ha egyszer mondok A-t, akkor utána nem igazán mondok B-t. Ismered az újságírókat… Abból nem lenne hír, hogy ha maradni akar. Akkor mondjuk mondja azt, hogy nem biztos a jövőm stb. Én valamiért azt érzem, hogy szeret itt lenni és minden a klub. Nem hiszek a híreknek, ami ezt mondja. Remélem nyáron jön a hosszabbítás és akkor minden tisztázódik.

                    • Rammschein

                      …Hát ja, de focistáknál ez azért többnyire nem így szokott menni…

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Én abban hiszek, hogy ha megnyert mindent itt akkor fog tovább állni, ahogy ezt párszor nyilatkozta is, és akkor teljesen jogos amit mond, hogy hagyja el a Bridget. Ezzel a verzióval mondjuk én meg is tudnék békélni.

                    • Diego Costa

                      Én nem. Megbolondulnék ha elmenne. Ha megnyert itt mindent, akkor miért távozni? A BL-re fáj a foga. Ha azt is megnyerné, akkor mi értelme lenne? Megnyerni egy másik csapattal, esetleg behúzni a combos spanyol ligát?

                      Én pedig abban hiszek, hogy egy játékos normál esetben a legjobbak között akar a legjobb lenni. Márpedig a legjobbak a PL-ben vannak. Miért menne el egy gyengébb bajnokságban, ahol negyvenesével lőné a gólokat? Nem lenne sportértéke.

    • Diego Costa

      Meglep a nyilatkozat, de nem tudom mennyire valós. Ennek ellenére szentül hiszem, hogy maradni fog. Nyáron szerződés hosszabbításra számítok.

    • Megmondom őszintén, a Hazard-hoz való ragaszkodást néha erősen túlzónak találom. Oké, elől valóban egy fasza spíler, aki jobb napjain képes egy-két zseniálisat villantani, fazont szabni, de messze nem futotta be azt a klasszis karriert, amire 5 éve predesztinálva volt. Olyan istentelenül nagy számokat idén sem produkál, hogy pótolhatatlannak lehessen nevezni, és ha esetleg el is vinné a Real vagy a PSG, betömhetetlen űrről akkor sem lehetne beszélni. Persze szeretjük, meg közönség kedvenc, és jelenleg nincs még egy játékosunk, aki ennyire jogabonito-kompatibilis, de ha kihasználjuk a túlértékeltségét, az sem lesz egy olyan húzás, ami romba döntené a sokéves terveket.

      • Rammschein

        Na jó, de a jelenlegi keretből akkor sem ér senki más nagyon a nyomába…

        • De ha most elismerem, hogy jobb, mint Pedro meg Willian, az még nem emeli szuperlatívuszi szintre.

          • Rammschein

            Nem, de a keret minőségéről sok mindent elmond… van egy elvileg szuperklasszisunk, aki gyakorlatilag mégsem az…rajta kívül meg még ennyi sem. Korábban ez azért nem így volt, sok csapatnál meg most sincs így. :/

      • kormolar

        Hazard egy nagy éra nagy sikere után jött…gyakorlatilag a klub sem tudta merre menjen tovább…itt főleg szemléletváltásra gondolok…Mourinho,de di Matteo is inkább az erőfocit létesítette előnybe míg a (szerintem) a tulaj a látványra helyezte a hangsúlyt és technikás játékosokat hozott ide…ez is az oka h a csapat az utóbbi években nem volt annyira sikeres( ok nyertünk PL-t,kupát de nemzetközi porondon nem voltunk meghatározóak)…meglettek a technikás játékosok…visszahoztuk Mourinhot…aki inkább megint a fizikálisabb játékosokat /játékot részesíti előnyben…itt sztem pl. Hazard ebben a rendszerben egy idő után nem érezte jól magát…szal sztem Hazard azért nem futott be akkora karriert mert egy arculatváltás közepette jött a klubhoz…

        • Ez az erőfoci stílus azért elég bullshit. Ha csak az újkori Chelsea-t néztem, akkor Ancelotti első idényét kivéve mindenhol dominált az erőfutball, ilyen tekintetben nem voltak méretes reformok a csapatot illetően, a csapat klasszisai pedig ebben teljesítettek kiemelkedően, ebben lettek ikonok.
          Abra egyébként egészen 2013 dédelgette az űrfocis terveit szvsz, de Mourinho visszahozása és aztán a 13/14 ultrabuszos idény szó nélkül hagyása elég egyértelmű jelzése volt annak, hogy innentől ő nem ragaszkodik a látványfocihoz.
          Egyszóval a stílus az kb. maradt, ebben a stílusban pedig nem egy játékosa klasszisa forrott ki.

      • Hazard esetében azért nehéz, mert ő azért klasszis. Néha úgy érzem, ahogy te is írod itt, néha fordítva, nehéz ügy, na.

        Alapjában véve azért, mert Ázár az a típusú játékos, aki köré nemcsak lehet, de érdemes csapatot építeni, viszont ezt sem a PL, sem a Chelsea “nem engedi” (ez nem a laligali), és sztem pontosan ez az oka, hogy “messze nem futotta be azt a klasszis karriert, amire 5 éve predesztinálva volt”.

        Ehhez leginkább az állt közel, amikor megvolt a MaZaCar trió, de hát az már egy teljesen más kor volt. A Hazard-Willian-Pedro trió meg sem igazán közelíti ezt, ráadásul ebben a felállásban még csak pályán sem lehetnek egyszerre. A Hazard-Costa-Pedro meg más, és főleg azért, mert Costa e tekintetben kb Matics szinten képes gyors, passzolós, kombinatív, villantós-cselezős játékra. Fölösleges, de mókás eljátszani a gondolattal, hogy ha még meglenne a mazacar trió, mit bírna el mondjuk egy 3-3-3-1-ben, az Azpi-DL-Cahill sor előtt Alonso-Kanté-Moses, aztán a mazacar, elöl meg Costa. Lehet minden meccsen kapnánk hármat, de kb minden meccset 5-3-ra nyernénk 🙂

        Hazard értelmetlenül nagy értékű értékesítése nem feltétlen döntene romba mindent, ez tény, de őszintén szólva max egy hasonlóan értelmetlenül nagy értékű játékost kellene a helyére hozni, hogy képes legyen a csapat támadni is, mert ha ő megy, akkor itt marad az egyszem Pedro, meg Will, akit én ugyan csípek, de ez a két név, Costával vagy nélküle is marja a szemem. Akkor már inkább adjuk el Costát, és az árából hozzuk el Sanchot az ágyúsoktól, a klasszikus csatár nélküli Ázár-Sanchez-Pedro már elég jól hangzik, és sokkal jobban, mint a Sanchez-Costa-Pedro.

        Egyel érdekesebb a helyzet, ha mind Costa, mind Hazard távozik, na jó, ez akár kettővel is érdekesebb, de az már olyan fundamentális változtatásokat igényel és tesz lehetővé egyben, hogy ezen ráérünk gondolkodni, ha megvalósul..

        • Azt nem lehet mondani, hogy ne kapott volna elég teret, mert tény, hogy erőfociban is kellett alkotnia, de elől általában megkapta a szabad kezet, és többnyire kedve szerint szabhatta a játékot. Ennek volt az eredményes többek között a rengeteg megalomán csele, amivel a hirdetőtáblákig vitte a labdát.
          Azt pedig továbbra is tartom, hogy az előző évtized klasszisainak sem adtunk több szabad kezet, mint neki, és ameddig mondjuk egy Lamps-nál el lehetett sütni a pótolhatatlan jelzőt, addig nála hát nem. Nullszaldóval ki is jönne a pótlása.
          Azt meg továbbra sem vitatom, hogy előre ő a legjobb jelenleg, de ez inkább annak köszönhető, hogy teleszedtük magunkat vállalható középszerekkel.

          És oké, hogy ez a PL, de ettől még megugorhatta volna a saját szintjét, de 2014-ben megrekedt, pedig akkor sem futott kiemelkedőt, csak egy fasza kis szezont.

          • “Azt nem lehet mondani, hogy ne kapott volna elég teret”
            ezt nem is mondtam, viszont ettől még Hazard simán az a típusú klasszis, aki köré CR vagy Messi mintára csapatot lehetne építeni, de nálunk EZ, ebben a formában sosem valósult meg, de nem is jellemző, sem a Chelseare, sem a PL-re.

            “Azt pedig továbbra is tartom, hogy az előző évtized klasszisainak sem adtunk több szabad kezet, mint neki,”
            Ezzel nem lehet vitatkozni, csak azzal, hogy mennyire releváns egy más kor, más típusú csapatának, és játékosainak ilyen szintű egymás mellé állítása. Az meg már megint más kérdés, hogy Lampard 10 szezonjából kb a felében volt pótolhatatlan, a maradékban meg nem, de nem is tartozik a kérdéshez szerintem.

            Viszont az ettől még tény, hogy Hazard a PL egyik, és időnként A legjobb és legjobb formában játékosa, ezáltal pedig a pótlása bár nem lehetetlen, de korántsem látom annyira egyszerűnek, mint te ezt itt megpróbálod elővezetni.

            • Nem igazán értem, mire fel mondod ezt, hogy rá ugyanúgy lehetne egy csapatot építeni, mint CR-ékre. Azért Hazard továbbra sem egy vezéralkat, továbbra sem csillogtatott meg semmilyen vezéri vagy csapatépítési erényeket. Az oké, hogy szólóban faszipántos tud lenni, és néha cselgép, de én továbbra sem látom, mi az, amiben 2014 óta fejlődött volna. Mert továbbra is mondom, tény, hogy képes zseniálisat húzni, tény hogy van olyan periódusa, amikor nagyon összejönnek neki a dolgok és húzza a csapatot és ilyenkor a ligában a zseni énjét mutatja, de irgalmatlanul nem az a gigaklasszis, amelynek itt egyesek beállítják (leginkább azok, akik a tavalyi szar idénye után Fabregassal együtt kibaszarintotta volna)
              Ahogy mondtad is, egy Sanchezzel igazából maradéktalanul meg is lenne oldva a probléma, és az most mellékes, hogy Hazard mellé a chilei jobb lenne, mert nyilván ketten együtt többre lennének képesek, mint amennyire Hazard egy árnyék Costával.

              • “Nem igazán értem, mire fel mondod ezt, hogy rá ugyanúgy lehetne egy csapatot építeni, mint CR-ékre.”
                A klasszis klasszisa is akkor tud kiteljesedni, ha csapat van körülötte. Sem CR, sem Messi nem tartana itt, ha nem rendelt volna alá mindent a Real/Barca kettejüknek. Hazard is akkor élt igazán, és akkor volt skilljeit tekintve a topon, mégha a kanadai táblázat számai nem is ezt mutatják jelenleg, amikor voltak mellette játszótársak. Ha _olyan_ csatár kerülne elé, aki tud játszani is (mert Costa eléggé egybites ebből a szempontból), ha lenne mellette és Pedro mellett legalább még egy kreatív ember, akkor szinte biztosan többet látnál tőle is. Conte szerkezete és felállása működik, amit tökéletesen mutat, hogy akár megnyerjük végül, akár nem a bajnokságot, egy tizedik helyen végzett -csapattal hónapok óta vezeti a PL-t, viszont ne mondd már, hogy Hazard kiteljesedése szempontjából mindegy, hogy Mata és Oscar helyett jelenleg Diego és Matic a párja játékban 😉

                Az pedig minimum kérdéses, hogy Sanchezzel mi lenne megoldva, mert szerintem megoldva pont semmi nem lenne, ha Hazardot Sanchezre cseréljük, legfeljebb cseberből vederbe kerülünk, de azon nem segít, hogy továbbra is nagyjából másfélen maradna a kreatív játékos-mutató.

                Ezt meg:
                “irgalmatlanul nem az a gigaklasszis, amelynek itt egyesek beállítják”
                Majd fejtsd már ki, hogy ha ő nem, akkor ki az, mondjuk vegyük ki a képletből a két mindenen felül álló jómadarat, CR.t és Messit, aztán várom a névsort, hogy ki(k) az(ok) a gigaklasszisok, akik szerinted verik Hazardot, és megérné a belgát rájuk elcserélni, hiszen bizonyára jobb mutatókat hoznának a Chelseaben.

                • “viszont ne mondd már, hogy Hazard kiteljesedése szempontjából mindegy, hogy Mata és Oscar helyett jelenleg Diego és Matic a párja játékban ;)”
                  De ki mondott ilyet? Én a vezetői skilljeit és a csapatépítési készségeit emeltem ki, ami azért egy alárendelésnél kimondottan szükséges, és ami vitathatatlan, hogy megvan CR-ékben, megvan-volt Rooneyban, Ibrában, Gerrardban, akár Lampardban, de hogy Hazardban ez mind megvan, hát baromi képlékeny, eddig legalább is Fabregas jóval több készséget mutatott rá.

                  “ha Hazardot Sanchezre cseréljük, legfeljebb cseberből vederbe kerülünk”
                  De most itt a pótlásról volt szó basszus. Nyilván ettől még nem lesz Willian meg Pedro is klasszis szintű focista, de legalább a hiánnyal nem kell küszködni.

                  “ki(k) az(ok) a gigaklasszisok, akik szerinted verik Hazardot, és megérné a belgát rájuk elcserélni”
                  De kérlek, mond már el, hogy a cselek számán (nem a sikeres, összes) kívül mik azok a számok, amikben Hazard olyan kimagaslóan jeleskedik? Mert elképesztően jól levezetted, hogy mi lenne, ha esetleg alá rendeltük volna a csapatot a kezdetektől, de ebben a valóságban komolyan nem értem, mitől ennyire felbecsülhetetlen, azon túl, hogy jelenleg ugyanazok ajnározzák rommá, akik egy éve ilyenkor még kivágták volna hezitálás nélkül.
                  Ez a “megérné” meg olyan, mintha én most amellett kampányolnék, hogy cseréljük már le valakire, holott baromira nem, csak annyit mondtam, hogy a pótlása koránt sem lenne annyira válságos, mint ahogy azt egyesek látják.

                  • kormolar

                    nem azért de Messi sem egy vezéralkat szerintem…CR már inkább,de ha megnézzük a Barcát vagy a Realt inkább mondanám vezérnek Pique,Iniesta-t a Realban meg Ramost, mint CR-t….Hazard mögött eddig nem volt olyan erős középpálya aki kitömte volna labdákkal(vagy legalábbis konstans, mert h 1-1 félszezonig volt az édeskevés),nem volt olyan szélső aki tehert tudott volna levenni róla, olyan meccseken amikor neki pl. nem ment…Realba ott van Bale, Benzema, Isco,Rodrigez, akik C sz*r napján is képesek nagyot alkotni…sőt állítom h C mostanába kifejezetten nem játszik jól.. az más kérdés ha a csapattársai forintos labdákkal tömik őt minden meccsen…ugyanez a Barcánál is Neymar,Suarez,iniesta Busquets,Rakitic…bár a Barcánál jobban látszik h nincs olyan merítés mert az újabb igazolások nem igazán jöttek be…nálunk Pedro, Willi Costa esetében ritkán fordul elő h kihúz a sz*rból mostanság ha Hazardnak nem menne…bár én Costa esetében egyre jobban érzek vmi mögöttes dolgot, mert nem hiszem el h valaki ilyen sz*rul játszik meccseken keresztül miközben év elején teljesen más volt…ja és ami nálunk nincs meg sztem az az igazi vezéralkat…a tipikus csk…Terry távozásával szerintem ez gond lehet.

                    • Nagyon sok dolgot összemosol. A “vezéralkatságnak” sehogy nem függvénye az, hogy most milyen középpálya van mögötted/előtted, hány arcos csapattársad van, vagy hogy milyen az aktuál formád, mert ez ilyen szempontból mind mellékes. Attól meg, hogy van a csapatban “vezéralkatabb” játékos, aki adott helyzetben a csk, az még sehogy nem von el egy másik játékos hasonló készségeiből, aki meg nem az öltözőt, hanem egy teret ural magának a pályán, aminek következtében az adott szekció (védelem, középpálya vagy támadó) rá épül, és ő szab/dirigál. Ez pedig maximálisan megvan Messiben, nálunk talán Fabregas volt hasonló.
                      Az utolsó mondottal egyetértek.

      • Endy919

        Sokat kortyoltál locsolkodás közben ?:)

        • Kérlek cáfolj.

          • Endy919

            Az egytelen ember a keretben aki bármikor képes váratlant húzni , bármikor helyzetet teremt a semmiből , magasan a leginteligensebb játékosunk és cserébe nincs mellette egy Suaréz-Neymar vagy Bale-Isco/James kombó , hogy hozza a két masterclass számait.

            Annyira kimagaslik a keretből és annyira cipeli a hátán a csapatot per pill , hogy senkivel sem tudnánk pótolni.

            Nem beszélve a marketing értékéről.

            • Igen, az egyetlen emberünk, aki képes néha egy zseniálisra, de ez inkább minősíti a maradékot, akik a középszer jelzőt vállalhatóan karistolják.
              A magasan a legintelligensebb szintén nem egy nagy dicséret annak fényében, hogy egyik Oldalán Costa, a másikon meg Luiz fut Mózessel.

              Az meg, hogy pótolhatatlan, semmiképp nem igaz. Az tény, hogy jelenleg Pedróék mellett az egyetlen (ahogy említettem) jogabonito-kompatibilis játékos, de ennyi. A cselek számát kivéve idén (sem) kiemelkedő úgy semmiben, azon túl persze, hogy jobb napjain villant egy zsenit.

              • “az egyetlen emberünk, aki képes néha egy zseniálisra, de ez inkább minősíti a maradékot, akik a középszer jelzőt vállalhatóan karistolják. ”

                Azért az szép lesz, ha a végén eljutunk oda, hogy a Chelseaben nincs egy top játékos sem, sőt, valójában középszer mindenki 😀

                • Azért kérlek mond már el nekem, hogy előre kit kéne még topjátékosként kezelnem, úgy, hogy Costának elnézem, hogy csak idényeként 4 kiemelkedő hónap van benne.

                  • Endy919

                    DL,Cesc,Kanté,Courtois,Azpilicueta?

                    • Értelmezni azért még ér.

                    • Endy919

                      aha , az előre nekem is kimaradt.

                    • Ez jó bullshit, te már konkrétan az előrés posztra válaszoltál.

                    • Endy919

                      Ja.Konkrétan Courtoist is klasszisnak gondolom csatár poszton

                    • Remek.

                    • a büntetőt jobban rúgja, mint Costa 😉 😀

                    • Endy919

                      azt speciel én is 😀

                    • ez most érvelés v cáfolat? 🙂

                    • Endy919

                      már én sem tudom 🙂

                  • nem volt kikötve, hogy “előre” 😉 másrészt pedig Diego 4 hónap vagy sem, de top csatár, amit az is nagyon jól mutat, hogy nehezen mondanál helyette mást…

                    • Azt hittem evidens, hogy Hazard skilljeit nem Kantééhez mérem, hanem azokhoz, akikkel a háromszögében osztozik.

      • “de messze nem futotta be azt a klasszis karriert, amire 5 éve predesztinálva volt”

        Ez a klub filozofiajabol adodik, nezd meg az uj eraban, egy ilyen tipusu jatekos sem futott be nalunk toptop szintre, Robben is jobb lett, ahogy elment, ha Hazard elmegy egyszer, meglatjuk mit tud igazan, ha egy olyan csapatba kerul, ahol minden a tamadojatekra van felepitve.

        • Robben jobb lett, ahogy elment? Hát ez nagyon nem igaz. Nálunk még 21-22 évesen futott kimondottan jó idényeket, a csúcsfocis Realban meg besült, mint annak a rendje. 27 évesen meg valóbban jobb volt a Bayernben, mint itt 22 évesen, de ez meg egy alap tendencia.
          Ez az erőfoci stílus továbbra is bullshit. Nézd meg, hogy a csapat igazi klasszisai semmivel nem kaptak több teret, mint Hazard, és mégis le tudták vetkőzni azt, hogy vannak védelmi követelmények is. Neked is ugyanazt tudom mondani, hogy nagyon nem látom a fejlődést a mostani és a 2014-béli Hazard között. Sem összjátékban, sem soloban.

          • Nem nevezném besülésnek, azt, h akkor szállt el Perez agya a legkemenyebben, megvettek CR-t, Kakat, nem sok lehetoseg mradt neki a serulesekkel egyutt eleg szarul jott ki belole, de amikor jatszott huzo embere volt a Realnak, ezert is anyaztak a szurkoloik, amikor elengedtek a Bayernhez.

            Hazardnal persze nem biztos, h nem alapvetoen mentalitasa miatt nem er oda, ahova remeljuk, de ne hasonlitsd ossze egy Drogbaval vagy Lamparddal, akik valoban be tudtak futni itt. Nem veletlenul mondtam, h “az ilyen tipusu jatekosok”. Ilyenre nincs pelda, Zola volt az utolso, de az meg nem ez az era.

            • De ettől még Robben flop volt, hogy nem mentálisan szállt el. Hiába volt ultrafoci, nem bontakozott ki ott sem jobban, mint nálunk.
              De miért ne hasonlítsam össze a tényleges klasszisokkal, akik a védelmi munka fölé tudtak kerekedni? Kivel vessük akkor össze, Maloudáékkal? Elméletileg egy 26 éves játékosról beszélünk, már bőven nem ott tartunk, hogy azzal jöjjünk elő, hogy megszokta. Ahol most áll, az sem egy rossz szint, bőven Willianék fölött van, de továbbra is tartom, hogy közel sem pótolhatatlan.

              • En a jatekstilus miatt nem hasonlitom ossze veluk. Egy Trickery csak tamadni tudo jatekos a Chelseaben az uj ereaban meg sosem tudott teljesen kibontakozni. Addig el lehet jutni, amig Mata es Hazard jutottak.
                En amugy ezzel meg vagyok elegedve, nem kell Messinek lennie Edennek, viszont nem hiszem, h akar ezt a szintet is realisan potolni tudnank.
                Ha szerinted igen, kinvacsian varom kire gondolsz, aki potolhatna es realis a leigazolasa.

                • Na Mata pl. a maga idejében sokkal meghatározóbb volt, a Mourinhós korszakig kb. egymaga volt elől a fazonszabász, faszán termelve a gólokat és zseniálisan a gólpasszokat. Belőle ilyen téren bőven több kijött, még ha a védelmi skilljei silányabbak is voltak.
                  És továbbra is tartom, hogy a 2014-es és a mostani Hazard között nincs érdemi különbség. Ugyanazt hozza ugyanúgy, ami nem egy rossz szint,sőt, de nem is az, amit egy lassan 27 éves “klasszistól” várna az ember.
                  Sanchez pl. teljes mértékben el tudná látni a szerepkörét, esetleg egy James. Nyilván a belgáért kapott pénzt teljes mértékben elvinnék.
                  Ezt a játékstílus miatti nem összehasonlítást meg nem értem. Kb. a full Abra-érában ezt toltuk.

  • 11Daves

    Csak hogy még jobb legyen a hét: a női csapat tizenegyesekkel kiesett az FA kupa elődöntőjében a Birmingham ellen. A másik döntős a Man City.

  • Diego Costa
  • Diego Costa

    Sírni már biztosan fogunk az év végén…Remélem csak miatta fogunk, és még egyszer, utoljára magasba emeli a trófeát. :((((

    https://uploads.disquscdn.com/images/0418b2c7e483ad45abd97d7226d8eee21324732cf77c89d957e6d2147366af5a.png

    • Rammschein

      Ha más nem miatta megnyerhetnék, for f-ck’s sake…

    • Diego Costa

      Érdekes időzítés. Remélem pozitív irányba tolja el a csapatot, hogy nyerjünk valamit neki, harcoljunk érte.

      Pár héttel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyen mostoha lesz az az idény. Megnyugtató előnyünk volt és habár Terry távozása/visszavonulása várható volt, a hivatalos bejelentés mégis elszomorít. Remélem lesz minek örülni az év végén, mert az egyik szemünk biztos sírni fog.

  • WudigessBoi

    Terry szezon végén távozik – hivatalos.

  • Tornando Ferres

    Zsebkendőt elő :'( Már le is fordította vmelyik Cfc-s oldal.

    22 év után annyi mindenért és mindenkinek köszönetet mondhatnék. Edzőkön át, csapattársakon keresztűl, egészen a szurkolókig, leírhatatlan mennyire hálás vagyok. Lesz még esélyem erről beszélni az elkövetkezendő hetekben.
    A jövőmmel kapcsolatban még nem hoztam döntést, de jelenleg csak az a dolgom, hogy bajnokok legyünk év végén.
    A klub és köztem mindig is nagyszerű kapcsolat volt, és az is marad azok után is hogyha befejezem itt a karrierem. Rengeteg pozitív beszélgetésünk volt a napokban, azonban úgy éreztem itt az ideje, hogy elbúcsúzzak. Mindig is fontos volt számomra, hogyha távozok azt a megfelelő időpontban tegyem,és most úgy érzem van rá esélyem a szezon végén. Tudom, hogy még képes vagyok a pályán teljesíteni, azonban megértem, hogy jelenleg itt már nem túl sok esélyem van bizonyítani. Mindenképp szeretném folytatni a játékoskarrierem. Viszont fontos, hogy mindenki tudja, örökké Kék maradok, és szeretném a Chelseas pályafutásom trófeákkal befejezni.
    Szavakkal nem tudom leírni, mennyire is imádom ezt a klubot és a szurkolókat. A szívem legmélyéről szeretnék köszönetet mondani minden egyes Chelsea fannak a hihetetlen évekért,és támogatásért amit kaptam tőletek. Ti vagytok az én világom, minden trófeát együtt értem el veletek. Sosem feledem el a közös kalandjainkat.
    Köszönök mindent.
    JT

    • Diego Costa

      Több Terry-t kívánok mindannyiunknak!

      • Rammschein

        … meg a klubnak is! 🙂

        • Diego Costa

          A kettő ugyanaz. Nem magamnak kívántam a nappaliba! 😀

          • Rammschein

            … 😀 azért tisztáztam a dolgot. 😉 xD

          • mohacsia

            Hanem az asszonynak a hálóba! 😀

    • Lajos Berta

      Droba búcsúmeccs nélkül. 2x
      Cech az Ars…
      Super Frankie JT-ről lő gólt korlátoltkék mezben.

      De most legalább örülhetnek, akik az “öreg” távozását szerették volna egy ideje.

      (És köszönjük meg Conte-nak, hogy maradt még egy évig! (Meg a kapitányunknak, akit nem a pénz érdekelt.))

  • Megvan az első feljutó: a Brighton. A másik nagy valószínűséggel a Newcastle lesz, a play-off helyekre pedig öten verekednek a négy helyre: Reading, Hudds, Sheffield Wed, Fulham és a Leeds.

    Közben Zola ismét besült, a Birminghamet play-off közeli helyről a kieső zóna közelébe sikerült kormányozni, 22 meccs, mindössze két győzelem, és 13 pont 😐 hogy lehet egy ennyire kiváló játékosból egy ennyire csapnivaló edző?!

    • Endy919

      Sajnos egy legendánknak sem megy igazán a szakma.
      Én már csak Ramiresben bízok.

      • azért vannak olyan ex-Chelsea játékosok, akik ennyire nem fakezűek az edzői székben, mégha az említésre méltó top edzők közt nem is látni exünket – lásd Sparky vagy Deschamps, de Jokanivics is feljuttathatja a Fulhamet nemsokára a PL-be.

        • WudigessBoi

          Clarke is jól indult, de nagyon eltűnt.
          Amúgy a többi nagy klub sem edzőkeltető:)

  • Rammschein

    Nem azért, de milyen vicces lenne már ha az 4rsenaL csak 7. lenne (Everton megelőzné őket)… A hét kiejtésre hasonlít a négyre, de na… 😀 Jó persze, ha mi meg neadjisten innen elbukjuk a PL-t akkor pariba kerülünk velük ilyen téren sztem…de ez úgysem így lesz.

    • kasata91

      Tavaly 2.-ak voltak, idén 6.
      Az átlag az végülis 4. 😀

      • Rammschein

        de 7.-ek legyenek már. :”D

        • WehaveNoHistory

          de azért a szörpit verjék meg 😀

          • Rammschein

            hol kell aláírni? 😀

  • adam10

    Azért nem gondoltam volna, hogy egy Man United elleni idegenbeli vereség után így kifordul mindenki magából. Még úgy is jogtalan, hogy a játékunk egy nagy nulla volt. Durva olvasni a Costa menjen a p*csába, Hazardot adjuk el mert nem is tud focizni és nem hozza azt amit elvártak tőle pár éve, Begovic minek ide, miért nem védi az 1vs1 szituációt, Matic falábú, DL szeleburdi, Cahill nem Chelsea szint stb. kommenteket.
    Mindez csak azért fura, mert bár ezekben van némi igazság, de mind mind olyan játékosokról beszélünk, akiket egy-egy jobb mecs után körbeszopkod itt mindenki, már bocsánat.
    Könyörgöm Uraim, 4 pont előnyünk van, mondhatni jó a sorsolásunk az utolsó 6 fordulóra, még a duplázás is összejöhet az évben, miért mindenki ilyen rohadtul pesszimista és negatív? A tavalyi szezonban még megértettem, de most, hogy gyakorlatilag minden összejön, drukkoljatok már egy kicsit a csapatotoknak és szeressétek már a játékosokat, élvezzétek már a helyzetet (FŐLEG A TAVALYI ÉV UTÁN)
    Úgy beszél mindenki a nyári átigazolási ablakról, mintha egy romokban heverő csapatot kellene újraépíteni, lyukak betöméséről beszéltek és pótolható/pótolhatatlan játékosokról. Elképzelhető, hogy a nyáron egy belföldi duplázó csapatba kell igazolni, szó nincs itt megerősítésről, inkább keretbővítésről.
    Szombaton basszuk meg a Spurst és ennyi! HAJRÁ!

    • Lajos Berta

      Tökéletesen igazad van!

    • balazsh

      Alonso mehet a p*csaba, nem Chelsea-szint, Kolasinac jojjon!!!!44

      • myheartisblue

        Kolasinac az Arsenale, confirmed.

        • balazsh

          Nembaj akkor jo lesz R. Rodriguez vagy Jordi Alba is!

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Egyébként wingbacknek mind 2 jó lenne, just sayin’

            • balazsh

              Ahogy Alonso is.

          • WehaveNoHistory

            Ja nem az, ha nem hogy Alonso nem ide való. Kolasinac-nak utána kellene néznem, hogy ki is. Én csípem Alonso-t, lesz ő jobb is, meg szerintem amúgy sem rossz, ennél többet nem tudnék elvárni senki mástól sem. A svájci jó, Jessica Albát meg rühellem 🙂

            • mohacsia

              Mi a különbség Jordi Alba és Jessica Alba között? Szegény Jessica nem tud színészkedni 🙁

              • WehaveNoHistory

                Vagy éppen rossz filmekben szerepel 😉 Viccet félre, spanyol képes “meghalni” a bárkáért, ez most is érződik, mert nincs és az az oldal totál impotens. Valahogy nem szeretném kékben látni.

            • balazsh

              Én is nagyon bírom, csak az ideigazolása óta rendszeres volt róla ez a megítélés, én meg próbáltam már akkor is védeni, most meg, hogy szállítja a jobbnál jobb teljesítményt hirtelen leálltak ezek a kommentek. Illetve fricskának szántam azoknak, akik rendre dobják fel a nagy neveket, miszerint ő biztos jobb lesz a csapat jelenlegi tagjánál. (gondolok itt pl. Maticra, aki az előző meccstől eltekintve elég jó formában van, mégse telik el nap, hogy ne akarnák lecserélni valami jöttment francia huszonévesre)

      • WehaveNoHistory

        Irony on? 😀

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      “Costa menjen a p*csába”: Ha én ilyen formában nem is fogalmaznék, de örülnék ha jövőre egy megbízható csatárunk lenne.
      “DL szeleburdi”: Luiz képességeit nézve szerintem klasszis, DE fejben elég gyakran kihagy vagy épp érthetetlen megoldást választ, szóval teljesen jogos jelző rá, de ettől még simán helye van a Chelseaben.
      “Cahill nem Chelsea szint”: Egy átlagnál tehetségesebb támadó úgy veri meg ahogy akarja, nagy harcos az angol és a hozzáállására se lehet panasz, csak egyszerűen nem elég a tudása egy komoly BL célokkal rendelkező csapathoz.
      A többivel én sem értek egyet (játékos kritikák).
      “szó nincs itt megerősítésről”: Van egy elég jól összeállt 11-ünk, akik a PL-ben elég masszívan hozzák az eredményeket, de ettől még bőven lehet erősíteni. Komoly lyukakat én sem látok, de a rangadókon kijön azért, hogy hol vannak azok a gyengébb pontok, ahol lehet erősíteni, igaz itt nem olcsó megoldásokról beszélünk szóval hirtelen fél keret kicserélésére szerintem sem számíthatunk és valószínűleg nem is fog megtörténni.

    • Rammschein

      Hazardot senki nem mondta, hogy nekünk mindenképp el kell adni… én pl. csak azt mondtam, hogy ha dobbantani akara a margitba, akkor 100 millió alatt ne hagyjuk… meg még azt tettem hozzá, hogy ő a legkreatívabb ember az egész csapatban, és hogy ez édes kevés…

    • “Hazardot adjuk el mert nem is tud focizni és nem hozza azt amit elvártak tőle pár éve”
      Rofl, azért ez égbekiáltó torzítás. Senki nem mondta, hogy adjuk el, csak hogy a pótlása messze nem lenne olyan lehetetlen, mint ahogy itt egyesek beállítják. Az más kérdés, hogy inkább mellé kéne egy hasonló kaliberű játékos, de ettől még ő messze nem egy pótolhatatlan fogaskerék.

    • Sirappa

      Véleményem szerint ez Z generációs (nem Zenzo:D) probléma. Miszerint hirtelen kell azonnal, minden, és az első apró, kisebb bukfencnél, már ócsárolások, “igazoljuk le a fél világot” gondolatok, rosszabb esetben, másik “nyerő” csapathoz “igazolások” jelennek meg.

      Lehet, hogy ez eddig nem tűnt fel Nektek, de ez olyan, mint a házasság, méghozzá nem érdekből, hanem szívből jön. Kialakulhatott pusztán bugyuta dologból ez az érzelmi kapocs (ld. PES-en szarrá vertem anno mindenki a koliban 2007-ben a Chelsea-vel, meg amúgy is tetszett a kék színű mez: ebből indult ki a klub iránti komolyabb, értékeket kereső és találó érdeklődés), de akkor is asztrál síkon keresendő a gyökere mindennek.

      Amit műveltek, az vagy azt jelenti, hogy nincs meg ez az érzelmi, mély kapocs a klub iránt és/vagy csak a siker és a fény csábított a klubhoz. A “hova tartozás”, mint minden egyéb közösségnél (nem, nem virtuális) érzelmi alapokon nyugszik. És ha egy kicsit is mélyére mentek ennek, akkor rájöttök, hogy nem szapulni kell, hanem fogcsikorgatva izgulni, szurkolni teli torokból.

      Tudom, hogy nem kedvelt példa, de a magyar válogatott szurkolóinak keményebb magja a sivárabb időszakokban sem hagyják abba a rigmusok skandálását (pl a 3-0-s portugál borzalom esetén is az utolsó percig ment a hangos szurkolás).

      Rossz látni, hogy egy ilyen klubnak, amely rendszeresen hozza a jó eredményeket, nem adtok annyi türelmet, tiszteletet és kitartást, hogy a rosszabb napokon is a csapatot éltessétek, támogassátok. Ez az eredmény arra volt jó egyedül, hogy megmutassa, hogy ki a rajongó és ki a szurkoló (rajongó megy, szurkoló marad). Nemzetközi elemzéseket, cikkeket olvasva mindenki nyugodt, mindenki bizakodó, hogy meglesz a bajnokság (még ha ez a nyugalom erős izgalommal párosul). De abba is gondoljatok bele,hogy ezzel a viselkedéssel a szurkolók teszik a legnagyobb terhet a saját játékosaikra (még akkor is, ha épp nem beszélnek magyarul…). Mert mit lát a játékos: jól megy oké, szarul megy anyázás. Te tudnál úgy dolgozni, hogy minden napi teljesítményed után az utcán minden ember elmondaná, hogy milyen szar/fasza gyerek vagy az aznapi teljesítményed alapján? Vagy jobb szájízzel esnél neki a holnapnak, hogyha elbaltázott nap után is ugyanúgy támogatnának, mintha fasza teljesítményed lenne?
      Aki dolgozik, találkozott már ezzel a kifejezéssel “Az nem hibázik, aki nem dolgozik:”

      Persze, érzelem az van, Man Utd + José kombót ki ne akarná kiütni? Mindenkinek ugyanúgy fáj. De legyen bennünk annyi tisztelet és tartás, hogy ezt nem nyálfröcskölésben nyilvánítjuk ki a nagy plénumnak. Nekem is fáj a vereség, de fogcsikorgatva, csendben szurkolok és reménykedek (mert mást nem tudok tenni), hogy kijövünk a pillanatnyi elmezavarból, ahogy azt tettük azt már jó párszor.

      De gondoljatok bele: egy Arsenal drukker mit mondjon? Szopnak eleget, de mégis szó nélkül (legalábbis az ismerettségi körből kiindulva) tűrik és várják, szurkolnak, hogy jobb legyen. De van ManUtd, Newcastle és Southampton szurkoló cimborám is. Mind tudják jól, hogy nem megy valami jól a klubnak, vagy épp gödörben vannak. De feladják? Nem. Anyáznak? Nem. Szurkolnak és bíznak a szebb jövőben.

      Nőjünk már fel a feladathoz, hogy teljességgel és tisztességgel álljunk a hőn szeretet csapatunkhoz…

      Hinni kell a csapatban. No matter what…

      Szombaton legyen hitetek és szurkoljatok!

      • Diego Costa

        Szerintem félre értetted itt a dolgokat. Félreértés ne essék, én meg vagyok elégedve a játékosok egész évi teljesítményével, le a kalappal előttük. Én csak a tegnap előtti produkciót nehezményezem, azt is csak az erőfeszítés hiánya miatt. Ha kikaptunk volna 3-0 úgy, hogy mindent megtettük volna, láttam volna a játékosokon, hogy mindent megtesznek egy szót nem szóltam volna. Engem csak az dühített, hogy nem láttam az akaratot, holott a BAJNOKI CÍMÉRT(!) játszottunk és játsszunk most is. (Valahogy Conte-ben sem volt meg a tűz, nyugodtan állt az oldalvonal mellett.)
        A dühöm egyébként 2 játékos esetében erős (Costa, Matic). A spanyol januárt óta beleszarik és botrányosan játszik, a szerb meg ostoba és nem elég jó. Ettől függetlenül ugyanúgy szurkolok majd a csapatnak legközelebb, mert azt szeretném, hogy nyerjenek.

        Régóta mondom, hogy itt nagy változásokra lenne szükség, nem a vereség váltotta ki belőle. Conte-t dicséri, hogy itt tartunk, mert a keret erősségét figyelembe véve jócskán felül teljesítünk. Vannak olyan játékosok, akik egész egyszerűen használhatatlanok. Vannak, akikre az mindig igaz (Willian, Matic) és van aki “csak” pár hónapja ilyen (Costa).

        Az, hogy mi itt hőzöngtünk, az nem jelent semmit. A játékosok nem éreztek ebből semmit és ez nem csak a nyelvi akadályok miatt van így. Jó, hogy említetted a 4rsenaL-t, mert náluk van az igazi probléma, és ott megy is a cirkusz rendesen. Nálunk ez egyáltalán nincs így, semmi féle szurkolói nyomás nincs a játékosokon. (Ha van valamilyen, akkor az az elvesztegetett előny az oka.)

        • Sirappa

          Akinek inge, az veszi magara. Nem egy embernek szolt, hanem a kozossegnek. Gondolom Wudi vagy Zenzo nem vette magara:)

      • 11Daves

        Ajánlom figyelmedbe az arsenal fan tv-t. 😀

        • Sirappa

          az ismeroseimrol beszeltem.:)

    • Diego Costa

      Nem magával a vereséggel volt nekem a bajom, hanem a lélektelen játékkal. Arra nincs mentség, akarni mindig lehet és kell is.

      Costa-t valóban szidjuk, de teljesen jogosan. Hazard-ot nem tudom, hogy szidja-e valaki, én nem nagyon láttam. (Ha szidná rosszul teszi, mert elsősorban miatta tartunk ott, ahol.). A névsor többi része is helytálló. Senki nem szopkodta körbe őket, Luiz kivételével. Matic-ról személy szerint nagyon régen mondom, hogy páros lábbal kéne kirúgni a klubtól. Cahill meg egész egyszerűen nem elég jó, ezt be kell látni.

      “szó nincs itt megerősítésről, inkább keretbővítésről” Könyörgöm ne. Ilyeneket ne írj már, mert ez valami elképesztő. Nem kell erősíteni a keretet? Ne viccelj már. 1 kezemen meg tudom számolni, hogy hány klasszis játékosunk van. Kapus poszt rendben van, védelembe kell valaki Cahill helyére, középpályára kéne kreativitás, Matic helyett valaki, kellene csatár is, de inkább 2, mert Costa valószínűleg nem lesz. Csak, hogy a legfőbb hiányposztokat említsem. És akkor még ott van Zouma, aki nem igazán mozog otthonosan ebben a rendszerben, Terry távozik és Willian-ról még nem is beszéltünk. Tényleg csak a keretet kéne mélyíteni? Ne viccelj már. Conte alig használ pár embert. A kezdőn kívül 2 embert szokott cserélni. Vajon miért?

  • Balázs Kozó

    Nyugi srácok, amilyen balfaszok vagyunk, brére húzzuk a S?urst, és kiszopunk Sunderlandtól.

    • myheartisblue

      Amen. Akkor vedd ugy, hogy ki van kerve a ‘eccsöretyfe’

    • Mi majd ezt segítünk nullszaldózni azzal, hogy ütjük az Evertont, aztán a WBA ellen leadjuk.

    • Rammschein

      “It’s something.” :”D

    • 11Daves

      Addigra remélhetőleg már mindegy lesz, de ja, a Sunderland most egy darabig nem lesz a PL-ben, szóval esélyes, hogy még egyszer jól elvernek minket. Csak hogy emlékezzünk, miért utáljuk őket.

      • myheartisblue

        Mourinho elso visszaterese alkalmaval 2 csapat miatt el ment el 6 pont amibe az egesz bajnoksag kerult: Crystal Palace es a Sunderland. Nos a CP vereseg mar pirosan virit…kezdek komolyan tartani a Sünditől. Mindenki azt szajkozza konnyebb a sorsolas mint a Spudsnek, de nagyon kellemetlen ellenfellek varnak rank mint az Everton,WBA,WHU es a Sündi.Akikkel mindig megszenvedünk…

        • 11Daves

          WHU már nincs, há’l isten. De igazad van, bőven ott a banánhéj-potenciál az összes ellenfelünkben. Inkább az vigasztal, hogy a Spurs sorsolására ez ugyanúgy igaz.

          • Sandic

            Az a baj, hogy olyan formában vannak most, mint mi a 11 meccses győzelmi szériánkban…

            • 11Daves

              Azért az utolsó két ellenfelük nem volt éppen világverő, azelőtt meg, ahogy lent is írta valaki, tényleg percekre voltak egy Swansea elleni vereségtől. Lehet alábecsülöm őket, de szerintem nincs meg bennük az, hogy innentől végigvigyenek egy bajnoki hajrát.

              • Sandic

                Azért a szériánkban nekünk is volt izzadós meccsünk, elég csak a WBA vagy a Boro ellenire gondolni, ha jól rémlik mindkettőt Costa zsenialitása döntötte el.

            • Diego Costa

              Volt az több is! 😀 Kettőt lehagytál.

              • Sandic

                Több győzelmünk volt zsinórban, mint ameddig el tudok számolni. Örüljünk neki, na….

        • “nagyon kellemetlen ellenfellek varnak rank mint az Everton,WBA,WHU es a Sündi.Akikkel mindig megszenvedünk…”

          :)))))) kíváncsian várom, jelen helyzetünkben ki az a 6 ellenfél, akikkel szívesen tolnád 🙂

          • myheartisblue

            Swansea, Leicester, Arsenal, Middlesbrough, Bombi. Nah de nem almodozom igazad van csak feltem a csapatot azoktol az ellenfelektol akikkel kapcsolatban nincsenek jo emlekeim es eloerzetem. Nem erdekelt Costa formaja sem, de annyira felutotte itt a panik a fejet, hogy bogarat ultettek a fulembe. Zenzo Te hogy latod a dolgokat az elkovetkezo merkozesekre es keret formajara? Van aki kilog/aki Neked szemet szur?

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Arsenal-Arsenal-Arsenal-Arsenal-Arsenal-Arsenal

    • az elég csicskalángos lenne

  • Most lesem, Zolát egy yata keményvonalas tag váltja, visszatér ‘Arry.

  • Diego Costa

    Costa-hoz még csak annyit, hogy a meccsen tízszer szerelték, ez idén PL rekordnak számít…

    Luiz amellett, hogy kezdi régi önmagát adni ( értsd: felelőtlen védekezés), most még a bíróval is foglalkozott sokszor. Némi igaza volt, mert tízből kilencszer ellenünk fújtak, de nem jó jel, hogy a bíróval törődik. Volt egy szituáció, mikor simán elnyomhatta volna az ellenfelet és megszerezhette volna a labdán, ahogyan azt tette már a szezonban számtalanszor. Most nem volt olyan határozott, nem is lett meg a labda és habár utána tényleg fújni kellett volna, de nem fújtak és talán nem is lett meg a labda. Ha a munkájára koncentrálna Luiz, akkor ez a szitu például nem lett volna. Az ugyancsak mostanában jellemző haszontalan és felesleges kirohanásainak sem vagyok híve. Eddig maradt a védelemben stabilan, miért találta ki most ez?

    Az elkövetkező meccseken miénk lesz az első meccs.

    • mohacsia

      Neki is mennie kell?

      • De csak Matics után természetesen.

        • mohacsia

          Meg Costa!

          • Identitásválság lesz, hogy Willian nem fér bele a két top-out játékosba.

      • Diego Costa

        Ő menni akar. De mostani, ismétlem mostani formáját tekintve óriási örömhír lenne. Amit január óta művel az botrány. Év eleji formája viszont a párját ritkítja.

  • Diego Costa

    Érdekes cikk, érdemes elolvasni.

    http://www.espnfc.com/club/chelsea/363/blog/post/3106495/llorente-sanchez-and-alonso-backup-needed-to-boost-contes-chelsea

    “In 1981, Aston Villa made history. They won the title using just 14 players. In a few weeks, Chelsea could top that. They could become champions courtesy of just 13 men.”

  • Endy919

    Nem létezik valami ip block , hogy akkor se lássam egy letiltott illető hozzászólásait , ha véletlen nem vagyok a diszkoszra bejelentkezve?

    • Rammschein

      jaj te Endy mennyi gondod van…

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      IDDQD

      • és ha az sem jön be, jöhet a DNCORNHOLIO 🙂

    • maszkolószalagozd ki

    • Blotunga

      Azon gondolkodom, hogy ugyanaz a személy van-e nálad is letiltva, mint nálam…

      • Endy919

        Neeeeem 🙂

  • A Leicester tündérmeséje véget ért :/

    • Sandic

      így is szépet mentek. Nem nagyon volt bennük több. ők nem égették le az angol labdarúgást úgy, mint a tavalyi 2. és 3. helyezett…

    • Endy919

      Ismét köszönjük meg a kedves bíróknak.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Mivót?

        • Endy919

          még az első meccset nyerte az Atleti egy totál kamu 11-el.

      • kormolar

        nehiszem h azon múlt volna…sokkal jobb csapat az Atleti…

        • Endy919

          Ha ma kikapnak 3/4:1-re sem szólhattak volna semmit.

          • kormolar

            sztem meg profin lehozták …0-0 ig habár inkább a Leicester volt fölényben az Atleti kontrolálta a meccset…0-1 után pedig átadták a területet…tipikus Simeone stílus…

  • McDennis

    Napi “mindenkitleigazolnék”

    Ezt a Carvajal gyereket nagyon szívesen látnám nálunk. Alázatos, gyors és a rugótechnikája is jónak tűnik.

  • http://www.skysports.com/football/news/11668/10842479/chelseas-diego-costa-and-victor-moses-hit-by-virus-before-manchester-united-clash-sky-sources

    Ez volt már? fény derült a rejtélyre, h mitől voltunk olyan fosok: José beugrott egy kondér lecsóval a meccs előtt…

  • Endy919

    Van a Bayernben egy Robben nevü tehetséges jobb szélső . Le kéne igazolni .
    Félelmetes.

    • A realban meg a vilag legjobb fullbackje. elkepeszto mit muvelt ma is Marcelo, 2szer mentet golvonalrol, az a run-assist a vegen meg..

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Világ legjobb fullbackje Azpi és kész!!!

        • Endy919

          Meg Oscar

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Megegyezek egy holtversenyben! Nyáron visszavehetnénk, az úgyis egy jó szokása a klubnak.

            • Endy919

              De csak tripla áron.

              • Bukkakebáró Idemitirjak

                Megérné!!!!!

                • adam10

                  És egy jó 25 gólos Falcao?

                  • de csak, ha átállunk kétcsatárra és jön Tornando is 🙂

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Nyáron ingyér lesz, nehogy elkiabáld! 😀

                    • kasata91

                      Hozzuk vissza a tengeren túlról Mr. SWP-t Hazard helyett, ő úgyis csak középszer 😀

                    • Endy919

                      Bosingwaaaa . Maloudát csak azért nem írom , mert agyhalott flegma négernek itt van Lótuszcsík.

                    • kasata91

                      Hátha lesz még neki is felkupacolt fonott haja, mint a fhansziának anno 😀

        • Jo lenne, de sajnos nem az 🙂

  • Aztarohadt, ezt a Real meccset Kassaiék úgy szétfaragták, hogy köhögöm a forgácsokat.

    • Endy919

      Nem úgy volt , hogy már elvannak tiltva?

    • kormolar

      Az a vicc h Vidalnak volt 1-2 olyan belépője amiért simán megkaphatta volna a második sárgáját( itt megemlítve, hogy Casemiro-t is simán ki lehetett volna küldeni)erre pont olyanra kapta a második sárgát ami sztem tök szabályos volt… a második real gól meg no komment… 1 méteres les…itt halkan megjegyzem h megint C az isten, mert 3-at rugott… pedig sztem megint a csapattársak hozták neki meccset…persze érkezni kell meg ott kell lenni,de akkor is…sztem ma a mezőnyben az egyik leggyengébb volt a realban…bal szélre am Marcelot szívesen látnám kékben én személy szerint… 😀

      • “bal szélre am Marcelot szívesen látnám kékben én személy szerint”
        Mi sem fogjuk sosem ugyanúgy látni a futballt 🙂 Ha van játékos, akit minél távolabb szeretnék tudni a Chelseatől, az Joey Barton mellett ő.

        • kormolar

          pedig az egyik legtechnikásabb szélen játszó védő…az más kérdés h néha vannak szemét húzásai…

          • szerintem 100 évente van 2 jó meccse, ami miatt, no meg, hogy a Realban játszik, úgy túl van tolva, hogy arra szavak nincsenek, holott egy nagyjából minden tekintetben közepes képességű juhászkutya, aki lelkesen futkos a szélen fel-le, de ennél több használható skillje csak szökőévente egyszer van.

            • Latszik, h ismet olyanrol alkotsz velemenyt, amit nem latsz, nem nezel, fogalmad sincs, elkepeszto figura vagy 🙂

              • Szerinted amit nézek, arról sincs fogalmam, szóval a véleményed aligha tekinthető relevánsnak. Megint néztél kettővel több real meccset, de az is lehet, hogy összefoglalót, aztán előadod itt magad, mint aki a Realból doktorált. Nem kell ez a fennhéjázó stílus, de asszem ezt már mondtam.

            • Endy919

              Hány Real meccset néztél az elmúlt 5 évben ? 🙂

              • ez valami verseny?

                • Endy919

                  mármint?

                  • hát hogy ki hány Real meccset nézett az elmúlt 5 évben 🙂

                    • Endy919

                      Nem . Csak annyira mellé lőttél az előbb , hogy nem tudtam nem reagálni rá. Nem szeretem a Realt , sőt… de azt elismerem , Marcelo egy ultraklasszis , posztján magasan a legjobb.

                      És ez megint olyan dolog , hogy vakon kialakítottál magadban egy véleményt és nem vagy hajlandó abból engedni .

                    • nem tudtam, hogy számolnom kell, hány meccs alapján teszek megjegyzéseket erre vagy arra, de igazából mind1. Azt hittem, az elmúlt évek alatt bizonyítottam legalább annyit, hogy vakon nem véleményezek, de ennek ellenére mégis komolyan elő tudjátok adni ezt, ha az én véleményem eltér a tiétektől. Biztosíthatnálak róla, hogy 300 meccsen láttam Marcelot, de gyanítom mind1 lenne, mert te akkor X>300 meccset láttál volna, azt kész. Fura nethuszáros viselkedés ez, ha engem kérdezel, de megszoktam már, hogy lehülyéznek, szóval ne aggódj. Az meg, hogy miből mennyit engedek, nem is értem, hogy jön ide…. mintha itt kommenthalmokon keresztül bizonygattátok volna, hogy miért is olyan jó (szerintetek) a falábú, holott ez nem történt meg, max vakon lepörgettél magadban egy közjátékot róla, hogy épp hogyan nem tudsz meggyőzni.

                    • gorkaf78

                      Én igazán nem szeretnék vitatkozni veled, mert nem sok Real meccset láttam az elmúlt években, de azt azért nem hinném, hogy Marcelo olyan rossz játékos lenne. A Real az utóbbi 3 évben 2 BL-t is nyert, és most is ott van az elődöntőben a csapat. Ezeknek a sikereknek a brazil az egyik letéteményese, alapember már régóta. Gondolod, hogy pont a Real-nál nem cserélnék le, ha annyira rossz játékos lenne?

                    • A kettő nem igazán függ össze – legalábbis én nem látok szoros korrelációt. Persze van, badarság lenne azt állítani, hogy nincs. De van egy halom BL győztes játékos, akit a helyzet és a csapat tett azzá, és legkevésbé a képességei, mert szerintem Dani Alves sem más, csak egy alattomos potykány, oszt mégis BL győztes. De ne menjünk messzire, nézzünk szét a saját házunk táján, és nézzük meg a BL győztes csapatunkat. A BL mellett mondjuk még nyert pár dolgot pölö Cahill, és még köztünk, saját szurkolói közt sem írná le róla senki, hogy jó játékos, és még a közepest is max jó szívvel és elnéző mosollyal írnák le róla legtöbben. Bosingwa, Bertrand, Mikel, Torres 🙂 írjak még neveket?

                      “Gondolod, hogy pont a Real-nál nem cserélnék le, ha annyira rossz játékos lenne?”
                      Hmm, mondjuk úgy, hogy a Real játékospolitikája mindig is érdekes nyomvonalat követett. Sokkal lényegesebb volt, hogy képes legyen a sarkával a farkára fűzni a labdát, mint futballozni, és néha bizony erősen átlagos játékosokat is a keretben, vagy edzőket a padon tartott a tény, hogy hát úgy oda került, vagy ott ragadt. Más különben nem hiszem, hogy egy Real Madrid ne talált volna jobb csatárt Benzemánál, de befért már abba a keretbe nemrég Khedira, Coentrao, Pepe, Adebayor, Drenthe, Metzelder, Granero, Garay, Heinze, Gago, Baptista, stb, stb, és még csak az utóbbi pár évet néztem.

                    • kormolar

                      Bosingwa és Bertrand is kiegészítő ember volt,akik beugróként helyettesítették a hiányzókat…Mikel mindig is kiegészítő ember volt …Torresnek meg nem feküdt a Chelsea…Benzemával szintúgy nemértem mi a bajod, egy nagyon jó csatár nemhiszem h Costa vagy Aguero jobb csatár lenne..most van egy gyengébb szezonja, amiben közre játszik szerintem az a botrány is( Valbuena-s dolog,kikerült a válogatottból)… + Dani Alvesről írt dolgokkal sem értek egyet…igaz h nem ment a szomszédba ha darálni kellett de elég megbízható volt szélen és sztem a Barca Ashley Cole-ja volt évekig(csak jobb oldalon)….+ Cahill szerintem jó védő….ha annyira középszerű védő lenne akkor már rég nem lenne kezdő,és pl.Iva vagy Zouma játszana most hátul nem pedig ő…az h hibázik néha az benne van…új a rendszer, új az edző…meg kell szokni…

                    • “Bosingwa és Bertrand is kiegészítő ember volt,akik beugróként helyettesítették a hiányzókat…Mikel mindig is kiegészítő ember volt …”

                      ez egyrészt nem igaz, sem Bos, sem Mikel nem kiegészítő ember volt, max abban a szezonban, de akkor sem annyira, és mit sem von le abból, hogy BL győztesek, ráadásul tevékeny részesei a győzelemnek.

                      “Benzemával szintúgy nemértem mi a bajod, egy nagyon jó csatár nemhiszem h Costa vagy Aguero jobb csatár lenne.”
                      erre csak annyit: :DDDDDDDDDDDDDDD
                      egy olyan csatárról beszélünk, akit kb az tart a keretben, hogy ékként hajlandó/képes elviselni, hogy CR kénye-kedve szerint toszogatják ide-oda. Ez a fhanszia annyi gólt lő egy spanyol ligában, mint a két másik említett a PL-ben, ami már önmagában kritika, pláne, ha megnézzük, hogy a csapattársaihoz képest hogy áll ezzel – rendre 3-4 játékos több gólt lő, mint ő.

                      “írt dolgokkal sem értek egyet”
                      Nem kell vele egyetérteni, de attól még szerintem igaz. Megbízható az pont nem volt, pláne védekezésben, őt is az tartotta a csapatban, hogy támadásban remekelt, és képes volt a szélről olyan labdákat beadni, amivel még mütyürke és társai is tudtak mit kezdeni.

                      “Barca Ashley Cole-ja volt évekig”
                      ezen halálra röhögtem magam 😀

                      “Cahill szerintem jó védő”
                      szerintem is. Ettől még a többség – nagy többség – szerint nem az. Szóval ebben a kérdésben csak beálltál mellém hülyének 😉

                    • Endy919

                      Neharagudj , de olyan faszságon sértődtél be , hogy az hihetetlen. Senki sem mondta , hogy hülye vagy és senki sem kérdőjelezte meg azt , hogy mit bizonyítottál itt az évek alatt .

                      A múltkor írtad , hogy csak elvétve nézel Real vagy más csapat meccseit. Ezek után merem feltételezni , hogy egy egy adott játékosról nem lehet kialakítani egy megrendíthetetlen véleményt . Viszont te tényként írtad , hogy Marcalo falábú és 100 évenként van 2 jó meccse.

                    • Már csak erre reagálnék:
                      “Viszont te tényként írtad”
                      A köztünk lévő nyelvi és nyelvtani másság oltárára lövöm fel, de tényként leírni valamit, vagy, hogy “szerintem”, az eléggé két különböző dolog. Márpedig, én nem azt írtam, hogy “Marcelo egy szar védő, ez tény”, hanem azt, hogy “szerintem 100 évente van 2 jó meccse”. Annyi meg talán engedtessék már meg nekem, hogy eldöntsem, a látottak alapján mi a véleményem. Ez nem besértődés, de az ilyenekre eléggé ugrok, amikor más akarja megmondani, hogy mi az én véleményem, és az én véleményem az nem is az, ami, és különben is faszság, meg nem is értek hozzá. Szívesen elvitázok bárkivel, bármikor, bármiről, értelmes keretek közt, legyen az Marcelo, JT, vagy a szakmai hozzáértésem mértéke, de amikor a véleményem kérdőjeleződik meg, azt nem tudom hová tenni.

        • WehaveNoHistory

          Én sem szívesen látnám, szerintem egy bohóc a brazil:)

        • Amugy egyaltalan nem illik a mi stilusunkhoz, az o skillsetje nem lenne tul gyumolcsozo itt. Nem realis amugy a felvetes sem, de elismerni el lehet azt a teljesitmenyt, amit evek ota hoz, es sokszor a legjobb tamado KP-ja a realnak, ugyh tudjuk, h nem az, emelett jol vedekezik, tehat lenyegeben a szoges ellentete annak, amit te es par rosszindulatu Real gyalazo hisz 🙂

        • terryaborsa

          Én itt Zenzoval értek egyet, kék mezt max akkor húzzon ha az Evertonba igazol.
          Egyébként talán a legtechnikásabb védő a világon, dehát na.. persze király dolog sarokkal passzolni tök fölösleges helyzetekben is, de Mata is a világelitben van e tekintetben, mégsem nagyon fért be anno a Chelseabe, valószínűleg a védekezési hiányosságai miatt, ami egy hátvédnél még hatványozottabban előkelőbb helyen áll a fontossági sorrendben, mint a labdabuzizás.

          • Diego Costa

            Mou “filozófiájába” nem fért be…

            • terryaborsa

              Ami a vedekezesen alapult mindigis

        • Diego Costa
      • Sandic

        A második lesgólját még akár be is lehetett nézni, kb. egyvonalban volt a labdával, ugye akkor nem les, ha a labda mögül érkezett volna. Az első lesgóljánál meg visszafele futott, még a védő előre, sajnos nem jól mérte fel a partjelző az elrúgás pillanatát.
        Amúgy a Real ellen is tévedett, szerintem a Bayern tizije nem volt jogos, ott először a labdát rúgta el a védő.

      • Diego Costa

        Ronaldo-s példával teljesen egyetértek. Túl van sztárolva, de nem csak ő más is.(Bale, Ramos). Van az a brazil majom a másik spanyol nagy csapatban, ő mostanában 30-40 alkalommal veszít labdákat MECCSENKÉNT (!) mégis sokan Aranylabda vonatkozásában említik…

    • adam10

      Nem akarom védeni őket, de egyrészt ez már majdnem mindegyik jobbnak tartott bíróval előfordult (igaz Kassaival nem először), de ami a legfontosabb, hogy ez mind mind bizonyítja, hogy a futballnak igenis szüksége van a videobíróra!

  • Lajos Berta

    Ez nem Kassain múlott!
    El kell adniuk Neuer-t, Robben-t, Ribery-t, de először Ancelotti-t rúgják ki azonnal!!! (irónia)

    • kormolar

      ha nincs a 2 piros egyik meccsen sem nyer a Real…nem mondom h nem jut tovább..de sokkal szorosabb lett volna

      • Lajos Berta

        Illetve, ha nem játszik Vidal egyik meccsen sem!

      • balazsh

        Bayern ritkafos volt. Real jobban megérdemelte a továbbjutást, bár a végén tényleg a bírói hibák árnyékolták be a meccs valódi összképét.

        • kormolar

          nem játszott jól a Bayern,de még így is simán pariban volt a Reallal, amíg nem voltak kiállítások….ami összesen több mint 70 perc emberhátrány…

      • Diego Costa

        Ha belövi a 11-est Vidal az első meccsen, akkor 2-0. Szerintem ott el is dőlt volna. Még így is volt esélye a Münchennek, ha nincs a kiállítás, tovább is mehettek volna.

    • Mondjuk innentől nekik már mindegy, sokat nem veszthetnek.

  • Endy919

    Ha az Utdnek valóban sikerül 20 millióért megszerezni Auriert , akkor morcos leszek.

  • kasata91
    • Diego Costa

      Nem is kívánhatnánk magunknak más Kapitányt! 😀

  • bréking, Wheelchair szezonja véget ért hajszálrepedés miatt.

    • meghallotta, hogy hívja vissza az Arsenal 🙂

    • szerencsetlennek alkalmatlan a teste erre a sportra..

      • Sandic

        Inkább csak Angliában. MLS-ben ellene jó pénzért.

    • balazsh

      ez hol bréking? 🙂 max legbréking, de nem meglepő, az biztos 🙂

  • Hm, Monaco-Juve-Atleti-Real lesz a négyben? Vajon összesorsolják majd a Monaco-Juve + Atma-Realt, csak azért, hogy egyik se lehessen döntő? 🙂

    • Endy919

      Én Real-Monaco , Juve-Atleti párosokat jósolok , és Juve -Monaco döntőt , amit a Monaco nyer.

      • A Real győzelmét leszámítva bármelyik végső győztes nagyot szólna, de kétségkívül a legnagyobbat az, ha Flopcao a Moncaoval BL-t nyerne 🙂 eddig én az atletit mondtam volna, de az a Juve, amelyiknek a bárka képtelen gólt lőni 2 meccsen, az egyrészt megérdemli, másrészt eséllyel indul. Szerintem ők húzzák be végül, ezt továbbra is tartom.

        • Az Atleti azért enyhén mentally strong lenne, 3 év alatt 3 döntő.

        • kormolar

          nekem azért a Monaco még nem annyira meggyőző…igazán nagy csapattal eddig még nem játszott…jó csapat tehetséges játékosokkal de Spurs/City/Dourtmund volt eddig a legerősebb akikkel játszottak…és azért ezek a csapatok a mostani legjobbaktól azért messzebb vannak….(kupába 4-1-re simán kikapott a PSG-től…)jövőre meg szinte biztosra veszem h pár játékos távozik…

    • WudigessBoi

      Csak a Real essen ki!

      • Diego Costa

        Hihetetlen,hogy mennyi mákjuk van és most nem a bírói segítségekről beszélek. Zizou képességeiről sem vagyok meggyőződve.

  • kormolar

    szélső gondokra Dembelét el tudnám képzelni…bár vele kapcsolatban kicsit szeptikus vagyok, hogy fizikálisan mennyire kész a Pl-re…Sanchez sztem elképzelhetetlen h nálunk kössön ki+ nagyon drága lenne…

    • balazsh

      1 év lesz hátra a szerződéséből, plusz ha menni is akar, muszáj lesz elengedniük. nem hinném, hogy egy ilyen helyzetben jóval drágább lenne, mint Dembelé, viszont mindkettőjükért mélyen zsebbe kell majd nyúlni

      • kormolar

        városi riválisok vagyunk akárhogyis nézzük…hamarabb megy a PSG-be mint ide…

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Ha lesz olyan csapat aki hajlandó kifizetni az árát és a játékossal is megegyezik odafog menni. Ha Alexis azt mondja hogy Londonba akar maradni és nem ingyen akarják elengedni, akkor pont semmit sem fog számítani a rivalizálás.

        • Erkolcsi gyozelem a mienk (mondjuk melyik gyozelem nem a mienk 4rsenallal szemben), mi odaadtuk Cech-t 🙂

          • Diego Costa

            Akartam korábban is írni, de akkor most itt megteszem. (Aztán majd maximum később megint. 😀 ). Mondtam, hogy nem kell annyira aggódni a Cech-4rseanL házasság miatt. Ha nem adtuk volna el nekik anno, akkor ingyen ment volna a “riválishoz” az azt követő évben. Eddig egy 2. hely a mérleg, idén ez még rosszabb lesz. Mindenki jól járt. A klub teljesítette (jogosan) egy legenda kívánságát, mi pedig nem szenvedtünk semmilyen hátrányt emiatt.

        • És? Sanchez nem valami ikon vagy local hero, hogy ilyen étoszi szálak kössék az Arsenalhoz. Előtte egy valag játékos megtette már ugyanezt. Ha megnézzünk az elmúlt évek bajnokait, minden volt legalább egy olyan plaja, aki az Arsenalban lett neves játékos (jó, Leszter kivétel, értük még senki nem hagyta el az Ágyúsokat).

        • Diego Costa

          Meg tudja zsarolni a klubot. Megmondja, hogy vagy most eladják nekünk, vagy marad és jövőre ingyen jön.

    • Diego Costa

      Én is felvetettem korábban, de nem találtam megértő fülekre, mondván, hogy fiatal… Nagyon jó játékos, szerintem nem vallana szégyent. Fizikálisan nem a legerősebb, de ő nem ebben erős. Olyan gyors, hogy nem érik utol, szóval fölösleges fizikumról beszélni. Ha pedig felöklelik, hogy nem menjen el, az szabadrúgás.

      • kormolar

        sztem Cuadrado ezért nem vált be… mármint mert fizikálisan gyenge a Pl-hez…

  • Bukkakebáró Idemitirjak

    Szerintem Abra vegye meg a Monacot és füzzeössze a Chelseavel adózás nélkül a PLben.

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Kappa

  • gorkaf78

    Azért ez nem semmi: a Monaco 141(!) rúgott gólnál tart eddig ebben a szezonban. Jó lenne, ha idén ők húznák be a BL-t, unom már a spanyol hegemóniát…

    • En is szimpatizalok veluk, de egy BL gyozelem annyira felsrofolna a jatekosok arat, hogy nem nagyon rugnank labdaba, ha esetleg lennenek vasarlasi ambicioink.. De azert hajra Monaco 🙂

      • Diego Costa

        Azok már így is az egekben vannak. Ha jól emlékszem 60 milliót szeretne Monaco Mendy-ért. :DDDDD Szerintem ennyire még ők sem pofátlanok, újságírói kreativitásra tippelek.

    • Diego Costa

      Valóban nagyon szimpatikus csapat, öröm nézni a játékukat. Örülök, hogy ők mentek tovább, így legalább még kétszer látjuk őket. Én annak szurkolok, hogy a Real-on kívül más nyerjen. Nem akarom, hogy legyen duplázás, főleg, hogy ne a Real-é legyen Zizou-al…Szóval hajrá Monaco, Atleti, Juve. (ebben a sorrendben.)

      • Lavid Duiz

        Én is pont így vagyok ezzel!

  • adam10
    • WehaveNoHistory

      Nem rossz. Nem hittem, hogy Kante-n kívül más beférhetne.

      • Endy919

        ? Ezt mire alapoztad?

        • WehaveNoHistory

          Nem tudok belekötni abba, amit látok a képen. A számok makacs dolgok.

      • adam10

        Én De Gea-n csodálkozok, az elmút években valóban sok múlott rajta, pontokat hozott a MU-nak, idén viszont nem érzem ennyire meghatározónak.

        • WehaveNoHistory

          Adom amit írsz. (Nekem egy kicsit még korai egy ilyen összeállítás.)

        • Diego Costa

          Akkor is csak őt találták el labdával és nem pedig ő védett. Akárhányszor mutatták a “bravúrjait” egy lépést se kellett tennie…

        • kasata91

          Valaki kellett onnan is, ha már ennyi zsetont elköltöttek a nyáron…

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Sancheznek mondjuk simán helye lenne Mané helyén, meg Cahillt Azpira cserélném.

    • Diego Costa

      És hol van Azpi? Vagy TBO.

      Cahill mit keres ott?? :DDDD

      VICC.

  • Endy919

    Hogy tudtunk mi ilyen simán kikapni ettől a ritka szar Utd-től???

    • Lavid Duiz

      Úgy, hogy mi rosszabbul játszottunk mint az Anderlecht. 🙂 Bár, az is igaz, hogy a MU ordító helyzeteket hagy ki. 🙂

    • gorkaf78

      Szerintem úgy, hogy ellenünk csak rombolt José, ma amikor meg focizni akartak, akkor kiderült, hogy csak ennyit tudnak. 😀

      • Endy919

        Az első félidőben azért levoltunk focizva.

        De ma a Lingard-Fella csere az klasszis húzás volt ! :DDDDDDDD

  • Endy919

    Ibra karrierenek kb vége. Térde megadta magát.

    • szeszfabresz

      Zouma feeling

  • Diego Costa
    • kasata91

      Masnit a hajába

    • myheartisblue

      Goood, goood.ez kb azt eredmenyezi, hogy a Lukaku kozel 100 millios arabol 60allva lesz es mivel 30 millioert eladtuk most csak 10 milliot buktunk rajta. Emenaloekon nem kis felelosseg van.

  • szeszfabresz

    Azert ez a Rashford rabona- Pogba olló nem volt egy csúnya kombó.

  • WudigessBoi

    Remélem azért a BL-indulást nem harcolja ki a MU. Az EL az ő szintjük, itt egész jó meccseket képesek játszani.

    • Endy919

      A Schalke,Celta,Lyon trió közül bárki elkapja őket 🙂

      • terryaborsa

        Nem az ajax ment tovabb?

        • gorkaf78

          De, Endy le van maradva. 😀

        • Endy919

          basszus , ezek rúgtak a végén 2 gólt ?:D

          • gorkaf78

            Jóreggelt. 😀

            • Endy919

              Jólvan na 😀 az Anderlechtért izgultam , aztán a Lyon tizi párbajy néztem.

    • Én meg remélem, hogy a Spurs :DDD

    • Diego Costa

      Pedig ki fogják. 🙁 Pedig én is elnézném őket BL nélkül. Már csak azért is, hogy majd megkérdezzék Mou-t, hogy kettős terhelés nélkül miért nincs top 4 again. :DDD (Mert ugye idén ezért sír állandóan.) Örülnék ha visszanyalna a fagyi. Bármennyire is szeretném, szerintem sajnos nem fog összejönni, de ne legyen igazam.

  • gorkaf78

    Haha, José tolt egy csíkot a meccs alatt. :DDD

  • lamps8

    Alonsoról tudunk valamit?

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Spuds ellen már játszhat, elméletileg nem is sérülése volt, hanem megbetegedett a hétvégén.

    • kormolar

      szemét k*csög az ilyen ember… remélem életfogytiglanit kap…

    • Endy919

      hmmmmm. Okos húzás 😀
      (azt ne várd , hogy bocsánatot kérjek a pizsamásoktól)

      • Nem várom természetesen, hiszen nem jogtalanul gondoltak rájuk sokan, mint ahogy te is. Csak, ha emlékszel, pont ezt mondtam, hogy nem tudhatod, ki volt. És hát…. (mondanám, hogy nekem lett igazam, megint, de az olyan snassz 😛 🙂 )

        • Endy919

          Vak tyúk is talál szemet 😀

        • balazsh

          Meg azert megiscsak izlestelen azzal hencegni, hogy nem vallasi meggyozodesbol, illetve megvaltas celjabol, hanem puszta nyereszkedes miatt akartak felrobbantani oket. Szerintem ez osszemerhetetlenul undoritobb es elitelendobb mint barmi mas.

        • Lavid Duiz

          Kicsi esélye volt, hogy igazad legyen, de neked is lehet szerencséd. 🙂

  • kormolar

    madridi elődöntő…

    • (nyertem) 😀

      • kormolar

        így a Juve-Real döntő elég esélyes…én titkon bíztam egy Juve-Realban…

    • adam10

      Csak összejött. Én azt mondom, hogy Real-Juve döntő, olasz győzelemmel.

      • Lavid Duiz

        Először én is erre tippeltem, de most mégis azt gondolom, hogy Atleti – Juve döntő lesz. Hosszabbítás végén 0-0 (jajj, nekünk semleges nézőknek!), de tizenegyesekkel a Juve fog nyerni.

    • WehaveNoHistory

      milyen meglepő 😀

    • Endy919

      Real-Monaco döntőőő 🙂

  • balazsh

    Ajax – Lyon
    Celta – United

    • Endy919

      Viszlát Utd:)

      • balazsh

        bárcsak

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Egyébként az Ajax tehetségekről meglepően kevés szó esik, pedig a Schalke ellen is 2 17 évessel kezdtek. A keretet amúgy is 17-24 év közötti fiatalok adják ki nagy részt.

  • myheartisblue

    http://www.chelsea-news.co/2017/04/chelsea-injury-news-spurs-clash/

    Gaz korhazban van allitolag vmilyen betegseg miatt, nem megerositett a hir egyelore.

    • balazsh

      bár alap esetben nem örülnék egy ilyen hírnek, mostanában nincs túl jó formában és Zoumára is ráfér egy kevés játékperc, ha komolyan gondoljuk a beépítését. persze csak, ha Alonso egészséges

      • Diego Costa

        Nekem is ugyanez volt a gondolatom. Alapvetően nem bánkódnék a hír hallatán, viszont elnézve a névsort az a nagyon szomorú helyzet állt elő, hogy ő a legjobb a sorban. Ez azért jól jelzi, hogy mekkora bajban vagyunk…

      • Lajos Berta

        Alonso helyén Zouma-t?:)
        Alonso helyén Ake-t kellene erőltetni, de nagyon!

        • balazsh

          MU ellen is ez volt. Azpi Alonso helyen, Zouma Azpien, igy ertettem.

          • Lajos Berta

            Gondoltam.
            Csak láttuk ez nem működött. Szeretem a kis spanyolt, de teljesen idegen neki az a poszt.

      • Sandic

        A komoly sérülés sajnos nagyon meglátszik a játékán, ha beáll, meg sem közelíti a tavalyi formáját. Talán még az FA kupában sem ment neki olyan jól alacsonyabb osztályú ellenfél ellen. Még fiatal, egyelőre nem temetem, de a következő szezonban sürgősen kellene keresni neki egy angol középcsapatot, szerintem neki lenne esélye állandó játéklehetőségre. Egy Van Dijk – Zouma csere például nem hangzana rosszul (természetesen Zouma csak kölcsönbe).

  • Diego Costa
    • Lavid Duiz

      Én eladnám! 🙂

      • Diego Costa

        A mostani(!!!) formáját tekintve én is főleg ennyiért.

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Ha sikerül 50 millióért már azzal is jól lehuzunk valakit, ez egy álom lenne! 😀

      • Sandic

        Ezt a kijelentést tényleg nem érdemelte ki Costa az összteljesítménye alapján, amit itt 3 év alatt lerakott!

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Most magamra haragítom a kommentelők 80%-át (igaz ez már előtte is megvolt):
          A 3 éves összteljesítményt tekintve örülhetnénk, hogy még 50 milliókról beszélhetünk, volt két jó félszezonja és közte egy olyan ahol 9 meccsen volt képes teljesíteni. Ehhez hozzájön az, hogy nála nincs átmenet, vagy nagyon jó, vagy brutális emberhátrány/játékgyilkos és emellett is ilyenkor még zavaróbb az, hogy mekkora egy buta és alattomos játékos, aki nem tudja emberi színvonal tartani néha a viselkedését.
          +1= ami sokaknál még fontosabb, ő nem ragaszkodik a Chelseahez, állandóan viszket a segge és menni akar amint valaki egy új lehetőséggel beszéli tele a fejét.

          • Endy919

            😀

          • Sandic

            Lőtt 49 gólt 3 szezon alatt, ez azért nem olyan rossz, ráadásul nem egyszer húzta ki a csapatot a szarból egy helyzetnek nem nevezhető lövésből szerzett góllal. Torrest anno kevesebbért is maradásra bírták jó páran.

            Costa baja sajnos az, hogy nem bírja végig a PL szezon terhelését. Egyrészt szezon elején sokat kiad magából (kb. emberfeletti teljesítményt nyújt, ez látszott a góllövő listán is), majd a szezon második felére egyszerűen kiég fizikálisan. Lehet látni, hogy még a szezon elején rendre ő nyeri a sprintversenyeket, most meg kb. a veterán védők is lefutják.
            Ez részben az ő hibája is lehet, nem osztja be rendesen az erőnlétét az egész szezonra levetítve, másfelől az edzők hibája is, mert mióta itt van, nincs egy normális alternatívája. Átlag 45 meccsből szerintem 37-40 meccsen le kell nyomnia a 90 percet egy szezonban.
            Fejben sincs mostanság rendben, de ez valószínűleg visszavezethető a fizikális kiégés mentális frusztrációjára. Egyébként az elmúlt fordulókat nézve a kiégés lassan a többi játékosra is kezd igaz lenni.

            Ami a lényeg, én megtartanám Costát, és keresnék mellé egy normális játszótársat, akivel lehet komolyabban rotálni. De ha mindenáron mennie kell valami miatt, az 50 milla egy nevetséges ár érte. Ezzel a pénzzel nem mi járnánk jól, hanem a vevő, főleg ha olyan bajnokságba kerülne, ami kevésbé megterhelő fizikálisan (spanyol, francia vagy akár kína). Ha Oscart 60-ért adtuk, Costa 80 alatt egyszerűen felejtős.

        • Diego Costa

          Jól mondta te is: “összteljesítménye alapján”.

          Eleinte azt hittem, hogy nekem válaszoltál, de aztán rájöttem, hogy nem. Ennek ellenére leírom a véleményemet, hátha egyezik Bukkakebáró-val.

          Costa-t személy szerint kedvelem és jó játékosnak tartom. Pont mikor felröppent a kínai hír, akkor úgy voltam vele, hogy nem tudjuk pótolni senkivel, a csapat alapjátékosa. A mostani formáját nézve, viszont nagyon elgondolkoznék az ajánlatot. Ő nem abba a kategóriába tartozik, mint Matic, vagy Willian, akit bármikor elküldenék, akár ingyen is, csak ne legyenek itt. Costa ha jó formában van, itt van fejben is, akkor láttunk mire képes. A valóság viszont teljesen más mostanában. Úgy tűnik, mintha sz*rna az egészbe, a játéka egészen botrányos és korábban is menni akart, akkor épp Madridba. H adott egy mostani Diego, akiért 100 millió ajánlanak, akkor azért arra inkább mondanák igent, mint nemet.

        • balazsh

          nekem az a megérzésem, hogy 60ért megy Costa és ugyanannyiért jön Lukaku. jó kis csere lenne, csak félek, hogy kb 40-100-ra tolódik el ez a reláció 🙂
          edit: ezt nem ide szántam, mindegy, már marad

      • Diego Costa

        50 milliót simán kapunk érte, még sokkal többet is. Oscar-ért kaptunk 60-at és Costa azért felkapottabb név, csatár emiatt nagyobb az értéke. Az Everton (Lukaku) és a Torino (Belotti) is 100 milliót kér a játékosáért. Azt gondolom, hogy ezeket ők sem gondolják komolyan, csak egy jó tárgyalási alapot szeretnének ezzel kiharcolni. Costa esetében viszont reális lehet az összeg, olyan értelemben, hogy a kínaiak képesek lennének kiadni ennyi pénzt. Ha szó szoros értelmébe elosztjuk kettővel a hírekben hallottakat, akkor sem járnák annyira rosszul. Egy 70-90 milliós összeget simán el tudok képzelni, egy 100+-os az elég ütős lenne. 😀

  • gorkaf78

    Off: itt van egy érdekes cikk a kínaiak térhódításáról az európai futballban. Nemrég került kínai többségi tulajdonba az AC Milan.

    http://www.nemzetisport.hu/olasz_labdarugas/a-kinai-kisgomboc-az-europai-futballt-is-felzabalja-2564363

  • Diego Costa

    Neki talán elhiszitek.

    https://uk.sports.yahoo.com/news/michael-ballack-exclusive-chelsea-will-need-spend-big-compete-champions-league-122046627.html

    “It’s surprising that Chelsea are dominating the Premier League this time,”

    ““they will need lots of players”

    • Sandic

      Szerintem azt senki sem állítja, hogy nem kell erősítés a nyáron. Csak a fél kezdőcsapat lecserélése és a keret mélyítése között van némi különbség.

      • Diego Costa

        1-2 játékos érkezése nem segít. Feltételezem Ballack se 1-2 játékosra gondolt “lot of players”-ről beszélt. Keretet akkor kell mélyíteni, amikor van egy erős kezdőd márpedig nekünk ott is vannak lyukak (Cahill, Matic). Kispadon ott van Willian és a fiatalok, akit Conte egyáltalán nem használ. Továbbra is tartom jelentős átalakulás kell a nyáron. Tudom, hogy ez nem fifa, és nem biztos, hogy ez meg fog történni ( bár lehetett olvasni ilyen híreket is), de ettől még ez így van. Sok jó játékosra van szükségünk, ha el akarjuk érni a céljainkat.

        • Lajos Berta

          Én személy szerint örülök, hogy a nyáron nem adtunk el mindenkit aki tavaly gyenge szezont futott. És így is túlteljesítjük a céljainkat!:)
          És nekünk igen is van egy erős kezdőnk! Csak ki kell egészíteni, nem csapatot építenünk.

        • Sandic

          Nem is azt mondom, hogy 1-2 játékos érkezzen. Csak múltkor azt írtad, hogy Cahill, Williant, Maticot, Costát és Begovicot azonnal elküldenéd a csapattól ( vagy lehet nem is te voltál? )

          Nem azt mondom, hogy hagyjuk meg mindőjüket a kezdőcsapatban, de elküldeni akkor sem kellene őket. Mert ha őket elküldjük, és csak helyettük veszünk játékosokat, ugyanott leszünk ahol a part szakad, megint rövid lesz a keret.

          Costát már kifejtettem lejjebb.

          Begovicról az a véleményem, hogy maradjon ha nem akar menni, nála jobb cserekapust nem fogunk találni.

          Matic/Fabregas közül valamelyikőjükre akkor is szükségünk lesz, ha igazolunk középpályást, Fabregas szerintem magától lépni fog a kevés lehetőség miatt.

          Willian is maradjon, még akkor is, ha jönne mondjuk Sánchez, még pedig azért, mert Hazardnak sincs alternatívája. Hazard és Sánchez lenne a két kezdő szélső, Pedro Hazard cseréje (úgy tudom eredetileg balszélső), Willian meg Sánchez alternatívája lenne.

          Cahiil esete még kérdéses. Attól is függ, mi Conte célja a következő szezonban. Ha pl. Christensent építené be a csapatba, akkor lehet nem is kellene középső védőt venni, mert Azpi-Luiz-Christensen hármassal lehetne felállni, Cahill és Aké pedig csere lenne, lehetne őket rotálni (plusz ha Christensen mégsem válna be, még vissza lehetne a helyére rakni a rutinos Cahillt).
          Ha viszont igazolnánk egy védőt pl. Van Dijk, akkor Cahill feleslegessé válna, mert Azpi-Luiz-Van Dijk lenne a kezdő, Aké és Christensen a csere. Zoumát minden esetben kölcsönadnám.

  • gorkaf78

    A holnapi meccs sajtótájékoztatója:

    Szerintem Conte idegesebb, mint máskor, az eddigi sajttájakon sokkal nyugodtabb szokott lenni. Persze megértem, élesedik a verseny.

    Annak aki nem szeretné végignézni, itt van pár részlet:

    – Courtois felépült, játszhat holnap, Cahill beteg volt a héten, valószínűtlen a játéka

    – Conte nagyon sajnálja Terry távozását, de megérti, hogy még játszani akar.

    – A Tottenham-et szerinte be kell fejezni ‘underdog’-nak, tartani, kiemelte, hogy tavaly is a bajnoki címért mentek.

    – Szerinte nincs összefüggés a PL győztesének kimenetele és a holnapi meccs eredménye között.

    – A Diego Costa-s pletykákra (kínai ajánlat) a szokásos módon reagált, a jelen a fontos, nem akar mással foglalkozni.

  • szeszfabresz

    Nincs mese, ma nyerni kell. Ha a Csirkék lendületét a véghajrára teljesen meg akarjuk törni, a lelkesedésüket porba zúzni, az önbecsülésüket eltiporni és az önbizalmukat a földbe döngölni, akkor egy percig esélyt sem szabad hagyni nekik a kibontakozásra. Amondó vagyok, ha ez a győzelem ma megvan, akkor a bajnoki cím is megvan. Egy duplával kezdeni Mr. Digónak az első évében nem lenne csúnya. Hajrá Chelsea, keep that fckin blue flag flying high! Terry-ért, értünk, magatokért, Londonért!

  • Blotunga

    Egy jó hír: Aké kezd ma este! 😀

    • Rammschein

      Conte tanult hibájából? 🙂

      • Lajos Berta

        Várjuk ki a végét! Nem biztos, hogy Alonso helyén számít rá!:D

        • 11Daves

          Szerintem biztos, hogy csak Cahillt helyettesíti hátul.

          • Lajos Berta

            Remélem nem. Oda ott van Zouma, Ake játszon csak egy sorral feljebb Alonso helyén.

            • gorkaf78

              Nekem úgy tűnik, hogy Zouma-nak nem jön be a 3 védős rendszer, elég idegenül mozgott a City ellen is, az 1. félidőben (le is cserélték a szünetben), ill. a United ellen is, legutóbb. Mi a gond Alonso-val? Az egyik legjobb formában levő játékos, fontos gólokat is rúg. Itt van Conte véleménye róla:

              http://www.goal.com/en-gb/news/683/main/2017/04/15/34642422/marcos-alonso-deserves-to-start-every-game-for-chelsea-says

              • Blotunga

                Azért azt nem értem, hogy miért hiszitek azt, hogy Zouma nem passzol a 3 védős rendszerbe. Zouma egyszerűen csak egy akkora kihagyás után tér vissza, hogy még nincs azon a szinten, amit itt sokan elvárnak tőle, vagyis a sérülése előtti szintet. Kellenek a meccsek a lábakba, vissza kell térjen teljesen az önbizalom és akkor talán jöhettek ezzel, ha még fennáll. Addig viszont ez is ugyanolyan faszság, mint a fél csapatotzavarjukelésmindenkitvegyünkmegakitíznéltöbbgóltrúgott!

                • gorkaf78

                  No, hát én örülök, hogy te ilyen okos vagy, és más véleménye számodra kapásból ‘faszság’. Ebben az esetben nincs is értelme ezt a beszélgetést folytatni.

                  • Blotunga

                    Nem muszáj folytatni, csak amikor már többször látom ezt így leírva, mint ahány meccset Zouma összesen játszott, akkor kezd elegem lenni belőle.

              • Sandic

                Védekezésben még szerintem mindig nem az igazi, de az igaz, hogy többször verik meg Mosest, mint őt.

              • Lajos Berta

                Okés, ezt benéztem!:)
                Azt hittem Alonso sem játszhat…

  • 11Daves

    Britannián az a rémhír terjeng, hogy a Sport TV negyedóra csúszással fogja adni a meccset.

    • Szerintem ez csak elírás, ennyire tiszteletlen szemétládák nem lehetnek az angol foci szeretőivel szemben. Még amikor felvételes bikaviadal miatt rakták át a CS-meccsünket az AMC-re, az egy dolog volt, de ez még azt is bőven überelné.
      Van, aki egyáltalán a tv-ben nézi a sportverdát, és csak azért ér haza 18.15-re, hogy láthassa?

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        “Szerintem ez csak elírás, ennyire tiszteletlen szemétládák nem lehetnek az angol foci szeretőivel szemben.”
        Az elmúlt évek alapján pedig azok.

    • Rammschein

      ööö… nekem így is úgy is stream van… xD ettől függetlenül elég szemét dolog lenne.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Meg nálad alapból is 15 perc a csúszás 😀

        • Rammschein

          hehe… hát ha linket vadászok, lehet… :”D koliba még az is kihívás… a hálózat az acestreamet kapásból blokkolja…
          otthon ez kispiskóta hadművelet lenne… (Spíler ott sincs, nem is lesz… Sport TV mondjuk pont lenne, de hát… ez van)

          Ilyenkor bánom egyébként, hogy a PL-t nem adja inkább egy másik kormányközeli csatorna… lásd M4… (tudom ez sem ér sokat, de most kvázi mind1, hogy a pocok vagy állambá finanszírozza) mert a médiaklikken olyan egyszerűen tudnám nézni, mint az F1-et… 🙂

          • balazsh

            ismerős szitu, nekem tavaly volt dettó ez. általában kocsma lett a megoldás

    • kasata91

      Ennyire hülyék nem lehetnek

    • Diego Costa

      AceStream 😉

      • Rammschein

        az nekem csak szép álom. :'( 😀

        • Diego Costa

          Miért?

          • Rammschein

            lentebb is írtam már… a koli hálózata valahogy blokkolja az acestreamet… a normál linket többsége működik, de a HD acestream csak otthonról. :DD

  • Diegoal

    Kivancsi vagyon ki lesz a csk, igy hogy nincs Gary. En DLre raknam a szalagot

    • Blotunga

      Én nem. Akkor már inkább Azpi! Vagy esetleg Kürtő…

      • Diegoal

        Sztem Azpi nem egy vezeregyeniseg, kapusnak adni meg nem szerencses

        • Blotunga

          Szerintem meg Azpi lett 😀

        • “kapusnak adni meg nem szerencses”
          Mert?

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Fabregas?

    • Diego Costa

      Én is kíváncsi vagyok, de nem csak a mai napon. Annyira örülnék ha Cahill kiszorulna a kezdőből jövőre. Hazard-on is szívesen elnézném a karszalagot.

  • 11Daves

    Rumour has it that Chelsea are resting Hazard and Costa. 😳— Gary Lineker (@GaryLineker) 2017. április 22.

    //platform.twitter.com/widgets.js

    • Rammschein

      wut? még Costát lehet megértem, de Hazard?

      • 11Daves

        Sztem három lehetőség van:
        – Lineker f*szságot hallott
        – megint valami utolsó perces sérülés
        – Conte tojik a kupára

        • Rammschein

          Conte csak ne tojjon a kupára… azért ez csak egy elődöntő már omg… ezek az utolsó perces sérülések kezdenek elharapódzni, szal remélem az 1. 🙂

        • Sandic

          Lehet hajlok az utolsóra. Inkább elengedi a kupát, de pihenjenek a túlhajszoltak a hajrára.

          • Rammschein

            Ejha… lehet rotálni kellett volna, nem? :”D -.-” Mit gondolt 13 ember végigvisz neki egy szezont pikk-pakk?

            • Sandic

              Ha nem is rotálni, de nem a 90. percben kezdeni cserélgetni. Lehet olaszban jobban bírták a játékosok a tempót, ott elég volt 13-14 játékos egy bajnoki címhez.

              • Rammschein

                Ráadásul annyira nem cserélgetett, hogy PL.! Costa is vagy kiégett, vagy csak menstruál már vagy a franc se tudja mi baja van…

          • Diego Costa

            A hülyeség ragadós…

            • Sandic

              Nem hinném, hogy demoralizálná a játékosokat, ha kiesnének a kupából, legalább is azokat nem, akik nem is játszanak a meccsen.
              Ne feledjük, lesz még olyan, amikor heti 2 meccsünk lesz.

        • Diego Costa

          Utolsó mondatot komolyan gondoltad? Hogy lehet ekkora marhaságot írni, már bocsánat. Tojni a kupára az elődöntőben? Ne már…

          • 11Daves

            Nekem is annak hangzik, de hogy máshogy magyarázod, hogy a legjobb játékosunkat, (feltéve hogy egészséges), inkább pihentetjük?

            • Diego Costa

              Hazard-ot nem érteném, de Costa valamilyen szinten érthető lenne. Elvileg betegen játszotta mu ellen és nem is megy neki jól, de utóbbi Conte-t nem zavarta eddig. Remélem valamit benézett Lineker. Kicsit furcsállom, hogy ilyen korán jönnének a hírek. Máskor korábban se vannak, nemhogy ennyivel a meccs előtt.

              • Rammschein

                Costa agyának is lehet jót tenne már, ha nem azt látná, hogy Conte még úgy is játszatja, hogy ő rosszul tolja.= nincs teljesítmény kényszere kvázi… :/

              • Sandic

                Egyébként attól, hogy Hazard és Costa mondjuk nem játszik, az nem jelenti azt, hogy Conte tojik a kupára, csak nem ez az elsődleges célpont, attól még a játékosokat úgy küldi fel, hogy nyerni kell, akárkik is játszanak…

                • Rammschein

                  Hát lehet úgy küldi fel, de nem ér az semmit, ha a játékosok nem úgy állnak hozzá… akkor megette a fene.

                • Diego Costa

                  Akárkik is játszanak, jah… Michy-kém menjél fel és játsszál 1 év után…. Önbizalom hiányosan.

                  • Rammschein

                    …persze, ha szarul megy neki… kit fog mindenki hibáztatni??? Misit…

                    de ki tehet róla? Leginkább Conte…

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Hazard térdén nem kis kötés volt egy hétközi interjuhon, akkor is már ment az ijeszgetés, de remélem ő a pályán lesz. Costának meg nem is ártana egy kis pihi, mondjuk egy hónapos.

    • Diego Costa

      Megelőztél. Most akartam beírni? Ez WTF kategória lenne. Costa-t még talán megérteném, de Hazard-ot? Erre kíváncsi leszek.

      Michy mellőzését alapul véve elég érdekes felállás lenne Costa és Hazard hiányában. Costa helyére Hazard szokott felmenni F9-be, de ha ő se lenne, akkor hogy fog kinézni a trió? Willian, Pedro és kicsoda??

      • 11Daves

        RLC? 😀

      • Rammschein

        ez így elég nagy szívás, ha csak jól meg nem lepjük vele a spúrokat… :”D

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Alapból is 3-5-2ben reménykedek, ha igazak a hírek akkor még nagyobb rá az esély.

    • Sandic

      Ne feledjétek, kedden a Soton ellen lépünk pályára, ha ma hosszabbítás lesz, esetleg még büntetőpárbaj is, és a teljes kezdővel állunk fel, akkor kedden nagy sz.rban lehetünk.

      • Diego Costa

        Kit érdekel a kedd?? Szombat van, kupa elődöntő a WEMBLEY-ben. Hagyjuk már ezt a pihentetést, BL hiányában elég furán hangzik a pihentetést. Eddig kellett volna kicsit rotálni. Elég hülye húzás lenne Conte-tól, nagyon nem érteném. Pihentetni akar és ezért berak egy 1 éve mellőzött játékost? Jó lesz…

        Ha van meccs, amit be tudnánk húzni gyengébb kerettel, az pont a keddi lenne. Otthon a Soton ellen.

        • Rammschein

          …kár, hogy csak 1x lehet lájkolni…

        • Sandic

          örülök neki, hogy Conténak több esze volt nálad. Kit érdekel a kedd? Olyan mint ha azt kérdeznéd, kit érdekel a bajnoki cím…
          úgy csinálsz, mint ha mostanában nem buktunk volna fontos pontokat Soton szerű csapatok ellen még FULL kezdővel is.

          • Diego Costa

            Jó, akkor pihentess az elődöntőben a városi rivális ellen… Mert a Soton elleni meccs, ráadásul otthon biztos nehezebb lesz, mint a szombati volt…

            • Sandic

              Senki sem mondta, hogy a Soton elleni meccs nehezebb. De a bajnokság a legfontosabb, az FA kupa csak ráadás. Egy hét alatt 3 meccset játszanak (szombat Spurs, ahol benne van a hosszabbítás lehetősége, kedd Soton, vasárnap Everton). Ha mind a 3 meccsre ugyanazt a kezdőt küldöd fel, akkor 3-ból max az egyik meccset fogjuk megnyerni, mert rohadt fáradtak lesznek a játékosok, kb. azt fogod látni, mint a MU ellen. Ha a Soton ellen állítasz ki egy visszafogottabb keretet, kedd este után könnyen 1 pontra olvadhat az előnyünk. És a Spurs már verte meg a rendes kezdőnket elég simán januárban. A logikus az volt, hogy a Spurs ellen nem a fullos kezdővel megyünk fel, és ha kiesünk az FA kupából így jártunk, de a két bajnoki meccsünket így több esélyünk van behúzni. Conte ezt nagyjából vállalta is.

              • Diego Costa

                Mu ellen azért láttam azt, amit, mert nem volt akarás, illetve a fél csapat beteg volt, TBO sérült. Erre még rájött, hogy Alonso, a rendszer egyik legfontosabb alappillére kidőlt és ezzel a sorsunk kb a meccs előtt megpecsételődött. Ez viszont nem mentség a lélektelen játékra.

                Egész szezonban ezt a kezdőt küldte pályára és nem sokat cserélt. Eddig kellett volna picit rotálni és akkor jobb lett volna a helyzet. Szerencsére jól jöttünk ki a dologból, de azért továbbra is az véleményem, hogy hülyén néz ki, nem szabad egy elődöntőben pihentetni. A játékosok, stábtagok azért kapják a pénzüket, hogy készen álljanak. A bajnokság ezen szakaszában hullafáradtan is fel kell szántani a pályát. Kérdezem én, hogy az az 1 óra, amit most pihentek a szombati meccsen, az megváltoztat mindent? Nem gondolnám. Costa esetében még jól is jött a padozás, mert talán észhez tér tőle és maga a csere ténye sem lett volna meglepő, ha Michy használja az év során. Furán néz ki egy egész évben megalázott, semmibe vett játékossal neki menni a kupaelődöntőnek, több, mint furcsa. Máskor mikor Costa nem volt, akkor sem őt rakta be és most is csak azért, mert nem tudod, hogy sakkozni Hazard pihentetése miatt.

                Az Everton meccs valóban fontos, a Soton ellenit lehetett volna beáldoznia, ha már valamelyiket kellett volna. Esetleges kedvező állásnál le lehetett volna őket kapni, de ezt már Costa esetében említettem korábban is.

                • Sandic

                  Részben igazad van abban, hogy korábban kellett volna kezdeni a rotálást, de ha őszinték akarunk lenni, nem sok olyan játékos van, akit be lehet rakni. Costát egyszerűen nem lehetett kivenni a csapatból, amíg ontotta a gólokat, mire visszaesett, Michy is elszállt. Zouma eléggé sokára épült fel (és még mindig nem az igazi), Terry meg hát látványosan visszaesett. Mivel Williant nem preferálod, Hazardnak nincs alternatívája. Jelenleg Alonso és Moses is pótolhatatlan. Aké kaphatott volna több lehetőséget, miután visszajött a kölcsönből. A középpályát tudta néha rotálni Fabregassal, RLC-t megint nem sok értelme lett volna kezdőbe rakni, az alapján amit művel a kupákban, Chalo még kaphatott volna lehetőséget.

                  És én hiszem, hogy a Spurs ellen az hozta a pluszt, hogy Hazard frissen állt be. Ha kezdőként lépett volna pályára, nem biztos, hogy ennyire villogott volna, csak fáradtak már a Spurs játékosai is annyit, hogy egy friss Hazard jelentette a különbséget. De ez az, amit már csak utólag tudtunk meg.

                  • Diego Costa

                    Én a rotálást nem is állandóra értettem, hanem meccsek közben. Sok olyan eset volt, amikor gólokkal mentünk le lehetett volna hozni Costát és még sem tettük meg. Párszor lekapták volna 10-15 percre, akkor ő is tudott volna kicsit pihenni ( bár heti 1 meccs, azért nem annyira megterhelő) és Michy-t is fel lehetett volna építeni.

  • Diego Costa

    Ez a bajom Lukaku-val. Így el tud tűnni egy WHU (!!) ellen.

    https://twitter.com/Squawka/status/855796853346009094

    • Rammschein

      lol?

  • Diego Costa

    CFC XI: Courtois; Azpilicueta (c), David Luiz, Ake; Moses, Kante, Matic, Alonso; Willian, Batshuayi, Pedro.

    És tényleg… Pfff Conte teljesen megőrült.

    • kasata91

      Taps Tonnyó

    • Rammschein

      holy FUCK….

    • terryaborsa

      Aprilis elsejei kezdo

    • kasata91

      KeptönAzpi !

    • ktomi93

      Te jó ég mi ez 😀
      Ake 0 perccel, Matic ismét, Willian kezdő, Bats 0-10 perccel.
      Hát ez minden csak jó nem.

      • Diego Costa

        I’ll be a long day…

        • kasata91

          Vagy kurvarövid mert ha félidőig nem lövünk kapura de kapunk 3at én biztos a szünetben szétcsapom magam….

          • ktomi93

            valahogy így, vagy a képernyőt, de valamit tuti 😀

            • kasata91

              Mi van veletek srácok?
              Mindenki a technikát bántaná? 😀
              Én nagyobb kütyü-párti vagyok annál 😀 (meg sokat is dolgoztam értük)

              • Rammschein

                …valamit muszáj lesz….

          • Rammschein

            …meg még a laptopot is…legalább is én biztos…

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Hazard nélkül egy Fabregasra elég szükség lenne, de bízunk Contéban, hogy okkal kezdünk így.

  • balazsh

    Sracok nen tudja valaki ki ez a Bastuaji vagy ki a kezdoben? Valami ifi?

    • Diego Costa

      Állítólag 30 millióért vettük. Valami csatár.

      • Rammschein

        kek.

  • Diego Costa

    Ha ma egyet kívánhatnék, azt szeretném, hogy Michy győztes góllal nyerjünk (és a szurkolók meg éltetnék). Megérdemelné.

    • Rammschein

      az biztos…

  • Rammschein

    remélem ez a kezdő 11 a spurst is így meglepi, mint minket halandó szurkolókat 😀

    • Diego Costa

      Minden a feje tetejére állt… A kezdő, most ez a kép.

      • Jah:/ rohadt mobil 😀 hajra sracok itt midnenki pozitiv, megnyerjuk!

        • Diego Costa

          Úgy legyen!

    • Rammschein

      … a másvilági kezdő 11 miatt posztolsz te is különböző szögekből? xD 😛

      • Telorol nem engedi forgatni, sry:)

        • Rammschein

          oké, sejtem… 😀 de így poén volt. 🙂

          aztán jó szórakozást élőben!!! reméljük nem rontja el senki 🙂

  • Diego Costa
    • Rammschein

      lehet tényleg direkt csinálná??? Akkor valaki világosítsa fel, bitte, hogy Angliában a FA kupa is fontos… :))

      • Rammschein

        ja… és ráadásul a cikkben ezt a BL-re is értik… ami Abránál elvárás … szal…

      • Diego Costa

        Nem hiszem, ez csak egy érdekesség.

    • Diego Costa

      2013, lost SF to Lazio after resting Pirlo, Pogba and Marchisio for 2nd leg.
      2014, lost QF to Roma resting Buffon, Pogba, Tevez, Llorente.

  • Rofl, most látom, hogy Batsu is kezd. Nem mondom, hogy rossz ötlet lenne ez, ha legalább kapott volna 1 meccset az elmúlt 3 hónapban.

  • Rammschein

    omg milyen HD streamet találtam… csak remélem nem szedik le twitchről! 😀
    http://www.247hd.info/hd1.php

    • kasata91

      Ne osszd meg velünk, hulyeseg, úgyse akarja senki nézni a meccset… 😀

      • Rammschein

        hát nézzetek is inkább a magyar hiperszuperjó kommentátorral! 😀

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Ezer köszönet, bekészítve hátha teli van bunkóval a sport tv

      • Rammschein

        …csak tényleg le ne kapcsolják… 6ezer-nél többen nézik. 😀 a twitch-en meg tudtommal ilyet nem szabad mutatni… 😀 nálam is van tartalék azért. 😀

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Többször néztem már Twitches lejátszóval, nem szokták lelőni, csak nehéz találni, pedig az egyik legjobb jelenleg.

          • Rammschein

            akkor reméljük marad… ez tényleg kb. überel mindent szerintem, amit találtam. 😀

            • Rammschein

              meh… 17ezernél csak leoffolták a kva életbe…

  • trueblue05

    Bats nem nagyon lehet rosszabb, mint Diego az előző meccsein. Ha mégis akkor le lehet cserélni, vagy játszhatnak ketten. Hazard tuti 100%-os? Nem volt vmi sérülése? Nem hiszem, hogy pihenteti. Én örülök hogy belenyúlt, mert nagyon laposak voltunk az előző fordulókban. Remélem jól fog elsülni.

    • Rammschein

      lentebb mutatták a többiek, hogy van egy bazi kötés Hazard térdénél…sztem ő amiatt, de Costát nem tudom miért nem tette be…talán jobb lesz így.

      • trueblue05

        na ja, pont erre gondoltam

      • ktomi93

        nekem igazából Matic-Ake kombó az ami a legfurább, így hogy Hazard sérülés miatt nem kezd
        Costa szerintem jobb hogy padozik

        • Rammschein

          hát ja az is elég fura… de muszáj volt a MU-s meccs miatt kitalálnia vmit… mert úgy nem álhatott fel még1x sztem… akkor egyből kikapnánk kb.

  • Rammschein

    Érdekes… Lamps van a stúdióban…

    • kasata91

      A sport2n ??? :’D

      • Rammschein

        BBC-n :”D Sport2-nek ilyenre futná, lehidalnék…
        de pl a BBC-n Gullit is megszólalt… akivel 97-ben ezt a kupát be is húztuk…ezt nem is tudtam 🙂

        • Rammschein

          most épp azt mutatják a Spurs hányszor tolt failt a Fa kupába az elmúlt évtizedekben. xD

        • gorkaf78

          Én láttam azt a meccset, RDM is játszott pl.

  • Rammschein

    Pöccsettino nyilatkozik… az angolja azért jobb érthetően, mint Conténak. .D ahhoz képest, hogy évek óta angol földön van, mégsem olyan jó. 😀

  • Diego Costa

    Ma Jason Bourne vezet minket. Minden rendben lesz! 😉

    • Rammschein

      ?? hogy mi? 😀 nem RATkinson? 😀

      • kasata91

        Az új marvel hősre célzott, aki Bourne hasonmás.
        Captain Azpi

        • Rammschein

          ja… sry félreértettem… 😀 Azpi tényleg hasonlít viszont Matt Démonra. 😀

  • Úgy néz ki, a Sport tv még sem tervezi eltolni a meccset negyedórával a nagy sikerű sportverda miatt.

  • Diego Costa

    Ha Willian beadja, ott a Michy gól…

  • Rammschein

    omg… csak be kellett volna adni Willian… :/

  • balazsh

    Bácuáj. kezdődik 🙂

    • Rammschein

      és ezért nem kellett eddig játszatni, huh? 😀

      • Diego Costa

        “He’s not ready”…

      • balazsh

        most speciel a magyar kommentátor kiejtésére írtam ezt 😀

        • Rammschein

          …ma nem megy a szövegkörnyezet felismerése. :DDD

  • kasata91

    Aké mintaszerű, Batsu sarok …így kell ezt

  • kasata91

    BAZMEEEEEG

  • kasata91

    Mi az hogy mivaaaaan????

  • #hasztalan

  • balazsh

    Ígykellezt 🙂

  • Rammschein

    góóóól b++++++++++++++

  • Diego Costa

    WILLIANNNNNNNNNNNNNNNNNN

    • Megnyugodtam, a következő rossz 15 percéig nem kell eladni.

  • Rammschein

    úgy látszik… a mellőzött playák kellenek, a sok kiégett helyett…shame… 😀

  • kasata91

    Neki se futott. Zsebre tett kézzel eltette Jorisznak.

  • McDennis

    Nemtom sokan miért voltak megdöbbenve a kezdőn. Hazard oké.. ő hiány. De Costa?:D

    • Costa hiánya fele annyira sem meglepő, mint Batsu kezdése.

      • kasata91

        Batsut csak azért kellett betenni hogy valami szokatlan is legyen a karácsonyfa csúcsán.
        Mert ha 10 emberrel, Costa nélkül állunk fel az lehet fel sem tűnt volna senkinek.

        • Rammschein

          szomorú. 😀

        • Szerintem Batsu csak azért kellett, hogy Hazard pihenjen. Egyébként 100%, hogy Pedro lett volna az ék

  • Diego Costa

    Eljátszottam a gondolattal, hogy belövi, de nem gondoltam, hogy úgy is lesz. 😀

  • Diego Costa

    Hopp, egy kis biztatás Antonio-nak a levegőből. Nice!

    • kasata91

      Michynek kellett volna hátha nem töketlenkedik

      • McDennis

        Eddig a Costa szintet hozza 😀

  • Rammschein

    omg… azt hogy lehetett így elcseszni? :((( Batsu… majdnem üres kapura…

    • Diego Costa

      Kár, hogy nem egyből lőtte. Eszméletlenül drukkolok neki.

      • Rammschein

        …. önbizalomhiány… meccshiány…Costát már elküldtem volna a francba. 🙂

      • kasata91

        Egyszer nem készítgetné hanem mezei parasztgyerek módjára beverné mint ló a lónak …

        • Diego Costa

          1 éve nem játszott, mit vársz tőle? Egyébként be fog találni.

  • Batsu eddig tiszta Demba Ba bszameg.

    • Rammschein

      ja, csak Demba Ba elég sokat kezdett…Batsu meg nem…

      • Ez nagyon szuper.

        • Rammschein

          ??? Még is mit vársz? Játék nélkül is hasonlóan “szuperül” tolja legalább annyira, mint Costa manapság… ettől már csak jobb lehet… max. marad az a sok elcseszett ziccer, amit Costa is leprodukál…

          • De megint mindent összemosol. Senki nem mondta, hogy eredendően ilyen szar, de ma eddig egy átvételig nem jutott.

            • Rammschein

              ma még senki nem mondta… de korábban sztem volt már ilyen…ha nem is tőled. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy a jelenlegi Costa jobb lenne, max becseréli a mester, hátha…

    • kasata91

      Majd ha olyan gólt lő, hogy a 4 végtagja a 4 égtáj felé megy…

  • kasata91

    Aké eszméletlen magabiztos. Tetszik. Jővöre helyet kell neki csinálni.

    • Diego Costa

      Aké>Cahill

  • balazsh

    elmondhatatlanul üdítő érzés végre ziccereket is látni a united meccs után

    • Diego Costa

      Meg az akaratot, elszántságot. Nekem az hiányzott.

      • balazsh

        azzal még kivárnék 😀 főleg ezután

  • Es ugyanugy szopatnak le, mint az elozo 2 goljuknal

  • Diego Costa

    :@

  • ktomi93

    ez mi a pénisz volt?

  • Azért Aké ebben könyékig benne volt.

  • Rammschein

    na mivan? nyugodtan spoilerezzetek…

    • Rammschein

      1-1, mi???

      • Rammschein

        most kaptam… m0therfuckers…

    • ktomi93

      nem twitchen nézed? ott már rég volt az eset 😀

      • Rammschein

        már lelőtték a twitchemet… neked megvan még? :DDD belinkeled?

        • ktomi93

          😀 mennyit fizetsz? 😀
          https://www.twitch.tv/walkemk3

          • Rammschein

            jelenleg csak a dühömet tudom felajánlani, gondolom az nem kell xD

            • ktomi93

              azt megtarthatod 😀

            • Diego Costa

              Acestream?

  • McDennis

    Aké elég könnyelműen fogta Kane-t… Nekünk is ilyen csatárra lenne szükségünk…

  • Endy919

    Gyors beszámolót valaki pls.

    • Rammschein

      most szoptunk be 1 gólt…

      • Rammschein

        de még h :@@@@@@

    • balazsh

      be vagyunk szorulva a gól óta

    • McDennis

      Szöglet utáni beadás. Aké 1 méterről fogta Kane-t, aki köszönte szépen és befejelte

  • kasata91

    Hogy ez a kalácsképű Kane hogy irritál …

  • Ugyanazt a hibat kovetjuk el, hagyjuk h adogassak be a labdat, es a jobb oldalunkon nincs magassag, Azpit, Mosest agyonverik a levegoben (meg amugy is ugy nez ki)

  • Diego Costa

    TBO védhette volna :/

    • adam10

      Aké előzhetett volna…

  • McDennis

    Életveszélyes, hogy mennyire nem fogjuk Kane-t.. De legalább végignézhetjük, hogy milyen egy jó csatár… Nem körülményeskedik, hanem ahogy jön neki a labda akárhogyan is, de a kapu felé irányítja..

  • Rammschein

    eddig a britannia blog sejtelme bejött… remélem tévednek azért. 🙂

  • Rammschein

    Fasza, ha Luíz megsérült…

  • adam10

    kis féreg Allit vajon eltiltják?

    • Rammschein

      csak Costát… pedig nem is játszik. 😀

  • balazsh

    ezt a retekpatkány fasszopót

  • McDennis

    Cigány csapat ez a Spurs.. fekszik a 16-oson belül egy védő, de ki nem rugnák..

    • Diego Costa

      Én ilyenkor egy tetves nagyot alárúgnék a labdásnak.

  • Ez is csak a makon mulott. Remeljuk Luiz laba kibirta ezt.

  • Diego Costa

    Szimpatikusak a csirkék. Ma is.

  • ktomi93

    ez piros…

    • Rammschein

      csak nem Ratkinsonnak… neki még sárga sem… 🙁

  • McDennis

    Pff. Ezért már Costát kiállítják …

    • Ez mondjuk túlzás, a balhéihoz mérten kiba kevés pirosat kapott, mióta itt van.

      • ktomi93

        főleg idén, volt időszak mikor kapta az eltiltásokat

        • Nem igazán volt. Talán tavaly tavasszal kapott pár meccset, meg az összegyűlt sárgákkal volt még gondja, de igazából direct piros miatt még nem igazán ült.

          • ktomi93

            ja, meg ilyen utólagos eltiltás meg hasonlók, direkt piros nem nagyon volt

  • Rammschein

    felkészül Zouma??

    • kasata91

      Elvileg Zümi Azpi cseréje. JT jönne, de marad Luiz

      • Rammschein

        de Zouma középen is tud játszani, vagy keverek valamit? 🙂 (Valami ütős koktélt kellene…. asszem.)

        • kasata91

          Valahol olvastam, vagy lehet Tonnyó nyilatkozata hogy ki kinek az alternatívája

          • Rammschein

            lehet.. csak én úgy emlékszem, hogy ott is megállná valamilyen szinten a helyét, mármint középen. 🙂

  • kasata91

    Luiz hosszúpassz adó lábát most javitotta meg Alli 😀

  • adam10

    fú Atkinson tragikus 😀 Williant szó szerint lebirkózta dembele, semmi

  • Diego Costa

    Az nem szabálytalanság? VICC

  • Rammschein

    goddamn, megint lelőtték a twitch-et. xD

  • McDennis

    Alderweidelről egy pirosat összehozhatnánk. Hazard a 2. félidőbe mondjuk?

  • balazsh

    Batsunak elég veszélyesek ezek a “biztonsági” passzai

  • Rammschein

    Ez azért kellett Kantétól…

  • McDennis

    MI A FRANCOT CSINÁLUNK BEADÁSOKNÁL???

    • Rammschein

      nem tudom, de csoda, hogy nem kaptunk még1-et…

  • Rammschein

    Azért… az is látszik, hogy Aké nincs még ebbe a közegbe beleszokva… lásd a hibáit…

  • Rammschein

    Kanere jobban kéne figyelni……

  • McDennis

    Eszméletlen alávetett szerepet játszunk. Szinte idő kérdése a következő Spurs gól.

    • Rammschein

      az egyenlítő óta erőteljesen visszavettünk valamiért…

  • salsal

    Ilyen vak fasz bírókat, istenem..

    • Rammschein

      megadta…

      • salsal

        Igen, azért.

  • Diego Costa

    Ki lövi?

    • Rammschein

      nemtom, csak menjen be.

    • adam10

      Bats

      • Rammschein

        holysh1t….

      • adam10

        helyett Will

  • Diego Costa

    Michy? 😀

    • kasata91

      Nála volt. De Pedro kivette a kezéből és Willinek nyomta

      • Rammschein

        hát… még szerencse… vagy nemtom 😀

      • Blotunga

        Pedro vagy Azpi volt az?

        • kasata91

          50-50

          • Blotunga

            Csak mert én Azpinak láttam és akartam is írni, hogy ő a kapitány, tudja a dolgát. Meg még két ítéletnél is odament a bíróhoz és beszélt vele.

        • 11Daves

          Azpi a cséká, szóval úgy lenne logikus. De elsőre én Pedrónak néztem.

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Azpi volt

  • McDennis

    Lehet, hogy nem ért hozzá. de ott hogy megy tovább egy támadó? Létrával?

    Egyszóval 11-es

  • balazsh

    WILLLIIII

  • Diego Costa

    2-1 :DDDDDDDDDDDDDDD

  • Rammschein

    :DDD bent van…. juppí

  • ktomi93

    Willian mesterhármas?

    • Rammschein

      fura volna látni. 😀 de legyen. 🙂

  • Rammschein

    na megyek brittaniára nézni, hogy kötnek bele. :DDD

    • balazsh

      ezutan az instant Lloris piros után befoghatja a spursblog az egész meccs idejére

      • Rammschein

        jaja… ha más nem… majd elcsendesítjük őket ezzel. :))

  • Diego Costa

    Kell még egy a szünet előtt.

    • Rammschein

      kár, h ezt nem fújta le megint. xDDD

      • Rammschein

        sőt… simán lefújhatta volna sztem, ha értelmesen látja… .O nem?
        replayből látszott igazán.,…

        • ktomi93

          De, kint ért bele kézzel.

  • kasata91

    Son fasz volt, Moses meg okos. Ennyi

  • ktomi93

    Ezt a vakegeret. Kivül ért bele…

  • Diego Costa

    Mi ma nem kapunk szabadot. Semmiért.

    • Rammschein

      pedig már visszakompenzált….nem is kicsit. nem értem. 😀

    • Nem, az elso gol sem abbol lett 😀

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      De amikor igen. akkor azt bevágjuk. 😀

  • kasata91

    Könyörgöm nyáron irassuk be Batsut a Drogba csatártáborba….

    • Rammschein

      Costa meg vegyen pár órát, neki az egész tanfolyam nem kell. :DDDD

    • Blotunga

      Mi a baj Misivel? Sokkal jobban tartja meg a fellőtt labdákat, okosan lepasszolja azokat. Se hiszti, se alattomosság, se faultok. Eddig meg vagyok vele elégedve.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        +megy minden labdáért állandóan terrorizálja a védőket minden előre szálló labdánál, ahogy ezt Costa ősszel tette.

        • Blotunga

          Igen, jól csinálja labda nélkül is. Nem esik túlzásokba. Sőt még azt is jól viselte, hoy elvették tőle alabdát a tizinél.

      • A kapu előtt eddig pont olyan siralmas mint Costa, azon túl, hogy fizikálisan nyilván jobb állapotban van.

        • Rammschein

          legalább ő nem cirkuszol fölöslegesen, mikor támadnánk.

          • Tovább is csak azt tudom mondani, hogy ezek a nüanszok nem igazán kárpótolják a csapatot a kapu előtti hiányosságaiért.

            • Rammschein

              viszont… fizikálisan lehet jobb állapotban van… de mentálisan tuti nem… szal… adj már neki egy esélyt pls…

              • Ugyanezt tudom mondani neked is. Oké, hogy szimpatikus, de ettől még vegyük már észre a hibáit.

                • Rammschein

                  Oké, de akkor Costánál is el kéne ismerni, hogy év elején/közepén ment neki a szekér… de most meg rohadtul nem egy jó ideje…

                  • Most vagy nem nekem szól az üzeneted, vagy nem olvastad az előző 400 bejegyzésemet Costáról.

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              Mivel nem sokat voltunk a kapu előtt, sőt talán 16-on belül nem is nagyon kapott használható labdát, ezért várjuk még az ilyen kijelentésekkel. Mezőnyben nekem eddig tetszik #nohomo

              • De kapott, csak már az átvételeknél minden úgy elpattant tőle, mint ahogy régen Ba-nál. Nekem aztán nincs gondom vele, de ne tekintsünk már el a hibáitól, csak mert most Costa a kevésbé szimpi csatár.

  • Rammschein

    Ezt Alonso miért kapta? 😀

    • ktomi93

      Ratkinson sem tudja

      • Rammschein

        … miért is tudná…. 🙂

    • Diego Costa

      Mert elvitte a labdát.

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Kettőt löktek rajta, egyet rántottak, de megmerte fogni a labdát, ott a sárga.

      • Diego Costa

        Ez mondjuk jogos volt valamennyire. Ha már le van a földön a labda, hova viszi. Fölösleges sárga. Mondjuk a türhő paraszt a földön odanyomott Alonson-nak egyet, azt nem vette észre.

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Természetesen játékhátráltatásért lehetett lapot adni, de vicc hogy a csirkékkel még szóban sem beszélt el az eset után

          • ktomi93

            legalább 2 piros elmaradt a meccsen az oldalukon, sokat ne várj

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              A Kane könyökösről akkor még visszajátszás nem is volt.

              • Diego Costa

                Nem is lesz.

          • Diego Costa

            Azt nem vitatom, azért is írtam, hogy mi nem kapunk ma szabadot semmiért. Volt, hogy Willian-t két kézzel átkarolták, nem tudott megmozdulni. Mehet tovább, nekik meg mindent lefúj…

  • ktomi93

    Az előző twitch elszállt, de már van új megint 😀

    • Rammschein

      adom. :DDD

  • Diego Costa

    Michy előtt le a kalappal. Egyáltalán nem látszik rajta, ahogyan bántak vele. Még a 11-est is ő akarta lőni!!!!!

    • salsal

      Szerencsére nem ő lőtte végül.

      • Rammschein

        az önbizalomhiány ott lehet kijött volna… azért jó hogy Azpi elvette a lasztit…

        • Frenky54

          mint kapitány!

          • Rammschein

            mondjuk Batsuból nem is néztem volna ki, hogy leáll vitázni ezen… 😀

      • Lukaku tudna errol meselni

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      +Pedro az ő zseniális labdájából indult a szabadrúgás elött ha jól rémlik.

    • gorkaf78

      Profi játékos, ezért kapja a fizut, hogyha kell akkor kiadjon mindent.

    • Costa par heti teljesitmenyet tulszarnyalta mar csak azzal is, h lefejelt 2 eloravagott labdat tarshoz.

      • Mondjuk ezért inkább Contét illeti kritika, mint Costát.

        • Rammschein

          Mégis miért? Mondjuk olyan tekintetben tényleg, hogy rég padra kellett volna már vágni.

          • Olyan tekintetben, hogy Costának már csak a múltjából kifolyólag is gondolhatta, hogy fizikálisan nem fogja ugyanúgy bírni az idényt, mint Kanté. Ha már csak minimálisan pihenteti a 90 perces égetések helyett, biztos vagyok benne, hogy ennyire sosem lapult volna le a teljesítménye. Annyira igen, mint 2015 tavaszán, de az még bőven egy tűrhető szint lett volna.

            • Rammschein

              Igen… és ha néha becseréli Misit, lehet ő sem ilyen állapotban lenne… ergo a win-win helyett van két lose-lose… 2 nem a rendes teljesítményét nyújtó csatárral…

            • Costanak nem a staminajaval vagy a fizikumaval van gond. Ott, az igezoen ostoba szempar mogott kell keresni az okokat

              • Ugyan már, ez nettó faszság. Nézz utána, milyen sérülések miatt hagyott ki mennyi időt még 2013 előtt, kb. az egy Atleticós idénye volt az egyetlen, ahol végig a toppon le tudott hozni egy normális idényt. Mourinho alatt dettó ugyanezt lehozta 2015-ben, csak ott többé-kevésbé volt váltó társa Rémy és Drogba személyében. Idén kb. végig övé volt a liga.

        • Tudtommal nem Conte van a palyan sem most sem akkor

  • Rammschein

    Ha Misi többet játszana a következőekben még lehet comebackelne egyet a szezon végére… fontos lenne a pontokat tekintve, hogy elől hatékonyak legyünk valahogy.

  • Rammschein

    @ktomi93:disqus megint elszállt, pont mikor Lamps beszélt. :”D :(((

  • Diego Costa

    Michy gólt a CFC szurkolók előtt. Pls.

  • Diego Costa

    Hátulról lökés nem fault, utána a csirkéknek egyből. Elmegy a büdös f*szba ez a spori, komolyan.

  • kasata91

    “Dembelé ráfordulhat Kántéra” mintha valami 15 éves házaspár lenne elalvás előtt 😀 😀

    • Rammschein

      ezt a kommentátor mondta? :”D mehet valami aranyköpésnek! 🙂

  • kasata91

    Kürtő miért nem jött???

    • Rammschein

      fuck…. :@

    • Frenky54

      nem az erőssége

  • balazsh

    hogy vágnak ezek ekkora gólokat?
    mocskos spurs

  • Frenky54

    hogy a beívelések hárításában milyen sz@rok vagyunk:(

  • Eriksen to Alli, hanyszor kell meg? 😀

    • Rammschein

      úgy látszik ezt jobban ki kell elemezni a srácoknak, ha ennyiszer benézik vazze.

      • kasata91

        Ennél sokkal több védőt nehéz rápakolni…

        • Rammschein

          hát… nem is többet kell, hanem oda kell annak a 2-nek figyelnie…

  • Diego Costa

    Moses-ra azt hittem, hogy Drogba. Közeli képen, erősen sütötte a nap.

    • Rammschein

      xDDD

  • Diego Costa

    Ezt nem hiszem el.

  • lamps8

    hányszor fogjuk még beszopni ebben a szezonban ezt a kurva eriksen beadást????

    • Rammschein

      nem elégszer úgy tűnik… mert nem tanulnak…

  • Rammschein

    hűű Ratkinson most fogja elengedni a meccset… mármintm, mindjárt olyan cirkusz lesz itt, hogy csak na… de jó, hogy nincs fent Costa ilyenkor. 😀

  • Diego Costa

    Miért nem tartjuk meg a labdát???? 2. félidőben nálunk se volt a labda, lövöldözzük előre. iIért?

  • Rammschein

    támadni is kéne, nem csak nézni, ahogy játszanak a többiek. :/

  • Diego Costa

    Pedro miért adja ki Willian-nak, ahelyett, hogy balra adta volna? :{

  • salsal

    Hazard-costa csere

    • Rammschein

      jön a nehéztüzérség? 😀 csak hatékony is legyen pls. 🙂

      • salsal

        Hazard sztem jó döntés, Batsot nem hoznám le.

        • Rammschein

          DE, legalább nem a legvégén cserél… mondjuk ez lehet ott fog visszaköszönni, hogyha hosszabbítás lesz, lehet fáradtabbak leszünk majd.

    • Diego Costa

      Akkor oda a Michy győztes gólom Most akartam írni, hogy ő lövi majd.

      • Rammschein

        ja Batsu le. :/

  • ktomi93

    hát így nem lesz willian tripla

  • balazsh

    Édiii, gyerünk

  • Rammschein

    Conte, hogy háton vágta… hátha tetszett neki, amit Batsu csinált. :DDD

  • Diego Costa

    Hazard magic. That’s what I need.

  • Rammschein

    Eriksont valaki iktassa már ki, hogy ne ívelgessen. :DDD

    • ktomi93

      kaphatna egy olyant mint DL az elsőben Allitól

      • Rammschein

        mi egyből sárgulnánk….

  • Rammschein

    Durva most mondta a kommentátor a BBC-n, hogy 1971 óta nem vert meg minket a Spurs 2x egy szezonban… remélem nem ma törjük ezt meg…

  • Diego Costa

    Megint kezdjük…

  • Rammschein

    Ezt miért nem fújta le a patkány? :S (Mikor Hazardot fellökték…)

  • Diego Costa

    10-0 a szöglet…

    • Rammschein

      omfg.

      • Rammschein

        heh, most lett nekünk 1. xD

  • Rammschein

    Fabrepass, és Diegoal? 😀

  • salsal

    Fabre-Pedro

  • salsal

    HAZAAAARD

    • Rammschein

      baz lefagyott a stream. xD

  • balazsh

    ÉDIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIi

  • ktomi93

    bazd meg elment a stream

    • Rammschein

      http://streamm.eu/chelsea-live.html még a gólt is látod. xD

      • ktomi93

        kösz, pont elcsiptem 😀

    • Diego Costa

      Én is elmentem. 😀

      • Rammschein

        nap kommentje. 😀

  • balazsh

    áááá de érezni lehetett mikor ellőtte <3

  • Diego Costa

    HAZAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAARDDDDDDDDDDD

  • Diego Costa

    OTT A MAGIC B.MEG !!!!!!!!!!!!!

  • Rammschein

    1 szögletből, 1 gól. :DDD 10 spurs szöglet? 10 gól? 😀 NEM. 😀

  • kasata91

    hát ez egy kurva demoralizáló vereség lehet a spursnek 😀

    • Rammschein

      pont az kell nekik, pont az!!! nehogy azt higyjék már, hogy utólérhetnek minket. :DDD

      • Rammschein

        főleg így… lehet a meccset lefújni, és hazamenni. :DDD

  • kasata91

    Ezkiez rozsdás ?

    • Nem tom, de biztos az Arsenal elől halászták el.

      • kasata91

        Kizárt. 22 éves 😀

  • kasata91

    áááháááááá *ciiiiiii

  • salsal

    BAZDMEG MEKKORA GÓL MATICCC

  • AZTAKURVKDSDSLDSKNDSFNDSFJNKSDF

  • balazsh

    AZTAMOCSKOSKURVAÉLET!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Rammschein

    nem is látom még… de GÓÓÓÓL. xD

  • Rammschein

    krva stream, hogy késik. 😀

    • Diego Costa

      Milyen stream-et nézel? Miért nem nézed Acestream-en?

      • Rammschein

        már írtam lent vagy 2x, hogy a koli nem engedi. 😀 twitch-et néztem, meg ha elszállt akkor egy rendes késő linket. .)

  • balazsh

    MATICCCCCCCCBAZDMEEEEEEGEGEKGPIODF

  • Diego Costa

    MATIC HAHAHAHAH

  • Rammschein

    BOMBA b: :DDDD

  • balazsh

    goal of the season, szevasztok

  • Még alázásnak egy Luiz szabad kéne

  • Diego Costa

    És akkor most:

    YOU’RE FUCKING SHIT

  • ktomi93

    kimegyek és gól, komolyan el van rendelve hogy mindegyiket csak visszajátszva lássam 😀

    • salsal

      Menj még ki vagy négyszer

      • ktomi93

        kimentem de nem jött be 😀

  • Rammschein

    na megsemmisítő 5.? :DDD

    • kasata91

      simán. ezek már szét vannak potyogva

      • Rammschein

        remélem a PL-ben is szétesnek. 😀

        • kasata91

          Sőt. a jövő évi BL blamájuk is emiatt lesz 😀

  • Diego Costa

    Zouma ahahahaahahaha :DDDDDDDDDDDD

  • Rammschein

    tipikus Costa… :/

  • balazsh

    jézusom Costa ha egy ilyet 1:1nél szarsz oda nagyon kiakadtam volna

    • kasata91

      akkor az elmúlt 2 hónapban sokat akadhattál ki 😀

  • salsal

    Reméljük ez kihat a csirkék PL-beli teljesítményére is.

    • ktomi93

      úgy legyen

    • balazsh

      nagy dolog lenne, ha egy ilyen után fenntartanák a lendületet

  • Rammschein

    Háh, hogy iszkolnak haza már… 😛

  • Rammschein

    na 4 perc alatt még belefér 1… :’)

  • kasata91

    Tartalék játékvezető is bemutatta hogy hányat nyeltek ma a csirkék 😀

    • Rammschein

      pff xD ezen jót nevettem. 😀

    • Diego Costa

      Akkor ő még nem tudja, hogy jön az ötödik, jól van.

  • Diego Costa

    Hazard: gól. gólpassz.

    • Rammschein

      el kell ismerni, jó csere volt… nagy kár, hogy a MU ellen nem így operált… lehet már megint egy pofonba kellett belefutni, hogy jók legyünk, mint év elején….

      • Diego Costa

        Hazard egész évben jó, miatta tartunk ott ahol. Csak azt akartam jelezni, hogy megint ő volt a különbség a csapatok között. Ezért mondom, hogy kellenek a kreatív játékosok. A középpálya kreativitás szempontjából elég gyenge a Matic-Kanté párostól sokat nem várhatunk, a formán kívüli Costa meg rendszerint kezd. Ki lője a gólokat? Nem véletlen, hogy, amíg Hazard nem volt a pályán csak pontrúgásból lőttünk gólt. Pont úgy, ahogy a Stoke ellen, amikor Hazard sérült volt.

    • Sandic

      Ismerd már el Willi és Matic góljait is, tedd félre egy kicsit az utálatodat velük szemben…

      • Diego Costa

        Mit ismerjek el egy 11-es gólon? Szabadrúgásait láttuk, abból tud csak gólt szerezni. Matic nagy gólt rúgott, de ettől függetlenül nagy nulla volt a meccsen. Everton-nak is lőtt anno egy hasonlót, a többi lövése viszont a stadionon kívül szokott földet érni.

  • salsal

    Baszki kürtő

    • Rammschein

      AZTAKRVA… az közel volt. xD

  • balazsh

    hehe, ilyen ez a spurs-szerencse

  • ktomi93

    Nem tudom mi a megalázóbb, Willian lőtt nekik kettőt, vagy hogy Matic lőtt egyet 😀

    • Rammschein

      :”D bánja a franc, csak fájjon. 😀

  • kasata91

    Ez így gecinagy mental win, hogy tartalékosan is lefőtt a csirkepaprikás.
    Nem tudom hogy Tonnyó mennyire tudatosan húzta 19-re a lapot, de bejött a Hazárdjáték.

    • Diego Costa

      Nem erre bazírozott, de nagyon jó ez így. Újabb vereség, a mentális fölény továbbra is a miénk. Ezt a tényt ne becsüljük alá.

  • Rammschein

    Conte, hogy örül már… imádom. 😀 <3 #nohomo

  • Rammschein

    Na holnap kiderül, kivel partyzunk kicsit több, mint 1 hónap múlva… jobban várom, mint a BL-döntőt… az kit érdekel? 😀

  • gorkaf78

    DL a Man of the Match a BBC szerint. Jogos!

    • kasata91

      Hát azért a 2 gól kettejük közül …

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Inkább Azpi hibázott, de pontosabban inkább az klasszis megoldás volt az assziszt és a gól is.

        • Frenky54

          Luiz volt Dele előtt, a labda irányából nézve, tehát neki kellett volna tisztázni(csak lemaradt)….Azpik a túloldalon volt

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            De ő nem láthatta az érkező Allit és a labdát sem érte el, szóval vagy hiányzott a kommunikáció a spanyol részéről, vagy szimplán egy védhetetlen akció volt.

            • Blotunga

              DL lemaradt, ezen nincs mit magyarázni.

            • Frenky54

              …ha nem látta Alli-t , akkor miért szaladt hátra? Kimegy az a a labda magától is:)

      • gorkaf78

        Nem azt mondom, hogy nem hibázott, de nagyon sokat takarított ma a folyamatos nyomás alatt, ráadásul egy beugróval felálló védelmet kellett szerveznie.

        • kasata91

          Ez biztos.
          De egy meccsen ahol 2 gólt kaptunk, és 4-et rúgtunk. Nem tartom jogosnak a védelemből szemezgetni

          • gorkaf78

            Szerintem ha nem a brazil, akkor Kanté lehetett volna a MOTM. Újra és újra elámulok, hogy mennyit tud melózni a kis francia…

            • kasata91

              És most előrefelé is voltak megindulásai és passzai. Volt amikor csak pislogtam, hogy ki ez a támadó harcinéger, aki se nem Moses se nem Wilmos.

      • Sandic

        ő volt a legjobb és pont. A 2. gólnál lemaradt Alliról, de őt nem sokan futották volna le. Egyébként Erikssennek is jár az elismerés, ő is elképsztően jó volt, a labdáinak szeme volt. Nekem nagyon tetszett ez a meccs.

    • Rammschein

      nagyon jól tolta hátul… rossz belegondolni, hogy mi lett volna ha le is cserélik.

  • Endy919

    Hohooooo 4:2? Yeeeeee

  • lamps8

    Aké maradhat a kezdőben a soton ellen szerintem.

    • Endy919

      Jó volt?

      • salsal

        Kane góljánál hibázott, de ezt leszámítva igen.

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Has magasságban érkező labda volt a röviden 10 méterre a kaputól, az egész világon 3-4 játékos tudott volna belőle gólt szerezni, nem írnám fel a hibájának.

      • lamps8

        jaja, az első gólt róla fejelte kane, de eléggé bravúr fejes volt.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Hibátlan. ha mégis bele akarok kötni valamibe, akkor max az, hogy Kane azért fizikális elég simán megverte. (igaz ő elég sok mindenkit)

      • balazsh

        Élég stabilan nyomta, bár nekem néha még kicsit bizonytalannak tűnt

        • Endy919

          Nem csoda ennyi szünet után.

      • kasata91

        A sokdimenziós játéka nagyon kiemelte a hátsó hármasból.

    • Diego Costa

      Zseniálisan játszott!

  • Diego Costa

    Hazard előtt: szabadrúgás gól, 11-es.
    Hazard után: gól, gólpassz.

    Nem véletlen.

  • lamps8

    viszont hogy legyen valami negatív is. Costa a régi.

  • lamps8

    nem tudom látszott e az élő közvetítés alatt, de most a bbc-s összefoglalóban mutatták, ahogy Misi megfogta a labdát a tizinél, jelezve hogy majd ő rúgja, aztán Apzi mint csk elvette tőle és átadta a willinek. érdekes.

    • gorkaf78

      vótmá: 😀

      • lamps8

        ja bocs nem olvastam vissza.

        • lamps8

          a meccs alatt meg inkább britannián trágárkodtam.

    • Rammschein

      párunknak feltűnt… csak még Pedrot is odasoroltuk. 🙂

    • Diego Costa

      Conte ordibált, hogy Willian rúgja. Michy, hogy elvállalta volna, az óriási.

    • Blotunga

      A CSK elvégezte a dolgát. Pacsi jár mindenkinek: Misinek, hogy el akarta vállalni, Wilmosnak, hogy belőtte és Azpinak mert megmutatta, hogy ő a főnök!

    • balazsh

      szerintem is nagyon fegyelmezetten reagálta le mindenki a szitut, nagy pacsi a profizmusért. kíváncsi vagyok pl. Costával mi lett volna, ha Cahill helyett kivételesen a nála 1 fejjel alacsonyabb Azpi megy fegyelmezni 🙂

  • Rammschein

    Tudjátok min nevetek? :DD Ha a Spurs-nek ez lesz az átmeneti stadionja míg építkeznek, remélem továbbra is ilyen szerencsétlenül járnak majd itt, ami elég szívás lenne nekik, tekintve, hogy ott tolnák az egész szezont, kettőt is talán. xDDD

  • Diego Costa
    • Rammschein

      …mint, aki mindjárt elájul a gyönyörtől. xD

      • Diego Costa

        Akkor ezek szerint látszódik nálad. Nálam nem.

        • Rammschein

          ja itt igen… haláli. 🙂 frissíts rá, hátha.

  • Rammschein

    kíváncsi leszek Wudi és Zenzo mit írnak majd, ha erre járnak. :)))

  • Sandic

    A góloknál Costa sem olyan fejet vágott, mint aki el akarna menni. Linkelhetnétek róla is képet, egyszer minkor a kispadon örül, másodszor azt hiszem Hazard góljánál.

  • Diego Costa
  • Diego Costa
  • Lavid Duiz

    Sajnos csak most tudtam megnézni a meccset felvételről, de…. ÁÁÁÁÁÁ Álomszép győzelem!!!! 4-2 ide!!!! 😀 Nem hiszem eeel!!! 😀

  • gorkaf78

    Conte szavai a meccs után:

  • Lajos Berta

    Jó reggelt!
    Nagyon boldog vagyok, jól esett ez a győzelem!:)
    És ismét meggyőződtem, nincs semmi baj. Leszámítva, hogy a rotálás hiánya miatt a kezdő 12-13 játékos ki van zsigerelve; cserébe a tartalékok nincsenek formában. Illetve a 3-4-3 már senkit nem lep meg; az viszont még engem is, hogy akkor sem váltunk, ha látszik hogy nagyon kéne.

    És trollkodok egy kicsit: DL nem klasszis, Willian egy nulla, Matic kritikán aluli, Costa-t pedig el kell adni!!!

    • balazsh

      kimaradt hogy nyáron kéne egy LWB Alonso helyére, de a többi rendben van 🙂

      • Lajos Berta

        😀

      • Diego Costa

        Mendy 🙂

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Matic a gólja ellenére a csapat leggyengébb pontja volt tegnap.

      • Annak tudatában, hogy Batsu is 60+ percig pályán volt ez elég erős

        • **

          • Lajos Berta

            Nem állítom világklasszis teljesítményt nyújtott, de nem láttam annyira rossznak Matic-ot.
            Persze kérdés, hogy mit várunk tőle; én semmiképpen nem Kante szintjét vagy a kreativitást.:)

            Misi pedig ugyan úgy meccshiányos, mint volt Ba vagy Remy. Ha Lukaku ült volna egész szezonban a padon, ő is ugyan ezt a szintet lenne képes nyújtani.

            • Maticsot nem én kritizáltam, azt a kollégának írd, szerintem nem volt vele különösebb gond.

              De pont ezért mondom, hogy elsősorban nem őt hibáztatom, de attól, hogy megnevezünk egy okot, még az okozat nem változik.

              • Lajos Berta

                De ha változást szeretnénk, az okot kell megváltoztatni hozzá!

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Ennyire nem tetszett amúgy a belga játéka? Meccsen is írtad, hogy azért vannak még hibái, de én egyáltalán nem éreztem, hogy lefele lógna ki, a szerbbel ellentétben.

          • A létező összes labda, ami neki ment, vagy elpattant előle, vagy két tolás után elvesztette. Félelmetes volt, hogy a labdával mennyire nem volt képes bánni. Lehet, hogy labda nélkül nem mozgott rosszul, amit adok, de ettől még egy silány benganéger-szintet hozott.
            Mint mondtam, ezért nem rá haragszom elsősorban, hanem Contéra, de a tényen nem változtat, hogy tegnap fokokkal kilógott a csapatból, amint támadásra került sor.

            • acsdav2

              A 11-es előtt megtartotta majd visszatette a lendületből érkező Kantenak aki indította Mosest, aki kiharcolta a büntetőt. Egy gólban azért minimum volt szerepe Batsuhaynak. Costa csereként szerintem sokkal jobban kilógott. Igazán lehetne időt adni neki, mert a branyol se nyújt jobb teljesítményt és ennyi játékperc alatt nehéz vkit megítélni.

              • Jól van, azért ez már erősen bullshit. Most komolyan azért volt szerepe egy gólban, mert a gól előtti indítás + passz előtt még megtartotta és lendületből lepasszolta annak, aki még csak indította a dive-oló játékost, aki még csak nem is a gólt harcolta ki, csak a gólszerzési lehetőséget, amit aztán Willian nyomott be. Tehát kb. a Willian gólja előtti 5.-6. labdaérintés volt övé. Ilyen alapon akkor mindig emeljük már ki a gólpassz előtti-előtti passzolót is, mert akkor Torres is szerepet játszott ittléte alatt a gólok felében.

                És továbbra is mondom, tudom, miért volt szar, de ettől még szar volt. Ne takarózzunk már ezzel, hogy Maticsot bátran kijelentjük a meccs legrosszabb játékosának, mikor Batsu legfényesebb momentuma az volt, hogy irdatlan közvetett szerepet játszott egy gólban.

                • acsdav2

                  Én se mondom, hogy ez egy olyan nagy dolog,de akkor azt jól csinálta. Ha Costa csinálta volna, szerintem már méltattuk volna őt ezért, hogy “igaz nem rúg gólt, de milyen jól részt vett a támadás építésben”, csak azért mert nagyon rossz formában van. Batsuhay esetében még ezt se akarják sokan pozitívumként felfogni, sőt. Én se mondanám Maticot a legrosszabbnak, de az biztos nem igaz, hogy Batsuhay fokokkal kilógott a csapatból.

                  • De ezt soha senki nem hozta volna föl pozitívumként Costának, ahogy Nandonak sem hozta fel senki mentőkörülményként, hogy a támadások zöme végigfutott rajta, főleg 12-13-ban.
                    “de az biztos nem igaz, hogy Batsuhay fokokkal kilógott a csapatból”
                    Maticsnál fokokkal jobban kilógott, 2 faszán lefejelt labdája volt 60 perc alatt.

      • Diego Costa

        De nem szabad rosszat mondani rá, mert lőtt egy nagy gólt…

      • Sandic

        Én most Alonsoval sem voltam elégedett. Valamin nagyon felb.szta magát, akkora favágó volt, hogy azt hittem Stoke meccset nézek. Rendes féltem tőle, hogy kiállítattja magát.

    • Ake-t kiemelnem, h egy ennyire nem jatekban levo fiatal jatekos, mennyire fel tudott noni a feladathoz.
      Egy ilyen gyilkos Spurs ellen meg benne van 1-1 kisebb hiba, hat istenem. A liga legjobbjanak tartott Toby Alderweireld 2-3 eleg nagy hibat is osszehozott a meccsen.

      • Lajos Berta

        Nagyon tetszett a hozzáállása!
        És ne feledjük, ő eddig nem hiszem hogy sokat játszott ezen a poszton. (Lehet ezért és “rendelte” Conte vissza, hogy legalább edzésen szokja. – Ha tényleg számít rá, és ebben a pozícióban képzeli el a srác helyét a csapatban.)

        • Diego Costa

          Fantasztikusan teljesített és nekem is eszembe jutott, hogy nem is ez a posztja… Védelemben is megállja a helyét, csak kár, hogy nem magasabb kicsit. Egyébként középpályás az eredeti posztja. 😀

          • Lajos Berta

            Nem tudom “hovanevelték”, de amit kölcsönben is játszott az alapján Alonso 2.0.
            Aztán lehet vitatkozni rajta, hogy ők védők vagy KP-k. (Vagy LWB-k.:))

            • Diego Costa

              Alonso helyett inkább Cahill 2.0.

  • Close enough

  • balazsh

    józan fejjel objektív értékelésem a tegnapi meccsről: nem elég hogy nyertünk, még a mocskos spurs is kiszopott. best

    • Diego Costa

      Objektív. 😀

    • Diego Costa

      ” pazichikai hadviseles”. Az milyen? 😀

      • a-betu az s mellett van es kicsi az ujjamnak ez kva iphonebillentyuzet 😀

        • Rammschein

          vegyél nagyobbat… lassan úgy is jön az új modell. 😛

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Vagy vegyen egy rendes telefont.

            • Rammschein

              Nem akartam nagyon gonosz lenni, na. 😀 Még a karma visszacsap, ami most nagyon nem hiányzik. Eleget gonoszkodtam én a fentebbi hozzászólásaimban. xD

        • Diego Costa

          Értettem elsőre is. 😉

    • Sandic

      Elvileg az idegenbeli öltöző is akkora, mint egy magyar falusi általános iskoláé, amit csak minimálisan támogat az állam…

      • Olyasmi volt jah.. amugy az idegen oltozoben olyan nagy futballistak mezei vannak kint, mint Puskas, Best, Moore, Ronaldo, Messi, Gerrard stb.. akik megfordultak a bridgen. Ez szep sztem. A Juve oltozojeben jartam pr eve, ott meg az ellen oltozojeben nagy Juve gyozelmek pillanatkepeivel riogatjak az aktualis aldozatukat 🙂

  • Diego Costa
    • lamps8

      nekünk nem is ők kellenek elsősorban

      https://twitter.com/mohamedbouhafsi/status/854748803034906636

      • Diego Costa

        Lemar köztük van 🙂 Nem gondolnám, hogy nem akarnánk Mbappe-t. 🙂

        A felsoroltak közül 1 maradni szeretne, eggyel kapcsolatban kétségeim vannak, Mendy-nek pedig örülnék.

  • Lavid Duiz

    Honnan tudod, hogy egy angol csapat kis csapatnak számít? Onnan, hogy az FA Cup-ban jobban játszik, mint a bajnokságban. Pl: Arsenal. 🙂

    • Rammschein

      Nem tudom, én jobban örülnél, hogy ha az Arsenal ellen mennénk (bár még van vagy 10 perc)… mert Wengeren és rajtuk mindig jó röhögni, és ráadásul sztem picit egyszerűbb falat, mint Pepéék Cityje… bár mostanság nekik sem nagyon megy… 😀

      • Lavid Duiz

        Csalódtam a City-ben. Nem mondanám meg, ha nem láttam volna, hogy Guardiola az edzőjük.

        • Rammschein

          Nem nézem a meccset, de a katalány edzőn is szeretek nevetni, mert a Barcát gyűlölöm, és az jut róla eszembe mindig. 😀 Szóval ez ma ilyen win-win, azt leszámítva, hogy egész nap tanultam. Én vesztettem mégis, tudom. 😀

      • Lavid Duiz

        Szerintem a Sp*rs legyőzésével már túl vagyunk a nehezén.

  • McDennis

    Azért az elég jóság lenne, ha az arsenallal döntőznénk 😀

    • Lavid Duiz

      Szerintem, ha így lesz, nehezebb ellenfelek lesznek, mint a bajnokságban.

      • McDennis

        Nehezebb, de nem nehéz. Egyébként persze, egy döntő más, mint a bajnokság

      • Rammschein

        Most miért? 1 hónap múlva már jó fáradtak lesznek sztem, jó sok sérülttel is talán. :)) + Wenger ellenünk különösen szeret kikapni szerintem… Valaki szóljon már Drogbának PLS. :DDD

      • Endy919

        Akkor csak 2:0?

        • Lavid Duiz

          Igen. 😀 Pont erre gondoltam. 😀

  • Rammschein

    Ha a kupában győzünk az Arsenal elmondhatja majd, hogy valahol jobbak lettek, mint az a király kis 4. hely… xD Kvázi másodikként… :’)

    • Rammschein

      Egyébként az is durva, hogy az Arsenal 31 meccset játszott csak, a Pool meg most játssza már a 34.-et. Wenger még simán lehet 4. sztem… 😀 Na jó eleget rizsáztam, mentem vissza tanulni. Adieu. 🙂

  • Rammschein

    Ja, és az valahol vicces hogy Wenger papi elveri Pepét… lehet megkéne oldani az ottani edzőhiányt majd neki, és visszahúzni a csíkot a katalányokhoz, mert egyelőre nem fekszik neki ez a liga… mondjuk, az is lehet, hogy nyáron fűt-fát megvetet Pepperino, és lehet alkotni tud majd valamit, de ez a kvázi próbaszezon elég nagy lesülés a részéről sztem. De ez legyen az ő gondja. 🙂

  • Zseniális, totálisan kettészakadt a City.

  • McDennis

    Annyira szar ez a City…

  • Lavid Duiz

    Wenger papa hogy örül, hogy ellenünk játszhat! 😀 Mi is örülünk neki. 😀

  • balazsh

    így lesz a legjobb, hogy egyenesen a szemük előtt emeljük fel a wenger-kupát 🙂

    • Endy919

      Negyedikek leszünk?

      • gorkaf78

        Igen, a két csapat közül. 😀

      • balazsh

        sajnos mindent nem tudunk elvenni tőlük :/

  • gorkaf78

    Hazard nyilatkozata arról, ha megnyerné az Év Játékosa díjat:

    “If I win the PFA POTY award, I’ll invite N’Golo Kante onto the stage and we’ll share the trophy. He deserves to win”

    Szép gesztus!

  • Diegoal

    Palace nagyon belejött, elkaphatnák jövöhéten a spurst

    • kormolar

      Benteke beköszönt Poolba(h kapják be…xD)

      • Diegoal

        Mondjuk ezzel mar kb bent maradtak remelem nem lazazzak el

    • gorkaf78

      Otthon csak belehajszolják őket a nézők legalább egy X-be.

  • Na, szevasztok 🙂 a szombatot néhány főiskolás cimborával töltöttem, és egy gyaníthatóan közepes alkoholmérgezést leszámítva minden nagyon faszául sült el. Felvezetésnek megnéztük a meccset, az is 🙂

    Bár egyedül voltam Chelsea szurker, azért érdekelté tettem a többieket is, ők ilyen sportfogadósok, és végül egész szép pénzeket akasztottak le. A meccs előtt mondtam nekik, hogy nyugodtan tegyék meg, ma durván szétkapjuk a csirkéket – 4-1-et tippeltem, az ugyan nem jött be, de a 4 v több gól esik, meg a Chelsea 4 gólt lő, egész szép oddsokkal állt 🙂

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Gyakrabban írhatnál ide is tippeket, ha már Endy kolléga tippje nem az igaziak! 😀

      • hát, ezen ne múljon, bár azt azért ide kell tenni, hogy 10 esetből nyolcszor elég távol áll a tippem a későbbi valóságtól 😉 a kezdőt meglátva tegnap is elbizonytalanodtam egy kicsit, de aztán a gyors nyitógólunknál megnyugodtam.

        • kormolar

          kellett is a végén a Hazard-Willian csere…

          • két gól után felőlem bármikor lecserélhetik Wilit, pláne Ázárra 😀

      • Endy919

        No . Ide a predicet írom . A pénznyerős tippek nem publikusak 😀 és a lényeg , kerülöm a top bajnokságokat! 😀

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Csak La ligára fogadsz? 😀

          • Endy919

            nem 😀

    • Endy919

      Merész voltál 🙂

      • nekem kb csak az ilyen merész tippjeim jönnek be…

    • kasata91

      Nálam alapszabály a “részegen ne vedd elő a bet365-öt” 😀 (ritkán sikerül tartani)

  • kormolar

    off: Kassai szintű játékvezetés az el classico-n is…a Real-t tényleg ennyire kell tolni…

    • kormolar

      a sors utolérte őket…xD

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Egyébként nem is emlékszek mikor láttam ilyen jó klasszikót, kivételesen fociztak.

        • kormolar

          Realnak jót tett a piros lap…a végén Marcelo-nak fault-olnia kellett volna…hiba volt elengedni Robertot

    • kormolar

      Ez a meccs, azért jól mutatja miért érdeklődik komolyan Hazard iránt a Real…C ha nem kap forintos labdát a csapattársaktól, akkor a mezőnyben sokat nem várhatnak tőle… kb. a 2 klasszis közti különbség döntött…

  • Endy919

    csak engem nem érdekelt ez a két hányadék csapat?

    • balazsh

      én szívesen megnézek egy meccset, ami színvonalasnak ígérkezik, de ennél volt jobb dolgom

    • kasata91

      Jó kis meccs volt ez. Csak el kell tudni vonatkoztatni attól hogy kik vannak a mezekben.

    • pedig állítólag te sokkal több real meccset nézel, mint én, aki csak vakon véleményez 😛

      • Endy919

        Nono. Nem ezt írtam:)

        De valóban sok Real meccsre vagyok kényszerülve , mert van egy pár Real szurkoló a baráti körömbe , és szombat/vasárnap este amikor összeülünk , gyakran megy ilyenkor Real meccs.

    • Frenky54

      Néztem a meccset, DE most láttam életemben először élő mérkőzés közben reklámot a TV.- ben (nem a pálya oldalán)….ismételtek egy szituációt, és forgatták a képet, h más szögekből is láthassuk a jelenetet(Matrix feeling)…..és beúszott a képernyőre egy “intel” felírat (gondolom ez a cég készítette a programot a megvalósításához)

  • Lavid Duiz

    Kanté az év játékosa! 🙂

    • Endy919

      Ehhh , de gyors vagy 🙂

      Gratulálok KicsiGolyó!!!

      • Lavid Duiz

        Most nézem a közvetítést! 🙂

        • Endy919

          Én is , akartam is írni , de megtetszett előzni 🙂

          • Lavid Duiz

            Közben meg a közvetítéshez tartozó hozzászólásokat is olvastam, hát, volt jó pár magyar is a hozzászólók között, gyakorlatilag mindenki közülük Chelsea-s. 🙂

    • szeszfabresz

      Hazard a második!!

      • Lavid Duiz

        Így van!

  • Lavid Duiz
  • szeszfabresz

    Mondjuk az durva, hogy se Kane, se Lukaku nem került be az elso háromba. Vagy akár Alexis. Ibra egy vicc

    • balazsh

      ki lett a 3.? sehol sem szerepel sorrend, csak a győztes

      • szeszfabresz

        A gálán mondták csak tegnap, legalábbis ott hallottam.

        1 KANTÉ
        2 HAZARD
        3 Ibra

  • Lavid Duiz

    Írtátok már, hogy Drogba az Arsenal elleni FA Cup döntőre hazajön kölcsönbe? 😀

  • Diego Costa

    Kanté az év játékosa. Gratulálok neki, de ugyanakkor szomorú is. Ezt a díjat Hazard-nak kellett volna nyerni, toronymagasan a bajnokság legjobb játékosa. Sajnálom, mert megérdemelte volna, de ez legyen a legnagyobb bajunk.

    • Sandic

      Kanté szerintem konstans jó teljesítményt nyújtott 1-2 meccset leszámítva, Hazardnak talán kevéssel is, de több olyan meccse volt, amikor nagyon el volt tűnve. Persze ehhez azért az is kellett, hogy néha az ellenfél a fél csapatot Hazardra állította.

    • jó helyen van az… idén tényleg szoros volt a mezőny, a hatból öt esetben szerintem nem nagyon lett volna vitatható, akárki is kapja. Kanté pedig megérdemelte.

      • Diego Costa

        Én máshogy látom a dolgokat. Hazard nálam könnyedén első, Kanté második, a többiek nem igazán foglalkoztattak.

        Hazard a legjobb csapat (reméljük év végén is elmondható ez) legjobb játékosa. A legnagyobb részben miatta tartunk ott, ahol. Kanté csak az “x-re” jó, ő nem fog gólt lőni. Hazard viszont meccseket dönt el, nagy meccseket.

        Sanhez és Lukaku is jó idényt fut, de a csapataik jelenleg a 6. és 7. helyen vannak… Sokatmondó. És ha megnézed, hogy például Sanchez kik ellen (rendre kis csapatok ellen) és hogyan lőtt gólt ( sok 11-es), akkor mindjárt másképpen néz ki a dolog.

        • “Hazard a legjobb csapat (reméljük év végén is elmondható ez) legjobb játékosa. A legnagyobb részben miatta tartunk ott, ahol. Kanté csak az “x-re” jó, ő nem fog gólt lőni. Hazard viszont meccseket dönt el, nagy meccseket.”

          Ez mi? Kanté “csak az X-re jó”? :DDDDD bezzeg Hazard meccseket dönt el? Pajti, ha ezt komolyan gondolod, akkor szerintem nagy mértékben át kellene értékelned, hogy miről is szól a futball… a meccseket pont, hogy a Kanték, Essienek, Makelelék döntik el. Majd kérdezz meg erről egy Real szurkolót… mondjuk. Vagy várj csak, mondjuk egy Chelsea szurkolót is, hogy ott az Abra éra elején hogy lett back-to-back bajnok a csapat. Tudom, a szívedre fogod venni, így nincs értelme azt mondani, hogy no offense, de ennél nagyobb marhaságot még nem írtál le erre a blogra.

          “Sanhez és Lukaku is jó idényt fut, de a csapataik jelenleg a 6. és 7. helyen vannak… Sokatmondó.”
          Annak meg mi köze van az egyéni teljesítményhez? Lukaku minden bizonnyal a PL gólkirálya lesz. Ez talán kevesebbet jelent, mert az Everton csak hatodik lesz, vagy akár nyolcadik?

          “És ha megnézed, hogy például Sanchez kik ellen (rendre kis csapatok ellen) és hogyan lőtt gólt ( sok 11-es), akkor mindjárt másképpen néz ki a dolog.”
          Itt meg kanyarodjunk már vissza oda, amit Hazardnál is írtál – ember, ez nem a gólkirályi cím, hanem a player of the year…

          • Diego Costa

            Azért írtam Kanté-ra, hogy csak az x-re jó, mert azzal nem vagyunk beljebb, ha jól védekezik, persze nem kapunk gólt, de 38 0db 0-0-val nem leszünk elsők. Matic egyetlen jó évében ugyanezt a szintet lehozta, mint Kanté. Mi köze Hazard játékához az, hogy ki áll mögötte?? Azt számít ki van előtte, kivel tud játszani.

            Olyan köze van az egyéni teljesítményhez, hogy Hazard miatt vagyunk az elsők nagyjából. Ennyire fontos a csapat számára, ennyit számít a jelenléte. Nélküle mi lennénk mondjuk a 6.-ok.

            Nem góllövőlista, de azért a között van különbség, hogy a nagy meccseken remekelsz vagy a kis csapatok ellen vagy király, a derbiken meg láthatatlan. Ezzel arra akartam rávilágítani, hogy ő sem érdemelhette volna meg a díjat Hazard helyett.

            • gorkaf78

              ‘Mi köze Hazard játékához az, hogy ki áll mögötte??’

              Szerintem is sok köze van hozzá, hiszen gondolj bele, ha nem a triplatüdejű Kanté játszana Hazard mögött, akkor a belgának is sokkal több energiát kellene belefeccölnie a védekezésbe, és kevesebb ereje maradna az előrejátékra.
              Ezt egyébként maga Hazard is elismerte:

              “I don’t need to say something about N’Golo. Everyone knows about him — he’s everywhere.

              “I think sometimes when I’m on the pitch I see him twice, one on the left, one on the right. I think he plays with a twin.

              “He’s a fantastic player, and he helps the team a lot.”

              • Diego Costa

                Kanté azért főleg középen játszik, nem Hazard mögött. Biztos hatással van rá, de azért nem annyira. Hazard ha védekezik, akkor is a szélen.

            • franky

              tisztában vagyok vele, hogy erre valószínűleg senki nem fog már reagálni, de ha mégis: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD atyaúristen :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

              • Diego Costa

                Csak egy példa, ami elgondolkodhatna, hogy mi is a valós helyzet? Kanté 2 mutatóban jobb, mint Gueye és ebből az egyik a szabálytalanságok elkövetése… Hányszor hallottad, hogy Gueye-t dicsérik? Én speciel egyszer sem. Kanté pedig a csapból is folyik. Nem azt mondom, hogy nem fontos tagja a csapatnak, de azért nem annyira, mint ahogy mondják. Ez az egyik része a másik, meg, hogy van a csapatban nála fontosabb (és jobb játékos is.)

                Kanté 3 meccsen nem lépett pályára, ebből kettőt 3-0-ra nyertünk, egyet meg 0-1re a WBA ellen. Távollétében mind a 3 meccsen sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccset.

                Hazard távollétében pedig nem voltunk képesek gólt lőni akcióból. Nézhetetlen volt a meccs, csak pontrúgásból vagy 11-esből tudtunk betalálni. Vajon miért?

                Visszatérve Kanté-ra a tavaly statjai jobbak, mint az ideiek. Tavaly nem kapta meg, most meg igen. Ebben is van ellentmondás. Tavaly neki kellett volna, idén meg Hazardnak.

                Ezt a játékost nem ismerték el.

                https://twitter.com/WhoScored/status/866685084149141504

                https://twitter.com/Squawka/status/829714603085066241

                https://uploads.disquscdn.com/images/22d803c2146bfa2bd13b9d484799c80254715273f5086c2530236297b21946ca.png

                Még mindig nevetségesnek találod?

                • franky

                  Vajon tavaly hogy lett ez a szar leicester bajnok? És idén az Everton miért nem?

                  • Diego Costa

                    Kijött nekik a lépés, szerencséjük volt. Ezzel nem a teljesítményüket akarom kisebbíteni, hiszen jól játszottak.

                    Naivitás lenne azt gondolni, hogy Kanté miatt lettünk bajnokok. Leicester-ben klucsfigura volt Mahrez-zel és Vardy-val együtt. Itt is az volt, csak volt mellette egy TBO, egy Luiz, egy Azpi, egy Hazard és egy fél Costa.

                    Az Everton meg azért nem lett bajnok, mert nem jó a kerete, illetve mert egy fecske nem csinál nyarat.

                    • franky

                      http://weaintgotnohistory.sbnation.com/2017/5/26/15696676/claude-makelele-ngolo-kante-chelsea-playing-position-style maga Makelelé is ezt gondolja N’Golóról, de hajrá, relativizáld a fontosságát és hasonlítsd Gueyéhez😄😄

                    • Diego Costa

                      3x hiányzott az idényben. 9 pontot szereztünk és 0 gólt kaptunk. Egyáltalán nem érződött a hiánya… Hazard hiányában nem volt játék, semmi.

                      Ha ennyire jó Kanté, akkor hogy tud valaki nála is jobb statokat produkálni? Azt már nem is kérdezem, hogy miért nem hallunk róla semmit…

                      Nem azt mondom, hogy Kanté nem fontos játékos. Nagy hasznukra van, de közel sem ő a legfontosabb láncszem a csapatban.

                    • franky

                      a statok nem minden, 3 kiragadott meccs meg szintén nem jelent viszonyítási alapot+ nekem eléggé úgy tűnt pl a spurs ellen hogy Hazard nélkül is rúgtunk valahogy két gólt, de tényleg a Gueyé hasonlattal értelmetlenné tetted ezt a beszélgetést

    • Lajos Berta

      Kante szinte minden meccsen kimagasló. A játéka a különbség a stabil KP és magabiztos csapat, és a szétesett sz*r között. (Kövezz meg, szerintem sokszor fontosabb a jelenléte, mint Hazard-é; de ezzel nem a belgát bántom.)
      És tavaly ugyan ezt nyújtotta a rókáknál. Sokat tett azért a bajnoki címért, és sokat tesz a mi bajnoki címünkért is.

      • Diego Costa

        Az, hogy sokat tesz az vitathatatlan, de Hazard jelenléte fontosabb. Rombolni mindig könnyebb, mint építeni. Kanté tényleg jól játszik, ezt nem vitatom, de ezt magas színvonalú védekezés Matic is megoldotta 1 éven keresztül mégse kapott semmit teljesen jogosan.

        Ha összeveted a tavalyi évvel az ideit, akkor azt is láthatod, hogy Hazard mennyivel gyengébb volt. Nem is ment a csapatnak. Kanté is segít védekezésben, de például tavalyi statja jobbak, mint az ideiek és akkor nem őt, hanem Mahrez-nek ítélték oda a díjat. (Én Kanté-nak adtam volna tavaly.)

        • kormolar

          szerintem nehéz őket összehasonlítani…am egyetértek, hogy Hazardnak a támadó harmadban kell extrát nyújtania, ami sokkal nehezebb szerintem…főleg ha követőt is kap 90 percen keresztül…viszont Kante is legalább olyan fontos láncszem…sokkal stabilabb vele a középpálya és viszonylag magabiztosan osztogatja a labdákat a társaknak…én inkább azt mondanám h mindkét játékos nagyon fontos és nagyon nem lehet azt mondani h ez meg az jobb, mert teljesen más a feladatuk…ezek a díjak am is f*szságok, mint az Aranylabda is valamilyen szinten…ebből kifolyólag mondjuk inkább örülök h Kante nyert, mert mindig a támadók kapják rendszerint az ilyen díjakat…( am sztem az lenne korrekt az ilyen díjaknál, ha minden poszt legjobbja kapna 1-et…össze sem lehet hasonlítani egy kapust pl. meg egy csatárt )

          • Diego Costa

            Mindkettő játékos nagyon fontos a csapat számára ez kétségtelen, de Hazard-ot nehezebb pótolni. Kanté-t kivel tudnád pótolni? Keita, esetleg Gueye. Hazard-ot? Senkivel. Ez a különbség. Habár támogatom, hogy ne csak “támadók” kapják, de szerintem jobb helyen lett volna Hazard-nál. Mindegy, ő meg megkapja majd az Aranylabdát. 😉

            • Lajos Berta

              Igen, az ellen játékát nyilván nem építi. De a miénket nem rombolja, pedig a feladatát elláthatná úgy is.

              És bevallom lusta vagyok utána nézni, hogy Hazard vagy Kante tavollétében veszítettünk több pontot.:)

        • Lajos Berta

          Tavaly én is Kante-nak adtam volna.
          De a többivel nem értek egyet. Pont, hogy nem rombol!:)

          • Diego Costa

            Nem rombol? 😀 Akkor mit csinál az ellenfél játékával? Akkor te hogy mondanád? 🙂

        • Lajos Berta

          Értem amit mondasz.
          Csak ezt sem a mutatott játék, sem a statok nem mutatják.:)

          • Diego Costa

            Dehogynem. Keress olyan statokat, ahol a PL játékosokat rangsorolják, ő az első általában. A mostani statjai jobbak, mint amikor megnyerte. Kante számai meg rosszabbak a tavalyihoz képest, csak akkor nem kapott díjat( holott sztem kellett volna). Akkor hogy is van ez?

      • balazsh

        Nincs itt szo megkovezesrol, ez teljesen szubjetiv. En is Kantenak adtam volna, valaki meg Hazardnak, szerencsere nem vagyunk egyformak. Szerintem az eredmeny (1. es 2. helyezettek) jol mutatja, hogy nem valasztja el oket sok.

  • gorkaf78
    • myheartisblue

      Jo de kinek a helyere hoznad? Kante, Matic vagy Fabregas? Nem ra van szuksegunk ugy erzem. Csatar, vedo, bkapus es wingback alternatíva kell.

      • Endy919

        Ki helyett ?? Kanté alap , Matic nagyon jó védekezésben de a támadásépitéshez kb 0 a kreativitása. Ha rombolni kell , akkor tökéletes , de jövőre több fronton már kevés lesz (nem a távozását akarom ) . Cesc meg Matic fordítottja . Remekül építi a támadásokat , de védekezésben nulla és szerintem ő távozni fog .

        Lótuszcsík az üres fejével valszeg kuka , így maradt Chalo , mint lehetséges alternatíva.
        Bőven lesz helye itt az elefántnak.

        Csatár kellesz , wingback is , ha Bego távozik , akkor kapus is , de védő minek ? Azon a poszton nagyon jól állunk .. Cahill,DL,Azpi-Aké,Christensen,Zouma tökéletes lesz.

        • kormolar

          szélső is kell szerintem…

          • Endy919

            Igen , oda Bernardeschit beszélik.

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          “Matic nagyon jó védekezésben” nehogy utána nézz a statoknak, mert csúnya dolgokat fogsz látni. 😀

          • Endy919

            Nem egy Oscar , de vele sokkal stabilabb a középpálya.

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              Ha azzal stabilabb lesz a középpálya hogy megnyer egy fejpárbajt és összehoz két darab sikeres szerelést összesen 2 meccsen akkor legyen úgy.

              • Értem én az iróniát, meg minden, de azért ne vicceljünk már 😉

                • Bukkakebáró Idemitirjak

                  Ez mondjuk pont tény volt! 😀 Tudom a statok nem adják át teljesen a egy játékos teljesítményét, de attól még egy alapnak szolgálnak egy játékos meccsen mutatott játékáról.

          • Hát, én szétnéztem a squawkán, de az nem annyira téged támaszt alá… nem ő hozza a top mutatókat minden defensive action alatt, de a 31 meccsen 48 interception, 46 clearance semmiképp nem egy szar mutató, összesítésben sem. A fejpárbajok 63%-át nyeri meg, ami egy olyan kp-n, ahol Kanté meg Moses van még ott, ez egy elég erőteljes pozitívum 🙂 és azért nagy erőssége mindemellett, hogy “elegáns”, a disciplin táblán is szépen mutat, hogy az első 50-be nem került be. 4 sárgánál jár a szezonban, ami egy vkp-tól irgalmatlanul jó mutató.

            Matics ellen fel lehet hozni érveket, de, hogy védekezésben ne lenne a csapat oszlopa, na azt nem nagyon.

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              Oszlop jelző még stimmel is rá, de én egyszerűen nem érzem se előre se hátra egy elég jó játékosnak, nagy csapatok ellen meg főleg rendre gyengélkedik. Egy jó csere vagy ha szükséges beugrónak jó lenne, de az elmúlt lassan két év alapján nem vele képzelném el a jövőt a kezdőben.

        • balazsh

          Szerintem se arthat egy csiszolatlan gyemant box2box Kante melle/helyere mikor serult. Nainggolan kalbert tulzasnak erzek, de Kessie tokeletes lehet erre a celra. Legyen kuzdelem a kezdo helyert 🙂

      • gorkaf78

        Isten ments, hogy én döntsem el, kinek a helyére jöjjön, csak belinkeltem a cikket, mint száraz tényt. 😀

        De közben olvasva a többi hozzászólót, Endynek és balazsh-nak igaza lehet a sráccal kapcsolatban…

    • Diego Costa

      Roma-ba fog menni.

      • gorkaf78

        Nos, ha így van, akkor az ügynöke elég piás lehetett, ha Angliában próbálta eladni a játékosát egy másik olasz csapatnak. 😀

  • Diego Costa
    • WehaveNoHistory

      még most is kiráz a hideg tőle 🙂

      • Blotunga

        Nem csak téged!

        • WehaveNoHistory

          Örökké a halhatatlanság felé 😀

  • Lavid Duiz

    Az megvan, hogy az Arsenal átált a 3-4-3 formációra? A múltkor a Middlesbrough-t verték így, most meg a Man City-t. Valószínűleg majd ellenünk is így jönnek a döntőben. (Attól még verhetjük őket, persze.) Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül majd nekik így a meccsük a Leicester, majd a Spurs ellen a következő napokban.

    • balazsh

      Egyik meccsukon se ereztem oket atutonek, City ellen kifejezetten gyengek voltak. Ramsey-Xhaka paros nem egy eletbiztositas, ha szuresrol van szo.

      • Lavid Duiz

        Talán nem is az átütősségről szól ez, hanem arról, hogy kevesebb gólt kapjanak, mint amennyit lőnek. eddig bejött.

    • Lajos Berta

      A bajnok és a Spurs ellen is nyernek.
      Különben bajos a 4. hely!;)

  • kormolar
    • kormolar
      • Lavid Duiz

        Ez valóban érdekes. Messi és CR7 azért a legjobbak, mert “főszereplői” csapatuknak, mondhatni az önzőségükre építenek edzőik. Míg Hazard-nak ezt nem engedik meg. Ennek eredménye, hogy azoknak sokkal több lehetőségük van gólt szerezni, mint Eden-nek. Ha ez így marad nálunk, márpedig úgy tűnik, hogy így lesz, akkor Eden nem is lesz olyan sikeres, mint a másik kettő. A mi szemünkben persze az, de a közvélemény szemében nem.

        • kormolar

          Messit nem tartom önzőnek…az h őt keresik labdával meg azért nem nagy meglepetés…

          • kormolar

            A PL azért nem az a bajnokság ahol 30+ gólokat rugdosnak még a legjobbak sem…

    • Sandic

      Egyébként azon már gondolkodtam korábban is, hogy ha Sánchez nem jönne mégsem, akkor nem lenne érdemes Adama Traorét hozni a jobb szélre? Ő nem lenne olyan drága, de lenne benne potenciál.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Szerintem kreatívabb játékos kellene oda, Traoréban van potenciál, de ő inkább egy futónéger a szélen, nem lennénk sokkal előrébb mint Pödrővel.

      • kormolar

        Wili lehet elmegy… a helyére tökéletes lenne…

  • szeszfabresz

    Newcastle will be back in the Premier League next season.

    • mohacsia

      🙁

    • kasata91

      Santiago Munezék csak megcsinálták 😀

    • myheartisblue

      Akkor az minimum -3 pont nekunk. Egykori menedzer es idegenbeli meccs kombo miatt. Zenzo kedvence is visszater a Szarkakkal.

  • balazsh

    Off: Atleptuk a lelektani 1000 komment hatart a cikk alatt!

  • gorkaf78

    Na ezt vajon elhiggyük-e, v. sem? 😀

    “CHELSEA star Eden Hazard has reportedly asked Chelsea to let him join Real Madrid this summer.”

    http://www.express.co.uk/sport/football/795983/Chelsea-Real-Madrid-Eden-Hazard-Premier-League-Transfer-News-Gossip

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      A lehetséges duplázás véghajrájában jelenti be Hazard, hogy menni akar. Nekem ez nagyon hápog.
      Egyébként, valószínűleg ezt abból hozták ki, hogy azt nyilatkozta Eden, hogy jelenleg nem tárgyalnak új szerződésről és nem is nagyon érdekli, most az utolsó hónapra akar koncentrálni és nyáron ráérnek majd az ilyen dolgokkal (mármint szerződéssel).

      • gorkaf78

        Úgy legyen! Szerintem a lehetséges erősítésekre is kíváncsi a kis belga, hogy milyen kerettel megyünk neki a köv. BL-nek (nyárra az meg azért körvonalazódik) gondolom, ha elégedett lesz ezzel, akkor hosszabbít.

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          + a Real ajánlata is bekavarhat, azért a spanyol nemzeti bank pénzéből lehet összehozni egy visszautasíthatatlan ajánlatot.

          • gorkaf78

            Igen, szerintem is lesz a nyáron hivatalos Real-ajánlat Hazardért. A klub biztos nem akarja majd elengedni, tényleg az a kérdés, hogy a belga mit akar.

      • Endy919

        Volt régebben egy olyan nyilatkozata , hogy ha egyszer eligazol innen , akkor ezt egy sikeres szezon után akarja megtenni. A részletekre nem emlékszek.

  • Nezegetem a Soton valoszinu kezdojet estere, es elkepeszt a gondolat, hogy a balbekkjuk egy BL donto gyoztes faszi 😀

    • Ilyet a QPR is tudott.

      • Endy919

        Blackburnnek is volt BL győztes jobbbekkje nem is olyan rég.

  • trueblue05

    3-5-2

  • ktomi93

    Pedroval mivan?Miért csak padozik? Sérült?

  • balazsh

    Egy magyarázatot látok a kezdőre. Conte be van baszva.

    • gorkaf78

      Azért több tiszteletet.

      • balazsh

        nem kell komolyan venni 🙂

    • kasata91

      Még nem látom de már félek. RLC legalább csatárban van?

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Costa van ott, még meglepőbb a teljesítménye alapján! 😀

  • Blotunga

    Chelsea are expected to line up in the following 3-4-3 formation:

    Courtois; Azpilicueta, David Luiz, Cahill (c); Moses, Kante, Matic, Alonso; Fabregas, Diego Costa, Hazard.

    Substitutes: Begovic, Terry, Ake, Chalobah, Willian, Pedro, Batshuayi.

  • Rammschein

    Baaaazz… ma meccs van? :O 😀 Tanulás mellé jó lesz. xD

  • Rammschein

    Most olvasom Mou bejelentkezett Grieziért… 109 milla ojró a kivásárlási ára.

    • Endy919

      Kb obtóbertől erről cikeznek 😀

      • gorkaf78

        De lehet, h szeptember. 😀

        • Endy919

          Lehet 😀

          • gorkaf78

            Tényleg, ma hallottam, hogy már járt ember a Holdon, te tudtad ezt??? 😀

            • Rammschein

              Sokak szerint kamu, szal… vigyázzá. 😀

            • Endy919

              Neeee 😀 én még csak Amerika felfedezésénél járok 😀

      • Rammschein

        link? 😛

        • Endy919

          Az októberi cikre gondolsz , vagy a többire amit azóta 3 naponta lehoznak ? 😀

          • Rammschein

            az októberire 😛 xD

  • Endy919

    Megelőlegezek egy siralmas 2:1-et.

  • Van új.

    • gorkaf78

      Csaj? 😀

      • JK Simmons film.

        • gorkaf78

          Csípem az ürgét, jó volt a Whiplash-ben.

          • Jaja, szerintem a 60-as korosztály színészei között jelenleg veretes helyen van. Nekem a pillanat hevében Mads Mikkelsen mögött a második kedvencem.

            De amúgy új poszt 😀

            • gorkaf78

              Ő is király, mármint a dán. De sejtettem ám, hogy új posztra gondolsz, köszi, megyek olvasni. 😀

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Jó? Egy vadállat! 😀

            • gorkaf78

              Igazad van, lehet fokozni a jelzőket. 😀

  • ktomi93

    Most nem találok twitch streamet 😀