wudigessboi összes bejegyzése

A legenda véget ért, a Legenda távozik

Már megszokhattátok, hogy illő módon veszünk búcsút azoktól a játékosoktól, akik az évek során szívünkhöz nőttek. Nem lenne fair, ha épp a klubtörténet legsikeresebb és egyik legfontosabb alakjával tennénk kivételt. Minél több az emlék, annál nehezebb az ember dolga, hiszen folyamatos az elkalandozás, vagy épp az elérzékenyülés veszélye. Így van ez most is: annyi mindent mondanék róla, miközben belém mar az is, hogy mégis mi okosat tudnék (még) mondani, amit eddig (mások) nem? Huszonhatosunkról lesz szó alább.

A legenda véget ért, a Legenda távozik bővebben…

Az olasz meló

Ez a nap is eljött. Tanárian hoztuk le a bajnoki hajrát és kemény hét ponttal nyertük a ligát, de nem lehet teljes az örömünk, ha ma este elhasalunk. Fantasztikus dolog lenne duplázni, miközben tragikus lenne ennek elmaradása. Úgyhogy hiába meríthetünk rengeteget ebből a szezonból, mégis félre kell tenni mindent és újult erővel belevetni magunkat az Arsenal szétcincálásába. A szezon és minden bizonnyal blog utolsó beharangozója következik alább.

Az olasz meló bővebben…

Bajnokavatás küszöbén

Mekkorát fordult a világ egy év alatt… Tavaly ilyenkor a tabella közepébe ágyazódva egyedül az törte meg a szürke egyhangúságot és kilátástalanságot, hogy elvehettük a Tottenham maradék kis reményét a bajnoki címre. Ehhez képest idén káprázatos dolgokat művelt a csapat, s az utolsó fordulók tétnélküliségét ezúttal avatott bajnokként élhetjük már meg. Ehhez nincs más dolgunk, mint legyőzni a WBA-t. Erre hangolódunk alább.

Bajnokavatás küszöbén bővebben…

Valaki sírni, valaki nevetni fog…

Ez lesz a forgatókönyv hétfőn a Chelsea – Middlesbrough mérkőzésen. Nincs vita. Péntektől húzódik a PL 35. fordulójának a megírása, amit azért hála az égnek az utolsó utáni pillanatban sikerült befejeznem és átküldenem.  Vigyázat! A történet részben kitalált. A valósággal való bármiféle hasonlóság/egyezés nem kizárólag a véletlen műve. Üdv. Myheartisblue!

Valaki sírni, valaki nevetni fog… bővebben…