West Bromwich címkével jelölt bejegyzések

Bajnokavatás küszöbén

Mekkorát fordult a világ egy év alatt… Tavaly ilyenkor a tabella közepébe ágyazódva egyedül az törte meg a szürke egyhangúságot és kilátástalanságot, hogy elvehettük a Tottenham maradék kis reményét a bajnoki címre. Ehhez képest idén káprázatos dolgokat művelt a csapat, s az utolsó fordulók tétnélküliségét ezúttal avatott bajnokként élhetjük már meg. Ehhez nincs más dolgunk, mint legyőzni a WBA-t. Erre hangolódunk alább.

Bajnokavatás küszöbén bővebben…

Új helyzet

Hétről hétre ámulunk a csapaton, amely gyakorlatilag minden kellemetlen vonását ledolgozni látszik azok közül, amelyeket tavaly olyan nehezen viseltünk el rajta. Mostanra gyakorlatilag azt is megnyerjük, amit nem lenne muszáj, meg azt is, amiről már a szurkolók is azt hiszik, hogy nem fog sikerülni. Ráadásul a rangadókon már túl is vagyunk. Viszont a neheze – ha nem is a szó legszorosabb értelmében – most jön, hiszen megnövekedett elvárásoknak kell már megfelelni, s ha ez nem lenne elég, soros ellenfeleink megsokszorozott erővel lesznek majd azon, hogy megtörjék a lendületünket. Helyzetértékelő alább.

Új helyzet bővebben…

Derűsödő kilátások és a kiábrándító valóság

welcome-to-realityHa már valamelyest pozitív hangvétellel vezethette fel méltán elismert kollégám a tegnap esti meccsünket, akkor valamelyest én leszek az, aki a kiábrándító valóságról kell beszéljek nektek. A Chelsea kapcsán, a csapat kapcsán, az eredmény kapcsán, meg azt hiszem, az elvárásaink kapcsán is.

Derűsödő kilátások és a kiábrándító valóság bővebben…

Derűsödő kilátások

0113 chelsea-wba1Dolgozó embernek hétközi forduló elé posztot írni valahol púp a hátra. Mégis illő azonban, hogy erőt vegyek magamon és kanyarintsak ide pár sort, már csak azért is, mert a csapat végre képes olyan teljesítményre, amivel ha el nem is kápráztat, de legalább nem idegel ki meccs végére. Úgyhogy gyomorgörcsölés helyett már-már várós a West Brom elleni találkozó. Rövid kedvcsináló alább.

Derűsödő kilátások bővebben…

Győzelmi kényszer

0822 westbrom-chelsea1Két meccs, egy pont, tizenhatodik hely – itt állunk két forduló után. Az egyetlen szerencsénk az, hogy annyira szokatlan ez az állapot, hogy nem is tudjuk igazán értelmezni. Csak annyit tudunk, hogy nem itt a helyünk és jó lenne mielőbb visszaelőzni legalább olyan csapatokat, mint a Tottenham vagy az Arsenal. A sorsolás viszont nem játszik épp a kezünkre, hiszen ahhoz a West Bromwich Albionhoz látogatunk, amelyik otthonában évek óta tartja rajtunk átkát. Ettől függetlenül győzni megyünk. Kedvcsináló alább.

Győzelmi kényszer bővebben…