Manchester City címkével jelölt bejegyzések

Megosztó(tt) eredmény

megosztoTényleg részvétem azok számára, akiknek elrontottam a jókedvét azzal, hogy a rém egyszerűen megjósolható végkimenetelt harangoltam be.  A Chelsea a könnyebbik megoldást választotta szombat este, a City pedig nem nőtt fel a feladathoz, így lett meg a hazafias és rém unalmas 1-1, ahol mindkét fél elmondhatja, hogy megpróbálta, ami nem igaz, de cserébe valóban nem feltétlen rossz az eredmény sem itt, sem ott.

Megosztó(tt) eredmény bővebben…

Faktorok

0108 faktorok1Nagyjából féltávnál vagyunk (sőt, azon már túl is egy kicsit), illő tehát egy kicsit áttekinteni, mi is történt eddig – de inkább azt, mi várható a folytatásban. Alapvetően a bajnoki versenyfutásról lesz szó – szerencsére ez izgat minket igazán.Jelen poszt azzal a hipotézissel indít, hogy a bajnokság megnyerése kétesélyes (a többiektől bocs), vagyis a mieinket csupán a Manchester Cityvel fogom összevetni. „Faktoranalízis” alább.

Faktorok bővebben…