Az októberben kezdődő szezon története

2016 októberének első napján a Chelsea egy teljes mértékben felejthető és középszerű időszak után a Hull City otthonába látogatott, először alkalmazva a 3-4-3-as felállást az összetákolt wingerekkel, az egy tengelyben még sosem játszó védőtrióval és az enyhén „túlbiztosított” középpályával.
A többi joggal nevezhető történelemnek.

2016 nyarán mindebből a diadalmenetből azonban még semmi nem látszott.
Így az események tudatában eléggé komikus visszatekinteni arra az első fordulós mérkőzésre a West Ham ellen, ahol még az Ivanovics-Terry-Cahill-Azpilicueta négyessel álltunk ki, a kezdőben három olyan játékossal, akiknek a szeptember befejeztével teljes mértékben véget is ért a szezon.
Védelmünk ilyen szintű kezdetiessége egy roppant egyszerű indokkal magyarázható: nem volt más. Pont azon a holtponton kezdődött a bajnokság, amikor már megtörtént a szokásos loan-hullám, viszont a Kalidou Koulibaly-ért folyó tárgyalások egyre tovább húzódtak, végül megrekedtek. Nem csak minőségben, de mennyiségben sem volt meg a szekció.

A nyár nem csak a hátul, de a többi poszton sem alakult az elvárásoknak megfelelően. 2016 első fele az esélytelenség és a izgalommentesség olyan mértékű szürkeségével telt, amihez foghatóval a Chelsea szurkolói meglehetősen régen találkoztak. Ahogy véget ért a szervtelen vonaglás, a csapat fátyla alól sorban repültek ki azok az arcok, akik a legikonikusabban kapcsolódtak a kudarcok szezonjához: Djilobodji, Falcao, Pato, Miazga a teljesség igénye nélkül. Persze nem lehet rájuk azt mondani, hogy negatívan maradtak volna meg a drukkerek emlékezetében, de csak azért, mert jó eséllyel a többségük már el is felejtette őket.
A Chelsea háza táján tehát jogosan várt mindenki valami megaállat nyarat, ahol Nainggolan és Griezmann repülőgébe a sietségtől összeütközik van Dijk London felé száguldó G36 AMG-je fölött.

Az események azonban jóval hektikusabban és szerencsétlenebbül követték egymást, és az idénnyitóra egy, azaz egy darab „A”-kategóriás sztárt sikerült szerződtetni, a „csoda-leszter” szerény pályaurát, N’Golo Kantét, aki az egyetlen változást jelentette a májusban leköszönő Hiddink-féle alapkezdőhöz képest. A felállás is teljes mértékben idegennek tűnt Contétól, amilyet a preseason előtt nem is feltételeztünk volna, és amiről sugárzott az ideiglenesség a pillanat megoldásának kényszere. A 4-1-4-1 egy pillanatig sem működő, akadozó és könnyen semlegesíthető gépezet volt az előző idényben már jócskán leszereplő védőnégyessel és Maticcsal kvázi btb-pozícióban, melyet bármelyik presszingelő/villámgyorsan kontrázó/egyáltalán támadással próbálkozó csapat másodpercek alatt kettészakíthatott.

“Kétszer ugyanarra úgysem képes”

Eleinte szenvedős játékkal és utolsó perces villanásokkal sikerült összekaparni a hárompontot a West Ham és a Watford ellen, majd a Burnley hazavágásával összehoztuk a 4-1-4-1 egyetlen domináns győzelmét hármat hintve, először clean sheettel.
Ezt követően érkezett meg a védelem erősítésére és bővítésére szánt két játékos, az egész ésszerűnek, ugyanakkor pánikszerűnek is nevezhető igazolás, Marcos Alonso, illetve a 2 év után visszatérő David Luiz, akit annak idején 2014-ben egy egészen elképesztő, 50 millió eurós vételárral sikerült rásózni a PSG-re, megkötve ezzel az Abra-éra legjobb üzletét. Nem szükséges részletezni, hogy bár a brazil rendesen rácáfolt a benne kétkedőkre, augusztus végén az ő semmiből való, 35 milliós visszahozásával a klub nagyjából elismerte, hogy a nyár mennyire nem úgy alakult, ahogy az eredendően el volt tervezve.

A szerencse három többé-kevésbé biztató fellépés után elhagyta az ezer tapasszal összefoltozott felállást, és szeptemberben elérkezett a mélypont. Egyetlen bajnoki mérkőzést sem voltunk képesek megnyerni. Guidolin lefelé süllyedő Swansea-ja ellen sikerült szánni valóan leikszelni, majd a Bridge-n megtörni a Liverpool ellen viszonylag egész simán. A 4-1-4-1 utolsó gyászos félideje végül az Emirates-ben jött el, ahol Wengerék gond nélkül használták ki (feltételezhetően elképesztő mennyiségű elemzőmunka után) a Chelsea taktikájának gyenge pontjait, 40 perc alatt akadályok nélkül 3 góllal elhúzva, és bár Conte ezen a mérkőzésen már adott a háromvédős szisztémának egy csonka félidőt, ez mit sem változtatott.

Conte bár az általa preferált 3-5-2-ből nem tudott semmit kihozni a Chelseanél, megtalálta a keret és az elképzelési között a közös metszetet, és megszületett a későbbi bajnokcsapat alaptizenegye 3-4-3-as felállásban. Conte hozzáértése és zsenialitása pedig olyan mérföldkövekhez vezetett, mint a csapat győzelmi sorozatának totális megdöntése, zsinórban három „hónap menedzsere” cím és egy idényen belül 30 győzelem, ami szintén egyedi a Premier League történetében.
A 3-4-3 első három hónapja mindent elsöprő sikert aratott, a gárda pedig a semmiből előtörve fészkelte be magát az első helyre.

Hármasuk elsöprő sikert aratott

Azonban ahogy átléptünk 2017-be, a kezdeti felpörgés és lendület egyre kevésbé látszott a játékon, a villámgyors fogaskerekek egyre akadozottabban és lassabban mozogtak. Letagadhatatlanná vált, hogy Conte bármennyire is próbálkozik hozzátenni a sajátját a squadhoz, ez a keret továbbra sem az övé, továbbra sem egy rá szabott csapattal dolgozik. Több oldalról is érte kritika az olasz mestert a rotálás hiányát illetően, de ebben az is benne volt, hogy a két standard cserén, Willianen és Fabregason kívül jó eséllyel senkit nem tartott alkalmasnak arra, hogy akárcsak közepesen stabil szerepet kapjon ebben a rendszerben. A vészposzton játszó játékosok pedig sokkal hullámzóbb teljesítményt hoztak, mint azelőtt bármikor, sokkal több hibát vétettek és ezt a csapatjáték is megszenvedte. Mindehhez még hozzájött Costa formahanyatlása is, akinek a szezonját legjobban a színházi komédia-tragédia maszkok tudnák szimbolizálni. Klasszis szintről Torres nyomdokaiban, csak kicsit kevesebb gólpasszal.

A második félévben egyszerűen megrepedt az a tiszta, konstruktív összjáték, amivel a Chelsea 10 pont előnyig küzdötte magát. Az egykor 12 clean sheetet összehozó védelem zsinórban 11 meccsen át képtelen volt egyetlen mérkőzést végigtolni kapott gól nélkül, a győzelmek pedig a csikorgás – egyéni villanás – csikorgás mintában merültek ki.
2017-ben kétségtelenül az egyéni villanások váltották a taktikai fölényt. Hazard, Pedro, Fabregas és Willian pedig zömében képesek voltak meglépni a győzelmekhez esszenciális megmozdulásokat. Ehhez viszont a „mentally strong” elengedhetetlenül kellett, és ha kizárólag a bajnoki szezont vesszük, ilyen szempontból nem érhette kritika Antonio fiait.

Conte zseniálisan szerepelt egész évben, mint edző és mint pedagógus is. Az egyetlen terület, ahol vitathatót produkált, az a csatárkérdés megoldása volt. Costa túlerőltetése nem csak indokolatlan, de teljes mértékben kontraproduktív döntésnek is bizonyult. A spanyol-brazil centert már csak a múltjából kifolyólag is szükséges és létfontosságú lett volna gyakran rotálni. Ez az, amit Mourinho meg tudott tenni, és meg is tett, ugyanis a Droga-Rémy kombó 2014/15-ben nem kevés játékpercet vett le Diego válláról, és ez az, amit Hiddink nem igazán tudott megtenni, mert hát Pato-Falcao-Rémy.

A nyár egyik nagy kérdőjele

Conte viszont megmásíthatatlan döntést hozott, és annak ellenére sem játszatta a nyáron majd’ 40 millióért érkező Batshuayit, hogy Costa fizikálisan már egyszerűen nem bírta, és egy idő után hiába volt meg benne az akarat és a harciasság, egy sikertelenebb félidő után teljesen elszállt az agya.
Batshuayi mellőzésének okáról születtek „conte-ók”, melyek szerint az edző egyfajta protestálás miatt nem ad neki lehetőséget, jelezvén, hogy nem kér több olyan játékost, aki nem az ő beleegyezésével szerződik le.
Ami viszont tény, hogy Conte a centergubancot nem tudta, vagy nem is akarta megoldani, csak kompenzálni, amit végül Hazard-ék vezetésével sikerült is.

Conte munkáját a laikusabb nyelvek az idény során többször elintézték annyival, hogy „bajnokcsapatot vett át, nem kell ennyire túlbecsülni a képességeit”. Azonban ez több szempontból sem helytálló. 2015 bajnokaiból pusztán öt mezőnyjátékos maradt meg állandó kezdőnek, ráadásul olyan évekig megkérdőjelezhetetlen tagoknak sem szavazott bizalmat Conte, mint Oscar, Ivanovics vagy a gárda örökös vezére és összetartója, Terry. És nem, ez nem mond ellent mindannak, hogy ez továbbra sem Conte squadja. Ez pusztán annyit jelent, hogy Antonio a bajnokteamtől függetlenül épített fel egy csapatot.

Kellemetlen szájízt egyedül a sajnálatos módon elveszített kupadöntő okozhat, ahol egy egészen érthetetlen gól után összezuhant a Chelsea, majd mire magához tért, egy egészen érthetetlen, ám totálisan jogos piros lappal minden el is dőlt. Jó lett volna 2012 után ismét behúzni egy FA-kupát, de ha mélyen az elvárásainkat nézzük és az előzetes prediket, elégedettebbek sehogy sem lehetnénk.

Augusztusban a maximumot mindenki a BL elérésében és egy kupában látta. Mindkettőt sikerült elérni, olyan módon, ahogyan azt senki nem remélte. Rekordok csokrában ünnepelte a Chelsea története 6. bajnoki címét, a nyáron pedig bármekkora mozgás és igazolási hullám is fog végbe menni a Stamford Bridge környékén, egy biztos: Conte jövőre is itt lesz, és BL-szereplő bajnokként minden esélyünk megvan arra, hogy a keret összes hiányosságát minőségi igazolásokkal pótoljuk. És amennyiben ez megtörténik, a következő szezont Conte egy teljes mértékben ráméretezett kerettel kezdheti meg.

KTBFFH 2017/18-ban is!

  • Pingback: Az októberben kezdődő szezon története | Zongoracipelő()

  • Blotunga

    Én úgy érzem, hogy be sem fejeződött a szezon. Egyszerűen amíg nincsenek meg a kivánt/szükséges játékosok, addig nincs vége. 🙂 De azért amire visszatekintünk, arra méltán lehet csettinteni egyet! 😀

  • Jól összeszedett írás, bár némileg helyenként költőien túlzó 🙂

    “Guidolin lefelé süllyedő Swansea-ja ellen sikerült szánni valóan leikszelni”
    Azért ehhez erőteljes segítség is kellett Marriner részéről – bár mi sem álltunk a helyzet magaslatán, de azért ami szánnivaló volt azon a meccsen, az a bírói ítélethozás, főként 😉

    “Conte bár az általa preferált 3-5-2-ből nem tudott semmit kihozni a Chelseanél,”
    Nem igazán tudni, valóban volt-e ilyen preferenciája a Chelsea esetében is, erre max 1-2 homályos utalás van másodkézből (gondolok itt olyanokra, mint Ázár nyilatkozta, hogy Conte mondott neki valami ilyesmit az EB alatt, bár azt azóta sem fejtettem meg, hogy vajon milyen nyelven beszéltek egymással 🙂 ), de a felkészülés alatt egyszer sem próbálkoztunk ilyennel, még akkor sem, amikor ehhez csatáraink is voltak, és nem szórtunk ki minden szóba jöhető játékost a posztról, de mondhatjuk magát Ázárt is, nem egyszer került itt szóba, hogy a 3-5-2-ben talán ő az, akinek a legkevésbé lett volna posztja.

    “A második félévben egyszerűen megrepedt az a tiszta, konstruktív összjáték, amivel a Chelsea 10 pont előnyig küzdötte magát. Az egykor 12 clean sheetet összehozó védelem zsinórban 11 meccsen át képtelen volt egyetlen mérkőzést végigtolni kapott gól nélkül, a győzelmek pedig a csikorgás – egyéni villanás – csikorgás mintában merültek ki.”
    Ehhez pedig hozzá kell tenni, amit sokszor és sokan kaptak elő máshol, ahol még csak releváns sem igen volt, itt ez a jelenség azért nagyrészt annak is köszönhető, hogy a játékunk túl letisztult, és túl egysíkú volt ahhoz, hogy ne tudják felmérni közepesnél némileg jobb kerettel rendelkező menedzserek, hogy hol és hogyan lehet a Chelseat megállítani: kiismerték a taktikánkat, és a kezdeti 4-5 alaphúzásra ha ráálltak, akkor a Chelsea meglepődve nem tudott igazán mit kezdeni a helyzettel, és onnantól valóban a 2-3 pályán lévő zsenialitására voltunk bízva. A 4-5 alaphúzás alatt gondolok olyanokra, mint a magas és agresszív presszing, amivel látványosan nem tudtunk mit kezdeni, az alap labdajáratás / támadásépítés megakasztása, ahol a labda útja Kürtő>valamelyik védő>valamelyik wingback>Costa lett volna, egyáltalában a két wingback szoros őrzése (hiszen azért Alonso és Mózi is erősen zavarba hozható, ha a nyakában csüng valaki), vagy akár annak a felismerése, hogy hiába volt Azpi az egyik legkonzisztensebb és legjobban teljesítő játékosunk az egész szezonban, Pöcs vette észre/alkalmazta először, majd a mintájára többen, hogy a rá/mögé ívelt labdák magas vagy jól berobbanó támadókkal kombinálva a védelem achillesét képezik.

    “Conte zseniálisan szerepelt egész évben, mint edző és mint pedagógus is. Az egyetlen terület, ahol vitathatót produkált, az a csatárkérdés megoldása volt. ”
    Ezt nem támadni akarom, egyetértek, viszont mindenképp kiemelném, hogy amit Costával tett, azért az minimum egy mondat erejéig elismerést érdemlő, mert ha az idiótából nem is kezesbáránnyá szelídült a branyol, de a lapmentességi rekordja legalább akkora eredmény, mint a Chelsea 13-as győzelmi sorozata :))

    “Ami viszont tény, hogy Conte a centergubancot nem tudta, vagy nem is akarta megoldani, ”
    Legalábbis nem Batshuayi-jal, a télen volt egy erős LLorente-féle megoldás, csak a Swansea nem adta ezt a megoldást 🙂

    ” BL-szereplő bajnokként minden esélyünk megvan arra, hogy a keret összes hiányosságát minőségi igazolásokkal pótoljuk.”
    :)))) háááttttt

    • “Nem igazán tudni, valóban volt-e ilyen preferenciája a Chelsea esetében is”
      A nyári kísérletekből (Nainggolan, Morata, Kulisanyi) én erősen hajlok arra, hogy volt, sőt még az utóbbi években winger Alonso is jöhet ebbe a klaszterba. Bár az tény, hogy az alapkeretet, amit kapott, egy pillanatig sem találta alkalmasnak erre.

      ” a játékunk túl letisztult, és túl egysíkú volt ahhoz, hogy ne tudják felmérni közepesnél némileg jobb kerettel rendelkező menedzserek, hogy hol és hogyan lehet a Chelseat megállítani”
      Oké, ez nyilván tény, de ez még a rengeteg egyéni, kiküszöbölhető hibára nem igazán magyarázat, amiket ősszel-télen sikerült elkerülni. Ott már azért kijött, hogy kinek melyik poszt vész, és melyik komfort. Mózes szerepeltetését én például ahhoz tudnám hasonlítani, amikor Benítez Luizt a középpályára rakta, és volt ott két elég jó hónapja, aztán meg a kezdeti változatosság után beleszürkült.

      “hogy amit Costával tett, azért az minimum egy mondat erejéig elismerést érdemlő, mert ha az idiótából nem is kezesbáránnyá szelídült a branyol, de a lapmentességi rekordja legalább akkora eredmény, mint a Chelsea 13-as győzelmi sorozata”
      Ez agree, bár megjegyezném, hogy Costa már Hiddink féléve alatt sem volt akkora tapló. Volt egy-két vitás esete meg az Everton elleni übercostizmus, de én kimerem jelenteni, hogy az elmúlt 1.5 éve egész sportemberhez méltó volt.

      Llorente mondjuk elég képlékeny, hogy mennyire hajtottunk rá. Volt egy pletyka, hogy Batsu–WHU ő meg ide, de viszonylag hamar feledésbe is merült ez a vonal. Aztán jött Aké és le is zártuk a telet.

      “” BL-szereplő bajnokként minden esélyünk megvan arra, hogy a keret összes hiányosságát minőségi igazolásokkal pótoljuk.”
      :)))) háááttttt”
      Azért én összehuolnám magam, ha még így sem tudnánk legalább 2-3 A-kategóriás játékost befogni, főleg úgy, hogy már vagy 110 milliós bevételünk van tél óta csak eladásokból, és még a ligapénzt hozzá sem vettem.

      • “Oké, ez nyilván tény, de ez még a rengeteg egyéni, kiküszöbölhető hibára nem igazán magyarázat, amiket ősszel-télen sikerült elkerülni. Ott már azért kijött, hogy kinek melyik poszt vész, és melyik komfort. Mózes szerepeltetését én például ahhoz tudnám hasonlítani, amikor Benítez Luizt a középpályára rakta, és volt ott két elég jó hónapja, aztán meg a kezdeti változatosság után beleszürkült.”

        Alapvetően ezzel egyetértek, de Mózesnek sokkal inkább kellett tanulnia ezt a pozíciót, mint anno DL-nek a vkp-t. Őszintén szólva a mélynövésű rohamnégerrel elég felemás érzéseim vannak, mert egyrészt nélküle ez nem jött volna össze sehogyansem, így mondhatjuk, hogy részben ő jelentette a pozitív különbséget, sőt, megkockáztatom, hogy ha a kapu előtt kicsivel szerencsésebb, és ő is hoz a három helyett 6-7 gólt, mint Alonso, akkor jóval kevesebb kritika éri, és összességében többségben elégedettek lennénk a szezonjával, de cserébe ott van pár bántóan buta hibája, amiben van helyezkedés, bedobás, beadás, vagy akár az FA-Kupába kerülő idióta homorítása, ami minimum kérdésessé teszi az összteljesítményének megítélését.

        • Én kimondom, nálam Moses a következő Ramires. Volt egy kurva jó és egy vállalható negyedéve, amivel beírta magát a csapat történetébe (Ramiresnél ez a BL, Mózesnél a PL), de alapjában egy irtóbuta, nagy munkabírású futógép, aki már gondban van, ha a 3 méteres passznál varázslatosabb dolgokat kéne összehozni. Persze nyilván ebben az idényben esszenciális tényező volt, de hosszú távon nem látok benne többet, mint a brazilban anno, akinek 2012 után csak a közepes futkorászás maradt.

          • érdekes észrevétel, és részben-nagyrészt áll is az összeeresztés, bár két dologban én többnek érzem a brazilnál – jóval tanulékonyabb (védekezésben messze nem tökéletes, de amit wingerből egy szezon alatt wingbackként hozott, az szerintem dícséretes), a másik az nem annyira “érzés”, hanem tény, hogy Mózi HG, és ezt értékként kell kezelni, pláne most, hogy a nagy keret HG-i eddig: Cahill, JT, Fabregas, Moses és Begó voltak, ebből kettő már kihullott, így HG-ként Fabregas és Cahill mellett Moses maradt, illetve a fiatalok (Chalo, Ruben, Baker, Christensen, meg az U21-esek, Traoré, stb)

  • Football Italia:
    Radja Nainggolan: I think Antonio Conte is still “angry” I rejected Chelsea transfer

    Conte, és még hány Chelsea drukker 😛 🙂 egyébként remélem otthon már fényesíted a PL medálod hűlt helyét, kedves rádzsa, hogy szarnál sünt te is hetente kétszer

    • Blotunga

      Senkit nem lehet erőszakkal rávenni a váltásra! De annyit tehetünk, hogy örök életére megbánja a döntését! 😀

      • de, lehet 😀 nem okos, de lehet 😉

        egyébként sok módja van egy játékos meggyőzésének, kétségkívül az erőszak nem az első ezek közül. Mind1, a lényeg, hogy nagyjából ő bánhatja jobban a dolgot :))

        • Blotunga

          Itt az a poén, hogy előbb utóbb úgyis a pénz dönt, csak idő kérdése az egész. Egy játékos max nyugdíjazása előtti 1-2 évben juthat el arra a szintre, amikor valami más miatt nem a pénz miatt dönt. Gondolok itt kötődésre a csapat-szurkolók fele, esetleg a már jól megalapozott anyagi helyzetére. Egy profi játékos nem engedheti meg magának, hogy elszalasszon 1nél több lehetőséget. Szerintem! 🙂

      • Diego Costa

        Én is így vagyok ezzel. Aki nem hozzánk csatlakozik és mondjuk nyerünk, akkor nem tudom sajnálni. Lásd Sanchez. Mit gondolt, mikor odaigazolt?

    • lamps8

      betűre ugyanezt gondolom.

    • Diego Costa

      Megvettük Kantét, aki fiatalabb és PL tapasztalattal is rendelkezett. Kinek jut még az eszébe Nainggolan?

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Kanté mellé jöhetne még mindig.

        • Diego Costa

          Nem fog.

  • lamps8

    https://twitter.com/GFFN/status/870535163683500032

    tehát az lesz, hogy míg mi szopunk bakayokoval, addig a juve szarért elviszi Tolissot. félek hogy ismét balfaszok leszünk.

  • Él kint egy haverom Manchesterben, azt írja nekem, hogy kint gyakorlatilag tényként kezelik már, hogy JM viszi Maticsot, és úgy tűnik, hogy Will kapcsán is beadja a derekát a Chelsea, bár Will maradni akar, szóval ott még megy a kötélhúzás (ez persze nem hivatalos infó, nyilván)

    Így viszont kb megvan a válasz arra, hogy hova, kinek a helyére érkezne Baka, vagy a szintén emlegetett Tolisso, bár gyanítom előbbire megyünk rá első körben, ha már Matics helyére keresünk embert, Tolisso azért nem egy torony, Kanté mellé pedig kell valaki, aki fejjel is erős.

    • Blotunga

      Függetlenül attól, hogy Matic egy torony, fejjel azért nem annyira erős…

      • egyrészt sokszor a physical pressure is elég, másrészt azért elég szép számmal nyeri a fejpárbajokat, középpályán a szezonbeli 1,1 az elég jó stat, mégha nem is kirívóan erős.

        Viszont gondolj bele, ha egy olyan középpályával állsz ki a PL-ben, ahol a legmagasabb játékos a négyből Alonso a szélen 🙂 maga a futballra hangolt szeppuku, kuki a csalánosba.

        • Blotunga

          Ez így is van, persze. Statisztikát nem néztem, csak a szememre hagyatkozok. Viszont van egy érdekes tapasztalatom, már amennyire annak lehet nevezni. Szerintem középpályán sokkal hangsúlyosabb a helyezkedés és az, hogy valaki “jól áll a lábán”. Itt általában lefejelsz egy magas labdát, igaz, hogy ez is fejpárbaj. De a jól fejelés számomra az, amikor rögzített szituációknál tudsz érkezni a labdákra és azt többnyire oda is fejeled, ahova akarod. Na azért Maticra ez utóbbi annyira nem jellemző.

          • hát ha most itt szőrszálhasogatunk, akkor én azt írtam, hogy “fejjel erős”, nem azt, hogy “jól fejel” 😉 :)))

            amúgy egyetértünk, a lényeg, hogy a kp-n, a kapustól érkező kidobásokra, kirúgásokra, védőktől érkező ívelésekre is kell, aki nem csak a zavaróbója szerepét képes eljátszani, így is sokszor Costát húztuk hátra mi is, három vévőnél CB-t nem tolhatsz feljebb annyira.

          • kormolar

            Maticnak alapból olyan a mozgása, h ezt a érkezés dolgot ritkán tudja megvalósítani… nincs olyan robbanékonysága, súlypontemelkedése, mozgékonysága, mint pl. Cr-nek vagy Ramosnak, akik ebben a legjobbak

      • Diego Costa

        Pontosan. Ez is (mint oly sok más…) a gyengeségei közé tartozik. 2 méterével nem tud megnyerni egy fejpárbajt, de még nála kisebb, könnyebb emberek is elnyomják testtel.

        • “Ez is (mint oly sok más…) a gyengeségei közé tartozik. ”
          Ez is (mint oly sok más…) olyan, amit te a gyengeségei közé sorolsz, de attól még nem lesz feltétlenül igaz. Értem én, hogy mindenkinek vannak olyan játékosok, akikért kevésbé rajong, de azért valótlan dolgokat ne állítsunk már. A csapat aerial duels 47%át nyerte meg, Matics bőven az átlag felett van a maga 60%-ával, főként, ha azt nézed, hogy Cahill 62%, DL 55%-on zárta az idényt. De még a legjobbak, lásd mondjuk VvD is 75%-on zárt, szóval Matics elég jó ebben, mégha szerinted nem is 🙂

          • Diego Costa

            “Bőven átlag felett van, ebben jó”, de ugyanennyire van VVD-től is. 10 fejpárbajból Matic megnyer hatot. Tehát kb minden másodikat nyeri meg, úgy, hogy előnyről (200 cm…) indul. Ettől nem ájulnék el…

            De oké, fogadjuk el, hogy jó fejpárbajban. Ezért ő most jó játékos? Emiatt nézzük el, hogy támadásban használhatatlan, védekezésben pedig egy jó éve volt?

            • WehaveNoHistory

              Én semmiért nem adnám oda szerbet, na jó nagyon sok gubáért 🙂 Nekem ő olyan mint Costa, nagyon nehezen tudnék normális, jó pótlást helyette.

              • Diego Costa

                :))) Különbözik a véleményünk.

                Bakayoko-ra elcserélnéd?

                • WehaveNoHistory

                  Ettől szép a világ 😀
                  Igen, Bakayoko + 20M eur, és vihetik, nálam valahol ott van Matic.

                  • Diego Costa

                    :DDDDDDDDDDDDDDDD

            • “”Bőven átlag felett van, ebben jó”, de ugyanennyire van VVD-től is. 10 fejpárbajból Matic megnyer hatot. Tehát kb minden másodikat nyeri meg, úgy, hogy előnyről (200 cm…) indul. Ettől nem ájulnék el…”

              VvD-t csak arányosításképp írtam oda, a legtöbb fejpárbajt a CB-k nyerik, ehhez nem kell nagy logika…. vagy persze a bójacenterek, akikre ívelgetnek ész nélkül, nézd meg milyen aránytalanul magas mondjuk Benteke vonatkozó statja.

              “De oké, fogadjuk el, hogy jó fejpárbajban. Ezért ő most jó játékos?”
              Rossz kapcsolás. Arról volt szó, hogy jó-e fejjel Matics, és ezért az esetleges pótlására fejjel legalább ennyire erős játékos szükséges-e. Fogadjuk el, hogy jó fejjel, kész, vita vége. Teljesen más kérdés, hogy a szerb jó játékos-e, pláne az, hogy EZÉRT jó-e, mert csak ezért senki nem lehet jó játékos nyilván. Viszont ettől még részben e sklillje kapcsán is fontos tényező a kp-n.

              “Ezért ő most jó játékos? Emiatt nézzük el, hogy támadásban használhatatlan, védekezésben pedig egy jó éve volt?”
              Beszélhetünk erről is, csak más tészta. Átrágtuk már százszor, de legyen… Maticsnak nem volt épp egy kiemelkedő szezonja, ez tény, mint ahogyan az is, hogy nem az a típusú játékos, aki kifejezetten kiemelkedő lenne valamely látványelemben, ettől függetlenül szerintem igenis egy jó all round squad player, és az ilyen vízhordók meg igenis kellenek a csapatba. Jó védekező statjai vannak, mindezt ráadásul relatív elegánsan teszi (4 sárga a szezonban egy vkp-tól az elég ütős) és a vkp poszttól alapjában véve nem rossz (egy támadásban használhatatlantól) 1g+7a… lehet nála jobbat szerezni, aki jobb támadásban, lehet olyat is, aki jobb védekezésben, ezt jól mutatja a Fab 5+12 v a Kanté 1+1 mutatója, amellett, hogy melyikőjük mennyire védekezik, de Matics szintjén azt kellene nézni, hogy Fellaini meg Xhaka a vetélytársak kb, meg Fernandinho meg ilyenek… te kire szavaznál? Vagy ott van a remeket futó Gueye… viszont kb hasonló statokkal, mint Matics. Vagy a 2 évvel ezelőtti Schneiderlin… vannak kiemelkedő szezonok, de akik ezen a poszton tolják, azokkal azért a szerbünk bővel felveszi a versenyt, így én igen, kimondom, hogy Matics jó B2B játékos, minden skilljével és hátrányával együtt.

              • Diego Costa

                Az a baj, hogy ha egy játékos legnagyobb erénye a fejpárbajokban való sikeresség, az nem jelent sok jót. Pláne ha az illető 2 méter, ezért előnyről indul, ami valamilyen szinten csökkenti a teljesítmény értékét. A fejelésen kívül számos olyan összetevője van a játéknak, ami: sokkal gyakoribb, s mi több fontosabb. Gondolok itt például a támadás építésre, segítésére (minimális szinten), ÉSZRE vagy kétlábúságra. Matic-ot letámadják nem tud mit kezdeni vele, menekül az oldalvonal felé és fedezi a labdát. Jobb láb használata, egy testcsel eszébe se jut. Ebből kiindulva ha valaki ezt jól csinálja, akkor az a támadásunk a legjobb esetben is elakad. Mert a túlsó részt, amit kis fordulattal+jobb lábbal meg tudna játszani, azt tök üresen lehet hagyni, mert úgysem fogja odaadni. 2 megoldás maradt: kikíséri a labdát oldalvonalra és elrúgja/rárúgja az ellenfélre vagy hátragurítja. Egyik sem hangzik valami izgalmasnak.

                Pont ezért nem tudok annyira izgalomba jönni Bakayoko érkezésének. Ő egy kicsit jobb verziója Matic-nak, előre felé jobbal feltalálja magát, van benne némi kreativitás, váratlan húzás. A city ellen szerintem bűn rosszul játszott és a válogatottban is pocsék teljesítmény nyújtott. Érte áldozni 40 milliót adni, nem egy jó üzlet. Ha Matic valóban mennek, az már jobb lenne, de ettől függetlenül el tudnék képzelni jobb játékosokat (Verratti, Keita)

                • láthatóan úgy írsz, hogy annak nem sok köze van ahhoz, amit én írok, innentől ez egy parttalan vita..

    • oka van koztuk nehany centi de allitolag a srac jo fejjel is es azt irjak h eleg komplett kp. Csak 1szer lattam jatszani a valogstottban, Lyonban meg nem, de elmondottak alapjan tipusra inkabb o kene Kante melle, sztem tul nagy luxus ket alapvetoen csak vedekezni tudo playa

      • én láttam párszor a BL-ben is (anno a Real ellen nagyot játszott, ott figyeltem fel rá először, ill. azóta emlékszem a nevére), de ott nem a fejjátéka volt a látványos :))

        ” de elmondottak alapjan tipusra inkabb o kene Kante melle, sztem tul nagy luxus ket alapvetoen csak vedekezni tudo playa”
        erre azért nem tudok mit mondani, mert egyik játékost sem láttam olyan sokat játszani, de stílusra Baka és Tolisso amennyire én láttam, sokban nem különbözik, mindkettő inkább védekező típusú játékos, bár talán Tolisso valóban inkább “converting attacking midfielder”-ként szerepel a leírásokban, amiket én is olvastam róla.

        Egyébként bedobnék még két nevet, nem nagyon láttam őket játszani, inkább olvastam róluk: Ceballos a Betisből és Diawara a Nápolyból. Mindkettő fiatal, és elvileg illene a posztra, bár ebben lehet, hogy lesz, aki megcáfol, mert “olvasottabb” a témában :))

        • En bakat sajnos sokszor lattam, Monacot kovettem, hat videok alapjan Tolisso nagyon mas playa.

          Bakayoko egy Matic-Mikel keverek egy picivel tobb labdaugyeseggel talan, de egy dolongelo, botladozo golyalabra hasonlit leginkabb.

          Nekem az jott le, hogy Tolisso egy igazai box to box kp, aki technikas, tud loni szerelni passzolni futni cselezni, kb mindent, es nem nagyon van igazi gyengesege, talan, h szar ballal azt irtak…

          Ceballos az nem Spurs neveles? Diawarat ismerem a Serie A bol, helyere vettek Nagy Adit a Bolognaba amugy. Sztem o marad olaszorszagban.

        • kormolar

          Ceballos engem kicsit Verattira emlékeztet….nagyon technikás, de nemtudom h nálunk mire lenne képes…láttam idén 1-2 Betis meccset, h a sport tv nagyon nyomja 😀 az tény h kitűnik a Betisből …

        • Diego Costa

          Tolisso sokkal inkább B2B, mint DM. Ha meg DM, akkor sokkal jobban néz ki a 14G+7A-os szezon. 🙂 Támadásban egyébként kiváló. Néztem róla videót és olyan hosszú labdákat osztogatott, mint Fabre és olyan becsúszó szereléseket csinált, mint Oscar. Jól lát nagyon a pályán, jó passzokat ad. Egy ilyen kaliberű játékosra van szükségünk, aki Fabre-t és egy védekező játékost testesít meg egyszerre. Diawara-t én is szívesen látnám, Napoli elég szép focit tolt és habár nem játszott sokat szerintem, nem lehet rossz játékos. A Betis-es gyereket nem ismerem, róla nem tudok mit mondani.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Szerintem Conte pedig efelé akarja elvinni a felállást, két beton biztos kp, aki nem teljesen analfabéta előrefelé sem és így majd a két wingback többet mehet előre, illetve Hazard mellé kell még egy játék szervezésre alkalmas játékos. Az alap formáció megmarad, a szerepek kicsit változnak, de én jobban örülnék ennek a verziónak.

    • Diego Costa

      Maticot is nyomták már el testtel és fejelték is le többször, szóval érdemes a kvalitást előtérbe helyezni.

      Én is olvastam, de ennyire nem tűnt tutinak. Miért kezelik ott annyira kész ténynek? Ott mást olvasnak mint mi, vagy valami illetékes járja a város és boldogan újságolja híreket?

      • “Maticot is nyomták már el testtel és fejelték is le többször, ”
        Ez milyen érv már? Kb mintha azt írnád, hogy Messi is hagyott már ki ziccert… 😀

        “Miért kezelik ott annyira kész ténynek?”
        Hát, ezt csak a jóisten tudja 🙂 viccet félre téve, aki közel van a tűzhöz, mindig mindent jobban tud – ezért is írtam, hogy nem hivatalos infó, érted, de mindenki ismer ott egy fűnyírót, egy jegyszedőt, egy szekust, egy tudomisént, akinek megvannak a “tuti” bennfentes infói 🙂 kb ezekből íródnak a Manchester Evening News meg a Sun cikkei 😀

        • Diego Costa

          Ez olyan érv, hogy a paraméterek egyáltalán nem fontosak. Egyedül a pontrúgósoknál lehet hátrány és kapuskirúgásnál. Kanté és Hazard is sok fejpárbajt nyer méretéhez képest. Azért Bakayoko-t preferálni, mert magasabb ez elég furcsa érv.

          • Nem, nem az, már hogy lenne az, ne viccelj már, hogy a PL-ben (meg úgy általánosságban a fociban) nem számít a méret, magasság és testi erő, mert mindjárt befordulok a szék alá 🙂

            • Diego Costa

              A kvalitásnál nem fontosabb. Persze jó ha valaki, erős magas de a legfontosabb a tudás. A Stoke vagy a WBA jó erős, magas masszív csapat…

              • meg is szenved ellene rendre a Chelsea, amióta ilyen Hazard-Pedro zsebrakétákkal megyünk ellenük, nem Drogbákkal meg Essienekkel

                • Diego Costa

                  Azért szenvedünk ellenük meg beállnak védekezni, és az ellen rendre nem tudunk mit kezdeni. Hazard-ot nem féltem, ő megállíthatatlan. Régen féltettem őt, hogy alacsony,meg majd elnyomják testtel, de ez már a múlt. Hazard esetében például kis túlzással fel sem lehet rúgni olyan gyors…

                  • myheartisblue

                    One of the most fouled player of this season. Hogy tudsz ilyet irni mar bocs,hat ellene szabalytalankodnak a legtobbszor. Ebben a szezonban hany csapat ugy szaladt ki a palyara ellenunk, hogy Hazard legyen szetrugva, hogy ne legyen kepes kibontakozni vagy kreativan segiteni a tobbieket. Hanyszor volt az hogy elhuzott volna valaki mellett es bumm mar fel is vagtak…

  • Mirror:
    Alexis Sanchez and Mesut Ozil ‘want £350,000-per-week deals’ to stay at Arsenal

    :DDD az mókás

    • kormolar

      Ozil amit idén leművelt védekezés terén inkább örüljön h kap egyáltalán fizetést…xD

    • Az nem kerdes, h Sanchez barmennyit megerne az Arsenalnak, Ozil mar inkabb a vicc kategoria.

      Conte odacsoroghetne Sanchezre, sztem nehany mondattal meg tudna gyozni, eleg hasonlo habitusu a 2 ember.

  • Blotunga

    A német Eurosport meg William esetleges távozását említi a Bayern-ba…

    • Lewaert cserebe mehet 😀 amugy maradjon inkabb.

      • Douglas Costa nekem bőven elég lenne.

        • Ha már válogatni kell, inkább Lewa, vagy, vegyék vissza Kroost, és adják őt, nekem még mindig a német a klasszik 2017-es kp álom…

          • De most a realizmus talaján mozgunk? 😀
            Douglas bőven valós eséllyel hozható lenne, ha Willian odamegy, Lewa meg egy 4 éves szerződéssel bíró világtop1 center, aki Neuer mellett a csapat legnagyobb értéke.

            • hát, nem tudom, attól mozdíthatónak minősül-e, hogy szar szezonja volt, és Ancelotti nem számol vele alapból, de mindenképp reálisabb, mint a Kroos, ez tény 😀

              Aki szerintem mozdítható, és el lehetne gondolkodni rajta, az Bernat, csak vele is az a bajom, hogy a százhetven centijével megennék a PL-ben lehet.

          • 😀 “vegyék vissza Kroost, és adják őt”
            Jah eleg fasszentos kis kp lenne Kroos-Kante

        • Sztem Will-Douglas C. csere nem egy nagy elorelepes nekunk.

          • Miért, te most komolyan klasszisokban reménykedsz Williért? Azért ő nem Fabregas. Ennyi erővel Maticsot is cserélhetnénk Pogbára.

    • Diego Costa

      Douglas Costa helyére, aki menne. Így azért van ráció, de hogy ennyit adnának érte. Álom kategória.

    • Sandic

      Az viszont durva, hogy még ennyi idő után sem tudjátok normálisan leírni a nevét…

      • Blotunga

        Kommentgyarapítás, vagy mi akar ez lenni? Te biztos, soha nem gépelsz el semmit…

  • A Monaco közben rejectelt egy 87 millió fontos ajánlatot az Arsenaltól.
    Sok portál lehozta, köztük a Telegraph is, őket a nívósabb kategóriába sorolom.

    • adam10

      de kire?

    • nem lepődnék meg, ha 90 körüli összegért a Realban kötne ki végül.

      • Lajos Berta

        Inkabb, mint hogy Hazard essen aldozatul az elnokvalasztasnak!

  • Allitolag leaked mez, remelem kamu, mert ezt akar also-tiangcsunban is “tervezhette” volna barki, rab@xtak a logokat egy kek H&M-es polora kb..
    http://www.footyheadlines.com/2017/01/nike-chelsea-17-18-kit.html

    • Blotunga

      Kb fél órája sasoltam le, de úgy döntöttem nem osztom meg az itt lévőkkel, hogy ne borzoljam a kedélyeket! 😀

    • áh, ez valami vicc, nyugi. amúgy tényleg úgy néz ki, ahogy írod, valami netről leszedett kék pólóra ráhajingálták a logókat, oszt cső. Eleve kizártnak tartom, hogy a mezen ne hímzett, hanem matricás címer legyen, tehát már ott bukott a dolog. Másrészt túl magasra került a címer, ennyire nem rakják a vállrészre, csak, ha mondjuk a mez vízszintes csíkozása/osztása indokolja, de annak ideális esetben a csecsre kell kerülni, úgy lehet jól csapkodni, nem a vállat, hanem a szívet 🙂

    • N’kolo Ganté

      Nekem tetszik. Az utóbbi években volt minden faszság.. Keresztbe csíkos, hosszába csíkos, kis oroszlános, ilyen-olyan árnyalatokban sávos, minden kutyafasza. Ezer éve nem volt egy sima, teljesen kék, letisztult mez.

  • kasata91

    Biztos nem Naingolan rendelt ekkora szállítmányt a CFC Megastorebol
    Kürtőtől 😀
    https://uploads.disquscdn.com/images/17e17fb00a19c96ea59421c728f328aa1ebb8877038881365e58aa1ee9a89829.png

    • az csempészáru, Londonban egyszerűbb beszerezni az ukrán zárjegyes Marlborot a pakiktól 😀

      • kasata91

        Ez Hazard guri-börijét is új megvilágításba helyezi.

      • Lajos Berta

        Kerjel kekszet egy indiaitol a trafikban!;)

    • Diego Costa

      Tielemens jó társaságban van. 🙂 Már most elkezdhetnek mesélni erről a csodálatos klubról neki. 😀

  • kasata91

    A nagy Kessie a Milánba igazolt offisöl. Őt megúsztuk.

    • kormolar

      Morata is elméletileg úton…

      • Diego Costa

        Őt is megúszhatnánk. Jó lenne.

    • Diego Costa

      2 year loan with with optin to buy. :DDDDDDD

  • Tornando Ferres

    Ez a kép olyan, mintha Conte épp most vette volna a jó árú Ray Ban replikáját ettől a “kereskedőtől”. 😀 https://uploads.disquscdn.com/images/6b1fa95d0c9d62779b1f675464050bdd01f0b34a53f73034146943658de8e3f6.png

    • Tornando Ferres

      Amúgy borzalmas ez a szám, meg ne hallgassátok…

  • Sandic
    • :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

      Hulk Hogan és Magnum szerelemgyereke, egy magyar betyár és egy ’80-as évekbeli NDK-s pornószínész bőrébe bújva :DDD

    • Ez vmi meszaros lorinc-orbani kapcsolatban lehet a real vezetosegevel, mas magyaraat nincs, h miert kap ilyen melokat 😀

      • Sandic

        Lehet, mert állítólag a következő “áldozat” Sergio Ramos lesz.

  • Ábrahámnak vannak kérői bőven, a Mail szerint Brighton, Leicester, de jelenleg a befutó:
    Newcastle United are close to signing Chelsea striker Tammy Abraham on a season-long loan deal.

    • Sandic

      A Newcastle nem tudom, mennyire lenne jó választás. Ott van nekik Gayle, és a két fiatal, Mitrovic, valamint Armstrong (ez utóbbi kölcsönbe van adva jelenleg, de nyáron szerintem visszatér). Nem tudom mennyi esélye lenne beverekednie magát, azért gondolom elsősorban a saját állományú játékosokat preferálják.

      • Diego Costa

        Igazából a Brighton és a Newcastle is jó lenne, főleg az utóbbi.

      • olyan szempontból jónak gondolom, hogy a Newcastle állítólag még 5M fontot is letenne + fizetné a bérét, ami úgy vélem, jó kiindulás, ezért nem feltétlen csak padra vinnék – másrészt persze fontos a játéklehetőség most Tammynak, de egyértelműen túlnőtt a champón, és egy frissen visszajutott csapatba betörni, na az lenne csak a kemény. Igazából pont egy ilyen áttörésre várunk már a fiataljainktól régóta, mert egy ilyen ugrás jelenti a szakadék keskeny hídját a reserve és a nagycsapat között. Ha valakinek, hát Abrahamnak most minden lehetősége megvan erre. Még mindig szemtelenül fiatal, és éppen on fire, nagy formát fut.

        Persze ez sem garancia, hiszen Lukaku is megugrotta a szintet anno a WBA-val, majd az Evertonnal is, mégis eladtuk, de ott már nem az ugrás hiányzott, hanem más.

  • hmm, a Squawkán olvastam, VvD kapcsán, ez vajon mennyire valós infó, olvasott valaki más is róla?

    “Laurent Koscielny will require daily treatment for the rest of his career for an achilles problem”

    • kasata91

      Ez 4-6 hete volt téma a sajtóban. És ő maga is megerősítette.

  • Ha még valaki nem olvasta volna, a viszlát JT interjú:
    http://www.chelseafc.com/news/latest-news/2017/05/the-john-terry-farewell-interview—part-one.html

    Tudod magadban, hogy sokszor így van, de leírva azért elég kemény:

    CAN YOU ESTIMATE HOW MANY TIMES YOU HAVE PLAYED THROUGH THE PAIN BARRIER IN AN AVERAGE SEASON?

    ‘Numerous times. In the 2015 championship-winning season when I played every minute of every game, you just find a way. I have seen others do it, too. David Luiz and Gary Cahill, for the pair of them before the Champions League final to not play or train for weeks before was incredible.

    ‘I remember in Jose Mourinho’s years he was desperate for me to play or train when I had a broken toe and a broken bone in my foot. I had to have two injections in my toe every day for a whole year, one before training and sometimes the doctor would have to come out and re-inject me because it wore off in training if it was a longer session than an hour. It was just a given for me. I would do it again tomorrow because it sounds crazy but you would give your life for the football club when they have given you so much over the years.’

    • Lajos Berta

      Pedig mar azt hittem sikerult feldolgoznom a tavozasat!
      De tevedtem.

  • Emenalo Kantéról:

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      “Legtúlértékeltebb játékos” 😀

    • Diego Costa

      A csapat és a liga legjobb játékosa. By far.

  • Bukkakebáró Idemitirjak

    Courtios: (remélem még nem volt)
    “Romelu is a great player so if he decides to go to Chelsea or Chelsea decide to sign him, I would be happy to see him in the dressing room in July,” the goalkeeper told Sky Sports.
    “I guess if it’s the right offer he might go. It’s up to him to decide.”
    “I am very happy and there is no doubt I will stay,” he said. “My contract runs out in two years so, obviously, I need a new deal.
    “It’s important I finish the season well with the national team and then maybe Chelsea will speak with my agent. If it’s a good deal I will be very happy to sign.”
    Mind a két fele szerintem nagyszerű ránk nézve.

    • nem, én is most olvastam a skyon 🙂
      Lukakuval kapcsolatban Raiola is nyilatkozott egy olyat, hogy elvileg ígéret van az Everton részéről, hogy ha komoly kérés érkezik be a liverpooliakhoz, és a játékos is menni akar, akkor elengedik. Ez persze elég homályos, de ha már ilyet le mernek nyilatkozni, akkor gyanítom jól körülhatárolt összeg van belőve.

      Ha már homályos nyilatkozatok, Valverde állítólag olyat talált mondani, hogy neki kell Azpi… :)) hánempusztulszinnen, butaújonnankinevezettbárkaember

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Már több utalás is volt, hogy ő távozni fog, de örülök, hogy a mi játékosaink is elég nyíltan jelzik, hogy kit szeretnének a csapatban látni és ezzel kisebb nyomást helyeznek a vezetőségre is.
        De Azpi már válaszolt rá, hogy megtisztelő, hogy megkeresik ilyen nagy csapatok, de ő nagyon boldog Londonban! Elméletileg a Real is beszállna a buliba, de ha Azpi maradni akar, akkor Abrát nem lehet meggyőzni semmilyen összeggel szerintem.

        • Lajos Berta

          En Azpit tennem meg kapitanynak, most hogy JT nem lesz.
          Ennyi.

          • adam10

            Tökéletesen egyetértek!

      • Tornando Ferres

        “hánempusztulszinnen, butaújonnankinevezettbárkaember”
        :DDD
        Hazardot előbb engedném, ha nem is szakmai indokokra hivatkozva csupán szimpátia alapján.

  • Chelsea are interested in signing Fulham goalkeeper Marcus Bettinelli (SKY)

    25 éves, Fulham nevelés, tehát HG, szóval kb meg is felelt ezzel 🙂 Azzal pedig, hogy kb 3M körül hozható, még jobb.

    A sky azért odaírta, hogy Chelsea boss Antonio Conte is keen to add fresh competition for Thibaut Courtois, ezen jót röhögtem 😀 van kb 5 kapus a világon, aki competition-t jelentene most kürtőnek, nyilván őket hozzuk el második számúnak. Persze nagy flash (és kicsit Bayernes) lenne megvenni, majd a padra vágni Llorist 😀

    • myheartisblue

      Llorist lehet…epp ezert gondolkodtam Joe Harton. De Ő csak 2. Legjobb opcio Bettinelli utan. Ot egyebkent elozo evekben hoztak mar szoba velunk, valami dereng h. volt ott valami Chelseas vonatkozas is, de nem vagyok biztos ra kell keresnem.

      • Hartért 20 millát akar a City :DDDD

        • Mondjuk ez kérdéses, kinek jó. Ennyiért nyilván nem fogják elvinni, plusz maradhat 4. kapusnak miközben azért a fizetése 110k font körül mozog, és még a VB is jövőre lesz.

          • az hát. Hart nem egy jó kapus, erős közepes, és már nem is feltétlen fiatal, mégha kapusszinten van benne bőven szezon. De még 10-ért is kevés kérője lenne, huszat nem fog adni érte senki, így kölcsönözgethetik, amíg lejár a szerződése kb, de ha nekik ez így jó….

            • 10 még azt mondom, hogy aránylag korrekt, kétszeres bajnok, stabil válogatott alapember, BL-ben aránylag rutinos. Ennyiért szerintem bőven hozható lenne.
              Még az idei kölcsön sem ad indokot arra, hogy ennyiért árulják, a Torino elnöke kimondottan csalódott a teljesítményében.

              • Ez így okés is lenne, bár a bajnoki címek során nem nagyon rémlik, hogy igazán komoly teljesítményt adott volna hozzá a dologhoz, az meg, hogy stabil válogatott, hát a jóisten se nagyon érti, miért pont ő, mert annyira nem jó, hogy ne próbáljanak ki helyette mást, mégsem tették, mégha nem is tobzódnak a jó honi kapusokban a szigeten.

                A Torot mondjuk nem venném alapul, nem gondolom, hogy úgy tekintett rá Hart, hogy ez élete kihívása, ahonnan visszatör az élre. Mondjuk ettől még vehette volna komolyan, ha már ez lett a sorsa, de annyira meg nem jó kapus 😐

    • Hozzuk Buffont a donto utan, o talan kompetison lesz Kurtoanak.
      Miert nem adunk szerzodes Ruddynak, tudtommal free agent?

      • mi nem szeretjük, ami ingyé van 😉 a Bettinelli amúgy is olaszosabban hangzik a Ruddynál 😀 3M font meg ebben a világban úgyis kb olyan, mintha 200 HUF lenne egy kori sör BP belvárosában – peanuts.

    • Mondjuk nem tudom, eleve már a Fulhamben is pados volt idén. Ha most kitétel az olcsóság és a HG-státusz, akkor inkább tényleg Ruddy, esetleg McCarthy a Sotonból, vagy ha még olcsóbban, akkor Smithies a kupiból, akinek legalább izmos tapasztalata van az angol fociban.

      Egyébként nem tudom, Bettinellit miért akarja a sajtó mindenáron hozzánk varrni minden egyes alkalommal, ha kapusok kellenek. Amikor 2013-ban lépett Turnbull, már ott is őt erőltették Gordon mellett, amikor meg 2015-ben lépett Cech és Schwarzer is, Bego mellett szintén ő volt a nagy favorit.
      Biztos jó kis szintet képes hozni a Champóban, de azért na már.

      • Endy919

        Nálam már nagyon rég Ruddy a favorit , szóval reménykedek , hogy leigazoljuk.

      • mindig trükkös ez a második kapus kérdése. Kapust ritkán rotálnak, és ha a csapatnak, meg az első számú kapusnak szerencséje van, a cserekapper max pár fordulót kap valamelyik helyi kupában. Mostanában egy-két helyen (Barca, ManU) már húztak olyat is, hogy a nemzetközi kupát is megrotálják, de ez azért ritka.

        Viszont mi is tudjuk, hogy egy váratlan sérülés esetén mit jelent, ha a cserekapus képes helyettesíteni az első számút.

        Én mindenképpen valami korosabb, rutinos kapust hoznék pont emiatt, ha HG, az plusszpont. Ruddy felőlem jöhet, vagy akár konyak a CP-ből, Schmeichelt is leakaszthatjuk a Leicestertől.

        • Ha választani lehetne, én Myhillt hoznám nagyon. Egyrészt ő sem lenne több 3 milliónál, másrészt a PL-ben helytálló, rutinos tag, aki Foster több hosszabb sérülése alatt hozott kimondottan stabil pótlást.
          Én nagyon támogatnám. Nem HG, de szerintem jobb, mint a szóba jöhető angolok.

    • Diego Costa

      Mind szép és jó, csak korábban is akartuk már és elutasított minket a kevés játéklehetőség miatt.

  • salsal

    Több lap is lehozta hogy feladtuk Bakayoko leigazolását, és rámentünk Tolissora.

    Mondjuk csak daily express/sun jellegű lapok, szóval nem tudom ténylegesen igaz-e.

    • Endy919

      :DDD

      Mit balfaszkodnak megint ? 1-2 napja még az volt , higy 100% amiéink és már csak apróságok vannak hátra .

      De Tolissonak jobban örülnék , szóval ok .

      • salsal

        Valaki lentebb belinkelte hogy sok az intermediary az eladásnál, valamint állítólag Batsot is szeretnék cserébe, gondolom ezek miatt a Cselszki board eljutott arra a szintre, hogy idézem: “nem vagy te egy kicsit kabbeafaszom?” 😀

      • Sandic

        Én is úgy vagyok vele, hogy Tolisso legyen a main target, de ha más lehetőség nincs, jó lesz az a Bakayoyo is…..

  • kormolar

    Costa-t hírbe hozták egy esetleges januári Atleti visszaigazolással…

    • ennek mi értelme lenne? Costa vagy itt, vagy ott nem léphetne pályára a BLben, az úgy kinek jó?

      • Meg eleve így minek menne vissza? Griezmann gondolom pótolva lenne addigra szóval nem értem, minek adna ki az Atleti 40 milliót egy másodhegedűs csatárra.

        • hm, nem tudom, így, hogy az Atleti ban-ját fenntartják nyárra, eleve nagy kérdés, mi van Lacazette-el – elvileg vele ugye már PRE-contractot kötöttek, amit megerősített mindkét klub, bár Lacazette ügynöke a napokban épp cáfolta.

          vonatkozó írások a témában:
          http://www.squawka.com/news/lyon-president-atletico-madrid-transfer-ban-is-good-and-bad-for-alexandre-lacazette/955411

          http://www.squawka.com/news/how-atletico-madrids-transfer-ban-could-affect-the-premier-league/954920

          • balazsh

            Jó kis írás, a kérdés már csak az, hogy a Costa-ügyből tényleg winnerként kerülünk-e ki.

        • kormolar

          szerinted Costa-t kiszorítaná Gramiero vagy Torres?Grizi meg nem klasszikus középcsatár….+szinte 100 h nem megy el nyáron mert nem tudnák pótolni a ban miatt nyáron…

          • Endy919

            Ha az Utd , vagy bárki kifizeti a 86 millió fontos kivásrlási árát , fejre is állhat az Atleti. Az már csak a játékostól függ , hogy ilyenkor eligazolt-e tőlük.

            • kormolar

              Griezmann-t tartom olyan játékosnak h nem hagyná ilyen sz*rban a csapatot….van olyan kötődése a klubhoz és Simeone-hoz…

              • “van olyan kötődése a klubhoz és Simeone-hoz”
                Mióta van ott, két éve se? 😀

              • balazsh

                Az eltiltási hír után amúgy gyorsan helyet cserélt a Utdbe igazolás és a maradás oddsa, most 1,2-t adnak arra, hogy marad az Atletiben 😀

          • “szerinted Costa-t kiszorítaná Gramiero vagy Torres”
            Igen, nyilvánvaló, hogy a Griezmannból kapott sacc 90 milliót csak Costába ölnék, nem legalább még egy posztriválisba.

          • Diego Costa

            “szerinted Costa-t kiszorítaná Gramiero vagy Torres?” Ez milyen kérdés, már nem azért.

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              Tavaszi Costa keményen megküzdene Torressal a kezdőért.

      • kormolar

        Costa simán visszamenne….szereti az Atleti-t és Simeone-t….az h félévig nem játszhat Bl-ben…idén sem volt ott…azért a BL győzelem mindkét csapat esetében is azért elég “impossible” kategória jelenleg( de ne legyen így…)…

        • más az, hogy szarul hoztál le egy szezont a csapatoddal együtt, és ezért nem indulhatsz a BL-ben eleve, és más az, hogy elkezded valahol, akik nélküled mennek tovább – ki tudja, meddig -, miközben az “új” csapatod is menetel, akik ráadásul az utóbbi évek során legalább a négybe jutottak, te meg a pad mögül nézheted végig az egészet. Diegoal, aki évek óta No1. csatár mindenhol, ezt nem tudom, hogyan viselné el….

        • Sandic

          Nem úgy volt korábban, hogy Simeone távozik?

          • Diego Costa

            Elvileg marad. Inter-rel hozták nagyon szóba, de oda Spalletti megy.

      • Sandic

        Ha Kínába ment volna, akkor meg egyáltalán nem lett volna BL (max. ázsiai BL, de az nem nívós), szerintem is kibírná a fél szezont, ezen nem múlna a dolog. A kérdés az, mi engednénk-e januárban.

        • Ha Kínába ment volna, az a pénzről szólt volna, ha az EU-ban marad, akkor meg a címekről, ez azért annyira nem igényel nagy logikát 🙂

    • Diego Costa

      Érdekes hírek jelennek meg Costa-val kapcsolatban. Először nagyon úgy nézett ki, hogy Kínában folytatja, majd a maradás volt a téma, most meg egy januári váltás. Ez a megoldás érdekes lenne. Pont azért nem engedtük el Costa-t többek között januárban, mert nem tudtuk volna pótolni. Most elvben fel tudnánk rá készülni, de azért akkor is ez egy veszélyes húzás. Hogy mennénk így neki a szezonnak? Costa bekezd, ahogy szokta és januárban távozik? Hol volt ilyen egy ambiciózus klubnál? Én nem nagyon emlékszem. És még úgy se tetszene, hogy Costa mindig leereszt második félidőre, tehát akár még “jól” is kijöhetnénk.

      • Sandic

        Ez csak akkor működhetne, ha jönne a nyáron Lukaku. Januárig lehetne rotálni őket, esetleg ha ég a ház, akkor kétcsatáros formációra váltani, januártól meg lenne csak Lukaku (meg valaki kispados mellé), így talán nem égne ki a belga szezon végére.

        • Diego Costa

          De hogy mész neki az évnek, úgy, hogy szezon közben lelép egy meghatározó játékos? Ez nem profi klubra vall. Jól reagáltunk a vereségekre a szezonban, de ezt is kezelni kéne. Lehet,hogy megzavarja a játékosokat, de az, hogy ez nem egy egészséges szituáció az biztos.

          • nem véletlen, hogy télen ritkán cserélnek gazdát nagy spílerek…

            • Diego Costa

              Ezt mondom én is. Ezért tartom rossz gondolatnak.

  • Diego Costa
  • Diego Costa

    A mai hírek szerint Alves a BL döntő után csatlakozik hozzánk. 😀

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      34 éves már, nem örülnék neki.

      • Mózes helyére? Ne viccelj már.

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Nem viccelek, egy ilyen stílusu játékosnál bármikor jöhet ebben a korban a fizikai leépülés, utána egy Mózi is hasznosabb lesz.

          • Idén a BL-ben világszínvonalú performanszot hozott, 1 jó szezon még biztosan van benne.
            Labdával meg akkor is mérföldekkel ügyesebb lesz Mosesnél, ha a lábfeje helyére téglát operálnak.

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              “1 jó szezon még biztosan van benne. ”
              Ezzel van pont a bajom, neki egyedül akkor tudnék örülni, ha az utolsó órában elhozzuk mert más nem sikerült. Eddig nem volt ránk jellemző, hogy a kezdőben vén embereket igazolunk és ha Conte hosszútávon tervez nem is látnám értelmét.Conte itt van egy éve, biztos kiadta a parancsot, hogy ő 3 védős rendszerben szeretne wingbacket jobbra. Ha nem sikerült egy jobb megoldást találnia a scoutoknak azt nem kis kudarcként élhetnénk meg.

              • “ha Conte hosszútávon tervez nem is látnám értelmét.”
                Fentebbi hozzászólást javaslom.

              • Diego Costa

                Egyedül az a félő, hogy ha Alves mellett tesszük le a garast és mikor ő elmenne, addigra Aurier/Conti kettős új csapatot talál magának és hoppon maradunk.

                • Valóban vérezne a szívem az Aurier/Conti kettős miatt.

            • Sandic

              De mit érünk el azzal az 1 szezonnal? 1 év múlva akkor is kellene egy Wingback, 2x fizetnél pénzt ugyanarra a pozícióra. Én már egy 30 éves játékosnál is meggondolnám, hogy leigazoljuk-e, nem hogy egy 34 évesnél….

              • Ugyan már, ez a hosszú távú tervezés=fiatal játékosok baromira eltévesztett párosítás. Ha csak azt lesem, hány 30 év alatti játékosunkat raktuk kereten kívülre 2 itt töltött év előtt csak az utóbbi 5 évben (Schürrle, Salah, Bertrand, F.Luis, Cuadrado, Romeu, Baba, Traoré de még Moses is idevehető, aki többet időt töltött kölcsönben, mint amennyit itt, sőt Lukaku, KdB dettó), de még Mata sem töltötte be a 3 évet.
                Ha most igazolunk egy fiatalabb wing backet, akkor sem lesz készpénznek vehető, hogy majd rá építhetünk a következő években, sőt, még arra is van bőven esély, hogy a 2 évet sem húzza le.

                “De mit érünk el azzal az 1 szezonnal? ”
                Mi az hogy mit? A Juve mit ért ezzel a szezonnal, ahol többek közt neki is köszönhetően összejöhet a triplázás? Ha meg összejön, senkit nem fog érdekelni, hogy csak 1 évre szerződtették, már ha lép.

                • Sandic

                  De miért veszi biztosra mindenki, hogy most lelép egy szezon után? Egyébként a Seria A-ban jobban megfér egy fáradó öreg. Totti szerintem már a PL közelében sem lett volna pl. 40 évesen. Alvesnek a Juve tökéletesen megfelel arra, hogy még 1 nagyon max. 2 évet lehúzzon ott, aztán megy USA-ba vagy Brazíliába levezetni.

                  • Ki veszi biztosra?
                    Az meg, hogy egy idősebb játékosnak a Serie A jobban fekszik, mint a PL, tény, de ettől még bőven lehet egy baromi jó szezonja egy fokkal élesebb, tempósabb ligában is.
                    “Totti szerintem már a PL közelében sem lett volna pl. 40 évesen”
                    Mivel Totti 40 évesen már a Serie A közelében sem igen volt, ez valószínű.

                    • Sandic

                      “Mivel Totti 40 évesen már a Serie A közelében sem igen volt, ez valószínű”

                      Csak épp 18 meccsen lépett pályára idén a Serie A-ban, még ha többnyire csereként is. Terrynek kb. fele ennyi meccse lehetett…

                      Egyébként meg nem is arról beszéltem, hogy ha fiatalokat veszünk, ők mind nálunk fejezik be a pályafutásukat. Nyilván minden évben érkeznek erősítések, ami egyes játékosok kárára megy. De egy 34, jövőre már 35 éves játékos esetében csak nagyobb a rizikó, hogy belebukik egy új ligába, vagy egy sérülés idő előtt vége vet a pályafutásának.
                      Azzal is tisztában vagyok, hogy van erre ellenpélda is, pl. Zlatan, Defoe, de a wingback pont az a pozíció, ahol a játékos 90 percen keresztül folyamatosan a két kapu között sprintel, és tavaszra teljesen kiégethet egy veteránt.

                    • Az a helyzet, hogy a pályára lépések száma semmit nem jelent, csak a lejátszott idő. Ez 363 perc, amit kerekítsünk 360-ra, ami 4 meccs a lejátszható 38-ból. Csak viszonyításképpen, Zouma januárban tért vissza, és kerekítve 250 percet nyomott.
                      Nem, te arról beszéltél pont, hogy fiatal játékos=hosszú távra tervezés, ami nyilvánvalóan teljesen nem igaz.

              • Diego Costa

                2x fizetés? Odaadjuk azt az összeget, amit Solanke-ért kaptunk… Ne vicceljünk már.

                • Sandic

                  Azt sem tudom, hogy 5-ért el lehetne-e hozni, de 1 szezon múlva lehet, hogy a Conti/Aurier játékosok ára is felmegy 50 köré. Az is lehet addig megveszi őket más, ahonnan meg nem akarnak 1 szezon múlva távozni.

                  • Diego Costa

                    Ezt én is írtam az egyik kommentben, hogy így akár hoppon is maradatunk. Ideális világban vennék 2 új RWB-et. Alvest és Aurier/Conti párosból valakit. Elméleti, mert ez nem fifa, és mert látszólag nem csinálunk semmit az átigazolási piacon…

            • Endy919

              Ezek az évek életveszélyesek . Iva és JT is szinte egyik pillanatról a másikra lett totál haszontalan .

              • JT biztos nem, nála a sérülések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ne tudjon formába lendülni. Iva meg kiégett, tény, de a kiégés meg nem feltétlen a kor függvénye, hogy életveszélyesnek nevezzük ezt az időszakot, ez genetika függvénye. Rooney már 29 évesen kiégett, Adebayor dettó, Touré meg 33 éves koráig kimagasló szinten focizott.

        • Sandic

          Közben kiderült, az általad kreténnek beállított Mosesnál is van lejjebb. Cuadrado csereként állítatta ki magát két sárgával 12 perc alatt a BL döntőben. #HozzukvisszaMoseshelyére

          • sajtee

            Hát szerintem az a második sárga az nagyon nem volt sárga. Cuadrado csak ment a labdáért, kicsit hozzáért primadonna Ramoshoz, akinek egész meccsen sírt a szája, és Ramos eljátszotta a hattyú halálát…

            • ktomi93

              Ahogy mondod, lassan kezdem a Realt is annyira utálni mint a színész Barcát, pont ugyan azt csinálják. Színészkednek, a bajnokságba sorra csalják el a meccseket.

              • Rammschein

                …én még csak azért nem utálom őket annyira, mert velünk, mint csapat még nem voltak köcsögök/csalók/ stb…. a másik meg igen, nem is egyszer…

                • Sandic

                  De csak azért, mert 100 évenként 1x ha játszunk ellenük 😉

                  • Rammschein

                    …nem is emlékszem Chelsea- Margit meccsre. :”D katalány meccsre meg sajnos nagyon is emlékszem… azokat nem lehet kitörölni… :((

                    • Rammschein

                      most nézem… 3x játszottunk velük… 71-ben… :”D a szüleim születtek akkor OMFG. 😀

                    • Rammschein

                      jó azok közül van egy 98-as is… na 🙂 késő van már 😀

                    • a népsportos blogon pedig még volt egy múltidézős poszt is tőlem a ’98-as szuperkupáról 😛

                    • Rammschein

                      (közben lentebb korrigáltam)… hát én akkortájt még a fociról sem tudtam 😉 :DDD

                    • gorkaf78

                      Mivel én mindössze 7 évvel vagyok fiatalabb a szüleidnél, ezentúl elvárom, hogy előre, csókolommal köszönj, és ne tegezzél. :DDD

                    • Rammschein

                      …részemről nem gond, de isteníteni nem foglak, mert az Drogba. 😛 … mondjuk a nevedből rájöhettünk volna a korodra simán xDDD

                    • gorkaf78

                      Á, az az IQ-mra utal. :DDD

                    • Rammschein

                      xDDD ez fájt agyilag (ha már IQ)… 😛

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Szerintem, úgy meglepődnél ha valaki lecsókolomozna a blogon, hogy elborulnál a járókerettel!

                    • gorkaf78
                    • ktomi93

                      Mikor a Bárka volt nagyon fent, mindig szurkoltam a Realnak hogy verjék már le, és alapból szimpibbek voltak, de amit idén leműveltek arra nem nagyon vannak szavak. Ramosszal az élen.

            • no igen, az ilyet tiltani kéne legalább 2 meccsel, meg azzal a bíróval együtt, aki megette. De hát…

              • ktomi93

                én az ilyent egy életre eltiltanám 🙂

            • Rammschein

              …na ja csak Cuadnál már minden mindegy volt… Moses meg a meccset sz-rta el véglegesen… hmm?

          • Van lejjebb? Te láttad az esetét is? Ez több, mint szigorú volt a bírótól. Ilyenért a PL-ben nem kapna sárgát.
            De amúgy nem tudom, hogy ki akarja visszahozni, főleg hogy most adtuk el.

            • Sandic

              Pedig valami ilyesmire számítottam tőled:

              70 feletti IQ-val rendelkező ember nem szed be egy sárgát a becserélése után. De ha már így alakult, akkor nem követ el akkora gyökérséget, hogy tesz egy lökő mozdulatot egy másik játékos felé, mikor a partjelző 2 méterre áll tőle….

              • Ugyan már, “lökőmozdulat”… Jó hogy nem sárgázzuk már azt is, ha a lába mellé rúg.

                • Sandic

                  Hát nem is csak megpaskolta a hátát. Teljesen mindegy, hogy mekkora erővel csinálta, Ramosnak nem kellet volna elesnie tőle, de ettől még a mozdulat ott volt, nem volt természetes testhelyzet, hogy kitette oldalra a kezét, amikor Ramos “arra járt”. Lehetőséged adott a bírónak, hogy lapot adjon érte, aki élt is vele.

                  • De ez akkor is extrém szigorú volt, ezért senki nem vár sárgát. Ez kb. olyan, hogy megpaskolod valakinek a hátát, ő meg arcon vág téged. Ne te legyél már az ostoba, mert nem vártál ilyen retorziót. A PL-ben, de még az olaszoknál is ez semmi.

                  • kormolar

                    mindkettőt ki kellett volna állítani…Cuadrado am is szar csere volt…az meg sose baj h Ramos nincs ott végjátékban…xD 😀

                  • mohacsia

                    Szerintem te most szopatsz minket, hogy ezt a faszságot leírtad.

              • kormolar

                túl pörgött a srác na…ez azért benne van, ha látod h szar a csapat és neked kellene felpörgetni a játékot (mármint az 1. sárga…)…

      • Diego Costa

        Az is egy ok, a másik meg a múltja. 😀 Egyébként jól tolja a Juve-ban, talán van még benne 1-2 év. Nem veszthetünk vele semmit, ha idejön egy jelképes összegért. Jól meg lehetne osztani a posztot Moses-al, aki tudna tőle tanulni. A rangadókon Alves kezdene egyébként meg kaphatna szépen pihenőt és akkor Moses is játékban lenne. Ha Alves nem jön, akkor meg Aurier/Conti párosból kell megszereznünk valakit.

  • Ce gyorsan bekoszont, ugy lotte, ahogy azt kell.

  • Aztab.. mi gol 😀

    • Rammschein

      szép volt! 🙂

  • gorkaf78

    Eddig kifejezetten izgalmas és jó meccs a döntő sztem.

    • Blotunga

      Meglepően nyíltsisakos játék. Nem vártam ilyent egy BL döntőtől, úgyhogy most pozitívan csalódtam. 😀

      • gorkaf78

        Igen, a Real gól után teljesen szétestek a középpályák, a Juve a gólig rohant, aztán persze érthető módon visszaállt. De ahogy írtad, tényleg szokatlan egy BL döntőtől ez.

        • Rammschein

          …nekem is kifejezetten tetszik! 🙂

          • Rammschein

            …hát már annyira nem…

    • Sandic

      És mekkora gólok vannak basszus… 2-1

  • Rammschein

    Khedira jó ügynök. xDDD

  • Rammschein

    A Juvénak össze kell kapnia magát! Nagyon magukra húzták a Margitot… és mire leírom már a 3.-at lövik… fuck… ez elúszni látszik.

  • Blotunga

    Addig altattak, hogy szépen belealudtak ők maguk. Allegri nem tudom, hogyan magyarázza ezt meg akár saját magának is…

    • Sandic

      Nem hinném, hogy sokat kellene magyarázkodnia. A Realé talán a világ legerősebb kerete, náluk van a világ legjobb játékosa, Zidane egész szépen beérett edzőként, vagyis az esélytelenebbek nyugalmával léptek pályára. Szép az is, ahogy idáig eljutottak.

      • Blotunga

        Ja persze, most, hogy kaptak 3 gólt akkor az esélytelenebbek és teljesen elfogadható. de amikor kapott gól nélkül meneteltek, akkor istenkirálycsászár csapat volt! Ezt elbaszta az edző s kész!

        • Sandic

          Az emberek kb. 80%-a szerette volna, ha a Juve nyer, de kb. az emberek 80%-a tudta, hogy nem sok esélyük van. 3 gólt verni a Madridnak rohadtul nem egyszerű, megpattanó lövésekből kaptak kettőt. Közben 4-1, ha valamit fel lehet róni Allegrinek, hogy végére miért estek így szét, de azt nem, hogy miért kaptak ki a Real ellen.

          • Blotunga

            A 4-1 el jössz, amikor arról beszéltem, hogy 1-1 nél bealudtak a meccsbe élükön Allegrivel. És nem egyszerű 3at rúgni egy Realnak, habár amikor akart a Juve, akkor elég szépen zavarba hozták a híres védelmet. De nem is lett volna kötelező 3at verni, ha nem szarnak bele 1-1nél a meccsbe!

            • Sandic

              Hát azért 1-1-nél még nem szartak bele, inkább a Real kapta össze magát, vagy inkább a spanyolok aludtak be az első góljuk után.

              • Blotunga

                Na jó, nem szartak bele. Csak valamiért úgy gondolták, hogy nem csak a támadásokat hanyagolják teljességgel, hanem a középpályát is átengedik a Realnak. Tehát állsz és várod, hogy jöjjenek a támadáshullámok megállás nélkül anélkül, hpgy bármit is tennél.

    • kormolar

      Casemiro gólja akkora mák volt… olyan ívet írt le a labda h védhetetlen volt…az a gól megfogta a Juve-t..onnantól gyorsan jött a 2.(ami 3.) aztán el is dőlt…

      • ktomi93

        úgy rúgtak két gólt hogy mindkét góljuk megpattant egy védőn és így ment a kapu valamelyik sarkába

  • Rammschein

    Cuadrado kisárgázta magát…. közben már négy4!!4!… nos… a 2. gólig nyílt sisakos volt, onnantól meg lejtmenet.

    • büszke pillanat, hogy ha rövid időre is, de megfordult nálunk egy BL rekorder 🙂 az első cserként beállt ember a BL döntők történetében, akinek sikerült pirossal idő előtt távoznia… összességében pedig a harmadik játékos a döntők történetében, akit leküldtek – a másik kettő Lehnmann és hát ugye DD

      • Rammschein

        hát… meg elvileg több zsét kaptunk volna, ha nyernek a zebrák… 😀 de nekem szimpibb csapat is volt Allegrié, naná, de tudom, hogy szimpátiával többynire nem lehet nyerni.

      • Blotunga

        Épp akartam írni, hogy annyit mutat ez a gyerek, amennyit nálunk is letett az asztalra, csak közben meg kibalfaszkodta magát, úgyhogy inkább hagytam az egészet.

    • kormolar

      tiszta vicc volt amit Ramos leművelt… szerintem tök vétlen volt ott Cuadrado…ilyeneket utólag szankcionálni kell… mert az ilyen fetrengések miatt van rossz híre a focinak egyes helyeken…amit utána művelt na az is eltiltást érdemelne…

      • Rammschein

        (nem láttam…) de elhiszem… mondjuk az UEFA sz-rni fog bele… és röhög rajta kettőt…

  • Rammschein

    Asszem a kölykök (náluk különösen menő a bárka) meg a divatszurkerek lassan elköszönnek a katalányoktól, és elkezdenek Reál Margit cuccokat venni. :))

  • Bukkakebáró Idemitirjak

    Ramos büszke lehet magára.

    • mohacsia

      ajánlom azt a jelenetet a nagy fanjainak

  • Rammschein

    jaj most jön a nyali-fali, hogy megvédték a “címüket”… juuuuj. :'”) mi van vazze, kibérelték a BL-nyerést? végül is… ha a bárkának nem megy, valakit nyomni kell ugye? 😀

    • hát mondjuk, ezzel nem nagyon lehet vitatkozni, ez krvanagy szó azért, mert ilyet eddig senki nem mutatott fel, és nem véletlen. Címvédés van, és hát megérdemelt, nem nagyon van mit vitatni rajta – a meccs megpattanóitól, színészteljesítményeitől meg mindentől, jó ez a Real na. Mondjuk fejben én is kiszurkoltam mindent, hogy ne ez a real legyen a rajta karácsonyfadíszként csüngő kopasszal az első bl odavisszázós, de hát faszom. No meg reménykedtem, hogy Kroos az elvesztett bl döntő után dühében egyből aláír a Chelseahez, de ez az este már csak így lett na.

      • Rammschein

        … jó én értem, csak megint olyan szintű istenítés lesz belőle, amit én baromira nem bírok… 🙂 Ronaldót meg jó, hogy nem lassan szentté nem avatják, mert megbűvölte a labdát meg Isten tudja még mit csinált, mert megint kinek a műve lesz sokak által az egész? az övé… (ezt ((is)) 😀 utálom Messiben is)… 😀

      • kormolar

        köcsög Ronaldo meg egész meccsen nem csinált semmit, de 2 góljával megint ő lesz a császár… 😀 meg kell hagyni h hihetetlen jól támadja a labdát… de attól még utálom…xD

        • Rammschein

          …a zaranylabdát már adhatnák is oda neki… :’) :((

          • gorkaf78

            Mondjuk idén EB győztes, spanyol bajnok, és BL győztes lett, nehéz lenne másnak odaadni az aranylasztit… 😀

            • gorkaf78

              Bocs, EB-t tavaly nyert. :DD

            • Rammschein

              …jó, de már unalmas… :”D Remélem jövőre mondjuk valami kékmezes kapja… 😛

              • ja, ráadásul Cris-ti-a-no homosexual 😀

              • Sandic

                Csak akkor, ha kék lesz a Real vagy a Barca második, esetleg harmadik számú meze….

                • Rammschein

                  szomorú igazság…

                • mohacsia

                  Ez a lila te atyaisten mennyire ocsmány volt…

                  • Rammschein

                    …még mindig jobb, mint az a …. rózsaszínos… :”D egy fokkal, nem sokkal… jaj, a Nike mutathatná már a mezünket. :))

                    • kormolar

                      ma a Psg-Veszprém kézilabda meccset nézve…remélem nem PSg minőségű mezeket fog gyártani

                    • Rammschein

                      …elszakadtak? (ettől már csak a félrenyomtatott Fradi-Vasas mez viccesebb a magyar kupában, de az nemtom kinek a műve)

                    • kormolar

                      “A meccs másik nagy vesztese a Nike volt, az első félidőben rövid időn belül két mez is elszakadt, nem a legjobb reklám ez a pipás cégnek…” idézet a player.h-ról ( nem ismerem az oldalt…de a meccsen láttam h Karabaticnak meg valaki másnak is elszakadt…)

                    • az EB-n tavaly meg az adidas mezek (és labdák) szakadtak mindenfelé… ez van, cost saving van mindenhol, meg öko nyomás, újrafelhasznált műszál, meg effélék, a minőség már egyre kevésbé szempont az ilyen tömeggyártásos cuccoknál

                    • kormolar

                      ja nekem is eszembe jutott… utána néztem a svájc- francia meccsen szakadtak sorra a Puma mezek+ adidas labda durrant ki…az ár meg csak megy fel… 😀

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Több is elszakadt ha jól rémlik, csak azokat nem kellett cserélni, 2 volt amiben nem folytathatták a meccset.

                  • Sandic
                    • mohacsia

                      Nem tudom mit akartál linkelni, de igen, a Real mai meze a hányinger kategória!

                    • Endy919

                      Hányinger??? Láttad milyen volt az idegenbeli mezünk ?

                    • Sandic

                      A rózsaszínű mezüket, az még inkább hányinger volt.

              • Diego Costa

                Pedig ez lesz. Amíg CR és a törpe aktív játékos lesz, addig az ő kis háziversenyük lesz.

      • Diego Costa

        “Címvédés van, és hát megérdemelt”. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy döntőbe sem kellett volna lenniük…

  • Endy919

    No …bold : jövőre Abra ráhajt minket a BL-re, csoportkör után kuka , liga 3. És ligakupa győzelem .

    Hirdessétek Endy iéit.

    • Rammschein

      …remélem nem jinxeled el, te jinx-próféta. 😛 😀 aztán miért teszel minket ilyen sanyarú sorsra? 🙁 :DD

      • Endy919

        Szokás szerint . Liga után Abrának BL-re fáj a foga és két szék közé fogunk pottyanni.

        • Rammschein

          Csak nem… ne légy már ilyen negatív… Contenak redefiniálnia kell a csapatot, meg a tactic-ot… megtámogatva playákkal, akik kellenek ehhez és jók leszünk… és nem… nem vagy realista… azért nehogy már a BL-csoporton túl ne jussunk… mer nem tudom mit csinálok? Szted Pepe meg Mou annyira jók lesznek? (Lehet, majd kiderül… vagy lehet a sok vásárral megint nem mennek semmire…)

    • majd holnap, ha kijózanodtál, nézz még rá erre pajti 😉

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Én meg vállaltam már a sofőrködést, pedig nyithattunk volna egy helyi jósdát.

        • nekem társas terveim voltak estére, de végül másként alakult, így itthon tengetem, és még csak egy dupla whisky van bennem 🙂

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            4-kor UFC 212, van még idő! 🙂
            Régen olvastunk már “jóhangulatban” Mester! 😀

            • ennek főleg két oka van, az egyik, hogy már nem írok, a másik, hogy alig iszok 🙂 itt van, eltelt az év fele, és 2x voltam igazán befűtve. Ínyenc lettem, ritkán iszok, keveset, de minőséget. Gyűjtöm a bort, pálinkát, whiskyt, meg egyébként a minőségi italokat, és az íz élvezetéért iszom. Gyűjtöm az autentikus dolgokat, van scotch-om Skóciából, tequilám Mexikóból, Gin Londonból, kubai szivarom Kubából, stb.

              • Bukkakebáró Idemitirjak

                Én is így képzelem el a nyugdíjas éveim! 😀

              • Endy919

                De nincs még szilvád Endy bácsi környékéről . Orvosolhstó dolog ez ám 🙂

                • nincs, de jut eszembe, van szatmári szilvám Szatmárnémetiből 😛 :))

        • Rammschein

          …én meg épp azt olvasom, hogy Anonymus miket regélt a bolond fejével össze… de minek folytassam tovább? (a vége inside-joke xD)

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Nagy jós volt, igaz minden 10. tippe jött csak be, nem csodálom, hogy hacker lett belőle!

            • Rammschein

              :”””””D P. mester-hacker. Ez annyira jó volt, hogy még a nevét sem tudjuk. xD

      • Endy919

        Mobö´ gomdolog hogy reszeg vagyok:)

        • Rammschein

          xDDDDD

        • női megérzés

        • de nyugi, nem te vagy az egyetlen, aki komolyan vette ma az ivást :DD

          Xherdan Shaqiri is targeting winning the Premier League and a return to the Champions League with Stoke City.

          Azért ez…. 😀

          • kormolar

            belebotlott a labdába csütörtökön és ráment az agyára…xD

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Szerintem elfelejtette, hogy már nem a Bayernben van.

  • kormolar

    most komoly szóba hoztak minket Dani Alvessel? vagy ez ilyen daily joke az unatkozó újságíróknál

    • Rammschein

      …lentebb vélekednek erről a többiek… sztem nem kéne… (Nem kívánom újrakezdeni a vitát, de nekem személy szerint nem köll, na nem mintha az ér bármit is :P)

      • kormolar

        én személy szerint elfogadnám ha 6 évvel fiatalabb lenne…de ne 34 éves játékosokkal erősítsünk már…

        • Rammschein

          …jó hát akkor, meg nekem a 6 évvel ezelőtt Lamps, Terry, meg Drogba kell… :DDDD egyébként meg ja, lehet, hogy még van benne, de én nem vállalnám be ezt a rizikót,

          • kormolar

            de az is lehet h a senior csapatott erősítjük…Drogba am még kispadra lehet beférne…annyit tudna/bírna mint Michy

            • Rammschein

              …hát lehet, hogy bírna annyit… mivel Misi nem sokat játszott egész évben. :”D azt se tudom mi van vele, játszik még az usákoknál? 🙂

    • kormolar

      Chelsea are prepared to make Eden Hazard the highest-paid player in the Premier League to fend off Real Madrid, according to the Sunday Express.

      The paper claims the champions have opened talks with the Belgian playmaker and are ready to pay him £320,000 a week to see he stays put.

      na …valami normálisabb hírt is összehoztak így éjfél előtt…

  • balazsh

    Kezd frusztrálni ez a Nikera való átállás. Minek húzzák? Már vége a szezonnak tudtommal.

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Júli 1.-től lesz csak hivatalosan mezszponzorunk a Nike, addig nem tudnak sok hivatalos dolgot csinálni.

      • balazsh

        Sorry, teljesen jogos. Valamiért június 1-re emlékeztem a korábban erről folyó diskurzusnál, illetve nem tudom miért hittem, hogy június a szezon vége. Keresem az okot, viszont mindent azért csak nem foghatok rá az alkoholra 😀

    • Endy919

      Ahogy írtaBogicica júl 1. . addig adidas

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Kezdem úgy érezni, hogy ez a Boglárka már lemoshatatlan! 😀

        • Endy919

          Ááá 🙂

  • A Le Parisien szerint a PSG feladta a Sanchez leigazolására szóló terveit, a játékos fizuigénye miatt

    http://www.leparisien.fr/sports/football/psg/le-psg-moins-chaud-sur-alexis-sanchez-03-06-2017-7012395.php

    Itt azt írják, hogy heti 320K EUR-t, azaz kb 280K fontot kérne.

    • Tornando Ferres

      Hát, ha én lennék az Arsenal kicsengetném inkább ezt a fizut Sancheznek, mint hogy MBappera dobáljak 90 millás bideket.

      • kormolar

        Wenger papa Henry-t látja benne sztem…

    • A Bayern most a legkomolyabb keroje elvileg, de Arsenalek most nyilatkoztak, h mindent megtesznek a megtartasaert. Kerdes, h alair-e.

  • Endy919

    Alex Sandro már aláírt?

    • hova? 😀

      • Endy919

        hát hozzánk 😀

        • Rammschein

          dislike. 😀

          • Endy919

            te nem örülnél neki ?:D

  • Bukkakebáró Idemitirjak

    Közben újabb terror támadás volt Londonban, egy kis teher autó a tömegbe hajtott majd a belőle kiszálló utasok késelésbe kezdtek, konkrét részletek még nincsenek, de van halálos áldozat.

    • Endy919

      aztán kiugráltak a kisbuszból a férgek és embereker késeltek.

      • addigra szerencsére lelőtték mind a hármat. A halálos áldozatok a gázolás miatt vannak 🙁

    • Ennel azert mar joval tobb reszlet van, reggel olvastam BBC-n egy csomo szemtanu beszamolot, de ez nem ide tartozik asszem.
      Az egyik tamado amugy Arsenal mezben volt. Eleg groteszk.

    • Rammschein

      …olaszba meg meccsnézés közben összetaposták egymást a szurkerek… mert megijedtek, hogy robbant valami…

  • Musonda pre-seasonra meg biztosan marad! Remelem villant es marad a keretben, foleg, ha Willi tenyleg lelep. Amugy meg menjen Monacoba kolcsonbe.

    https://weaintgotnohistory.sbnation.com/chelsea-fc-transfer-rumours-news/2017/5/30/15711078/chelsea-are-not-looking-to-loan-out-charly-musonda-jr-at-the-moment

  • kormolar

    Speaking on French television show Telefoot on Sunday, Griezmann said: “The ruling of the CAS has come through. Atletico cannot recruit. With my sporting advisor, Eric Olhats, we decided to stay.

    “It’s a hard time for the club. It would be a dirty move to leave now. We talked to the leaders and we will be back for next season.”

    mondtam én h nem lesz olyan szemét, hogy a szarban ott hagyja a csapatot…

    • Rammschein

      …hát… ez van, legalább a MUba se megy…

      • kormolar

        am ez nekünk talán nem is akkora baj….mert JM nem tudd a seggén ülni, ha tele van a pénztárca és lehet h igazolnak valaki mást pl. Bale-t….ezzel jövőre mi rámehetünk Grizire…és azért Hazard-Griezmann két szélen nem lenne olyan rossz

        • Rammschein

          tudom… nekem is tetszene… ha ide jönne. 😀

    • Ezzel azért megvárnám a nyarat. Ilyen játékos-esküdözések alapján Robinho Drogba társa lett volna évekig.

      • Azert ne hasonlitsd mar Robinhot Griezmannhoz. Az egy del-amerikai kis patkany volt, Griezmann egy nyugat-europai ertelmisegi csaladbol jott. Hulyeseg a kakan is csomot keresni, iden nem fog tavozni ez 100.

        • Ha Ronaldinhot mondom akkor jobb?
          “Hulyeseg a kakan is csomot keresni”
          Az a kákán is csomókeresés, hogy egy nyilatkozat alapján ne vonjunk le következtetést az 1 hónap múlva induló ablakról? Bocsmá.

          • N’kolo Ganté

            Én is szeretek csomót keresni a kákán, ezért megveszem olcsón és eladom drágán.

            • hühh, ezt el merted már sütni élőben is valakinek? és nem vágott pofon érte? 🙂

              • N’kolo Ganté

                Ezért mèg nem ütöttek meg 🙂

                • ezért? (pedig ez volt annyira sz*r, hogy kijár érte… 😀
                  de a lényeg – szóval volt már más? :))

          • Miert Dinho igert valah vmit es cselekedett annak ellenere? Nem tudom, de amugy o sem tul megbizhato, nem egyszer bukott, h kokaint szivogatott kurvak anuszabol edzes heleyett. A francia kicsit mas kategoria, es ha ezt igy lenyilatkozza, h most nem lenne gerinces dolog elhagyni az Atletit, akkor en ezt nem vonnam ketsegbe, foleg, h nem ilyen Marcak, Daily Failek hoztak csak le, hanem BBC szinten mar tenykent kezelik, h marad. Balague sem tesz mashogy. Jelen allas szerint nem fog lepni.

            • Dinho még a PSG-s korszakában nyomatott valami hasonlót.
              Jó, most így nyilván ki lehet ragadni az ő életéből egy olyan kontextust, ami nem keresztényi, de ez még ideológiában sehogy nem befolyásolja.
              A francia is egy méregdrágán zsoldos, semmi ideológia nem köti őt sem Madridhoz, sem a csapathoz. Ott van 3 éve, és oké, nyilván lehet benne annyi bajtársiasság, hogy nem hagyja szarban a csapatát, de ezt én nem fogom csak ígéret alapján benyelni. Majd ha szeptember első meccsét vele a kezdőben nyomja le az Atleti, akkor igen, elhiszem. De addig is volt már elég példa a sporttörténelemben arra, hogy egy játékos ígéretét kb. annyira vehetjük készpénznek, mint a Daily Fail értesüléseit. Aztán vagy bejönnek, vagy nem.

              • En nem ideologiakrol beszelek, csak pusztan gerincrol. Ha ilyet az egyik legkaposabb europai jatekoskent kimondasz (az egesz focivilag figyeli, h merre kot ki), akkor annak van sulya es ezzel nyilvanvaloan tisztaban van. Olvastam par cikket a csaladjarol a parizsi merenyletek utan, ahol a novere tulelo volt es egy francia tanult, ertelmiseg csalad kepe jott at a sorokbol, ami azert enged kovetkeztetni arra, h nem belebofogtt csak a mikrofonba, mint mondjuk egy brazil, aki vmelyik del-amerikai mediumnak adott vmi interjut. Nyilvan ez sarkitott pelda, de na ezeknel altalaban igy megy. Amugy Robinhora ugy emlekeszem, h o nem igergetett szimplan csak az utcso pillanatban egy zsirosabb offert fogadott el a Citytol. Emlekszem mar a shopban Robinho 7 mezek voltak nalunk 😀

                • De a gerincnek mi köze az ánuszos kurvázáshoz? Ennyi erővel minden focista, aki életében másnaposság miatt ellógott egy edzést, gerinctelen.
                  De az, hogy értelmiségi meg tanult = gerinc meg tartás? Ettől elvonatkoztatva nem azért, de az egyetemeken és a diplomások között kimagaslóan sok a szocio és pszichopata, nem beszélve az értelmiségi állásokról. Persze nem mondom, hogy ő is az, de a gerincesség meg a tanultság ne legyen már parallel vonás. Ennyi erővel a mélyen vallásos braziloknál meg felhozhatnánk, hogy jaj hát ők meg konzervatívan keresztények, biztos nem tesznek kapzsi álnokságokat.
                  Robinho meg konkrétan lenyilatkozta, hogy a Chelsea kedvéért akar lépni Madridból.

                  Mondom, részemről ha ott lesz szeptember elején a keretben, én elhiszem, addig nem. Semmi személyes, csak egy kis utánanézéssel 10 perc alatt találnak 10 focistát, akik ilyennel etették a népet.

  • gorkaf78

    Nem tartom helyes dolognak azt, amire állítólag készül a klub: Hazard fizetését a heti 200.000 fontról 320.000 (!) fontra akarják emelni, hogy a Chelsea játékosa maradjon…

    http://www.dailystar.co.uk/sport/football/619685/Eden-Hazard-Contract-Chelsea-Real-Madrid-Transfer-Gossip-Rumours-Latest-CFC-News

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Hol itt a gond?

      • gorkaf78

        Szerintem az a gond, ha csak a pénzért marad. Pontosabban megfogalmazva: hogyha azt mondta a vezetőknek, ha nem kap fizuemelést, akkor nem marad.

        • Blotunga

          Ez egy elég kényes dolog, amit sokféleképpen meg lehet közelíteni. Lehet onnan, ahonnan te is, hogy de hát csak a pénz számít, akkor meg már mondjuk ki, zsoldos(szurkoló szemmel). Lehet onnan, hogy a csapat legnagyobb értéke, meg kell tartani(vezetőségi és szurkolói szemmel). Lehet onnan, hogy mivel a csapat húzóembere, ezért megérdemel egy jó fizetésemelést(bárkinek a szemével nézve). De lehet akár olyan is, hogy most van a csúcsközelben, akkor meg miért ne kaphatna több fizut?(mondjuk ő ezt is meggondolhatja). Szerintem a lényeg, hogy csak finoman kell bánni ezekkel a dolgokkal, legyen az szurkoló, játékos vagy board. Nem csak a fehér/fekete létezik.

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Szerintem ez nála kicsit bonyolultabb. Bőven tett le annyit, hogy megérdemeljen egy emelést és nem véletlenül környékezte már meg a Real is. A klub ugyanúgy érezhette, hogy ha megakarjuk biztosan tartani ahoz egy neki már kijáró szerződést kapjon. Mind a két fél közös megegyezése alapján jöhet össze ez a szerződés. Plussz még egy utolsó mondat, Eden nem hisztizett eddig sem hogy menni akar, vagy hogy ennyi x fizetésért marad csak, szóval nem hiszem hogy most hirtelen támadta le a vezetőséget követelőzéssel.

          • gorkaf78

            Nézd, attól hogy Hazard a sajtóban nem hisztizett, hogy fizuemelést akar, még nem tudhatjuk, hogy mit mondott ő v. az ügynöke a vezetésnek a színfalak mögött. De önmagában a tendenciát tartom rossz dolognak, hogy egy játékos csak akkor hosszabbít, ha több fizetést kap. (Ha ezt a többi játékos megtudja, követelheti a több pénzt mindenki.) Ez tipikus zsoldos mentalitás. Nem hiszem el azt, hogy a heti 200 k nem elég valakinek a ‘megélhetésre’ (ugye 70 millió forintról beszélünk hetente!), hanem kell ennél is több…

            Azpi fizetése pl. heti 70.000 font. Szerinted Hazard több mint 4x fizetést érdemel, mint a spanyol?

            Ha rajtam múlna, bevezetném a fizetési sapkát a klubnál, és egész Európában mindenkinél. Az nem megoldás, hogy egyre több és több lesz a játékosok fizetése.

            És a végére egy ellenpélda: Terry az utolsó évében jelentős fizetéscsökkentésbe ment bele, csak hogy maradhasson szeretett klubjánál.

            • kormolar

              a védők alapból általában kevesebb fizut kapnak mint a támadók (lásd Ramos-Ronaldo/Bale fizetés)… Hazard világklasszis játékos maga posztján benne van a top 5 legjobb játékos között…a fizetéseket pedig a piac határozza meg…ha meg akarjuk tartani 300 körül kell adni nincs mese… a hozzá hasonló kaliberű játékosoknak ott van a fizuja

              • gorkaf78

                De azt értsd meg légyszíves, hogy neki 2020.06.30-ig van szerződése. Ha ő nem akar váltani, akkor eddig a dátumig nem kell neki több fizetést adni, mert addig a klub játékosa. Ha a klub több pénzt ajánl neki, az azt jelenti, hogy valaki nyomást helyezett a Chelsea-re, hogy ezt tegye. Ez pedig nem lehet más, mint Hazard maga, hiszen ha ő kijelentené a vezetésnek, hogy nem akar sehova menni, akkor nincs ügy, nincs miért többet ajánlani neki.

                • kormolar

                  értem én…. de ne felejts el azt sem h végső soron neki ez a munkája….ha van olyan klub, ahol van akkora kihívás mint nálunk és több fizut adnak miért ne menne oda… most van a legjobb életkorban….ráadásul egy új szerződésben magasabb kivásárlási árat is meg lehet határozni, amitől más klubokat el lehet riasztani….

                  • gorkaf78

                    Hogy miért ne menne oda? Talán mert szerződése van velünk? Mert szereti a klubot, a várost? Mert neadjisten elég neki az a fizetés amit a klub adott eddig?

                    (Egyébként ha jól tudom, Angliában nem szokás kivásárlási árat rögzíteni a szerződésekben, így a Chelsea nem köteles őt elengedni, akármennyit is kínálnak érte.)

                    Vagy akkor legyen őszinte, és álljon ki a nyilvánosság elé, hogy ‘kérem, mivel a Real csábítgat engem, ezért úgy érzem, nekem jár a több fizetés, és csak akkor maradok a klubnál ha ezt megkapom’. Nekem ez is jobban tetszene, mintha valaki csak sunnyog…

                • Blotunga

                  Ne haragudjatok de itt pár embernek betette az ajtót ez az uborkaszezon! Mi az, hogy ha élő szerződése van, akkor nem kell fizetést emelni?! Te hol élsz? Te a munkahelyeden nem kapsz fizetésemelést, ha 20 évig ott dolgozol? Ez egy teljesen normális dolog, mindenkinek érdeke. S nem is kell messze menni, Conte miért kapott új szerződést magasabb fizuval, holott még élő szerződése volt? Na ott nem sírt senkinek a szája! pffff

                  • gorkaf78

                    Kicsit bunkó a stílusod, ráadásul személyeskedsz is, de azért megpróbálok normálisan válaszolni: szerinted az akkor rendben van, hogy a csapat így is legjobban kereső játékosa egy sikeres év után rögtön fizetésemelést kap? Tehát tegyük fel, megkapja a heti 320-at jövőre, és ismét lesz egy sikeres éve, akkor utána megint kérhet, mondjuk heti 400-at, és így tovább? Nem látod be, hogy ez nem jó dolog?

                    A másik: sikeres éve volt DL-nek, Azpinak, Kanténak, stb. Tehát akkor ők is nyugodtan mondhatják a boardnak, hogy
                    mindannyian szeretnének fizetésemelést kérni? Hiszen ebből ez következik, nem?

                    Conte esete azért más, mert ő átvett egy 10. helyezett csapatot, és kapásból bajnokot csinált belőle, ezt jutalmazták meg a klubnál.

                    • Blotunga

                      Én mondhatok akármit, ha te nem vagy hajlandó értelmezni, hanem csak a saját látásmódodat írod le már vagy 10. alkalommal.

                    • “A másik: sikeres éve volt DL-nek, Azpinak, Kanténak, stb. Tehát akkor ők is nyugodtan mondhatják a boardnak, hogy
                      mindannyian szeretnének fizetésemelést kérni? Hiszen ebből ez következik, nem?”

                      Miért ne? Ez egyéni preferencia kérdése egyébként. Ugrálni mondjuk főleg az ugrálhat, akiért más is adna pénzt meg ennyi fizut, Cahillt épp nem nagyon akarná elvinni senki, Kanté meg pont nem az a típusú játékos, edzésre is még mindig egy second-hand minivel jár.

                    • gorkaf78

                      Igen, de szerintem pont ez az, amit el kell kerülnie egy klubnak, ha egyszer enged az egyiknek, akkor utána mind fog még kérni. Egyik játékost sem szabad előtérbe helyezni.

                    • “Egyik játékost sem szabad előtérbe helyezni.”
                      Ez nem “szabad” v “nem szabad” kérdése, mert egyrészt lehetetlen nem priorizálni, másrészt meg ez van, a szabad piac így működik, ez egyszerű közgazdaságtani alap. Egy klub sem képes ezt elkerülni, legfeljebb jobb szinten kezelni – lásd Spurs, ott a fizukalap, közel azonos, többiekhez viszonyítva alacsony bérek, stb, azt jól nem is mennek vele semmire, olyan ez, mint az Arsenal demiszépjátékkalkaptunkki mantrája, max magadat nyugtathatod vele, de nyerni azt nem fogsz.

                    • Rammschein

                      miért? 😀 szép a játékuk? xD wenger loves this.

                    • kormolar

                      ja csak egy idő után tarthatatlan ez a rendszer…mert lesz valaki aki jobban teljesít aztán neki nőni fognak az igényei…sztem sok top focistánál egyfajta rangot/presztízst jelent a fizetés…ma megnéztem 1-2 csapat játékosainak a fizuját….Juventus lepett meg…Buffon,Chiellinii,Bonucci 70-80-at keres hetente…Higuain 150-et…Pjanic 110, Dybala 60

                    • gorkaf78

                      Pontosan, ezt kell megakadályozni.

                    • de mégis hogyan, és ezt a legkomolyabban kérdezem? Ha ezt egy 12 éves srác írja le, aki még idealizálja a világot, még csak-csak meg is értem, hogy hát eddig burokban nőtt fel, de egy meglett ember, akinek csókolommal kell köszönni a blogon, annak látnia kellett már az életből annyit, hogy ezt nem is lehet, és nem is kell megakadályozni. Az élsport nem/sem működik/működhet szociális alapon. Ez a legkőkeményebb versenyszféra.

                    • gorkaf78

                      Akkor másképpen fogalmazok: addig tartható az emelkedő fizetések rendszere, amíg a TV-s jogdíjak is folyamatosan emelkednek. Viszont ez nem fog emelkedni a végtelenségig. Előbb utóbb bekövetkezik majd a stagnálás.

                      De hozok egy másik példát: a Forma 1. Egyértelműen a költségek emelkedése fogja tönkretenni, mert érdektelenné válnak a versenyek. Az új tulajok most megpróbálnak különféle reformokat, hogy megmentsék a halódó sportágat.

                    • kiragasz egy példát, és ennyi. Szerinted a klubok bevétele csak a tv-s jogdíjakból van? A jegyárak, szponzori szerződések, tulaj pénze, meg a tengernyi más forrás az smafu? 🙂 nemááár.

                      És ha mégis? Lesz egy recesszió – viszont az nem csak a Chelseat fogja érinteni, hanem a liga összes, vagy a világ összes csapatát. De oké, ne túlozzak, az európai top ligák csapatait. Erre még az is lehet, hogy rövidesen látunk valamiféle példát, mert a Brexit bizonyosan lesz valamilyen hatással a ligák közti árképzésre. De nehogy már elítéld Hazard-t, mert 2017-ben kihasznál egy előtte adódó lehetőséget, és nem a bolygó megmentésén fáradozik 🙂

                    • gorkaf78

                      Természetesen nem. 😀 De akkor általánosságban írva, a klubok bevétele sem emelkedhet a végtelenségig, így már megfelel? 😀

                      Így van, én is ezt gondolom, hogy előbb-utóbb eléri egy recesszió majd a focit is, és ennek az egyik fő oka a túlköltekezés lesz, amit meg lehetne akadályozni, ha a klubok egységesen bevezetnék a fizetési sapkát. Ezért persze nem Hazard a felelős. 😀

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              Terry és Lampard fizetése is állandóan emelkedett az évek során, hiába volt nekik is 2-3 év vissza az ép aktuálisból, ha már klub legendákról beszélünk. Azogy kormolar is mondta, a piac határozza meg az átlag fizetését egy játékosnak a teljesítményéhez igazítva. Nekem sem tetszik, ahogy elszállnak a fizetések, de ez már jó ideje a modern foci része.

              • gorkaf78

                De azért az nem mindegy, hogy tegyük fel a heti 50.000 font fizut emeltették fel mondjuk 70-re… A másik, abban is biztos vagyok, hogy csak a pénzért egyikük sem ment volna másik csapathoz. Ha viszont Hazardnál csak azon múlik a maradása, hogy megkapja a gigantikus fizuemelést, az már az ő ‘szegénységi bizonyítványa’ lesz…

                • Bukkakebáró Idemitirjak

                  Terry a világon az egyik legjobban kereső védő volt (140k) , Hazard ugyanez csak támadóként 2017-ben. Ezért lehet megint válogatott szép szavakat kapok de Terry és Lampard is lehet nem vált volna itt legenda ha nem a legjobban kereső játékosok lettek volna a klubnál szinte egész karrierjük során. Ezért nem értem, Hazard miért lett beállítva, mint egy pénz éhes zsoldos, amikor semmivel nem csinál mást, mint a Captain Leader Legend.

                  • gorkaf78

                    Ne hasonlítsuk már össze a két játékost. Terry kb. 10 szezonon át világklasszis teljesítményt nyújtott, amiért megkapta ezt a fizetést (Lampard szintén). Hazardnak volt most egy jó éve, de emlékszel milyen csapnivaló volt ő is tavaly? Erre egy sikeres év után máris kevesli a heti 200-at? Ezzel a fizuval is a klub legtöbbet kereső játékosa. Mi ez, ha nem pénzéhség?

            • Diego Costa

              Miért hosszabbítani ugyanannyi pénzért?! Ez teljesen hülyeség. Ingyen minek hosszabbítson? Ha hosszabbítani akarnak valakivel az nyilván azért van mert elégedettek vele. Ez esetben értelemszerűen jár neki a több pénz.Nem is értem ez miért nem kézenfekvő mindenkinek.

          • Diego Costa

            A klub kereste meg ez 100%.

            • gorkaf78

              Forrás? Linkeld légyszíves, hogy honnan tudod.

              • Diego Costa

                Mert ez így működik. Több oka van ennek:

                1) a játékost ettől érzi magát fontosnak, ez fontos
                2) ha elakadna a tárgyalás, akkor a klub elkezdhet nézelődni, jó áron el tudja adni a játékost
                3) a játékosnak semmi érdeke nincs kezdeményezni, mert ezzel pént veszthet, mert ha maradni akar, akkor talán kevesebb pénzért is megteszi. Gondolhatják a klubvezetők.

                Miért, te azt gondolod, hogy Hazard üzent az ügynökén keresztül, hogy adjatok csillagászati összeget, vagy elmegyek? 😀 Azok után, hogy mindenhol lenyilatkozza, hogy szeret itt lenni.

                A klubvezetés így működik, a jó játékosokat minél több évre le kell kötni. Egy bajnoki győzelem után nincs is ennél jobb mód. TBO is hamarosan aláírhat. Arról nem is beszélve, hogy ennek üzenetértéke is van, ha a kulcsembereket egyszerre lekötöd hosszú időre. Szerinted mit fog gondolni Perez mikor kinyitja reggel az újságot, és az egyik nap azt látja, hogy Hazard marad, másik nap, meg TBO hosszabbít. Szerinted ezek után akár egy telefont is eleresztene, vagy rájönne magától, hogy fölösleges.

        • Diego Costa

          Azért nem marad ha nem érzi az ambíciót, ezt ő és Conte, emiatt nem írták alá a szerződést…

    • Ezt csak akkor tudnám kifogásolni, ha ultimátumot adott volna a vezetőségnek, hogy lelép, ha nem kapja meg. Én erről nem tudok, viszont ha a vezetőségnek van fogalma arról, hogy mennyi lenne e saccolt összeg, amennyit fizetnének neki, és ezt itt is meg akarják adni egyfajta rewardként és biztosítékként, akkor azzal nagyon nem tudok vitatkozni.

      • gorkaf78

        De ebben nem látom a logikát. Magától miért kínálna többet egy klub egy játékosnak, akinek 2020-ig van szerződése, hogy magasabb fizut adjon, ha nem érte volna külső nyomás a játékos részéről? Ha Hazard kijelentené a vezetésnek, hogy ő bizony nem megy sehova, akárki akármennyiért hívja, akkor nincs is ügy, miért van szükség a fizuemelésre?

        • “Ha Hazard kijelentené a vezetésnek, hogy ő bizony nem megy sehova, akárki akármennyiért hívja”
          Ilyet eleve nem sokat találsz az elmúlt 50 évben sem, ha pedig mégis, az olyan játékos lesz, mint Maldini, Buffon, JT, stb, akik elejétől a végéig nyomják, lokál, stb, egy Hazard kaliber pedig nem mond ilyet, ráadásul mindig van az a pénz. Lehet ezt misztifikálni, szeretni, utálni, de attól még ez van.

          • gorkaf78

            Jó, csak akkor álljon ki a szurkolók elé, legyen őszinte és jelentse ki a belga, hogy ő csak akkor marad a klubnál, ha megkapja a fizuemelést, különben dobbant a Real-hoz.

            • de miért tenne ilyet? Ez nem őszinteségi verseny, hanem élsport, és annak is a legéle. Ilyet nem csinálsz sehol, se 3 évesen az oviban, se 10 évesen általánosban, se az átlagember átlagéletének átlagmunkahelyén, és pláne nem egy olyan világban, ahol egy ilyen kijelentésért 40millió szurker ugrik neked egyből.

              • gorkaf78

                Nézd, nekem az nem tetszik ha ez így van, hogy lenyilatkozik egy ilyet:

                ‘I like it here because it’s a family club. I have a lot of friends and we all talk to each other. In terms of games and experience I’m one of the oldest players and that’s good.
                ‘This is my second home and I’m happy at Chelsea. I just want to keep going, maintain this intensity and continue to win trophies.’

                És utána meg a színfalak mögött ráveszi a klubot az ügynökével, hogy adjanak neki több pénzt. Ez persze mindez csak feltételezés, de mivel ekkorát akarnak neki emelni, nem tudok másra következtetni, mint arra, hogy a Realt használják fel egy kis pluszpénzre…

                • “És utána meg a színfalak mögött ráveszi a klubot az ügynökével, hogy adjanak neki több pénzt.”

                  De ez nem zárja ki, hogy igazak azok a sorok, amiket idéztél. Azon, hogy mindenki pénzből él, hát, nekem fura, hogy még mindig vannak, akik ezen fennakadnak. Az eszközök nem feltétlen szépek, de sokszor a játék sem az.

                  • gorkaf78

                    De most valaki szereti, vagy zsarolja a klubját? A kettő együtt hogy jön össze?

                    • ez a helyzet, vagy szituáció, nevezd, aminek akarod, nem fekete vagy fehér, hiába akarsz ilyen erkölcsi kérdést csinálni belőle. Nem tudok mást mondani, talán az életből vett példa a legjobb:
                      dolgozok egy munkahelyen, lassan 5 éve. Szeretem csinálni, nincs igazán okom, hogy váltsak, jól érzem magam, a helyzethez képest meg is fizetnek, nem panaszkodom; nem gondolom, hogy innen megyek nyugdíjba, de egyelőre nem sürgős a váltás, így nem is keresem.

                      DE. Ettől még évről évre elvárom, hogy emeljék a fizumat (amit egyébként hála égnem meg is tesznek), és ismerjék el a munkámat. Nem érdekel, hogy mások mennyit keresnek a cégnél, mint ahogyan az sem, hogy ők kapnak-e emelést, engem az érdekel, hogy mi jut nekem. Nem keresem az új állásokat, de ha egy fejvadász megkeres, ami azért manapság nem ritka 2-3 hetente van legalább 1 megkeresés, azért meghallgatom őket. Ki tudja, mikor akarnak valami nagyon merészet ajánlani. Én is tudnék bármikor kétszer ennyit keresni…

                      Persze, ez az én személyes példám, ilyen vagyok, más meg más. De egy kicsit Hazard helyzete is hasonló. Nem igazán érdek a távozás, de jó tudni, hogy van hova menni, hívnak, várnak, és azért a Real két szinten is előrelépés lenne: egyrészt feleennyire sem rúgnák szét hetente, másrészt viszont mindezt többért. Nem kell félre értelmezni, de ezt hülye lenne nem kihasználni, hogy Abratól több zsebpénzt csikarjon ki. Vannak olyan játékosok, akik ezt nem tudják megtenni, vannak, akik nem akarják megtenni, de ez nem változtat azon, hogy ez nem illegális, és még csak nem is erkölcstelen szerintem a belga részéről, hanem egy logikus húzás, oszt kész.

        • Diego Costa

          Azért,mert így szokták. A klub magától keresi meg a játékost, ez a normális. Ettől érzi fontosnak magát egy játékos. Van benne üzlet is, mert ha a játékos nem akarja aláírni a szerződést akkor el is adhatják. Mi van akkor ha hozzá sem szólnak és nincs már idő a szerződésében és bagóért vagy ingyen el kell adni egy játékost.

          • gorkaf78

            “A klub magától keresi meg a játékost, ez a normális.”

            Ebben nem értünk egyet, egy három év múlva lejáró szerződésű játékossal miért tárgyalna a klubja a szerződéshosszabbításról? (Ilyen erővel az összes játékossal tárgyalnia kellene jelenleg a Chelsea-nek, mert szinte mindenkinek korábban jár le a szerződése, mint Hazardnak, kivéve a legújabb igazolásoknak.)
            Három év alatt annyi minden történhet bárkivel… Akkor jogos lenne, amit írsz, ha még másfél év lenne hátra neki. Ott kell eldönteni, hogy valaki mit szeretne. Akkor a klub még nagy befolyással bír, meg is szívathatja az esetleg elvágyódó játékost, hogy a padra ülteti, vagy eladja, ha nem ír alá új szerződést.

            Szerintem itt pont fordítva történik a dolog, a Real érdeklődéséről tudva Hazard és az ügynöke szeretnének még egy kis pénzt kihúzni a klubból. Gondolom jelezték, hogy keveslik a jelenlegi pénzt, és vagy többet akarnak, vagy azt, hogy Hazard mehessen a Real-ba…

            • Diego Costa

              Nem gondolom, hogy így történt volna. Ha így lett volna, az elég szomorú lenne, mert az azt jelentené, hogy a klub nem gondol magától arra, hogy a világ egyik legjobbját magánál tartsa…

    • Diego Costa

      Pedig az. Hazárdjáték minden pénzt megér. Nem csak az árak, de a fizetések is növekedtek. Ennyit keres Rooney vagy éppen Pogba. Nap az pénzkidobás. Zlatan 400-ról nem is beszélve.

      • gorkaf78

        Kicsit már fáradt vagyok újra leírni, de megteszem: szerintem nem helyes, ha egy játékos mindössze a pénzért marad egy klubnál.

        Hazard így is a klub legjobban fizetett játékosa, ha megadják neki a 320-at hetente, az szerintem bérfeszültséget okozhat a klubnál, hiszen egymaga annyit keresne, mint Cahill, DL, Alonso és Moses összesen. Forrás:

        http://sillyseason.com/salary/chelsea-players-salaries-67985/

        Amint kitudódna, hogy ennyit kap Hazard, a többi kulcsjátékos helyében azonnal hívnám az ügynökömet, hogy szintén magasabb fizetést kérjek, a klub és a vezetés ezzel sarokba lenne szorítva, kénytelenek lennének engedni a többiek követeléseinek is.

        Ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy a köv. szezonja is jó lesz, emlékezzünk csak az elmúlt évre. Ha két-három szezonon keresztül is konzisztensen játszana, akkor megadnám az emelést, de csak azért, hogy ne vigye el a Real és maradjon, azért nem.

        • Diego Costa

          Ha a klub meg akarja tartani, akkor ad neki egy új szerződését, abban meg több pénzt kell kínálni neki. Ő a csapat és a bajnokság legjobbja, a világ top 3 játékosa között van, egy skill player. Alonso Mózes örüljön hogy játszik. Moses egyébként most kapott új szerződést 75 ezerért, rendben van az. Cahill meg egy öregedő védő, akinek a képességei korlátosak. Magas szinten játszik Hazard. 1 évet leszámítva amikor sérülten játszott, kiválóan játszott.

          • gorkaf78

            ‘Ha a klub meg akarja tartani, akkor ad neki egy új szerződését, abban meg több pénzt kell kínálni neki.’

            De ez nem így van! Neki szerződése van még 2020.06.30-ig. Miért lenne szükséges új szerződést aláíratni vele? Ha nincs a jelenlegi szerződésében kivásárlási záradék (és gyanítom, hogy nincs, mert Angliában nem annyira szokás), akkor Hazard fejre is állhat, nem igazolhat el sehova, hacsak a klub nem engedi el.

            • Diego Costa

              Mert ennél nincs jobb alkalom arra, hogy meghosszabbítsd a szerződést a legjobbaddal. Melyik fájna jobban: ha Hazard elmenne a Real-ba, vagy, hogy sokat keresne. Az egyik engem rohadtul nem érdekelne, a másikba meg belebolondulnék… Gondolom sejted a párosításokat.

          • Rammschein

            csak, hogy kötekedjek: a bajnokság legjobbja idén Ágyugolyó Kanté lett… na az a szerény csávó tuti nem kérne 300k-s fizut… pedig ő is megérdemelné lassan, amilyen robot munkát csinált…

            • Diego Costa

              Nem az határozza meg azt, hogy ki lett a legjobb, hogy kikapta a díjat. 300 ezres fizetést egy szűrő középpályás? Ugyan már… Ezeket a fizetéseket a skill player-ek kapják. Egyébként itt is leírom akkor: miért kapna Kanté új szerződését, mikor még a mostanin sem száradt meg kb a tinta?! G

          • “Alonso Mózes örüljön hogy játszik.”
            Ja, nyilván, sőt, kapják be, nem? Te tényleg komolyan gondolod ezeket, amiket időnként leírsz?

            • Szerintem tök jogos, sőt, én fizettetnék velük bérletjegyet a csapatba kerülésért. Azért felháborító, hogy volt két játékos két vészposztra.

            • Diego Costa

              Nem csak bolondozásból írom. Alonso milyen jogon verhetné az asztalt? Most jött, a szerződése még jó ideig tart. Ő miért hisztizhetne?

              Moses és Alonso azért játszik, mert nincs jobb nála. Ez különösen Moses-ra igaz. Nem is az ő posztja, csak kényszerből játszott. Ezért írtam, hogy örüljön, hogy játszik. Remélem most már elhiszed.

          • Sandic

            Én is tartom, hogy nem jó ennyire drasztikusan növelni, még ha részben muszáj is. Belső viszályhoz is vezethet. Nem tudom mennyit keres a 2. legjobban kereső játékosunk, talán 180-220 ezer között, a realitás alapján akkor Hazárdnak max 250-260-at kellene adni. Tudom ő a legjobbunk, meg a húzóemberünk, de a csapat nem csak belőle áll, ekkora különbség a többiekre nézve nem mutat jól.

  • Rammschein

    http://index.hu/sport/futball/2016/bl/2017/06/04/juventus_real_madrid_bl-donto_helyszini/

    aki röhögni akar… ” rajta volt a jegyen, hogy a Madrid nyer…” xDD WUT?
    “Lilában játszik a Real, lila műanyag a jegy. Na ilyen már tényleg nincs, ez nem lehet véletlen.” persze… legjobb conteo evör, hülye vagy? xD

    “Két Real-mezem van otthon, egy viszonylag klasszikus idegenbeli, fekete, és egy kék, Isco nevével és még a 23-as számával. Rögtön utána váltott 22-esre, de így még többet jelent nekem a mez, mert az első pillanattól éreztem, hogy mennyire különleges játékos, és hogy részben ő jelentheti a klub jövőjét.
    Azzal viszont vártam, hogy vegyek egy fehéret is, a 10. BL-címnél igazából már kijárt volna nekik, de valahogy elmaradt. A lila jegy láttán viszont megelőlegeztem a bizalmat, és előre megvettem a fehér mezt. És nem is hozott balszerencsét.” VALAKI LŐJJE LE PLS…. xD

    …én itt kiégtem… :”D

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Tipikus index sport színvonal!

      • Rammschein

        …tudom, röhögni tettem be. 😀

    • Sandic

      Valakinek ezért fizetnek? Ez még egy blogírásnak is nevetséges lenne….

    • Az a fogalom azért megvan, h irónia, szarkazmus? Te ezt tényleg komolyan vetted? 😀

  • lamps8
    • myheartisblue

      Ez rosszabb mint mikor a Pincer vette at az alakulatot vagy ilyen Bennayoun, Eto vagy Falcaok a csapatban. Ez az utalatos, agressziv, Barca-szinesz aki aztan nem kell a Chelseabe.

      • Mózesz, emberek, Móózesz. A helyére bárhol bármikor.

        • lamps8

          attól eltekintve – mert ugye az utóbbi időben el kellett tekintenünk párszor – hogy a faszi hányinger, közel sem biztos hogy nálunk is egy ilyen extra-motivált fasza szezont tolna mint a juveban. ez a reaktiváljunk 70 éves legjobb éveiket hátrahagyó klasszisokat kancsalék specialitása.
          persze ingyen 1 évre simán ki lehetne próbálni, aztán főleg a BL-re tartogatni.

          • Nyilván nem biztos, de ettől még esélyes. Ha szerzünk két wingert és abból egy az egyik ő, az már kurva jó ráta.

        • kormolar

          ilyen erővel A. Cole-t is visszahozhatnánk…34 éves játékossal nehéz tervezni…1 évre meg felesleges leigazolni…túl sok a fizuja…én elhoznám D.Rose-t vagy Janmatot….olcsón el lehetne hozni őket és nem rossz kis játékosok

          • lamps8

            Rose a spurs játékosa amúgy, ebből sok minden következik, de nem fejtegetem ezt tudni kell.
            Cole és az ő pályája közt van némi különbség, még pedig az hogy előbbi 2 éve elment haknizni az USA-ba, a féreg Alves meg úgy játszott idén a juveban mint aki sosem látott kupát közelről. és ez kikúrt nagy különbség.
            Janmat meg nem upgrade, sőt.

          • “.34 éves játékossal nehéz tervezni.”
            Tegnap már ezt lefutottuk. Jó korban lévő játékos sehogy nem egyelő bármivel hosszabb tervezés.
            Ha Cole nyomott volna egy klasszis évet az idei BL-ben, felőlem jöhetne.

          • Janmaat? Omg..

    • kva jo lenne, de sztem marad ott, vagy megy vissza a Barcaba

  • Endy919

    off.
    Egyre szimpibb ez a Nainggoaln . Nagyon sajnálom , hogy nem lesz a miénk . http://juventuz.blog.hu/2017/06/04/nainggolan_uzenete_a_juventus_szurkoloinak

  • A Hazard vitához lentebbre (ide dobom be, nem tudom, ott kihez kommentoljam, így egyszerűbb)

    http://www.skysports.com/football/news/11668/10904285/chelseas-eden-hazard-says-he-would-have-to-listen-if-real-madrid-make-a-move-to-sign-him

    Asked about the possibility of a move to the repeat Champions League winners, he said: “Of course, I would consider it if Madrid made an offer.

    “I am keen to win trophies. It would be great to win the Champions League. But Chelsea’s goal is to win the Champions League as well. Honestly, I do not know what will happen.

    “I only know that I still have a contract with Chelsea for three seasons and that we just had an amazing 2016-17 campaign.

    • gorkaf78

      Ez számomra tök egyértelmű, ha valaki azt nyilatkozza, hogy meggondolná a Real hivását, azzal kvázi nyomást helyez a jelenlegi klubjára, hogy kicsikarjon egy jobb szerződést. Ez a tipikus zsoldosmentalitás, ha bezsarolja valaki a klubját.

      • Rammschein

        Zenzo fogalmazta már meg ezt párszor… hogy a mai világba ne nagyon keressünk már más mentalitást a futballban, mert az olyan playák akikre mi vágyunk épp most vonulnak vissza, vagy a közel múltban tették azt…

      • továbbra sem értem, egy belgától miért vársz el más mentalitást – ő egy zsoldos és kész. Semmi köze sem Londonhoz, sem Angliához, sem a Chelseahez, sem Abrahoz, sem a királynőhöz. Ez egy melóhely, ahol kétségkívül jól érzi magát, de attól még nem több.

        • gorkaf78

          Nem várok én el semmit Hazardtól, emiatt számomra ő sosem lesz legenda, csak – ahogy te is írtad – egy zsoldos.

          • ez viszont hibás gondolatmenet, vagy akkor ezek szerint neked JT-n kívül senki más nem legenda a klubnál?

            • gorkaf78

              Akkor inkább átfogalmazom, azt nem tudom legendának tartani, aki másik klub hátán harcol ki magának fizetésemelést. Szerintem JT sosem tett ilyet, talán Lampard sem és pl. Azpi is ugrálhatna most, hiszen a Barca érdeklődik iránta, tudomásom szerint mégsem teszi.

              • a legtöbb, Chelsea vonatkozásában legendaként számontartott játékos játszott a Chelsea előtt, vagy után riválisnál, néha közvetlen riválisnál, sőt, utált riválisnál. A fizuemelést pedig, ismétlem, az tudja elérni, aki egyrészt letett érte az asztalra valamit, másrészt van mögötte kérő. Szeretjük JT-t, meg szeretjük azt hinni róla, hogy egy szent, de annyira szerintem balgaság lenne naívnak lenni, hogy azt feltételezzük, ő nem használta ki egytől egyig az ilyen lehetőségeket, vagy nem úgy ült le a boarddal tárgyalni, hogy vagy adjátok a lóvét, amit ide a szalvétára írtam, vagy húzok a f*szba. A klubikon, vagy legenda, legyen bármi is, az sok dologtól függ, ettől szerintem pont nem. Függ attól, hogy mit és meddig nyújtott a csapatnak (1 jó és 3 szar idénnyel senki nem lesz legenda nyilván), vagy, hogy amikor a helyzet hozta, mondjuk elfogadott egy pay-cut-ot is, meg tengernyi más, ehhez hasonló tett és gesztus. De ismétlem, ott van mondjuk Kanté, aki híresen nem anyagias, és valóban a mai napig egy second-hand minivel jár melóba, miközben a társak kocsijának csomagtartójába beférne kb a minije, de ettől biztosan ő sem mondta a boardnak, mikor aláírt ide, hogy áh, slácok, jó lesz nekem a heti 50 font is, nem kell százezer, mit csinálnék én annyi pénzzel…

                • gorkaf78

                  Értem amit mondasz és egyet is értek veled. Mégsem tudom felfogni azt, hogy egy játékos, aki hetente keres 200.000 fontot, érted, hetente vehetne egy nagyon nagyon durva sportkocsit, vagy luxusingatlant Pesten, az kevesli ezt, és kész. Én azt mondanám neki a board helyében, hogy ennyit kapsz, ha tetszik jó, ha nem, mehetsz. Ha jól emlékszem SAF volt elég szigorú ilyen téren, küldött el játékosokat, akik túl sokat akartak, mégis sikeres volt az öreg…

                  • ezt már futottuk párszor, nem tudom, veled-e, de ez egy “szintkérdés”. Aki hetente keres 200.000 fontot, annak olyan életvitele van, ami ezt felemészti. Azért, mert ezek a srácok, ha lemennek egy sörre, úgy néznek ki, mint egy szakadt parasztgyerek, még a fél zoknia is többe került valószínűleg, mint az én teljes ruhatáram 5 évre visszamenőleg zuzammen. Olyan helyre járnak el esténként kajálni, ahol az, hogy asztalhoz juss, több, mint amit mi ketten együtt egész életünkben étteremre költünk, az előétel meg drágább, mint a kocsim. A karjukon feszülő TAG Heuer, amit nem biztos, hogy felvesz még egyszer, hiszen presztízs, hogy nehogy kétszer ugyanabban jelenj már meg valahol, több píz, mint a ház, amit még meg sem vettem.

                    Minden fizetéshez mérten megvannak a megfelelő mértékű kiadások. Havi 80k hufból is meg lehet élni, 180k hufból, meg 580k hufból is. Mind a három figura, a gyári melós, a fehérgalléros szellemi, meg a vezető is vesz ruhát, cipőt, napi kaját, a különbség “csak” annyi, hogy milyen címer van az ing zsebére varrva, a párizsinak 200forint kilója, vagy hatezres pick szalámi, a cipő meg a deichmannból van, vagy a bugatti logoja feszül rajta. A havi 500-800k fontot kereső emberek számára is megvan a hely, ahová a pénz elmegy. Azon a szinten pedig a presztízs és a status-szimbólumok még komolyabb szerepet kapnak.

                    ***
                    “Ha jól emlékszem SAF volt elég szigorú ilyen téren, küldött el játékosokat, akik túl sokat akartak, mégis sikeres volt az öreg…”
                    neki ez tényleg ment, de SAF-t ne hasonlítsuk már össze egyetlen mai helyzettel sem. Ő nagyon sok olyan dolgot megtehetett, amit ma egyetlen másik edző sem. Ez az ő kiváltsága volt, mert abban a birodalomban, amit felépített, ő volt az alfa és az omega. Ma fellépti időben egyetlen edző közelíti meg őt, Wengi, de ő meg egy puhapöcs, így senki nem teheti már meg azt, amit Fergie megtehetett. De, még ő sem tehetett meg mindent mindenkivel. Viszont, ő ettől függetlenül volt sikeres.

                • kormolar

                  szerintem amúgy a fizetésnek szimbolikus jelentése is van…pl. nemhiszem h 1-2 éve Messi is azon rinyált volna h neki 500 kell inkább csak h ő keressen a legjobban…ez egyfajta rang házon belül…+ ne felejtsük el a játékosokon nyerészkedő embereket sem….köcsög játékosügynökök a sz*rt is képesek lehúzni a klubokról…

              • Nem igazán értelek, miért kell ezt a pure szentlelket számon kérni egy külföldi játékostól. Ez kb. a Barcánál lenne reális, ahol a katalán HG játékos már 15 évesen egy identitást képvisel a klubbal és Katalóniával, mert ott nőt fel, annak az autonóm közösségnek a részese, annak a kultúrának és nyelvnek az ápolója, az ottani legendákról és fociról hall egész nap, és stb.
                Viszont Hazard-nál nincs sem ilyen jellegű identitás vagy kötődés.
                A futballszurkoló persze romantikus, és elvárja, hogy a játékos hasonlóképpen tekintsen a csapatára, mint ő maga, de ameddig egy szurkolónak a klub az identitása, addig az átlagjátékosnak ez csak egy klub, ahol szerződése van.
                Ha most te focista lennél, nyilván te sem néznél másképp mondjuk a Dinamo Tbiliszire, mint egy munkáltatóra. És nem is lenne az identitásodba ütköző, hogy ha kimagaslasz, jobb árat kérj a szolgálataidért.
                És feltehetjük a kérdést, hogy szükséges-e ez a romantikus ideál-kép ahhoz, hogy valaki legenda legyen, de szerintem nagyon nem. Persze elvárhatjuk, hogy valakinek identitása legyen a csapat, aki még a jó életbe nem járt ideigazolása előtt sem a városban, sem az országban, és 5 éve sem játszik még itt, de teljesen fölösleges. Egy külföldinek ugyanúgy nem lesz grúz identitása 5 év grúz focizás után, mint ahogy Hazard-nak sem lesz londoni vagy kék. És feltételezem a te sem úgy igazolnál a Sheriff Tiraspolba, hogy “én most mindent megtennék értetek akár kevesebbért is, mint amennyit a Tbiliszi adna”.
                És éppen ezért fölösleges számon kérni az identitást. Ha valaki hosszú éveken át a legjobbját hozza és mindent megtesz, hogy a legjobbját hozza, az én nézőpontomban semmiképp nem elítélendő, ha cserébe megkéri a rewardot. Ha megkérné, és cselébe ellógná az edzéseket és bomlasztaná a csapatot, az nyilván más lenne, de erről szó sincs. És ha mondjuk 10-12 éven át a legjobbját hozza, miközben hozza rendesen a trófeákat, akkor a legenda státusz így is-úgyis járni fog neki, még ha nem is ő lesz az, akit a csapat arcává teszünk meg a Mr. Chelsea névvel kitüntetjük.

                • gorkaf78

                  Persze igazad van, és talán én vagyok túl romantikus, és tényleg úgy képzelem, hogy a klub játékosai a szurkolói is egyben és kötődnek hozzá. Talán régebben tényleg így volt… De azt viszont nem tudom elfogadni, hogy valakinek kevés egy vagyonnyi fizetés, és inkább vagyon + 30%-ot szeretne. Ezt nem engedném a klub helyében.

                  • A te szempontodból nyilván nem az, sem az enyémből annyira, viszont ő már hozzászocializálódott egy szinthez, ami nyilván sokkal több, mint amennyit mi keresünk, de számára ugyanolyan természetes az xszázezer font, mint mondjuk nekünk a saját, amihez mi vagyunk hozzászocializálódva. És ha mondjuk lenne egy számtani sorozat, ahol a fizetésed minden évben 30%-kal nő, 10 év alatt a háromszorosára, és mondjuk már 1.2m forintot keresnél, ami egy vagyon magyar szemmel, akkor sem mondanád/nánk, hogy köszi, a következő évben nem kérem azt a 30%-ot, amihez hozzászocializálódtam az elmúlt 10 évben.

                    • gorkaf78

                      Ezek is jogos érvek. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy Hazard ‘rászolgál’ majd erre a megemelt fizetésre, láttuk milyen ingadozó a teljesítménye tavaly / idén mércében. Meglátjuk, végül is nem az én pénzemet költi a klub… 😀

                    • Az, hogy mi a megszolgálás, elég relatív. Eddig azért csak 2 bajnoki címből oroszlánrészt vállalt, plusz jelenleg tényleg ő az egyetlen jogabonito-kompatibilis játékos a csapatban.

                  • “Talán régebben tényleg így volt… ”
                    Igen, de akkor sem az idegenlégiósok esetében, illetve max nagyon-nagyon ritkán. Az efféle kötődés már akkor is azokban az esetekben volt meg igazán, amit írtam én is, meg Cech is, ha valaki autentikusan kötődik az adott klubhoz. Hazard is könnyebben kötődne a Genthez, Anderlechthez v a tököm tudja, otthon mi áll a szülővárosához legközelebb, de ő elment pénzt keresni, zsoldolni, mert elég jó ahhoz, hogy ezt megtegye. Régebben is voltak ilyenek, csak politikai és egyéb okokból kifolyólag jóval kevesebben.

                    • Jaja, többek közt a 95-ös Bosman-szabály előtt. 95 után totálisan felborult minden, azóta pedig kb. a focicsapatok 98%-ának nincs identitása, a maradékból kb. 0.2% releváns a világfociban, ez a Bilbao és az Inter, utóbbi azzal, hogy nem lett interebb. Nálunk talán a Paks ilyen, ahol elképesztően kötődnek a magyar a játékosokhoz.

                    • javítva***

              • Endy919

                JT-t ugyanúgy vitte volna a City és egy fizu emelés után maradt , Lampardot dettó vitte volna a Barca később Jocó az Interbe , és nála is jött a fizu emelés. Túl szépnek látod a világot , pedig egy nagyon mocskos hely.

                Ennyi az egész:)

        • kormolar

          azért azt is be kell vallani, h ha valaki mindent megakar nyerni(BL,Aranylabda,meg minden)…akkor a Real és a Barca az a csapat…a spanyol liga természetéből fakadóan(pénzosztás, csapatok erőssége,menetrend,anyagi lehetőségek)ezeknél a csapatoknál van a legnagyobb esély nagy egyéni és nemzetközi címekre…

          • igen, de cserébe mérlegelni kell azt is, hogy oda be is kell kerülni, nem csak a kötelékbe tartozni. Sok igen komoly játékos járt már pórul ezzel a lépéssel, mindkét csapatban. A foci 51% tudás és képesség, mert ne vegyük el, hogy ez valóban szükséges és alap feltétel, de emellett 49%-ban “jókor jó helyen”, amibe beletartozik, hogy az adott klubnál üresedés van, a többi poszton is világklasszis kaliberek, jó csapatmorál, edző, sérülsésmentesség, apámfasza.

  • Endy919

    “Belgium confirm that Eden Hazard fractured his ankle in training earlier today. Will be out for several months.”

    Akkor le is zártuk a Hazard témát ?

    • állítólag 2-3 hónapra kidőlt, ezzel lemarad a teljes alapozásról, jobb esetben augusztusra bevethető lesz, szeptemberre talán 100%, rosszabb esetben októberig nem igazán épül fel teljesen. Ebben az esetben egy Sanchezen elgondolkodnék.

      • Endy919

        máshol 6-8 hetet írnak , de az alapozást kb így is lekési.

        • A 8 hét szerintem az alap, bevethető annál előbb nem igazán lesz.

          • Endy919

            Kifordult a bokája , nem egy belépő után szedte össze a sérülést , szóval azért még van remény.

            • Most kifordult vagy eltört? Csak mert a te forrásod törést ír, és minden más is.

            • lamps8

              eltört

              • Endy919

                igen . volt egy tweet , ahol kificamodott bokáról írták , de már jött az update.

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              Én is mindenhol azt olvasom, hogy egymagában aláfordult a bokája, talán komoly törést így nem tud elszenvedni. Minden nagyobb oldalon azt hozták le, hogy hivatalos kivizsgálás és álláspont még nincs a súlyosságát illetően.

      • lamps8

        akár még jól is járhatunk ezzel így talán nem fogjuk végignyaralni az egész transfer windowt.

        ja és csapó 3: Alexist felejtsük már el, Messit hamarabb igazoljuk le mint őt.

        • “akár még jól is járhatunk ezzel így talán nem fogjuk végignyaralni az egész transfer windowt.”
          cserébe innentől kétszer is meggondoljuk, hogy elengedjük-e Wilmost, mert innentől jó eséllyel Hazard felépüléséig a Pedro-Costa-Will első sorral kell számolni (feltéve, hogy)

          • lamps8

            az én mondatom pont arra utalt hogy talán ott is erősítünk. de biztos hogy nem csáncsival.

            • jöhet Forsberg 😀 (én benne vagyok)

              • kormolar

                nekem Kuyt-ra hasonlít nagyon

                • nem a külseje a lényeg 😛 :DDD

                  • kormolar

                    nem csak külsőre…xDD

              • Bukkakebáró Idemitirjak

                Traoré!!!

                • neki adnék 1 év kölcsönt Lyonban

          • Tornando Ferres

            Ó, látom megelőztél 🙂

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Szerintem várjuk meg a hivatalos álláspontot, egy alaposabb vizsgálat után lehet ez 3 hét de akár 4-5 hónap is.

        • lamps8

          a válogatotthoz közeli forrás is 2-3 hónapot ír már.

        • 3 hét fractured ankle? Az bazi gyors felépülés lenne.

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Egy kisebb törésnél 4 hét a gyógyulási idő ha nem mozdul ki szóval szurkoljunk neki, igaz ezen a szinten nem fog egyből edzésbe ugrani.

    • gorkaf78

      Hát ez durva, jobbulást neki, és gyors felépülést!

    • szeszfabresz

      Faszom nemár..

      De amondó vagyok ennek igy kellett történnie, akármennyire groteszkül is hangzik, hogy a Real leszálljon róla

    • “Akkor le is zártuk a Hazard témát ?”
      egyúttal megnyílik az “ezt beszoptuk” téma :DD f*szomat, ez nem hiányzott.

      • Holnap majd bejelentkezik érte a Barca, hogy hormonkezeléssel meg őssejtekkel felgyógyítják 1 hét alatt, és minden kezdődik előröl.

        • ja persze, meg valójában már ez egy ilyen tervezett dolog volt
          http://www.skysports.com/football/news/11668/10904285/chelseas-eden-hazard-says-he-would-have-to-listen-if-real-madrid-make-a-move-to-sign-him

          “I have not met with the board yet to discuss a new deal. I have two games with Belgium coming up first and I am off on my holiday after that. I want to think about football as little as possible.”

          csak nem szólt neki az anutája, hogy jól vigyázzon, mit kíván 🙂 most aztán egy darabig tényleg nem kell a focira gondolnia, bár, kicsit elszámolta az időt 😛

          • kormolar

            nem tudom mankóval mekkora buli nyaralni…

            • Endy919

              Én igen . K*rva szar 🙁

              • mankóval igazából semmi sem buli :/

            • úgy vélem a nyaralásnak így reszeltek, mert tuti, hogy 50-60 orvos és terapeuta lesz a pincér, a pihenés meg a rehab, gumiszalagok, napi ötszöri úszás, meg hasonlók pedig a napi program.

    • Elkepeszto… Jo esetben az 2 honap koruli gyogyulas, augusztus vegen mar talan jatszhat is.

  • Levi97
  • Amugy a Hazard nyilatkozatrol annyit, h sztem sincs ebben semmi egetveroen meglepo vagy felhaborito.

    Pont a Madrid ellenalhatatlan BL gyozelme utani nap kerdezik meg ot, h mit gondol, odaigazolna-e. Persze, h meggondolna, emlekezzetek, h miert minket valasztott anno es mikor irt ala.

    Hibaztatni sem tudnam, ha egy ilyen jatekost, mint Hazard-t a Madrid hiv nehez nemet mondani, talan mar abbol is elege van, h itt minden meccs arrol szol neki, h hanyszor fogjak agyonrugni. (erre amugy pont egy self-inflicted serulest szerez a PL-n kivul 😀 :S )

    https://twitter.com/hazardeden10/status/207194788620017664

    • kormolar

      ez olyan mint ha az MU CR-t hibáztatná h elment a Madridba….és kb azóta 1-szer játszott döntőt az MU( azt is elbukta)…a Real 3x mind megnyerte + csak 1x nem jutottak be az elődöntőbe…

    • Mondjuk pont neki kellett volna megadni azt a pluszt, ami a BL-hez kell, erre fel első évében egy gólt sem lőtt a sorozatban, a második évben meg ugyan a PSG ellen lőtt egy fontos gólt, de az Atleti ellen meg teljesen közepesen játszott. A 2015-ös PSG elleni überblamából ő is kivette a részét, ’16-ban meg észre sem lehetett venni a kétvereséges kiesés közben.
      Szóval ez így nagyon álságos lenne, már ha emiatt problémázna, mert közel sem hozott semmit a zsenialitásából a BL-ben eddig.

  • Tornando Ferres

    Ha másra nem is jó Hazard sérülése, legalább Williant nem adjuk el a MUnak. Nagyon remélem.

    • Diego Costa

      És mi a jó?

  • kormolar

    “Real Madrid striker Alvaro Morata has his heart set on a move to Chelsea…”

    • Diego Costa

      Nagyon a MIlan-hoz mondják, jó lenne ha már aláírna… Lesz olyan is, hogy olyan játékosokkal hoznak minket szóba, akinek tudnék örülni is? 🙁

  • gorkaf78

    Akartam már korábban is kérdezni, hogy Christensen-ről van valakinek info-ja?

    • kasata91

      Magas, dán, középhátvéd.
      Viccet félretéve. Nyaral 😀

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Nekem mondjuk az nem rémlett, hogy még mindig ennyire fiatal.

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Szezon alatt többször is olyan infók jöttek, hogy komoly tervei vannak Conténak vele.

      • gorkaf78

        Jó lenne házon belül megoldani a védelem erősítését vele. Egyébként több helyen is azt olvastam, hogy VvD végül a City-be megy, remélem, nem fekszik rá újra a board Koulibaly-ra…

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Christensen-Luiz-Azpi kezdő és Aké-Cahill csere sorral szerintem neki lehetne menni az új szezonnak.

          • gorkaf78

            Igen, ez nem hangzik rosszul… ráadásul ott lenne még Zouma is, bár ő lehet, hogy megy kölcsönbe. Lehet, hogy nem is a védelem az a rész, ahol nagyon költeni kéne, de lehet Conte máshogy gondolja. 😀

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              Zoumának mindenképpen kell a kölcsön, hogy visszanyerje a magabiztosságát a pályán egy ilyen sérülés után. Állandó játék ami létfontosságú jelenleg a számára, ami itt finoman szólva nem garantált.

          • Endy919

            Christensent inkább DL posztján tudnám elképzelni , őt viszont most raknám ki.

            • gorkaf78

              Ezt nem értem, DL nagyon stabil volt idén, miért raknád ki a kezdőből?

              • Endy919

                Félre értettük egymást 🙂 én DL-hez most nem nyúlnék:)

                • Bukkakebáró Idemitirjak

                  Te megint iszol??? 😀

                  • Endy919

                    Dolgozok , és közben sietek!!! 😀

                    • mohacsia

                      Dolgozol, sietsz és közben iszol?

                • Magamnál is imádom, amikor véletlen kihagyok egy nemet, és mondok teljesen véletlenül valami irdatlan ostobaságot.

                  • Endy919

                    Javítva 😀

                • gorkaf78

                  Oké, akkor viszont nem értem, hogy kit tennél ki, és hova. 😀

                  • Endy919

                    Senkit . Kapjon Christi 20-25 meccset és lássuk , hogy mit tud.

          • Cahillnél én előre borítékolom, hogy ameddig nem követi el ordas faszságok sorozatát, addig jövőre is vele kezdődik a névsor.

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              Benne van sajnos a levegőben, de én reménykedek, hogy Conte látja a korlátait.

            • pont ezért.

          • én is ebben bízom, de annyira nem hiszek benne :/

          • Diego Costa

            Kéne még akkor is valaki. Mondanám, hogy Luiz helyére nincs senki, de akkor max megoldja AC ha bemgy középra, Azpi ki jobbra és valaki, akkor balra. Ettől függetlenül 2 ember kell minden posztra. Zouma-t nem számolom, mert szerintem kölcsönbe fog menni, szóval valaki hiányzik még. Illetve Conte ambiciózusabb annál, hogy egy kölcsönből visszatérő sráccal erősítsen , legyen bármilyen tehetséges is. Luiz és Cahill is 30+-os már a pótlásukra is lassan gondolni kéne.

    • Diego Costa

      Én csak pozitív véleményeket hallottam róla, sokan még Azpi helyén is őt játszatták volna. VVD elkellet volna a védelmünkben, de ha nem jön, akkor azzal próbálom magam vigasztalni, hogy AC-nek több lehetősége lesz,

  • Bukkakebáró Idemitirjak

    Hazard ma műtik meg Londonban.

  • kasata91

    Lentebbi Hazard fizetési mizériához. (azért ide írom mert ott nem akarom a vita menetét megszakítani egy beszúrt kommenntel)
    Nekem alkalmazottként az a véleményem, hogy hiába keresek jól, vagyok boldog és elégedett, ha tudnám hogy másik munkahelyen ennél jelentősen többet kereshetek ráadásul ugyanazért a produktumert akkor még ha elkötelezett is vagyok, akkor is ott motoszkál a fejemben, eljátszom a gondolattal stb. És egy ilyen fontos játékos esetében ha már csak 100 helyett 90%nyira koncentrált már kupák mehetnek el.
    Új szerződés? Nem is értem miért problema. Nektek is baromi jól esik ha elégedették a munkáddal és honorálják azt. Nem pedig kifacsarnak és örül a klub hogy milyen fasza szerződést kötöttek veled hogy még 3 évig van 200k ért hetente ilyen playájuk.

    • Blotunga

      Te egy zsoldos vagy, nem érted?! 😀

    • Sandic

      Ez nálam addig igaz, amíg nincs meg az a fizu, amivel már jól érzem magam. Csak a példa kedvéért, ha a mostani nettó keresetem havi 1 milla lenne, és jól érezném magam a munkahelyemnél, akkor lehet nem váltanék egy bizonytalanra, még akkor sem, ha ott 1,2 millát adnának.
      Mondjuk én Kanté típusú ember vagyok, nem kell nekem Ferrari, meg 20 másik kocsi akkor sem, ha telne rá, jó nekem egy új Merci vagy Audi is jóval kevesebbért.

      • Viszont (az alábbi példa alapján) ha a te fizetésed egy számtani sorozatban nőne évi 30%-kal, 10 év alatt pedig a háromszorosára nőne, hiába keresnél már akkor 1.2 milliót évente, nem mondanád azt, hogy oké, köszi, innentől nem kérem azt a 30%-os emelést, hiába dolgozom ugyanolyan keményen és hatékonyan, ezentúl nem akarok jutalmat.
        És nem csak te senki. Mert ha van lehetőség arra a +30%-ra, te pedig szerződéses alkalmazott vagy, mégis miért tennél le erről az összegről?

        • Sandic

          Amire én kitértem, az munkahelyváltás magasabb fizuért.

          A béremelés más tészta. Abban teljesen egyet értek, hogy elfogadnám/elfogadom, ha felkínálják. De én nem helyeznék nyomást a vezetőségre, hogy vagy megadjátok vagy megyek (Ezt nem tudjuk Hazard esetében megtörtént-e).
          Másrészről szerintem a legtöbb helyen nincs olyan cégen belül, hogy valakinek ugyanarra/hasonló pozícióra sokkal több fizetést adnak, mint a másiknak (kivéve ha gyakornok). Különbségek persze lehetnek, valaki régebb óta dolgozik ott, esetleg hozzátett egy kis pluszt a cég működéséhez, de azért +150 ezer font mégiscsak durva Hazardék esetében. Csak az emelésének összegéből kijönne két középszerű játékos fizetése. Én továbbra is tartom, hogy +30 ezret kellene neki hozzácsapni, ha tetszik elfogadja, ha nem marad a 220ezer 2020-ig. Hidd el, elfogadná ezt is.

          • De érted, mindkettőnél ott van, hogy az adott fizetéssel már bőven boldog lehetsz minden gond nélkül, mert tegyük fel egy középosztálybéli családba szocializálódtál, így mondjuk ahhoz, hogy a szüleid együttesen havi 600ezer pluszt keresnek, így tartják fent a standard of livinget és a ebbe nősz bele. Ergo a 1.2m már bőven túl van azon az összegen, ami te beleszocializálódtál, tehát a boldogsághoz több, mint elég. Viszont ettől függetlenül te hiába vagy boldog, nem mondasz le a juttatásról, ami rövid időn belül 1.5-re, majd 1.8-ra, végül 2m-re is emelheti a fizetésed. És itt most kizárólag a boldogságon van a hangsúly.
            És pont ez a lényeg, mert te abban gondolkodsz, hogy Hazard elfogadná a +30ezret, holott ez olyan, hogy a te cégednél keresel 1.2 milliót, és hajlandóak neked adni ehhez + 2 milliót emelésképp, a RealTGM cég meg az 1.2milliódhoz +24 milliót adnak emelésképp. És ugyanazt kéne csinálnod, semmivel sem többet. A 30 és a 150 között pont ekkora a különbség szimbolizálva.
            És nyilván oké, itt és most azt mondod, hogy neked elég a plusz 2 millió is, de ha ott lenne a szerződés havi fix 25 millióval, akkor arra nem mondanád, hogy bocsi ettől már túl boldog lennék.

            • Sandic

              Arra nem tértem ki részletesen, de úgy látom nem jött át senkinek, hogy még csak nem is kizárólag azzal van bajom, hogy ennyit emelnek Hazárdnak. Egyre több pénz van a fociban, ott az infláció, stb. A gond ott kezdődik, hogy a többieknek nem akarnak adni emelést (vagyis inkább nincs hír róla). Ha már Hazard teljesítményét díjazták, akkor minimum kellene Azpiét, Kantéét, DL-ét, de tulajdonképpen az összes játékosét, aki hozzátett a bajnoki címhez. És az, hogy Hazárdot annyira kiemelik, hogy majdnem 2x annyit keresne, mint a 2. legjobban kereső játékosunk, na ez a túlzás.

              • Egyetértünk, de ez meg már nem Hazard-on múlik.

              • gorkaf78

                Végre valaki megértette, amit én is írtam! 😀

              • “Egyre több pénz van a fociban, ott az infláció, stb.”
                És? Ennek mi köze van Hazardhoz vagy a Chelseahez? Amúgy oké, annyi, hogy a fizetések és igazolások árának felveréséhez Abranak mondjuk pont volt köze….

                “A gond ott kezdődik, hogy a többieknek nem akarnak adni emelést”
                Hazardnak sem akarnak, csak a belgának van egy aduász a kezében.

                “Ha már Hazard teljesítményét díjazták, akkor minimum kellene Azpiét, Kantéét, DL-ét, de tulajdonképpen az összes játékosét, aki hozzátett a bajnoki címhez. És az, hogy Hazárdot annyira kiemelik, hogy majdnem 2x annyit keresne, mint a 2. legjobban kereső játékosunk, na ez a túlzás.”
                Az élet igazságtalan…

      • Levi97

        Szerintem nézzük meg egy kicsit a fizu “sztár-státusz” mivoltát is.
        Hazard a legjobb (top 5 – 10) játékosnak van kikiáltva, minden esélye megvan, hogy a legjobb legyen, aranylabdás és ez célja is.
        A klub legnagyobb dolga szerintem, hogy meggyőzze a belgát, hogy ez sikerülhet Kékként is. Ennek pedig az egyik kifejező eszköze bizony a fizu: a jelenlegi toppok (Messi- CR) 365 ezer körül keresnek, bale-pogba duo 300 szintén, neymar is 280-290.
        Na most Hazard ezekkel a játékosokkal versenyzik/fog küzdeni az aranylabdáért. Biztos nem tesz szart az önbizalmának és kedvének, ha nem csak a nyilatkozataiban kezeli a staff extraklasszisnak, hanem olyan fizut is adnak neki :))

        Amúgy Sanchez-Özil duo is 300 körül akar a hírek szerint, dagadt rooney is annyit kap, sőt de Geat is 200k(!!!kapusként!!!) fizuval tartották meg. szóval ez van… 🙂

        (forrás : http://www.totalsportek.com/money/real-madrid-player-salaries/ )

        • Levi97

          Amúgy egy heti 100 000-es emelés 4 év alatt ~21 600 000 pénzbe fáj…
          Ennyiből jelenleg nagyon max egy közepes játékos vételárát tudjuk leszurkolni, fizu nélkül. Akkor meg inkább igazuljunk eggyel kevesebbet, ne a mennyiségre menjünk és legyen sokáig boldogan nálunk Eden.
          Én legalábbis így látom:)

  • Pont azon gondolkodtam, hogy a BL-ben már milyen régen nem volt a Chelsea-nek igazi rangadója valami klasszikus nagy csapattal szemben. Ha az Atleticot ideveszem, akkor is 3 év, bár amikor velünk küzdöttek, még eléggé a középszintből való feltörekvéssel is küzdöttek. Egyébként 5 év lenne, amikor a Barca, a Bayern és a Juve is szembejött.
    Jövőre most már nagyon adnék valami Chelsea-Dortmundot legalább.

    • Sandic

      Vigyázz, mit kívánsz! Sajnos tényleg szomorú, hogy volt amikor a PSG állított meg bennünket, amikor meg nem, akkor az Atletico. Ki tudja, most már lehet, hogy a csoportkörben is kifogunk egy nagyot, pölö Barca.

    • Endy919

      Ha az Atletit nem tekinted igazi nagy csapatnak , akkor a BvB-t miért? Volt két jó évük , és azóta mindenki elvan tőlük ájulva , pedig szerintem nagyon semmi csapat pár potenciális sztárral.

      • Az akkori Atletit nem tekintem nagy csapatnak. Az akkori Atleti meg kb. a ligát még nem nyerő 2011-es Dortmundnak felel meg.

        • Endy919

          Az akkori Atleti szerintem erősebb volt a mostani Dortmundnál

          • Ez tökéletesen irreleváns.

            • Endy919

              Mert ? Mitől olyan jó a BvB?

              • Mert a nagy csapati-státusz nem egyenlő jelenlegi formával, azért.

                • Endy919

                  Akkor ha jól fogom fel , akkor neked nem a komoly meccs a lényeg , csak nagy csapat legyen (AC/Inter/Ajax/,…stb) ?

                  • De, legyen komoly meccs is, de egy olyan csapattal, amelyik jelenleg a nagy csapati-státuszt kiérdemli.
                    Oké, tény hogy a Dortmund nem zárt masszív éveket, de ettől még a jelenlegi foci meghatározó alakja.

        • acsdav2

          A 2011-es Dortmund éppenséggel bajnokságot nyert. Melyik Dortmundra gondolsz?

          • Pont a bajnokság kapujában állóra, amelyik még nem nyerte meg official.

            • acsdav2

              Hát most nem értelek. Miért pont az a csapat amelyik még nem bajnok és miért nem a pár héttel későbbi amelyik már bajnok?

              • Mert kontextusában ugyanott volt az Atletico amikor velünk játszott.

  • Sunday afternoon: Hazard says he would consider Real Madrid move.

    Sunday evening: Hazard ruled out for 2-3 months with fractured ankle…

    https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/18838935_1072464189522357_614245250707533689_n.jpg?oh=dc086d02d581128c7a3812270d429358&oe=59AE9B32

    • Rammschein

      neee, haha. xD

  • Csecsnyi > Juve… most ez komoly?

    • A Juve második kapusa elég light, de azért baromi dehonesztáló lesz, ha Buffon utódjaként számolnak vele.

      • jó, hát Buffon backupjának lenni sem egy leányálom, de ha már mindenáron az ágyúsokat rabolják le, akkor már miért nem Cech? Nem akarom igazán bántani csecsit, mert semmi bajom vele, már azon felül, hogy ágyús, de a világ jelenleg legalább 20-25 nála jobb kapust hord a hátán, és tudom, itt egyesek szerint Buffon még száz évig véd majd, de igen, az nagyon fog fájni ott sok mindenkinek, ha hamarost a visszavonulása után valami ilyen (hozzá képest) balfék áll majd a lécek közt

        • Én mindig úgy képzeltem, hogy Perint fogják vinni, de minimum akkor már egy Oblakot megkísérelnek.

          • kormolar

            Oblakot kispadra? elég nagy luxus lenne….top 5 kapus
            között simán benne van jelenleg…

            • Nyilván Buffon utódja lenne hosszú távon.

    • Endy919

      Van ennél nagyobb vicc is . 16m!!! :DDD

    • balazsh

      :DDDD vegre egy vidam hir mara

  • Endy919
    • gorkaf78

      Ez nagyon durva. Egy időben talán velünk is szóba hozták.

      Nyugodjon békében.

  • gorkaf78

    Komolyan, van ennél mélyebb szint a bulvárújságírásban? A Sun ismét magára haragított egy focicsapatot:

    http://www.origo.hu/sport/futball/20170605-foci-londoni-merenyletek-the-sun-arsenal-mez-az-egyik-terroristan.html

  • gorkaf78
    • myheartisblue

      Ezt még látni is rossz. Kicsit el voltam havazva munkában, most olvastam a hírt. Ő is csak ember. Persze nem az a gond, hogy megsérült, hanem a testi/lelki épsége is ugyan olyan lesz mikor visszatér.

      Értem a testi alatt, hogy csak csonttörésről van-e szó vagy szalagok is sérültek-e. A szalagból viszonylag több maradandó sérülés lehet. Anno Hazardnak volt egy rossz félszezonja, akkor az apja szerint csípő problémái voltak és nagyon rossz hatással volt a koncentrációja a fájdalom. Ez ugye azért fontos, hogy hogy fogja viselni a felépülés, illetve hogy kimarad a pre-seasonből és úgy tud majd-e tekinteni magára a sérüléséből visszatérve mint régen. Nem ijesztgetni akarok senkit, csak számomra drasztikus ez a hír, hogy egy játékos akitől a Chelsea ennyire függ kitudja milyen mélyen sérült meg. Kívánom a gyógyulásást és reménykedni tudok a legjobbakban.

  • Diego Costa

    Húúú, ennél rosszabbat nem nagyon fogunk látni egy darabig.

    https://twitter.com/NizaarKinsella/status/871778523693953025

    • kasata91

      Ő a mi Pogbánk.

      • Diego Costa

        Annyiban jobba mi Pogbánk, hogy ő nem játszik, így van mivel magyarázni a nulla teljesítményt.

        • Csinibob

          Figyu, közöm semmi, de, ha nem láttad a meccseket, és a statokat is lusta voltál megnézni, akkor sem muszáj ám hülyeséget írni.

          • gorkaf78

            Ő a mi fellánk. :DDD

            • Csinibob

              Jah, akkor értem 😀 😀 😀 Sorryka voltam.

            • A nick valsztas nem veletlen, a nev kotelez!

          • Diego Costa

            5 gól 4 gólpassz. 90 millió.

            • Csinibob

              Mintha csak azt írnám Kantera, hogy 1 gól és 1 gólpassz 35,5 mio. 😀 Nem a megfelelő statot böngészed.

              • Diego Costa

                Viszont harmadáért jött, nem az ő feladata a gólszerzés és a gólpasszok kiadása. Jah és bajnok lett, nem tizedik…

                30 millió ilyen játékosért semmiség főleg a mai árakat nézve, de mindegy.

                • Csinibob

                  Látszik, hogy nem te vagy a hely esze. Hagyjuk is :))

                  • Diego Costa

                    :DDD Szerintem is jobb, hogy nem próbálsz meg Pogma mellett vagy Kanté ellen érvelni. :DDD csak tudnám minek jársz ide, minek olvasod ezt az oldalt…

                    • myheartisblue

                      Mert miért ne járhatna ide? Szabad blog vagyunk és bárki írhat bárhova. Nem kell mindenkivel veszekedni/ellenségeskedni aki nem Chelsea szurkolo. Én is feljárok néha a Manu/Pool blogra és lehet értelmes vitát folytatni.

                    • Csinibob

                      Azt majd keresd meg, hol érveltem Kante ellen, te agyhalott xD Tényleg ostoba vagy 😀

                    • @disqus_FtSgmkFRlf:disqus + @csinibob:disqus srácok, kérem a személyeskedés mellőzését itt, azt intézzétek privátban (vagy bárhol máshol 😉 ).

                    • Csinibob

                      Részemről lezárva, és sorry.

                      Nem gondoltam, hogy legalább a statok megnézéséhez is lusta és/vagy buta. További jó kommentelést!

                    • szakmai vitát bármikor nyugodtan, még partnert is találsz hozzá itt is, ha akarsz 😉 Diego Costának is megvan a maga értékítélete, olyan, amilyen, de ezért ne álljunk bele egymásba.

                    • Diego Costa

                      A blokkolás sok mindent megold.;)

                    • nem, az semmit, csak elfed. Egyébként is haszontalan funkciónak tartom, mert ez generál egy halom ismétlődő kommentet, mert mivel vannak, akik előszeretettel alkalmazzák ezt a módot a problémáik megoldására, egymást meg nem látják, aztán jönnek ugyanazok a hírek egymás után 3-4x, vagy akár többször. Tényleg, nagy megoldás mindenre. Aki ki akarja zárni a külvilágot, az ne üljön gép elé, ne olvasson szoc médiát, vagy blogot, írja fel krétával a falra otthon a véleményét, aztán paskolgassa a vállát közben, én úgy vélem. Aki képtelen az érdemi vitára, annak nem való az internet. Sokakkal így van, de hát mit tegyünk, a böngészőhasználathoz nem kell jogosítvány (pedig nem ártana).

                    • Diego Costa

                      Az ő esetében talán nem kell tartani a mindennapos látogatástól. Én hasznos dolognak tartom, nem a megfutamodás eszközeként tekintek rá. Sokat vitáztam már itt, ezután is leírom majd a véleményemet. Ugyanakkor engedtessék meg nekem, hogy a személyeskedő (és egyébként végtelenül primitív) hozzászólásokkal ne kelljen látnom. Azzal a véleménnyel, hogy hülye vagy meg ilyenek, azzal nem tudok, de nem is akarok foglalkozni.

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Mindig elrontod a bulit 🙁

                    • Endy919

                      rég volt már itt egy kiadós vita , ami azt illeti 🙁

                    • ?? most ment kiadós vita Hazard kapcsán is, meg általában a fizuk kapcsán is, az, hogy te nem szállsz be, az a te bajod, pajti 😛

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Amíg nem repül egy sörös üveg, addig az még csak beszélgetés! 😀

                    • gorkaf78
                    • Endy919

                      Az nagyon laza volt 🙂 ritka pillanat volt ez , hogy gorkaf kollégával nem voltunk egy véleményen , de mire ideértem , már páran leírtátok az én álláspontomat , szóval nem érzetem fontosnak a csatlakozást 😀

                    • egymás köpködését nem engedem és pont. Lehet oltogatni finoman, szép ékes magyar nyelvünk alkalmas erre

          • Nézd el neki plíz, kicsit olyan mint a bugris unokatesó.

    • igen, szerintem is nagyon béna az a poncsó 😀

    • Diego Costa
  • Diego Costa

    VVD úgy néz ki a pool-ba megy, lol. Remélem nem fog nyerni semmit. Hogy mehet oda, mikor pl mi is hívjuk és játszana is…

  • szeszfabresz

    Nincsenek szavak..

    “Former Newcastle United midfielder Cheick Tioté dies aged 30.”

    Nyugodjék békében 🙁

    • szeszfabresz

      Elvileg összeesett a pályán Kínában

    • Sandic

      Basszus rá emlékszem, nyugodjon békében!

  • lamps8

    közben a Milan még a napokban letudja Ricardo Rodriguez orvosiját és találkoznak az atalantas Conti ügynökével is, hogy még az u21 eb előtt behúzzák. egyre kíváncsibb vagyok hogy mégis kit szeretnénk RWB/LWB posztokra, remélem csak ilyen Alex Sandrokban gondolkodunk, hogy majd aug 30án 70 millióért visszahozzuk del hornot.

    • balazsh

      Csak emlekeztetnelek, hogy meg nem kezdodott el az atigazolasi szezon, eddig egyedul a City igazolt elore, a Milan pedig teljes csapatatepitesi projektben van es teljes mertekben kivetelt alkot.

      • ez igy nem igaz. Az h hivatalosan mikor lesz a transfer done, egy dolog. A Pool is mar 2 igazolasnal tart, lassan Salahrol is megegyeznek a Romaval, de sorolhatnam meg.
        VvD rol is lemaradtunk, mert Klopp szemelyesen hivta es ugy nez ki ez meggyozte, h oda menjen o is.
        Lehet nem is akartuk VvD-t, akkor oke bar sajnalom, de ez nem jo jel, h semmi nem tortenik nalunk. Ugyan ez volt tavaly is, baxakodas a vegeig, egy kiszemelt CB-t meg Nainggolant sem birtuk meggyozni, ez minimum aggodalomra ad okot.

        • balazsh

          Rendben, én se vagyok túlnyugodt, de attól még túlzásnak érzem ezt a fajta siettetést. Teljes bizalmam van a boardban, miszerint nálam jobban rálátnak a helyzetre, illetve mindemellett folyamatosan foglalkoznak az átigazolásokkal.
          Majd elkezdek aggódni, ha júliusig sem lesz semmi történés.

        • balazsh

          by the way jelleggel egy quick heads-up: Lukaku érkezésére 1,25 az odds, Bakayokora 1,44
          https://www.skybet.com/football/specials/transfer-specials

      • Diego Costa

        Ez “a még nem kezdődött el az átigazolási szezon” című dolgot felejtsük már el, az csak egy dátum. Onnantól lehet hivatalosan regisztrálni a játékosat, semmi több.

        Legyen igazad, én picit borúlátóbb vagyok. Oké, hogy a többiek nem, vagy csak keveset igazoltak, de legalább vannak hírek. Dolgozhatunk mi hírek nélkül is, csak az utóbbi idők tevékenységei azért nem bizakodásra adnak okot. Ha pedig vannak hírek, azok is rosszak. Egyébként a city is csak egy játékost igazolt, de megy oda a Benfica kapusa, Mendy is valószínűleg, meg Walker. Az az egy, hirtelen 3 lesz, de pesszimista módon beleszámolom Mendy-t is és akkor már 4.

        Ez a tétlenség nem csak engem idegesít, hanem Conte-t is, a hírek szerint ezért nem írta még alá a szerződését… A Juventustól is azért jött el, mert összekülönbözött a board-dal.

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Csak jelenleg mindenki nyaral vagy a válogatottra koncentrál, a játékosoktól kezdve a stábig.Júli 1.-től kezdődik az ablak, ami kb. az a dátum is amikor már elkezdődik az alapozás eleje és mindenki rendesen munkába áll. Szóval szerintem felesleges az aggódás még. Contes hír még talán, de bízzunk a boardban!

          • Diego Costa

            Ők nyaralhatnak, a munkát majd elvégzik az ügynökök. Szerintem meg lehet oldani, hogy nyaralás közben, estékként váltson pár szót az ügynökével. Napközben tud attól még nyaralni a játékos. Azt tudom írni, mint feljebb, hogy legyen igazad. Engem frusztrál ez a semmittevés, de remélem az a frusztráció a végén örömmé alakul.

        • balazsh

          Attól még mindig jelentéssel bíró dátum és nem tolonganak be az igazolások az előtt. A híresztelésekkel kapcsolatban pedig úgy hiszem, hogy a sportlapok legfeljebb 30% igazságot adnak át a valódi sztorikból.
          Cityről meg annyit, hogy 3.-ok lettek, semmit se nyertek. Érthető, hogy pánikolnak és felvásárolnak, akit látnak, látszik, hogy nem elég jó a keretük 🙂

          • Diego Costa

            Nem pánik ez, hanem önvizsgálat. Tudják, hogy erősíteni kell és meg is teszik. Nekünk is ezt kellene. Kár ezt mondogatni, hogy ki hanyadik lett. A bajnokság már lezárult, történelem. Előre kell nézni a következő bajnoksággal kell foglalkozni. Egyszer már elkövettük azt a hibát, hogy elkényelmesedtünk a trónon, nem igazoltunk senkit. Egy 10. hely lett az eredménye… A két dolog összefügg. Nem ezen múlt kizárólag, de volt benne szerepe.

    • Cuadrado összekülönbözik a Juve vezetőségével, lehoz két hullagyász meccset, 19 millióért visszajön, és az év játékosa lesz két kupával.

  • Diego Costa

    Csak, hogy mennyire fontos Hazard a csapat számára..

    https://twitter.com/WhoScored/status/871690573463343104

    Remélem igazolunk pár varázslót, mert ha Hazard nélkül elég siralmas lesz az élet…

  • Diego Costa

    Michy kezd, Michy gólt lő. Egyszerű ez.

  • kormolar

    az angol u20 már az elődöntőben a vb-n…a Mexikó elleni győztes gólt Solanke rúgta…

  • “Chelsea boss Antonio Conte still fancies his chances of landing £48m Juventus star Leonardo Bonucci.”

    Nem tudom iden miert hagyna el a JUvet, ha tavaly nem tette, hiszen egyre jobb a Juve, otthon van, imadjak, de termeszetesen jojjon hiszen nala jobb CB nem nagyon van most, 3 evre siman jo a topon.

    • igen, jó eséllyel már tavaly is maga Bonu nem akart jönni, le legalábbis ezt nyilatkozta. Mondjuk, nem tudhatta, mi lesz az épp 10., BL nélküli Chelseaből. Lehet Conte eredménye meggyőzte, bár a Juve is olasz bajnok, és épp BL döntőig jutott.

    • Endy919

      Ez a Juve egy ideig most biztos nem lesz jobb . A csapat legstabilabb pontjai (kapus-védelem) nagyon öregek(Bonucci van egyedül válalható korban ) , a középpályájuk vicc kategória (kivéve Sandro), és egy olyan csatársort amelyikben Higuaín van , inkább nem is minősítek…. ez egy olyan siker év volt nekik , mint nekünk 12-ben , csak ők nem tudtak nyerni.

      Ha van egy kis esze , akkor most dobbant.

      • jajj ne mondj neki ilyet, ez nem így van, már készül is a “látszik, hogy nem értesz te az olasz focihoz” válasz 😛

      • Ez olyan nonsense, h bele sem kezdek 🙂

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Csatlakozok, egy olyan csapatra ami nevetve jutott a BL döntőbe a nem gyenge ellenfelekkel szemben azt mondani, hogy vicces nálam is a nonsense kategória.

    • gorkaf78

      Bonucci tényleg jó, de azért szépen végigvideózták Chiellini-vel a 3. Real gólt, amit Ronaldo lőtt közelről. Persze tudom, hogy mindenki hibázik…

      • Sokat nem nagyon tudtak ott tenni, amikor Ronaldo vagy Messi stb. porognek, nem nagyon van mit tenni 🙂 Ha taktikailag nem fogod meg oket 1-1 ben nem nagyon van esely. Sztem semmi hibat nem kovettek el amugy a vedok egyik golnal sem, egyszeruen a Real egy mas liga.

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Annyival nem tudok, egyet érteni, hogy a Real más liga. Az említett duó ami más liga, nem véletlen építenek rájuk egy egész csapatot, elég megnézni ahogy Ronaldo a 3. gólnál elindult a társak már tudták hova kell adni a labdát és nem hibázott, és ez az argentinra is igaz. Hazard sajnos inkább játékszervező, mint befejező ezért nem is fogják a két gigásszal együtt emlegetni. (Ezeket úgy írom hogy Krisztikét nem szívlelem)

    • Sandic

      Nekem az árával van bajom. Ennyiből Van Dijk is kijött volna, hozzáteszem, jelenleg jobb Bonucci, na de 2 év múlva?

  • Endy919
    • gorkaf78

      Csak lehet, hogy nem hozzánk. 😀

      • Endy919

        Nem feltétlenül sírnék 😀

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Torressal is tudtunk BL-t nyerni, talán Costával is összejöhet.

          • pláne, ha marad 😉

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              Jelenleg senkinek nem kell szerintem ennyi pénzért. Mostani állapotok mellett, nem kizárt, hogy a nyakunkon marad, ezzel akár megakadályozva egy jó támadó megvételét.

              • nem értem ezt a véleményezést, mert egyszerre mondja azt, hogy Costa nem jó, és, hogy van nála jobb, elérhető opció. Ami pedig ugye, hát minimum véleményes.

                • Bukkakebáró Idemitirjak

                  “Costa nem jó, és, hogy van nála jobb, elérhető opció.”
                  Pontosan, számomra nem véleményes.

                  • nekimentünk már a kérdésnek párszor pár emberrel, mondjuk a te véleményedre pont nem emlékszem, így akkor fussunk neki még egyszer: miért és ki?

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Szóval blockolva vagyok néha??? 😀
                      Costa egy klasszis játékos HA jó a kedve, nem éhes, nincs haragban pszichiáterével és a Hold állása is kedvező. Egyéb esetben egyenesen emberhátrány, akit a labdán kívül csak az ellenfél zavar. Ami ennél is nagyobb baj, hogy ezek az állapotok akár több hónapig is eltartanak, amit egy nagy klub egyszerűen nem engedhet meg, főleg hogy Costa nem egy olyan játékos akit simán a padra rakhatsz. Az már csak plussz, hogy mennyi hisztije volt már nálunk. Kit lehetne helyére? Egy jobb csatár aki képes állandó egy jó szintet hozni minden kiemelkedő teljesítmény nélkül már elég lenne jelenleg előrelépésnek. Persze ennél egy szinttel jobb támadót várok, aki képes bárhonnan veszélyt jelenteni. Elérhető ebből a kategóriából Lukaku, Mormota, Icardi, Vardy vagy bepróbálkozhatunk az elérhetetlenebbnek tűnő neveknél is, mint Cavani,Lewa, Auba.

                    • Endy919

                      atyaúristen.

                    • gorkaf78

                      Őt nem tudom, mennyiért tudnánk leigazolni, de megnézném Kékben. 😀

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Jesus éppen most lett elküldve a Citytől! 😀

                    • gorkaf78

                      Ez komoly, lemaradtam valamiről?

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Navas szerződése lejár júliusban és nem hosszabbítják meg.

                    • gorkaf78

                      Ez megvan, én a fiatal Gabriel Jesusra asszociáltam, és csodálkoztam azon, hogy most jött és már el is küldik. 😀

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Pedig ha megvették volna Juan Jesust is és Navas is marad, akkor lehet még a pápa is City mezben járná Vatikán utcáit! 😀

                    • Endy919

                      😀

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Higuaínt kihagytam!

                    • Endy919

                      ezt már egyszer ellőtted , már imunis vagyok erre a “poénra”

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Tudom, ezért is nem írtam bele megint a listába, hiába lenne ott a helye, azzal már nem gerjesztek vitát 🙁 pedig még mindig azt mondom, hogy Costa+30m=Higuaínra simán rábólintanék!

                    • “Costa+30m=Higuaínra simán rábólintanék!”
                      miért is? Mert ő úgy vágja a gólokat, százszámra? Vagy nincs benne szünet, és meccsről meccsre jobban teljesít? Mennyit is vágott a szezon második felében? 😉 Tán jobb opció, mert fiatalabb, mint Costa? Áhhh, ember….

                    • Frenky54

                      Zbigniew Boniek a lengyel válogatott és a Juve egykori csillaga azt mondta Higanyra: egyre jobban hasonlít Pavarottira, a szakálla és a súlya miatt:D

                    • dettó.

                    • Az első részével még egyet is tudok érteni, de nagyon kevés olyan sztárcsatár van, akiknél nincs kisebb-nagyobb ingadozás. Oké, Costánál ez látványosabb, ez tény, de attól még 20 gólos csatár a PL-ben, és ez nem úgy jött össze, mint Kane-nek, hogy már a gólvonalról is neki passzolták vissza, csak nőjön még a szám.

                      A felsoroltak közül meg Cavani és Lewa, akit elfogadok, de ők nem elérhetetlennek tűnnek, hanem szimplán azok. Lukakuval én ki lennék békülve, de az elég erős, hogy jobb csatár lenne, mint Diegoal, a többi név meg egy vicc. És még az elérhető résszel is vitatkoznék, Vardy nem fogja otthagyni a rókákat, amíg ki nem esnek, de lehet utána sem, Morata felemás, de már tavaly sem volt elérhető, max annak tűnt, Lukaku dettó, Icardi meg hááát, nem tudom, mennyire számít mozdíthatónak, amekkora felfordulás van az Inter háza táján, még akár lehet is, de attól még nem kéne.

                    • Diego Costa

                      “akár több hónapig is eltartanak”. Konkrétan fél évig tart és nem csak Angliában. Atletiben is hasonlókat produkált.

                      Könyörgöm ilyeneket ne írjunk már le. Komolyan Vardy-t hívnád ide? Ne, ezt ne.

              • kormolar

                TV-s közvetítésekből 150-et kaptunk…csak kifut belőle egy valamire való csatár…+am Costa-val semmi baj nincs…kell neki most egy kis feltöltődés….lehet a tavalyi kemény szezon miatt kicsit elfáradt mentálisan….

                • Bukkakebáró Idemitirjak

                  Csatár posztnál vannak jelenleg fontosabb posztok ahova elmegy ez a pénz. KP-WB poszt illetve Hazard megtartása is nem keveset fog ebből elvinni.

                • “TV-s közvetítésekből 150-et kaptunk”

                  fura, hogy mindenki úgy kezeli ezt az összeget, hogy ez 1v1-ben mehet igazolásokra… azért azt ne felejtsük már el, hogy a klub mínusszal indította a pénzügyi évet, és van olyanunk is, hogy működési költség.

                  • kormolar

                    hozzáteszem, hogy Cuadrado elment,Terry elment…+BL csoportkör…+Nike szerződés

                    • Endy919

                      +Mikel fizuja + Oscar átigazolási díja+ az ő fizuja is.

                    • Quad fizuját már amúgy is a Juve állta, JT pedig masszív paycuton esett át. A nike szerződés pedig nem egy összeg, hanem éves szponzori pénz és csak némileg plussz az Adidashoz képest…

                  • Raadasul van FFP, amit szigoruan betartatnak! Jah varjunk, nem 😀

                    • Endy919

                      Talán mi vagyunk az egyetlen “pénzes csapat” , aki komolyan veszi az FFP-t.

                    • Igen, a tobbiek fostak ra es az igazi szankciok elmaradtak, ugyh sztem nekunk sem kene tulsagosan mindent ettol fuggove tenni. Kommunikaljak, h mi a helyzet ezzel, mert igy semmi ertelme.

                    • ez igaz, de attól még a költhető keret véges, hacsak Abra nem gondolja úgy, hogy a stadion 500+M mellett még betol 300-at igazolgatni…

                    • valoszinusitem, h nem fogja meghuzni a nadragszijat, ha komolyan gondolja o is, h a BL ben vitezkedni akarunk.

                    • az a baj, hogy rövid az emlékezőkétek… ha eddig jött Abra, és pénzt tolt be (már persze, az első komoly injection után), abból Sevák meg Torresek jöttek ki. Szóval csak óvatosan kívánjunk 😉

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Ezért reménykedünk, hogy Abra pénzt ad, de nem igazol! A baj általában akkor volt amikor átvette a chief scout szerepét!

                    • kíváncsi vagyok, létezik-e ilyen opció 🙂

                    • Meg Drogbak Essienek Hazardok Oscarok Matak 🙂 Abra adja a penzt, az, h mire forditja a sportigazgato/manager az o dontesuk nagy reszt, mondjuk az altalad emlitett ket jatekos, legalabbis az orosz biztosan Roman eroltetese volt, ami be is sult.
                      Ebbol nem az a tanulsag, h ne koltsunk, hanem, h ne Abrapapa akarja megmondani kire koltsunk.

                  • Diego Costa

                    Tehát most azt akarod mondani, hogy nincs pénzünk (vagy csak nagyon kevés) igazolni? Úgy, hogy 1000 éve nem igazoltunk senkit és csak adogatjuk el a játékosokat.

                    Temérdek pénz áll a rendelkezésre igazolni, ezen nincs mit vitatkozni. Kérdés, hogy akarunk-e költeni.

                    • “Temérdek pénz áll a rendelkezésre igazolni, ezen nincs mit vitatkozni.”
                      Ezt továbbra is csak te gondolod így, ezen nincs mit vitatkozni. 1000 éve nem igazoltunk senkit, és a klub mínusszal zárt. Te nem tudom milyen világban élsz, de a mai világban Ha X a bevételed, nem költhetsz el X+Y -t, ha fejreállsz, akkor sem.

                    • Diego Costa

                      Ok.

      • balazsh

        Emiatt is aggaszt kicsit az Atleti eltiltása, így ha a board tétlenkedik Lukakuval kapcsolatban, a Utd Grizi hiányában lehet behúzza előlünk. Egyedül abban reménykedem, hogy minket választ a benga balga belga.

        • Diego Costa

          Efelől ne legyen semmi kétséged, hogy Lukaku ide akar visszajönni. Ez 10000%, de én ennek nem feltétlenül örülök.

    • Frenky54

      …ha Costával együtt játszanának ,akkor nekünk annyi…..egyik sem egy passz király:D

      • Endy919

        kizártnak tartom , hogy egyszerre a pályán legyenek , főleg mert akkor Edennek sem lenne helye a pályán.

    • Bukkakebáró Idemitirjak
    • Valahova erkezik az biztos, h ide az mar erosen ketseges.

  • trueblue05
    • Endy919

      Djilobodjija*

    • Hectorból még lehet valami, de nem hiszem, hogy a Chelseaben. Viszont amilyen szarul indult neki a kölcsöne, végülis összességében nem jött ki belőle rosszul. De a dán messze előtte jár azért, Zoumáról, Akéról nem is beszélve. Satöbbi.

      • myheartisblue

        Nem ertem miert tartja ekkora asznak mindenki Christensent. Tehetseg: epp ugy mint a tobbi kolcsonben levo jatekos.Nem bizonyitott tobbet a Chelsea szineiben tobbet Hectornal, de talan meg pl. Kalasnal sem tobbet. Kb ugyan annyi meccsuk volt es reg nem lehet PL jatekost megitelni a kulhoni kolcsone alapjan. Zouma es Aké máš tészta. Ezzel csak azt akartam mondani h Christensen inkabb Djilobodji es Hector szint, minthogy az a szint ako mindenki latni szeretne Tole.

        • Endy919
        • “Nem bizonyitott tobbet a Chelsea szineiben tobbet Hectornal, de talan meg pl. Kalasnal sem tobbet”

          Oke, h nem a Chelsea szineiben, de europaban igen. Christensen vegigtolt egy BL-t a Gladbachal es tisztesen helyt allt, sot. Ezen kivul a Gladbachnal player of the year volt tavaly, az ott akkor szarnyalo Xhaka-t verte meg a cimert CB kent. Nehezeen mondhatod, h Hector ugyan ez a szint 😀

          • magam sem mondhattam volna jobban-szebben, de ráadásul nem egy BL szezont, hanem kettőt tolt le a Gladbachal, és idén kiesés után még 3 EL meccset is, ahol két gólt is vágott CB létére. És bár ez inkább Costát minősíti, de jelenleg a dán 21 évesen annyi nemzetközi találattal áll, mint Diego a Chelseaben.

            Christensen emellett németben kiemelkedő szinten letolt 2 teljes szezont, van 62 BuLi meccs a lábában, +6 német kupa, meg a már említett nemzetközi stuff. Ennél jobban valószínűleg ebben a korban nem lehet kimaxolni egy kölcsönt.

            A vicc kb az, hogyha nem lenne a miénk jelenleg, kb mi, és még 3 csapat állna sorban az ügynöke ajtaja előtt, és dörömbölne rajta, majd elvinné a Bayern, mint Sülét. Kb ők vannak egy szinten, Süle, akit vitt a Bayern, Lindelöf, akit a ManU kerülget főleg, Zouma, Christensen, a már velünk is szóba hozott Rugani és Romagnoli, Tah, vagy a BVB-s Ginter. Esetleg még Umtiti, bár ő a bárkával idén már szintet lépett.

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              “Esetleg még Umtiti, bár ő a bárkával idén már szintet lépett.” ez az egy ami nem igaz, szegény srác Balotellivel tudna versenybe szállni egy IQ versenyen, de a többi név stimmel.

              • az lehet, de attól még letolt egy full szezont a Barcában.

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Kriszti 2 éve masszívan kezdő játékos a bundásban egy élmezőnyben lévő csapattal, úgy hogy 96-os születésű, nem véletlenül hozták szóba az összes nagy EU-s csapattal.

    • Elobb lesz Kriszti a csapatban, mint Hector.

      • (legalábbis bízzunk benne 😀 )

    • Diego Costa

      A következő idényEK Kalasa.

    • őszintén szólva nem vágom, ennek mi a teteje… akarnak még vagy 200K fájdalomdíjat, vagy mit? Mert ennek a vizsgálatnak max annyi lehet az eredménye, hogy elmarasztalják a Poolt, és fizettetnek velük 150-200K büntetést. vándájk ettől még lelép, a pénzt meg megkapják érte.

  • Csak a City is a Chelsea fert be az europai klubok top 10-es listajara.
    http://www.bbc.com/sport/football/40167542

    • már az usaba sem kell, szegény.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Mondjuk a Laligaban a mai napig jó játékos volt csereként vagy néha kezdőként, nem is értem az Atleti miért engedi így el.

  • Endy919

    Megnéztem most egy pár Lukakus vidit … ez a hatalmas állat még gyorsabb is , mint Diego. Kíváncsi vagyok , hogy mennyire fog passzolni a rendszerbe.(és hogy Diego hova igazol)

    • Ezt most lementem, es ha nem ide igazol, akkor bekeretezzuk es ez lesz az alairasod, oke? 😀

      • Endy919

        Ha nem igazol ide , még mindig mondhatom , hogy jinxeltem 😀

    • kormolar

      simán átállhatunk am 2 csatáros rendre is…

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Jelenleg a 2 csatáros játékban egy verőember és egy cselmasina párosból áll, a Costa-Lukaku páros elég esélytelen.

        • kormolar

          Conte a Juveban 2 csatárral állt fel…

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Tevez vagy Govinco volt az az igazi erőcsatár nála?

            • Endy919

              Llorente

              • Bukkakebáró Idemitirjak

                Ez egy, amit írtam is

    • balazsh

      Szerintem marad, nincs hova mennie. Felváltva fognak játszani mint Mandzu és Gomez. Egészen addig amíg Lukaku nem lesz lényegesen jobb, s Costa megelégeli a padozást.

  • Frenky54

    Hazard állapotáról, töréséről egy kis orvosi hír:
    “Hazard broke a bone in his lower ankle, luckily not his shin,” the Belgium team doctor, Kris Van Crombrugge, said. “Ligaments usually get torn with this kind of injury, but on the scan we saw minimal ligament damage. It’s very limited, which means his recovery will be smooth. It will be fine, for the full 100%. In three months he should be fully recovered.

    • balazsh

      azért a “luckily”, “minimal ligament damage” és a “smooth recovery” alapján kicsit kevesebbre számítottam 😀

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        3 hónap múlva maximális felépülés azt jelenti, hogy addigra már nyoma se lesz a sérülésnek. Kb. 1 hónap múlva csökkentet edzés 2 hónap múlva játékban csak kerüli az ütközéseket, és nem 90 perc, ez egy töréshez képest az egyik legjobb forgató könyv

        • Rammschein

          …az ütközéseket nehéz lesz kerülnie a darálóban… mindig őt faragják…

  • Diego Costa
    • Diego Costa
      • Zoleee

        Ez a videó tényleg beszédes, habár én kiegyeznék azzal ha maradna Costa és Michy.
        Ebben az esetben több pénz maradna igazolásokra.
        Semmi bajom Lukaku-val de Diego – t jobb csatárnak tartom(jelenleg) .
        Az egyetlen ami erősen Lukaku mellett szól, hogy ha most nem mi igazoljuk le akkor később már nem lesz erre esély és az is tény, hogy bármikor lehet belőle jobb játékos mint Costa. Persze az kérdés, hogy Lukaku fejlődése vagy Costa visszaesése( értsd tavaszi formája) okán lesz ez igaz….

        • Diego Costa

          Costa szezon elején káprázatosan játszott, de azóta mélyrepülésben van. Sokszor egy labdát képtelen volt átvenni és ez Lukaku-ra is igaz sajnos. Elképesztő, hogy miket csinál rosszabb napjaikon. Emiatt nem örülök feltétlenül az érkezésének. Az sem tetszik, hogy ugyanolyan típusú játékosokat keresünk, mint amilyenek most vannak, de igazából a mostaniaktól meg kéne szabadulni és jobb, komplettebb játékosokat igazolni. Akarjuk Bakayokot, aki kb egy Matic 2.0. Costa-Lukaku páros is nagyon hasonló. Sok gólt lőtt így is a bajnokságban Lukaku, igaz a legtöbbet kis csapatok ellen. Ha Conte tudna kezdeni Lukaku technikájával, akkor bizakodóbb lennék.

          Pozitívumai közé tartozik Lukaku-nak, hogy szereti a klubot, vissza akar térni. Kevés olyan játékos van, aki valóban rajong egy klubért és nem csak mondja, még kevesebb van, akinek álmai klubja a CFC. Kár, hogy mondjuk Mbappé vagy Ousmane Dembélé nem ezt gondolja. 🙁

          • Zoleee

            Sajnos egyelőre úgy látom, hogy nehéz lesz nekünk ez az atigazolasi időszak. Sajnos mu meg bayern majdhogynem azt vesz meg akit akar. Mbappe, Dembele, Bakayouko, Sanchez és még lehetne sorolni. Tudom, hogy ezek még nem tények, de egyelőre ilyeneket olvasni.
            És akkor Hazard sérülése is itt van pluszban. Talán annyi az előnye hogy nem megy a Realba. De ki tudja mikor jön majd formába.

            • Diego Costa

              Kezdem a végén: egyébként sem ment volna oda.

              Én is úgy látom, de közben bizakodó is vagyok kicsit. Vannak elszomorító (Bakayoko) hírek, vannak felemások (Lukaku), és léteznek olyanok is, amik álom kategóriába (Sandro, VVD) esnek.

              Dembele-t pl simán megvehettük volna. Dortmundba akart menni, de kíváncsi vagyok, hogy akartuk-e. Ha egyszer majd hozzánk jön, akkor majd fizethetjük a többszörösét. Kicsit ellenállhatatlanabbaknak (de szép szó! 😀 ) kellene lennünk az átigazolási piacon. Mint a régi szép időkben.

  • Diego Costa

    Beszédes…

  • Az olaszoknál zseniális edzőkeringő van kilátásban
    Spaletti—->Inter
    Pioli—>Fiorentina
    Sousa—>Roma?

    • Endy919

      Tippek Spaletti kirúgására ? Én bedobok egy optimista novembert.

      • lamps8

        és ezt mire alapozod?

        • Endy919

          Csak szimplán Inter way.

          • balazsh

            BL? 😃 Az ellocsolt jentengerbol meg az EL se jott ossze az egesz szezonban partra vetett halkent vergodo, futballhoz melto teljesitmenyt nelkulozo, neha 1-1 hakival kuzdesre emlekezteto performanszu Milannal szemben 😃

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Ez az Inter egy teljes rombolásra van itélve. A 37. fordulóban úgy játszottak, mintha most látnák elöszőr egymást a játékosok, pedig ez a névsor a Seria A-ban a bajnoki címért kelllene, hogy küzdjön. Azt még meg sem említettem, hogy a csk-t kifütyülik és ragaszkodnak a szalag lerakásához az már elég nagy gáz. Ezért is dobtam be, hogy Icardi akár hozható is, mert Milánóba finoman szólva nem kedvelik.

      • Spaletti azért másabb, mint de Boer. A hollandnak fingja nem volt az olasz focikultúráról, nem értett szót a játékosaival ráadásul szerencsétlenül ostoba volt, hogy gyakorlatilag a preseason után egyezett bele abba, hogy átvegye a csapatot. Spaletti szerintem legalább annyi időt fog kapni, mint Mancini, de ez az Interen is múlik, mert a jelenlegi keretből művészet lenne BL-helyeket kihozni.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Reménykedtem, hogy valaki nagy pénzzel bepróbálkozik Dárdainál.

  • gorkaf78

    “confirmed: #Chelsea has made an official offer of 35M€ to the #Lyon for the French midfielder Corentin Tolisso (22).” – journalist Pipe Sierra

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Az a baj, hogy amint látják, hogy Chelsea ajánlat, az az első gondolat, hogy lehetne ez több is.

      • Akkor mák, hogy csak ennyit adunk elsőre, és nem 50-et.

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Látva a pletykák alapján az ajánlataink, már a klub is rájött.

      • gorkaf78

        Akkor máskor azt kell a fax fejlécére írni, amin megy az ajánlat, hogy ‘Mezőkövesd FC’. Hátha úgy engednek is az árból. 😀

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Az “Arsenal” fejléc sikeresebb lenne! 😀

  • myheartisblue

    Hangsúlyozom, HA ez igaz. Szerintetek Conte nem bír leszállni Bonucciról és az ő fétise a 30 éves játékos? Vagy még van benne annyi ami erre a PL-re elég és a board is támogatja ezt az őrültséget. Őszintén szólva tartok tőle egy hogy egy ilyen “idős” játékost igazoljunk le a védelem közepére vagy a padra is akár, kiszorítva ezzel olyan embereket mint Aké vagy Zouma.

    http://www.espn.co.uk/football/blog/transfer-talk/79/post/3139402/chelsea-joining-race-to-sign-juventus-defender-leonardo-bonucci?ex_cid=RocketSport_GC

    • Vagy Cahill.

      • myheartisblue

        Kétlem,hogy a csapat újdonsült kapitányát a padra ültetnénk.

        • Megjegyzem, jelenleg ő csak azért kapitány, mert nincs jobb.

          • myheartisblue

            Ezzel nem értek egyet,ott van Azpilicueta, de Hazardnak sem ismeretlen ez a szerepkör. Szerintem Cahillnek jelenleg fix helye van a kezdőben a fentebb említettek miatt. Az idei egyébként igen erős szezonja volt, szerintem méltóan vezette a csapatot és feltüzelte a srácokat. Többször betalált, masszív teljesítményt mutattott nagyszerű megmozdulásokkal (pl. gólok, mentések, derbz szereplések,FA kupa döntő) ami miatt bőven megérdemli a kezdő és kapitányi szerepet is. Karizmatikus jelleme nemcsak az öltözőben, de a kamerák előtt és a pályán is megmutatkozik. Nekem speciel szimpatikus, hogy egy ilyen kemény angol srác irányítja a Chelseat és az angol válogatott is. Úgy gondolod ott is csak véletlenül került rá a szalag?

            • Endy919

              Nem véletlenül , de komolyan nincs más. Azpi szerintem túl csendes , Eden meg túl szétszórt egy ilyen feledathoz.

              Nem volt rossz éve Cahillnek , volt pár kiemelkedő meccse , mint pl a fakúp döntő , de ez nem változtat a tényen , hogy egy középszer. Btw. , ha már kapitányság , szerintem DL és Cesc is karizmatikusabb figura , mint az angol.

            • Azpi mindenkinek itt a vágyálma, de hogy mire fel, ötletem nincs. Hazard meg beugróból a válogatottban csk lett, de ott sem azért, mert hemzsegnek az intelligensebbnél intelligensebb játékosok. Mindemellett köszi, de ilyen csk nekem nem igazán kell, aki már a transzferablak előtt leközli, hogy megfontolná a távozást.
              “Karizmatikus jelleme nemcsak az öltözőben, de a kamerák előtt és a pályán is megmutatkozik.”
              Rofl, ezt ne már. Karizmatikus jellemével 5 évig rászorult, hogy egy karizmatikus jellem fogja a kezét a pályán.

              • Bukkakebáró Idemitirjak

                Azpi a szívét lelkét odarakja a pályára hiba nélkül és 1v1ben lényegében verhetetlen. A gyengébb időkben is ő volt az egyetlen aki hozta a jó teljesítményt. Én is tudom, hogy nem elég karitmatikus és vezér alkat a szalaghoz, de ettől még a fentebb leírtak miatt egy kapitány lehet aki példát mutat a társaknak.

                • Mitől? Az 1v1től meg a jó teljesítménytől? Nekem aztán semmi bajom vele meg szimpatikus is, de meghalás alapján Meireles is lehetett volna csk, meg Pedro is lehet most.

                  • Ami Azpi mellett szól, az egyértelműen a winning mentality, a többi csak kiegészítő skill. Bárkit kérdeznek a csapatból, mindenki azt nyilatkozza, kivétel nélkül:
                    who is the most competitive person in the squad, who has the best winning mentality?
                    Aztán csak jön az Azpi, Azpi, Dave, válaszok sorban.

                    Az utóbbi 3 évben kisebb-nagyobb fellángolásokkal, de már átbeszéltük itt többször, hogy mindenki mást lát egy jó csk-ban, sőt, vannak, akik szerint ez lényegtelen funkció, de legalábbis marginális, stb. Szerintem az egyetlen közös nevező az eltérő vélemények közt, hogy a CSK-nak fanatikusnak kell lennie + winning mentality. Ezt pedig Davetől nem lehet elvitatni.

                    Egyébként furamód a CSK szalag előtt pont Cahillről nyilatkozták azt többen, hogy az egyik legcsendesebb figura, de amióta kilépett JT árnyékából (gyakorlatilag ebben a szezonban), sokat változott előnyére ezen a téren.

                    Én egyébként jelenleg leginkább TC felé hajlok, ha már választani kell, a második jelöltem pedig Dave. Ennek főleg olyan okai vannak, hogy mindkettő tekintélyt parancsoló játékos, mégha nem is ez a legfőbb skilljük, de mindkettő beszél 3 nyelven, méghozzá jól, ami a csapatban lefedi a kommunikációs réseket (angol, francia, spanyol, TC meg még belgaiul is tudok), és egyik sem az a szintű állat, akit a bíró nem lát szívesen maga mellett.

                    • Oké, de ezek ugyanúgy megvannak Cahillben is, érted. A mérhetetlen alázat, a tisztelet a csapat iránt, és oké, botlábúbb, de a mentalitása és küzdeni akarása is kapitányi volt idén. És ha ehhez hozzáveszem, hogy most már ő van talán legrégebbóta a csapatnál, ráadásul majdnem 5 évet szolgált le Terry mellett, nem igazán látom, hogy mi kérdőjelezné meg a szalaghoz való jogát. Pont ezért mondom, hogy jobbat nem igazán találunk jelenleg. Persze ő sem a legjobb, de a csapatból jelenleg a legalkalmasabb.

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              Hajtós és kihozza magából a maxot minden meccsen, de sajnos ilyenkor is csak közepszerű. Egy technikásabb gyors játékos úgy ülteti be a ringlispibe, ahogy akarja.

        • Endy919

          Szerinted Bonucciban nincs meg az a motiváció is tudás?

          Világon top3as CB , de inkább top2 és még böven van benne 3-4 év.

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Luiz 29 évesen jött vissza, mégis milyen jó szezont futott. Nagyon ember függő, hogy ki mikor kezd el “öregedni”

    • gorkaf78

      Szerintem nem lenne rossz döntés. Világklasszis az olasz, Conte ismeri, tudja mire számíthat tőle, biztos kitalálná a helyét a jövő szezonra. Jobban örülnék neki, mint egy zsákbamacska Koulybaly-nak. A kor meg egy dolog, de 3 jó év még simán benne lehet…

    • kormolar

      igazából azt sem tudjuk Conte mit szeretne játszatni a csapattal jövőre….azért ő a Juvéban anno 2 csatárral játszott…szerintem közel sem biztos, hogy megmarad az idei felállás(ez azért részben kényszerből is jött az év eleji gyengélkedésre)….én azt is el tudom képzelni, h több formációt betanulnak nyár alatt a srácok…

      • Diego Costa

        Én is azt gondolom (és remélem is egyszerre), hogy Conte egy sokoldalúbb csapatot akar összerakni. Egy olyan csapatot, aminek talán a 3 védős rendszer lesz az alapja, de még ez sem biztos. 🙂

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        “én azt is el tudom képzelni, h több formációt betanulnak nyár alatt a srácok”
        Én reménykedek ebben, mivel a PL-ben is kell legalább 3 taktika és a BL-ben sem árt még +1.

        • A pl ben eleg 1 jol mukodo, mint lathattuk:) a BL a szintlepes

  • Manchester United’s £52.4m bid for Real Madrid forward Alvaro Morata rejected

    innentől csak akkor reménykedem Morata leigazolásában, ha a hír úgy fog kinézni, hogy :

    Manchester United’s £52.4m bid for Real Madrid forward Alvaro Morata rejected, haha, Chelsea’s £30,2m bid accepted instead of.

    Ezen felül nem kérném, Morata egy jó opció, de semmiképpen sem, 60M+ font körüli áron.

  • Hmm, azért:
    Radja Nainggolan admits his Roma future isn’t ‘down to him anymore’ amid Inter speculation
    ha ezt így a Chelseabe való nem-átigazolása után eladja, azzal nem mondom, hogy nagyon belopja magát a Chelsea szimpatizánsok szívébe.

    • balazsh

      biztos berágott és meggondolta magát amint megtudta hogy eladják a poolnak kedvenc játszótársát

    • his Roma future isn’t ‘down to him anymore’ Nem tudom kit akar ezzel a bullshittel megetetni. Egyszerubb lene bevallani, hogy jobbak a nok olaszorszagban vagy olcsobb a fodrasz.

      • hát, nem mindenkinek jönnek be a 11,5 hónapig 1 évszak, a szénsavmentes, meleg sör, a fish&chips meg a ramaty nők, az tuti 😀

    • Diego Costa

      Nem értem mit foglalkozol vele. Korábban is írtam, hogy simán el kéne már felejteni. Van egy Kanté-nk, nem értem, hogy jut még eszedbe a belga. Nem fog egyébként elmenni oda, szóval fölösleges ezen agyalni.

      • adam10

        Nainggolan nem Kante alternatívája, hanem Maticé..

  • Na, az EL döntőbe jutó Ajaxot el is kezdték lerabolni, bár nem gondoltam, hogy ő lesz az első távozó:

    https://twitter.com/BVB/status/872045856169635841/photo/1

    • Diego Costa

      Favre volt az elsődleges célpont, de őt nem engedte a Nice.

  • Sandic

    A Bonucci híreket olvasván akkor végleg lemondtunk Van Dijkról, vagy nem is érdeklődtünk érte igazán? Nehezen tudom elképzelni, hogy ha kapott volna tőlünk komoly ajánlatot, akkor nem hozzánk jön.

    • pedig lentebb is volt szó róla, hogy azért nem véletlen, hogy a Poolba vágyik, ott a legkisebb konkurencia a kezdőbe kerülésért. Részemről továbbra is azon vagyok, hogy házon belül oldjuk meg mostmár a dolgot, bár nagy rajongója vagyok vándájknak, de a meglévő sorunk mögé-mellé szívesebben látnám a Zouma-Aké-Christensen triót.

      • Sandic

        Ha jött volna Van Dijk, a fiatal triót szerintem kapásból háttérbe szorította volna. Cahill-Luiz párossal kellett volna megküzdenie a kezdőért, de szerintem Cahillben már nincs sok szezon. Max 1-et jósolok neki a kezdőben, utána 2 szezon a padon, ha tűri.
        Egyébként tartok tőle, hogy ha nem jön nagy név a védelembe, a fiatalokat akkor is hagyjuk elkallódni. Nekimegyünk a Cahill-Luiz-Azpi trióval a szezonnak, Zouma talán megy kölcsönbe, a másik kettő meg fog kapni nagyon maximum 10-10 meccset.

        • “szerintem Cahillben már nincs sok szezon”
          ezt mondjuk nem tudom, mire alapozod.

          “Nekimegyünk a Cahill-Luiz-Azpi trióval a szezonnak”
          Hát, eddig jól ment, a kettős terhelés miatt viszont többet kell rotálni őket.

          “Ha jött volna Van Dijk, a fiatal triót szerintem kapásból háttérbe szorította volna. Cahill-Luiz párossal kellett volna megküzdenie a kezdőért”
          VvD-nek nyilván nem a fiatalok lettek volna a reláció, mert ő kezdőre vágyik, értelemszerűen, viszont neki pont nem a Cahill-DL párossal kellett volna megküzdenie a kezdőért, hanem pont, hogy Ápival sz’tem, hiszen a védelembe oda kell magas ember, főleg azért, mert azon az oldalon nem csak maga Ápi, de Kanté és Moses sem magas – nem véletlen, hogy az ellen nem a Cahill-Matics-Alonso trióra ívelgetett, hanem a másik oldalra.

          • Sandic

            Azpit szerintem az életben nem veszik a kezdőből, ha másnem átkerül wingbacknek, de szerintem az ő helye sem most, sem a közelebbi jövőben nincs veszélyben senki által.

            “Hát, eddig jól ment, a kettős terhelés miatt viszont többet kell rotálni őket.”

            Ez olyan, mint hogy idén Costát és Michyt is többször kellett volna rotálni. Én viszont tartok tőle, hogy Akénak és Krisztinek Liga kupa, FA kupa és esetleg Zsolna szerű BL csapat ellen kapnak lehetőséget a játékra. A sorsolástól sok minden függ majd.

            A Cahill dolog: Ha komolyan gondoljuk a BL győzelmet a közeljövőben, akkor szerintem már kevés lesz a nevek ellen. Ott már nem lesz elég egy ilyen 3-4-3 szerű csodataktika, amikor egy Griezmann, Cavani, Lewa stb. áll veled szemben, és egy villanásból megváltoztatják a mérkőzés kimenetelét. Ő hozzájuk mérten már kevésnek érzek egy Cahillt. És ha idén nem is, de jövőre szerintem igazolunk nagy nevet a védelembe.

            • Diego Costa

              A gyors csatárok ellen rendre bajba kerültünk. Cahill képességei mellett a lassúsága is hátrány.

            • Pedig a rotalas a kulcsa a jo szezonnak, ha mindenhol helyt akarunk allni. A ket BL-dontos csapat ezt tokeltesen bemutatta, a Juve es a Real is rotalassal tolta vegig az idenyt, meg CR-rel is meg tudta ertetni Zidane, h szuksege lesz a pihenesre, es mennyire bejott.

              • gorkaf78

                Ez amit írtál szerintem az angol csapatokra hatványozottan is igaz. Annyival keményebb a PL a többi bajnokságnál, ráadásul ugye mindenhol máshol van téli szünet is, hogy rotálás nélkül esély sem lenne egy sikeres BL szezonra.

              • kormolar

                ja csak ilyen bajnokságban nehezebb rotálni, mint egy spanyol vagy olaszban…

            • 1.) ezt én is így gondolom
              2.) ez a szezon teljesen más, mint a kövi lesz, maradjunk ennyiben. Conte nem akart a gálakezdőhöz nyúlni idén több okból sem, de ezt nem csinálhatja meg még egyszer
              3.) a Cahill-dolog: az, hogy Cahillnek milyen korlátjai vannak, nem nagy titok, de jelenleg az egyik, ha nem a legjobb angol CB, és tetszik v sem, a HG szabályt nem kerülhetjük meg, ez nem olyan, mint az FFP, egyszerűen nem nevezhetsz több non-HG játékost a PL-be oszt kész. Szóval jól hangzik ez a “igazolunk egy nagy nevet a védelembe” dolog, csak nem Cahill helyére 🙂 hacsak, Keane-t be nem fogjuk, bár nálam ő még egyrészt nem jobb, mint Cahill, másrészt nem nagy név.

              • Diego Costa

                Cahill padra tökéletes lenne, a kezdőből kéne eltávolítani. És a karszalag…

          • Diego Costa

            Engem is meglepett volna, ha Azpit egy ilyen szezon után kitette volna. Sokan AC-t favorizálják Azpi helyett, mondván, hogy annyira jó. Conte nem fogja kirakni Azpi-t, ő az egyik alapembere.

            • Conte nem fogja kirakni Ápit, de nem feltétlen marad ott, ahol a szezont letolta. Sokáig gondolkodtam viszont, hogy hogy kerül a mondatba Ashely Cole v Antonio Conte, mire rájöttem, hogy krisztire gondoltál :DD

              Szerintem a párok úgy állnak fel egyébként, hogy Azpi-Zouma, DL-Christensen, Cahill-Aké.

              Azpival az a jó, hogy olyan, mint Brana volt: joker-féle. Simán lehet támadóbb szerepkörbe tolni, és Conte szerintem csinálhatna belőle egy jó wingbacket, mivel ráadásul kétoldalas, ezért egyszerre jelenthetne alternatívát jobbon és balon is. Támadásban már most van olyan kapura-veszélyes, mint Moses, védekezésben pedig jobb 🙂 Conte a szezonban nem nagyon akarta megbontani a gála11-et, főleg, mert nem nagyon volt alternatíva, amit persze részben magának is köszönhetett, viszont most lesz egy nyár és egy komplett felkészülési időszak, és már nem ismeretlen a csapat sem számára, hogy tényleges munkát is tudjanak végezni együtt, ne csak a tapenolás menjen a nyáron.

              • Blotunga

                “Támadásban már most van olyan kapura-veszélyes, mint Moses” – na ez most ütött! 😀

              • Diego Costa

                Azpi szerintem nem jó wingback. Védekezésben tökéletes, támadásban viszont nem jeleskedne. Mondjuk Azpi-ról van szó, akit eddig semmivel sem lehetett zavarba hozni a pályán, bárhova is rakták, bármit is kértek tőle.
                Ha nem jön senki, amit azért kétlek, akkor ez lenne valóban a jó párosítás. Zouma-nak nem nagyon fekszik ez a 3 védős rendszer, Christensen-t (kiírom, mert nekem se ő jut eszembe az AC-ről egyből , csak mivel adva volt a szövegkörnyezet, így gondoltam kézenfekvő lesz :D). Azpi ha nem kellően magas, és Aké sem, így azért kicsit problémás lenne egy Azpi-DL/Chrisntensen-Aké hármas, habár ez nagy meccsen nem lesz valószínű. VVD érkezését nagyon szorgalmaznám, ha esetleg ő nem, márpedig úgy néz ki nem, akkor meg Koulibaly-t próbálnám meg. Nyilván sikertelenül járnánk, mert Napoli-tól nem lehet játékost venni. Probléma továbbá a nemzetisége, minden második évben Afrika Kupázna.

                • “Azpi szerintem nem jó wingback”
                  Úgy hangzik helyesen: még nem 🙂 nem véletlenül írtam, hogy nyilván át kéne nevelni őt is, de valljuk be, amit mózi támadó létére a kapu előtt produkált, azt jobbára már Azpi is lehozná.

                  “Zouma-nak nem nagyon fekszik ez a 3 védős rendszer”
                  Bízom benne, hogy más lesz ez, ha marad, és végignyomja a felkészülést. Azért ne felejtsük el, kb április óta van a csapattal, neki jelenleg nem csak a háromvédős felállás a kihívás, hanem a korábbi formája és magabiztosságának visszanyerése is.

                  “Azpi ha nem kellően magas, és Aké sem”
                  Viszont a magasságától függetlenül Aké fejjátéka baszottul erős, nemrég beszéltük már itt is, hogy a hollandnak baromi jó rugói vannak, és komoly súlypont-emelkedése, a spanyol jóval “földhöz ragadtabb”

                  all in all, VvD nem rossz opció, de irgalmatlan az ára, annyira meg nem hiányzik, bárcsak gondolkodott volna a board, és már tavaly elhoztuk volna, én már akkor is itt rinyáltam érte, kb Cech-el egyetemben. A jelen helyzetben viszont nem látom, hogy tényleg akkora erősítést jelentene-e, mint amennyit le kéne érte szurkolni. Kulibaly-t én kukáznám, ez a szezonja úgyis az lett, talán annyi előnye van annak, hogy normális áron hozható – de hogy érte ne (se) adjunk 40-50M-t, az is biztos, akkor már ezerszer inkább Christensen.

                  • Diego Costa

                    Zouma önbizalma játékkal jönne vissza, amit szerintem nem nagyon fog kapni ( vagy azzal mi járunk rosszul), a pre season ebből a szempontból nem sokat jelent. Tétmeccsek kellenek.

                    Aké-t védtem anno én is, csak mint kis negatívumot hoztam fel. Játéktudása alapján helye van a csapatban. Bármennyire is jó a holland, azért “elcsábulok” egy VVD szintű játékosra vagy mondjuk egy Bonucci-ra. Velük egy fontos BL meccsen azt gondolom több esélyünk lenne.

                    Christensen elé nem hoznék senkit, neki játszani kellene. Hosszú távra kéne valaki, mert Luiz és Cahill is 30+, az ő pótlásukra kellene valakit hozni. Legyen az egy fiatal vagy középkorú, akit belehetne szépen lassan építeni. Luiz sérülten tolta le a szezon egy jelentős részét, kellene neki egy csere. Egy új embert mindenképp hoznék, Zouma-t meg elküldeném kölcsönbe. A kellemes helyzet az lenne, ha olyan ‘joker’ tudnák hozni, aki tudna szélen és középen is játszani. Luiz csak középen tud, Christensen szerintem tud mindkettőn és VVD is. (Őt alapesetben balra tenném ha jönne. ) A cél az lenne, hogy tudjuk sakkozni a felállással pihentetés/eltiltás/sérülés esetén.

                    • “a pre season ebből a szempontból nem sokat jelent”
                      viszont a csapattal és a 3 CB-s rendszerrel való összeszokásban meg sokat

                      “Bármennyire is jó a holland, azért “elcsábulok” egy VVD szintű játékosra vagy mondjuk egy Bonucci-ra. Velük egy fontos BL meccsen azt gondolom több esélyünk lenne.”
                      Én is, főleg, ha jövőre komolyan akarjuk venni a BL-t. Ha más a progress, és adunk a csapatnak 2-3 évet egy komoly BL szereplésre, akkor viszont más a helyzet.

                      “A cél az lenne, hogy tudjuk sakkozni a felállással pihentetés/eltiltás/sérülés esetén.”
                      Talán ez a legfontosabb, az a kérdés, hogy “kintről”, vagy házon belül akarjuk ezt megoldani.

                    • Diego Costa

                      Szerintem Conte edzésen már leszűrhette, hogy mennyire illik a képbe Zouma.

                      Komolyan akarjuk venni, ez biztos. Abra-ról nem az a kép alakult ki eddig, mint aki annyira türelmes lenne és ezt most pozitív értelemben mondom. Nem hiszem, hogy beleegyezne abba, hogy majd évek múlva nyerünk egyet. Gyengébb csapattal ez lenne a helyes út, de mi vagyunk olyan szinten, hogy egy jól sikerült nyárral, ott lehessünk a legnagyobb esélyesek között. Egyébként valami rémlik, hogy egy játékos (talán Kanté, de nem biztos) nyilatkozta, hogy 2-3 év múlva BL a terv.

                      Egy külső vérfrissítés szükséges.

                      Azpi(AC)-Luiz-VVD(Aké) és Cahill, akinek nem sok helye van ebben a felállásban. Egyedül baloldalon ott is remélhetőleg csak sokad rangú. Ilyen felállással kiegyeznék.

                    • “Komolyan akarjuk venni, ez biztos. Abra-ról nem az a kép alakult ki eddig, mint aki annyira türelmes lenne és ezt most pozitív értelemben mondom. ”

                      Ez mind oké, viszont amilyen szinten öljük a pénzt a fiatal tehetségekbe, loan-armyt építünk ki, futtatjuk az akadémiát, Roman joggal várja el, hogy az is termeljen valamit a kezdő számára, ne csak más számára, ehhez pedig még talán ő is megérti, hogy idő kell. Évek óta nyerjük az U bajnokságot (na jó, azt annyira nem), meg az U kupákat (azt tényleg igen), van tényleg egy olyan mag, akikből akár 1-2 bekerülhet akár még a Chelsea A-ba is. Viszont az így, ilyen felfogás mellett nem megy. Igen, ha egyből a BL-t akarjuk ostromolni, akkor kellenek a VvD, vagy még inkább a Bonucci féle tapasztalt, rutinnal rendelkező ászok. Ha viszont tudunk várni egy kicsit, ami nem jelenti a BL álmok teljes feladását, akkor a Zouma-Christensen-Aké trióval hosszútávra, házon belül, krvaolcsón meg lehet oldani a védősor kérdését, és bár picit megtorpant most a fejlődésük íve, de az utánpótlás is ott van, Tomori, CS, Aina, a kis Chalo… óriási potenciál van az akadémiánkban, jó lenne használni is, nem csak a Boro-Everton-Poolt (stb) tömni vele.

                    • Diego Costa

                      Én már letettem a fiatalok beépítéséről. Akármennyit tol bele Abra, egyszerűen nem veszik őket tudomásul, vagy nem értékelik elég jónak őket. Az ok lényegtelen, az eredmény a fontos, ami ugyanaz. RLC a legjobb példa. Ő réges régen megérett a játékra, ehelyett a padon ücsörög. Tavaly se raktuk be őket, amikor “se előre se hátra” helyzet volt és végül az impozáns 10. helyet sikerült megkaparintani. Mikor ha nem akkor?

                      Christensen lesz az, aki feltehetőleg megveti lábát a nagycsapatban. Mindezt 2 év kölcsön után, jó csapatban folyamatos lehetőségek után. A temérdek tehetségek közül én nem sokban látom, hogy nagy esélyük lenne. Musonda-ban van meg a potenciál, Tammy-re leszek kíváncsi meg ő elég ígéretesen indult a karrierje. Őket leszámítva nem igazán látom, hogy ki tudna odakerülni. Baker-nek és társainak már rég lefőtt a kávé.

      • Diego Costa

        Pedig nálunk is simán kezdeni kéne Cahill helyén… Zouma nem mozog otthonosan a 3 védős rendszerben és sérült volt. 4 védősben sérülés előtt egy állat volt. Szerintem kölcsönbe fog menni.

    • Diego Costa

      Korábban egyenesen azt írták,hogy hozzánk jön. Aztán City-ről lehetett most hallani, utána pedig pool. Legutóbbi hírek szerint őt választotta, de a Soton feljelentette őket. Én már lemondtam róla, pedig azt gondoltam, hogy idejön, és azon kevés játékosok egyike lett volna, akinek nagyon tudtam volna örülni. Még akkor is ha védő.

      Bonucci hírt, meg nem veszem komolyan. Nagyon meglepne, ha lenne alapja, az meg végképp ha itt is kötne ki. Bármennyire jó védő, sokat áldozni egy 30 éves védőért nem lenne jó üzlet.

  • kormolar

    Bertrand közel a Cityhez…

    • Ra kene szokni a buy-back-clause-ok copypasteelesere a szerzodesek irasakor…

      • kormolar

        lassan a city-t átnevezhetjük chelsea B-nek…

    • Chelsea4Ever

      Érte vérzik a szívem kíváncsi leszek ezek után milyen wingback jön ha veszünk egyáltalán …..

    • adam10

      Szerintem a mostani szezonja nem volt annyira jó, mint a tavalyi és valamiért én Bertrandban sosem láttam nagyobb karriert mint egy Sagnába, vagy Clichybe, tehát az ügyes szélső hátvéd címnél lehet, hogy többre nem viszi. Viszont az igaz, hogy megoldás lehetne a wingback problémánkra. Létszámban mindenképp.

    • majdcsaknemJudásodikbe

    • myheartisblue

      Jól is teszi a City, hogy lecsap rá. Továbbra is jo kis playa. #örökszívfájdalom.

  • Sirappa

    Sziasztok! Nem bírtam végigolvasni a kommenteket, ezért bocsánat, ha már
    nem aktuális kérdést vetek fel, de mi lesz a bloggal? Van-e új irány és
    ha igen, akkor, merre mutat?

    • nem volt még szó róla, majd nyilatkoznak idővel az illetékesek – a helyzet nem jó, de nem reménytelen.

  • adam10

    Na, közben elképzelhető, hogy összejön a Bellerin -> bárka üzlet, úgyhogy 2020-ra megvan a jobb oldali wingbackünk.

  • balazsh
    • Rammschein

      …hát persze, mert bérelt bundásliga 1. helyük van… 😀

      • mindenki tudja, hogy a madár az ász… németben meg a Bayern. Azon nem kell csodálkozni, hogy egy fiatal német oda vágyik, ez van.

        • Rammschein

          …én csak azon csodálkozom, hogy a Bundás vezetői nem unják ezt még? 😀

          • azért annyira nem egyöntetű a dolog, időről időre meg lehet őket fogni, ha az utóbbi 15 évet nézzük, ugyan 10x így is ők lettek a bajnokok, de csak odaért kétszer a Dortmund (ráadásul 2 egymást követő évben), a Stuttgart és a Wolfsburg is, meg a Bréma. A ’90-es években is 10-ből 5-ször ugyan meglett a bajoroknak, de a fele esetben más nyert.

          • balazsh

            ők cipelik a Bundesliga brandjét a hátukon, amíg pénzre játsszák a focit, nem fogják unni 🙂

  • WudigessBoi
    • Endy919

      De szép kép.

      • Blotunga

        Ennél szebb már csak a kétkezes öklözés lenne! 😀

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Az másik sportág!

    • Diego Costa

      Nincs több kérdésem.

  • Diego Costa
    • balazsh

      lúzerek 😀

  • Endy919

    BREAKING: Liverpool have apologised to Southampton for a “misunderstanding regarding Virgil van Dijk” and ended their interest in the player

    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD balfaszok

    • azért nem lepne meg a dolog, ha mégis ott kötne ki. Ezt le kellett írni, hogy ne buzizzon velük az FA meg a Fifa meg a lifa meg uefa, meg bmx, meg fbi meg cyrix, meg a radiátor, meg az inspektor, meg a tudomisén.

  • myheartisblue

    Brainf*cker:

    Goalkeeper Willy Caballero would prefer to join Premier League champions Chelsea rather than newly-promoted Newcastle United in the summer, according to the Times.

    The report claims that the 35-year-old goalkeeper, who will be a free agent, has been presented with offers from both Premier League sides but would prefer a move to London.

    • Ezt mondjuk támogatom, bár valami HG jobban tetszene.

    • Endy919

      Cserekapusnak tökéletes lenne

      • myheartisblue

        Neadjisten pl. kidől Courtois november közepén 3-4 hónapra. Te rá mernéd bízni a Caballerora a szezon velős részét. Nah ne viccelj már… Endy, Endy…a pia egyre jobban eltompít.

        • Nem azért mondom, de nincs akkora evolúciós szakadék közte és Begovics között.

          • balazsh

            én konkrétan megkockáztatnám, hogy az idei Caballero jobb volt, mint az idei Begovic 😀

            • Mondjuk Caballeronak azért volt lehetősége játékba jönni, Bego meg nagyon szórványosan kapta a meccseket, kb. havi átlag egy ha kijött.

              • ha már free Willy, akkor én inkább őt kérem:

              • balazsh

                Persze ez is benne van, viszont Caballerot mély vízbe dobták és az első meccsein is jól játszott, Begot viszont konstans életveszélynek éreztem, kb mint Bravot.

            • kormolar

              2 PL meccsen volt kezdő…azért ebből messzemenő következtetést levonni…xD 😀 abból az egyik az uccsó forduló( javítva uccsó előtti…)

              • balazsh

                Igen, túlzás ilyet kijelenteni, de megkockáztattam. Amit láttam kettőjükből összességében ez jött le, aztán persze tévedhetek.

  • Diegoal

    Arrol lehet valamit tudni hogy a buszos parade mikor lesz megtartva?

    • babence

      28-án, az FA-kupadöntő másnapján lett volna, de mivel előtte a héten volt a manchesteri terrortámadás, ezért úgy döntöttek mindenki biztonsága érdekében, hogy nem tartják meg

      • gyanítom volt tervben, hogy halasztva megtartják, még mielőtt turnéra + edzőtáborozni indul a csapat, de most meg Londonban volt merényletizé, szóval jó eséllyel ennek reszeltek.

  • hogy ne mondjátok, hogy nem kergetünk senkit 😀

    Chelsea target Jann-Fiete Arp has been urged to stay at Hamburg
    – talented striker
    – german U17
    – great talent
    – 26 goals in 21 appearances

    Dom helyett egy német Solanke kb.

    • Janfitárp csatárnak, Schlupp a szélre és Caballero a padra, kész is a keret.

      • adam10

        Pepe Cahill cseréjének, vagy esetleg egy jó Cacares?

        • Schlupp nekem elég.

          • Endy919

            és hol marad Hooper?

    • Diego Costa

      Profi(t).

  • Nolito sem egy agysebész 😀

    http://www.squawka.com/news/nolito-wants-man-city-exit-weather-has-made-my-daughters-face-change-colour/957326

    Manchester City forward Nolito is set to leave England and has bizarrely blamed the weather for changing the colour of his daughter’s face.

    • Rájött hogy mégsem a spanyol naptól barna.

    • Diego Costa

      Azt hittem ő is csak az időjárásra panaszkodik, de ő nem állt meg itt. Elég fura érvelés az biztos. Egyébként Nainggolan elvileg ezért is maradt Rómában, mert ott jobb az idő, többet süt a nap, mint Angliában.

  • Endy919

    Juj de beindultak megint a Mahrez pletykák… azért az éven picit kidurrant az a lufi…

  • Diego Costa
    • balazsh

      Ez most kicsit lesokkolt, bármennyire is a csapat érdekében állna a távozása, kedvelem a branyolunkat. Elszomorító, hogy miután ennyit tett a klubért, csak el akarják dobni, mint egy használt papírzsebkendőt.

      • kormolar

        őszintén: végre egy faszi,aki oda mer csapni ha kell…rengetegszer előfordult, ha valakinek nem tetszett valami, akkor elkezdett sírni vagy csak szimplán teljesítményével direkt visszavetette a csapatot…szerintem Conte türelmes volt Costa-val egész szezonban játszatta, akármilyen teljesítményt nyújtott…biztos volt kötük balhé… ezt azért sokszor le lehetett szűrni…tisztelem Contéban( már ha így volt) hogy ezt nem szezon közben, hanem szezon végéig hanyagolta…viszont nem kell primadonnáskodni, aki nem tud közösséget vállalni, annak menni kell…most csapatépítés előtt számba kell venni, nincs mese, az olyanokat, akik csapat iránti elkötelezettsége erősen kérdőre vonható és akik saját kirohanásaival a csapat teljesítményét visszavethetik…mert jövőre, ha szezonközbe rájön Costára a bolondóra nem biztos h még egyszer ki tudjuk hordani lábon….kedvelem is meg nem is Costat, és jelenleg ő az egyik legjobb középcsatár opció, de a viselkedése sokszor nem profihoz méltó ezt be kell vallani…

        • Zoleee

          Mi nem volt profihoz méltó a viselkedésében??? Ezt ne! Hogy el akart menni sok pénzért Kínába? A szemét. Csak majd nehogy meglepődj amikor Hazard lelép. Akkor ő se lesz már profi? Még a viselkedése a pályán is klasszisokkal jobb volt mint tavaly. Amit fel lehet hozni az annyi hogy tavasszal gyengén játszott, amit én annak tudok be, hogy rotáció hiányában elfáradt de a bajnoki címben játszott szerepe vitathatatlan.
          Röhej, hogy Costa pár napja kijelentette, hogy maradni akar erre elkuldjuk. Én elhiszem, hogy Conte a főnök, de pont ez nem profi viselkedés, hogy elküldi mert nem jönnek ki egymással. Wenger vajh miért nem küldi el Sanchez-t,miért ragaszkodik hozzá? Mert tudja hogy keretének egyik legjobbja.
          Idén nemhogy erősodunk, hanem gyengülés a cél. Ráadásul gondolom ez Costa árát is lefelé viszi.

          • Gyengülés a cél? Lol már. Az megvan, hogy a hivatalos ablakig még majdnem 1 hónap van?
            Azt mindenki mérlegelheti, hogy Costa jelenleg mennyire fontos tagja a kezdőnek, de azt ne felejtsük már el, hogy a naptári évben kb. Minden meccsen Hazard-éknak kellett korrigálni a performanszát.

            • Zoleee

              Nyilván költői mondat volt, de ennyi erővel a “Minden meccsen Hazard-éknak kellett korrigálni a performanszát” is Lol mert remélem nem tényként írtad. Komolyan te ilyen szarnak láttad Costat? Torres? Nagyon jó csatár Costa, bármelyik csapat örülne egy ilyen csatárnak az tuti. És akkor még nem is hoztam fel, hogy milyen már az, hogy SMS-ben küldik el. Brafffo

              • Igen, komolyan 2017ben ilyen szar volt, nyugodtan lesd meg a statisztikáit, amik Torres szintjét verdesték 5 hónapon át.

                • Zoleee

                  Azért 20 gólt csak berámolt. Egy szezon nem öt hónap állítólag.

                  • Ez nagyon jól hangzik, csak senki nem a komplett szezonról beszélt, te az öt hónapot vitattad.

                    • Zoleee

                      Hol vitattam én az öt hónapot? Te amúgy elolvastad amit írtam? komolyan kérdézem.

                    • Zoleee

                      Bekopizom, olvassuk együtt!
                      “Nyilván költői mondat volt, de ennyi erővel a “Minden meccsen Hazard-éknak kellett korrigálni a performanszát” is Lol mert remélem nem tényként írtad. Komolyan te ilyen szarnak láttad Costat? Torres? Nagyon jó csatár Costa, bármelyik csapat örülne egy ilyen csatárnak az tuti. És akkor még nem is hoztam fel, hogy milyen már az, hogy SMS-ben küldik el. Brafffo”

                    • Igen olvastam, és konkrétan te kérted számok a Torresi jelzőt, mikor én annyit írtam, hogy a naptárban torresi volt. A whole idényről senki nem beszélt, így rohadtul nem értem a megjegyzést, hogy az idény nem csak öt hónapból áll.

                    • Zoleee

                      Hagyjuk. Te nyertél, nem kezdem el újra. Torres…

                    • Ennyire ostoba nem lehetsz. Mit nem értesz azon, hogy 2017-ben torresi formát hozott? Tudom, könnyű direkt nem megnézni a statjait, és inkább direkt félre érteni.

              • Sandic

                ” És akkor még nem is hoztam fel, hogy milyen már az, hogy SMS-ben küldik el. Brafffo”

                Amit én ebbe belelátok, vagy igaz vagy nem: Szerintem a napokban megtörtént a megállapodás az Evertonnal és Lukakuval, csak még nincs hivatalos bejelentés. Azt szerintem nagyjából sejtettük, hogy a Lukaku-Costa páros együtt nem fog megmaradni, még akkor sem, ha átáll a kétcsatáros játékra. Amit ugye még tudni kell, hogy most válogatott meccsek vannak, amikor ezek lezajlanak, szerintem nagyjából el is kezdődik a nyaralási szezon. Fene tudja, mikor térnek vissza legközelebb Londonba a játékosok, most addig várni, hogy személyesen közölhessék Costával, hogy le is út, fel is út megint szemétség lett volna. Így már elkezdhetnek nézelődni az ügynökével egy új csapat után, és nem mondhatják, hogy későn szóltak nekik. Biztos vagyok benne, hogy ezzel az SMS-sel nincs elintézve a dolog, és személyesen is megfogják ezt vitatni.

                • “Azt szerintem nagyjából sejtettük, hogy a Lukaku-Costa páros együtt nem fog megmaradni, még akkor sem, ha átáll a kétcsatáros játékra.”

                  Azért mondjuk, hogy nem volt valószínű, még nem egy kizárt opció volt. Őszintén szólva, én reménykedtem benne, hogy így lesz. Sokakkal ellentétben én láttam potenciált abban is, hogy kétcsatárosban együtt tolják, és végre lett volna a 343 mellé egy 352-es alternatíva is, és nem egy lapra tettünk volna fel mindent.

                • Diego Costa

                  “Biztos vagyok benne, hogy ezzel az SMS-sel nincs elintézve a dolog, és személyesen is megfogják ezt vitatni.”

                  “Nah, megkaptad?” :DDD

          • Diego Costa

            Lelépni Kínába vagy mondjuk a Real-ba azért nem ugyanaz…

            “hogy rotáció hiányában elfáradt” Ott lett volna Michy, de egyébként BL nélküli szezonban, egy Conte csapatban, nem fáradhat el. Olyan felkészülést kaptak, olyan fittek voltak, hogy ez nem lehet kérdés.

            “Röhej, hogy Costa pár napja kijelentette, hogy maradni akar erre elkuldjuk.”

            Most ezt jelentette ki előtte, meg azt, hogy Atleti, meg talán azt is, hogy Kína.

            “nem jönnek ki egymással.” Azért küldi el, mert nem volt megfelelő a hozzállása, a viselkedésével meg cserben hagyta a csapatot. Ebben semmilyen személyes kapcsolat nincs Conte és Costa között.

            “Wenger vajh miért nem küldi el Sanchez-t,miért ragaszkodik hozzá? Mert tudja hogy keretének egyik legjobbja, egyik legfontosabb láncszeme”

            Azért nem küldi el, mert szeretné, hogy maradjon. A játékos menni akar, az edző marasztalja mi mást tenne. Conte is ezt tenné, ha Costa normális lett volna és mondjuk nyáron néha elgyengült volna és kiejtette volna a száján az Atleti nevét. Wenger meg hiába akarja, hogy maradjon, ha nem hosszabbítja meg a szeződését Sanchez és nem adják el, akkor jövőre ingyen megy oda, ahova akar. Januárban pedig már azzal beszél, akivel akar.

      • Atigazolasi kerelmek? Hol, mikor? Max a bulvarpletykarovatban volt ilyen. Az egesz Kina dolog full kamu volt. Tavaly nyaron a Zsozes szezon utan ertheto modon elgondolkozott a lelepesen, de Conte meggyozte, h maradjon. Vegigtolt egy jo szezont, ami az o tudasat nezve lehetett volna 5-10 gollal is jobb akar, de igy is nagyon jonak nevezheto, hisz az o goljai ertek a legtobb pontot nalunk es az osszes PL csatar kozul is.
        Sokat tett ezert a csapatert, egyaltaln nem erdemli ezt, ha igaz, h uzenetben irt neki Conte.

        • lamps8

          ez az egész kína dolog full kamu volt. aha.

          • Igen, olvasgass kicsit.

            • lamps8

              te meg inkább ne tedd.

              • ostoba vagy, ismet bizonyitod 🙂

                • lamps8

                  konkrétan egész délelőtt módszeresen járatod le magad itt mindenki előtt a fogalmatlanságoddal 😀 de folytasd csak nyugodtan, mindenki lefossa a fejedet.

                  • srácok, ne menjünk már ebbe bele, most komolyan. Úgyis törlöm, ami olyan. Az ilyen homokozó-jellegű, az én kislapátom nagyobb, de az én anyukám szebb vitákat, személyeskedést hanyagoljuk, ha kérhetem.

                    • lamps8

                      ok én blokkoltam.

              • mar sokadik failod iden.

        • “Vegigtolt egy jo szezont, ami az o tudasat nezve lehetett volna 5-10 gollal is jobb akar, de igy is nagyon jonak nevezheto, hisz az o goljai ertek a legtobb pontot nalunk es az osszes PL csatar kozul is.”

          5 hónapig nettó emberhátrány volt, február március környékén megesett, hogy meccsekig kapura sem lőtt. Volt nagyon jó 3 hónapja, 1 jó, a többi meg teljesen értékelhetetlen, amit torresi számokkal hozott le.
          És ennek fényében nem árt a Contéval való viszályát kicsit átértékelni, mert hiába söpörték le sokan az asztalról meg teszik most is, de annak hogy 2 héttel a szezon vége után így lemond róla az olasz, annak jelzésértéke van. Főleg annak, ahogy tette.

          • lamps8

            emeljük ki könyörgöm.

          • Tudom es ennek ellenere mondom, h meg igy is hozzatett s gyozelemhez, ha most tisztalappal indult volna mas lett volna a helyzet, mindenki peace es love, hat igy mar erre nincs esely.

            Majd akkor szapuljatok Costat, amikor az istencsaszarnak tartott csetlo-botlo Lukaku fele ennyit nem fog csinalni.

            • De mester, hát milyen peace és love-ról beszélünk? Costa maga vallotta be, hogy nem jött ki jól Contéval. Most ha Conte nem rakja ki, és nyáron jön egy csatár méregdrágán, Costa meg a padra szorul, mert Conte nem számol vele, és minimum félévet elbarmol a VB-t megelőző évből, akkor az mennyire lett volna már peace és love? Teljes bomlasztás és öltözőre kiható kaotikusság lett volna.

              Azt meg végképp nem értem, hogy Lukaku jövőbeni teljesítménye miben befolyásolja Costa mostani kritikáit. Most ha Lukaku flop lesz, akkor kevésbé lesz valid, hogy ebben az évben konkrétan bűnrossz volt?
              Azzal sem értek egyet, hogy Lukaku fölött előre vonjunk verdiktet. A belga nem igazán szolgált rá egyelőre a rosszalló megjegyzésekre.

              • Most ha Lukaku flop lesz, akkor kevésbé lesz valid, hogy ebben az évben konkrétan bűnrossz volt?

                De hat nem volt bunrossz 🙂 Nezd mar meg mennyit adott hozza az idei szezonhoz is. Magahoz kepest volt gyenge, de elkepeszto, h mit tud, ha meg ezzel a felfos szezonjaval is ennyit tud lokni rajtunk. Azon kelett volna dolgozni, h mikent maradhatni itt, ugyh mindenkinek jo legyen.

                • De 3 jó hónappal ne mondjuk már, hogy jó szezonja volt, kérlek. Abban nagy szerepe volt, hogy az első helyre törjünk, de annak megtartásában, amit 5 hónapig kellett hozni, semmi. Az év nehezebb felére durván kidurrant.

      • Diego Costa

        Engem is meglepett picit, a módja annál inkább. A tuti távozása volt előrevetíthető, mikor még Kína volt a téma. Aztán jött a csavar miszerint, marad, mert Atletin kívül biztos nem megy sehová.
        A használt zsebkendő nem jogos, mert tett azért, hogy így legyen. Ha mindent megtett volna, legendává nőtte volna ki és mondjuk a lejáró szerződését nem hosszabbítják meg érthetetlen módon, nah az lett volna a használt pzs esete.

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Pedig ma nem akartam inni, de egy pezsgő bontást ez csak megér!

    • kasata91

      Mit várt? Elmondta hogy nem szeret Londonban lenni, AtMa az álma (ahonnan eljött a pénzért), meg azért kínaba is el ment volna. Meccseken át szart az egészbe.
      Kell a helyére egy golerzekeny csatár, aki jó az összjátékban is. És akkor már előre léptünk.
      Érte meg ki kell szurkolni minél nagyobb lóvét.
      (miért van olyan tippem hogy José is vinni akarja majd ? )

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Milan az új kérő elméletileg.

        • kasata91

          Legalább megtudjuk mennyire lehet komolyan venni az olasz-kinai szerelmet

          • kicsit olyan feeling ez, mint a tavaly nyári MU, hogy kb mindenkit szóba hoztak velük, akár mozdítható volt, akár nem. Nem gondolom, hogy a Milan jelenlegi helyzetében az újdonsült tőkével együtt sem lesz képes 1 major igazolásnál többet behúzni.

            • lamps8

              de már húztak hármat 😀 az pedig hogy mi a major viszonyítás kérdése, eddig kurva jól igazoltak és jó áron.

              • hát, fogjuk rá, hogy jól igazoltak, de egy 20 éves wonderkid kölcsönbe, meg egy CB a Villarealból nehezen mondható major igazolásnak, mégha Rodriguez valóban annak számít is.

                • lamps8

                  ezért mondtam hogy viszonyítás kérdése, ahol Paletta a kezdő CB ott Musacchio kurva jó fogás és elég erőteljesen upgrade.

                  • Bukkakebáró Idemitirjak

                    Többet volt Paletta eltiltva mint ahány meccsen kezdett 😀

                  • az utóbbi időben némileg távol került tőlem az olasz foci, így nem vagyok képben teljes értékűen (amióta az Inter és Milan szurker haverok csendben vannak 🙂 ). De ahhoz képest, amit beharangoztak, és hogy majd a kínai pénz visszateszi a Milánt egykettőre a BL térképre, ahhoz képest viszont egyelőre elég karcsú. Bár továbbra is úgy vélem, ha meg tudják tartani a kapust, azzal az ablak felét már teljesítették. Donnarumma sztem már jelenleg világ top5 kapusok közt van.

                    • Sandic

                      Szerintem Buffonon múlik, hogy meddig tudják megtartani. Fogy az öreg ideje is már…

                  • Bukkakebáró Idemitirjak

                    Musacchio egy top védő LEHETNE, csak ő is a karrierje felét eddig orvosok keze alatt töltötte.

      • Ezt a kinat felejtsd mar el, nem akart soha kinaba menni ez a sajto faszsaga votl.

        • kasata91

          A te állításod pont olyan valószínűségű mint az enyém. És ez nem is egy eldönthető vita jelenleg.

          • A nyilatkozatait veszem alapul, marpedig azt mondta, h szamara sosem volt opcio es az egeszet csak a media fujta fel. Ezt milyen alapon kerdojelezed meg?

      • Diego Costa

        Miért várt? Nah vajon miért… Szerinted, mi lett volna ha ezt szezon közben jelentetik be?

        • Nem miért várt, hanem mit.
          You know in the nazy party, grammar is very important.

    • adam10

      Vannak itt lent érvek-ellenérvek, hogy ez most jó, vagy sem, de kérdezném én itt mindenkitől, hogy kit hoznátok el az érte kapott pénzért, aki képes 20+ gólra? (lehetőleg már az első szezonjában)
      1. Lukaku, egy dologban nem felel meg a fentieknek, mégpedig az árában, valszeg a Costa x 1,5 a szorzó.
      2. Belotti, na ne már.
      3. ???

      • Lukaku ára nem tudom, miért akkora gond, kőzel 110 millió + termelést hoztunk össze január óta. Ha ebböl elmegy 50 es még Costa ára, még akkor sem ment el a fele sem.

      • 1. Lukaku visszalepes lesz hozza kepest, ezt most itt ujra leirom, tartom es majd “meglatodenmegmondtamozunk”, ha mar letolt 1-2 evet.
        2. Costaert ezek utan viccpenzt fogunk maximum kapni.
        3. Senkit nem latok, aki realisan johetne es jobb vagy legalabb Costa szint.

        • bár összességében én is ezen a véleményen vagyok, de azért az egyes pontnál az nagy kérdés, hogy valóban visszalépés lesz-e, s ha igen, akkor meddig és mennyire. Leírtam már korábban is (nem itt, hanem hetekkel ezelőtt), hogy Lukakuban ott van minden, ami kell egy erőteljes és gólerős PL csatárhoz, a kérdés innentől az, márha tényleg őt igazoljuk le, hogy a klub mennyit hajlandó tenni azért, hogy azt ki is hozza belőle. >>> ha sokat, akkor nem feltétlen lesz visszalépés a belga. Mert egyedül a rutintalansága jöhet rosszul a BL-ben, viszont ott Diego sem igazán villogott a Chelsea-s karrierje alatt.

          • kormolar

            simán benne van h még veszünk 1 csatárt… 2 csatár kevés lesz jövőre….

            • oh, egyelőre még az is csak valószínű, és nem biztos, hogy abból a kettőből egy az Lukaku 🙂 egyelőre most úgy állunk, hogy csatárposztra van Traoré, Bats, meg Tammy 🙂

              • Bukkakebáró Idemitirjak

                Tammy PL kölcsöne borítékolható, szerintem ő csak akkor marad, ha nagyon elk*rjuk az ablakot és nem marad más.

                • ez nem változtat a lényegen: jelenleg Solankét eladtuk, Bamfordot eladtuk, Costa ezek szerint távozóban van, tehát jelenleg ami biztos, az az, hogy Bats, valamint a kölcsönből visszatérő Traoré és Tammy vannak a keretben 😉 Ezzel nem mondtam, hogy nem fogunk 1-2 vagy akár 5 csatárt igazolni. (bár, ha az egyik jelölt továbbra is Morata valami 60M feletti összegért, akkor már inkább Abramahm…)

                  • Bukkakebáró Idemitirjak

                    Abraham jelenleg talán világ szinten is a legnagyobb csatár tehetség, neki most mindenképpen szüksége lenne egy teljes szezonra egy PL csapatnál. Azt én is tudom, hogy finoman szólva nem vagyunk teletömve támadóval, főleg hogy Traoré is inkább a szélen játszott. Kell a csatár, csak Tammy sorsára írtam az előzőt.

                    • ha Lukakut valóban hozzuk, egyben adhatnánk kölcsön az Evertonba Tammyt….

          • Nyilvan egy teoretikus jovobeli dologrol beszelunk, de en igy latom es erzem, hogy vegul mi lesz az majd megerosithet vagy cafolhat, igazabol mind1, mert akkor is lehet majd mas korulmenyekre fogni, h miert lett flop.

            Ahhoz, h jol menjen nalunk szerintem meg kellene valtoztatni a teljes szerkezetunket, mas jatekosok kellenenek kore stb. Sereny velmenyem szerint ez full baromag lenne, nekunk ebbe a rendszerbe kene keresnunk csatart. szerintem.

            Igazabol most lelki allapotomat tekintve nem is az erdekel, h ki jon, hanem, h miert igy kell, hogy vege legyen Costa Chelseas palyafutasanak. Elszomorito.

        • De miért lesz visszalépés? Kérlek írd már le, miben több Costa? Nem cselez jól, nem jó az összjátékban és mentálisan sem kimagasló. A formája enyhén ingadozó, mindig van egy fasza és egy gyenge féléve, ráadásul a BL-ben is szinte mindig gyengélkedett. Két dolog van, amiért szeretjük, az egyik a harciassága, a másik a befejezőkészsége (ha formában van, ordasul belövi). De ezek sehogy sem olyan skillek, amiknek Lukaku nincs a birtokában, cserébe fizikailag magasabb szinten van Costánál, de eséllyel mentálisan is.

          • Ha formaban van akkor jol cselez es jo a z osszjatekban is, nezz vissza par golt, amit egyutt Hazardal vagy Pedroval, Cescel hoztak ossze. Lukaku egy hustorony, nem ugyes a labdaval vele ez a sokkal nehezebb lesz. Nezd meg, az osszes golja kizaarolag beadas-fejes/tap in vagy egyedul megoldja bolénybő’. Ez a mi kisteruletes, rovidpasszos jatekunkban nem fog mukodni tul jol.

            De ne legyen igazam, en ezt latom egyelore. Innentol kezdve nem vitatkozom ezen tobbet, egyelore meg az sem biztos, h Lukaku ide jon. Majd az ideny kozben megvitatjuk, az alapjan, amit latunk valojaban.

            • “Ha formaban van akkor jol cselez es jo a z osszjatekban is”
              Mi? Lol már. Mikor láttad te egy meccsen egynél többször cselezni, vagy 1v1-ben alázni? Összjátékban annyira jó, hogy általában mindig rá jön ki az utolsó labda, aztán vagy belövi, vagy elbassza. Ha nem tudna ilyen kurva jól befejezni, ha formában van, akkor sehogy nem lépett volna ilyen szintre, neki ez az egyetlen igazi skillje. Lukaku befejezésben ugyanezt hozza, főleg ha úgy kapja a labdát, mint Costa, 16 méterre a kaputól.

      • Diego Costa

        1. Lukaku fog jönni. Ha tetszik, ha nem.
        2. Belotti-t én nagyon megnéztem volna.

    • gyorsan bejárta a netet ez az info, de mire hivatkozva? Látott valaki bárhol forrást? Mindenhol csak annyi van, hogy “Costa said”, még a BBC vagy Sky sem ír ennél többet..

      ráadásul elég ellentmondásos a dolog:
      “I’m a Chelsea player, but they do not want me there,” Costa said.

      “Antonio Conte has told me by message that I do not follow at Chelsea and that’s it. Conte said he did not count on me for next season.”

      Costa added: “My relationship with the coach has been bad this season. It’s a shame, I’ve already forwarded the message to Chelsea people to decide.

      “You have to find a team.”

      kiemelném a “My relationship with the coach has been bad this season” részt. Hát, a képernyőn nem ez jött le, pedig még itt is mindenki árgus szemekkel sasolta, hogy akkor most a meccs után Conte megölelte Costát v sem, harmincan írták le, hogy áh, nem, elment mellette, aztán előkerült egy videó, hogy ott ölelgetik egymást, meg úgy vélem, ha ez csak játék volt a kameráknak a szezonra, hogy az ellen meg ne sejtsen ebből semmit, akkor a szezon végén már nem kellett volna játszani, márpedig a bajnoki ünneplős videók Costával vannak tele, ahogy Contéval bratyizik, érte megy az intejúra, elrabolja, tököm tudja. Lehet, hogy van a háttérben valami, és megvan Lukaku, mi pedig úgy gondoltuk, hogy akkor Costa off, nem pedig egymás mellett játszanak, de ez ebben a formában nekem nagyon sántít, a közlés is, meg a minden más. Az meg mégúgy, hogy ha tegyük fel, szóról szóra igaz ez az egész, akkor is miből gondolta Costa, hogy ha ezt így a nyilvánosságra hozza, abból jól jöhet ki. Akkor már miért nem sunnyog tovább (hiszen ez alapján az egész szezonban azt csinálta), és lép le a logikátlannak tűnő módon télen az atletibe, ami az álma, szintén csak elvileg…

        • hm, ez meglepett. Hátttőőőőööö, akkor nem tudom. Most csak ülök itt, mint egy hülye.

        • Ezert IS, ez egy kibebaszottul ostoba lepes volt…

          “Now it’s much easier [to leave Chelsea]. And if the manager doesn’t count on me and I have to leave, they surely need to sell me for a bargain.”

          Megvarnam meg, h mit mond a klub, Conte, de….
          Azt hittem, h Jose utan vegre van egy ertelmes edzonk, de ennel nagyobb ostobasagot nem nagyon csinalhatott volna.

      • kormolar

        ez a tipikus én jó voltam végig Conte a szemét szöveg….azért kíváncsi lennék Conte verziójára is…valahogy nem elég meggyőző nekem Costa….

        • salsal

          Nekem sem. A kínai fiaskó után most megint ő az áldozat..na persze.

          • kormolar

            beszéltük itt másokkal korábban h Conte nagy edző és tudta h ezt az ügyet neki szezon végéig jegelni kell ,mert a média szétszedte volna a csapatot+ a csapategység leromlott volna+ nem volt megfelelő pótlási lehetőség…Costaval nem tudom hol de kicsit nagyon elszaladt a ló év második felében…az h pl. uccsó előtti meccsen elmegy félidőben a büfébe( még ha én is jót nevettem rajta) ezt egyszerűen nem engedheti meg magának 1 profi játékos sem akármilyen meccsről van is szó…)

            • Bukkakebáró Idemitirjak

              Én is inkább ezt gondolom, eddig is megvoltak az ellentétek és történtek sorba a dolgok az ügyben, csak a klub eddig nagyon jól kezelte, hogy nehogy nagyon bomoljon a csapat egység.

            • Diego Costa

              A büfés dolog, szerintem egy jó poén volt. Már megnyertük a bajnokságot, senkit nem érdekel. Conte a munka , a nagy tisztelet stb elkötelezett híve, de bajnoki arannyal a zsebében, nem hiszem, hogy leordította ezért Costa-t.

              • salsal

                Nem? 😀 Volt erről szó már itt valahol, egyszer nagyon régen, de akkor bemásolom ide ezt a Juvés sztorit:

                There is a story from that final campaign – told by the Italian journalist Alessandro Alciato in his book Metodo Conte – that reveals much about the manager’s mentality. With one game to go, Juventus were on 99 points. The title had been wrapped up weeks earlier but Conte had prepared rigorously for the final match against Cagliari – intent on achieving a full century. Juve’s players were just settling in for a video review session when the goalkeeper Gigi Buffon arrived with the club’s chief executive, Beppe Marotta.

                “Excuse me for one moment, boss,” Buffon said. “The director just wants to clear up the question of bonuses owed to the team after the title win.”

                The suggestion sent Conte into a fury. He chased every player out of the room as he tore into Buffon. “I don’t want to hear another word,” Conte is said to have screamed. “From you, of all people, I would never have expected such a thing. Bonuses … You’re a disappointment, a defeat from the moment you open your mouth. Just like all the rest of these half-wits.”

                In another context, such a rant could have backfired. Not every footballer would accept being dressed down so harshly. Buffon and his team-mates, though, recognised the intent of Conte’s words was more important than their content. Shaken out of any complacency, Juventus beat Cagliari 3-0.”

                Azt hiszem nem kell kommentárt fűzni hozzá

      • Spanyol reporternek nyilatkozott.

      • Diego Costa
  • Chelsea: Diego Costa says he has been told club want to sell him
    http://www.bbc.com/sport/football/40197827

    Sokk es erthetetlenseg…

  • gorkaf78

    A Costa ügyhöz: nem hiszem el, hogy nem történt valami Costa és Conte között, amire így reagált az olasz. Valamin biztos hogy összeveszhettek, én Contéból nem nézem azt ki, hogy bármiféle ok nélkül kipécézte magának Costát, és eldöntötte, hogy kitúrja a csapatból. Ráadásul ha véggigondoljuk a helyzetet, akkor valami nagyon komoly dolognak kellett történnie a háttérben, hiszen azzal, hogy Costa kitálalt a sajtóban az elküldése hírével, nagyon meggyengítette a Chelsea tárgyalási pozicióit, mert így a klub kénytelen lesz őt áron alul eladni a nyáron. Arra kíváncsi lennék, hogy ez az egész Conte magánakciója volt, vagy egyeztetett előtte a vezetéssel. Mindenesetre anyagi szempontból most lábon lőtte magát a klub…

    • “én Contéból nem nézem azt ki, hogy bármiféle ok nélkül kipécézte magának Costát”
      mondjuk emellett max egy idealizált kép szól a tökéletes edzőről, de látszólag Conténak sem feltétlen kell komoly vita ahhoz, hogy ilyen lépést meghúzzon, mert relatív egyszerű egykedvűséggel tett ki az oldalvonalon túlra olyan játékosokat, mint JT, Brana, Oscar, vagy Bats. Nem szolgálták az érdekeit, az elképzelését, viszlát. Ezt nem hibaként rovom fel, félreértés elkerülése végett, csak arra mutatok rá, hogy nem biztos, hogy komoly vita vagy ilyesmi kellett ehhez a döntéshez, lehet elég volt annyi, hogy Conte a tengerparton feküdt a függőágyban, gondolkodott, mit kéne csinálni jövőre, kezében volt a telefonja, és két koktél között elküldte Costát a f*szba 🙂

      • gorkaf78

        De szerintem azért nem logikus, amit írsz, mert a felsorolt személyeket nem is játszatta, tehát a tudásuk/hozzáállásuk/teljesítményük nem volt az olasz számára megfelelő, míg Costa végigfocizta a szezont. Ebből nekem az következik, hogy nem a felsorolt okok váltották ki az üzenetet a branyolnak, hanem valami más. 🙂

        • “míg Costa végigfocizta a szezont.”
          De azt ugye vágod, hogy a szezonnak már vége? 😉

          • gorkaf78

            Téényleg? 😀 De mondom nekem ez pont arra utal, hogy Conte – a sértettsége ellenére – végigjátszatta Costával a szezont, a klub érdekében, és így a szezon végével (és szerintem Lukaku biztossá válásával) mostmár elküldhette azt az sms-t.

      • kormolar

        JT, Brana már nem voltak elég jók….bőven 30-n felüli játékosokról beszélünk,Iva még a zenitben sem kezdő…Oscar nem tudott olyan húzóember lenni és nagyon jó pénzt kaptunk érte,valszínű ennyiért a legtöbben eladták volna…Costa meg szimplán jobb mint Bats jelenleg, ezért nem játszott…ezek azért nem egykedvűségből jöttek…

      • lamps8

        ha így történt is amit nyilvánvalóan te is csak a nap poénjának szánsz, akkor is teljesen jogos lenne.

      • Diego Costa

        Brana elküldése ellen szólt egyetlen érv is? Jelentős hanyatlásnak indult a teljesítménye, teljesen indokolt volt az elküldése. Oscar nem fért bele az elképzeléseibe, és az ő teljesítménye is kifogásolható volt. Bats az egyetlen kivétel,ahol rosszul és érthetetlenül döntött.

    • Diego Costa

      Erre most gondoltam én is… Bár eladásokban jók vagyunk, szóval remélem folytatódik a sor. James még nem jött el a Real-ból, de érte is sok pénzt kérnek. Ott nem mondták ki, hogy nem kell, ennek ellenére mindenki tudja, hogy nincs jövője ott, ugyanabban a helyzetben van, mint Costa.

      Nem is értem, hogy miért nem tudod min vesztek össze. Teljesen egyértelmű, a napnál is világosabb, hogy a kínai ajánlat volt az oka. Ezek szerint tényleg valós lehetett a hír, hogy ordított vele az edzőközpontba. Conte joggal érezhette úgy, hogy cserbenhagyta a csapatot. Bajnoki címért küzdöttünk majd ő “félidőben” kitalálja, hogy elmenne oda. (Bár ennek meg ellentmond, hogy Atletibe ment volna, vagy sehova.). Korábban nyilatkozta, hogy akinek nem jó a hozzáállása azt legszívesebben megölné. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy számára a csapat a legfontosabb, és ez ellen vétett Costa, akkor még biztosabbak lehetünk, hogy a januári történések következményeit láthatjuk most.

      Én egyedül azon csodálkoztam elsőre, hogy sms-be küldte neki. Most,h hogy írtátok, hogy esetleg kamu lehet, akkor picit elbizonytalanodtam, mert már annyi csavar volt Costa ügyben, de bármilyen másikban is, hogy kár meglepődni bármi. Az számomra meglepő, hogy ha tényleg megtörtént, akkor Conte ezt nem személyesen mondta el Costa-nak. Conte egy végtelenül őszinte ember, nem jellemző rá ez a módszer. Oké, hogy már mindenki nyaral, de akkor is. Egyetlen magyarázat jut eszembe, hogy Conte annyira megharagudott rá, hogy már nem érdekelte, és nem adott semmi tiszteletet neki. ( Azt is nyilatkozta, hogy tiszteletet kér és ad.) Ha pedig nem kapott, akkor lehet úgy volt vele, hogy nem is ad.

      • gorkaf78

        “Nem is értem, hogy miért nem tudod min vesztek össze. Teljesen egyértelmű, a napnál is világosabb, hogy a kínai ajánlat volt az oka.”

        Nem tudom, kinek mit higgyek el, Danny olyan határozottan állítja lejjebb, hogy nem is volt ilyen vita. Ki tudja? Én sem voltam ott. De az tényleg biztos, hogy valami történt kettejük közt.

        • Diego Costa

          Józan paraszti ésszel kell gondolkodni.

          Conte egy imádni való figura, szereti őt mindenki. A játékosok, a szurkolók, de még a média is. Valami nagy dolognak kellett történnie, ami ezt váltotta ki. Conte háklis a nem megfelelő viselkedésre, a tiszteletlenségre és a csapat(egység) elleni cselekedetekre. Ezt Costa a januári hisztijével mind kimerítette.

          • “Józan paraszti ésszel kell gondolkodni.”
            VS
            “Conte egy imádni való figura, szereti őt mindenki. A játékosok, a szurkolók, de még a média is.”

            :DDD

            ő a mikulás is, bácsi? 😀

            • Állítólag amikor megszületett, a Pektu-hegy fölött megjelent egy kettős szivárvány és egy új csillag.

            • Diego Costa

              ???

  • heizer

    Én azért azt gondolom, hogy ez kamu, mert itt egy ilyen ostoba be/elszólással 20-30 milliós károkat lehet okozni. Costából még kinézem ezt az észmennyiséget, de az ügynökéből és Contéból nem.

    Ez kb. szerintem a nyár ordas kamuja lesz. Ha nem, akkor az ügynöke és Conte majd eljátszák/játszatják vele az “ááá, nem is úgy van, maradok és hosszú távon számolnak velem” szöveget min. egy hónapig, aztán egy kis kármentéssel odadobják annak aki képben van, rendes áron – sztem az alsó hangon is min. 60 milla.

    Vagy marad, vagy azért mert áron alul nem adjuk el, vagy azért mert az egész ügy nincs is.

    Azért az utóbbi években már nem dobáltuk felelőtlenül a lóvét, ha ez tényleg megtörtént, a board tutira elviteti a balhét valakivel.

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Jorge Mendes az ügynöke, belőle tényleg bármit kilehet nézni, szóval rá ne alapozz, lehet ő is az egyik fő oka, hogy idejutottunk.

      • heizer

        Jó, az ügynök tényleg játszhat két kapura, mert ha így lealkudja védence árát, akkor még a vevőtől kaphat jó lóvét, saját zsebbe, gondolom ezt én így, magyarosan.

        De nem hiszem, hogy a klubvezetés ezt csak úgy elnézi nekik. Ezért valakinek le kellene nyelnie a békát.

    • gorkaf78

      Nagyon érdekes gondolatok. Remélem, Contét is megkérdezik hamarosan, hogy tényleg küldött-e ilyen sms-t Costának…

  • Endy919

    Csak nekem van olyan érzésem , hogy Diego a MU játékosa lesz és jövőre ver nekünk ötöt?

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      A munka jobban árt neked, mint az alkohol! 😀

      • Endy919

        Ezt én is észrevettem 😀

    • gorkaf78

      A Unitednél eddig is elég nagy volt a köcsögfaktor…

      • Endy919

        Ehhhhh. Nekik van a legszimpibb edzőjük!

        • nem áll jól az irónia, mister 😉

          • Endy919

            Piciiiiiikét deee:)

            • gorkaf78

              Jól áll az, nyugi, nekem tetszett. 😀

              • Endy919

                :)))))))))))))))))))))))

    • Sandic

      Kb. azok között a játékosok között volt, akik megbuktatták Mou-t (vagy inkább úgy mondanám, hogy túlságosan is látványosra sikeredett a formajavulása Hiddink alatt), szóval szerintem csak neked vannak ilyen érzéseid.

  • az mennyire erős konteo, hogy csak a google fordító szívatta be a jó Conte-Costa botrányt? 😀

    lehet Conte csak annyit akart írni Costának, hogy szarj le mindent, menj nyaralni…

    a google fordító azt, hogy nem lényeges, úgy fordítja, hogy “it is not neccessary”, az angolt pedig olaszra úgy, hogy “Non è necessario” , na most ez viszont cserébe spanyolul már “No es necesario”, ami viszont magyarról “nem kellesz” fordítva spanyolul szintén a “No es necesario” választ adja ki

    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
    (nehogy bárki is komolyan vegye, de azért a sok D betű, viszont a fordítással érdemes eljátszani, mert én végogtoltam a guggelben, és tényleg ez jött ki)

    • gorkaf78

      Igen, azért én is reménykedem, hogy Costa megmutatta azért a telefonját egy olyan embernek, aki tud olvasni. 😀

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Nagy az unalom? 😀

      • ja, dolgozom 😀

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Diego Costa must leave Chelsea, 26 betű
      Tudjátok kinek van 26 gólja ebben a szezonban? Így van Lukakunak! Véletlen lenne??? 😀

      • gorkaf78

        konteo.blogrepublik.eu

        Jó olvasgatást kívánok!

      • :DD

      • Diego Costa

        John Terry klubjáról beszélünk, ugye?

    • Endy919

      Én is imádom Diegót , szeretném , hogy maradjon ….de ez a hajó már elúszott sajnos.

    • barcsak igy lenne 🙂 este mar jonne az egyutt proseccozos foto instan..

  • kormolar

    a történtek fejében már most lefixálhatnánk a Grizi-Costa swap deal-t…am ez az sms dolog akkor lesz tiszta, ha Conte is megszólal a történtek ügyében…na ott fog még borulni a bili…

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Atletico tiltás van, Costa csak januártól játszhatna ott, márpedig nyáron megy már elfele.

      • kormolar

        kölcsönadjuk fél évre valahova… ezen ne múljon…

        • gorkaf78

          De ez nem business az Atletinek, ők elvesztik Grizit, viszont nem játszhatják Costát.

          • Sandic

            Grizi is csak januárban jönne….

            • gorkaf78

              Így a BL-be nem lehetne szerintem őket nevezni téltől az új csapatukban, ha már előtte pályára léptek ősszel.

              • Sandic

                Ebben van igazság, de Grizi szerintem januárban lépni fog. Márciusban lesz 27 éves, ha még komolyan gondolja a szintlépést akkor amolyan most vagy soha helyzetbe kerül lassan. Márpedig ha Grizi lelép januárban, akkor nem sok minőségi játékos van, akit a helyére hozhatnának és még a BL-ben is játszhat.

            • Diego Costa

              És nem hozzánk, hanem a mu-ba… Vagy nyáron.

            • Diego Costa

              Akkor meg nálunk nem játszhatna a BL-ben. A Grizi út egyszerűen nem járható.

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Igazából ezen én is gondolkoztam, hogy az Atleti megveszi és félév kölcsön addig valahol, csak ez a spanyoloknak annyira nem lenne nagy üzlet, főleg ha Griezmann távozik

      • adam10

        Turan Bárka eltiltáskor ment a Bárkába, ami annyit jelentett, hogy fél évig csak edzésre járt.
        Egy olyan megoldás lenne járható, hogy nyáron megtörténik az adásvétel (Costa-Grizi, meg a részünkről nyilván némi kis kp) majd a szerződésben fél év kölcsönre vissza mindenki az eladóhoz azzal a kitétellel, hogy a BL-be nem nevezik őket. Sosem hallottam még hasonló bonyolultságú szerződésről, így nyilván nincs realitása, de a lényeg, hogy mindenre van megoldás, csak sokszor az az érzésem, hogy a klubok nem mernek ilyen komplex dolgokba belebocsátkozni, maradnak az egyszerűbb, “veszünk egy játékost aki hadba is áll nálunk” verziónál. Nyilván így kiesik egy nyári felkészülés stb stb., van még ezer aspektusa az egész dolognak, de egy kreatív jogász/ menedzser/ stb. talál megoldást, ha akar.

        • kormolar

          elmegy az Interbe és probléma megoldva…

          • Diego Costa

            Én kinézném Costa-ból, hogy kivárja, a dolgokat a VB nehezíti.

        • Diego Costa

          Atleti miért menne bele ebbe az üzletbe? Elengedik Grizit cserébe majd januárba megkapják Costa-t? (Grizi egyébként is a mu-ba fog menni.) BL még talán nem is lenne olyan húzós, mert csoportkörből talán tovább tudnának menni Costa nélkül is. Kérdés, hogy a BL nevezési listát lehet-e módosítani. Mondjuk csak lehet, mert januárba igazolsz egy nem BL játékost, az miért ne nevezhetnéd. Tehát elvben működhetne egy egyszerű Costa-Atleti páros. Ha Griezman-t nem számítják bele. akkor szerintem ez egy járható út. Inkább a bajnokság lenne neccesebb, mert ott több meccs van, de arra meg ott van Grizi, hiszen ő nem az üzlet része.

          Azt se felejtsük el, hogy mekkora a szerelem a ATM és Costa között. Costa simán megzsarolhatja a klubot, hogy csak az Atletibe hajlandó elmenni. Mit veszíthet? Ha itt marad ugyanúgy nem játszik, mint ott.

  • Diego Costa
    • adam10

      mondjuk vele jó pár évre megoldott lehet a csatár probléma (feltéve, hogy nem jut el Martial szintjére)

      • Diego Costa

        Először meg kéne szereznünk… Nagyon örülnék neki, de nem gondolnám, hogy el tudjuk hozni. Ha igen, én leszek a legboldogabb.

    • Sandic

      Viszont ha kiadnánk 170 millát csak két játékosra, és utána nem nyernénk semmilyen nagyobb trófeát, azt hiszem az Conte állásába kerülne.

  • Endy919

    Legújabb pletyi szerint nem is volt sms , csak Costa így próbál lelépni tőlünk :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    Mik lesznek még itt *.*

    • Rammschein

      cirkusz… 😀

    • balazsh

      Jóvan lehet ájmeszidzs v vájber vót

  • kormolar

    közben Solanke duplával döntős az angol u20…

    • Endy919

      Az U csapatokban mindig fosta a gólokat , csak a felnőtteknél picit már más a szitu. Pl egy holland liga is sok volt neki.

    • tipikus. 😀

    • Endy919

      portásnak se kéne.

      • annak tenyleg nem. Viszont 1 evre csatarnak kene

        • Endy919

          kongói hetedik ligába max

          • jolvan Endykem, veled aztan szakmai vitat nem lehet folytatni nalad kizarolag erzelmi alapon dolnek el a dolgok 🙂

            • Endy919

              Lehet , csak ezen picit kiégtem 🙂

    • Penteken adja ki a PL a hivatalos listat a lejart szerzodesu jatekosokrol (akikkel nem is hosszabbitanak). Tehat holnap kiderul, h Ibra szabad-e.
      En ramennek, 1 ev szerzodes, es addig van idonk talalni egy megfelelo, fiatal csatart. Mai piaci allas szerint, kizarolag Mbappet hoznam el.

    • gorkaf78

      Nem tudom, mennyire szoktad a stretfordend-et olvasni, ott is megoszlottak a vélemények róla a sok lőtt gólja ellenére is. A MU-sok szerint keveset futott, nagyon keveset tett bele a csapatjátékba stb. Szerintem nekünk nem ilyen típusú támadó kell, ráadásul ki tudja, hogy épül fel ebből a nagyon komoly sérüléséből…

      • nem igazán tudnám alapul venni, hogy mi folyik a stretfordon, nekik most a szar is keserű

        • gorkaf78

          Ezzel nem értek egyet, nagyon komoly és normális (és persze néha komolytalan és idióta) viták is szoktak ott folyni. De szerintem szerinted sem egy teljesen bizonytalan egészségű és megöregedett Zlatan kellene nekünk jövőre, nem? 🙂

          • Nem, de ha Costát elengedjük, akkor a tegyük fel Lukaku-Batshuayi csatársor mellé nem árt még valami efféle öreg harcos a BL-re, mint anno Eto’o, vagy az újrázó DD, vagy akár Zlatan. Ha 1 évre elhoznánk, kiegészítőnek, én nem haragudnék érte. Inkább, minthogy kifizessünk egy Moratáért 60+ milliót, vagy egy higanyért százat.

            Kevés olyan kiváló csatár van, akit igazán szívesen elhoznék, és nem sajnálnám érte a pénzt, és abból kb nulla mozdítható, szóval beérem Zlatannal is kiegészítőben.

            • gorkaf78

              Persze az már egy másik kérdés lenne, hogy Zlatan bevállalná-e a 3. számú csatár szerepkört. Szerintem nem. 😀

              • Asidotus

                talán meg kéne kérdezni, mint helyette eldönteni, hogy mire is gondol.

                • gorkaf78

                  Felhívtam, és azt mondta, hogy nem jönne ide 3. számúnak. 😀

                  • Bukkakebáró Idemitirjak

                    Én Messivel beszéltem a témában, de ő meg azért nem vállalja, mert fél, hogy Zouma nagyon megfirkáláná edzésen.

            • Diego Costa

              Lehet,hogy ingyen jött, de 400 ezer fontot keresett havonta… Sérülésből is jön, a kiegészítő szerep nem hiszem, hogy passzolna hozzá. Még ha Zlatan-ról is van szó, fölösleges.

              • Oké, de korábban pont te mondtad, hogy a BL szerinted mennyire kardinális kérdés lesz a kövi szezonban. No most ahhoz meg kell a rutin, nyikhaj játékosokkal felálló csapatok nem jutnak sehová, és ha Lukaku valóban az A jelölt a csatárposztunkra, Bats meg a B, akkor kell valaki rutinos C-nek. Zlatannál pedig, szerintem, erre a posztra keresve sem találni jobbat.

                • kormolar

                  hát ez az év pont nem ezt igazolta…az Ajax döntőzött, a Monaco elődöntőzött, a Dortmund is sokáig jutott…Anderlecht is szépen szerepelt… sok kupa rutinnal nem rendelkező csapat is jól szerepelt idén sok fiatal játékossal

                  • és ki nyert? 😉

          • “nagyon komoly és normális (és persze néha komolytalan és idióta) viták is szoktak ott folyni.”

            Ezzel nem vitatkozom, és nyilván sosem fogjuk ugyanúgy megítélni a dolgokat egy MU szurkerrel, de ők még mindig azt várják, hogy a ManU olyan legyen, mint SAF alatt volt, és nem igazán tudják túltenni magukat azon az identitásválságon, hogy olyan már sosem lesz.

            • gorkaf78

              Á a nagy többségnél már bekövetkezett az ‘ébredés’, ami elég fájdalmasan érinti őket…:D

        • 😀 a szar amugy is keseru azt hinne az ember.

      • nem szoktam, itt is van eleg tuz 🙂
        En sztem temporary megoldasnak jo lenne, ha hozza ezt a golatlagot. 1 ev. letoltendo.

    • myheartisblue

      Ez mar nagyon komolytalan. Dupla terdszalagszakadasos 35+os jatekost akarnal csatarnak hozni egy cimvedo tobbfronton harcolo csapathoz akiknek a BL lenne a cel. Ennel talan csak Eto vagy Falcao emlitese lett volna komolytalanabb.

      • Nezd meg hol tart a felepulesben, o nem egy random 35 eves jatekos, amugymeg a kora tokmind1, a teljesitmeny a lenyeg. Mar edz lajtosan, ugyh, h egy honapja sem volt a mutetje. Ez egy allat, meg siman jo lesz vmelyik cspatnak.

        • myheartisblue

          Edzeni Zouma is edzett, de hol volt attol meg az edzesek a tobbiekkel es a tobbmeccses terheles. Megertem, hogy csabito preda free agentkent, es Zlatancsillamvarazs raul mindenki szemere, de attol, hogy jellembelileg egy allat nem lesz mar kepes azt hozni mert az ido vasfoga es a serules osszesseg a PLbe mar nem eleg. Lasd pl iden is hanyszor rafizetett az MU arra, hogy nem zavarta a vedoket es nem futott sved. Nem ő kell nekunk 3. csatarnak. Pato, Falcao es Remy szeru huzas lenne.

          • Mar evek ota ezt mondjak es rendre mindenkire racafolt. Akar itt akar mashol, de jovore rad is radcafol.

            “Nem ő kell nekunk 3. csatarnak. ” Nem is 3. nak szannam, hanem nem vennek meg egy kozepszar Lukakut.

            “Pato, Falcao es Remy szeru huzas lenne.” Ez annyira rohejes, h hagyjuk is.

            • myheartisblue

              Am legyen: mehet a PrTScr.

              Iden tenyleg ramcafolt, de ez a serules most tenyleg mas. Nem karogo akarok lenni, de en nem mernem bevallalni a board neveben. Kepzeld el h elhoznal egy felepuloben lebo sztart aki Azpitol, Alonsotol de lehet meg Kantetol os tobbet keresne, ahogy az ugynoket ismerjuk duplan tobbet. Aztan meg hozni sem tudna azt amirol a legendak szoltak eddig.mindenki ezen lovagolna es az oltozore se lenne jo hatassal a nagy minuszok az elvarasokban es a fontokban csengene.

          • “Lasd pl iden is hanyszor rafizetett az MU arra, hogy nem zavarta a vedoket es nem futott sved.”

            ez a vita szempontjából lényegtelen, de a MU nem erre fizetett éppen rá 🙂 részben ez is gond volt, de cserébe Rashfordék hasonlóan semmit nyújtottak ebben a szerepkörben, szóval ez kevéssé tehető szerintem Zlatan hibájának, ez inkább olyan konstrukciós hiba volt, amit hiába tervezett el José, a keretben lévő játékosok nem voltak alkalmasak rá.

          • kormolar

            márpedig vannak olyan meccsek, ahol a betömörülő csapatok ellen a magas fizikális középcsatár kellene aki jól fejel és beadásokra jól érkezik….idén sokszor volt probléma, hogy costa visszalépett labdákért a középpályára vagy kimozgott szélre, aztán nem volt kinek beadni a középre…

      • Eto, amugy ETOlon volt nalunk 🙂

      • kormolar

        padra ha választani kéne közte és Llorente között szerintem nem lenne kérdés…

        • Padra aztán tök mindegy melyik jön.

          • kormolar

            azért nem szerintem…Zlatan egy nagyon komplex játékos kiegészítő embernek simán jó lenne.. ha a kezdőcsatá/csatárok csődöt mondanak ő azért minőséget jelentene…

            • Zlatan nagyon komplex, cserébe 1000 percnél több fixen nem kapna a bajnokságban, ami a fizetésével bárhuzamban nagyon nem lenne megtérülő. Most ha olyan keretpolitikát akarunk mint idén, hogy a cserecsatár megkapja a kupameccseket meg a tét nélküli BL-meccseket, esetleg 10-10 perceket (oké, ez már komolyabb rotálás, mint idén), akkor oda Zlatan fölösleges.

              • kormolar

                de pl. ha valaki megsérül akkor Zlatant lehet kezdőcsatárként is használni…jövőre több sérüléssel kell számolni, mégha kevesebb is lesz végül…

        • tehat Llorente 😀

          • myheartisblue

            Hat inkabb mint Mr. Arrogans.

            • kibujt a szog a zsakbol. Nem tudok olyanokkal vitatkozni, akik erzelmi alapon dontenek.

              • myheartisblue

                Ez csak egy megnevezes akart lenni. No offense. En elismerem Ibrat, mert irdatlan jo csatar volt. Ennek ellenere teny h arrogans es ezt nem tagadom ez hozzatartozik. De ugy gondolom h az utobbi evben csakis azert tudott ilyen performanszot letenni mert ki volt szokgalva es mindig adta neki a gep. De neki szerintem neki letelt. Franciaorszagban meg esetleg nem, de minden mashol igen.

                • Hat az idei performansza elegge radcafol es semmi sem mutat arra, h jovore ne lenne ugyanilyen jo.

  • Endy919

    JT közel a Bonszmoszhoz …

    Miért nem tud elmenni az USAba , vagy az illatoszcirkékhez ? Nem az zavar , hogy más PL csapatban fog játszani , hanem hogy bohócot fog magából csinálni a sok huszonéves villám négerközt…

    • hol van link?

    • “John Terry looks set for £100k-a-week Bournemouth move after former Chelsea skipper meets boss Eddie Howe for talks”

      A “looks set for”-t emelnem ki. Ez egy Sunnal, ahol a DONE DEAL-t is minimum ketsegekkel kezeled, ez azt jelenti, h lokukit sem tudnak 🙂

    • myheartisblue

      Ird le h arulo, mint Lampard. Tudom, hogy ez motoszkal a fejedben.😉

      • Endy919

        Írjam le mégegyszer szlovákul ? 🙂

        Azt nem akarom , hogy bohócot csináljon magából . Kár lenne érte…

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Így van?
          Oscar chýba, bol najlepší

          • Endy919

            Sajnos meglehet érteni :/

    • Stonci81

      talán mert a családját nem akarja kiszakítani Angliából?

  • Nagyjából nyilvánvaló volt, főleg az összeg volt kérdéses, hát, kész:
    Ederson £34.9M, vagy €40M fejében lett Pepi legújabb alkalmazottja. Nice.

    • lamps8

      és ebből 7 milkó zsorzs markát üti, zseniális a faszi.

  • Állítólag Costa mellett Batsu, Matic, RLC, Kenedy és Zouma is távozhat. Ebből a tengelyből egyedül Zouma végleges eladásán lepődnék meg.

    • (honnan a hír?) Én azért azon is, hogy elvileg mélyíteni akarjuk a keretet, ehhez képest elengednénk az amúgy is szűk keretünkből további 6 játékost?

      Maradna akkor a keretben 12 senior játékos (TC, Eduardo, Alonso, Azpi, Cahill, DL, Fab, Hazard, Kanté, Moses, Pedro, Will) + a fiatalok: Aina, Aké, és Chalo. Most én vagyok hülye teljesen, vagy a nyáron akkor igazolunk 13-15 játékost? Vagy nekimegyünk egy BL-lel súlyosbított szezonnak X<25 játékossal? 🙂 azlennemárcsakajaóóó

      • Az ESPN hozta le. Oké, nyilván nem szóról szóra így fog történni, de az vitathatatlan, hogy ezeknél a játékosoknál bőven megvan a távozás faktora. Kenedy és RLC például élből tartaléknak sem igazán mondható, az űr amit hagynak akadémistákkal betölthető. Batsunál mondjuk én nagyon meglepődnék, ha a VB évében bevállalna még egy ilyen idényt, nála azért egy kölcsön több mint valószínű volt eddig is. Matic sorsa leginkább azon múlik, hogy a posztjára milyen riválist kap. Ha komolyan jön egy Tolisso vagy Bakagyokó. Ha meg igen, és Mou dob rá egy 25 millió+-os bidet, akkor igazából nem látom okát annak, hogy miért ne adjuk el, ha a padra meg ott van Chalo és esetleg Pasalics, akiben bőven el lehetne gondolkodni.

        • ezzel a részével nem is vitatkozom, hiszen egytől egyig jó okkal, védhető mind (lényegében még zuzu is, bár ő tényleg meglepne). De összességében a helyzet akkor is az marad, hogy az itt lévő, bevethető játékosok számát csökkentjük tovább, méghozzá annyira, hogy a gálakezdőnket lecsupaszítjuk agyonra, ráadásul kettőt (vagy másfelet) kiveszünk abból is, és aztán lesünk előre, mert marad nulla csatárunk mondjuk, meg cserének is vagy a fakó, vagy, aki jön 🙂 azért darabszámra ez így elég karcsú, nem mondhatod, hogy nem. Még akkor is, ha idén száll meg bennünket az ifi-szentlélek, és számolunk Musondával, Bakerrel, Christensennel meg Traoréval, Pasaliccsal meg van Ginkellel.

          • Endy919

            Ha már csatár , Rémyvel mi a szitu ? neki még van szerződése?

            • ja. Remy még egy évig a miénk 🙂

              • Rammschein

                …lol. 😀 én már totál elfelejtettem a csókát…. 😀

          • Sovány, de ha azt veszem, hogy ebből az öt játékosból 3 teljesen perifériás volt és előbb számoltunk még a padról beállva is inkább vészmegoldásokkal (Costa helyére Pedro, wingernek Azpi), és 1-1 meccset sem mertünk igazán rájuk bízni élesben, akkor nem igazán látom, hogy velük mitől lenne bővebb a keret. Gondolok itt először a Zouma-Kenedy-RLC hármasra.
            Batsunál meg a VB az, ami nagyon bekavarós, és ha háromszor ennyi időt kap a BL miatt, még akkor sem lesz sehol se.

            • “de ha azt veszem, hogy ebből az öt játékosból 3 teljesen perifériás volt”
              és nyögvenyelős is lett a szezon vége, mert – ahogy fent a posztban is elemzed – lényegében októbertől a gálakezdővel nyomtunk le minden meccset. Ezt még egyszer már nem húzhatjuk meg. Illetve persze de, csak akkor komoly önbizalomra vall hasonló eredményt várni + BL menetelést 🙂

              Perifériás játékos mindig van, és mindig lesz, mert egyszerre 11 játékos lehet a pályán, bármilyen baszomnagy közhely is ez, de ettől nem vágsz neki úgy a szezonnak ideális esetben, hogy nincs minden posztra legalább egy megfelelő cseréd, ami alapesetben is 22 játékos. Idén is sokszor hiányzott – így a szezon második felében – főleg, mikor Costa is üresbe kapcsolt, hogy nem igazán volt kihez nyúlni, nem volt kivel felpörgetni a csapatot. Ezek a srácok pedig jelenleg itt vannak “ingyé”, többé-kevésbé ismerik Contét, a csapatot, a taktikát, sok pénzt nem kanánk értük, legalábbis bőven nem annyit, hogy igazolásokkal tudjuk pótolni a megüresedő helyeket. Kb Matics az, akiért valszeg le tudunk akasztani egy 25-30M-t, de hogy Bats-t ha eladjuk akkor jó eséllyel egy masszív 20M mínuszt karistolhatunk be a könyvekbe a nyáron, az is biztos, és jelenleg nem gondolom, hogy Zoumáért is többet fizetne valaki 12-15M-nál. Hírlik, hogy a Schalke vinné Rahmant, de hát egy sérültet sem tudsz éppen teljes áron elpasszolni, érte talán egy 18-20M akasztható lenne ideális esetben, de így… és ha már felhoztad a Vb évet, akkor ez hatványozottan igaz minden leendő érkezőnél, valószínűleg szem előtt fogja tartani mindenki a játékpercek számát. Ergo leszűkül a piac azokra a potenciális játékosokra, akik válogatott kerettagok, de jelenleg nem stabilan a válogatott tagjai, és azért hajtanak, hogy bekerüljenek.

              • Oké, csak a hangsúly itt azon van, hogy a ezek annyira perifériás játékosok, hogy szükség esetén Conte sem bízik bennük, és inkább bedob valami vészjátékost a hiányzó helyére, mintsem directly posztra cseréljen. Szóval ha Conte ennyire alkalmatlannak tart mondjuk egy Kenedyt, hogy akkor sem kap esélyt, ha a wingereket pihentetni kell, és inkább Azpit tolja feljebb, akkor én sehogy nem hiszem, hogy Kenedy itt tényleg bőviti a keretet, csak azt, hogy ő az a kicsit megégett krumpli, akit körbeesznek és a végén visszaadják a tányérral. De ez idény közben Batsut és RLCt is érintette.

                • oké, de továbbra is ott tartunk, hogy ezt nem teheti meg újra. Így is kivégezte a játékosokat, jövőre még nagyobb terhelés a BL miatt, és nyáron pedig VB, tehát akarva-akaratlanul oda is tartalékolni fognak a játékosok. Valamint ismételten, hiába perifériás játékosok, itt vannak, és már nem kell értük igazolási pénzt fizetni. Ha viszont eldobjuk őket, nem marad, aki játsszon igény esetén, csak a fakó, és ha a mostaniakban nem bízik Conte, akkor miért tenné a jelenlegi 18-19 évesekkel jövőre? Igazolni pedig ismét megkérdem, hogyan akarunk 12-15 játékost?

                  • De továbbra is ott tartunk, hogy ha RLC meg Kenedy dobbant, akkor ők fiatalokkal helyettesíthetőek, az ő távozásukon vitázni igazából teljesen felesleges. Azt meg senki nem mondta, hogy a jövőbéli tinikben jobban fog bízni Conte, mert ez abból a szempontból tök irreleváns, hogy RLC-ék lépnek.
                    12-15 játékos semmiképp nem kell, legrosszabb esetben 6, ha Michy dobbant. Erre jelenleg semmi jel nem mutat.

    • Endy919

      Costa helyére érkezik valszeg Lukaku , Matic helyére Bakayoko/Tolisso, Zümi szerintem max kölcsönbe fog menni és ha lehet hinni a pletykáknak , akkor érkezik CB is.
      Batyusanyi szerintem végül maradni fog , a Lótuszcsík-Kenedy páros pedig érdekes . Egyik sem játszott tavaly sokat , de egy BLes szezonra viszont kellesz több játékos …helyettük érkezhet pár olcsóbb squad player . De 5-6 igazolással mindenképp számolok.

  • Lavid Duiz

    Két érdekes cikkre találtam, amelyek közül az egyik azt állítja, hogy Conte már múlt novemberben eldöntötte, hogy – amint lehet – megszabadul Costa-tól.
    http://www.mirror.co.uk/sport/football/transfer-news/chelseas-antonio-conte-decided-last-10587670

    A másik meg arról szól, hogy Abra már egy ideje nem hallgatja meg az edző háta mögött neki panaszkodó játékosokat.
    http://www.mirror.co.uk/sport/football/news/diego-costa-given-short-shrift-10587511

    • hát, ez elég ilyen sun színvonal, hogy Conte eldöntötte, hogy kivág egy akkor még világklasszis szinten focizó csatárt, csak mert evett egyet Choloval, de ettől még persze lehet igaz, csak oltári nagy f*szságnak tűnik :)))

      • Lavid Duiz

        Itt azért, gondolom, többről van szó, minthogy csak evett vele, és talán több jelét is mutatta Costa, hogy “visszafelé kacsingat”.

        • és? talán nem tett meg mindent a Chelseaért? Ezt ritka nagy és túlzó baromságnak tartom, ennyi erővel bárkit ki lehetne utálni, Fab is rendszeresen együtt bandázik az Arsenalistákkal v a bárkásokkal, meg alapvetően a spanyolok a spanyolokkal, brazilok a brazilokkal, angolok az angolokkal, stb, csapatszíntől függetlenül. Számomra, persze ez magánvélemény, de ezt egy igazi konteós, kreált cikk a szerzőtől, hogy írjunk valamit, talált egy képet, amiben nekiállt belemagyarázni valamit, ami az utólagos történtekkel szerinte belevág. Tipikus eső után köpönyeg.

        • Diego Costa

          A sok dolog összeadódott. Amit feljebb írtam, hogy januárban eldöntötte, azt a kínai sztorira értettem. Ehhez jött, hogy el akar menni, hogy a volt edzőjével vacsorázgat stb. és ez biztos zavarta Conte-t. Az ő nézeteivel (fegyelem, tisztelet, csapat, csapategység, alázat) ez nem fért össze, ez vezetett idáig.

    • Diego Costa

      Szerintem azt már januárban eldöntötte.

  • csak érdekességképpen, bár gyanítom volt más is, aki eljátszott ezzel a mátrix-szal:

    a három jelenlegi, és a két leginkább beharangozott új kp. Fab statjai kicsit csalókák, a feleannyi játékidő miatt, de összességében azért jól kirajzolhatóak a karakterek.

    http://www.squawka.com/comparison-matrix#premier_league/2016/2017/cesc_fàbregas/641/641/306/0/p|premier_league/2016/2017/nemanja_matic/641/641/9284/0/p|ligue_1/2016/2017/corentin_tolisso/629/629/8142/0/p|ligue_1/2016/2017/tiemoué_bakayoko/629/629/8197/134/p|premier_league/2016/2017/n$golo_kanté/641/641/14999/33/p#attack_score/defence_score/total_forward_passes/total_backward_passes/key_passes/chances_created/goals_scored/assists/total_shots/shot_accuracy/tackles_won/tackles_lost/aerial_duels_won/aerial_duels_won_%/interceptions/blocks/clearances#total

  • kormolar

    konföd kupára elég érdekes kerettel mennek a németek….vagy belesz*rnak az egészbe vagy a vb utáni csapatot tesztelgetik már…

    • kormolar

      vagy rohadt sok a sérült…

    • adam10

      ezt én is néztem, hogy milyen komolytalan kerettel vágnak neki, gyakorlatilag értékelhető játékos nincs sem a Bayernből, se a BVB-ből, (se Kroos, Özil) szerintem elengedték ezt a tornát, hosszú volt a szezon, tavaly EB, jövőre VB, idén szabadság jut a sztároknak 🙂

    • Endy919

      Tudatlan vagyok. Ennek a kupának mi értelme és kik játszanak rajta ? Van rá valami selejtező , vagy random csapatok meghívásra?

      • Ez amolyan főpróba a VB helyszínein, a felújított stadionokban.
        Azok játszanak rajta akik a kontinenstornákat megnyerték, portugália, chile stb. plusz a vb győztes.

        • Endy919

          Köszi

  • Zoleee
  • Hm, kis érdekesség Hollandtól, elvileg már az elejétől fogva terítéken volt a 3-4-3, a 3-5-2 viszont nem.

    http://www.standard.co.uk/sport/football/antonio-conte-had-343-formation-in-mind-for-chelsea-before-season-started-says-steve-holland-a3560491.html

    “Antonio said to me at the end of last season ‘I think the team can play 4-3-3 with wingers wide, I also think they can play 4-4-2 with wingers wide’. Then he asked me how often they’d played with three at the back in my time, he asked me that question.

    “I said never, Chelsea have never played three at the back. He said ‘I think there is a 3-4-3 there as well with the players we have, but because they’ve never done it before it’s not going to be the first thing I visit’.

  • Frenky54
    • nem tudtam, hogy Abranak arrafelé is vannak érdekeltségei 🙂 de hát csak sikerült benyomni. Van egy olyan érzésem, hogy exponenciálisan meg fog nőni a Chelsea loan-ifik száma a Hullnál 🙂

      • myheartisblue

        Kezdtem orulni,h ez igy +6 pont a bajnoksagban boritekolhato, csak beugrottal h Tigrisek kizugtak…Nah mindegy, talan a kupaban megkapjuk oket. Kivancsi vagyok mit mutat a Slutskik a Champo bugyraiban ugy h meg csak most tanul angolul.

        • nem biztos, hogy olyan rossz lesz, mint sokan várják, a champo focija jóval közelebb áll az orosz bajnoksághoz, mint a PL, rosszabb minőségű talajok, keményebb játék, kevesebb villogás, több bruszt, hosszabb labdák, és egy kicsit még él a kick&run. A Hull meg kap még PL pénzt eleget, hogy 5-6 játékost simán tudjon cserélni, és némileg a maga képére formálni a Hullt.

          • Szluckij nekem kicsit olyan Scolari csak a másik végről. A champo persze jobban illik, de ettől még tapasztalatlan a nyugati fociban. A Hull gondolom a feljutásért fog küzdeni, ergo lesz eredményszer, ami tapadztalatszerző edzőnek nem előnyös. Minden esetre 2 év egy közepesebb champós gárdánal nem lett volna rossz döntés

            • “A Hull gondolom a feljutásért fog küzdeni, ergo lesz eredményszer, ami tapadztalatszerző edzőnek nem előnyös.”
              Akárcsak a bentmaradásért küzdés, de Silva mégsem ment rosszat. Szluckij a másik verzió persze, de nem érzek így ránézésre nagyobb különbséget, max stílusban.

              • Ja, csak Silva azért csak az európai fociban szocializálódott, a Hullnál folyó szakmai munkához képest még túl tehetséges is volt. Szluckij meg hát nem itt szocializálódott, hanem egy sokkal zártabb közegben, kicsit olyan, mint az angol edzők előző generációja. Oroszországban nagy király volt, de most lassan 50 évesen bevállal egy új közeget, ahol semmi tapasztalata nincs.

    • Diego Costa

      Gary Monk meg Boro.

  • Ez aztán a bizalom:
    Alexis Sanchez says Arsenal future in agent’s hands

    :))

    • balazsh

      Vicces eddig ez az atigazolasi szezon, mindenki lelepne, de nincs hova 😀 nem a klubok versenyeznek a jatekosokert, hanem vice versa 🙂

  • Nem vagyok Merse hive, de ebben sztem most igaza van:

    ‘MORATA BETTER FOR BLUES’

    Paul Merson joined the transfer party on Sky Sports News HQ earlier, and believes that Alvaro Morata could be a better fit for Chelsea than rumoured target Romelu Lukaku.

    “I would say Morata is a better fit than Lukaku for Chelsea,” he said. “I think he is a better all-round footballer. Lukaku is a goalscorer and if you look at the stats, the running and the sprints are nowhere near in the same league as Costa.

    “Morata has played with world-class players at Madrid and Juventus and he’ll be there for the little flick around the corner from Willian or Eden Hazard.

    “You have to be bright and lively to play for Chelsea and those teams. My worry would be if Lukaku gets there, would he be on the same wavelength as those players? If he isn’t it will keep on breaking down.

    “I think Morata fits them better and I think Lukaku fits Man Utd better, where he would go and hit the ground running.”

    • Hm, nagyon vegyesek az érzéseim ezzel a véleményezéssel kapcsolatban.

      Ezzel:
      “Lukaku is a goalscorer and if you look at the stats, the running and the sprints are nowhere near in the same league as Costa.”
      Részben egyetértek, bár a “nowhere near” azért kib*szott túlzó, ilyet az mondd, aki kb 2 meccsen láttam Lukakut idén játszani. Viszont, ez azért korábban sem volt egy nagy titok, hogy Lukaku más típusú csatár, mint Costa, így előkerül a kérdés, hogy mit tesz a Chelsea azért, hogy Lukakuból kihozza azt, ami amúgy benne van a srácban.

      “Morata has played with world-class players at Madrid and Juventus and he’ll be there for the little flick around the corner from Willian or Eden Hazard.”
      A mondat első fele igaz, a második is igaz lehet, de hogy hogy kerül oda az “and”, számomra kérdés, mert nem feltétlen ok-okozati kapcsolat ez, és pláne nem áll meg a Lukakuval való összehasonlításban.

      Őszintén szólva az a kérdés szerintem is jogosan vetődik fel, hogy Lukaku készen áll-e a Chelseare (bár ugyanúgy felmerül, hogy a Chelsea mennyire áll készen őrá), de az, hogy Morata jobb opció lenne, számomra túlzó, és mindenképp megkérdőjelezhető. Szerintem ugyanis egyvalami bizton állítható, mégpedig az, hogy a PL-be sokkal inkább illik Lukaku, mint Morata. Többnyire csak gól- és meccsösszefoglalókban láttam Morata Juve-s és Real-os karrierjét, illetve az EB-n mutatott teljesítményét sokszor egészben, de az alapján korántsem gondolom, hogy ő aztán annyira illene a Chelseabe. Ha megnézzük, a Juvéban és a Realban is sokszor kihúzódva, a szélen, meg az alapvonalnál, két védővel a nyakán cselezgeti be magát a kapu irányába – ezt a PL-ben azért jóval kevesebbszer és kevésbé hatékonyan fogja tudni megcsinálni. Azt pedig jótékonyan elhallgatja Merse, hogy a Chelsea támadósora, Hazard és Pedro v Will, jelenleg minden, csak nem egy erőgép, és Costa sok mindent levett a vállukról azzal, hogy elvégezte a piszkos munkát, no meg az időnként fellépő Matics is tudott némi izmozást vinni a támadásokba. Ha most Maticsot Tolissora, Costát meg Moratára cseréljük, lehet, hogy a rangadókon villogni fogunk, és játszunk a Cityvel majd 5-4-es meccseket, de hogy a Burnleyk és Stoke-ok ellen még jobban szenvedni fogunk, az is biztos. Muszáj megtalálni egy egészséges balanszot a csapatba, én magam nem gondolnám, hogy egészséges lenne a csapatra nézve, ha a CB-sortól feljebb Kanté lenne a legkeményebb spíler, akire az összes dirty meló vár. Sokszor probléma, hogy még Costát, Maticsot is elnyomják időnként testtel, ehhez képest mi még ezt a két tömeget is balettcipőkre cserélnénk, hááát, ismétlem, személyes vélemény, de szerintem ez elég rossz irány. Nem kell Fallainikkel telepakolni a csapatot, de azért kellenek a Mikel, Matics, Costa, Essien, Ballack, Meireles féle játékosok, hogy némi fizikai jelenlétet is csempésszenek a pályára, mert ez itt nem a kislányok ligája, hanem a PL.

      Egyébként csak én érzem erős lehúzásnak ezt így a MU irányába? 🙂

      “You have to be bright and lively to play for Chelsea and those teams. ” >> “I think Morata fits them better and I think Lukaku fits Man Utd better”

      • En igazabol azzal ertek egyet, h Lukaku nem illik bele a mostani Chelseabe es sztem ezt a most jol mukodo alapot nem kene szetbombazni egy ismeretlen, masik rendszerert, ami nem biztos, h fog mukodni pusztan Lukakuert. Morata szinten egy talany, de szerintem a tamadoinkkal o jobban muzsikalna, mint az ében hegyomlás 🙂

        • Én Moratát annyira fasza csatárnak bőven nem tartom, hogy benyomjuk egy olyan rendszerbe, ahol egy st van, és rá építsünk. Csatárduóba jöhetne valaki mellé, de mint ék, nagyon nem tudnám elképzelni.

          • Juveban es a Madridban is (mar amikor jatszott) egyszem volt, nem?

            • Juvéban biztos nem, ott Tevez és Mandzu társa volt. A Madridban igen, de többnyire Granadák meg Leganesek ellen dobta be Zidane, így igazából nem túl bizonyított, hogy mire képes egyedül. A BL-ben pl. totál pályán kívül volt.

        • Én viszont azt vitatom, hogy Morata bármennyivel is jobban illene a Chelseabe, mint Lukaku, főleg azon analógiák mentén, amit Merse felvázolt. És nálad sem értem, hogy ezt:
          “Morata szinten egy talany, de szerintem a tamadoinkkal o jobban muzsikalna, mint az ében hegyomlás :)”
          mire alapozod, a megérzésen kívül. Lukakuval szemben ha jól értem legalábbis az a fő ellenérv Moratával ellentétben, hogy a spanyol már játszott együtt klasszisokkal – hát most érted, ez tény, hogy Lukakut a WBA-ban, majd az Evertonban kevésbé színvonalas játékosok szolgálták v épp nem szolgálták ki, és ezért nem láttuk még tőle, mit mutat, ha egy Hazard-Pedro páros tömi labdákkal, de csak azért, mert ő még nem játszott Hazardékkal, azt feltételezni, hogy ez neki nem fekszik majd, hát eléggé dőreség 🙂

          Szerintem a Chelsea jelenlegi kerete és taktikája semmivel nem kíván kisebb átalakítást Morata esetében, mint a belgáéban, de ez viszont az én megérzésem, ami csak egy vélemény. Az viszont kevésbé vélemény, sokkal inkább tény, hogy Morata a Realban 25 meccsen hozott 15gólt + 5a-t, Lukaku meg 37 meccsen 25 gólt + 6a, viszont a PL-ben. A belgának 24 évesen van 170+ PL meccs a lábában, és 85 gól + 33 assziszt. Nemzetközi szinten idén az EL-ben 9 meccsen 8 gól és 2 assziszt. Ezek elképesztő számok azért.

          • Diego Costa

            Kár foglalkozni a tag véleményével. Kint, csak bohócként tekintenek rá, akinek a véleményére az élet érdekes módon mindig rácáfol.

  • salsal

    http://weaintgotnohistory.sbnation.com/2017/6/8/15764634/further-details-emerge-about-costa-and-conte-texts-as-chelsea-brief-on-their-side-of-the-story

    Conte: Please stay in shape over the summer unlike in 2015; Costa: WHATEVER I DO WHAT I WANT; Conte: [FUN] off

    • na ez így ebben a formában már közelebb áll ahhoz, amit el tudok képzelni.

  • A francia/belga country manager munkatarsam dobott egy kerest, h a becsi irodankbol dobjunk mar at par sponsorship cuccot: veletlenul elkaptam ezt a mailt es lam a cimzett:
    🙂

    https://uploads.disquscdn.com/images/0fe5435d35af061baaf178bf962b8feac07acae8e422df3f6db8629f7624fe81.png

    • szeszfabresz

      de király 😀

    • szeszfabresz

      Danny, amugy te mióta élsz itt kint Bécsben?

  • Diego Costa

    A nagy semmittevés miatt újabb játékosról csúszhatunk le. Tolisso-ra rácsörgött Ancelotti és elvileg odaakar menni. Éljen.

    • Blotunga

      Attól, amiért még nincs senki hivatalosan bejelentve, biztos dolgozik a stáb. Nem mellesleg, itt nem minden úgy történik, hogy aki gyorsabb az a nyerő. Van azért még pár befolyásoló tényező.

      • Diego Costa

        BL-en kívül mi dönthet még? Pont, hogy a gyorsaság dönthet, hiszen ha gyorsan lecsaptunk volna rá, akkor már ők lekéstek volna róla. Most viszont lecsúszhatunk róla.

        • Szerintem te lebannoltál mindenkit, aki felhozta az ostobaságod, és emiatt örökké abban a körben fogsz élni, amit az agymenéseid köveznek.

        • lamps8

          ó na ezt gondold már át még egyszer mert világi ökörség.

        • kormolar

          edző személye,fizetés, játéklehetőség biztosítása, csapat hírneve, csapat elképzelése a jövőt illetően és még sok egyéb tényező….

          • relokáció, család, csapatstílus, bónuszok.
            De nyilván csak az első ajánlatot veszi komolyan az ügynöke, és persze a focista sem képes mérlegelni két ajánlat között, ha az egy 1 nappal előbb jött be.

            • kormolar

              épp szerintem a egy játékosnak sok a kérője akkor van ideje megvárni az ajánlatokat és a számára szimpatikusat kiválasztani…miért kellene rohannia?

          • Diego Costa

            Egy adott szinten már nincsenek nagy különbségek. Minden csapat a saját bajnokságát akarja megnyerni és a BL-t elhódítani. Játéklehetőséget itt biztos többet kapott volna, pénzt lehet, hogy kevesebbet. Talán Ancelotti neve jobban cseng, hiszen a korából fakadóan több dolgot nyert, mint Conte. Viszont ha tisztában vagyunk azzal, hogy nem vagyunk minden tekintetben elsők, akkor pont ezért kéne gyorsan cselekedni. Nem csinálhatjuk meg, hogy elszipkázzuk a játékosokat. A pool meg a csirkék ellen működött, de a európai szinten nem. Mert hiába vagyunk egy bizonyos szinten, hiába cseng jól a nevünk, ha aztán közbe szól egy “nagyobb” klub és mi megyünk a levesbe. Mert önmagában ha mi bejelentkeztünk érte, az szerintem egy nagyon jó pont nála, szívesen jött volna ide. Aztán mikor hívta Ancelotti, akkor hirtelen más megvilágításba kerültünk. Jó csapat a CFC, de… hív egy másik nagy(obb).

            • kormolar

              de miből gondolod h ha egy játékos tudja, h több klub is szeretné megszerezni akkor az első ajánlatot /megkeresést egyből elfogadja?

              • Diego Costa

                Nem feltétlenül az elsőt választja, hanem a legjobbat. Eddig a Juve, Milan duóval mi voltunk versenyben. BL döntő ide vagy oda, szerintem ebből a trióból mi voltunk a legjobb csapat, az pedig vitán felül áll, hogy a legjobb bajnokságban való lehetőség mi tudjuk biztosítani. Ebből a trióból simán mi kerülhettünk volna ki győztesen. Aztán jött Ancelotti és a helyzet megváltozott. Ha sikerült volna leigazolnunk akkor nincs ez az egész, de lehet hogy akkor is más lett volna a szitu, ha már nagyon előre haladott tárgyalásokat folytattunk volna vele. Nem azt mondom, hogy az elsőt választja, de azt sem gondolom, hogy ha jó pár klub megkeresi, akkor ő még vár mondván, ” hogy csak megkeres majd engem még ennél is nagyobb klub”.

                Tudja, hogy több klub akarja megszerezni, hiszen ilyen szinten már csomó csapat keresi meg az ilyen játékosokat. Az ajánlatok közül meg a legjobbat fogadja el. Eddig mi voltunk a legjobbak, most már nem. És ezen múlhat egy átigazolás. Ezért kell gyorsan és határozottan cselekedni és ezért véletlenül ostobaság azt hajtogatni, hogy még nem kezdődött el az átigazolási piac, még más se igazolt stb.

                • kormolar

                  de ha “jobb” opció neki Bayern ajánlata, akkor tök mind1 mit ajánlunk és mikor …a Bayernt fogja úgyis választani…

                  • Ne próbáld meggyőzni…

                  • Diego Costa

                    De nem érted, hogy erre mondom azt, hogy ameddig nem volt ott az ő ajánlatunk, addig milyen volt a legjobb. Szakmailag biztos, de szerintem anyagilag is. És ha elé toltunk volna a legjobb ajánlatot, látja, hogy mennyire akarjuk őt megszerezni, akkor már lehet, hogy igent mondott volna.

                    • kormolar

                      de honnan tudod h volt hivatalos megkeresés?

                    • Diego Costa

                      A Lyon elnöke megerősítette, hogy a két klub közötti érdeklődés a játékosok között valós. (Ők Traoré után érdeklődtek, mi Tolisso iránt.)

        • Blotunga

          Dehogy dönt a gyorsaság. Max a pénz. De a játékos elképzelése, vágyai az elsők. Oszt jön a többi szép sorban. A gyorsan lecsapunk rá dolog max a téli időszakban működhet, akkor is csak valami brutál pénzzel megtoldva!

          • Diego Costa

            Tehát azt mondod, hogy ha az angol bajnok megkeres valakit, és ajánl mondjuk neki heti 100e-t, biztosít neki sok játéklehetőséget, BL-ben játszhat, akkor ő majd arra fog várni, hogy hátha a német bajnok megkeresi és ajánl neki 120-at mondjuk és ugyanúgy játszik a BL-ben?

            • Úristen de ostoba vagy.

            • Blotunga

              Nem! A mai világban és főleg ebben az üzletágban(mert itt már nem a sport részéről beszélünk) az ügynökök olyan szinten dolgoznak,hogy minden elérhető, létező esetleges kérővel/vevővel kapcsolatba vannak. Olyan hálózatok vannak kiépítve, hogy ha befut egy komolyabb ajánlat, vagy csak egyáltalán valami érdeklődés, tapogatózás, akkor az ügynök és csapata már 2-3 hasonló kaliberű lehetséges vevőnek is azonnal beajánlja az emberét. Ettől a ponttól kezdve meg már a piaci verseny van érvényben, amibe max a játékos szimpátiája bizonyos csapat fele változtathat rajta.

  • Ibra hivatalosan is szabad preda. Nagyon kivancsi vok hol kot ki.

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Nekem van egy olyan megérzésem, hogy visszatér a Milanba!

      • Endy919

        Ha Diegonak nem akarják megadni a fizetést , akkor neki sem fogják majd.

      • majd csak figyeljétek ki, Hertha Berlin lesz az 🙂

        • kormolar

          csődbe menne a klub a fizetésétől…xD

  • Diego Costa

    Zlatan otthagyta a mu-t. 😀

  • kormolar

    Ranieri-Palace a levegőben

    • délelőtt még De Boer volt a favorit 😀

      • kormolar

        nem tudom kivel járnának jobban…

  • Bukkakebáró Idemitirjak

    Deschampnak megártott a túlzott baguette fogyasztás? 😀

    • Diego Costa

      Inkább a bor. 😀

      Engem Sisokko játszatása döbbent meg. Nem tudom mit lát benne Descamp. EB-ra is kivitte, az is érthetetlen volt. Őt játszatja Dembele helyett, az egy vicc.

    • Endy919

      bővebben ?

      • Endy919

        Ja hogy kvali meccsek vannak.

        btw. Andorán van focipálya ?:D

        • van, remekül megy ott nekünk mindig, most is :/

          • Endy919

            Utána néztem , egy meccsetek volt csak ott , még 12-ben , amit 0:5-re hoztatok. Otthon meg volt velük 2:0 és 4:0 .

            • hm, lehet összekevertem őket valakivel? 🙂

              • Endy919

                Benne van a pakliban 🙂

                • azért mára ez szíven ütött. Andorrán már a gól miatt is nemzeti ünnep lesz bazzeg 09/06, mi meg tarthatunk egy gyászhetet 04/06-09/06 Trianontól Andorráig címszóval.

    • Hát, Advocaat is mert bátrat húzni, ki is mentik a seggét a fiatalok :))

    • Endy919

      Ha már fhansziák , Zsiru nem kis gólt b*szott …
      Közben 1:1

      • vót benne kifli rendessen…

      • hoppáToivonen 🙂

        • kormolar

          #nemkellKante

          • hát, a vereséghez tényleg nem kellett 😀

            • kormolar

              simán helye lenne a kezdőben…

            • kormolar

              most láttam a gólt… azért kiemelném Lloris teljesítményét…#csirkékabajnokságutánisszívnak

  • Na, a Schalke húzott valami váratlant, valamiért úgy tűnik, vonzódnak a tapasztalatlan edzőkhöz, de ez akkor is kemény: kinevezték a 31 éves Domenico Tedescot, akinek a tapasztalati listáján legutóbb a harmadvonalas FC Erzgebirge Aue kieséstől való megmentése szerepelt, kemény 11 meccsel.

    • balazsh

      De legalabb meno neve van 😀 Olasz szuletesu, nemet allampolgar, akinek a neve olaszul Nemetet jelent. Name goals.

  • “Hi Diego, I hope you are well. Thanks for the seasono [sic] we spent together. Good luck for the next year but you are not in my plan”

    http://en.as.com/en/2017/06/09/football/1497007753_443797.html

    • kormolar

      elég hihető h ezt írta… mintha valami top 10 leggázabb szakító szöveg egyike lenne…xD

    • lamps8

      (:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD )

      szegény srác

      • ja. Pepnek meg azóta már sajátarc-formájú, 8 cm mély lyuk van a házfalában, a homloka meg kicsit vakolatos 🙂

  • Spalletti is official.

    • Blotunga

      Ez a Spaletti is…én ilyennek képzelem el a tökéletes vándormadarat. Egyvalamit jegyeztem meg róla: soha nem ő a hibás!

  • Andorrabol kit lehetne elhozni? (elkepesztobppazmek)

  • kormolar

    Nem értitek….azért kaptunk ma ki, mert a magyar klubcsapatok már készülnek az EL és a BL megnyerésére….

    • Bukkakebáró Idemitirjak

      Storck meg már a német 5. vonallal szemezget, nem? 😀

    • Diego Costa

      Nem értem, hogy kaphattunk ki. Pedig annyi stadion épült…

  • Perisics, akit velünk és még a MU-val hoztak szóba eddig főként, az Inter 50M EUR-t kér érte. Bakker, nagyon elszálltak az árak, ezen még mindig meglepődöm. Azért ez a Perko sem egy akkora ász, és bár jól jönne egy ilyen fasza kétlábas játékos a keretbe, de ennyiért?!

    • Endy919

      kétballábas akart az lenni nem?

      • már miért akart volna az lenni?

        • Endy919

          Mert a világ legmaflább,legagyatlanabb szélsők egyike 🙂

          de gyors

          • többet olvastam róla, mint láttam, ez tény, de:
            (Sky) Ivan Perisic is essentially a two-footed player and is completely ease passing, crossing and shooting with either his right or left foot.
            As he showed against Cagliari a few weeks ago, Perisic can score with either which makes him a particularly dangerous player, however, he generates slightly more power with his left.
            His weaker right foot is certainly effective, mind, as almost a third of his Serie A goals this term have been scored from his right.
            Total league goals: 33
            Right foot: 10
            Left foot: 15
            Head: 8
            Other: 0
            % of ‘weak foot goals: 30%

            Ez így nem rossz.

    • Jo kis jatekos, tipikus Jose fele (is) jatekos. 343 munkhoz nem illene sztem elore inside forwardnak.

      Az arak tenyleg durvak, a city uj kapusa 40 volt. De Geat par eve a MU 17-ert vette fontban.

  • ESPN szerint az egyezség Michy és a Monaco között a napokban létrejöhet

    • gorkaf78

      Kölcsön v. végleges ügylet? Azért az komoly, hogy lassan nem marad így felnőtt csatár a keretben…

      • Végleg.

        • gorkaf78

          Akkor rajta biztos bukik a klub pénzt, nem hiszem, hogy kifizetik a 38 (?) millió eurós tavalyi vételárat.

      • Rammschein

        ez csak azért szívás, mert 2 csatárt kellene venni minimum…

    • Sandic

      Érdekes. Falcao úgy tudom nem rég hosszabbított és ugye ott van MÉG Mbappé is. Valószínűleg utóbbi maradásával akkor nem nagyon számolnak már…

      • lamps8

        mbappe marad szerintem, de valószínűleg germain elmegy.

  • kormolar

    szélsőről nem igazán van hír, h érdeklődne a klub valaki iránt….én Dortmundból tudnék elképzelni valakit….Emre Mor,Pulisic,Dembele hármasból bárki jöhetne, áruk sem lenne szerintem irreális….persze Sanchez lenne a legjobb opció, amit ma is leművelt az oroszok ellen…de szerintem ő most irreális elvárás lenne…Bonuccit olvastam most, de 65 millla irreális egy 30 éves játékosért, még ha jó védő akkor is…ne maradna pénz komolyabb játékosra más posztokra…

    • “ne maradna pénz komolyabb játékosra más posztokra..”
      Még mindig 110 millió +-on vagyunk csak eladásokból január óta. Ennek a felét kiadni nem lenne egy vészes, főleg hogy még folyhat be pénz Michyből és Kenedyékből is.

      • kormolar

        ha Michy-t eladjuk akkor legalább 2 csatárt kell venni…Lukaku+ Bonucci olyan 130 millió lenne és akkor még kellene wing back és középső középpályás és jó lenne egy szélső is…

        • Igen, de ha megvesszük Lukakut és Bonuccit esetleg, még úgy is nullszaldón leszünk kb. A második számú csatárral meg nem kell megerőltetni magunkat, egy Rémy-kaliber bőven elég 10m körüli összegért.
          A wingback és a szélső között jelen kontextusban mi a különbség? Mert ha a szélső a Hazard-féle ss posztot jelöli, akkor oda nem igazán kell senki, a Hazard-Willian-Pedro hármas bőven fasza lenne kiegészülve Traoréval.

          • balazsh

            Wingback = Alonso + Moses
            Szerintem meg kell. Pedro kiemelkedo szezont tudott le, de nem vagyok meggyozodve rola, hogy tudja tartani ezt a szintet jovore is. Hazardnak nyilvan berelt helye van a kezdoben, de amint leserul meg vagyunk love a Pedro-Willian parossal, foleg mert ott van pluszba a BL. Traoret pedig max Chalobah-szintu kiegeszito embernek szannam: nem rossz, de csak vele nincs esely adott esetben a triplazasra.
            (Ami nyilvan eselytelen, de nem szabad alacsonyabbra loni.)

            • “Wingback = Alonso + Moses”
              Igen, de a kérdés nem ez volt.

              Hazard helyére meg nem tudom, kit akarnál, aki minőségibb, mint Willian, és tűri a padot is.
              Az, hogy Pedro szerinted milyen szintet fog hozni jövőre, irreleváns abból a szempontból, hogy ebben a rendszerben kb. a komplett évben kurva jó volt, amit rajta kívül még nagyjából 4 ember mondhat el magáról.

              • balazsh

                Hazard mellé szeretnék valaki a jobb szélre kezdőnek (pl. Mané). Willi és Pedro pedig rotálva ellennének gyengébb ellenfelek ellen és kupában, illetve csereként beállva. Sőt, ebben az esetben lehet, hogy Willi el is kéredzkedne.
                Vagy akár ha Batsu elmegy (amit remélek, hogy nem) jöhetne egy Hazard stílusú több poszton is bevethető támadó (pl. Mertens).
                És szerintem a várakozások egyáltalán nem irrelevánsak és a jövőre való következtetéshez nem lehet csak a jelenből kiindulni.
                Aztán nyilván a board jobban tudja hova ki kell.

                • Blotunga

                  Amúgy mit láttok abban a Mertens gyerekben? Szerintem kb Salah 2.0 lenne!

                  • Bukkakebáró Idemitirjak

                    Idén kegyetlenül jó szezont futott, egyébként teljesen más stílus, mint Salah. Jól játszik, mint irányító, szélső, de idén mint támadó is megállta a helyét. Egy okból nem hoznám el, 30 éves már.

                    • Diego Costa

                      Teljesen fölösleges róla elmélkedni. Napoli játékos, aki ráadásul most hosszabbított.

                    • Blotunga

                      Digó ligában fut jó szezont. A közelmúltban 2 ilyen játékossal volt tapasztalatunk…

                • De mégegyszer, jelenleg semmi nem idokolja, hogy Pedrot cserébe vágjuk, pontosan tudjuk, hogy neki ez a felállás nagyon fekszik.
                  De a jövőre való következtetésre egy olyan feltevésről sem lehet kiindulni, aminek jelenleg semmi látszata.

            • Blotunga

              Traore szerintem semmivel nem gyengébb játékos mint itt a kommentmezőben felsorolt x fiatal tehetség, lehetséges érkező. Csak érte már nem kell villantani az 50 misit és ismerjük is…

        • lamps8

          többször jeleztem már, hogy sokkal emészthetőbb az uborkaszezon ha nem részegen olvasunk híreket, a megfelelő forrásokból tájékozódunk és nem kábítószerezünk.
          Bonucci???? tavaly is most is kerek perec kijelentette hogy marad, év közben hosszabbított szerződést a juveval.

          • mondjuk ez vicces a te szadbol, aki a legnagyobb ostobasagokat tudja neha-neha bedobni.

    • balazsh

      En a RWB-ekrol szolo hirek hianyat aggasztobbnak tartom, de valoban elobb szerzodtetnem Manet vagy Mertenst mint Bonuccit. Szerintem CB-nk van eleg: Zumit, Aket es Kriszt kene eroltetni.

      • kormolar

        nekem az olyan húzások hiányoznak a boardtól mint anno Hazard… fiatal, aki évekig meghatározó kezdő tudna maradni…

        • Bence Takács

          Pulisic elég fiatal és nagyon jó szezonja volt őt én is el tudnám képzelni, valamint Thorgan Hazardra is van visszavásárlási opció ha jól tudom.

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Már lejárt Thorgannál.

            • Bence Takács

              Akkor jön Kylian 😀

              • Bukkakebáró Idemitirjak

                Visszalépés lenne számára az ideigazolás.

        • Diego Costa

          Nekem meg egy normális igazolás… Hazard igazolása óta nem tudtunk felmutatni ilyen kaliberű igazolást. Akkor még jól működött a klub, mert megtudtunk szerezni egy olyan játékost, akit mindenki akart, egész Európa. Nem véletlenül, hiszen félelmetes játékos. Régi szép idők.

          • Ööö, Kanté? Amúgy Rahman is ilyen volt, más kérdés, hogy nem vált be nálunk. Előző nyáron Costa, Fab, Luis. Azt megelőzően igaz, hogy nem Eegész Európa, de Salah (Pool) v Will (Spurs) azért csak olyan volt, akit mástól happoltunk el. És hát Zoumának és Schürrlének is voltak más kérői. Szóval ne rinyálj már folyton 😛

            • Diego Costa

              A mi világban kinek nincs más kérője? Jó, hogy elhoztuk a pool elől, nem játszott semmit, majd eladtuk. Willian-nak meg anno örültem, most pedig azt kérdezgetem magamtól, hogy miért nem ment oda. Zouma anno jó vétel volt, de rég volt már és most nem is játszott sokat és feltehetőleg nem is volt. Schürrle is jó volt, de az idő kezdi lassan elfedni a nevét.

          • Blotunga

            Neked mit jelent a normális igazolás? Mi alapján értékeled, mert inkább ez a kérdés?

            • Diego Costa

              Nagyon egyszerű: jó játékosnak kell lennie, ennyi.

              Lukaku-ért hírek szerint átigazolási csúcsot fizetnék, de James-ért nem fizetnék 70-et. Verratti-ért nem sok esélyünk lenne, de azért legalább megpróbálgatnánk. Ehelyett inkább Bakayoko-ra fáj a fogunk… Ousmane Dembele is ritka nagy tehetség, ő még mozdítható is lehetne. Miért nem őt igazoljuk le? (Miért vannak megelégedve Willian-nal). Akivel hírbe hoztak minket Sandro-nak és VVD tudnék ürülni. Ők jó igazolások lennének, bár különösen Sandro esetében elég lehetetlen bizonyul az átigazolás. Bonucci se lenne alapvetően rossz vétel, de annyi pénzért drága lenne és már öreg is kicsit. Ő se nagyon mozdítható, de érte annyira nem lenne kár.

              • Blotunga

                Vettünk azért pár “jó” játékost, akikkel szépen befürödtünk. Fontosabb, hogy az edző elképzeléseinek megfeleljen és ezáltal illeszkedjen a csapatba!

                • Diego Costa

                  Az meg a másik, hogy egészen nevetséges, ahogy 20-30 milliós igazolásokkal bánunk. Ilyen összegekért olyan játékosokat szoktak igazolni, akiket használnak is, nem pedig kölcsönadják őket vagy később eladják. Legújabb áldozat az Michy, akinek szemmel láthatóan minden adottsága és tehetsége van, ennek ellenére a padon üldögélt 1 évig…

        • Sandic

          Hát a mostani neveket nézve szerintem csak Mbappé az, aki biztosan be is válna úgy, mint Hazard. A Dortmundi Dembélé még talán a másik.

      • Bence Takács

        RWB-re mindenképp kell valaki, ráadásul kezdő szintű, de egyelőre nem tudom kit lehetne idehozni (Bellerín talán?).

        • balazsh

          Őt biztos nem. Nem is jönne, az Arsenal pedig nem is adná. Én pl. Florenzinek örülnék.

          • Bence Takács

            Florenzi meg állandóan sérült nem? Idén se játszott sokat.

            • balazsh

              Idén kihagyta az egész szezont (még mindig sérült), de azért nem nevezném sérülékenynek. A nagyobb probléma a lojalitásával van 🙂

              • Bence Takács

                Hát igen, De Rossival valszeg örökre ott maradnak 🙂
                Mondjuk amúgyis a középpálya közepén játszatta őt Conte a válogatottban ha jól rémlik, meg a Romaba is sokat játszott ott.

                • balazsh

                  Játszatta őt mindenhol 😀 Svédek ellen LWB, írek ellen LCM, spanyolok ellen RWB. A sokoldalúsága miatt is szívesen látnám a csapatban.

        • Sandic

          Ő már majdnem biztos, hogy a bárkába megy.

    • Blotunga

      Van nekünk egy Traore, őt senki nem veszi számításba?

      • én mindenképp számolnék vele. A kérdés, hogy hát ugye Conte…

        • Blotunga

          Hát igen, csakhogy itt pont mi beszélgetünk 🙂 Ha Conteról lenne szó, akkor az a kérdés, hogy függetlenül attól, hogy ő csak edző, de megbízunk benne és az ő ítélőképességében, vagy sem?! Mert ha igen, akkor fölösleges arról beszélgetni, hogy ki illik és ki nem illik a csapatba, mert fogalmunk sincs, hogy Conténak mi az elképzelése, milyen irányba akarja átalakítani a csapatot…

  • Lloris megint osszehozott egy failt, ez most eleg sokba is kerult a franciaknak.

    • Blotunga

      Amúgy Lloris nem kezd lassan a kopasz elődjére hasonlítani? 😀

    • LL hülye volt, ki kellett volna tolni az oldalvonalra, 93. perc volt, nem is értem, miért vágta előre, de azért ehhez kellett egy Toivonen is, ha ez a labda mondjuk Kanté vagy DL előtt landol, nem biztos, hogy kaput talál ám 😉

  • Diego Costa

    Bakayoko úton Londonba… 🙁

    • trueblue05

      🙂

    • Úgy néz ki, vele gyorsak voltunk.

      • :))

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        :))))

      • mohacsia

        :DDDDDD

  • myheartisblue

    4 nap múlva érkezik egyébként a menetrend a következő szezon PL szétírására.

  • Claudio #Ranieri has been contacted by Nantes about becoming their next head coach with Conceicao Porto-bound (Presse Oceane)

    Mondjuk ez elég reasonable

  • balazsh

    “Saudi Arabia bans Barcelona shirts with possible €135,000 fine and 15-year prison sentence”
    Nagyon helyes 🙂 Itthon is ezt kéne 😉 😀

    http://www.squawka.com/news/saudi-arabia-bans-barcelona-shirts-with-possible-e135000-fine-and-15-year-prison-sentence/958335

    • kormolar

      csak azért mert a Quatar Airways támogatja?…xD

      • Rammschein

        …szerintem igen. 😀 mondjuk a 15 év börtön durva. 😀

        • kormolar

          még jó h az oroszokat mindenki szereti …xD 😀

        • olyan helyről beszélünk, ahol simán képesek 700-800 évnyi börtönre ítélni embereket. Ehhez képest a 15 év lufasz 😀

          • Rammschein

            :”D … valaki prófétának érzi magát közülük vagy Yodának, hogy annyit éljen? 😀

          • Diego Costa

            Amerikában vannak olyanok azt hiszem, hogy többszörös (pl. kétszeres) életfogytiglan 😀

        • Bukkakebáró Idemitirjak

          Mire leülné már amcsi gyarmatban kerül szabad lábra.

      • Mike

        Csak simán Qatar:)

  • kasata91

    Közben Morata bekövetett a szosölben vagy 7-8 MU jelnelgi-ex játékost. Ez már az a pont, ahonnan nagy százalékban beesnek a pletykák.

    • Endy919

      Amikor minket pletykáltak vele , tőlünk is bekövetett pár játékost.

    • Sandic

      Anno Messi is bekövetett tőlünk pár embert, nem kell foglalkozni ezekkel.

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Nem kizárt, hogy marketing céllal ilyenkor ez tanácsolják is egy játékosnak.

        • Endy919

          Vagy Messi is hozzánk akar igazolni 😀

          • Bukkakebáró Idemitirjak

            Lehetne Willian cseréje a padon.

    • Diego Costa

      Elvileg odamegy, de ez nem jelent semmit. Azt hiszem pont ő követte be a mi csapatunk felét is. Akkor mondjuk megijedtem. Én egyébként ha ilyen híres játékos lennék, tuti trollkodnék. Bekövetnék pár játékost egy klubtól egyszerre, felraknék képet, hogy utazok valahova stb.:D

      • kasata91

        Asszem ezt Benzema már betolta egyszer. Vicces fazon (bár erről Valbuenat nem kerdeztem meg)

  • Bukkakebáró Idemitirjak

    Uborka szezonban kis téma: a kp közepén melyik fiatalban érzitek a Lampard potenciált (akár más csapatnál)?
    Én személy szerint Baker mellett tenném le a voksomat és tartanám meg akár Fabre helyett is. Igaz csak a hollandusoknál, de rendkívül jól irányít, és mind a két lábában egy rakétavető van építve!

    • Endy919

      McEachren és LótuszFlegmafaszCsík duóból bármelyik 🙂

      • Bukkakebáró Idemitirjak

        Endy koma, akkor hozzád másképpen megy a kérdés, ki lehet a korszakának legnagyobb középpályása? 😀

        • Endy919

          Fellaini

    • Blotunga

      Akinek szerencséje lesz és a csillagok együttállása mellett egy edző is leteszi a voksát mellette! Lehet az Baker, vGinkel, McE, Lótusz(mondjuk ő nem annyira).

      • Sandic

        McE-t felejtsétek már el, őt már rég eladtuk, és le is mondtunk róla. A Champinshipből biztos nem fog annyira kitörni, hogy Lampard szintet hozzon.
        Egyébként én tartok tőle, hogy Baker sem fogja befutni azt a karriert, mint amilyet predesztinálnak neki, sem nálunk, sem másik nagy csapatnál.

        • Blotunga

          Ha így vesszük, akkor senki nem fog Lampard szintet hozni!

          • Diego Costa

            Ha máshogy vesszük, akkor is.

      • Diego Costa

        Pedig, pont, hogy RLC a legtehetségesebb. Azt hittem Conte játszatja majd, mint az állat. Hihetetlen potenciál van benne, krá, hogy senki nem vesz róla tudomást.

        • Blotunga

          RLCvel az a gond, hogy ő maga nem vesz róla tudomást, vagy pedig túlzottan is tudatában van a tehetségének és épp ezért szarik bele az egészbe. Legalábbis látszólag olyan flegmaság és hanyagság van minden egyes mozdulatában, amire még Anelka is csettintene. Ha edzésen is hasonlóan produkál, akkor ne várd, hogy egyáltalán csapat közelébe is kerüljön.

    • rossz a kérdésfeltevés szerintem. Egyértelmű, hogy Baker az, aki leginkább megtestesíti azt, amit Lampard is adott a középpályának, szerintem ez nem kérdés, mind stílusban, mind a legfőbb skillekben (jó látás a pályán, jó hosszú és rövid passzok, oldalfordítások, keresztlabdák, jó távoli lövések, rögzített lövések, jó érkezés a második hullámban, gólerősség – viszont korlátozott védekezési képességek, jóindulattal nevezhető gyorsnak vagy futógépnek (annak talán jóindulattal sem), és relatív sovány kreativitás, ami a cseleket illeti – hasonlítanak.

      A kérdés az, hogy mit fog tudni ezzel kezdeni Baker, mert pont abba a korszakba nőtt bele, ahol olyan felállások a divatosak, amelyek pont az ilyen belső playmaker középpályásokat túrták ki, és testálta át a szerepkört tízesek, hamiskilencesek és deep-lying playmakerek kezébe. Tíz-tizenpár éve Baker óriási sztár lehetett volna, Lampardok, Ballackok, Gerrardok, Scholesok korában, ma viszont nem tudom, mit fog kezdeni magával, mert kevés csapat van, pláne az élcsapatok közt, akik ilyen stílusú játékost keresnek.

      • Blotunga

        Meg mit kezd vele az edző… Tartom magam ahhoz, hogy ez nagymértékben a szerencsétől és az aktuális edzőtől függ, hogy kiemelkedik vagy eltűnik a süllyesztőben!

        • nyilván, ez is benne van. De kevesen fognak csapatot építeni Bakerre, ő azért nem egy Messi/CR.

          • Blotunga

            Manapság trendi a csapatot csatárra építeni. Azok vannak felszopkodva, akik fossák a gólokat. De nem mindig lesz ez így!

            • nem hát, de a dolgok lassan fordulnak a fociban, 4-5 szezon múlva pedig Baker már 26-27 évesen nem lesz abban a korban, hogy rá építsenek csapatot/taktikát, főleg, hogy addig nem fut be irgalmatlanul nagy karriert majd 🙂

              • Blotunga

                Itt visszakanyarodunk oda, hogy egy edző kell, akinek nem áll rendelkezésére biztosabb alap, vagy épp benne látja a jövő csapatának alapkövét. Tudom, sok a változó, de minden egy döntéssel kezdődik. Pl nem sokan gondoltuk volna, hogy egy 3 védős rendszer(és persze még sok egyéb más is) mennyire életképes lehet a PL-ben. Erre fel jött Conte és szart az egészbe, ő megcsinálta. Szezon végére meg már 4-5 csapat is próbálkozott valami hasonlóval.

                • “Pl nem sokan gondoltuk volna, hogy egy 3 védős rendszer”

                  Mert nem hittetek nekem 😛 sem amikor azt írtam, hogy Conte kell, sem amikor azt, hogy át kell állni 3 védőre.

                  • Blotunga

                    A blogon csak Endy próféciái teljesülhetnek be! 😀

                    • Endy919

                      végre egy követőm. 😀 (puszika)

                  • Endy919

                    Most felvágsz , mert egyszer igazad volt ? 😛 😀

                    btw , te 3-5-2-őt írtál cuncimókus 😀

                    • ha valóban olvasnád a blogot, nem csak idejárnál szunyálni, tudhatnád, hogy mindig igazam van 🙂 Ezzel akár fel is vághatnék, de hát én egy végtelenül szerény és csendes ember vagyok 😉

                    • Endy919

                      khm … igazam nekem van , ti pedig okos és szimpatikus blogerek vagytok 🙂 (no sértődés 🙂 )

                    • igazad, neked, mi? 😀 mókamester, ha neked lenne igazad, egy szezonban legalább háromszor nem lennénk bajnokok 😀 azé’ mer’ a f@szságaid mögé idővel odaírod, hogy dzsinksz, még nem lesz kisebb f@szság 😀

                    • Endy919

                      Hééééééééééééé. A jinx az vicc . de amúgy nagy próféta vagyok. Ha felhoznám a jóslataimat akko r nagy bajban lennél 😀

                    • hozd csak, kapsz időt reggelig, nekem kifolyik a szemem, megyek, ledőlök kicsit. Ha tizet össze tudsz szedni, meghívlak egy sörre 😉

                    • Endy919

                      lelépsz a tuti közepén…… 🙁
                      no kezdjük:
                      1. Torres megbukik
                      2.Cuadrado megbukik
                      3.Batyusanyi megbukik
                      4.Jocóka tönkre bassza a csapatot (nálad nem érv)
                      5. Jocókát kivágják
                      6.Iagazam van
                      7.Megint
                      8.Sokadszorra
                      9.Nagyon
                      10. Hol sörözünk?

                      +1 bónusz , Oscar lókolbi

                    • Bukkakebáró Idemitirjak

                      Volt olyan igazolásunk akit nem bukárs itéltél? 😀

                    • Endy919

                      az igazolásokat elég jól betudom lőni , hogy beválnak-e

                    • Blotunga

                      A mostaniak hogy állnak? Csak mert a blog lassan mindenkit leigazolt, akinek a neve felmerült a sünben! 😀

                    • Endy919

                      majd ha hivatalosak lesznek megmondom ! 😀

                    • FAIL Pedrora bukot mondtal es kurvara nem lett az 🙂

                    • Endy919

                      Igaz .:) őt elfelejtettem 🙂

                    • megbuktál töki, egyrészt ez csak 6, ráadásul olyan, amit bárki előre megmond, Torres megbukik? Nagy cucc, volt, aki úgy gondolta, hogy nem? Vagy azt, hogy Abra alatt van olyan edzőnk, aki kitölti az idejét? Hagyjuk már az ilyen nagyanyám által, látatlanban is megmondható dolgokat :)) Ráadásul ezt bőven túlsúlyozzák a mellélövéseid ,)

                    • Endy919

                      Mivel lőttem én mellé? 🙂
                      10es lista és hívlak egy sörre;)

                • Endy919

                  Bocsi , hogy a vitátokba vágok , de ez két teljesen eltérő dolog. Baker egy hollandiában fasza szezont futó fiatal kp.
                  Én is imádnám , ha meghatározó játékos lenne , de ahhoz először Cescet kéne lekörözni és a kezdő így is messze lenne,

                  • Blotunga

                    De itt már egy ideje nem volt szó róla, hogy ezek a dolgok a Chelseaben fognak megtörténni Bakerrel… 😀

                    • Endy919

                      Akkor beszélhetnénk Van Ginkel virágszó holland pályafutásáról , de minek ?:)

                    • Blotunga

                      Sőt, beszélhetnénk bármiről, de minek?! 😀

                    • így is van, reggelre lelövöm a kommentszekciót! 😀

                    • Endy919

                      pedig én benne lennék most 😀

    • Diego Costa

      Tolisso ilyen lett volna…

      “Én személy szerint Baker mellett tenném le a voksomat és tartanám meg akár Fabre helyett is.” Ez azért elég bátor kijelentés…

  • balazsh

    Elég sok az off úgyhogy ittvan mégegy: leesett mára az odds 1,57-re a Sánchez->City transzferre. Ezeknek semmi se elég? 😀

    • Endy919

      1-5-4 lesz a felállásuk

    • kasata91

      Egy kicsit jobban is ragaszkodhatna londonhoz…

  • Levi97

    Miért adták oda Kane-nek a csk szalagot Cahill helyett?
    Elég fura…

    • Endy919

      Média . Őt mocskosul felszopta a média.

      • Levi97

        És a csapatmorál, meg társai?
        Nem igazán szokás “csak úgy” CSK-t váltani, főleg nem középhátvédről csatárra. Persze, nem látunk bele az öltözőbe, de ha a csapatkapitányod az elmúlt 5 év egyik legjobb performanszát letolja, megkapja a klubban is a szalagot ….
        Na mindegy, meglepett. Meg is érdemelték a mai meccset 😀

        • kormolar

          többségben vannak a spursosok….

          • Levi97

            jó de őket minden nem spursos utálja :DDDDDD

            (joke, tényleg ez az egyetlen ész érv, de akkor is fura meg fájdalmas :S )

          • ráadásul elnézve a meccset, adom azt, amit Redknapp is mondott (legalábbis egy részét, és még ezt is fáj leírni): Southgate abszolút arra akarja felépíteni a válogatottat, ami a Spurst is másodszor repítette a tabella második helyére: megtartva az Alli-Kane párost, Alli-t hátulról Dier és Wanyama helyett megtámogatva a Dier-Livermore duóval (más nem nagyon szólt Livermore kezdetése mellett), Eriksen szerepét a szintén kétlábas, és relatív hasonló szerepkört betölteni képes Lallalagirl kapta meg, Rashford meg bekerült, mert kb fiatal és egészen jó szezonja volt, de nem is találta a helyét a csapatban, a helyére álló Ox sokkal jobban érezte magát ott, ahová való, Rashford pozíción kívül játszott.

            Southgate kicsit túl egyszerűre vette a dolgot szerintem, kicsit olyan puhapöcsnek sikerült lenni ezzel a “vegyük a legegyszerűbbet” ötlettel, mégha logikusnak is tűnt felépíteni a csapatot a Walker-Dier-Alli-Kane sorra, csakhát itt is látszik, hogy a Spurs azért nem csak ettől jó (és még azért, biztos, ami biztos Trippier is ott ült a padon, és ha rózsi nem lenne sérült, ő is ott lett volna). Nincs irigylésre méltó helyzetben a jó Gareth, de ez így nem lesz jó, kell Barkley, Ox, Sterling, kell egy kicsit több kreativitás a pályára, mert így a Dier-Livermore CB-ből ácsolt pivot alkotott egy falat, de aztán azon felül sokat nem tudtak hozzátenni a játékhoz.Több kell, ha komolyan akarják venni a Vb-t, márpedig ugye igen, akkor ennél jóval több kell, mert a Skócia elleni 2-2, ráadásul utolsóperces egyenlítéssel rendkívül sovány.

            Szerintem egy 4-3-3 jobban állna az angoloknak most,
            Forster (igen, Hartot kukáznám)
            Clyne-Smalling-Cahill-Bertrand
            —-Sterling—-Dier—-Lallana—
            —–Ox——–Kane—-Lingard–

            • Endy919

              Pacsi pacsi pacsi . Max Oxot cserélném Sterlinggel , de fejen csaptad a szöget .

              Én majd 20 éve figyelem a focit , de ilyen gyenge és fejetlen angol csapatot még nem láttam . Nincs egy irányítójuk , nincs egy szíve a csapatnak …. próbálják sz sktuális sztárnak a nyakába varrni az egészet.

              • Blotunga

                Igaz, hogy inkább a falusi bajnokságra jellemző, de tény, hogy létező taktika. Akkor miért ne lehetne jó az angol válogatottban?! 😀

                • Endy919

                  Ez nagyon fasza lenne ha Gibraltar , San Marino , vagy Vatikán püspök csapatáról beszélnénk , csak sajnos egy elég nagymúltu országról van szó , főleg olyan csapattal , ami erre képtelen .

                  Ha Ibe , Zaha , Lennon, Lingard lennének a keret magjai, akkor nem szólnék egy szót sem , de ez így sovány…

            • Levi97

              Adom, néztem a meccset és tényleg fájóan ötlettelen volt.

              Viszont lakótársam MU fan, ezért egész sok meccsüket láttam és Lingardot nagyon el kéne felejteni. Nem rossz iparos, elrohangál, de sokkal többhöz nem igazán ért. Akkor már jobb Rashford pozíción kívül is.
              (Vagy Sterling egy sorral előrébb)

              • oké, ez most eleve egy elméleti feltevés, de egy picit próbálom megvédeni: Rashford csatár, annak minden előnyével és hátrányával, így nálam ő Kane cseréje (mondjuk az ezeréves difót amúgy is el kéne felejteni, egyszer már majdnem sikerült), szóval Rashford elég gyenge a trackingban és a pressingben, Lingard meg (kevés) tapasztalatom alapján nem (annyira). Ugyanezért van Sterling is egyel hátrébb húzva, mert Ox jobb a pressing és tracking terén, Sterling meg szépen meg tudja csinálni a dolgokat, ő a kapu előtt balfasz, talán így nem kerül annyit lövőhelyzetbe, Clyne meg takarít mögötte.

              • Endy919

                De miért beszélünk Rashfordról ? Ki ő????? Volt három fasza hónapja egy Swansea szintű Utdben és Ő a jani ???? Nemár…

                • Levi97

                  Na, kicsit fura Rashfordot védeni, de megteszem.
                  Ha jól emlékszem tavaly félév körül robbant be a köztudatba, szóval a három hónapot azért már elhagyta:)

                  Hogy ebből mi fasza, az már más kérdés. Amikor én láttam azt szűrtem le, hogy rohadt gyors, robbanékony, nagyon érzi az üres területet és labdával sem ügyetlen. És még mindig csak 19 éves.
                  Nem hozott hihetetlen statokat idén (1700 perc – 5gól , FA 3 pályára lépés- 3 gól), de ezt főleg szélen (nem a saját posztján) hozta, úgy, hogy totálisan Ibrára játszott mindenki.

                  Lényeg a lényeg, szerintem hiba lenne Angol (és PL) berkeken belül vele hosszú távon nem számolni.

                • Elfogyott a minosegi viszki a sarki boltban, csak a vodka izu szeszesital maradt?

                  • Endy919

                    Azért nem kicsit megcáfoltál most 😀

            • kormolar

              azért valljuk be,az angolokat sosem jellemezte a túl sok kreativitás…:D

              • nem, de sokáig el sem tudták képzelni, mi az a játék, ami hasonlít a focira, csak nem 442 😉 ráadásul most azért ott van Alli, Lallana, Barkley, és a többi játékos is valamivel labdaügyesebb, mint korábban voltak. Változnak az idők. Az angolok is, csak lassan.

        • pedig ez ennyi, és nem több, mint amit Endy is írt. Kane a megmentő, a szupersztár, a Supermanek Batmanje, az ezergólos csodacsatár, Cahill meg csak Cahill, a szegény ember cskja.

    • Diego Costa

      Valamivel el kell terelni a figyelmet a teljesítményről.

  • FFP, hát ennyit ér:
    Porto have been hit with a £616,000 fine and will be limited to just 22 players in the Champions League next season for breaching Financial Fair Play regulations

  • Conte lehet megunta, hogy képtelenek vagyunk mit kezdeni a rögzített szituációkkal:
    known as a dead ball specialist Calhanoglu, who is currently on international duty with Turkey, and who has £32.5m release clause in his contract, has been linked with a move to north London by as well as to Serie A outfit Lazio and Premier League champions Chelsea, according to the Daily Mirror.

    • Endy919

      Nem hiszem , hogy rámozdunlnánk….pláne egy fél év után..és szerintem ha nem számolom a WBA szintü “fejes ” csapatokat , akkor annyira nem voltunk vészesek rögzített szituból.

      • He? Egy nyamvadék szögletet nem tudunk elvégezni normálisan, a kapukörnyéki szabadrúgásainknál meg kb annyi a kérdés, hogy DL vágja-e a negyvenhetedik sorba, vagy Alonso a lécre.

        Ettől függetlenül én sem gondolom, hogy a török lenne számunkra bármilyen szinten is az izgalmas jelölt, kb azért kerülhettünk a rumourba, mert ott az Arsenal neve is, azt az nem hír, hogy Calha lesz az 500. Wenger majdnem-sikerült-leigazolni listáján 🙂

        • Endy919

          Lehet , hogy rózsaszín szemüvegen keresztül nézek vissza a szezonunkra , de azért párszor csak volt egy érkező Cahill/Alonso/CostWilli akik rögzített szitu után 10 gól felett járnak.

          • nekem is össze kéne szedni, v utána nézni a dolgoknak, de bennem az él, hogy sokszor már be sem tekertük a szögletet, mert minek, próbálkoztunk mindennel, több-kevesebb sikerrel, a gólok meg inkább a kapu előtti kavarodást kihasználva jöttek, mintsem szöglet-fejes kombóból, Costa fejelt egy gólt talán szabiból, Will tuti nem fejelt semmit, Cahill góljainak fele is inkább bekotorta valami testrésszel 🙂

            • Endy919

              Willit szabadrúgás gólnak írtam , Costa pl az Everton ellen is vert gólt szöglet után , a Cahill-Alonso duónak meg pl kétszer annyi gólja van fejenként , mint egy húdefasza Pogbának 🙂

              • “a Cahill-Alonso duónak meg pl kétszer annyi gólja van fejenként , mint egy húdefasza Pogbának :)”
                Ezt remek dolog leírni, meg maga a tény is, csak a rögzített szituációs Chelsea szintnek ehhez vajmi kevés köze van, vagy mondjuk inkább semennyi.

                • Endy919

                  Cahill valóban sok akció gólt vert 😀

                  • persze, mert nyilván ezt mondtam, de az, hogy mondjuk (asszem a Stoke ellen) DL fejesét kiüti a kapus, Cahill meg besomja a kipattanót 2 méterről, az nem rögzített szituáció utáni gól 😉 vagy az Everton ellen, mikor valahogy a kapusról kipattanó rápattant, aztán meg gól…

                    • Endy919

                      Pedig ez rögzített szitus gól . hiába nem begyakorolt figura volt , de ott kellett lenni 🙂

                    • azért illene tudni különbséget tenni a mázli és a begyakorolt figura között 😉

            • Szabikból szerintem baromi jó átlagot hozunk, ha a cél az volt, hogy directly basszuk be a hálóba. Azonban szögletből és beívelt szabiból baromi siralmasan toltuk.

              • Bukkakebáró Idemitirjak

                Rákell vágni a szögletet is, egyszerű a megoldás!

            • Diego Costa

              Mármint kitekertük. Nehéz úgy fejelni szögletből, ha fütyül a bíró, hogy már kitekeredett… Vagy ha Willian rúgja. Mondjuk a kettő ugyanaz… Costa meg képtelen fejelni, így maradt Cahill. Annak meg nem sok esélye van, hogy mindig megtaláljuk azt az egy embert. Ha nem Fabre végzi, akkor meg végképp semmi esély. Általában az első ember kifejeli a szabadokat.

          • Blotunga

            Elég gáz is lenne, ha egyáltalán ne lenne ilyen. Viszont attól még nem valami acélos a csapat mutatója ilyen szempontból.

        • ??? Alonso KCI jol rugta a szabadokat, ott van Wilmos (ha jatszik) Pusztan a rogzitett szituk miatt venni egy jatekost? 😀

    • Diego Costa

      33 millióért szoktunk igazolni, szóval nagy eséllyel jönni fog. 😀

      Korábban s felröppent már ez a hír, szerintem illene Conte elképzeléseibe. Ő lenne itt Conte Marchisio-ja. A pontrúgás nagy bónusz lenne. Ugyanakkor nem hiszem, hogy sok valóságalapja lenne.

  • Endy919

    Ha már Bakayoko , London helyett inkább New Yorkba repült 😀

  • Frenky54

    OFF: Gabriel Jesus(M.city)nincs szerencséje, most a brazil-argentín meccsen éppen Otamendi könyökölte arcba, és szemgödör csonttörést szenvedett
    http://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/man-city-klubtarsbol-ellenfel-arccsonttores-a-vege-video-2574283

  • kormolar

    Veratti elméletileg menni akar a PSG-ből… ha megtudnánk valahogy előzni a Barcát… akkor nagyon jó igazolás lehetne…

    • gorkaf78

      Tényleg nem lenne rossz, de szerintem Kantéval párban nagyon alacsonyak lennének ott középen (Verratti 1,65 m, Kanté 1,68 m).

      • Én annyira nem hiszek abban, hogy egy cdm/cm-nél akkora plusz lenne a méret. A 175 centit olyan tagok nem érték el, mint Makelele, Lass, de Essien is csak 1-2 centivel volt nagyobb. Manapság meg Nainggolan, Matuidi és Gueye sem termetesebb.

        • gorkaf78

          Igen, de úgy értem, hogy nem jobb az, ha a ‘párja’ magasabb a középpályán a játékosnak (Lásd: Kanté-Matic)? A két relatíve ‘kicsi’ belső középpályást könnyen lefejelné egy ívelgetősebb focit játszó csapat. Ennyiből talán szerencsésebb lenne Bakayoko Kanté párjaként.

          • Nem hiszem, hogy Matic bármennyivel effektívebben vagy kevesebb hibával játszott volna Kanté mellett annak ellenére, hogy magas, valamit hogy Matic fejjátékából annyit profitáltunk volna.

            • balazsh

              Matic fejpárbajok: 38/63, 60% sikeres, Kanté 18/58, 31% sikeres. Bár erre tanulmányt sose találtam, a szakmában elég bevett alapvetés, hogy a megnyert fejpárbajok nagyban hozzájárulnak a labdabirtokláshoz.

              • Oké, de ebből mennyi volt tisztázó fejpárbaj/ előnyt segítő fejpárbaj? Mert ebbe gondolom az összes beletartozik, az is, amit a középpályán fejelt párbajt nyerve az ellenfél játékosához.

            • én meg továbbra sem hiszem, hogy olyan ember, aki értelmes, és több, mint 15 perc angol bajnokit nézett már meg, képes lehet komolyan gondolni, hogy a méret nem számít

              • Ki mondta, hogy a méret nem számít? Bocsmá, de ez ordas félreértelmezés. Annyit mondtam, hogy egy cm-et nem a méret tesz effektív játékossá. Lásd Makelele, Lass, Gueye, Essien vs. Fellaini, Sissoko, Imbula, Capoue és társaik.
                Szóval ez, hogy most valaki a mérettől jobb vagy faszább játékos lesz ezen a poszton, kb. a múlt század logikája.

                • mohacsia

                  Ki mondta, hogy a cm-et a méret tesz effektív játékossá? Bocsmá…

                  • Ez kurva jó repost lenne, ha eleve azt rótták volna fel nekem, amit írtam. Mivel pont én helyesbítettem, kérlek ne kérd már számon a helyesbítést.

                    • mohacsia

                      Gorkaf állítására válaszoltál, hogy PÁRBAN alacsonyak lennének ott középen. Felhoztál nagyon jó középpályásokat, akik nem voltak magasak, de fel sem merült az állítás lényege, hogy ezt csapatrészenként, több játékost együtt vizsgáljunk. Mivel te sem az állításra reagáltál, egy csapatrészre tett kijelentésre egyéni teljesítményekkel példálózol (félretéve, hogy az adott játékosok kik mellett/kikkel párban játszottak), ezért kissé álszentnek érzem a felháborodást.